Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-03 / 283. szám

1981. december 3. • PETŐFI NÉPE • 8 MATHIÁSZ JÁNOS EMLÉKEZETE „Nagy mennyiségben hoztá létre a legszebb formákat” Fiatalos lendülettel, energiá­val, az új iránti szüntelen fo­gékonysággal dolgozott Ma- thiász János Kecskeméten, öt­venkét évesen kezdett szinte új életet a hírős város határá­ban. A már akkor elismert sző­lész és várospolitikus, Katona Zsigmond javaslatára vett elő­ször 20 holdat, majd 10 holdat a szélfútta talfájí homokból. Három évtized alatt.bebizonyi- ; tolta, hogy' nemes lélek, tehet­séggel párosult becsvágy mit tehet, milyen minőségű válto­zást eredményezhet a tudással szövetkező szorgalom, A vi­lágkiállítások nagydijaival, a lakosság rokonszen'vével ba- béi'ozott Mathiász János éppen hatvan esztendeje fejezte be sikerekben gazdag ‘földi pá­lyafutását. Ezrek és ezrek kí­sérték utolsó" útjára a városi lanácsház.a előcsarnokából, Németh László szép szavai szerint: „A termő kecskémét i- séget vitte diadalra a világ­ba”. , Tudását szívesen megosztot­ta minden érdeklődővel, akiket nemcsak a szakma titkaira, ha­nem szeretőiére is tanított. Kocsis Pál, jóval fiatalabb szomszédja így emlékezett rá: „A másik tanítómesterem Mathiász János volt. Általa is­merkedtem meg á hegyi sző­lészettel, mivel Jani bátyám hegyvidékről • kerít t hn/z.mk. Ö hegyi műve ésü szólói tele­pített katonaVcpeti. N< m volt területén sem egyem -o'.es, sem fa egv sem O is íbszeg', ujtotle a létező nemesebb külföldi szőlőfajtákat, mint Hankovsz- kv is. Megvolt lehat Zsiga bá­tyámnak is íajtagyújteménye. de ő azt tartotta, hogy az itt századokon élő fajtáknál ma­radjunk, mert ezek élnek iga­zán itt a homokon. Saszla, riz- lingíéteségeknek nem homokra való gvökerük'van és legtöbb­jének rövid a nyaruk. Akkor még nem volt kialakult szőlő- exportunk. . .,JMathiá»z.;éZütán kezdje .kjé- resztesg&eifctí»omok«m ;..nevelni és az itt élő szőlőkkel birtokát betelepíteni. Sokáig Mathiász Jánosnál dolgoztam a nemesí­tésben. mint segítség. Zsig- mond Ferenc tanító és Bernát János vasutas barátaimmal a hibrideket többnyire mi csi­náltuk, mert Mathiász János­nak gyönge volt a szeme. Fáradhatatlan energiával, nagy mennyiségben hozta lét­re a legszebb formákat, színe­ket és ízeket. Előbb csak azzal a célzattal, hogy homokon szü­letett fajták legyenek. Később, mikor már egyes fajták átörö­kítő tulajdonságát megismer­te, már tervszerűen keresztez­te ezeket. Ekkor vett igazi irányt munkássága. Csaknem 1500 fajtát juttatott el a világ majd minden részébe, hírt. di­csőséget szerezve a magyar homoknak. Sókat tanultam, ta­nultunk tőle." H. N. SZŰKSZAVÚSÁG ÉS SZERÉNYSÉG Taggyűlés Tataházán A tataházi és a mátételki kom­munisták — ez pénteki össze­vont beszámoló taggyűlésükön is bebizonyosodott — nem tartoz­nak a nagybeszédű emberek kö­zé. Olyannyira nem, hogy az ér­tekezleten mindössze ketten je­lentkeztek fölszólalásra: a tanács­elnök meg a téeszelnök; a töb­biek versenyt hallgattak egymás­sal és elszívtak több tucat ci­garettát. Ettől függetlenül nem mondhatom azt, hogy csalódtam volna a taggyűlésben. Van, aki­nek a beszéd, van akinek a mun­ka a kenyere, és e képletes mon^ dásban szó szerint értendő ke­nyérnek megteremtése van olyan nagy szó, mint cicerói tirádákat mondani. Márpedig a tataházi- mátételki párttagok (és persze a nem párttagok is) a Petőfi Ter­melőszövetkezet földjein gazdál­kodva olyan eredményt értele el, amit az ország ezerháromszáz- egynéhány téesze- közül csak 162 mondhat magáénák: 5 tonnán fö­lüli hektáronkénti termést búzá­ból, 75 mázsás hektáronkénti termést kukoricából. Es ez — ön­magáért beszél, még talán szeb­ben is, mint egy-egy fölszólaló ... Selymes Józsefet, aki 1967. áp­rilis elseje óta titkára a közös gazdaság, és a község pártszerve­zetének, még a taggyűlés előtt megkérdeztem, hogyan jellemez­né az idei esztendőt. — Eleget tett feladatának a tagság — mondta, amihez Pető József, a párt kiskunhalasi vá­rosi-járási bizottságának munka­társa csak egy félmondatot tett hozzá: — És a vezetőség is. Hajlamos azt hinni az ember, hogy az efféle hétköznapian és meglehetősen sután hangzó mon­datok semmmiféle lényeget nem rejtenek, mert az egyszerű be­széd manapság már nem divat. A tataházi községi pártszékház titkári szobájában azonban ez a megállapítás nemcsak természe­tesnek, de igaznak is tűnt. És az is volt. Erről a beszámoló hallatán bi­zonyosodtam meg. A lényeg: a pártvezetőség minden fontos ügyet szem előtt tártott, Meg­szabta a munkatervet, foglalko­zott á £ISZ-kongresszus előké­születeivel, megvitatta az öregek otthona építésére kiadott levelet, szervezett szocialista brigádok részére lövészugrsenyt; megemlé­kezett'Lenin ' születésének' til L évfordulójáról. Egy sor politikai tanfolyam, előadás képezte az oktatási tervet (és persze, annak végrehajtását). Beszámoltatták a két község tanácselnökét: mit tesznek a környezetvédelemért. Lehetne, sorolni tovább ... A szervezeti élet körébe tarto­zó ügyeket a termelőszövetkezet eredményeinek ismertetése követ­te, összhangban azzal a helyes elvvel: a jó kommunista jól dol­gozik, és erre ösztönzi nem párt­tag munkatársait is. Ennek per­sze megfelelő anyagi-műszaki bá­zis is az alapja; nos, ezt csak az idei esztendőben sikerült teljes egészében lerakniuk. így tudják elérni, hogy 543 szövetkezeti tag 4649 hektáron gazdálkodva 148 millió forint értéket termel meg: ez durván *1270 ezer forint fejen­ként. A szűkszavúság mellett talán a szerénység a legjellemzőbb a tataháziakra és a mátételkiekre. — Búzából 50, kukoricából 75 mázsa feletti hektáronkénti át­lagot értünk el — jelentette be Selymes József. — Nem rossz ez az eredmény. De megelégedet­tek nem lehetünk. Ehhez két adalék: igaz, hogy Tataháza környéke már jócskán a Bácskához tartozik — amely­nek köztudottan jó a, földje —, de az is igaz, hogy az idei ritka aszályos év volt. Kapásból fel lehetne sorolni tizenöt téeszt, ami ezeknél 5—10 mázsával kisebb eredményt is büszkén elfogad­na ... V Nos, a beszámoló után történt meg az, hogy hosszú szünet után végül is szót kért a tanácselnök és a tsz-elnök, azt követően, hogy a városi-járási pártbizottság mi­nősítését ismertetve, Pető József jónak mondotta a pártszervezet munkáját. Túri Antal elsőbb azo­kat a dolgokat sorolta fel, ami­ket a tanács szervezett meg. Ezek közül a többséget érinti a József Attila utca betonozása, ami után olyan igény jelentkezett a munka' folytatására egész a te­metőig, hogy már ezt is tervbe vették — a többi közt annak a 100 ezer forintnak a felhasználásá­val, amit a környékbeliek aján­lottak fel. Persze, Tataházán sem minden fenékig tejfel. A tanács­elnök szerint helyénvaló volna, ha a Bácsalmás és Vidéke ÁFÉSZ is felvásárló telepet nyitna a köz­ségben. így nem fordulhatna elő az az idei eset, hogy több mint 100 mázsa meggyet törettek-utaz- tattak Mélykútra, Bácsalmásra szállítva. Az új teleppel együtt jelentkező konkurrencia is áldá­sos hatású lehetne. Megtörtént ugyanis az a példátlan eset, hogy azt az árut, amit este nyolckor másodosztályú áron sem vettek át, másnap reggel első osztályú áron vettek meg ... Galicz József, a termelőszövet­kezet elnöke- arról számolt be Tataháza és Mátételke kommu­nistáinak, hogy a közös gazdaság a jövőben minden eddiginél job­ban számít a fiatalokra. Ahhoz ugyanis, hogy 60 mázsa búza, 90 mázsa kukorica teremjen egy-egy hektáron (ennyi a tervük), nem elég azt mondani, hogy holnap­tól többet kell dolgozni. A több munkáért többet is kell adni, fiatalpak, - öregnek egyaránt, s mivel' air ifjfpsäi» . megnyerése az öregek ‘nyugodt' jöVojS 'mfatt ’fórt1' tos, s mivel a fiataloknak még nincs meg mindene, hozzá kell őket segíteni. Lakásépítési támo­gatás, fuvarkedvezmény, sőt, épí­tés szerepel a programban. Elég sokat gondolkoztam azon, jónak, rossznak, vagy közepesnek lehetne-e minősíteni a tataházi taggyűlést. Ha attól jó egy tag­gyűlés, hogy sokan szólalnak föl, vitán fölül áll, hogy a tatahá­ziaké nem volt jó. Ha viszont azt is mérlegre tesszük, hogy miről, mit, miért mondtak, akkor nem a „rossz” a válasz. Végül is: az egész közösség gondjai-eredmé- nyei kerültek szóba komoly, fe­lelősségteljes fórumon. S talán sikerült az eddigiekkel is alátá­masztani Selymes 'József titkár önértékelő mondatát, mely, ne feledjük, így hangzott: — Eleget tett tagság. feladatának, a B. J. Még egy kicsit gyorsabban, ha lehet! Szeptember 27-én nem éppen hízelgőn ír­tunk a kecskeméti vasútállomás felújítóiról. Az 1977 óta húzódó, lassú munkát egyfajta építkezési állóvíznek neveztük. A sivár való­ságot látva, véleményt kértünk a MÁV Kecskeméti Körzeti Üzemfőnöksége vezető­jétől, aki szerint a nagykőrösi vállalkozók „túl könnyen hagyják az egészet. Ráérősen dolgoznak.” Előrehaladás Hol tartanak most, két «hónap múltán? Ezúttal is — mint szeptemberben — a hétfői mun. kakezdéskor látogatunk el az építőkhöz. Tízen tesz- nek-vesznek az állomás nagy, középső csarnoká­ban. Hatan tovább magasítják, öt szintesre emelik azt a géppel mozgatható állványt, amelyről most már elérik a 11 méter magas mennyezetet. Erre szükség is van, mivel a hét végére be akarják fe­jezni az álmennyezet szerelését. Az előrehaladás, tagadhatatlan, észrevehetőbb ma, mint két hónapja volt. A főfal színes mozaik, kai kirakva. Szép. Még szebb lenne azonban a lát­vány, ha már az oldalfalak burkolásával is telje­sen készen volnának. Ez esetben ugyanis (bal ol. .dalt) négy pénztárat már a rendes helyén lehetne nyitvatartani. Reménykeltő mindenesetre, hogy egy segédmunkás talicskával hordja a mozaiklapo­kat a most még csupasz falak alá. Többen a vako­latot csiszolják, előkészülve a ragasztáshoz. Kérdőjelek — Marad-e az épülethez illő, annak sajátos hom­lokzatát megőrző tíz, régi ablak? Nagy László tanácsos, üzemvjteli üzemfőnök- helyettes szerint: igen. Három, hosszú csarnoki ab­lakot újraüvegeztek — a többire ezután kerül sor. A dicsérettel azonban csínján bánjunk! Az állo­mási felújítás pálfordulása megkezdődött, de ... de nem tudjuk, hogy a padlózat fedéséhez való — és hiányzó! — műmárvány még meddig hiányzik, a világításhoz szükséges tartógerendákat jókor fel­erősítik-e, s a villanyszereléssel, ami még hátra van, határidőre elkészülnek-e? Találunk tehát kérdőjeleket. Az utasok — akiktől jobb híján türelmet, megértést kérnek a MÁV ve­zetői —, és a vasúti alkalmazottak közül is egyre többen teszik fel a kérdést -.„Mikor u tazhatunk (dol­gozhatunk) végre jobb feltételek között?” A pénztáros egy napja Dénes József né személypénztáros ezt mondja: — Átmenetileg ideiglenes fülkékben dolgozunk. A szűk, várótermi folyosón három személy- és egy poggyászpénztárból szolgáljuk ki menet- és hely­jeggyel, nyomtatványokkal az utazókat, akik — mi­vel a zsúfoltságban erre-arra kanyarognak a sorok — sokszor nem tudják, kinek a sora melyik fülké­hez tartozik. — Minket is fáraszt a csarnoki állványerdő miatt a nagy terhelés. Szombat reggel 7 órától este 7-ig vol­tam szolgálatban. Mire becsuktam az ablakot, csak ötszázasokból 18 ezer forint gyűlt össze —r az ap. rópénzről nem is beszélve! — így a péntáros. A 402 kilométeres pályát magában foglaló Kecs­keméti Körzeti Uzemfőnökség legnagyobb személy­forgalmú állomásán, ahol napi nyolcezren érkez­nek és indulnak vonattal céljuk szerint egy-egy hét­végi napon, utas és vasutas mit kér (mit vár!) ezekután az építőktől? — Még egy kicsit gyorsabban, ha lehet!... K—I # Jobb oldali képünkön: a mozaikrakást folytatják. (Straszer András felvételei) Egy nap falun (2.) Az utcán találkozom a ba­rátommal: — Ebédig még van egy óránk, menjünk be a kocs­mába — invitáld — Ne lepődj meg azon, amit látsz! — Már túl vagyok rajta. Most egészen más kép fogad. Odaköszönnek, kiáltozzák a ba­rátom nevét. Egyik már hozza is a söröket. A kocsmáros most is résen van: a sörök közé beéke­lődik két fröccs is. A sarokasztalnál talán tízen is lehetünk. A barátomat nem csak ismerik, de valami szeretet- vagy tiszteletféle is van benrtük. Lát­szik, hogy valamennyien várnak tőle valamit: panaszuk orvoslá­sát, ügyük elintézését, egy kis biztatást, megértést, meghallga­tást. . ' i > Fura gondolatom támad, ami­kor a falon lógó, légypiszkos pa­naszkönyvet nézem: nyolc év- óta egyetlen bejegyzés nincs. Miért is ■lenne? Matyi, a kocsmáros ad mindenkinek, amit kér. A minő­ségről — legalábbis szerinte — nem fo tehet; arról, hogy, meleg la sör, szintén nem? az a kevés jég, amit kap, még délelőtt elol­vad. Különben sem finnyásak ezek a népek, nem érdekli őket. Az meg igazán jó, hogy elereszt­hetik magukat, s szabad lábakon járhat a hosszú gyeplőre eresztett felelőtlenség. És ha sajog a szív, hasogat a derék, ha fáj az asz- szony hűtlensége, a meg-nem-va- lósult álom: van helyette gyö­nyörű cimboraság, egymásnak já- tékos-ugrató odamondogatás, amiért nem sértődik meg senki. Mert ez amolyan Hyde-park, ahol kedvére beszélhet mindenki; sza­badon lehet egymás szavába vág­ni, lemarházni, hátbaveregetni, szorongatni beszéd közben a kar­ját, borotválatlan arcát viccesen megcsókolni; lehet akár hazug­nak is mondani ;a másikat, és ágy fogadni, ha jön: „Nicsak, meg­jött a lebukott tanácselnök!” „Gyere, te öreg, rozoga cigány!” Lehet évődni, kötözködni, na­gyokat sóhajtani, inget kigombol­ni, nadrágszárat féltérdig feltűr­ni, mezítláb lenni; — de lehet be­leinni egymás poharába, szidni a vezetőséget^ suttogni az elnök dis’knóságairól, lehet mérgelődni az indokolatlan felelősségrevonás, háttérbe szorítás, mellőzés miatt. „Szesztestvér” — milyen találó kifejezés! — Látná — mondta a messzire bűzt okádó udvari illemhelyen ' egy langaléta traktoros —5 lát­ná, hogy a gyűléseken — lenet az párt- vagy közgyűlés, akármi —, ott milyen csend van! * — Miért? — Mert, nem hallgatnak meg senkit: a demokrácia húsz évvel le van maradva itt. Meghallja beszélgetésünket a magát növényápolónak nevező férfi, közelebb lép, és- önti ma­gából a szót: — Ott volt a szénabegyűjtés. Boglyákba raktuk, s két nap múltán jött az utasítás: kezdjük a kazlazást. Mondtuk nekik: még száradhat;, de hát itt ők paran­csolnak, jó. Persze, hogy a kazal kezdett begyulladni. Na. jött az utasítás: rakjuk szét újra. Nekünk lett igazunk. Mikor ránkszakadt a kánikula két nap múlva előáll­tunk a javaslattal: kazlazzunk, mert baj lesz. Nem, itt ők pa­rancsolnak! Na jó. Mi lett belő­le? Egy hét alatt törekké száradt az egész. Szart se ért. Hát így néz ki nálunk a demokrácia. — Felszólalnak a gyűlésen? — Hogy úgy járjunk, mint Gergely Anti? Bírálta a vezetést, de nem szólt mellette senki. Mi lett utána? Leváltották tizenhá­rom év után a raktárvezetésből. — Milyen indokkal? — Hogy politikailag fejletlen. — "Milyenek itt az emberek? — szólok két koccintás /^között később, a mellettem ülőhöz. — Éladnák a ljelküket is az ördögnek. — Sok pénzük van? I — Legtöbbjüknek ■ sok. Főleg mióta a disznóhizlalás bevált. Meg a fóliázás. Van, akinek negyven disznója is van. Tévé, autó, hűtőszekrény, porszívó meg ilyesmi lassan már mindenütt megszokott. Mindenki az önzés útjára lépett. Valaki rákezd egy nótára: „Sárgarigó ne szállj fel a fára, inkább szállj a babám ablakára". A hátam mögött súgják: — ö volt a tanácselnök. Mióta leváltották,, egyfolytában iszik. Jó hangosan ezt mondja vala­ki: — Amit itt megiszunk, vala­mikor jó lett-volna-ingre, gatyá­ra. — Jó ez a demokrácia — így egy másik. Röhögés, pdhárkoccdn- tás. (Ha mind meginnánk, amit most D-nek és nekem ezen a szabálytalan „fogadónapon” asz­talunkhoz hoznak-hozatná­nak ...) Egy gyűrött arcú, vékony em­ber lép D-hez: ' — Riportot írsz? — Nem. — Mert ha riportot írsz, írd be­le: szeretem a sört, és szeretem a nőket. De a hevem is írd oda mellé! — Nős? — Persze. — Mit szólna a felesége, ha D. megírná, amit mondott? — Ha nem tetszene neki, meg­mondanám ... Az egyik ember: — Csak mindenkinek olyan asszonyt adjon a jóisten, mint en­nek a marhának! (Röhögés.) Közelebb férkőzik hozzánk egy kajla fülő, hegyes orrú, alacsony ember. — Tudja, miért szeretem ezt a maga barátját? — Mert alkotó ember. Aki nem alkot, nem ter­mel. agyon kellene ütni. Falni és lustálkodni az állat is tud. Alkonyodik, mikorra végzünk az ebéddel. Meggybor, feketekávé, sütemény. . — Apámék burzsujok — tréfál­kozik a barátom. Pedig valami­kor igazi nyomorúság volt ná­lunk. — Na, azért az nem volt — így az apja. — Látod, éz dühösít: hogy meg­szépítik a múltat! Mintha lenne szégyellni való abban, amit át­éltek. Erről sokáig folyik a vita. A barátom véget vet neki, hozza a masináját: — Két- szalagot mondott tele Horváthné. ■Néhol belehallgatunk. Egy nyugodt, méltóságteljes, ízes-szí­nes női hang meséli sorsát: Íme, péhány „száraz”, ténysze­rű adat: 19 gyermeket szült, eb­ből tizenegy meghalt; egyszerre temette egyik lányát és az apját;' mikor a férjét siratta el, csak­nem ugyanakkor szülte egyik gyermekét; kétszer akart öngyil­kos lenni a nyomoruk miatt; négyszer operálták. És most egye­dül él a „gang”-végi kiskonyhá­ban, nyolc élő gyermekétől el­hagyatottan. v — Ha látnád ezt a kiskonyhát! — szól D. Mária-szobor, Krisztus­szobor, csontkereszt, bádogke­reszt, fakereszt, kis Krisztus, nagy Krisztus, és szobor a sublóton, az ablakban, az asztalon (ott nem is egy, hanem három), meg biblia, kis imakönyv, nagy imakönyv, csatos, fekete, fehér, fűzött, kö­tött, régi és egészen új. Szentkép a falon; az Utolsó vacsora keret­ben, Mária a kicsi Jézussal, egye­dül; és angyalok lent és fönt, fé- nyességes ragyogásban; és a falon a kivarrott „Házi áldás”: „Hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen." □ □ □ Elültek a madarak. A békák tneg most kezdenek éledni, leg­alábbis a zenebonájuk ezt mu­tatja. Kutyák ugatnak. Sötét van, csak a fényes-ragyogású csillag­sereg világol. A fák, bokrok le­velei remegnek. (Anyám biztosan most megy ki bezárni az utcai kaput; Apám meg tenyerébe hajtott fejjel bó­biskol a konyhai asztalnál.) Hazafelé a háromórás út alatt alig beszélünk. Félúton elalszom, s hamar jön az álom: A kocsmát Anyám körülkeríti virágoskerttel. Maris néni feszü­letet ácsol a pulton, s a kocsma közepén egy kajla fülű ember szavalja a Vörös Rébéket. Én meg csak sírok, sírok, egy gazzal benőtt, <düledezö ház eresze alatt... Anyám meg csak ülteti a kocs­ma köré a bokrokat, virágokat. Apám meg jön felém, hogy meg­vigasztaljon. De1 nem éi el hozzám ... Varga Mihály • Kívül... (lent) ... és belül. MMW

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents