Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-24 / 275. szám

1981. november 24. # PETŐFI NÉPE • A J. X ~ J\W\ rv Beszélgetés dr. Zonda László 14, IJ U vll/i főigazgató-helyettessel valóban táppénz legyen! Harminc éve a szövetkezeti mozgalomban Az állampolgárokról való legkiterjedtebb gondoskodás ha­zánkban kétségkívül a társadalombiztosítás. A fejlett euró­pai tőkés (országokban, így Svédországban is, ahol a mun­kanélküli segély az általánosabb „támasz”, érthetően, akar­va, nem akarva számot vetnek mai életünk valóságával. Azzal a — ma már közismert — ténnyel, hogy tavaly Ma­gyarországon társadalombiztosítási célokra 83 milliárd fo­rintot fordított az állami költségvetés — a nemzeti jövede­lem 14,4 százalékát! , Kutassunk tovább! Mennyit fizettek ki ebből táppénz gya­nánt? Kiderül: 7.4 milliárdot, amelyből Bács-Kiskun me­gye táppénzes dolgozói kétszázhatvanhét-millió forinttal részesedtek. Megyénknél, maradva, megnéz­tük közelebbről is a táppénzhely­zetet dr. Zonda Lászlóval, a Bács- kiskun megyei Kórház-Rendelő­intézet főigazgató-helyettesével, megyei táppénzes szakfőorvossal. — Harmincegy éve a megyei rendelőintézet élén, a gyógyí­tómunka mellett, a táppénzes felülvizsgálatok során sok ta­pasztalatot szerzett. Melyek a leg fontosa b bak? — Elsőként említem a Magyar- országon az egy dolgozóra jutó társadalombiztosítási költséget, amely 1980-ban 16 366 forint volt. Azt, hogy ez miképpen növeke­dett milliárdokká, nem nehéz be­látni, ha arra gondolunk: az or­szágban naponta átlagosan 248 ezer dolgozó táppénzes, közülük mintegy 9700 a mi megyénkben, ahol a vizsgált esztendőben: 1980- ban 17,1 táppénzes napot számí­tottunk minden lakosra. Az a fé­lig tréfás, félig komoly mondás tehát, hogy „a legnagyobb üzem nálunk a táppénzes üzem" na­gyon is a valóságból táplálkozik. — Miért? — Ennek több oka van. Az em­berek igényesebbek önmaguk iránt. Nagyobb az elvárásuk az orvossal szemben is, mint a múlt­ban. Ez jó, ez kedvező tendencia a beteg—orvos kapcsolatában. Ennek köszönhetően felszínre kerülnek olyan betegségek, olyan kórfolyamátbk is, amit a2 orvos- tudomány és „az egészségügy fej­lődése mellett ugyancsak az egészség megjavításának, megőr­zésének a gyakorlatával lehet magyarázni. Akiket ma háztartá­si baleset ér, mert ablaktisztítás közben megcsúszott velük a lét­ra, akiket közlekedési, vagy üze­mi baleset miatt gyógykezelünk, illetve valamilyen betegségből igyekszünk talpra- és a termelés­be (a munkahelyi közösségbe) visszaállitani, azok valamennyi­en egy helyen: az 'államilag egy­séges gyógyítás egyik, vagy má­sik intézményében nyerik vissza az egészségüket, a munkaképes­ségüket. Az egészségügynek, a gyógyításnak ezért is roppant nagy a társadalmi jelentősége. — Nemcsak a jelentősége, hanem a felelőssége is na- gyobb, bizonyára. — Ezt egy személyes élménnyel tudom szemléltetni. Egy tejipari üzemben dolgozó asszony egyszer balesetet szenvedett. Testileg fel­épült. Önbizalmát azonban el­vesztette. Félt attól, hogy mun­kába álljon. Döntöttem:: az asz- szonynak mégiscsak az; lesz a legjobb, ha ismét dolgozni kezd. Számításom bevált. Fél év múl­va nyugodt, egészséges« asszony­ként láttam viszont, amikor fel­keresett és közölte: jól' van. A gyógyitás és a rehabilitáció jól kiegészíti egymást. ’Az egyén és a társadalom érdekét egyaránt szolgálja. Az viszont, hogy Ma­gyarországon naponta átlag 248 ezer ember — csaknem negyed­millió! — részesül táppénzes el­látásban feltétlenül ‘ügyeimet érdemel. E magas szám összetett problémára utal. Nem kizárólag csak orvosi dologról van szó ... — Hanem miről? — Egyéni és munkahelyi okok egyaránt szerepet játszanak ab­ban, hogy nálunk, Magyarorszá­gon ma minden táppénzes napra átlagosan 98 forintbt kell kifizet­ni. Ennek a hátterében — sok egyéb mellett — életrftódválto- zást, személyi okokat éppúgy ta­lálni, mint olyan felfogást, amely a táppénzt egyfajta juttatásnak tekinti. Kezdve attól, hogy a be­tegek egy része megszegi az or­vosi utasításokat, túlzott mérték­ben alkoholt fogyaszt (az alko­holos italokat nemegyszer a mun­kahelyre is becsempészik), - sok százan ingáznak lakó- és mun­kahelyük között; aki délelőtt géppel, valamely ipari üzemben dolgozik, délután, ugyanaznap — megtörténik — odahaza, vagy a hobbiföldjén a sérül meg. Előfor­dul az ellenkezője is, amikor egy dolgozó otthoni tennivalói annyi­ra megsokasodnak, hogy ahol fő foglalkozását végzi, ' életének konfliktusai végül ott csapódnak le. Áttételes módon ugyan, de mégis a munkahelyéről megy táppénzre. Egy másik jelenség, hogy a bé­ren és más juttatásokon spórolva, egyes munkáltatók szívesen ve­szik, ha a dolgozó anyagi megse­gítését — táppénzzel — az állam egy időre átvállalja. Ilyen eset, amikor az egészségileg károso­dott, de nem rokkant embernek a munkahelyén nem adnak ké­pessége szerinti munkát — bár volna rá mód —, vagy amikor a terhes nőt egy-egy ’ üzemből a harmadik hónapban azzal küldik hozzánk, hogy vegyük táppénzes állományba, mert nincs számára könnyebb munka. Az, hogy vala­kit idő előtt megfosztanak a mun­kától, és mindattól^ ami korábban őt ahhoz fűzte (a tevékenységtől, a közösségtől, a környezettől), sem az egyén, sem a társadalom érdekével (szükségletével) nem egyeztethető össze. — Mit tesznek a megyei egészségügy vezetői azért, hogy a táppénz valóban táppénz le­gyen? — 1979 októberétől új rendel­kezés lépett életbe a keresőképes­ség elbírálására. Jelentősége ab­ban áll, hogy a kezelőorvos ha­táskörét és felelősségét a táp­pénzállományba vételnél nagy­mértékben növelte; lehetővé te­szi az összes egészségügyi intéz­mény együttműködését annak ér­dekében, hogy a legmagasabb szintű ellátással segítsék a táp­pénzes betegek gyógyulását. A rendelkezés ugyanakkor előirja, hogy a felülvizsgáló főorvosok mellett a területileg illetékes kór­házak táppénzellátással is foglal­kozó osztályvezető főorvosai ve­gyenek részt hatékonyan e mun­ka szakmai irányításában és el­lenőrzésében, — Eredmény? — Huszonnyolc megyei, főfog1 lalkozású üzemorvos közül több­nek megadtuk a közvetlen táp­pénzre vétel jogát. Helyi ismere­tük révén, könnyebben megtalál­ják a módját, hogy a „kiírt” — munkaképes — dolgozó képessé­gének megfelelő munkakörbe ke­rüljön. Eredmény, hogy a táp­pénzes betegek minden egészség- ügyi intézetben — ideértve a kórházakat is — soronkívüliséget élveznek. Az idén áprilistól megváltozott a szanatóriumi be­utalások rendje is. A megyei be­utalóközpont elsősorban a táp­pénzes betegek szanatóriumi gyógykezelését szorgalmazza. Ezek az erőfeszítések — építve az egészségügyi integráció elő­nyeire — azonban csak úgy érik el igazán a céljukat, ha a táp­pénzes fegyelem mellett, azzal együtt javul a munkahelyi fe­gyelem és az egészségvédelem is, és a táppénzhez fűződő, helyen­ként téves elképzelések kedvező irányban megváltoznak. Ellen­őrző munkánk javítása — a kör­zeti és az üzemi orvosok felké­szítése a táppénzes feladatok jobb ellátására ,— szintén azt célozza, hogy táppénzben csakis az arra jogosult dolgozók részesüljenek — mondotta dr. Zonda László, főigazgató-helyettes. Kohl Antal Vendéglátóm néhány per­1 ce még a SZÖVTERV kép­viselőivel tárgyalt, néhány napja a SZÖVOSZ IX. kong­resszusán tanácskozott, né­hány hete pedig meghatottan vette át a SZÖVOSZ elnö­kétől a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. De Turnai Kálmán egész élete, pályafutása összefonó­dik a szövetkezeti mozga­lommal. — Harminc esztendeje elmúlt, hogy a szövetkezeti mozgalom­ban dolgozom. 1950-ben kezdődött Tasson. — A Kunszentmiklós és Vidé­ke ÁFÉSZ jelenlegi elnöke akkor TÜZÉP-telepvezető és lisztcseretelep-vezető volt. Liszt­cseretelep? Az meg mi fán te­rem? — Az idősebbek jól tudják — mosolyog az elnök, —, hogy akko­riban nem a boltban vették a ke­nyeret az emberek, hanem meg­sütötték odahaza. A lisztet hozzá a cseretelep adta. Behozták a tér-, melók a búzát és . kaptak érte cserébe lisztet. " Kunszentmiklós akkoriban já­rási székhely volt. MESZÖV-ki- rendeltség működött a község­ben. Turnai Kálmán nem sokkal később e kirendeltség felvásár­lási ellenőre lett. Majd amikor a kirendeltség járási szövetséggé alakult, annak titkárává válasz­tották. — Elmondhatatlanul nehéz fel­adatokat kellett megoldanunk azokban az időkben. A szövetke­zetekhez tartozott a begyűjtés, a felvásárlás és az összes elhagyott földek megműveltetése is. Volt olyan esztendő, hogy hat-nyolc­ezer hold felszántásáról, bevetésé­ről kellett gondoskodnunk. De­cemberben, januárban vetettünk, gyakran — mert másként már A KISZ kecskeméti bizottsá-; ga kezdeményezésére és szerve­zésében immár harmadszor 'ke­rült sor az országos karikatúra­pályázat — s ennek alapján a legjobb művekből készült tárlat — lebonyolítására, megrendezé­sére. Vasárnap délelőtt tizenegy óra­kor a Széchenyi Galériában Bár­dos Ferenc, a KISZ városi bi­zottságának munkatársa köszön­tötte az egybegyűlteket — az ér­dekelt alkotókat, művészetked­velőket, a társadalmi szervezetek, intézmények képviselőit, köztük • Turnai Kálmán áfész-elnök nem lehetett — lóhátról. De a szövetkezetek feladata volt az akkoriban, szárnyát . bontogató ipar nyersanyaggal való ellátása is. Ez a munka két esztendőn át tartott. Turnai Kálmán ekkor a Földművesszövetkezetek Járási Központja elnöke lett. 17 évig, a dunavecsei járás megszűnéséig látta el ezt a tisztséget Ezt kö­vetőén egy évig a. MÉSZÖV já­rási megbízottja, majd hat esz­tendeig a solti áfész elnöke.' — Szeretettel gondolok vissza a Solton töltött évekre. Nagyon sokat fáradoztunk az ottani szö­vetkezeti hálózat fejlesztésén. Nemcsak a községben, a környező kisebb településeken: Dunatetét- lenen és Üjsolton . is létrehoztuk, újjáépítettük a boltokat. Ezután következett Turnai Kál­mán életében Kunszentmiklós. Bármilyen nehezen vált is meg Solttól, a lakóhelyéhez való kö­zelség — Tasson él ma is — ide vonzotta. Solton őszintén sajnál­ták, hogy elment, de ő már az új feladatokra gondolt. Az ottani eredmények után Kunszentmik- lóson is bizonyítania kellett. Gera Sándort, a megyei pártbi­zottság propaganda és művelődé­si osztályvezetőjét. Ezután átad­ta a szót Csáky Lajos grafikus- művésznek — aki egyben a hiva­talos zsűrit is képviselte.' A megyénkben dolgozó fiatal alkotók körének vezetője többek között hangoztatta: a KISZ fel­hívására örvendetesen sokan je­lentkeztek pályamunkáikkal. Nagyszerű — mondotta —, hogy egyre többen fogékonyak az idő­szerű politikai témák iránt. Más kérdés, és erről is beszélni kell — hangsúlyozta —, hogy az egye­— Az akkori elnök egészségi állapota miatt lemondott, ö kért, hogy lépjek a helyére. Ennek már hét esztendeje, és azóta történt egy és más. Amire büszke va­gyok: felépítettük az ABC-áru- házat, kialakítottuk a kunadacsi és kuripeszéri üzlethálózatot. Je­lentősen megnőtt az áruforgalom, javult a gazdálkodás. Az áfész három egymást követő évben el­nyerte a Kiváló Szövetkezet cí­met. Ami elszomorított, ' hogy nem sikerült az ötödik ötéves tervidőszakban megépítenünk az iparcikk-ár uházat a nagyközség­ben. — Úgy hallottam, nyugdíjba készül... — Igen, január elsejétől nyug­díjba megyek. Ami„ nem jelenti azt, hogy megválók a szövetkezeti mozgalomtól. Amíg igénylik, s amíg egészséggel bírom, segítek. Nem kis feladatok állnak a kun- szentmiklósi áíész előtt Jövőre meg kell kezdeni és 1983-ban be­fejezni az iparcikk-áruház építé­sét. Folyamatbán van a szabad- szállási üzlethálózat korszerűsíté­se. S nem kevés a tennivaló a felvásárlási és ipari tevékénység továbbfejlesztése terén sem. — Bizonyára hiányozni fog a munka. — Örökmozgó típus vagyok: té­len öt órakor, nyáron négykor kelek.' Teszek-veszek a kertben, a szőlőmben. Negyven éve szenve­délyem a vadászat, erre ha te­hettem, minden vasárnap szakí­tottam időt. Duna-parti hétvégi házamban a jövő nyáron« már több időt tölthetek. A feleségem ugyancsak most megy nyugdíjba; vele, s olykor a gyerekeimmel és a kis.unokámmal töltöm majd a szabad időmet.'Szabad időt mond­tam, mert továbbra is dolgozni, akarok. A Munka Érdemrend arany fokozata, amit a bronz után, s más kitüntetéseket követően kaptam meg, csak még jobban megerősítette bennem az elköte­lezettséget a szövetkezeti „ moz­galom iránt. S. B. seknél még tapasztalható szakmai tudás, felkészültség elégtelenségén változtatni, javítani kellene. A megnyitó elhangzása után kiosztották a díjakat. P. Horváth Dezső (Pécs) az első, Ragács György (Pécs) és Kaczmarski Ta­más (Szombathely) a második, Mező István (Hocnrogd) a har­madik elismerő díjat érdemelte ki művével. (Az értékelés és díj­kiosztás érdekessége, hogy tavaly ugyancsak P. Horváth Dezső sze­rezte meg alkotásával az első dijat.) V. M. CSOPORTOS KARIKATŰRAKIÁLLÍTÁS Kiosztották az országos pályázat díjait HAZAI TÁJAKON A noszvaji De la Motte kastélyban A sors szeszélyes. Az egyik emberhez mostoha, a másikat minden földi jóval kényezteti, s még valamiféle utóéletet is biztosit számára. Akkor is, ha erre érdemtelen. Íme a példa... Egy ősrégi francia család jóvá­gású, gáláns leszármazottja, egy nyugalomba vo­nult császári ezredes szép szál termetével, asz- szonyszédítő tekintetével elbűvölte özvegy Al- másy Antalné grófnőt, aki annyira szomjúhozott az új szerelemre, hogy mit sem törődött az anya­giakkal. A messzi Frankföld borzongatta meg, nem a forintok muzsikájára figyelt, hanem a délceg nagyúrra, aki könnyed eleganciával be is lépdelt a pompás noszvaji barakk kastélyba. Az asszony kissé csúnyácska volt, s az ifjúság legszebb évei is elzúgtak felette. Ez azonban csöppet sem zavarta De la Motte grófot. Jla a termekben sétált, Versailles varázsára gondolt, a hatalmas — huszonöt hektáros — parkban pedig katonásdit játszatott, mert őfelsége tisztje holtáig kötődött a felesleges ceremóniákhoz. Akkor is, ha felesége mosolygott a francia egyenruhába öl­tözött négy ‘szolgán. Erre gondolok, miközben egyre több megcsodálni valót fedeztek fel ebben a ritka gonddal óvott épületben, amelyet arról a fran­ciáról neveztek el, akinek vajmi kevés köze volt hozzá. Legfeljebb annyi, hogy elvégeztetett néhány kisebb, a beköltözéskor még be­fejezetlen munkát, i Az igazi érdem azonban nem az övé, hanem báró Négyesi Sze- pessy Sámuelé, azé a művészpár­toló helyi földbirtokosé, akit ép­pen nemes hobbija tett tönkre, 1774-ben indult a nagyszabású munka. Ä tervezéssel feltehetően az akkor Egerben szorgoskodó rendkívül tehetséges Fellner Ja­kabot bízta meg, a kivitelezést pedig Povolni János vállalta. A homlokzat összhatása kísértetie­sen emlékeztet az egri Líceumra. Festőnek se akárkiket hozatott. Nem .adhatta lejjebb az európai rangú Kracker János Lukácsnál vagy annak ügyes kezű vejénél, Jach Józsefnél. Mindenből a legszebbet, a leg­drágábbat, a legértékesebbet akarta, így aztán újra meg újra a pénztárcába kellett nyúlnia. Tette is, amíg teljesen el nem adósodott. 1778-ban például a bu­dai egyetemtől vett fel negyven­ezer forintot. Akkorib'an ez iszo­nyatos összeg volt, hiszen négy­• XIII. századi díszítmény ezerért módos polgári házat lehe­tett venni. Az építkezés azonban újabb summákat követelt, s . ő nem tudott nemet mondani. El sem tudta képzelni, hiszen sze­me gyönyörűségére magasodtak a falak, helyére került a tető, s a piktorok is csodálatos freskókat varázsoltak a termek mennyeze­tére. Alakult a hatalmas kert is. Elbűvölte a panoráma szépsége, ha letelepedett egy kőpadra, s a szél a zöldsipkás hegyekről hoz­ta a bódítóan friss illatözönt. Az ő műve kerekedett egésszé. Elé­gedettség tölthette el: hamisítat­lan barokk kincset rejtett el eb­ben a forgalomtól távoleső lomb- tengerben. Járom a szobákat, s elképzelem a mecénás báró keserűségét, ami­kor végül is meg kellett válnia féltett kincsétől. Óhaja azonban megvalósult. Birtokosok jöttek, mentek, de a kastélyt egyikőjük sem hanyagol­ta el. Akár kereskedő, akár főúr volt az illető. Igaz a szegény bá­rót már rég elfeledték, de kin­csét óvták, ápolták. A. második világháborút köve­tő években sok értéket vittek el a környékbeliek. Eltűntek a lega­lább kétszáz éves bútorok. is. Ezek egy része még ott lapul a lakásokban. Csak néhány került vissza, hogy értő kezek újjávará­zsolják. Az a szerencse, hogy ké­sőbb az OKISZ-é lett itt minden. Mivel üdülőnek használták, gon­doskodtak hiánytalan helyreállí­tásáról. A barokk múlt ritka szép ha­gyatéka megmenekült a könyörte­len enyészettől. Később a me­gyei tanács vette át a tulajdon­jogot, s itt nyitotta meg tovább­képző intézetét; a hajdani mel­lé új szárnyat emeltek: csupa üveg, napfényben fürdő részt, ahol minden a legkényelmesebb, a legkorszerűbb, ahonnan ’ nem hiányzik még a szauna sem. A tervező kitűnő érzékkel terem­tett összhangot a múlt és a jelen között. Így képzelhette, így óhaj­totta az egykori építtető, aki va­gyonát áldozta azért, hogy ez a kőbe-fába mintázott költészet megszülessék. Folyosó vezet -a mából a teg­napba, s máris belépünk a sala terranába. Ebben a hallban az előtér freskója lugas benyomását kelti. Ha jobban szétnézünk, a rácsozaton túl felfedezni véljük a tündéri Versailles épületeit. Ha erre járt a francia gróf, hazájára 9 Freskó gondolhatott, ahol akkortájt már a hatalomhoz ; vezető lépcsőknél sereglettek a később történelmet formáló névtelenek. Egy-egy hír- töl megborzonghatott, de ő itt a régi rend szimbólumát láthatta, amolyan idegnyugtatóként. Az emeleti folyosón megbabo­náz Apolló mennyezetre álmodott diadalmenete. Guido Ren i Auróra című képe nyomán festette az aranykezű, a jó bort néha mér­téken túl is kedvelő, egrivé lett Kracker János Lukács, 1778-ban. Az oldalfalakon római istenek francia racionalizmust sugárzó karikatúrái látszanak. Mintha az avantgarde századunk első ne­gyedéből visszasuhant volna a régmúlt időkbe. Nem hiába tart­ják ezeket XVIII. századi pik- túránk egyedülálló kincseinek. A művész fintora mindegyik; Mint­ha a majdani kubistáknak ka­csintana. p. i.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents