Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-08 / 6. szám
jamur 8. ► EZER FÉNYES TANTEREM MUNKÁS ARCOK: Az akció folytatódik Néhány héttel ezelőtt hírül adtuk lapunkban, hogy eddig ezer tanterem világítását korszerűsítették a megyében. Az eset azonban e néhány szavas mondatnál többet érdemel, hiszen a sorok között a gyermekek tízezreinek egészségéről — szeme világáról — s az ennek érdekében végbement nagyarányú társadalmi megmozdulásról van szó. Az előzmények egy hat évvel ezelőtti vizsgálat megállapításaihoz nyúlnak vissza. • A Hoffmann János utcai Általános Iskola egyik 400 lux fény. erősséggel megvilágított tanterme. (Tóth Sándor felvétele) Kétszáz lux Akkor, — vagyis 1975—76-:ban — az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Művelődési Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület felmérést készített a tantermek megvilágításáról. Kiderült, hogy az iskolák 93 százalékánál a megvilágítás nem éri el a szabványban előírt 200 lux minimumot Sőt, sok helyen még a tűrhetetlenül alacsony — a néhány gyertyafénnyel egyenértékű 30 luxot sem. E riasztó jelzés .hatására az illetékesek — tanácsok és műszakiak — széles körű akciót indítottak a helyzet megváltoztatására. iBács-Kiskunban a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület kecskeméti szervezete a megye valamennyi általános iskoláját megvizsgálta és azt állapította meg, a tantermek világítása általában nálunk is olyan, mint az ország más részein. Dr. Oláh Miklós megyei szemészfőorvos pedig a rendelkezésre álló adatok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a tanulók egyharmadának látása éppen az általános iskolákban romlik el. A gyenge és a rosszul alkalmazott világítás következménye — és ez nem csak az iskoláikra, a munkahelyekre is vonatkozik —, a fáradékonyság, a figyelem csökkenése, a gyakori fejfájás, s mindez végül is a tanulmányi és munkaeredmények csökkenéséhez vezet. Ezeknek a tényeknek napvilágra kerülése gyors cselekvésre késztette a megyei városi és községi szerveket. A megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője 1978-ban kérte annak elrendelését. hogy az új iskolák építésénél, s a régiek felújításánál csak az ergonómiailag helyes (imunkateljesítményt nem csökkentő:) világítástechnikát lehessen alkalmazni. Javasolta azt is, hogy írjanak ki pályázatot a megyei valamennyi iskolája tanteremvilágításának korszerűsítésére. Egy üzem — egy iskola A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) kecskeméti szervezete pedig a városi pártbizottság és tanács kezdeményezésére a Czollner téri (ma Tóth László) Általános Iskolában világítástechnikailag korszerű mintatantermet rendezett be. A párt- és tanácsi szervek egyben felkérték a patronáló vállalatokat arra, hogy az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom keretében társadalmi munkával segítsék a többi iskolában is a világításkorszerűsítést. Az akció ezzel kezdetét vette, s hogy a sok adminisztrációt is igénylő elhatározások nem maradtak csupán papíron, az a megye vezetőinek, művelődésügyi hatóságainak és egy sor lelkes társadalmi munkásnak köszönhető. A megye valamennyi — ösz- szesen 1958 — általános és középiskolai — tantermét feltérképezték és megvilágításának értékét meghatározták. Megállapították, hogy a tantermek 55 százaléka 100 lux alatti. 32 százaléka 100—200 lux közötti és csak 13 százaléka van 200 lux feletti világítással ellátva. A megyei tanács a pályázati ciklus első évében — saját pénzügyi kereteit felülvizsgálva, — 2 millió forint támogatást nyújtott a világítástechnikai szempontból legrosszabb helyzetben levő iskoláknak. Ily módon .1979-ben 15 iskola 200 tantermének világítását korszerűsítették, 350—400 lux fényerősségűre a 2 millió forintból és a hozzáadott társadalmi munkával. Nagymértékben hozzájárult a sikerhez, hogy a Magyar Elektrotechnikai Egyesület megyei szervezete ugyanebben az esztendőben a műszaki hónap keretében iskolavilágítási konferenciát rendezett, s a megyei tanáccsal együttesen két kiadványt is közreadott ebben a témában. Erőltetni l$ell a szemet Dr., Lovas Béla, a MEE kecskeméti szervezetének elnöke, a kiadványban írt tanulmányában a következőket írja a helyes iskolavilágításról: Az ország 40 ezer tantermében naponta kétmillióan ülnek. Egy- egy tanuló a 8 általános iskola elvégzése folyatnán 12 ezer órát tölt a tanintézetben, ebből 3 ezer órát mesterséges világítás mellett. Hazai és külföldi tapasztalatok bizonyítják, hogy az oktatás hatékonysága, a helyesen megvilágított tantermekben megsokszorozódik. Ezért a korszerű iskolavilágítás általános megoldása sürgős, halaszthatatlan feladat. \ A tanulmány további részében a szerző az ergonómiai szempontok fontosságára hívja fel a figyelmet. Hangsúlyozva annak döntő jelentőségét, hogy az iskolapad megvilágítása egyezzék a tábla megvilágításával. Ellenkező esetben a tanulók szemének gyakran kell alkalmazkodnia az eltérő fényviszonyokhoz, ami fáradtságot eredményez. Az sein helyes, ha a tanuló — miközben a táblát nézi — egyúttal a meny- nyezeten levő világítótesteket is látja, vagy a fényforrás belelóg a látóterébe. Ilyenkor erőltetni kell a szemét, hogy a táblán levő szöveget elolvashassa. Nemkívánatos kápráztató hatást okoz a fehér falon elhelyezett fekete tábla, a csillogó felületű pad, az üvegezett szekrény, a rosszul elhelyezett fényforrás. A továbbiakban Lovas Béla részletes útmutatást nyújt a helyes tanteremvilágítás technikai megoldásairól, a -fényterelő lemezek alkalmazásáról és a berendezés színeinek megválasztásáról. Hogyan csinálták Bács-Kiskunban ? Országos szinten úgy tűnik, hogy az iskolavilágítás korszerűsítése megtorpant. A Magyar Nemzet 1981. október 13-i számában már azon kesereg, hogy veszélybe került a „fényes akció”, majd egy Somogy megyei kísérletet említ, amely mégiscsak előbbre viszi majd az ügyet. Itt ugyan 166 iskolában kellene rendbe hozni a világítást, de 19 intézménynél mégis megteremtették már az anyagi fedezetet, vagyis kaptak rá állami támogatást. Bács-Kiskun megyében viszont a világítástechnikailag 1979-ben rendbehozott 200 tantermen túl 1980-ban és 1981-ben is tovább folytatódott az akció. A megyei tanács mindkét évben 2—2 millió forinttal járult ehhez hozzá, vagyis 3 év alatt hat millióval. Ehhez helyi erőből és társadalmi munkával újabb 6 millió tevődött, az akció értéke tehát összesen 12 millió. S ebből eddig az 1958-foól 1000 tanterem világításának korszerűsítését fejezték be, mégpedig úgy, hogy a legrosz- szabbul megvilágított iskolákban kezdték a munkát. A tanácsi pénzeszközök és a társadalmi munka célszerű összehangolásának ilyen eredményére valószínűleg maguk a szervezők sem számítottak. Oldalakat töltene meg azoknak a neve, akik ebben a nagyszerű akcióban részt vettek. Mindannyiuk munkáját szeretném egy példa — az ezredik tanterem — említésével méltatni. A kecskeméti Hoffmann János utcai Általános Iskola igazgatója írta a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi szervezetének: Szentesi Sándor villany- szerelő kisiparos, a MEE tagja, munkatársaival elvégezte iskolánk világításának teljes rekonstrukcióját, A tanácstól 280 ezer forintot kaptunk a szükséges anyagokra, a Szentesi Sándorék által végzett társadalmi munka értéke pedig 235 ezer forint. A tantestület és a szülői munkaközösség megköszöni Szentesi Sándor és társai áldozatos munkáját és a tanács támogatását. Mindehhez még csupán annyit, hogy a fényes akció résztvevői — a megyei tanács, a MEE megyei szervezete és a társadalmi munkások — már kitűzték a végső célt, 1984-re Bács-Kiskun minden tantermének világítását korszerűsítik. Nagy Ottó A csoportvezető A fizikai állományú csoport- vezető nem csupán kisfőnök. Tevékenysége nem merül ki a munka megszervezésében, az utasítások kiadásában és a végrehajtás ellenőrzésében. A legtöbb esetben ő maga is szerszámdt fog és dolgozik, miként a társai. Az az- hogy — ha lehet — egy kicsit még jobban. Hatos István, a Kecskeméti Parkettagyártó Vállalat tmk-cso- portvezetője. Ha van munkaterület, amely sokrétű és változatos ha van munkakör, amely nap, mint nap a legváratlanabb feladatok elé állítja az embert, akkor ez az. Mert nemcsak tervszerű megelőző karbantartás létezik ... — Hát ez régi történet — emlékezik Hatos István. — Ezt a gyárat 1959-ben Pestről, a Pozsonyi útról helyezték Kecskemétre. A főnökök akkoriban gyakran cserélődtek, de mi melósok maradtunk. ' — ön immár huszonharmadik esztendeje... — Két hónap híján! Egyszer ugyanis csak meggondoltam magam, és átmentem a cipőgyárba. De két hónap után visszajöttem, ahogy mentem: áthelyezéssel. — Már akkor is karbantartó volt? — Hogyne! Mi kezdtük el ennek a gyárnak a felépítését. A gépeket, ahogy érkeztek, helyre tettük, beszereltük. Az elszívóberendezést is kiépítettük. Volt egy satupadunk, meg egy kis esztergagépünk. Húszán voltunk a tmk-ban, ez volt akkor csaknem a teljes gyári létszám. — Az jó dolog, ha a karbantartók maguk csomagolják ki a ládából, s helyezik üzémbe a később is a gondjaikra bízott gépeket. Önök alaposan megismerhették már a termelésbe állítás előtt a berendezéseket. — Sőt! Dolgozhattunk is rajtuk! Mert még nem volt kit rájuk állítani. Ein például mozaikparkettát gyártottam egy, esztendeig. Az lett a vége, hogy alig akartak a géptől elengedni. De, mondom, én nem azért tanultam meg a szakmát. — Mi a szakmája? — Géplakatos vagyok. Tizenöt éve mestervizsgáztam. Persze hegesztek is, arról is van papírom, és elvégeztem néhány szakmai tanfolyamot. — Egy jó téemkásnak mindenhez kell értenie. Igaz ez? — De mennyire! Én a kecskeméti gyufagyárban voltam tanuló. Szintén a tmk-ban. Az ég adta világon mindent meg kellett tudnunk csinálni már akkor is. — ön azonban nem csupán dolgozik, irányít is. Mármost jönnek sorra a jelzések a tmk-ba, hogy ez romlott el, meg az sem jó. Hova küldi ilyenkor az embereit? — Hát az biztos, hogy minden művezetőnek az ő munkája a legsürgősebb! Ezt aztán el kell tudni osztani a fontossági sorrendnek megfelelően. Ehhez' pedig már azt is kell tudni, hogy melyik üzemben mit gyártanak, (Méhesi Éva felvétele) milyen helyet foglal el a termelésben a meghibásődott gép, és így tovább ... — Amikor a szalagparkettagyártást elkezdték, új gépek, gépsorok jelentek meg a gyárban. ■Ezeket nem ismerhették 1959-ből. — Ezeket Mölnben, Hamburg közelében ismertük meg. Egy hónapig voltam az NSZK-ban: ott is karbantartóként dolgoztam. — Munkáról, munkáról és megint csak munkáról beszélgettünk eddig. Szabad idő, szórakozás? — Ez a mölni út számomra nagyon érdekes volt. Életemben először jártam külföldön. Repülővel utaztunk, el lehet képzelni... Egyébként szórakozás nem sok van. A hobbikért itt a Halasi úton: ez az egyik kikapcsolódásom. A másik, a ház körüli teendők. ,A Rendőrfaluban lakunk egy belsőportás lakásban. A szüleimmel együtt vettük ezt a fél házat, édesapám vasutas volt, már meghalt, édesanyám velünk él együtt. A feleségem a SZIM kecskeméti gyárában dolgozik: szerszámélező. Két éve tette le a szakmunkásvizsgát. A fiam autószerelő, a lányom jövőre érettségizik a Katona József Gimnáziumban. Különben sokat olvasó család vagyunk. A feleségem például nem is szereti al televíziót, inkább olvas. Én azért a tévét is megnézem ... — Terveiről, céljairól faggathatom? — Negyvenhatodik éves vagyok, nagy terveim már nincsenek. Hogy egy valóban jó kollektívában dolgozhassam, arra azért még mindig vágyom. Tudja régebben ez úgy volt, hogy ünnepnap, vasárnap is összegyűltünk, együtt futballoztunk, szórakoztunk. Üjév napján elindultunk egymást köszönteni, és a legtöbbször csak este keveredtünk haza. De bent a gyárban is összetartottunk. Ha esett; ha fújt, ha a csizmánk benne ragadt is a sárban, mentünk, csináltuk! Most is megcsináljuk persze amit kell, csak az a családias légkör, ami a régi cimborák között még megvolt, az veszett el valahol. Sitkéi Béla íwmmmmmmmmmmmmm Akik vállalják a kockázatot Sikeres kezdeményezések a Tiszatáj Termelőszövetkezetben A tiszaalpári Tiszatáj Termelőszövetkezet elnökével, Kiszely Gyulával, azokról a kezdeményezésekről beszélgetünk, amelyektől azt várják, hogy gazdaságosabbá váljék a termelés. — A szigorú közgazdasági feltételek nagyobb tettrekészségre ösztönzik a vezetőket, ami ugyan esetenként kockázattal jár, de ezt vállalnunk kell — mondja —, mert csak így léphetünk előre. — Itt van például — folytatja — a forgácsolóüzemünk létrehozásának története. Felszámoltuk a veszteséges lótenyésztést és üresen maradt egy 700 négyzet- méter alapterületű épületünk. Ezt átalakítottuk és a Kéziszerszámgyár csepeli OMEGA gyáregységével együttműködve egy ipari üzemet rendeztünk be. Tavaly szeptember elején kezdett termelni. A gyárral ötéves kooperációs szerződést kötöttünk, jelenleg 16 embert foglalkoztatunk két műszakban, de tavaszra a létszámot kétszeresére emel jük, természetesen a termelést is, és áttérünk a három műszakra. Ez a kisüzem hatmillió forint bevételt hoz majd a szövetkezetnek. Először kicsit izgultunk, hogy tagjaink meg tudnak-e felelni az ipari üzemi követelményeknek, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem csalódtunk bennük. Természetesen előzetesen részt vettek egy tanfolyamon, ahol munkaműveleteket megtanulták. 'A közös gazdaság másik vállalkozása már az alaptevékenységhez kapcsolódik. Ezen a vidéken hagyomány a dohánytermesztés. Az az elképzelés, hogy a régi, úgynevezett pálmonostori fajtákat felváltják a hevesi dohánynyal. Ez jobb minőségű és keresettebb, viszont mesterséges szárítást igényel. — Együttműködési megállapodást kötöttünk a Dunántúli és a Duna—Tisza közi Dohánybeváltó és -Fermentáló Vállalattal. Közös szárítótelepet hoztunk létre. Eddig hat szárítókamrát építettünk.' A tervünk az, hogy az idén újabb hattal bővítjük a telepet. Ehhez természetesen növeljük a termelést és az eddigi 42 hektár helyett az idén 80 hektáron termesztjük a „füstölnivalót”. A további fejlődés érdekében az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézettel közösen tanulmányozzuk azokat a dohányféleségeket, amelyek legjobban megfelelnek a mi természeti sajátosságainknak. Már tavaly foglalkoztunk fajtakísérletekkel, ezt ebben az évben tovább bővítjük. A feldolgozásban is élőre szeretnénk lépni, szintén a vállalattal együttműködve beszereznénk egy POWELL-típusú dohánytörő gépsort. • Kiszely Gyula: — .Bízunk abban, hogy kezdeményezéseinknek meglesz a gyümölcse. A háztáji gazdálkodás tartalékait is kihasználják. Merész kezdeményezésnek számított,» ami• Az új dohányszárító kamrák. (Straszer András (elvételei) kor 1981-ben teheneket helyeztek ki a tagokhoz. A vállalkozás sikerrel járt, és eddig százötven jószág tartására kötöttek megállapodást a háztáji gazdákkal. A gondozási díj naponta öt forint tehenenként, istállóbért fizetnek, térítik a takarmány árát és még a mosószert is. A tag viszont köteles a szaporulatot hatvankilós súlyban átadni a közösnek, a borjúért ezer forintot kap a termelőszövetkezettől. Mind a két fél jól jár tehát. A közös gazdaságban 1981 januárjában 850, decemberben már 1050 tehén Volt..A tejelő állományt fokozatosan feljavítják red- holstein fajtával. — Bekapcsolódtunk a gabonaprogramba is — tájékoztat az elnök, aki öt esztendeje van a szövetkezet' élén —, tíz százalékkal növeltük a kalászosok vetés- területét. A kukoricatermesztést pedig 560 hektárról 650 hektárra emeljük. Örömmel mondhatom, hogy a szövetkezet vezetősége jól együttműködik. Huszonhat, egyetemet és főiskolát végzett irányító szakember átlagéletkora harminc év körül van. A tagok is fiatalok, hiszen az átlagéletkor nálunk 37,4 év. Hétszázharminc aktívan dolgozó termelőszövetkezeti tagunk van. Nálunk a nyugdíjasok, járadékosok száma is kevesebb az átlagosnál, nem éri el a harmincszázalékos arányt. Bizakodva hozzáteszi: — Tavaly a sok gond ellenére sikerült az időjárás okozta veszteségek nagyobb részét pótolni. Az idén sem lesz könnyű a gazdálkodás a nehezebb feltételek miatt. Bízunk azonban abban, hogy kezdeményezéseinknek meglesz a gyümölcse. Kereskedő Sándor
