Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

1981. október 11. • PETŐFI NÉPE • 3 • Tóth Sándor felvételei, FILMJEGYZET Mephisto Ügy látszik, hogy filmművésze­tünkre, pontosabban néhány je­lesebb magyar rendezőre várt az a szerep, amelynek a ritka kivé­telektől eltekintve, évszázadok óta nem tudott megfelelni re­gényirodalmunk. Tehát: olyan történetnek a megalkotása, amelyben egyénített jellemek vi­szik előre a fordulatokat, a sze­replők viselkedéséből következik a cselekmény, és közben igaz tükre tárul fel egy történelmi korszaknak. Ráadásul az egész ugyanúgy érthető hazánkban, mini Svájcban- vagy valamelyik dél-amerikai országban. Immár a nemzetközi fogadta­tás is igazolja, hogy ilyen film Szabó István Mephistója. Az Ál­modozások kora, Apa, Szerelmes­film, Tűzoltó utca 25., Várostér­kép, Bizalom rendezője ez alka­lommal Dabai Istvánnal együtt írta meg azt a forgatókönyvet, amelyet 1981-ben a legjobbnak ítélt a Cannes-i Filmfesztivál bí­ráló bizottsága. A forrás Klaus Mann — Thomas Mann legidő­sebb fia ■—azonos című, 1936-ban született regénye, amely azon frissiben a fasizmust kiszolgálók e\len irányult. A szerző jócskán alapozott saját ’színészi tapaszta­lataira és élményeire is, bemutat­va az utat, amelyen Hendrik Höf­• A címszerepben Klaus Maria Brandauer bécsi színész. gen a vidéki társulattól ,eljut Berlinbe, sikert arat, szerződtetik és bégre eljátszhatja ' Mephisto szerepét a Faustban, sőt a hata­lom bennfenteseként, a Porosz Állami Színház igazgatására, fel­ügyeletére is megbízást kap. Hogyan lesz valaki a hambur­gi munkásszínjátszás baloldali megszállottjából a náci rendszer Vnagas beosztású kiszolgálója? Ez a bonyolultabb dráma, amelyet rendkívüli elhitető erővel, széles skálán játszik végig a 37 éves Klaus Maria Brandauer, a 'bécsi Burgtheater tagja a főszerepben. A kulcsszó a siker, elismerés utá­ni vágy. Sőt, több ez a vágynál: minden szenvedés és szenvedély ekörül forog, a mánia méreteit ölti. A szakmai versenyláz ugyanakkor bizonyos fokig elfo­gadhatóvá is teszi az állandó ido­mulást igyekezetei. Valami vég­zetes' szomjúság hajtja Hendrik Höfgent házasságon, szerelmeken, barátságon és egykori elvtársias- ságon keresztül, hogy átérezhes- se: díszpáholyába hívatja a ha­talom megtestesítője, a Tábor­nagy. S mert mindegy, hogy ki­től kapja a tapsot és kézfogást — játékszerévé, könnyű eszközévé válik a céltudatos, vaskezű dikta­túrának. Mire összeszedegetné embersége, morzsáit, már késő: félelemmel telve és elvakitottan botorkál a legújabb, stadion mé­retű színházban. Szabó István őszinte, nagy fil­met készített Koltai Lajos opera­tőrrel, Tamássy Zdenko zene­szerzővel és a remek színészekkel együtt. Két részben, színekkel, tárgyakkal is jellemző képekben, a szerelmi és hatalmi taktikázás fortélyait érzékeltetve ábrázolja: miképpen válhat az ember ördö­gi énje kiszolgáltatottjává, ha a környezete hajlamos arra, hogy visszaéljen elhivatottságával és csillapíthatatlan sikerélmény­éhségével. S ez már messze túl­mutat a mű cselekményének tör­téneti keretein. A^ rhagyaj—NSZK kooprodukcióban született alko­tás méltán érdemelte ki a can­nes-i fesztiválon a filmkritiku­sok díját is. H. F. A mindig nagyobbodó emlék 1944 október 12. délután 3 óra: Szabadka felől — sűrű fegyverropogás közepette — Csikéria határában egy kerékpáros szovjet katona bukkant föl. Nyugodt volt. Közelebb érkezve a köréje gyűrűző kíváncsi helyiek­től csupán annyit kérdezett: hol vannak magyar katonák; akadna-e húsz-harminc ember, akik a mögötte felzárkózó ármádiá­nak segítenek lövészárkot ásni. Ez a két kérdés volt Csikéria felszabadulásának pro­lógusa. így lett szabaddá Bács-Kiskun első községe. Vajon tudták-e ezek a bátrak, hogy egy kis település lakói éle­tének a régmúltba vagy csupán tegnapba visszanéző történelmé­ben mi mindennek a végére tet­tek pontot. Talán sohasem jutott tudomásukra a válasz, hiszen csak cigarettaszünetnyit tölthet­tek pihenőül, azután továbbma­síroztak Bácsalmás irányába. De a helybeliek tudták, hogy a ke­rékpáron békésen a községbe ér­kezett „szoldát”, a helyiek és az egész magyar nép eladdig mind­annyiszor derékba tört küzdelmét zárta le. Vízin Gergely, Csikéria egy­kori tanácselnöke jegyezte fel: „Az emberek várták a szovjet katonákat. Igaz, hogy negyedszá­zadon át, különösen '44 nya­rán nagyméretű volt a léfekmér- gezés ..., de mindenki látta már, hogy ez a régi világ utolsó fel­vonása. Még október elején, egy nap­fényes vasárnapon a jugoszláv partizánok lefegyverezték a lég­védelmi figyelőőrsöt és kétnapi ott-tartózkodás alatt összeszedték a lőszereket. A lakosság akkor már a következő lépést várta, ami egy jó hétig .tartó „senki földje'’ után be is következett. Óktóber 12. csütörtökre esett. Még délelőtt egy magyar őrmes­ter cirkált a községben, és össze­csapást jósolt a szovjet katonák­kal. De délután, amikor a gép­fegyverek megszólaltak, a ma­gyar század nyílnál sebesebben a mélykúti torony iránt vette útját. A kerékpáros után- egy szovjet főhadnagy érkezett. Fel­hívta a figyelmet, hogy mindenki viselkedjék nyugodtan, hiszen barátként érkeztek, és senkinek bántódása nem lehet. Ezt a szov­jet főhadnagyot — akit még ma is Ivánként emlegetnek — az egész község szívébe zárta. Iván az ország teljes félszabadulásáig Csikérián maradt.” Csikéria — tanúsítja a század- eleji monográfia — nem önálló történelmi múlttal bíró falu ne­ve, hanem a Sebesity és Verusity pusztákon át a Tiszába ömlő Csik-ér körüli földrész elnevezé­se. Közigazgatásilag Szabadkához tartozott, önállóvá akkor lett, amikor a szerb megszállók délre húzódtak az antanthatalmak ál­tal megvont, úgynevezett trianoni határ mögé. Lakóinak száma ak­kor kétezer volt, nagyobbrészt bunyevácokból, kisebb részt ma­gyar- és németajkúakból. A nem­zetiségiek létét abban az időben nem vették figyelembe. Az egy­más közötti ellentéteket az ellen- forradalmi hatalom csupán te­nyerét dörzsölve észlelte, s „en­gedélyezte” az egymástcibálást. 1928-ban a Koncz-iskolában ugyan három hónapon át mód volt a délszláv nyelv tanulására, de ennek a lehetőségnek csakha­mar végeszakadt. A megalakult Volskbund mindenkinél több jo­got formált magának. Vannak azonban más emlékek is. 1941 nagypéntekén, amikor a hívek a passióról jöttek, a község tele volt a hadsereg különböző alakulataival. A Csikérián állo­másozó határvadászok már he­tekkel korábban elrejtőztek, és a rajtparancsra vártak. „Ez volt az a szégyenteljes időszak — írja az emlékező —, amikor Horthyék megszegték a Jugoszláviával kö­tött barátsági szerződést... Az izgalom nagy volt, amelybe a háborútól való félelem vegyült, s amit a szülői, gyermeki szere­tet növelt.” 1941. március 19-én egy" 18 éves SS-katpna jelent meg a község­ben azzal a kéréssel, hogy száz liter borra volna- szüksége a Sza­badkán állomásozó német kato­nacsoportnak. Fizetésül hadi blokkot kínált azzal, hogy ha majd a németek megnyerik a háborút, Hitler a borért busásan megfizet. A katona próbálkozása hasztalan volt. Kik voltak azok az urak, akik a csikériaikat az Országházban képviselték? 1932-ben Koródi Katona János, aki legalább any- nyit tett, hogy közbenjárására létrehozták a Szőlők-féle vasúti megállót. Tárgyalt a földreformot kívánók érdekében Tompán és Csikérián, elítélte a pángermán túlzásokát. A következő, báró Podmaniczky Endre volt, akit báró dr. Vojnich Gyula követett. Ha a báró a községben járt, meg­látogatta a papot és a főjegyzőt, aminek minden esetben hajnalig tartó tivornyázás volt a vége. A gróf-képviselők egyetlen szót sem emeltek az ellen, hogy 1944. augusztus 20-át követő na­pon a főjegyző utasítására a község udvarán összegyűljön az a százhatvan ember, akik kato­nai szolgálatra nem vonultak be. A parancs arról szólt, hogy a ke- lebiai erdőben fát kell kitermel­ni. A favágók reggelente az er­dőben különböző feliratú röpcé­dulákat találtak. Többek között: „Ne dolgozz! Jön. a felszabadu­lás.” De a munkát folytatni kel­lett, mert a katonai felügyelő hadbíróság elé állítással fenyege­tett. Október 9-én estefelé a község­háza előtt egy csendőrökkel meg­rakott teherautó állt meg. Közöt­tük egy civilruhás. A gépkocsiról egy vérbefagyott embert dobtak le, majd a jegyzői irodába kísér­ték. Ezzel függ össze, egy az elöljáróság „iratai között megta­lált dokumentum, amely szerint: „Csikéria község elöljárósága be­jelentette, hogy október 10-én a reggeli órákban a község hatá­rában, Wilchelm Antal boltja előtt az árokban egy férfihullát találtak... akinek a köldöke alatt 4 cm-re lövések láthatók. Mellette Banai Antal névre kiál­lított katonai igazolvány feküdt Nem bizonyítható, de kézenfek­vő a következtetés, hogy a gyil­kosságot a csendőrség követte el a szerencsétlen munkaszolgálato­son. 1944, késő ősz. A nép megkapta évszázados jussát, a földet. A Földosztó Bizottság, amely a köz­ség első népi szervezete volt, meg sem várva a hivatalos in­tézkedéseket, , egy gyors határo­zattal — hogy vetni lehessen négyszáztizenkét embernek 600 hold földet osztott ki, amely az elmenekült volksbundistáké volt. Emlékük megőrzésére említsük név szerint a bizottság tagjait: Baron József, Gálfi Mátyás, Grenkovics Géza, Sztantics An­tal, Kollár József és Móricz Sán­dor. Ezzel együtt harminckilenc család kapott házat a félelmük­ben elmenekültek ingatlanaiból. 1944 októbere a földreform be­fejeztével véget vetett négyszáz ember cselédsorsának, a gazdag basaparasztok önkényének, akik miatt a csikériai napszámosok olyan hamar koravénségre_ jutot­tak. Véget vetett a rettegésnek, amelyet a csendőr és SS egyen­ruhákba bújt fenevadak okoztak. Erre volt válasz az 1945-ben le­zajlott első nemzetgyűlési válasz­tás eredménye: a két munkáspárt a szavazatok 33 százalékát mond­hatta a magáénak. Minden hatalom a dolgozó né­pé! 1950. október 22-én a község megválasztotta első tanácsát. Negyven tagja volt a helyi par­lamentnek. Elnök Vízin Gergely, alelnök Bibity Antal, titkár Mo- rócz Lajosné. 1956-ban az ellenforradalom hatalomváltást akart. Erről a Csikérián is jelentkező esemény­ről Barna Antal vb-titkár többek között ezeket jelentette: „Októ­ber 27-én Kovács Ferenc bács­almási pedagógus a községbe ér­kezett, és megkezdte szervezke­dési munkáját. Előkészítették az október 28-i nagygyűlést, ahol ismertették az ifjúság résiéről kiadott programnyilatkozatot, az abban foglalt pontok szerint. Ezen a napon leváltották Tankó Ist­vánt vb-elhöki tisztségéről, he­lyette Horváth Bélát, a tsz volt főkönyvelőjét bízták meg.. > majd megválasztották a forradal­mi bizottság tagjait, akik kezük­be vették november hó 4-ig a község vezetését, irányítását. Október 29-én elkezdte mun­káját a forradalmi bizottság, ülé­sezett minden nap, és a volt tő­kés elemeknek alkalmuk nyílt arra, hogy ... megtegyék külön­böző irányú követeléseiket a föl­dek', házak visszaadására vonat­kozóan ..., felállították. a nem­zetőrséget, azonban ez két napig tartott, utána pedig a határőrség látta el a közbiztonsági szolgála­tot ... Dr. Barcsák József novem­ber 1-én felkereste a forradalmi bizottságot, és kérte, hogy adják részére a kommunisták névsorát. .. November 4. után a Kádár­kormány megalakulását köve­tően, a forradalmi bizottság fel­adta a harcot... a község pa­rasztsága örömmel vette tudomá­sul azt, hogy részére a kormány­zat megszüntette a kötelező be­szolgáltatást, és az ellenforrada­lom időszakában is szorgosan vé­gezték az őszi mezőgazdasági munkánk hátralévő részét. A tsz- tagok több mint fele arra hatá­rozta el magát, hogy kilépnek, és egyénileg fognak gazdálkodni. A bentmaradók száma mintegy harminc főre tehető, de a későb­bi idő folyamán ez a szám növe­kedést fog eredményezni.” A tanácsházán találkoztam Hugyi József tanácselnökkel. Csöndes, nyugodt, kiegyensúlyo­zott ember, olyan, mint maga a község. Künn a déli órák zajta- lansága. Az idegen azt hihetné, hogy ebéd utáni pihenésről van szó. De nem, javában tart a be­takarítás. Ki kukoricát tör, ki szőlőt szüretel. Mert az utóbbi­ból mindenkinek van egy kevés. Szívesebben isszák a magukét a bolti helyett, de a saját termés a vendégnek "is kedvesebb. A néphatalom házának ki­csinyke elnöki szobájában beszél­getünk múltról, jelenről.- Ottho­nosan érzem magam. Olyan ez az épület, mint egy családi ház. És valóban az. Mindenki előíté­let, félsz nélkül tér ide be. A ta­nácsiak kevesen vannak (öt fő), de mindig akad kivel megbeszél­ni a dolgokat. Magas színvonala van a közvetlenségnek, a hivatal és az emberek kapcsolatának. A legutóbbi népszámlálás szerinti 1250 lakos nem személytelenedik el, nem tömeg, hanem egyenkénti személyiség, az ország, a község alkotójaként. A maroknyi embercsoportból mindenkire szükség van. Hiszen a kis település nem jár együtt a gondok ezzel azonos méretével. Itt is vannak aggodalmak. Csök­ken a lélekszám. A fiatalok a környező, kedvezőbb adottságok­kal bíró Bácsalmásra. Kiskunha­lasra, Bajára vagy éppen Tom­pára települnek vagy járnak el dolgozni. És ha csupán csak el is járnak, már nem vehetnek részt a község társadalmi élete­ben. így van ez az iskolások egy részével is. A szülők már adnak arra, hogy gyermekeik ne- össze­vont osztályban tanuljanak. Ilyen helyzetben tehát már az is tépe- lődés tárgya, ha a kelleténél ke­vesebben látogatják a helyi is­kolát, vagy éppen gi négy-öt gyerkőc híján — nincs teljesen kihasználva az óvoda. A tenniva­ló tehát: a községben tartani az embereket! De hogyan? A mező- gazdaságba nem kell több ember. Ugyanakkor növekszik is az át­lagéletkor. Most ötven év felett van. A község nagyon összetartó. Az évi társadalmimunka-teljesít- • mény másfél millió forint. 1975- ben a kisközség kategóriában me­gyei első díjat nyertek. Akkor épült a vízmű. Csikérián ez a csodák csodája. Lakásban az egészséges víz, nem kell a kútra - kutyagolni érte. * De mintha gond lenne a köz- igazgatási hovatartozással is. Ko­rábban a közel fekvő Bácsalmás volt a járás 'székhelye. Odaszok­tak az emberek. Ez érthető, hi­szen minden más helységnél kö­zelebb van. Busz is odajár leg­többször. Ott vannak az üzletek és az áfész központja, meg a patika, az egészségügy, a gimná­zium. Helyben sok minden nincs. Van ötven gépkocsi és számtalan motor, de nincs szerelő. Lakatos sincs, és hiányzik a kovács, a bognár és a kádár is. Miként le­hetne idekötni az ilyen szakmá­val bíró embereket? Ugyanakkor majdnem minden otthonban van televízió, rádió, villamos háztar­tási gép. Kevesebb gonddal, munkával szinte testvéri légkörben élnek az emberek. De a tettvágy nyugta­lanító! S ezért álmatlanok, olykor a tizenkilénc tagú tanács éjsza­kái Is. De hát mennyire más gondok ezek a harminchét évvel előbbi­hez képest! —r —1 Őszi verőfényben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents