Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-18 / 270. szám

Vendégek Koreából A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újságíró-szövetségé­től hazánkban tartózkodó delegá­ció tegnap megyénkbe látogatott. La Yeung Myo osztályvezető és Sin Sang' Rok referens a Petőfi Népe szerkesztőségében a megyei lapoknál folyó munkát és szer- yezeti életet tanulmányozta. Ezt követően ellátogattak a Petőfi Nyomdába, ahol megtekintették a k'prészleget, és más munkafolya­matokat. Délután az izsáki Sár­fehér Tsz-beh kaptak tájékozta­tást a magyarországi szocialista mezőgazdaság eredményeiről. A csapatvezető búcsúja Kedves ünnepség színhelye volt a napokban a lajosmizsei általá­nos iskola: ezerötszáz . kisdobos és úttörő, hetven pedagógus, szá­mos vendég,' szülő és tisztelő bú­csúztatta nyugállományba vonu­lása alkalmából Valtner Lászlót. Több évtizedes pedagóguspályá­ra, kereken húsz esztendős csa­patvezetői ■ múltra tekintettek vissza az emlékezők, az óvodások, a szavalók, a furulyazenekar tag­jai. A kollégák nevében Godó Lajosné fejezte ki reményét, hogy az iskolát továbbra is megláto­gatja, volt kollégáit tanácsaival útbaigazítja. Skála-EXPO Csak tessék-tessék! Nemcsak ma, de csak ná­lunk! Rendkívüli ajánlatunk: jobb a sűrű fillér, mint a ritka foririt. Vegyen edényt 20 százalék en­gedménnyel. Vagy dzsemet 30 százalékkal olcsób­ban. Tévét három év garanciával, házhoz szállítva. Nézelődjék, keresgéljen, vásároljon. Nálunk — a kőbányai vásárvárosban — mindent megtalál. Ha szerencséje van, olcsóbban. Ez a Skála-EXPO. E kitalált (de azért nagyon is igazi dolgokról szó­ló) reklámszöveget igen jó lenne módosítani. Vala­hogy így: Bács-Kiskun első raktáráruháza itt meg itt — megnyílt. Lesz holnapjuk is a Batthyány utca 7-9. számú házaknak Ma még Batthyány utca 7—9. Ezzel a címmel írtunk szeptem­ber 9-én megjelent cikkünkben a kecskeméti történelmi" város- központhoz szervesen hozzá tar­tozó két régi épületről. Az írás­ból, "és a megszólaltatott építész, valamint városi vezető Száváiból egyaránt az aggódás csendült ki. Meg kell, kellene őrizni az egy­kori mezőváros múltját, életfor­máját t idéző két szép házat. Mindkettő érdemes rá. Csak a pénz hiányzik a felújításhoz... A cikkben kompromisszumos javaslat fogalmazódott meg: ha az egész összeg nem is áll rendel­kezésre, a kevesebből legalább a további romlást akadályozzák meg. Az épületek sorsáról a döntés rövidesen megszületik — ígérték akkor. Néhány napja döntöttek az eb­ben illetékesek. Borbély Lajos megyei főépítésztől kaptuk a tájékoztatást, miszerint mindkét ház megmarad. A 7-es számút a kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat kapja meg ételbár ki­alakítására. A városi tanács olyan műszaki megoldást javasol, hogy az üzlet — amelynek min­den valószínűség szerint Farkas Gábor építész készíti a terveit — külső megjelenésében illeszked­jék környezetéhez, és színvonalá­ban is feleljen meg a városköz­ponttal szemben támasztott igé­nyeknek. Az építészeti érvek kerekedtek felül a 9-es ház ügyében is. A döntéshozók úgy határoztak, hogy városesztétikai és utcaképi je­lentősége miatt nem bontják le ezt a kissé ugyan megrongáló­dott épületet sem. Bár a teljes felújításra még ma sincs pénz, az állagmegóvási munkákat — aláfalazás, bádogozás, cserepezés — elvégzik, s a mutatós háznak a későbbiek során keresnek megfelelő funkciót. T. T. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. november 18. A mai napra hirdetett Művelődés­történeti sorozat ifi. elmarad 14.30 órakor, az SZMT Művelődési Központban Munkásakadémia ’81 Otthon — Lakás — öltözködés Előadók: Balogh Rozália divatter­vező, egyetemi tanár (Iparművé­szeti Főiskola), Wunderlich Ilona iparművész, Pécs Előzetes: 19-én, 17 órakor Biológiai előkészítő (Jelentkezéseket még elfogadunk) KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ HÍREK • HÍREK NAPTAR 1981. november 18., szerda Névnap: Jenő Napkelte: 6 óra 53 perc. Napnyugta: 16 óra 05 perc. Holdkelte: 23 óra 01 perc., Holdnyugta: 12 óra 57 perc. NÉVTÁR A naptár azt jelzi: ma a Jenők tart­ják névnapjukat. Biborbanszületett Konsztantlnosz bizánci császárnak A birodalom kormányzásáról című müve szerint a hatodik honfoglaló magyar törzs neve Jenő volt. Az Eugén név­vel az 1830-as években azonosították. November 18-án ünnepelhetnek még — ha kedvük van — egy női, a Jolán, és hat férfinév, a Jónás, az Odó, az Ottó, a Pál, a Péter és a Román viselői. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelénti: november 16-án a középhőmérséklet 3,4 (az 50 éves átlag 4,2), a legmagasabb hőmér­séklet 6,8 Celsius-fok volt, a nap *3 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,2, 13 órakor plusz 4 Celsius- fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,2 Celsius-fok volt. — NYUGDÍJ AST ALÁLKO­ZÖT rendezett a megyei KÖJÁL vezetősége és a szakszervezeti bi­zottság. Ilyen találkozót tavaly tartottak először, az idei már hagyományosnak számít. A rendezvényt diavetítéssel színesí­tették: Lakatos József, a KÖJÁL dolgozója, a kecskeméti fotóklub tagja mutatta be észak-dunántúli képeit. — Javítható akkumulátorok. Az ÜNITECHNIKA Ipari Szövetkezetben még ebben a hónapban megkezdik az őszi BNV-n bemutatott új típusú, le­vehető fedelű, javítható akkumuláto­rok sorozatgyártását. A szalagra első­ként a Trabantokba való akkumuláto­rok kerülnek, melyeket decemberben már -árulnak az AUTOKER üzletei­ben, a korábbiaknál olcsóbban, 12 he­lyett 18 hónapos garanciával. A jövő év első negyedében megkezdik a La­dák. azt követően pedig a Skodák és a Wartburgok új akkumulátorainak gyártását is. — Űj ÁFOR-szolgáltatás. Si­kerrel mutatkozott be a pénzérmé­vel működő automata porszívó az ÁFOR kútjainál. A kísérletkép­pen felszerelt, három darab egy­forintossal három percig műkö­dő nagy teljesítményű porszívót mindenki maga kezelheti. Az egyelőre külföldről beszerzett gé­pek a nagyobb ÁFOR—AGIP- kutaknál találhatók: a fővárosban például a Vágány utcai szerviz­nél és töltőállomáson, valamint Szegeden, Kecskeméten és Nagy-, kanizsán. ' — HELYESBÍTÉS. Lapunk tegnapi, harmadik oldalán A ta­nácsok folytatják munkájukat cí­mű anyagban, a nyomda hibájá­ból értelemzavaró elírás történt. A bevezető rész ■ harmádik bekez­dése helyesen így hangzik: '„Ezzel és még sok mindennel kellett szembenézni az újjászerveződő pártnak, az éledező államhata­lomnak, a demokratizmust és nyu­galmat akaró erőknek.” — PÁRTNAP. Időszerű belpo­litikai kérdésekről tart előadást Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási _és kulturális osztályának vezetője í ina délután 3 órakor a kecske­méti Kertészeti Főiskola nagy- | termében. — BÁBSZlNÉSZKÉPZÉS. . Az első vidéki bábszínészképző stú-| dió megkezdte működését Pé-1 esett. A hírneves Bóbita Báb- j színház szervezésében a képzés ideje két esztendő. — Vendégül látták Jakabszál- J láson a község idős embereit. A j jakabszállási Társadalom az idő- j sekért bizottság szombaton ren­dezte meg a hagyományos öregek napját, melyen Nagy Béla, a Népfront Szakszövetkezet elnöke j köszöntötte az egybegyűlteket, I akiket az általános iskolások és! óvodások műsorral szórakoztattak, j Ezt követően közös ebéden vettek! részt az idős emberek. — EMLÉKEZÉS Kecskemét szülöttére. Révay József íróra emlékeznek a rádióban csütörtö-j kön délelőtt kilenc óra húsz perc-j kor, születésének századik évfor-| dulója alkalmából. A Kossuth adój műsorában neves irodalomtörté-j nészek mellett az alkotó család-1 tagjait is megszólaltatják: — Egészségügyi hetet rendez- ] tek november 10. és 16. között] Császártöltésen. Különösen nagy] közönségsikert aratott dr. Buga] László előadása, illetőleg a kalo­csai tejipari vállalat és a helyi | áfész félszáz tejkészítményének j kóstolással egybekötött bemutató-] ja. A faluban ez alkalomból 44 í porta kapta meg a Tiszta udvar,] rendes ház kitüntető címet. — ÁLLAMI FELÜGYELET ALATT. A nemzetközi előírá-j soknak; megfelelően a Kiskunsá-j gi Nemzeti Park igazgatósága] befejezte az UNESCO Bioszféra] Rezervátumába tartozó, szigo-j rúan védett területek állami tu-| lajdonba és saját kezelésbe vé-j telét. Az akció Bács-Kiskunban] 15 gazdaságot és 3 ezer hektárt] érintett: a földek alkalmatlanok] a mezőgazdasági művelésre, tu-j dományos és természetvédelmi] értékük azonban kiemelkedő je- 9 lentőségű. — Kulcs nélküli zár. A Skála- ] COOP közli, hogy áruházaiban és| a szövetkezeti szakboltokban már] kapható a Ferromechanikai Ipari] Szövetkezet őszi BNV-díjas ter-j méke, a „varázsszórá” nyíló, kulcs] nélküli zár. Az ára: 1100 forintJ (MTI) — Elsöbbségadás-változás. La- ] josmizsén jélenleg a Baross tér—j Közös útvonalnak van elsőbbsége,] a Vendel utcával szemben. No-] vember 19-ért, csütörtökön 10 órá-j tói a Vendel utca—Közös rendel-] kezik majd elsőbbséggel a Baross] térrel szemben. Levél Kécskéröl Németh Veronika, a ti- szakécskei öregek napközi otthonának egyik lakója írt levelet a szerkesztőséghez. Beszámolt arról, hogy nemrégiben négy német vendég látogatta meg az otthont, akik elmentek a panzióba is, s felkeresték 'a tsz-t is. Az otthon lakói Szarvasra mentek kirán­dulni az arborétumba. „Szép idő volt, nagyon jól éreztük magunkat.- Köszön­jük a REMIX vezétőinek, hogy gépkocsit adtak ne­künk a kiránduláshoz. Há­lásak vagyunk mi ör.egek, hogy évek óta annyit tö­rődnek velünk. Október közepén még .egy meglepetésben volt ré­szünk. El jött'hozzánk a mozibusz. Beültettek ben­nünket. Nagyon szép és kényelmes volt. A közúti balesetek' megelőzéséről ve­títettek filmet” — irja. „Magamról csak annyit, hogy 67 éves vagyok. Éle­temben sok 1 megpróbálta­tásban volt részem, öreg napjaimra nagyon jólesik, hogy így gondoskodnak rólam. Két hétig én is voltam bentlakó a panzió­ban, ahol nagyon szép min­den, és annyit ehet min­denki, ! amennyi jólesik. Még vacsorára is meleg ételt kapunk. Tévét lehet nézni, minden szobában rádió van, olvasólámpa, könyvek. A fürdőszobában hideg-meleg víz, végtelen tisztaság. Itt valóban ott­honra lelhet, akinek nincs senkije,, akivel nem törőd­nek I I Az értelmi fogyatékosokért A Hallássérültek Országos Szövetségének értelmi fogyatékosok ér­dekvédelmi szekciója a napokban Kecskeméten, a Tudomány és Tech­nika Házában rendezett ülésén megalakította Bács-Kiskun megyei szervezetét. Erdélyi Károly, az országos szekció titkára többek között hangsú­lyozta: Az a cél, hogy az értelmi fogyatékosok rehabilitációjához tár­sadalmi segítséget nyújtsanak a nevelő családoknak, illetve intézmé­nyeknek. Ennek érdekében sajátos ismereteket nyújtó tanfolyamokat szerveznek, elősegítik a fogyatékosok munkába állítását, kulturális és sportlehetőségeket teremtenek számukra. Az alakuló ülésen a szervezet megyei titkára, Molnár Jjínos gyógy­pedagógiai tanár ismertette a megyei tanács munkaügyi osztályának kezdeményezésére létesülő — úgynevezett — védőmunkahely szerve­zésével kapcsolatos teendőket. Első lépésként a jövő év januárjában harminc értelmi fogyatékos foglalkoztatására alkalmas, speciális mun­kahelyet hoz létre a kecskeméti Épületkarbantartó és Szolgáltató Ipa­ri Szövetkezet. 1981. november 18. délután 3 óra A TANÍTÓNŐ Ifjúsági B-bérlet este 7 óra A TANÍTÓNŐ Bajor-bérlet MOZI 1981. november 18., szerda VÁROSI MOZI: fél 5 és fél 8 órakor! KATASZTRÓFA FÖLDÖN-ÉGEN Dupla helyárúi Kétrészes, színes, magyarul beszélő szovjet katasztrófafilm ÁRPÁD MOZI; fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! VÁMMENTES HÁZASSÁG Színes magyar—finn film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! ' HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT? Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Nyergesvontató és személyvonat karambolja Nem az útviszonyoknak megfe­lelően közlekedett Kiskunfélegy­háza külterületén, az Izsáki úton Sárosi Vilmos orgoványi lakos, aki személygépkocsijával az út­testről lesodródva egy fának üt­között. A baleset következtében az . autó vezetője könnyebben megsérült. , Nyergesvontatójával nem adott elsőbbséget Coliri Charles angol állampolgár Kecskeméten, a Szentgyörgyi és a Bajnok utca kereszteződésében a Bugac irá­i nyába haladó személyvonatnak. A mozdonyvezető az ütközést el­kerülni nem tudta, és a nyerges­vontató közepének rohant. A mozdony felborult, a mögéje csa­tolt' vontatott mozdony is kisik­lott. Bár személyi sérülés szeren­csére nem történt, a vasúti szerel­vényben mintegy 1 millió forint­nyi, a nyergesvontatóban és a raj­ta lévő áruban 500 ezer forintnyi kár keletkezett. Megyénk — az országos sajtóban Helvécia hallat magáról cím­mel Horváth Kálmán kalauzolja el. az olvasót a Helvéciái Állami Gazdaságba á vasárnapi Népsza­badság 6. oldalán. Á dicséret hang­ján szól a homoki nagyüzem okosan megszervezett gazdálko­dásáról, a különböző üzemágak munkájáról, terveiről. Ablonczy László, a Film, Színház, Muzsika november 14-i számában Taps­rend című rovatában Egy epizód alcím alatt méltatja Réti Eriká­nak, a Kecskeméti Katona József Színház művésznőjének az Elve­szett paradicsom című Sarkadi­Űtlezárás Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházán a cegléd— szegedi vasútvonal és az 5403 jelű kiskunfélegyházi összekötőút ke­reszteződésében, a vágóhíd mel­letti vasúti átjáróban pályafenn­tartási munkák miatt 1981. no­vember 19-én 7 órától november 20-án 16.30 óráig az útátjárót teljes szélességben lezárják. Terelőútként Kiskunhalas felé a Fürst Sándor utca—Holló Lajos út—Izsáki út, Kiskunfélegyháza felé a Molnártelépi út—Izsáki út vehető igénybe. A. terelőutat a munkálatok idején forgalomirá­nyító táblákkal jelzik. A vágó­hidat a város felőli oldalon le­het megközelíteni. ELUTAZOTT __ Pá rbeszéd a pályaudvar előtt: , x — Halló, Fritz, mit csi­nálsz itt? — Kihoztam a feleségem a vonathoz, elutazott. — És miért fekete a ke­zed? — Hát, mert megsimogat­tam a. mozdonyt. (A Quickből ollóztuk.) darabban nyújtott alakítását. As Népsport szombati számában] Futball alulnézetben címmel Zsi-a day István fest igen elkeserítő] képet a kiskunmajsai sportélet-) ről, ezen belül is a gazdátlan-] pénztelen lábdarúgó-szakosztály-l ról. A cikkíró szerint is elgon­dolkodtató, hogy egy 14 ezer la-| kosú, városiásodó településen, ahol több nagyüzem is található,: nincs a csapatnak edzője, kény^ telenek a focisták saját felszerel lésben játszani, a mérkőzésekre] saját költségen utazni, s a bírót zsebből fizetni. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató » Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 20-111 f Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hínárra 34,-— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. ’ Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. H Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN *133—8***. Ú felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents