Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-01 / 230. szám

Ülést tartott a megyei KBT elnöksége Szerdán délelőtt Kecskeméten a megyei rendőr-főkapitányságon tartotta ülését a megyei közleke­désbiztonsági tanács elnöksége. Dr. Fehér Géza rendőrezredes, a me­gyei KBT elnökének megnyitója után Bitó István rendőrőrnágy adott tájékoztatót Kecskemét és a járás közlekedésbiztonsági (helyze­téről, valamint a város és a járás közlekedésbiztonsági tanácsának munkájáról. A beszámolót élénk vita követte, amely egyértelműen azt bizonyította, hogy tovább kell javítani a megyeszékhely közút­jainak állapotát, a forgalomszer­vezést, illetve a balesetmegelőzést. Ezt követően dr. Gergely Sándor {rendőrszázados, a megyei KBT titkára ismertette az első fél évi • költségvetés végrehajtását. A megye közlekedésbiztonsági helyzetéről Pogány Károly, a KPM Közúti Igazgatóság igazga­tója, az értékelő-elemző és for- galomszervező szákibizottság el­nöke számolt be. A megyében az év első nyolc hónapjában a sérü­lés es balesetek száma harminc­héttel, azaz 6,9 százalékkal csök­kent. Különösen jó megelőző mun­káról adhatnak számot Kiskunfél­egyháza, Baja, Kalocsa vonatko­zásában. Sajnos a halálos szeren­csétlenségek száma ,1,8 százalékkal növekedett, különösen Kiskunha­lason, Kecskeméten és Kalocsán. A halálos balesetek oka továbbra, Is a gyorshajtás, a szabálytalan élőzés, az elsőbbség meg nem adá­sa. Igen sok volt a fogatosok által okozott baleset. A helyszínek elem­zése során kiderült: a balesetek zöme főleg alsóbbrendű útvonala­kon következett be. Az év első nyolc hónapjában összesen 750 közúti szerencsétlenség történt, amelyből 86 volt halálos. Ennek 33 százalékát az ittasság okozta. A megyei közlekedésbiztonsá­gi tanács elnöksége végezetül sze­mélyi változásokról döntött. JÚLIUSTÓL JÚNIUSIG Dokumentumok 1956—1957 történetéből Eddig még nem közölt eredeti doku­mentumok is megtalálhatók a Kossuth Kiadónál október végén megjelenő „Júliustól Júniusig — Dokumentumok 1956—1957 történetéből*' című kötetben. A könyv az 1956. júliusa és 1957. júniu­sa közötti időszak legfontosabb álla­mi, párt, tömegszervezeti dokumentu­mait gyűjti egybe. Így a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetőségének 1956. július 18—21-1 üléseinek határoza­tát, az 1956. november 4-én megjelent Nyílt levél a dolgozó néphez című do­kumentumot, az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának november 6-i felhívását, a Munkás—Paraszt Forra­dalmi Kormány 1956. november 7-i ülé­sének dokumentumát. Ugyancsak köz­readják a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1957. Január 26-1 ülésének ha­tározatát, valamint a KISZ megalaku­lásáról, a munkásőrség felállításáról szóló határozatokat. Ugyanerről a korról szól a kiadónak már az üzletekben levő. másik 'kiad­ványa a Magyar Szocialista Munkás­párt határozatát és dokumentumai 1956—1962. című kötet. Elbocsátották a felszolgálót Lapunk szeptember 20-i számá­ban a fogyasztók érdekvédelmé­ről közöltünk egy írást, amely arról tájékoztatta olvasóinkat, ihogy Gazsó Imre felszolgáló, a Hírős Étteremben 23,50 forintos árdrágítást követett el, s a meg­bánás helyett cinikus magatartást tanúsított. Szél István, a megyei vendéglátó vállalat igazgatója a ■cikk megjelenését kövétően leve­let juttatott el szerkesztőségünk­höz, amelyben a következőket kö­zölte: „Gazsó Imre felszolgálót és cselekményét a szakmai közvé­lemény, a tisztességes, becsületes dolgozók elítélik, mert nem meg­engedett módszerrel akart több­letjövedelemhez jutni, nem tö­rődve azzal, hogy eljátssza becsü­letét és lejáratja a szakmát. Ga­zsó Imre cselekménye, magatartá­sa az üzleti, életre való alkalmat­lanságát bizonyítja. A cselekmény súlyossága, a szakmai közvéle­mény elítélő álláspontja alapján, a fogyasztók védelme érdekében Gazsó Imre felszolgálót azonnali hatállyal elbocsátottam." Eddig a levél, s ehhez, úgy érezzük, nem szükséges kommen­tárt fűzni. Fiatal propagandisták Baján A világméretű turizmus, a táv­közlési műholdak korában csak az a propagandista képviselheti eredményesen politikánkat, aki jól ismeri az ügyek színét és fo­nákját, aki naprakészen tájéko­zott, aki eligazodik a bonyolult világhelyzetben. A legnagyobb tu­dományé szemináriumvezető, a legképzettebb agitátor sem dol­gozhat eredményesen, ha érveit nem a korszerű technikai eszkö­zök felhasználásával teszi szem­léletessé, ha gyakorlatlanul vezet egy-egy vitát, foglalkozást. A bajai Vágó Béla KISZ-iskola jó érzékkel rendezte meg — tud- tunkkal elsőként az országban — a fiatal propagandisták találkozó­ját. A szándék is dicséretes, még inkább a kivitelezésben mutatko­zó ötletesség, körültekintés. A gyönyörű Sugovica-parti kör- hyezetben megnyílt továbbkép­zésen népszerű tévéskommentá­torok teremtették meg a jó han­gulatot. Személyes élményekkel dúsított, nyílt, az úgynevezett ké­nyes kérdéseket sem megkerülő bevezetőjük után igen érdekes, színvonalas beszélgetés alakult 9 A hangkazetták alkalmazása a politikai agitációban címmel veze­tett gyakorlati bemutatóval összekötött foglalkozást Antal János, az MSZMP budapesti bizottságának munkatársa. ki. Annyira lekötötte a megjelen­teket, hogy az összejövetelen részt­vevő dr. Kincses Ferenc városi tanácselnök majd elkésett egy fontos megbeszélést. A képernyő­ről jól ismert vendégek sem- vet­ték észre az idő múlását, így hírnök szólította őket egy üzemi klubba ígért látogatásukra. Jutott érdeklődő a kiscsoportos foglalkozásokra, tapasztalatcse­rékre. Több városi, járási KISZ- bizottság tervezi hasonló össze­jövetelek rendezését. AZ ÜJ KALOCSAI GABONASILÓ • 1978. augusztusában kezdtek el 123 millió forintos beruházással a 20 ezer tonnás kalocsai gabonasiló építését. A 60 méter magas léte­sítmény a BÁCSÉP kivitelezésében készült, műszaki átadása a múlt hónap végén megtörtént. Jeledleg a kiszolgáló berendezések próba­járatása folyik és előreláthatólag az év utolsó hónapjaiban már tel­jes kapacitással fog üzemelni a gabonasiló. (Fotó: Kerekes. Ferenc) Javaslatom: központi tévéantenna-rendszer Filharmónia koncertek Ma kezdődik az idei hangver­senyévad. Kecskeméten a Nagy­templomban Bach-, Mozart-, Haydn-, Reger-műveket hallhat­nak az orgonamuzsika kedvelői, Ella István előadásában. A kon­certen közreműködik a Kecske1: méti Városi. Szimfonikus Zenekar. A megyeszékhely zenei együt­tese egyébként további két fil­harmónia koncerten mutatkozik be -még az évad folyamán. Ápri­lisban a népszerű zenészházaspár: Kovács Dénes hegedűművész és Szabó Csilla zongoraművész elő­adói estjén, valamint májusban, Kovács Endre orgonakoncertjén. Október közepén és november végén cseh és román együttesek, előadók játéka gazdagítja az idei hangverseny-programot. Október 19-én Mozart-, Janacek és Dvo- rak-művekkel vendégszerepei Kecskeméten a világhírű Smetana Vonósnégyes. ,November 23-án Petre Sbircea román karmester vezényli bécsi klasszikus szerzők műveit, a Megyei Művelődési Köz­pontban, a Budapesti MÁV Szim­fonikusok társaságában. Február folyamán a korábban már Kecskeméten nagy sikerrel bemutatkozott romániai magyar hegedűművész, Ruha István játé­kában gyönyörködhetnek a ko­molyzene kedvelői. -Európa-hírű magyar együttes lesz a márciusi Mozart—Verdi est előadója. A Debreceni Kodály Kórus fellépé­se a kitűnő karmester Gulyás György vezényletével, a Magyar Állami Operaház énekművészei­nek valamint a Debreceni MÁV Filharmonikusoknak közreműkö­désével az évad legizgalmasabb koncertjének ígérkezik. P. E. Végre nyilvánosan is megfogal­mazták, ami a hazai tv-adók tele­pítését ábrázoló térképekről azon­nal látható: Kecskemét és közvet­len környéke az ország legrosz- szabbul „besugárzott” területe. A szeptember 23-án megjelent, Meg­kérdeztük a GELKA leninvárosi szervizét című, H. N. aláírásé cikknek teljesen igaza van, hiá­ba van egyre több Hi-Fi sztereo rádiókészülék, hiába válogatha­tunk három-négy kiváló minősé­gű színes tv-készülék között: a szép színes tv-kép, a zajmentes sztereó-rádiózás csak álom váro­sunkban. rán különösebb karbantartást nem igényel a megépített rend­szer. Mivel nincs szükség hat­évenként antennacserére, 500 má­zsa alumíniumot takaríthatnánk meg más célra. Nem kellene a kezdeményezés kockázatát sem vállalni, mert Za­laegerszegen és Székesfehérvárott jól beváltak ezek az antennarend­szerek. Rövidesen ismét bontják Kecs- kemét-szerte az utakat a telefon- hálózat bővítése miatt. Egy füst alatt elintézhetnék a központi an­tennakábelezéseket is. Napirenden: a búza A búzatermesztésről rendez két tanácskozást a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat a Bácskai és Duna melléki, valamint a Kiskun­sági TESZÖV-vel közösen. Ma a kalocsai könyvtárban, október 5-én, Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában cserélik ki az idei búzatermesztési és felvá­sárlási tapasztalatokat az üzemek és a szegedi kutatóintézet szak­emberek NAPTAR 1981. október l.t csütörtök Névnap: Malvin Napkelte: 5 óra 43 perc. Napnyugta: 17 óra 24 perc. Holdkelte; 8 óra 44 perc. Holdnyugta: 19 óra 16 perc. — A gyümölcsfák, különösen a csonthéjasok telepítését szorgal- zottsága és a helyi áfész. Az őszi mázzá a HNF Kiskunhalasi Bi- ültetéshez csemetét is adnak a gyümölcstelepítésre vállalkozók­nak. MELEG, MAJD KISSÉ HŰVÖSEBB Az elmúlt hét közepén időjárási front vonult át a Kárpát-medence fölött, s jelentős lehűlést, záporo­kat, zivatarokat okozott. Az or­szág egész terü­letére hullott'csa­padék. a legna­gyobb mennyisé­get (10—20 mm) a Dunántúl nyugati részén és a Ti­szántúlon mérték. A múlt hét végén és e hét elején már napsütéses, a reggeli órákban párás, helyenként ködös idő volt. A hőmérséklet a dé­li országrészben a 28 fokot is elérte, az északi me­gyékben pedig 20. 25 fok között alakult. Ezen a héten a reggeli pára és köd feloszlása után több órás napsütés várható. Az évszakhoz képest maga­sabb hőmérsékleti értékek lesznek. Napközben 21, 26 fok közötti értékek is mérhetők. Éjszaka 10. 15 fokig hül le a levegő. E hét végén, s a követ­kező hét elején megnövekszik a felhő­zet, elsősorban az ország északi, észak­IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: né­hányszor felszakad a felhőzet. Üjabb esők, záporok várhatók. A viharos szél lassan mérséklődik. Hajnalban és az esősebb helyeken napközben is köd lesz. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: 10 és 15 fok, a legmagasabb nappali csütörtökön: általában 18 és 23 fok között, az esősébb helyeken viszont 15 fok körül. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 29-én a középhőmérséklet 16,6 (az 50 éves átlag 14,7), a legmagasabb hő­mérséklet 21,6 Celsius-fok volt, 20,6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 13,1, 13 órakor 18,3 Cel- sius-fokot mértek, a reggeli legalacso- • nyabb * hőmérséklet 12,9 Celsius-fok volt. — BÁBSZÍNÉSZ-KÉP ZÉS. A Bóbita Bábszínház keretében meg­alakult Pécsett az első vidéki bábszínész-képző stúdió. Hazánk­ban nincs külön bábművészeti fel­sőoktatás, ezért a színházművésze­ti főiskola még a hatvanas években, bábstúdiót szervezett, amely ki­helyezett tagozatként működik a budapesti Állami Bábszínházban. Ilyen stúdió alakult most Pécsett is. A képzés időtartama két év. GÉPKOCSIATVÉTELI SORSZÁMOK: mi. SZEPTEMBER 29-EN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 11436 Trabant Lim. (Bp.) 4878 Trabant Lim. (Debrecen) 2266 Trabant Lim. Special (Bp.) S950 Trabant Lim. Special (Debrecen) 3124 Trabant Combi (Bp.) 2456 Wartburg Lim. (Bp.) 4880 Wartburg De Luxe (Bp.) 4925 Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 967 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 677 Wartburg Tourist (Bp.) 2244 Skoda 105 (Bp.) 4356 Skoda 105 (Debrecen) 3876 Skoda 120 (Bp.) 4497 Skoda 12o (Debrecen) 3004 Lada 1200 (Bp.) 11782 Lada 1200 (Debrecen) 9355 Lada 1300 (Bp.) 6258 Lada 1300 (Debrecen) 4660 Lada 150o (Bp.) 6887 Lada 1500 (Debrecen) 5406 Lada Combi (Bp.) 3892 Lada Combi (Debrecen) 1552 Lada 1600 (Bp.) 2592 Lada l60o (Debrecen) 1161 Moszkvics (Bp.) 11008 Polski Fiat 126 (Bp.) 7894 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2237 Dácia (Bp.) . 3124 Dácia (Debrecen) 2332 Zaporozsec (Bp.) 32919 — ZENEI RENDEZVENYEKl Kiskőrösön, minden évben, a zéA nei világnap alkalmából hangverA senyt adnak a zeneiskola növendé­kei. A városi-járási művelődési központban ma délután rendezen-\ dő ikoncerten résztvesznek a vá­ros felső tagozatos általános isko­lásai. A világnap alkalmábólj könyv, kotta és lemez kiállításj helyszíne lesz a művelődési íntéz-l mény. * LESZ AZ IDŐ nyugati részén várhatók futó esők, záporesők. A hőmérséklet csökken. Napközben 17. 22 fok közötti maxi­mum-nőmérsékleti értékek várhatók, de tartósan csapadékos helyeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhat­nak. A tala) nedvessége Bács-Kiskun megyében 100 cm mélységig 30—35 szá­zalékos. — Zászlólevonás. Szerdán dél­előtt ünnepélyesen, katonai tisz­teletadással levonták a gellérthe­gyi Felszabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyet a fegyveres erők napja tiszteletére kedden vontak fel. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. október 1. 10 órakor: Gépjármű oktatástechnikai kiállítás nyílik (gépjárműszerkezetek, modellek) Megtekinthető: október 4-lg 18 órakor: Művészettörténeti sorozat A1 műalkotás és a téridőrendszer, amelyben élünk Előadó Pap Gábor művészettörténész KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. október 1. este 7 óra: ELVESZETT PARADICSOM Nyilvános - főpróba MOZI 11981. október 1., csütörtök VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort ... ES MEGINT DÜHBE JÖVÜNK III. helyárúi Színes olasz fllmvigjáték ARP Ad MOZI: 4. negyed 7 és fél 9 órakori ... ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK III. helyárúi Színes olasz fllmvigjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakori KISKECSKE BANATA Színes szovjet mesefilm-összeállltáa A Városi mozi épületében a Meiemozt gyermekmegőrző Jelleggel tart elő­adást I A műsorváltoztatás Jogát fenntartjuk I Megtudtuk a cikkből, hogy a szen­tesiről a kékesi adóra való — a Leninvárosban kipróbált — kap­csolás sem segített. A nézők las- san-lassan a kissé vibráló, a kissé hangyás, az elviselhetőség hatá­rán lévő képet tartják természe­tes állapotnak. A kép éppen jó is meg nem is, de bár sokkal rosz- szabb lenne. (Ez hamarosan be is következik a magas épületek szá­mának növelésével.) Hamarabb kerülne sor ugyanis átfogó intéz­kedésre. A megkérdezett szakem­berek helyi megoldásként az úgy­nevezett közösségi antennarend­szerek alkalmazását sürgetik. A gondolatot jónak tartom,, ezért-is szólok hozzá a cikkhez. Mielőbbi döntésre lenne szükség, nemcsak vételjavítási, de gazda­ságossági szempontok miatt is. Most mintegy 30 ezer tv-antenna csúfítja és rongálja a tetőket. Ezek, valamint levezető kábelei 5—6 év alatt tönkremennek. Csak felújításuk és karbantartásuk évi átlagos költsége 6 millió forint. A felszerelésükkel és javításukkal okozott kár (elsősorban a beázás) nehezen felbecsülhető. Egyetlen jó minőségű antennarendszer el­készítése, a szükséges kábelháló­zat kiépítése alig valamivel többe kerülne az évente javításra for­dított összegnél. A későbbiek so­Az egész városra szóló vezeté­kes megoldással a hazai és 9 két jugoszláv műsor mellett, más kül­földi programokat is láthatnánk. Gondolnunk kell a tv-műholdak tervezett rendszeresítésére! Arról nem la szólva, hogy helyi híreket is sugározhatnánk a vezetékes rendszer segítségével. Abból indultunk ki, hogy a képminőség sokkal jobb lenne. Minden érv a központi antenna mellett szól. Még az is, hogy min­den intézménynek kevés a pénze. Minél előbb szerelik fői ezt az új rendszert, annál több pénzt taka­rít meg a népgazdaság. Az biztos — a fejlődés kiköveteli —, hogy előbb-utóbb fölöslegessé válnak a mostani házi antennák. Minél ké­sőbb helyezik üzembe a közpon­tit, annál több „ideiglenesre” van szükség, annál több pénzt dobunk ki — megkockáztatom — fölösle­gesen. Mégis tudom, hogy nehéz elha­tározó központi akarat nélkül a javaslat kiviteleztetése, mert a költségek nem ott mutatkoznak, ahol a többszörös megtakarítások. Jó szervezéssel azonban ennél ne­hezebb ügyeket Is sikerre vittek Kecskeméten! Dr. Lovas Béla főiskolai tanár Súlyos közlekedési balesetek Baja és Szeged között vezetett egy tehergépkocsit Horváth János palkonyai lakos. Előzés közben nem tartott kellő oldaltáivolságot s ezért összeütközött a vele azo­nos irányiban segédmotoros ke­rékpárral haladó Radvánszki Jó­zsef 71 éves komlói lakossal. A segédmotomkerékpár vezetőjét sú­lyos sérüléssel szállították kór­háziba a mentők. Ittas állapotban kerékpározott Kiskunfélegyházán Kanyó Zol­tán 33 éves, Kiskunfélegyháza, juszt Gyula utca 28. szám alatti lakos. Egy tehergépkocsi előzte meg, s a kerékpáros a pótkocsis szerelvény hátuljának ütközött. A kerékpáros elesett és súlyosan megsérült. Figyelmetlenül, körültekintés nélkül lépett az úttestre Kiskun­félegyházán a Móra Ferenc tér 13. számú ház előtt Hatvani De­zső 82 éves, Kiskunfélegyháza, Alkotmány utca 20. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda már fék­távolságon belül egy személyau­tó, és a gyalogost elütötte. Hatvani Dezsőt súlyos sérüléssel szállítot­ták kórházba. Tass határálban, az 51-es számú | úton, Nagy Attila 25 éves, Kalo- i csa, Hosszú Antal utca 16. szám | alatti lakos tehergépkocsival köz- | lekedve vezetés közben elaludt, | áttért az út bal oldalára és ott egy fának ütközött. A .gépkocsivezető | könnyebben, utasa, Morvái István 1 49 éves, Kalocsa, Bársony utca I 7. szám alatti lakos súlyosan meg- | sérült. Kecskemét határában az 52-es f számú úton Tóth András 20 éves, { Kecskemét, Budai Dezső fasor 1. j szám alatti lakos Izsákról a me- I gyeszékhely irányában közlekedett H tehergépkocsival. Egy, az úton 1 lévő tócsából víz fröccsent a szél- j védő üvegre, ez megzavarta, bal- g ra rántotta a volánt és összeütkö- | zött Kovács Imre 27 éves, mát- raderecskei lakos - személygépko­csijával. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője és uta­sa, Kovács László 29 éves mátra- derecskei lakos súlyosan, Kovács Sándor és Kovács Iirpréné mát- raderecskel lakosok könnyebben' megsérültek. G. G. Mff'WiMiliÉg PETŐFI NÉPI A Magyar Szoclallata Munkáspárt Bács-Klskun megyel Bizottaágának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 28 218 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető s hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: agy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. gBi Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 20-48« Igazgató: Ablaka latrán Index: 28 086 HU ISSN MII—MSE. I i

Next

/
Thumbnails
Contents