Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-07 / 262. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Mtívészbarátság Szovjet és magyar festők műveiből nyílt kiállítás Budapesten a Szovjet Kultúra Házában. Képeink a kiállításról valók. t Rakonadze: Az inguri vízierőmű # Nagy Előd:- A Rubljov Múzeum MIHAIL SOLOHOV: Három gomb (A Pokrovszkij szakérettségi-tanfolyam résztvevőinek ) Először ketten voltak. Az egyik csontból készült, nagy volt, enyhe kölniillat lengte körül, arisztokratikusan ingerült, megvető kifejezés ült az arcán. A másik aprócska volt, fából készült, vörös posztóval vonták be. Az utolsót, a harmadikat, amelynek acélkék volt a színe, és acélból is készült, csak a napokban szedték fel valahol. Aztán a reggeli söprés, takarítás után a házmester sodort magának egy cigarettát, akkor a kapadohánnyal együtt markolta ki a zsebéből. Durva, dohánytól barnára festett ujjal közt forgatta egy darabig, aztán minden különösebb teketóriá- zás nélkül odadobta az ablak- párkányra. — Anna, leszakadt a gatyámról a gomb, helyette varrd föl ezt! A kékes gomb nagyot toppantott az ablakpárkányon: — Aggyisten, elvtársak! A vörös enerváltan mosoly, gott, a csontgomb képén megvető grimasz futott át. A házmesterlakásban, a nyirkos, hűvös ablakpárkányon he- verészve, kelletlenül, igaz, de azért csak szóba elegyedtek egymással a gombok. — Ah, uraim, csoda, hogy élek azok után, ami velem történt — kezdte úrias affektálással a csontgomb. — Verítékszag, kapcabűz, valami sajátos paraszti légkör, ah, ez már több a sokA Három gomb Mihail Solo- hov első novelláinak egyike. Még néhány hasonló, útkereséséről tanúskodó elbeszélést írt, mielőtt biztos kézzel hozzákezdett volna az annyira Jellegzetes solohovi művek — elbeszélések, regények — alkotásához, amelyekben korának és pátriájának, a Don-vidéknek gigantikus és kis emberi történéseit örökíti meg, amelyekben kitárul a táj, érzi az ember a szél, a föld szagát, látja, ahogy* a lemenő nap utolsó sugara egy halom törekre vetődik; amelyekben pontosan motivál minden emberi cselekedetet, olyan emberek cselekedeteit, akikből összeálltak a vörös és fehér osztagok, csapatok és hadseregek, a két tábor, amely a történelmi .vízválasztó két oldalára került. Ez a kis elbeszélés a hozzá hasonlóan városba, tanfolyamra került jóeszü fiatalok életének állít emléket, akiknek a forradalom adta meg a tanulás, a feltörekvés lehetőségét, s akik továbbvitték az októberi forradalmat. B. L. nál... Még két hónapnak előtte is fenn éltem a harmadikon, egy. káprázatos felöltőn. Tulajdonosunk dúsgazdag gyáros volt a múlt rendszerben, most valami trösztnél sikerült elhelyezkednie. Egyszerűen nem lehet elhinni, hogy még mostanában is mennyi pénze volt Gyakran megesett, hogy aktatáskájából zizegő, finom papírra írt számlákat vett elő, s közben ezt suttogta: „Előbb utóbb a GPU kezére kerülök..." És ilyenkor remegett a keze.. Esténként, bérkocsin egy színésznőhöz hajtottunk. Hatalmas összegeket költött erre a nőre a mi gazdánk. Egyszer a szokottnál is tovább kocsikáztunk; végül a kaszinónál szálltunk ki. „Gyerünk” — sziszegte a nő; megragadott engem, és én általam aZ ajtó felé rángatta a gazdánkat „Bűnbe akarsz vinni!” ... kiáltott fel a gazdánk, és kitépte magát a nő kezéből. Én viszont a kezében maradtam. A nő gazdám után köpött, engem meg a földhöz vágott. Hosszas hányódás után kötöttem itt ki. És nekem bizony, bárki bármit mondjon, nem jelent perspektívát, hogy valami bugrisnak a nadrágján díszelegjek; bizony, gyakran megfordul fejemben az ön- gyilkosság gondolataMondókája végeztével egy hatalmas könnycsepp gördült ki a csontgomb szeméből. — E-eegen, komoly dolog a szerelem. Én hajdanában egy vörös parancsnok Bugyonnij-sap- káján pompáztam. Ott voltam a Vrangel elleni hadjáratban, harcoltam Mahno ellen. Golyók süvítettek el mellettem. Perekopnál majdnem kettészelt egy kozák szablya. Mindez tovaszállt, mint valami kellemes álom... Beköszöntött a békeidő... Az én parancsnok gazdám matematikát és egyéb bölcs dolgot tanult; alattam főtt a feje. Azán megismerkedett valami kis gépíró nagyságával, és odadobott mindent . • ■ Egyre lazábbá vált a fonal, amelyik engem tartott, én meg kifakultam, a gazdám látva, hogy milyen szánalmasan fityegtek a sapkáján, legyintett és Trockijról motyogott valamit. — Burzsoá zagyvaság a trqck- izmus! — mosolyodott el ironikusan a harmadik. — Annak, hogy én idekerültem, sokkal prózaibb okai vannak. Én egy szakérettségis komszomolistának a nadrágján voltam. A csontgomb megvetően elhúzta a száját, a vörös zavarában még jobban' elvörösödött. — Az én gazdám — folytatta •a fémgomb — fürtös hajú, makacs homlokú kópés tekintetű fiú volt. Megszállottan tanult. Amikor a tanulás engedte, vagont rakott ki a pályaudvaron. Közben az Ifjú Gárdát énekelte. A legszükségesebb beszerzendői közt vásárolt egy nadrágot is, s ezen a nadrágon töltöttem be hivatásomat. Azt nem mondhatnám, hogy kizárólag az 6 személyét szolgáltuk volna, öt, hozzá hasonló derék parasztfiú is igényt tartott a szolgálatainkra. Kinek mikor szüksége volt rá, az vette fel a nadrágot. A fürtös fejű sokat olvasott. Mind többször bízták rá, hogy beszédet mondjon az alapszervnél. Ha nem jutott eszébe a megfelelő kifejezés, akkor egy jó nagyot rántott a nadrágján. Gyakran per. sze huzigálta is; ezt azért csinálta, mert üres volt a hasa. Egyszer aztán egészen elszontyolodva, nékibúsulva jöttek haza a fiúk. Meg kellett venniük a Történelmi materializmus című tankönyvet, és elő kellett fizetniük a Fiatalok Pravdájára, de nem volt egy fillérjük sem. Akkor a fürtös fejű belém csimpaszkodott, és határozottan azt mondta: „Fiúk, vagy befejezzük a tanfolyamot, vagy megtartjuk a nadrágot. Nyomás a zsibvásárra!” A fiúk nagy kacagás, viháncolás közepette lerángatták róla a nadrágot Ekkor szakítottak le engem is... Fél óra múlva a padlón hasalva az én gazdám fölolvasta a Történelmi materializmust; én meg azt gondoltam a prices alatt: „Ha majd egyszer nagyszerű harcos kommunista válik ebből a fiúból, abban bizony nekem is lesz némi részem ...” — Na, persze, persze... — dün nyögte a csontgomb, nem minden rosszindulat nélkül. A fémgömb köpött egy nagyot s mint akinek nincs több mondanivalója, hátat fordított a másik kettőnek. Bratka László fordítása Emlékidéző találkozások Meghatóan szép és nehezen túlbecsülhető hagyományt teremtettek az utóbbi esztendőkben Kiskunfélegyházán. Évente a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója idején, találkoznak egymással azok, akik a felszabadulást követő években részt vettek a város és a környék ifjúsági mozgalmában, a különféle ifjúsági szervezetek létrehozásában, munkájában. Az egykori MADISZ, az EPOSZ, a SZÍT és a NÉKOSZ volt vezetői és tagjai örömmel idézik fel ismételten a régi idők eseményeit, a közös élményeket. Ilyenkor nem fogy ki a szó, újra és újra elszorul a szív, könnyes lesz a szem. Valamennyiéjük számára nagyon sokat jelentenek ezek a forróhangulatú együttlétek, a tartalmas-szép találkozások. Úgy kezdődött, hogy amint telt-múlt az idő, ahogyan szaporodtak a ráncok az egykori ifjak arcán, homlokán, úgy érezték többen és egyre sürgetőbben: tenni kellene valamit annak érdekében, hogy ne vesszenek a ködösülő múltba az emlékek, hogy „mentsék ami menthető”: vagyis hogy élővé váljék mind- annyiójuk — és gyermekeik, unokáik — számára a múlt, annak'minden gyötrelmes gondjával- bajával, és minden örömével. Keresték hát az utat egymáshoz. Lakáscímek, hollétek után kutat-, tak, személyes beszélgetéseken és leveleken keresztül, telefonon kérdezgették egymást: .ki hol él, merre van, kivel mi történt azóta, amióta szétváltak az útjaik a közős harcok után. Hogy e- nemes törekvésük gyümölcsözőbb- legyen, hogy gyorsabban menjen az önként vállalt munka, amolyan nemhivatalos előkészítő, szervező bizottságot hoztak létre, ahogyan erről beszámolt nekünk Koós Zoltán személyzeti vezető, az ügy egyik leglelkesebb szószólója, irányítója. Az eredmény nem sokáig váratott magára. Szinte egy- csapásra legalább száz Olyan emberre akadtak, aki valamilyen fomában részese volt a második világháború utáni félegyházi ifjúsági mozgalomnak. A hívó szóra eljöttek azok, akik a tűnő évek során családapák, nagyapák, nagyanyák, aggódó édesanyák lettek. Eljöttek a legkülönfélébb foglalkozású emberek: a szakmunkások és a tsz- tagok, a honvéd- és rendőrtisztek, a pedagógusok, a kisebb- nagyobb beosztásban lévő vezetők. És csodálatos volt látni a legváltozatosabb képet mutató csoportok, verbuválódó kisközösségek együvé tartozását. Ám a kezdeményezők, a lelkes irányítók másoktól is biztatva nem elégedtek meg a rendszeressé váló találkozásokkal. Ügy érezték, valami más is, több is keik Ügy érezték, hogy közösen fel kell tárni, és mások elé oda kell tárni a múlt írásos, tárgyi és egyéb emlékeit. És ezután jött a kellemes meglepetés. Száznál több korabeli fotó került elő, és megszületett csaknem harminc írásos emlékezés, és ráleltek összesen száznegyven olyan új‘' ságcikkre, amelyik mindegyike valamilyen formában az 1945 utáni helybeli ifjúsági mozga- X lom eseményeit tükrözi. A siker láttán teljesen érthető a további nekibuzdulás. Az, hogy elhatározták: kiállítás keretében viszik a közönség elé, a múlt eseményei iránt fogékony emberek elé a fellelt emlékeket És közösen megírják egy monográfiában a kiskunfélegyházi ifjúsági mozgalom történetét. Az elhatározást, ahogyan mondani szokás, a tett követte. Rendszerezték a dokumentumokat, a forrásanyagokat; megszólaltatták az emlékező történelmi tanúkat; faggatták a volt vezetőket;. járták az irat- és levéltárakat; szakmai tanácsokat kértek és fogadtak el. így készült él, viszonylag rövid idő alatt az a százoldalas leendő kötet, amely szemléletesen, sokoldalúan, olvasmányokban tárja elénk mindazt, ami a felszabadulást követő másfél évtizedben történt Félegyházán, az ifjúság különböző köreiben, csoportjaibanÉlvezet olvasni ezt a szívvel- lélekkel megírt, sok Ügyszeretetei és lelkesedést eláruló monográfiát. Színesen elevenedik meg - előttünk a múlt. Székház-foglalás, plakátragasztás, tanfolyam- szervezés, falujárás jellemezte azokat az éveket. És a sok-sok közös sport, kirándulás, kulturális rendezvény. A közösségi élet gazdagodásának százféle bizonyítéka. Nehéz meghatottság nélkül olvasni például azokat a sorokat, amelyekkel az egykori falujárásokat villantják elénk, egy korabeli újságcikk segítségével. „Csikorgó hidegben indult el a teherautó Kiskunmajsa felé. Azon egymáshoz bújva didergett a cipész, a lakatos, az ügyvéd, a szűcs, a szabó, az orvos. Mindenki fázott, de senki nem vallotta be. Mindenkit a segítés nemes láza tüzelt: áldozzuk fel a pihenőnapunkat, vigyünk segítséget a falura.” Ma, amikór szerte mindenfelé ismét a nagy forradalomra emlékezünk az évforduló ' idején, újra együtt lesznek a volt fiata- talok, a MÄDISZ, az EPOSZ, a NÉKOSZ volt vezetői és tagjai. Akik immár összesen száznyolcvanán vannak, erre'külön is érérdemes felfigyelni; mert ez azt mutatja többek között, hogy egyáltalán nem múló lelkesedésről volt szó, • amikor a hagyományteremtés elkezdődött A kitartás, a lelkesedés ébrentartása erősebbnek bizonyult az elfáradásnál, a beletörődésnél. Aki egykor cipelte a széket, a padot a rendezvényre, aki szervezetten üldözte a feketézőket, aki részt vet'-’a földreform gyakorlati végrehajtásában, vagy aki „Tizenöt éves gyermek létére fénylő szemekkel József Attila- verset szavalt”, az most eljött Félegyházára Mohácsról vagy Budapestről/ Kecskemétről vagy Komlóról, hogy volt társaival kezet rázzon. Hogy mások, segítségével önmagába — és a múltba — nézzen. Varga Mihály • Inals vili: Favágók • G. Managadze: Ősz Kahétlában
