Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-07 / 5. szám
1982. január 7. • PETŐFI «ÉPE • 3 Szakszervezeteink szerepe az életszínvonal-politika Az életszínvonal-politika az a fontos terület, ahol talán a leginkább megmutatkozik az állami és a szak- szervezeti érdekek egysége és különbsége, az állam- igazgatás és a szakszervezetek által képviselt általános, illetve részérdekek összefüggése és ellentmondása. Feltehető, hogy a következő időszakban az életszínvonal ideiglenes szinten tartására kényszerülő, s a gazdaság intenzifikálására törekvő gazdaságpolitika a korábbinál több problémás helyzetet eredményez. Ezért kértem interjút Jakab Sándortól, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkár-helyettesétől. Interjú Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével alakításában A magyar fotográfia története Tény-kép címmel a magyar fotográfia 140 éves történetéből nyílt kiállítás a Műcsarnokban. (Nyitva január 31-ig.) A hatalmas anyag 1200 alkotással reprezentálja a fotóművészet hazai megszületésének, kibontakozásának, sikereinek és kudarcainak krónikáját. A válogatás szempontja az volt, semmilyen jelentős műalkotás, fotográfiai irányzat ne maradjon ki. A nagy alkotó egyéniségek, az egyes irányzatok, fotográfiai iskolák, egyaránt jelen vannak e tárlaton, amelyet hosszú évek kutató-, gyűjtőmunkája előzött^ meg. Az 1839—1944-ig terjedő időszak anyagát például tíz éve gyűjtötték a fotótörténet kutatói. 80 ezer kép közül válogatták ki végül is azt az 533 fotót, amely a hazai fotózás első száz esztendejét illusztrálja. Nemcsak a Magyar Fotóművészek Szövetsége,, hanem számos más intézmény, múzeumok és magángyűjtők bocsátották a kiállításra rendelkezésre fotóikat. A tanulságos és értékes kiállítás láttán felmerül a kívánság vajha a fotóművészetnek is lenne állandó bemutatkozási tere — ne- talántán múzeuma. • Munkácsi Márton: Karikatúra fénykép. 9 Haár Ferenc: Papírgyártó gép. Tóth István: Nehéz út volt. Török László: Család 1971. • Benkő Imre: Lakodalom. Huszonkettő — Társadalmi rendszerünkben az államnak és a szak- szervezeteknek lényegében azonosok az érdekei. Miként mutatkozik meg ez az érdek- azonosság az életszínvonalpolitika alakításában, különös tekintettel arra, hogy az élet- és munkakörülményeknek a gazdaság teljesítőképességével arányosaknak kell lenniök. — Az állam és a szakszervezet kétségtelenül létező és alapvető érdekazonossága mellett társadalmi mechanizmusunk munka- megosztásában jól körülhatárolt, és érzékelhetően különböző szerepet, funkciót töltenek be. Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, az állam— pontosabban az államigazgatás vagy gazdaságirányítás — a társadalom, a gazdaság egésze átfogó folyamatainak irányításáért, az össz-társadalmi, össz-gazdasági érdekék érvényesüléséért felelős. A szákszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy az átfogó érdek és a legkülönbözőbb részérdekek kellő összhangban érvényesüljenek, a jogosnak ítélt részérdekek kifejezésre jussanak. A feltett kérdés logikájával egyetértve rendezőelvként fogadható el, hogy az életszínvonal, az élet- és munka- körülmények csak a gazdaság teljesítőképességével arányosan alakíthatók. Nem lehet gazdasági- társadalmi következmények nélkül tartósan eltérni — mégpedig egyik irányba sem — ettől az alapvető arányossági követelménytől. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy rövid távon az élet- és munkakörülmények alakítása terén is rendelkezünk bizonyos döntési szabadsággal, amellyel — a társadalmi folyamatok alakulását figyelembe véve — adott esetben élnünk is kell. Amikor a gazdaság teljesítőképessége — az ismert külső és belső okok miatt — elmarad a fejlődés során kialakult társadalmi igényektől, gyakoribbá válhatnak a különböző , érdekütközések és előtérbe kerül a rangsorolás követelménye. A szakszervezetek úgy gondolják, hogy — bizonyos konfliktusokat, feszültségeket vállalva, azok következményeinek elhárítására felkészülve — a társadalomban el kell kerülni az érdekellentétek gyakori kiéleződését, és szükség esetén konkrét intézkedésekkel, az ezeket megalapozó tartalékokkal kell mozgásterét teremteni a részérdekeknek a társadalmi érdekbe való integrálódásához. Végül is az állam és a szakszervezetek által képviselt érdekek azonossága a gazdaságpolitikának abban a sarkalatos célkitűzésében valósul meg, amely szerint az életszínvonal, az élet- és munkakörülmények területén meg kell őrizni az eddig elért szintet. Sőt, a szakszervezetek érdekvédelmi-érdekképviseleti munkájának szerves része a termelési- gazdálkodást segítő munka hatékonyabbá tétele annak érdekében, hogy gazdaságpolitikai feladataink megvalósításához való aktív hozzájárulásunkkal forrást teremtsünk életszínvonal-politikánk céljainak megalapozásához. — Az extenzív gazdaság- fejlesztési korszakot követően egyfelől mind nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok, másfelől — éppen ezért, ' növelni kellett a szakszerve- r zetek érdekvédelmi és érdek- képviseleti szerepét, ideértve a dolgozók életszínvonaláról való gondoskodást is. A megváltozott helyzethez igazított és bővített szakszervezeti jogok milyen új vonásokkal gazdagították a szakszervezeti munkát? — A kérdés rendkívül fontos alapvető tendenciákra utal, a világos válasz érdekében azonban — úgy vélem — egy másik ösz- szefüggésből célszerű kiindulni. Nevezetesen abból, hogy a szocialista demokrácia kiszélesítése és elmélyítése társadalmunkban az elmúlt 25 év következetesen érvényesülő tendenciája. Ez magában hordoz ésszerűségi elveket (a gazdaságirányítás reformja, a vállalati önállóság és érdekeltség növelése, stb.), valarrjint mély társadalmi-politikai törekvéseket, olyanokat, mint a dolgozók tulajdonosi tudatának fokozása, a szocialista értékek érvényesítése, és így tovább... E fő folyamat határozta meg a szakszerve- • zeti jogosultságok fejlődését, az üzemi demokrácia .kibontakozását. A döntési és beleszólási jogok ésszerű decentralizálásában a szakszervezetek mindenkor érdekeltek voltak és lesznek. A demokratizmusnak a mind közvetlenebb formák irányába való fejlesztését alapvető politikai kérdésnek tartjuk. A szakszervezeti jogok bővülésének legfontosabb jellegzetessége az alapszervezeti munka: a bizalmi intézményének középpontba állítása. Ennek megfelelően a bizalmi egyénileg, az őt megválasztó kollektíva érdekeinek képviseletére széles körű, konkrét beleszólási jogot kapott az élet- és munkakörülményeket érintő döntésekbe. A bizalmiak pedig — mint testület — a vállalat, tröszt egészét érintő kérdésekben részesei a döntéseknek. Mindez természetszerűleg az iparági, ágazati és területi szervek és a SZOT munkáját is gazdagította, pontosabban új módok, gyakorlatok érvényesítésére késztette és készteti. Előtérbe kerül munkánkban az irányító, szemléletformáló jelleg, a hosszabb távú, stratégiai kérdések megfelelő kezelése, a gazdaságpolitikai döntések következetesebb befolyásolása. A hosszú távú társadalmi tervezés megvalósítása, és az abban való aktív szakszervezeti közreműködés — a bizalmi szerepéhek kiemelése mellett — a szakszervezeti munkát gazdagító másik legfontosabbnak ítélt tényező. — Milyen érdekvédelmi és érdekképviseleti szerep hárul a szakszervezetekre a szocialista építés megújításának mintegy három éve tartó folyamatában, milyen szerepet töltenek be á bérből és fizetésből élőket érintő hatások, következmények előzetes számbavételénél, mit tehetnek és mit tesznek az esetleges feszültségek idejében való feloldása érdekében? — A szocialista építés megújulását célzó, de bizonyos gazdasági kényszerből is. adódó gazdaságpolitikai törekvéseket a szak- szervezetek is támogatták és támogatják; nem láttunk más alternatívát, mint az egyensúly, helyreállítását és az azt szolgáló gazdasági hatékonyság javítását középpontba állító gazdaságpolitikát. Az életszínvonal „megőrzését”, a fogyasztás „szintentartá- sát”, a termelés „stagnálását”, a beruházás „visszafogását” és az ezekhez kapcsolódó gazdaságirányítási lépéseket a szakszervezetek sem tartják hosszú távon is érvényes stratégiai céloknak. Ugyanakkor nem térhetnek ki — és nem is akarnak kitérni — a mindezekkel járó politikai felelősség elől sem. Mindezek ellenére bizonyos döntési szabadság maradt, és nem minden esetben fogadható el, hogy adott kérdés megoldására csak egyetlen — kényszerű — lehetőség van. Mindenesetre az ilyen „döntési helyzetek” várhatóan gyakoribbá válnak, sőt nem ritkán olyan esetek is lehetnek, amikor valamiért valamiről le kell mondanunk. Éppen ezért nagy jelentőséget túr lajdonítunk a szükségessé váló intézkedések kihatásai előzetes, tüzetes vizsgálatának. Rendezőelvként szeretnénk érvényesíteni, hogy csak olyan intézkedéseket támogassunk, amelyek gazdasági hatásai érzékelhetően meghaladják az általuk kiváltott társadalmi feszültség mértékét. Lehetőleg el kell kerülni az indokolatlanul irritáló részintézkedéseket, és biztosítanunk kell, hogy indokolatlanul egyetlen kollektíva, egyetlen dolgozó jogos érdekei se szenvedjenek csorbát. Kicsit konkrétabban: el szeretnénk kerülni, hogy életszínvonalat, reálbért, fogyasztást érintő „megszorító” intézkedések többszörösen és tartósan azonos rétegeket érintsenek. Nagy figyelmet kívánunk fordítani a többszörösen hátrányos helyzetűek, az alacsony jövedelműek problémáira. Ügy véljük, hogy társadalmunknak a közeljövőben is kell, hogy ereje legyen egyes rétegek helyzetének viszonylagos és valóságos javítására. Fontosnak tartjuk, hogy őszinte, egyértelmű tájékoztatást kapjon mindenki a társadalom, a gazdaság problémáiról; nehézségeinkről, sikereinkről. Szükséges, hogy gazdasági fejlődésünk kedvezőtlen külső feltételeit figyelembe véve minden egyes dolgozó érezze, hogy szocialista építőmunkánk eddigi eredményeinek, értékeinek megőrzése —. így az ellátás, foglalkoztatás, jövedelembiztonság stb. megtartása és erősítése — korántsem lebecsülendő cél. — Bővülnek-e, s ha igen, milyen módon bővülnek a szakszervezeti teendők a kisvállalkozások gyarapodásával, különös tekintettel a kisvállalkozásoknál foglalkoztatottak élet- és munkakörülményeire, valamint arra, hogy a vállalkozók jövedelme a vállalkozás társadalmi hasznosságával és munkájukkal arányos legyen. — A gazdasági szerkezet átalakítása, alkalmazkodóképességünk fokozása számos gazdaságirányítási intézkedés alapja. Ezek között egyik igen érdekes, a társadalmat élénken foglalkoztató kérdéskör a kisvállalkozások kibontakoztatása címszó mögött levő intézkedéssorozat. A szakszervezetek egyetértenek a gazdaság- irányításnak a vállalkozó kedv élénkítését célzó törekvéseivel. Ezek mögött egyesek a szocialista termelési viszonyok háttéribe szorítását látják. Ez téves nézet, hiszen a szóban forgó intézkedések éppen a szocialista tervgazdálkodásban rejlő előnyök kihasználását, a szocialista építés intenzív szakaszának kibontakoztatását szolgálják. A kisvállalkozások többsége a szocialista szektoron belül (kisvállalat, kis szövetkezet, szakcsoport), illetve’ azzal' szoros kapcsolatban (vállalati munkaközösség, szerződéses üzem) fog létezni. Ebből követkéz zik, hogy a szakszervezeti feladatok átcsoportosulnak, „átstrukturálódnak”, de nem változnak meg lényegesen. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók szakszervezeti hovatartozására, az érdekvédelem hatásos megvalósításának szervezeti biztosítására megfelelő megoldásokat találjunk. A rendező elv, hogy az itt dolgozó munkavállalók érdekei * kellően kifejezésre jussanak, élet- é? munkakörülményeink megfelelő színvonalon alakuljanak, s hogy az érdekképviselet, érdekvédelem szempontjából ez a réteg az egyéb kollektívákhoz hasonló helyzetbe kerüljön. Nagyon fontos feladatnak tekintjük, hogy a bevezetést követően figyelemmel kísérjük a jövedelmi arányok alakulását, hogy a többletmúnkával megalapozott többletkeresetek létét jogosnak és helyénvalónak kezeljék mindenütt. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a munkával alá nem támasztott kiugró jövedelmek ne szaporítsák a feszültségek számát. Ügy véljük, hogy az új szervezeti formák egyfelől társadalmi-gazdasági igények kielégítését szolgálják, másfelől a dolgozók részére magasabb teljesítményeknek megfelelő többletkerese- ti lehetőségeket teremtenek. Törekszünk arra, hogy a kisvállalkozások elterjedése, a gazdasági verseny megteremtését is szolgálja belső piacunkon, ami az ellátottság javítása mellett a jövedelmi arányok stabilitását is biztosítja. Ezért az indokolatlan monopolhelyzetek megszüntetését mi is szorgalmazzuk. ■ A. G. Pályázati felhívás! „Gazdasági társulások vállalkozások' szervezése" címmel pályázatot hirdet az Országos Vezetőképző Központ, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, valamint hat érdekelt minisztérium 1982. május 3-1 beküldési határidővel. Az egyéni és kollektív pályázók bármely, legalább egy éve működő társulás, illetve vállalkozási forma eredményességét értékelő és szervezési tapasztalatait összegző tanulmánnyal, vagy újabb vállalkozások létrehozására irányuló javaslattal vehetnek részt a kiíráson. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, az oktatásban, a tudományos kutatásban felhasználható legjobb pályamunkákat 2000—15 000 forintig díjazzák, a fődíjasokat pedig 50 ezer forinttal jutalmazzák. A pályázat eredményét előreláthatóan szeptember 30-ig hirdetik ki. Felvilágosítást az Országos Vezetőképző Központ Szervezéstudományi Főosztálya ad levélben (1087 Budapest, VIII. kér. Könyves K. krt. 48—52.), illetve a 341-352- es telefonszámon. A CÍMBEN szereplő szám azt mutatja, hogy az elmúlt évben ennyivel több halálos közúti közlekedési szerencsétlenség történt a megyében, mint 1980-ban. A számok mögé nézve, a közlekedési szakemberek elemzéseit vizsgálva megállapítható, hogy a balesetek zömét a már jól ismert okok szolgáltatták; gyorshajtás, szabálytalan előzés, az elsőbbségi jog meg népi adása, a szabálytalan kanyarodás. Ezek csupán a közlekedésrendészeti szabályok megsértésének pontos meghatározói, de nem tartalmazzák az emberi okokat, amelyek előidézik ezeket. Mire gondolunk? Elsősorban az italozásra, az általános erkölcsi magatartásra, az országutakon eluralkodó durvaságra, felelőtlenségre. Ezek az összetevők, indítékok, amelyek a szabályok megsértéséhez vezetnek, s amelyeknek tragikus „eredményei” az országutakon maradt sérültek, áldozatok. S MÉG MINDIG a számoknál maradva. A megyében az elmúlt évben 152 halálos baleset történt a korábbi 130-cal szemben, ami majdnem 18 százalékos növekedést jelent. Az igaz, hogy csökkent a közlekedési balesetek száma, de mi indokolja a halálos esetek szaporodását? Furcsa, de mégis igaz: az egyre javuló úthálózat, a nagyobb sebességű gépkocsik, amire már utaltunk, az állampolgári fegyelem lazulása. A megelőzés, a balesetek elkerülése érdekében nagyon sokan többletmunkát vállalnak. Az óvodai, az iskolai KRESZ-okta- tás a mindenre kiterjedő képzés, a közlekedésbiztonsági tanács különböző akciói, s a rendőrség — nem is beszélve a józan és megfontolt gépjárművezetőkről — mind azon fáradozik, hogy csökkentse, megelőzze a közúti szerenncsétlenségeket. A felvilágosító előadások, a különböző versenymozgalmak mind-mind ezt célozzák, s mégis egyre többen halnak meg az országutakon! Egy- egy közúti baleset vége nem jósolható meg, az sem, hogy csak anyagi kárt okoz, vagy esetleg többen életüket vesztik. AZ IGAZI MEGELŐZÉS csakis a gépkocsivezetők, kerékpárosok, gyalogosok, szabályos, körültekintő, udvarias előzékeny magatartásában rejlik. Nincs olyan közlekedő, aki ne szeretne biztonságosan, sértetlenül elérni úticéljához, eljutni munkahelyére. Ezért mindenkinek gyalogosnak, járművezetőnek be kell tartania a reá vonatkozó szabályokat. Üj. évet kezdtünk, de sajnos a közlekedés szempontjából ez rosz- szul indult. Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy két halálos baleset történt az országúton szabálytalan előzésből és ittasságból. Nagyon sokan nem tanulnak azokból a tragikus példákból, amelyeket azért is írtunk meg, hogy figyelmeztessenek, elrettentsenek mindenkit a szabálytalanságtól, az italozástól. Mert ebben az évben (január 4-ig) már kettő a halálos közlekedési balesetek száma. G. G.
