Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-27 / 22. szám

^ PAPÍRZSEBKENDŐ IGAZSÁGOSAN OSZTVA ? Élénk forgalom a PIÉRT kecskeméti lerakatánál ADÓS, FIZESS! Gyorsított eljárás A soltvadkerti kiskereskedő pa­pírzsebkendőért jött Kecskemét­re. Saját gépkocsival majdnem száz kilométert tett meg az áru­ért, de tudja, hogy alig pár óra alatt elfogy majd a kapott meny- nyiség. Úgy látszik, hogy a „pa­pírellátás neuralgikus pontja” marad a zsebkendő, hogyha be- köszöntenek a náthás napok ... Ha valakinek 5 ezer forintnál kisebb összeggel tartoznak, azt nem peres úton, hanem úgyneve­zett fizetési meghagyással köve­telheti vissza. Ez az eljárás a bí­rósági ügyintézés egyszerűsítését, s, egyben gyorsítását szolgálja. Az ehhez szükséges űrlapot a bírósá­gi irodán ingyen bocsátják az ügyfelek rendelkezésére. Az űrlap kitöltése és az illetékbélyeg kifi­zetése után a fizetési meghagyás iránti kérelmet az adós lakhelye szerinti bírósághoz kell benyújta­ni 3 példányban. A bíróság el­küldi a fizetési meghagyást az adósnak, aki 15 napon belül el­lentmondással élhet és ezzel az ügy perré alakul át. Ha ilyen el­lentmondás nem érkezik, úgy a fi­zetési meghagyás a 15 nap eltel­tével jogerőssé válik, s ugyanúgy végrehajtható, mint a jogerős íté­let. Ezzel az eljárással tehát eset­leg elkerülhető a tárgyalásokon való megjelenés, s akinek tartoz­nak. gyorsabban hozzájuthat kö­veteléséhez. Hajagos István lerakatvezető most sem tud mást mondani, mint eddig: import nincs, csak a hazai gyártásúra lehet számítani. Most felfuttatták a gyárak a termelést, pillanatnyilag kapható is, csak­hogy nem elegendő. így azután megpróbálkoznak az igazságos elosztással. A Papír és Irodaszer Értékesí­tő Vállalat kecskeméti lerakatá- tól 1200 üzletbe szállítanak. Az ellátáshoz átlagosan 30 millió fo­unt értékű áruval rendelkeznek. — Az új esztendőt igen bőséges raktárkészlettel kezdtük — mondja Hajagos István. — Az első hetekben azonban alaposan megcsappanj a mennyiség, mert a szakiboltok némelyike félmil­lió forint értékű árut is elvitt. Je­lenleg 20—25 milliós a készle­tünk. A feldolgozott papírfélékből — notesz, átíró,- beírótömb stb. — is szűkösen van. Ez annak tud­ható be, hogy a gyárak most kezdik az idei megrendelésre a szállítást, illetve a karbantartási munkák miatt nem érkezik áru. mm 9 Apró Béla fürge targoncája naponta több százszor fordul meg a raktár és a gépkocsik között. A Papíripari Vállalattal állunk szerződéses kapcsolatban. A bala- tonfűzfői gyártól kapjuk a füze­teket, Szolnokról a fűszértes zsá­kot, a fénymásoló papírt, a süte­ményes zacskót, a szentendrei gyár szállítja a borítékokat, map­pákat, Kiskunhalasról az iratren­dezők, iratgyűjtők, naptártartók érkeznek, egyebek között. — Miként bonyolítják le az üzletek ellátását? — Bács-Kiskun megye minden „sarka” hozzánk tartozik, így az­után megléhetősen hosszúak a túrautak. Négy saját gépkocsink mellett két járművet bérelünk. A kemény januári hidegben meg­szenvedtünk, a csúszós utakon még koccanásos baleset is adó­dott. Ennek ellenére nagyobb le­maradás nincs a szállításokban, de a késedelmet igyekszünk be­hozni — mondta végül Hajagos István. N. M. Betiltották a balesetveszélyes Sokol-töltőt VIZSGÁZIK AZ ÚJ LADA A Magyar Elektrotechnikai El­lenőrző Intézet (MEEI) és a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző In­tézet (KERMI) közérdekű beje­lentés nyomán megállapította, hogy a Sokol—403 típusú rádiók között olyan készülékek is forga­lomba kerültek, amelyek töltője nem felel meg az érintésvédelmi szabvány előírásainak, életveszé­lyes, ezért a Sokol—403 típusú — egyébként megfelelő minőségű — rádiók eredeti töltővel való árusí­tását megtiltották. A Sokol—403 típusú rádiókat továbbra is csak a Medicor 824 S típusú töltővel szabad árusítani és használni. A töltő a beégetett megjelölések (gyártó megnevezé­se, típusjel) alapján ellenőrizhe­tő. A kereskedelem köteles a vá­sárlóktól a balesetveszélyes tpltőt visszavenni, és azt Medicor 824 S típusú töltőre kicserélni. (MTI) MŰSOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1982. január 27. 17 órakor a Technika Házában: Külpolitikai fórum Téma: „1981. év mérlege” A mai napra hirdetett „Magyar- országon telelő madarak” című előadást 28-án, 16 órakor tartjuk. Előzetes 28-án, 17,30 órakor: „Földrajzi körút” Végig a Kárpátokon IV. Pöstyéntől Herkulesfürdőig Előadó: Kóbori Pál MOZI • A Kereskedelmi és Minőségellenőrző Intézetben vizsgáztatják a LADA 1300 S típusú személygépkocsit. Képünkön: a mellső lengés- csillapítók vizsgálata. Növényvédelmi előrejelzés Megtérült jégkárok Fontos takarmánynövényünk a lucerna. Magas fehérjetartalmá­nál fogva szénaként, vagy lisztté, granulátummá feldolgozva is el­sőrendű, gazdag tápértékű ta­karmánya az állatoknak. A levél­kártevők, amelyek közé többféle bogár is tartozik, éppen e növény fehérjében leggazdagabb részeit, a leveleket pusztítják, sokszor 10 —20 százalékos veszteséget is okozva. Ezért külön figyelmet ér­demel, hogy a korábbi évekhez képest tavaly jelentős mértékben megnövekedett a lucernalevél kártevőinek száma — állapítja meg a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja. A lucernaormányossal és a vin­cellérbogárral nincs különösebb baj, azonban a csipkéző barkók országszerte elszaporodtak. Raj­tuk kívül az Alföldön a lucerna­bogarak és a lucernabödék száma is jelentősen megnövekedett. Ta­vasszal, e szaporodás következté­ben valószínű, hogy a levéTkárte- vők pusztítóbb hatással támadják majd a növényeket. Éppen ezért már a vegetációs idő­szakban' is nagyobb figyelmet kell fordítani a védekezésre, a levélveszteség, tehát a takar­mányérték csökkenésének meg­előzése végett. Az Állami Biztosító kiskunhala­si járási-városi fiókja 1981-ben a biztosítási összeg csaknem ötszö­rösét fizette ki a termelőknek jégkár címén. Az egyéni gazdák 33,3 millió, a nagyüzemek 142 millió forint térítést kaptak. FEBRUÁR 5—9. KÖZÖTT Pécsett rendezik meg a XIV. magyar játékfilmszemlét MÁV—VOLÁN: 1—1 Információ-ó-ó! Február 5—9. között Pécsett rendezik meg a XIV. magyar já­tékfilmszemlét. Programjában 24, a tavalyi szemle óta elkészült al­kotás szerepel, közülük 11 mű ősbemutatóként kerül a közönség elé. Az eseménysorozatról, ame­lyet évenként váltakozva a fő­városban, illetve Pécsett tarta­nak meg, kedden a Fészek Klub­ban tájékoztatták a szervezők az újságírókat. Mondhatnám az alábbi két eset­re: utastájékoztatás. Vagy, ha már ezt a titulust nem is érdemli meg, valami hasonló ... BUDAPESTEN. öt perc múlva háromnegyed kettő, a Nyugati-pályaudvarról 13.50-kor indul a gyorsvonat Kecs­kemétre. A menetrend szerint a 11-es vágányról. A jegyem meg­van, nincs más teendőm, mint megkeresni a csarnokban a vona­tot. Látszatra nem túl nehéz a fel­adat, lévén mindegyik sínpár vé­gén ott a tábla. Igenám, de a 11-esen másik szerelvény veszte­gel. Ekkor ötlik föl bennem, mint­ha a 13-as vágányon álló vonat oldalán láttam volna a pirosbetűs feliratot: Budapest—Kecskemét— Szeged. Valóban. Ez is lehetne, de még sem az, mert 4 perccel az indulási idő előtt egyetlen utas sincs rajta. Akkor hát hol van? Jó lenne megtalálni, mielőtt kigördül! De a Nyugati akkora... Végül a hangosan beszélő „meg­kegyelmez”, s közli, hogy a vonat azonnal indul — a 10-es vágány­ról. Kösz. Még elértem ... Bár lehet, hogy futásommal helyem lett vol­na az olimpiai döntőn is. KECSKEMÉTEN. Melyik busszal lehet holnap reggel közvetlenül eljutni a Szét chcnyivárosból a Nagyállomásra úgy, hogy a 7.27-kor induló exp­ressz vonatot elérjem? — kérdez­tem pénteken délután telefonon az éppen szolgálatban levő egyik illetékest. A 21-es körjárattal — mely 7 óra körül érkezik a fűtőműhöz —, vagy a 24-cssel, amelyik 7.05-kor indul a széchenylvárosi alközpont­ból — hangzott a válasz, amelyen felbátorodva kiálltam szombaton reggel a megállóba. Álltam és vár­tam. Jó negyedórát. A busz nem jött. Nem is jöhetett, mert csak hétfőtől péntekig közlekedik. Ezt azonban, sajnos, az informátor elfelejtette közölni. Hogy a történet kerek legyen, az expresszvonatot természetesen le­késtem. (v. t.) Miként Bernics Ferenc, a szem­le igazgatója elmondotta; a meg­nyitó díszelőadáson Fábri Zoltán Rekviem című új filmjét vetítik. További tíz alkotást — Bacsó Péter: Tegnapelőtt, Böszörményi Géza: Szívzűr, Gothár Péter: Megáll az idő, Gyöngyössy* Imre—Kabay Barna: A pusztai emberek, Kéz- di Kovács Zsolt: A remény joga, Moldován Domokos: Rontás és reménység, Rózsa János: Kabala, Sára Sándor: Elátkozva a hatodik napot, Schiffer Pál: A pártfogolt és Surányi András: Az arany­csapat című művét — ugyancsak első ízben tekinthetik meg az ér­deklődők. Idén — a tavalyi gyakorlat­hoz hasonlóan — ismét verse­nyeznek a szemlén bemutatott produkciók, a művészi teljesít­ményeket kilenctagú zsűri bírál­ja majd el, Berend T. Iván aka­démikus elnökletével. Egy száz­ezer forintos fődíjat és öt alkotói díjat ítélnek oda, emellett több intézmény is ajánlott fel különdí- jakat, így például a MAFILM ju­talmait is átadják majd. HÍREK • HÍREK TÜNDÉR, VAGY ELLENŐR? NAPTAR 1982. január 27., szerda Névnap: Angelika Napkelte: 7 óra 17 perc Napnyugta: 16 óra 37 perc Holdkelte: 8 óra 41 perc Holdnyugta: 19 óra 02 perc NÉVTÁR Ma Angelika nevét látjuk a naptár­ban. Az Angelika a késői latin ange- licus melléknév nőnemű alakjából származik, jelentése: angyali, angyal­hoz hasonló. Ezen a napon megemlé­kezhetünk még a Botárokról, a Jáno­sokról, a Krizosztomokról, a Kőtárok­ról. a Tivadarokról, az Ulászlókról és a Vincenciákról. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 25-én a középhőmérséklet mínusz 3,6 (az 50 éves átlag mínusz 2.6), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,8 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 7,3. 13 órakor mínusz 3 Celsius-fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérséklet­ként mínusz 7,8 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A légnyomás 1005,7 millibar (gyengén emelkedő) volt. — MÉG KÉT HÓNAPIG. A Ma­gyar Nemzeti Galéria közli, hQgy a Népélet 1850—1900 (rajzok, víz­festmények) című kiállítását a nagy érdeklődésre való tekintet­tel további két hónappal meg­hosszabbítja. — Megyénk — az országos saj­tóban. A januári Színházban Ba­logh Tibor Egy vidéki üvegház la­kói címmel írt hosszabb tanul­mányt az Elveszett paradicsom­előadások történetéről, a drámá­nak a Sarkadi-életműben elfoglalt helyéről és kecskeméti bemutató­járól. Égy mondat a recenzióból: „A groteszkre hangolt előadás kö­nyörtelen kifejezője volt az álta­lános emberi alkalmatlanságnak.” 1982. január 27., szerda VÁROSI MOZI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! MAJMOK BOLYGÓJA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, amerikai tudományos­fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! KOMA Csak 16 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, magyarul beszélő, amerikai bűnügyi film MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor! SARGA ELEFANT Színes szovjet mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást ! Idegennyelvú filmek mozija: 8 órakor MIÉRT LETT R. ÜR AMOKFUTÖ Szines német film A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A szemle három színhelyén, a Petőfi, a Kossuth és a Park mo­ziban éjszakai előadásokon nyolc, hazánkban még nem játszott kül­földi filmet láthat a közönség. Több elméleti tanácskozás fog­lalkozik majd a filmművészetünk mai állapotával, törekvéseivel összefüggő kérdésekkel. Ezek so­rába tartozik a zsűri nyilvános vitája, ahol nemcsak a bíráló bi­zottság tagjai mondhatják majd el véleményüket az alkotásokról, hanem a közönség is részt vehet az eszmecserében. Emellett „A kritika szakszerűsége” címmel vi­tát rendeznek filmszakembe­rek és kritikusok részvételével, s a filmforgalmazó vállalatok kép­viselői is közös megbeszélésen ke­resik a — jelenleg számos gond­dal küzdő — forgalmazási rend­szer megújításának, fejlesztésé­nek lehetőségeit. Baranya fővárosa sokszínű kul­turális programkínálattal kíván­ja kellemessé tenni a szemlére ér­kező vendégek ott-tartózkodását. Egyebek között a Pécsi Nemzeti Színházban kiváló művészek köz­reműködésével tartanak gálaestet, az összeállítás rendezője Sándor Pál. A Pécsi Ifjúsági Házban — amely a szemle több. más kiegé­szítő programjának is otthont ad — dokumentumkiállítás nyílik a 20 éves Balázs Béla Stúdió törté­netéről, munkájáról. Emellett szá­mos színházi előadás, balett-est, képzőművészeti kiállítás várja ezekben a napokban a közönséget. A XIV. magyar játékfilmszem­lére mintegy 400 résztvevőt vár­nak, számos külföldi vendég is jelen lesz Pécsett. A határainkon túlról érkező szakemberek szá­mára külön is rendeznek vetíté­seket, több mint félszáz magyar filmet láthatnak az elmúlt évek terméséből. (MTI) Hétfői tüzek SZÖVEG NÉLKÜL — Kitüntetés. Az Elnöki Ta­nács nyugállományba vonulása alkalmából, érdemes és eredmé­nyes munkája elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokoza­tát adományozta Németh Imrének, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát személyzeti igazgatójának. — HATVANHAT. A Hatvanhat című televízióadásban ma 21 óra 30 perctől Urbán Lajos közleke­dés- és postaügyi minisztériumi államtitkár válaszol a levélírók és a nézők kérdéseire. Az adásban szó lesz a vasúti és a közúti tö­megközlekedésről, az utazási dí­jak változásáról, az utak állapo­táról, a személygépkocsi-forga­lomról, valamint a KRESZ-ről és a közlekedési morálról. sajAt gyártmány • A koracélból készült szobrot az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi gyárában fotóz­ta Straszer András. — Gondozottabbá válik a lajos- mizsei temető, miután a tanács a lakosok kérésére korszerűsíti a te­metkezési helyet. A százéves ra­vatalozó helyére 1982-ben újat építenek, amely az idei félév vé­gére elkészül. Időközben tovább folytatják a sírkert rendezését is. — CSAKNEM [20 ÉVES nem­zetközi sikerekben gazdag sport- pályafutása alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa ‘Ferjáncz Attilának, a leg­eredményesebb magyar autóver­senyzőnek a Magyar Népköztársa­sági Sportérdemérem arany foko­zata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Páder János, az OTSH elnökhelyettese adta át. — Elütötte a gyorsvonat. Nem vette észre a fénysorompó piros jelzését és halálra gázolta egy gyorsvonat Kecskeméten, a Ceg­lédi úti vasúti kereszteződésben Bódi Ilona 17 éves segédmunkás, tiszaalpári lakost. A baleset hét­főn délután fél négy tájban tör­tént. Január 25-én a délutáni és esti órák­ban két-két alkalommal riasztották tűzesethez a kecskeméti és a kiskun- halasi tűzoltókat. A Bács-Kiskun me­gyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kecskeméti. Halasi úti tele­pén a felvonulási épület tetőzete és oldalfala fogott tüzet egy olajkályha füstcsövének sugárzó hőjétől. Az anya­gi kár megközelíti a százezer forintot. Ugyancsak a megyeszékhelyen, Perti Gyula (Szolnokihegy 15.) lakásának szobájában egy heverő, egy falisző­nyeg és az ágynemű vált a lángok martalékává, szintén az olajkályha hő­jétől. Szerencsére nagyobb kár nem - keletkezett. Nem tudni mi okozta a tüzet Fülöp Jenő soltvadkerti (Táncsics utca) lakos házának melléképületében. Fpífjísi anyagok, ajtók, ablakok és hulladék­deszkák égtek el, mintegy ötezer fo­rint értékben. A megmentett érték vi­szont kb. százezer forintnak felel meg. Csekély kárt okoztak a halasi Vigh Károly (Szegedi u. 7.) portáján a melléképület tetőzetén elharapódzott lángok is. A kiváltó ok itt a dohány­zás volt. JUT ESZEMBE.. Országjáró körútja során e hét végén Békés és Csongrid megyébe látogat el az Orszá­gos Rendező Iroda által életre hívott Super Group ’82. Az LGT, a V’Moto Rock és az Űj Skorpió tagjaiból alakult rock­csoport január 28-án Gyulán, 30-án Szegeden, 31-én Hódme­zővásárhelyen mutatja be mű­sorát. (MTI) Az együttes bizonyára „meg­tiszteli” majd Bács-Kiskunt is. Am — ha lehet ide ne „látoga­tóként” jöjjenek, hanem — pontosan betartva a szerződés­ben vállaltakat — megdolgozni a gázsiért. Azaz: ott, akkor és úgy szórakoztatni a közönséget, ahol, amikorra és ahogyan elő­zőleg ígérték. Mert — finoman fogalmazva — az ilyen turnék­kal, vendégszereplésekkel kap­csolatban vannak rossz tapasz­talataink ... — káef — PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l'a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. Nem szeretem a „fogd meg és uralkodj!”-elven alapuló ellenőrzési módot, a cseles autóbuszjegy-felülvlzsgálókat. Bár, bevallom, blicceltem már há nem volt kettesem, de sohasem űztem sportot a vállalat megkárosításából. Hétfőn este bőven volt rézérmém. Sőt, adtam a bankot is. ötöst váltottam egy utastársamnak. S míg a két kettes mellé klguberáltam a forintot (öntu­datos dolgozó nem fogad el borravalót), kacatjaim közé ejtettem a jegye­És akkor Jött az ellenőr. Emlékezetem szerint a pénztárcába kerülhetett a Jegyem. A többi közé. Kértem, azonosítsa a számát, melyik az érvényes. Megbeszélésünk nyugodt légkörben, lelcsattanás. indulat nélkül folvt. s a gyűjteményt a szokott módon, besza kitással jóváhagyta. Másnap reggel ért a meglepetés. A táskámban megleltem az „igazit” a gyűretlent, a kétséget kizáróan érvényeset. Azóta csodálkozom. Hittek'ne- kém . •, Vagy lehetséges, hogy nem Is ellenőr volt, hanem a mesék tündére, aki jó- tettemet, a pénzváltást jutalmazta bizalmával? n. m.

Next

/
Thumbnails
Contents