Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-08 / 6. szám

1982. január 8. • PETŐFI NÉPE • 5 Kézműves egyesület alakul Hazánkban eddig nem volt olyan szervezet, mely a tárgy­alkotó népművészeket, a kézművesség mestereit összefogja, támogatja, érdekvédelmüket ellátja. Ezért örvendetes, hogy erre a közelmúltban megtették az első lépéseket az illetéke­sek. A Népművelési Intézet által a múlt év novemberének végén Székesfehérvárott összehívott országos népművészeti konferencián bejelentették: az intézet — a Művelődési Mi­nisztérium jóváhagyásával és támogatásával — országos kézműves egyesületet kíván alakítani. SZAMUELYRŐL OROSZ NYELVEN Két forradalom katonája Jg& jés’«gyp dp®? m I 'rnP ÚTTÖRŐÉLET Jelzések a szünidőről Valamennyi megyét szakmai küldöttség képviselte a konferen­cián. Bács-Kiskunbál egyebek kö­zött népihangszer-készítő, fara­gó, kékfestő, szövő és hímző mes­terek vettek részt az összejövete­len. Már ott megválasztották a területi szervezőket. A mi me­gyénkben Csörszné Zelenák Ka­talin, a Megyei Művelődési Köz­pont csoportvezetője végzi e munkát, ö tájékoztatott az egye­sület megyei csoportjának szer­vezéséről, terveiről, céljairól. Megtudtuk, hogy á felhívást és a jelentkezési lapot a Népművé­szet Mestere, a Népművészet If­jú Mestere, a Népi Iparművész cím tulajdonosai valamennyien megkapták. Tájékoztatták a belé­pés lehetőségéről a megyében élő többi jelentős alkotót, s a vizs­gázott népművészeti szakkörveze­tőket is. Eddig ötvenen jelentet­ték be: tagjai lesznek az egye­sületnek. A jelentkezők hasznos javaslatokat is tettek, melyeket figyelembe vesznek majd az alap­szabály, illetve a program kiala­kítása során.. Egyébként mintegy húsz kézművesmesterség képvi­selőit fogadja be az egyesület. Tagjai lehetnek: szövők, hímzők, népi szabászok, kékfestők, fara­gók, bőrmegmunkálók (szűcsök, bőrdíszművesek, lószőrfonók), fémmegmunkálók (kovácsok, réz­művesek, ötvösök), fazekasok, to­jásfestők, gyöngyfűzők, játékké­szítők, háncs- és kéregmegmun­kálók, hangszerkészítők. Pártoló tagck lehetnek a néprajzzal tu­dományos szinten foglalkozó ku­tatók, gyűjtők és feldolgozók, ma­gángyűjtők, helytörténeti gyűjte­mények gondozói, továbbá üze­mek és termelőszövetkezetek is, ha valamilyen formában támoga­tást kívánnak nyújtani az egye­sületnek. A Népművelési Intézetben ki­dolgozták a leendő egyesület cél­ját. feladatát, tevékenységét ösz- szeíoglaló, a tagok jogait és kö­telezettségeit ismertető előzetes programot. Ennek részletes is­mertetésére e helyütt nem vál­lalkozhatunk. Néhány főbb pont­ját aaonban meg kell említeni. A dokumentum hangsúlyozza egyebek között, hogy az egyesü­let a népművészeti, kézműves tárgyalkotás hagyományainak, szellemi értékeinek, technikai ta­pasztalatainak a felelevenítése révén, a korszerű formanyelv ki­alakítását tűzi- ki célul. Arra ösz­tönzi a tagságot, hogy alkotó kö­zösségeket, műhélyeket hozzanak létre. Együttműködnek majd a hasonló célok érdekében tevé­kenykedő hazai és külföldi társ- szervezetekkel, intézményekkel. Szakmai kiadványokat terjeszte­nek, s előadásokat, konferenciá­kat. vitaüléseket szerveznek. Se­gítik a tagokat a munkájukhoz szükséges anyagokkal és eszkö­zökkel. Tapasztalatcseréket, kiál­lításokat szerveznek, pályázatokat hirdetnek számukra. Az egyesület védnökséget vál­lal a népművészeti vásárok fö­lött, s tagjai ezzel — a fennálló rendelkezések értelmében — el­nyerik a vásárokon való részvé­tel jogát. S mindezek ellenében évenként minimális tagsági díjat kell fizetniük. A kézműves egyesület országos alakuló ülésére előreláthatóan márciusban kerül sor. » Rapi Miklós Egy régi krónika filmkockája bevésődött emlékezetünkbe, hi­szen történelmi pillanat volt: 1919 májusa a moszkvai Vörös téren, ahol katonai díszszemle kezdő­dött, Lenin pedig egy teherautó platójáról beszélt az emberekhez. Hirtelen felkapaszkodott az autó­ra egy jóképű fiatal férfi. Lenin a tömegekhez fordul: — Az imént érkezett 'hozzánk, átrepülve a Kárpátokon, a Kom­intern egyik lebátrabb harcosa, a magyar tanácsok egyik népbizto­sa, Szamuely Tibor elvtárs! Szamuely a teherautó szélére lépett és beszélni kezdett. Ezután az orosz proletariátus nagy vezetője és a Magyar Ta­nácsköztársaság képviselője a platón állva együtt nézték a ka­tonai díszszemlét. Találkozásuk az igaz barátság és szövetség szimbóluma lett. Két nép, két el­ső, szocializmusért harcoló köz­társaság tagjai. Ezért természetes az, hogy a szovjet olvasók élénk érdeklődés­sel fogadták Simor András új könyvét, a hű internacionalistá­ról, amelynek címe: így élt Sza­muely Tibor. A mű húszezer pél­dányban, a moszkvai Progressz Kiadó gondozásában jelent meg. Szamuely Tibor neve és tevé­kenysége nem ismeretlen a szov­jet olvasók előtt, nem kevesebb ő, mint Kun Béla, Cavros Lajos, Ligeti Károly vagy Zalka Máté. Szamuely Tibor cselekvő részese volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. 1918 januárjában a moszkvai internacionalista hadifogoly-szer­vezet központjában dolgozott, on­nan indult agitációs körútra. Megfordult Orjolban, Szmolenszk- ben, Vjatkában, Permben és más városokban. Munkájának hatá­sára sorra alakultak meg a hadi­fogoly-szervezetek. 1918. március 24-én társaival együtt létrehozták azt a magyar kommunista cso­portot, amely az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Köz­ponti Bizottsága mellett műkö­dött. 1918. április 14-én részt vett az országban rendezett Hadifo­goly Kongresszuson. Az esztendő nyarán fő feladata az volt, hogy hangolja össze a nemzetközi csa­patok hadműveleteit. Útjáról visszatérve jelentést tett Lenin­nek — néhány nap múlva pedig kitört a moszkvai eszer-lázadás. Az egyik osztagot, melyben for­radalmárok harcoltak, Szamuely vezette. A lázadás leverése után Félix Edmondovics Dzserzsin- szkij, a CSEKA, a szovjet-orosz állambiztonsági szervezet veze­tője személyesen gratulált a bőr­kabátos magyar fiatalembernek. Ősszel, októberben Szamuely Ti­bor szovjet diplomataként uta­zik Berlinbe, fontos megbízatás­sal. A következő esztendő január­jában már aktív irányítója a Magyar Tanácsköztársaságnak. Májusban bátran átrepül, az el­lenséges terület felett, hogy Szov- jet-Oroszországban tanácskoz­zon Leninnel. Barátságuk szim­bólumaként Lenin átadja karórá­ját, kézelőgombját, de a legérté­kesebb ajándék, amit Pestre ho­zott a híres lenini köszöntés: „Üd­vözlet a magyar munkásoknak!” Szamuely Tibor tevékenységé­ről a szovjet emberek sokat tud­tak, de Simor András új könyve még mélyebben tárja fel a nagy­szerű ember életét. A könyv leg­nagyobb érdeme, hogy bemutatva hőse gyermek- és ifjúkorát, a a szocialista világnézet kialaku­lását jeleníti meg. A könyv leg­érdekesebb része mégis az, amely­ben a szovjet olvasó Szamuely Magyarországon végzett tevé­kenységét ismerheti meg. A Progressz Kiadó által meg­jelent könyv tartalmazza Sza­muely Tibor írásait is, több olyant, amelyik először most je­lenik meg orosz nyelven. Az orosz kiadáshoz a történel­mi tudományok kandidátusa, J. N. Scserbakov írt előszót, rész­letesen elemezve Szamuely tevé­kenységét. A könyv kiváló for­dítója M. D. Popov. A könyvet olvasva akaratlanul is megjelenik előttünk Szamuely és más magyar kommunisták alak­ja, s az ügy, amelyért harcoltak, a jelen, a Magyar Népköztársa­ság. Simor András könyve a szov­jet és a magyar nép meg nem szűnő tiszteletét hivatott leróni a két forradalom hű katonájáról, aki életét áldozta a szocializmus eszméiért. J. Zs. Tudósítóink sorában köszönt­jük az első alkalommal jelentkei ző Ficsor Angélát, aki Soltszent- imréről küldte beszámolóját. Mint leveléből kiderül, nagy­szerűen sikerült az úttörőcsapat vas- és papírgyűjtési akciója! Az eredmény is mutatja: csaknem négyezer forint vándorolt a csa­pat pénztárába. A Télapó-ünne­pélyre és a karácsonyi megemlé­kezésre maguk írtak jeleneteket, amelyekben a mesét ötvözték a televízió ismert figuráival, film­hőseivel és az iskolai élet ese­ményeivel. Különösen nagy sikere volt az utóbbinak, amelynek a Kalandos disznóölés — cimet ad­ták. Annak örültek igazán, hogy nézőket jól megnevettették. A téli szünidő folyamán elké­szítették egy úttörőtábor-épület pontos, kicsinyített mását, búto­rokkal, a konyhában háztartási gépekkel. Még a világítást is be­szerelte egyik ügyes társuk. A há­zat elküldték a megyei fenyőün­nepre, azzal a reménnyel, hogy örül neki az a pajtás, aki aján­dékként megkapja. Csávolyról, megyénk déli részé­ről érkezett a következő beszá­moló, Kuruczné M. Izabella raj­vezetőtől. Amint írja, a csapatta- náes nagyszerű ajánlatot kapott, a helyi művelődési házban mű­ködő honismereti baráti kör tag­jaitól: dolgozzanak a továbbiak­ban együtt, a felnőttek, a KISZ- tagok és az úttörők! A javaslat kapcsán a csapatban is újjáala­Az elmúlt hetekben közölt legutób­bi rejtvény helyes megfejtése: 1. Ko- necsni György, a klskunmajsal szüle­tésű Kossuth-díjas festőművész. 2. Tompa hajdan Szabadka város pusz­tája volt, most határátkelőhely me­gyénk déli határán. 3. Teles Ede al­kotta a kecskeméti Kossuth-szobrot. 4. FÉKON bajai gyára. Finomposztó Vál­lalat. Kismotor- és Gépgyár, Kenyér­gyár stb. 5. Bajai, Bácsalmási, Helvé­ciái, Hosszúhegy! Állami Gazdaság. 6. Kalocsa főutcájának barokk stiiusú épületei vannak. 7. GAMF, Kertészeti Főiskola, Tanítóképző Főiskola. 8. Nemzetiségi községek: Csávoly, Her­cegszántó: szerb-horvát; Hajós, Csá­szártöltés: német, Dunaegyháza, Szak- már: szlovák. 9. Kiskőrös jellegzetes fája, amely a város címerében is meg­található, a kőrisfa. * A jó megfejtők között tíz darab könyvet sorsoltunk ki. A nyertesek': Arató Andrea, Lengyel Tímea, Bajusz Izabella, Méri Tibor, Banos Agnes, Széki Mirella, Horváth Edina, Földi Anita és Megyesi Gabriella Kecske­mét, Vén István, Kalocsa. A könyve­det postáztuk elmükre. kult a honismereti szakkör. Em­lékezetes az is, hogy a csapat megalapítója, egykori vezetője, Mándics Mihály tartott egy elő­adást a karácsonyi népszokások­ról. A szakkör gondozását Zsombolya Géza és Bíró Józsefné vállalta. Elkészítik a következő félévre szóló munkatervüket. Gondolnak már a nyárra is, amikor majd nagy gyalogtúrákon vesznek részt, és fejlesztik a község helytörté­neti gyűjteményét. » Bácsalmásról két úttörőripor­ter : Markó Ildikó és Galicz Tün­de írt levelet, egy jól sikerült Télapó-ünnepségről. A csapat út­törőtagjai régi hagyományok sze­rint a testvér-kisdobosra jóknak készítettek és adtak ajándékokat, verssel, dallal kedveskedtek ne­kik. * Az elmúlt hetekben a kecske­méti Béke téri iskola úttörőcsa­patának 8/b-s raja kerékpártúrát tett Hetényegyházára, a Móricz- emlékhelyekhez —, olvassuk Len­gyel János levelében. Megcsodál­ták a- hatalmas Móricz-fát, amit csak tízen tudtak átkarolni. Meg­hallgatták Gerinczy György hely- történész beszámolóját is. A csa­pat tagjai elhatározták, hogy minden esztendőben lebonyolít­ják a Móricz Zsigmond-emléktú- rát, tisztelegve ezzel a megyénk­höz kötődő író emléke előtt. A helytörténeti vetélkedő döntőjére, január 30-án, szombaton délután ke­rül sor, Kecskeméten, a játékházban, közismertebb nevén a Szórakaténusz- ban. A vetélkedőn részt vevők névre szóló meghívót kapnak, és valameny- nyien hozhatnak magukkal „plusz egy főt”. A vetélkedő kérdéseinek témája, amint azt már jeleztük: Kecskemét és a megye helytörténete. Olvassatok el mindent, ami a lakóhelyetekhez kö­zeli könyvtárban ezzel kapcsolatban megtalálható. A Katona József Múzeumban január 17-én nyitják meg a Mezővárosi nép­művészet — Kecskemét—Nagykőrös — című kiállítást. Minden kisdobosnak és úttörőnek ajánljuk megtekintését, csakúgy mint a Katona József szülő­ház, és a Naiv Művészek Múzeumának tárgyait. Ezen a héten — a helytörténeti ve­télkedőtől teljesen függetlenül — egy gyufarejtvényt közlünk kisdobosok és úttörők számára. A képen látható gyufaszálakból kirakott sorok szám- tanilag hibásak. Ha minden sorban egy szál gyufát felemeltek, és azt ugyanabban a sorban másik helyre teszitek, az eredmény helyes lesz. A megfejté­seket most is levelezőlapon kérjük bekül­deni szerkesz­tőségünk címé­re — Petőfi Népe Szer­kesztősége, 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 1/a. — január 18-ig. A helyes megfejtést be­küldők között tíz darab köny­vet sorsolunk ki. Selmeci Katalin VIRÁGZIK a strelízia • Csodálatos színekben virágzik a Strelízia, a Győr-Sopron megyei Lipóton a termelőszövetkezet kertészetében. REJTVÉNYFEJTŐKNEK ÍViWV.SWrtV.SV.V.NV.V.V.V.VAV Tóth István zaklatott idők (13.) Ha nem csinál az ember egy kiis zajt maga körül, nem figyel­nek fel rá. Béla meg ezt utálja. Mi érdekes van egy szürkén ve­getáló emberen? A nézőtéren harsány kacagás támadt. Erzsikét nem érdekelte Latabár bohóckodása. Botosnéra tévedt a tekintete. Ez a brigádvezető is csak vég­zi a dolgát, birkatürelemmel. Hajtja a népet. Mindene a terv- teljesítés. Harcias? Igen, veri az asztalt, ha nincs idejére kijavít­va a vetőgép és a brigád elsősé­ge veszélyben forog. Majd bele­pusztul, hogy egy nappal hama­rább végezzen az ő brigádja. El­eped az örömtől, ha az ő terü­letükön pár kilóval magasabb a termésátlag. Pedig más oldala is van az életnek. Jó fent lenni. Lám, ő csak egyszerű brigádtag, mégis a tanácselnökékkel ül egy pá­holyban. Botosnak is, mint Bélának, csak a munka a minden. Azért olyan sótlan emberek. Meglepődött, hogy kigyúltak a csillárok. Szünet következett. — Nem jössz ki Erzsiké? — in­dult a kislányával Tamásiné. Rontóné pár pillanatig kivárt. A tanácselnök maradt, ö se moz­dult hát. — Olyan jó pihenni. Egész nap kapáltunk. Alig várta ezeket a perceket. Az egész terem láthatja, kivel mélyed el komoly társalgásba. Megfelelő kezével hátra-hátra- nyúlt a szék mellett Bélához. Ve­regette a térdét, szóljon már ő is. Ilyenkor lehet szövögetni jó összeköttetéseket. Ö bizony mer beszélni. Csak több, mint közönséges, kapáló paraszt. Lássa a tanácselnök is, hogy az ő „politikai tartalmának” megfelelő partner ül a páholyá­ban. Mikor Botosék megint odamo­solyogtak, Rontóné megjegyezte. — A brigádvezetőm. — Ismerem Bálintot — felelt Tamási Imre. Valamikor^ együtt cselédeskedtünk Nagyfejeő tisz­tiorvosnál. — Nekividámodva mesélte el, hogy mikor az úribir­tokos egyszer pofon vágta Botost, akkor ez a viszonylag kis terme­tű ember égedelmes erővel ök­lelt a behemót gazda hasába, az­tán mikor összekucorodott, nad­rágja fenekével meg a gallérjá­nál fogva vágta bele a marhajá­szolba. — Meg is verték szegény kiskomámat a csendőrök. Rontóné a férje kis szorítását érezte a vállán. „Látod? — ér­tette a jelzést. — lügen — nyájaskodott kény­szeredetten —, talpraesett em­ber. .. Csak úgy veszem észre — jelentős pillantással kísérte le­tompított szavait —, hogy indo­kolatlanul balos. Vagy talán azért érzem úgy, mert azért a gépállomáson jobban adtunk az árnyalatokra? Bálint — mintha nem lenne kibékülve a középpa­rasztokkal. Pedig ő is úgy lépett már be a téeszbe... Ez előbb- utóbb rossz vért szül, hiszen jó­pár, egykori jobb gazda van a brigádunkban... Igaz, hogy el­sők vagyunk a termelésben... Most még... De ha megromlik a légkör... Nem folytatta. Kinyílt a pá­holyajtó, Tamásiné jött vissza a kislánnyal. Szünet után elégedetten adta át magát a szórakozásnak Ron­tóné is. A bogarat elültette. * Monoki több ízben kereste már Terit. Ezúttal az „Ilkovics”-ba nézett be. Hét közben, kék munkásruhá­ban. Pedáns ember volt világéle­tében. Ezt az öltönyt úgy őrizte meg, mint ahogy újonnan meg­kapta. Ha a munkásszállásról ki­ugrott a városba, ezt vette fel. Dolgozni ott volt egy régi rongya. Szinte utálkozva tolta félre út- jából a talponállórész gyanús vendégeit. Puhát, mozgolódót ér­zett a cipője, alatt Már vesén is könyökölték. — A. pofádra mászok, fater- kám. Hogy rakod a tramplidat? — Kuss! — reagált hasonló stí­lusban Monoki. Rongyos tornacipős, gallértalan ingű vagány düllesztette neki a mellét. Nadrágzsebeiből súlyos öklök kúsztak elő. — Látom azon a félbehagyott paraszt orcádon, hogy falusi vagy, apuskám. Megpöccintelek, vi­gyázz, hogy a villám is lihegve ér utol. — Bemajrézott a prosztó! — hallotta még. A vendégsereg itt se nyugtattá meg. Vadászzsákmányra leső nők cigarettáztak, ittak magányosan, kettesben, vagy vérben forgó sze­mű palik társaságában, őt is cél­ba vette egy lila karikás szemű. Mikor mosolyra nyitotta elmázo- lódott festékű száját, Monoki azt se tudta, hogy pislogjon másfelé. Alig volt foga a nőnek. Szeme lázasan csillogott, szájában ne­hezen fért duzzadt, nedves nyel­ve. Más asztalnál nagy csapat stri­ci terpeszkedett nőivel. Egy fe­kete fiú lehajolt, markában meg­csillant valami. — Ne légy állat! — rántotta volna vissza vállánál fogva a haverja, de ő — szájaszélét ínyéig felvonva — annál dühö­sebben nyiszált valamit odalent. — Ne engedjétek! — sivított egy csapzott hajú, szőke nő. Szaladt a pincér is. Pillanatok alatt széttaszigálta őket. — Megint balhéztok?!... Te­szed le azt a bicskát, az anyád kurva istenit! Ráncigálta a pasast, de az bla- zírt képpel lökte el magától a pincért. Az már megedződött, leguggolt a fiú lábához. — Mit csináltál a bokáddal? Te, ha összekensz, belédmászok. Egy suhac nagyképűen tájé­koztatta. — Vért akart látni, átvágta a bokáját. — Tegnap dobták a sittről, s a frankáját mással találta az ágy­ban. — Ne izgasson téged, Lojzi- kám! — markolta meg a pincér vállát egy dús sörényű, csigás pajeszos, turpis orrú sác. A vérző legény mögött ágasko­dó, hegyes ülepű, fiúsán nyírt nőci sikoltozott. — Hívjátok a mentőket! Senki nem mozdult, maga sán­tikált hát hadonászva a telefon­hoz. Dulakodás támadt. Szitkok, fröcsögő, ádáz sziszegése, székek zuhanása, reccsenése, pohártörés lármája kísérte a furcsa népség vitustáncát. A rendőrök együtt rontottak be a mentőkkel, ölre mentek velük, de lassan sikerült őket kilökdösni a hátsó ajtón át. Ismerős szó legyintette meg a bámészkodó Monokit. — Megtaláltalak! Teri támasztotta rugalmas mel­lét a hátának. — Hogy érzed magad az alvi­lágban?... Észre se veszel, pe­dig mióta itt állok melletted. Monoki kivirult. Izgatottan ül­tette le a lányt. — Mióta kereslek ... 1 Teri figyelmesen nyalábolta maga alá a plisszírozott fehér szoknyát, majd háromnegyedes kabátja ujját huzigálta a könyö­kénél. Borotvált fekete szemöldö­kének ívén ártatlanság honolt. Szemrehányóan zsémbelt. — Kivagyok veled a vízből. Ilyen udvarlóm vagy. Nekem kell rádtalálnom. Ha véletlenül nem látlak meg a nyitott ajtón át, talán soha többé nem hoz össze bennünket a sors. Szeme olyan hűségesen csün­gött a koros gavalléron, hogy az úgy hitt el mindent, ahogy hal­lotta. — Kérj valamit. — Itt? Menj már! — Hát hol? — A „Volga” presszóban. Most Monoki vonakodott. — Ebben a ruhában? — Ugyan. Nem olyan fényes hely az. És én hogy voltam ve­led a Szigeten? Átmentek. Kopott fényű presz- szógépek prüszköltek, krákogtak, köpködték a feketebarna bubo­rékokat. Monoki tekintgetett, h~l lehet itt leülni? Teri kézen fogr , s vezette felfelé a helyiség vége­ben rejtőző lépcsőkön. Széthaj­tották az aranysújtásos, sötétzöld bársonyfüggönyt, A hátsó helyiségben nehéz le­vegő, hangulatvilágítás zsongító zene fogadta őket. A rafinált hangszerek átható dünnyögésére lassú táncban vonagló testek cso­szogtak. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents