Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-12 / 9. szám

Megkérdeztük — Miért nincs és mikor lesz a boltokban papírzseb- kendő? — Válaszol Hajagos István, a PIÉRT Bács-Kiskun megyei le- rakatának vezetője: — Először is hadd helyesbít­sem a kérdésben 'kifejtett véle­ményt: papírzsebkendő ugyanis van. Igaz: nincs elég... Ilyenkor télidőben mindig megnövekszik iránta a kereslet, és, sajnos, nem győzzük kielégíteni az igényeket. Ennek két oka van. Az egyik: Magyarországon nem tudnak ele­get gyártani. A másik: nem tu­dom miért, de bedugult az im­port. Az elmúlt év utolsó negye­dében egyáltalán nem érkezett külföldi papírzsebkendő, és ezért meglehetősen kiapadták a kész­leteink. A hiányon úgy próbá­lunk segíteni, hogy mindenhová — különösen pedig a megye vá­rosaiba — küldünk néhány kar­tonnal. Azt azonban aligha kell ecsetelnem, hogy az elosztás tá­vol áll a kereskedéstől... — Az importkímaradásról — információim szerint — tudnak a Belkereskedelmi Minisztérium­ban, és biztosan tesznek is vala­mit, az azonban valószínű: elte­lik néhány hét, míg ennek lát­ható eredménye lesz. A hiány­nak persze van olyan oka is, hogy akinek egy csomag papír­zsebkendőre lenne csak szüksége, tízet vesz. Ám ez is érthető: nem tudja, hogy kap-e akkor, amikor valóban náthás lesz. Mit mondjak: az a megoldás, ha elég papírzsebkendőt gyártanak, és nem marad ki az import sem... —i -f MTESZ-ÜLÉS Meghirdették a XVII. Bács-Kiskun megyei műszaki heteket Hétfőn Kecskeméten ülést tar­tott a MTESZ megyei szervezeté­nek végrehajtó bizottsága. Meg­vitatták — az Ifjúsági Bizottság előterjesztése alapján — a me­gyében élő műszaki értelmiség helyzetét, s meghallgatták a Bőr-, Cipő- és Bőrfeldolgozóipari Tu­dományos Egyesület munkájáról szóló beszámolót. A bizottság jó­váhagyta és egyben meghirdette a már hagyományos Bács-Kiskun megyei műszaki heteket, amit ez­úttal áprilisban és májusban ti- zenhetedszerre rendeznek meg. A program összeállításából a MTESZ 23 tagegyesülete is részt vállal országos, illetve helyi tapaszta­latcserék, fórumok, kiállítások szervezésével. VOLT MINDEN Szabadszombati roham a boltokban Szombaton a gyakorlatban is megkezdődött a Magyar Szocia- lista Munkáspárt XII. kongresz- ' szusa legközérdekűbb határozatá­nak végrehajtása: az ötnapos munkahét 1982. január 1-i beve­zetése után az első össz-magyar- országi szabad szombat köszön­tött ránk. Életbe léptek azok az intézkedések, amelyek arra hiva­tottak, hogy életünk a hét hatodik és hetedik napján is zavartalan legyen, azon az áron, hogy jó né- hányunknak szombaton és vasár­nap is dolgoznia kell. Tehát: 1982. január 9. A naptárakban: Marcell napja. És: szabad szombat... Kecskemét központi orvosi ügyeletén (hátha valaki tőlünk tudja meg: telefonszáma 22-760) dr. Holló Miklós vonta meg a szombati mérleget. — Átlagos forgalmunk volt, sőt, talán kevesebben is voltak, mint máskor. Könnyen lehetséges, hogy sokan még nem tudják: csak itt, a Czollner téren van ügyelet, a körzeti orvosi rendelők zárva ma­radtak ... Újvárt Lászlóné körzeti ápoló­nő: — Aki nagyon rosszul érezte magát, az eljött, aki úgy gondol­ta, hogy szabad szombaton nem érdemes betegeskednie, az nem nagyon igyekezett... E sorok írója szombaton 11 óra körül közelharcban szerezte be családja hét végi élelmét a megyeszékhely UNIVER ABC-jé- ben. Tapasztalata: bőséges ellátás és — tömegnyomor. Mit mond az áruház igazgatója, Pápai Jenő? — Kilenc óráig majdnem üres volt a bolt, utána megkezdődött a roham. Forgalmunk meghalad­ta a péntekit, és bár kettőkor zárunk, még ekkor is beenged­tük az utolsó vevőket. Majdnem hasonló tapasztalatok­ról számolt be Kopjás József, a széche.nyivárosi ABC vezetője, annyi különbséggel, hogy náluk pénteken járt több vásárló. Az Alföld Áruház igazgatója, Hegedűs Ferenc elégedetten új­ságolta: az idei év eddigi legna­gyobb bevételét, egymillió forin­tot értek el szombaton, ami lehe­tett volna több is, ha a kultúrcikk- osztály nem leltározott volna. Dióhéjban, és most csupán a kecskeméti tapasztalatokra figyel­ve: így festett az első szabad szombat. Ügy látszik, nincs külö­nösebb hatása a reklámnak: vá­sároljunk be a hét közepén, mert bizonyára sokan gondolkodnak úgy, ha tejért, kenyérért úgyis le kell menni a boltba, miért ne akkor ejtsék meg a hét végi nagy bevásárlást... A vásárlási szo-v kások megváltoztatásához na­gyobb lakások is kellenének, ahol mondjuk az éléskamrában elfér egész havi készletünk is ~r ez azonban már nem a kereskede­lemre tartozik. Ami az első sza­bad szombatot illeti, a legfőbb ta­pasztalat természetesen ez: nem volt igazuk a kétkedőknek, és a lakosság ellátása mindenképpen megoldható. B. J. Most már valóban nemcsak a Petőfi Népe írja, hanem tény­leg lehet korcsolyázni a szé- chenyivárosi jégpályán. Igaz, a szünidőnek máir vége, de ki te­het róla, hogy korcsolyázáshoz jég, a jéghez pedig hideg kell, s az utóbbi pedig csak most, a szünidő után érkezett. De sebaj! A tanulás mellett még néhány órás víg futkosásra is jut idő a gyerekeknek, de a felnőtt korosz­tály tagjai is szívesen húzzák fel a korcsolyákat. Tóth Sándor képriportja • Kitűnő jég. jó körülmények várják a korcsolyázókat. • A műkorcsolyázáshoz inkább az „idősebb" korosztály ért. • Akinek korcsolya nem jut, a seprű is megteszi... • Közelebbi ismerkedés jéggel... • A fiatalabbak csak rohanni szeretnek. Ismét befagyott a Balaton MEGMENTETTEK EGY USZÁLYT Tüzet okozó gyermekjáték, építési hiba Az utóbbi napok tartós hideg időjárásának hatására ismét befa­gyott a Balaton. Hétfőn reggel már nem volt számottevő nyílt víz a tó 600 négyzetkilométeres területén. A partközeli sávban 15 centiméterre vastagodott a jég. A Balaton jégmezőjét azonban vas­tag hótakaró fedj, így még nem mérhető fel, mennyire és melyik körzetekben alkalmas az sporto­lásra. A téli sportra a vízi ren­dészet a kijelölt helyeken később ad engedélyt. A jégvitorlázók, a fakutyázók és a korcsolyázás hí­vei most is Balatonfüreden vár­ják a legnagyobb számban a startengedélyt. Kialakult egy új, téli sportág, a deszkavitorlázás, Keddtől új lakossági szolgálta­tással mutatkozik be vásárlóinak a Skála-Expo. A lakossági bolha­piacon vasárnap és hétfő kivéte­lével bárki eladhatja, amire nincs szüksége és megveheti azt, amit ajánlanak az expo-zsibiben. A piacon azonban élelmiszerek, amely eddig nyári sportnak szá­mított. A közelmúltban ennek téli változatára is felkészültek: több mint 100 jégen sikló deszka­vitorlást készítettek a vitorlás­klubokban és a barkácsműhelyek- ben. A hideget igyekszik kihasznál­ni a balatoni halgazdaság négy brigádja is: Siófok, Fonyód, Keszthely és Tihany térségében hozzáláttak a jég vágásához. A vastag jégkockákat a már előké­szített hat jégverembe szállítják. Naponta három-négyszáz tonna jeget tárolnak és összesen mint­egy négyezer tonnát raknak el a nyári időszakra. gyógyszerek, élő állatok, könyvek, folyóiratok, műsoros kazetták, festékek, hígítók, tűz- és robba­násveszélyes anyagok, járművek nem árulhatók. Az árusításért helypénzt nem számol fel a Ská­la-Expo. A múlt hét végén sok dolguk akadt a tűzoltók,nak, ugyanis négy tűzesethez riasztották őket. Kiskőrösön,, a Segesvári út 79. számú lakóépületben építési hiba miatt kigyulladt a ház mennye­zete és teteje. A tüzet a kiskő­rösi és soltvadkerti önkéntes, va­lamint a kiskunhalasi állami tűzoltók oltották el. Az anyagi kár mintegy 50 ezer forint. Kunfehértón, a Petőfi Sándor utca 36. számú ház udvarán 50 mázsa vegyes rétiszéna gyulladt ki gyermekjáték következtében. Az anyagi kár tízezer forintra tehető. A tüzet a kiskunhalasi állami tűzoltók lokalizálták. Kerekegyházán, az Engels utca 107. számú ház melléképületében ma még ismeretlen ök miatt tűz ütött ki. Égett a melléképület te­tőszerkezete, a benne elhelyezett Lada személygépkocsi. A tűz át­terjedt a közeli libahodályra, ahol 550 tízhetes pulykát tartot­tak. A lángok több mint 180 ezer forint anyagi kárt okoztak, s a kivonult kecskeméti állami tűz­oltók mintegy félmillió forint ér­téket mentettek meg. A kecskeméti állami tűzoltó­kat gépkocsitűzhöz is riasztották. A lászlófalvi úton, a 3. és 4. ki­lométer közötti útszakaszon rö­vidzárlat következtében kigyul­ladt Ferenc József kaposvári la­kos Dácia személygépkocsija. A gépkocsi, mire a közeliben lévő katonai és a kecskeméti tűzoltók a helyszínre értek, leégett. Az anyagi kár 50 ezer forint. A múlt hét végén Baján uszálysüllyedés megakadályozá­sához kérték a bajai tűzoltók se­gítségét. Az uszály a hídlábnak ütközött, megsérült, és mintegy 450 köbméter víz került a hajó belsejébe. A tűzoltók három kis­motor-szivattyúval segítették az uszályba került víz eltávolítását. G. G. Bolhapiac Kőbányán HÍREK • HÍREK A KEDDI ELŐADÁS IS ELMARAD Szoinbätön este derült ki, hogy Réti Erika, azaz Iduna hangszálgyulladás miatt nem lephet föl, így az igazgatóság kénytelen az előadást elhalasztani Vasárnapra sem javult a művésznő állapota, így a Tűzijáték erre a nanrá tervezett előadása is elmaradt. papr* A hétfői szünnap miatt nem sikerült közelebbi információkhoz jutnunk a a2nydLSakerült kiderít?ni- h»gy a keddi ifjúsági előadásra sem kerülhet sor, és kétséges a szerdai sorsa is. A művészek törzshelyén az Aranyszarvas Étteremben hallottuk: Tolnai Miklós is belázasodott. (Miért nincs telefon az új színészházban?) ' ‘ NAPTAR 1982. január 12., kedd Névnap: Ernő Napkelte: 7 óra 29 perc Napnyugta: 16 óra 16 perc Holdkelte: 19 óra 33 perc Holdnyugta: 9 óra 25 perc NÉVTÁR Ne feledkezzünk meg ma az Ernők­ről. Nevük a régi Erneszt utónévből — az pedig az ófelnémet Ernustból, (jelentése: komoly, határozott, különö­sen a harcban) — származik; —ö ki­csinyítőképzős magyar nyelvújítási al­kotás. Január 12-én köszönthetjük még az Árkádokat, az Árkosokat, a Borso­kat, a Cézárokat, a Cezorinákat, az Elekeket, az Ernesztinákat, a Gujdó- kat, a Kaplonyokat, a Karionokat, a Rajnaldokat és a Veronikákat. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás, helyen­ként ködös ■ idő. Ismétlődő hava­zás, délen ónos eső. Időnkén! megélénkülő, több helyen meg­erősödő délkeleti, déli szél. Több­felé hófúvás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 7, mínusz 12, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában mí­nusz 1, mínusz 6 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét végéig párás, ködös, hideg időre kell számítani. ■ A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 9, mínusz 14 fok között. A legmagasabb nappali hőmér­séklet általában mínusz 2, mínusz 7 fok között, a tartósan ködös helyeken mínusz 10 fok közelé­ben. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter csapadék nem vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 10-én a középhőmérséklet mínusz 8,9 (az 59 éves átlag mínusz 1,7), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 5,9 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor a hóré­teg vastagsága 8 centiméter, a hőmér­séklet mínusz 11,6, 13 órakor mínusz 7,8 Celsius-fok volt. Legalacsonyabb hőmérsékletként mínusz 17,4 Celsius- fokot mutatott a hőmérő. A légnyo­más 997,9 millibar (gyengén süllyedő) volt. — HOGYAN MONDJAM EL NEKED? Ma este 6 és 8 órakor a kiskunhalasi művelődési köz­pont nagytermében Balázs Péter és Tahi Tóth László, a Vígszín­ház művészei tartanak előadó­estet. A neves művészpár m Kép­zelt riport egy amerikai popfesz­tiválról című nagysikerű Vígszín­ház-beli előadás legérdekesebb részleteit eleveníti fel. — Gondoskodnak a vadakról, a halakról. A gemenci erdőben a szarvasok és az őzek etetőit vasárnap újratöltötték eledellel — szénával, silóval — és újabb sze- mestakarmány-adagot kaptak a vaddisznók is. A paksi Vörös Csil­lag Halászati Tsz brigádjai a te­lelő halak megfelelő oxigénellá­tása .érdekében lékeket vágtak a tavak jégpáncélján. PSOTÁNAK TAPSOLTAK • Psota Irén volt a vendége va­sárnap este a kecskeméti UNI­VER presszó irodalmi pódiumá­nak. A művésznő Töltsünk el egy édes órát című előadóestjé­vel nagy sikert aratott. (Somos László felvétele) — A nagykövetség segítségével. A budapesti csehszlovák nagykö­vetség illetékeseivel kötöttek megállapodást a Bajai Kukorica­termesztési Rendszer vezetői a Zetor 12 045-ös erőgépek folya­matos alkatrész-ellátására. Az el­ső 360 darabos tételt már meg is kapták, így a BKR körzetében egy időre megoldódott a garanciá­lis gépek javítása. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1982. január 12. 18 órakor: Kocsis Pál Kertbarátkor A homoki kultúra nagyjai Heltai Nándor előadása Előzetes 14-én, 14.30 és 17.30 órakor: Szerkesztés és improvizáció A vizuális és zenei nyelv kapcsolata Előadók: Apagyi Mária tanárnő és Lantos Ferenc képzőművész KELEMEN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ 1982. január 12. este 7 óra: NAGYPAPA LÁTNI AKAR BENNETEKET Bérletszünet MOZI 1982. január 12., kedd i VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori A NYOLCADIK UTAS: A HÁLÁL Csak 18 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, angol tudományos- fantasztikus film ÁRPÁD MOZI; fél 4 órakor! ÖZ, A CSODÁK CSODÁJA Színes amerikai mesefilm háromnegyed 6 és 8 órakor! ORSZÁGÚTON 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Olasz film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! A KIS GÖMBÖC Színes magyar mesefilm-összeállítás (A Városi mozi épületében a Mesemo­zi gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást!) STŰDIÖMOZI: 8 órakor! (A Városi mozi épületében!) MÉG KÉR A NÉP Színes, magyar film — Gáz a téeszben. A csatlako­zó vezetékek és az átadó-, illetve fogadóállomás megépítésével az elmúlt év végén megvalósult a gázprogram első, fő üteme a já- noshalmi Petőfi Tsz-ben. Az ősz­szel és a télen már légnemű tü­zelőanyaggal szárították a kuko­ricát, fűtötték a gépműhelyt-és a szociális helyiségeket. Ez év vé­gén a baromfiólakban és a kelte­tőállomáson is földgázzal melegí­tenek. — A KORUNK TUDOMÁNYA című népszerű tudományos is­meretterjesztő sorozat következő rendezvényére 13-án 18 órai kez­dettel kerül sor a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház­ban. A Magyarország és a világ­gazdaság című téma előadója dr. Kallós Ödön, a Magyar Kereske­delmi Kamara társelnöke. — Megúszta, öt napot töltött a Sier­ra Neveda hegységben, 300n méter ma­gasan, mínusz 18 fokos hidegben, egy lezuhant repülőgép roncsai között Donny Scott Priest 11 éves amerikai kisfiú. A gyerek szüleinek négyüléses magánrepülőgépe a múlt vasárnap hó­viharba került és lezuhant. Szülei éle­tüket vesztették. A gép roncsait a hó annyira betemette, hogy csak pénte­ken találtak rá. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents