Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
Finn szakszervezeti bizalmiak Kecskeméten • Találkozó a megyei tanács székházában. A kép bal oldalán a finn delegáció. PETŐFI NÉPE Iskolabővítési mozaik Tasson a tanév kezdetére nem sikerült befejezni az iskola bővítését. Az új, négytantermes oktatási épületet néhány hét késéssel, október első napjaiban adják majd át, s ezzel jelentősen javulnak a falusi iskolában, a nevelés-oktatás feltételei. • Egymillió forint költséggel felújították, korszerűsítették a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola napköziotthonát. Ezzel komoly probléma oldódott meg a város legnagyobb iskolájában. Tantermek szabadultak fel, s lehetővé vált, hogy ismét csak délelőtt, egy műszakban tanuljanak a felsőtagozatosok. Jut hely a délutánonkénti körrepe- tálásokhak, a tanulószobai és a szakköri foglalkozásoknak is. Tegnap Kecskemétre látogatott a finn Alkalmazottak és Tisztviselők Szakszervezete Központi Szövetségének (TVK) delegációja, amely a SZOT és a Közalkalmazottak Szakszervezetének meghívására tartózkodik Magyarországon. A tizenöt tagú küldöttséget, vezetőjét Timo Vertanent, a TVK munkaügyi osztályának vezetőjét, és. dr: Kőrössy . Jenőt, a Közalkalmazottak .Szakszervezete Központi '. Vezetőségének titkárát dr. Szepesi Bertalan, a Közalkalmazottak . Szakszervezetének megyei titkára köszöntötte, majd Tohai. László, a megyei tanács általános elnökihelyettese tájékoztatta a vendégeket az ország legnagyobb területű megyéjének, Bács-Kiskunnak gazdasági, társadalmi életéről. A delegáció tagjai — akik valamennyien szakszervezeti bizalmiak, s Finnország összes megyéjét képviselik — 'az ügyvitelszervezés korszerűsítését és a tanácsi szakszervezeti bizalmiak munkáját tanulmányozták a megyeszékhelyen. A délutáni bugaci kirándulás előtt kérdeztük eddigi tapasztalatairól, benyomásairól Timo Vertanent. — Látogatásunk célja, hogy tájékozódjunk Magyarország gazdasági életéről, az államigazgatási munkáról és a szakszervezeti mozgalomról — válaszolta a küldöttség vezetője. — Bár még csak három napja vagyunk itt, már most elmondhatom: nagyon tetszik, hogy az átfogó elméleti ismerétek mellett — amit például a magyar tervgazdálkodásról hallottunk — bepillanthatunk a gyakorlati munkába, és kérdéseinkre mindig pontos, őszinte, nyílt válaszokat kapunk. V. T. FONTOS FELADAT: A világtalan gyermekek felkutatása 0 Hencz András fiatalember, noha egyáltalán nem lát, megtalálta a helyét az életben. Két és fél éve telefonközpont-kezelő az Űjpestl Gépelemgyárban. (Straszer András felvétele) Szakmáron eddig nem volt «tornaterem, s ez a helyzet körülményessé tette a tantervben előírt testnevelési órák megtartását. Az új tanév kezdetére megoldódott az iskola e gondja: kétszáz- nyolcvan nyolc négyzetméter alapterületű, jól felszerelt új tonnatermet vettek birtokukba a .szakmán gyerekek. A megyében ma még alig akad oktatási intézmény, amely azzal dicsekedhet, hogy „házon” belül megoldja az úszásoktatást. Az iskolabővítéssel egyidejűleg néhány éve Császártöltésen épült tanmedence, amelyet azóta jól kihasználnak. Most a vaskúti általános iskola bővül ilyen létesítménnyel. A tanmedence év végére készül el. A vaskúti iskolások egyébként tavaly tornacsarnokot is kaptak. • Kisfáiból Kecskemétre költözött a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet. A kertészeket nevelő szakiskola új, hattantermes oktatási' épülete a 623-as Ipari Szakmunkásképző Intézet mellett, a Hegedűs közön készült el. A diáklányok a Bányai Júlia Leánykollégiumban, a fiúk pedig a BACSÉPSZER diák- és munkásszállásán laknak. R. M. A helyzetüknél fogva támogatásra szoruló embertársaink segítése közügy. Az ezernyolcszáz megyei szociális gondozott, az a háromezer idős nő és férfi, akit 6zázt'izénegy hivatásos házigondozó látogat, vagy a több mint tízezer, rendszeres és alkalmi segélyben részesülő megyei lakos ezt példázza. Erről adott számot dr. Szikszói István, a megyei tanács szociálpolitikai csoportjának vezetője, a Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetsége Bács-Kiskun megyei Szervezetének tegnapi közgyűlésén. Z. Kovács Bertalan a négy- száztizennégy tagot számláló szervezetről szólva elmondta, hogy az 17 éve alakult meg. Azóta figyelemmel kísérik <a gyengén, vagy egyáltalán nem látó sorstársak életkörülményeit, segítik munkábaállásukat. Éhben aZ évben 70 ezer forint költség- vetésből gazdálkodnak, de számíthatnak egyes dolgozó kollektívák önzetlen segítségére is. Itt említette meg Z. Kovács Bertalan a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetet, az EPSZlSZ-t, a Kecskeméti Konzervgyárat és a 9-es számú Volán Vállalatot. iBár 17 év, a megalakulás óta, soknak tűnik, egy alapvető törekvésük hosszabb ideje még csak terv. A még „rejtett” cím alatt élő — a szervezet által nem ismert — vak kiskorúakról van szó, akik megfelelő nevelés, képzés és tanulás híján felnőtt korukban nagy valószínűséggel hátrányos helyzetbe kerülnek, ha idejében nem karolják fel őket. A „Hogyan neveljem a gyermekemet?” a világtalanok esetében különösen sorsdöntő. A megyében azonban jelenleg mindössze tizenhárom vak gyermekről tud a megyei szervezet, mivel a legtöbb tanács erről nem ad kielégítő tájékoztatást. Ezen a tíz éve holtponton álló tájékozatlanságon a világtalan gyermekek érdekében sürgősen változtatni kellene. K—I Ügyeleti szolgálat a betakarítás segítésére Szeptember 15-től a MEZŐGÉP Tröszt valamennyi vállalatánál, gyáránál és gyáregységénél ismét megkezdődik az ügyeleti szolgálat. A termelőszövetkezetek telefon- vagy telexhívására a szolgálat szakemberei minden szükséges műszaki segítséget megadnak a betakarításban dolgozó gépek, berendezések javításához. A korábbi tapasztalatok szerint a közös gazdaságok élnek is ezzel a lehetőséggel. A műszaki ügyelet szakemberei nemcsak a hibák kijavítását vállalják, készek a gépek és berendezések üzembe helyezés előtti felülvizsgálatára, beállítására is. Amelyik gazdaságban igénylik, ott elvégzik a gabona- kombájnok átszerelését a kukoricabetakarításhoz. A nyári tapasztalatok bizonyítják, hogy gyakran szükséges a hiánycikknek számító alkatrészek egyedi legyártása. A műszaki ügyeleti szolgálat munkanapókon 7-től 17 óráig, szombaton 7-től 15 óráig, munkaszüneti napokon 7-től 12 óráig áll a gazdaságok rendelkezésére. Tevegelő turisták Jakabszállás felől érkeztek, s amerre csak elhaladtak óriási érdeklődés övezte megjelenésüket. Nem véletlenül. Ritkán látni az Alföldön teveháton közlekedő turistákat. A négy teve és hajtóik Líbiából keltek útra. Magyarország után Csehszlovákiába, Lengyelországba és az NDK-ba szándékoznak eljutni. Hosszú útjuk során mindenütt szeretettel fogadják őket. Kecskeméten például a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet gondoskodott éjszakai szállásról. A kissé megfáradt tevéknek bálás lucernát kínáltak vacsorára, reggelire pedig zabot szervíroztak. A négy fiatalembert a Szélmalom csárdában látták vendégül. Szerdán délelőtt Ladánybene felé útnak indult a tevekaraván, melyet egész magyarországi útján állatorvosok is kísérnek. Jó utat kívánunk a líbiai tevegelő turistáknak, akik a sivatag hajóján közlekedve sem nélkülözik a modern élet kellékeit, ha jól megnézik olvasóink a fénykép- felvételt a vezérteve poggyászában a sztereo magnórádió is megtalálható. (Pásztor Zoltán felvétele) Hanglemezhetek A hagyományokhoz híven az idén is megrendezi a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a HUNGAROTON hanglemez- heteket. Szeptember 11. és október elseje között 12 új ünnepi kiadványuk kedvezményesen, lemezenként 50,— forintért kerül az üzletekbe. Évszázadok zenei és irodalmi kincsei szerepelnek a kedvezményezett lemezek között, csakúgy, mint a magyar népzene és a magyar költészet régi forrásai, az egyetemes művészet legmagasabb rangú remekei. Páratlan ritkaság a Bartók összes hangfelvétele című lemez- sorozat, amelyeken Bartók zongorázik — egyebek közt az Allegro bárbaro, a Mikrokozmosz részletei, taz I. rapszódia, a Román népi táncok, a II. szonáta hegedűre és zongorára, valamint a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, Bartók-, Kodály- népdalfeldolgozások, Beethoven, Liszt, Debussy, Scarlatti művei szólalnak meg. A másik lemezen Bartók hangja és zongorajátéka hallható, magánfelvételek, családi fonográfhengerek 'és töredékek gyűjteménye. A Bartók- centenáriumi összkiadás e két lemezének külön érdekessége, hogy Somfai László és Kocsis Zoltán szerkesztésében a teljességre törekedve, valamennyi fellelhető archív anyagot felhasználva jelent meg. Üj magyar felvételen a Magyar Állami Hangversenyzenekar és Ferencsik János közreműködésével adták ki Bartók Concer- tóját és a Táncszvitet. S már a közelgő Kodály-centénáriumot idézi az a lemez, amelyen a Fölszállott a páva, a Galántai táncok, és a Marosszéki táncok című szerzemények hallhatók a Lehel György vezényelte Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara előadásában. A hanglemezhetek megnyitásának napján adják át Az év hanglemeze díjat az elmúlt év legjobb felvételeinek. Ezt a díjat ítélték a Goldmark: Sába királynője című operalemeznek, amelyen Takács Klára, Kincses Veronika, Siegfried Jerusalem, Sólyom Nagy Sándor, Kalmár Magda, Miller Lajos, Gregor József és Polgár László énekel, a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekarát Fischer Ádám vezényli. A díjazottak között szerepel a Liszt Ferenc Kamarazenekar Vivaldi- lemeze, három Bartókilemez, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Pauk György közreműködésével, a Magyar hangszeres népzene és a Délszláv népzene című összeállítás. A prózai kiadványok közül Örkény István Egyperces novellái és a Mezey Mária előadói lemeze szerepel a díjazottak között. K. M. Gyógyászati segédeszközök kiállítása A rokkantak életét megkönnyítő eszközökből rendezett kiállítást az orvosi műszerkereskedelmi vállalat Budapesten, Népköz- társaság útjai bemutatótermében. A keddtől látható kiállításon bemutatott gyógyászati segédeszközök tolókocsik, a rokkantak mozgását segítő más berendezések á helyszínen megvásárolhatók, illetve a feladott rendelés alapján napokon belül átvehetők. Gyártójuk: a Gyógyászati Segédeszközök Gyára, á Vasért vállalat olyan termékeket vonultat fel, amelyeket a mozgáskorlátozott emberek segítése céljából eddig külföldről hoztak be, de magyar gyártók is minden bizonnyal elő tudnák állítani. A kiállítás szepitember 17-ig tekinthető meg. (MTI) REK• HÍREK NAPTAR 1981. szeptember 10., csütörtök Névnap: Nikolett Napkelte: 6 óra 14 perc. Napnyugta: 19 óra 07 perc. Holdkelte: 17 óra 23 perc.. Holdnyugta: 1 óra 41 perc. IDŐJÁRÁS Várható ' időjárás ma estig: a keleti országrészben kevés lesz a felhő, mérsékelt a légmozgás, viszont elsősorban ott várható hajnalra erős párásság, helyenként köd. A hőmérséklet hajnalra nyugaton 12 és 17, keleten 7 és 12 fok közé süllyed. Csütörtökön délutánra nyugaton 21, keleten 26 fok körül várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: szeptember 8-án a középhőmérséklet 16,8 (az S0 éves átlag 18,1), a legmagasabb hőmérséklet 28,8 Celsius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 13,2; 14 órakor 24,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 10,2 Celsius-fok volt. — Horváth Mihály rendőr hadnagy, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság beosztottja tragikus körülmények között elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. — A szakigazgatási szervek tanácsi bizottságokat segítő munkájáról hallgatott meg beszámolót tegnapi ülésén a kiskőrösi városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Másik napirendi pontként az adóztatási munkáról tájékoztatták a testület tagjait. — MÁSODIK KIADÁSBAN, háromezer példányban jelent meg az új .kecskeméti telefonkönyv. Tegnapi hírünkkel ellentétben azonban nem a hírlapárusoknál lehet hozzájutni, hanem a megyeszékhely főpostáján. MELEG IDŐ, HELYENKÉNT ZÁPORRAL Az elmúlt héten Európa nyugati, „ északnyugati tér- gégében magas- nyomású légköri képződmény helyezkedett el, a Földközi-tenger medencéjének középső részei fölött viszont ciklon örvénylett. Hazánk időjárásában a múlt hét közepétől egyre Inkább az északnyugat felől kl- terjeszkedő anticiklon Játszott szerepet. Az egyre több napsütés következtében a nappali felmelegedés fokozatosan erősödött, s vasárnapra már országszerte 20. 25 fokig emelkedett napközben a hőmérséklet. A hajnali minimumok 6, 13 fok között voltak. E hét folyamán az évszaknál melegebb Idő várható. Általában kevés lesz a felhő, futó eső, zápor elsősorban a hét végén valószínű. A hőmérsékleti maximumok eleinte 25 fok körül alakulnak, később néhány fokkal magasabb értékekre lehet számítani. A minimumok Jellemző értékei 10. 15 fok között várhatók. A következő hét első felében mérséklődik a meleg, több lesz a felhő, csapadék sokfelé valószínű. A Jövő hét közepére a maximumok általában 20, 25 fok között várhatók. A minimumokban változás nem valószínű. A következő napokban az évszaknál melegebb idő várható. Számottevő csapadék a hét legvégén és a Jövő hét elején valószínű. A legmagasabb hőmérséklet eleinte 25 fok körül, később 20, 25 fok között lesz. A hajnali, reggeli órákban 10, 15 fokig hűl le a levegő. Bács-Kiskunban a talajnedvesség egy méter mélységig 30—35 százalék. GÉPKOCSI ÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1881. SZEPTEMBER 7-EN Trabant Hycomat Llm. (Bp.) 11431 Trabant Llm. (Bp.) 3976 Trabant Llm. (Debrecen) 2232 Trabant Lim. Special (Bp.) 5500 Trabant Llm. Special (Debrecen) 3115 Trabant Combi (Bp.) 2411 Wartburg Llm. (Bp.) 4658 Wartburg De Luxe (Bp.) 4110 Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 931 Wartburg Llm. tolótetős (Bp.) 643 Wartburg Tourist (Bp.) 2169 Skoda 105 (Bp.) 4356 Skoda 105 (Debrecen) 3876 Skoda 120 (Bp.) 4497 Skoda 120 (Debrecen) 2994 Lada 1200 (Bp.) 11671 Lada 1200 (Debrecen) 9355 Lada 1300 (Bp.) 6172 Lada 1300 (Debrecen) 4660 Lada 1500 (Bp.) 6887 Lada 1500 (Debrecen) 5406 Lada Combi (Bp.) 3827 Lada Combi (Debrecen) 1552 Lada 1600 (Bp.) 2592 Lada 1600 (Debrecen) 1161 Moszkvics (Bp.) I 11008 Polski Fiat 126 (Bp.) 6128 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1635 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debrecen) 2332 Zaporozsec (Bp.) 32 562 — VÉRADÓNAP. Nemrégiben tartottak Kisszálláson községi önkéntes véradónapot. A helyi Vöröskereszt hivó szavára 110 donor .jelentkezett a kiskunhalasi kórház véradó brigádjánál. — AZ UNESCO IRÁNYÍTÁSA-« VAL a világ mintegy 120 állama vesz részt a föld vízkészletének gazdaságos hasznosítását célzó nemzetközi hidrológiai program munkájában, amelynek vezető testületé a kormányközi tanács. Magyarország is tagja a kormányközi tanácsnak, amelynek megüresedett elnöki székébe a testület párizsi ülésén dr. Kovács Györgyöt, az .MTA levelező tagját, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem címzetes egyetemi tanárát, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ főigazgatóját választották meg. — KORSZERŰ SZENNYVÍZ- ELVEZETÉS. A Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kiskunfélegyházi vágóhídién korszerűsítik a szennyvízelvezetést, hogy megakadályozzák a környezetszennyezést. Az ipari szennyvizet kezelik, s előtisztítás után öntözésre használják fel a helyi Lenin Termelőszövetkezettel együttműködve. A szennyvízelvezetés korszerűsítésére körülbelül 250 millió forintot fordítanak. — TANFOLYAM KISGÉPKE- ZELÖKNEK. Mind több háztáji és kisegítő gazdaságban végzik a termelők géppel a nehezebb fizikai munkákat. Ehhez egyre több — jórészt importból származó — okos munkaeszköz áll rendelkezésükre, melyek kezelé- sát elsajátítandó három hónapos tantfolyamot szervez a 18. életévüket betöltött jelentkezők számára a Megyei Művelődési Központ természettudományi stúdiója. A tanfolyam elvégzését oklevéllel és munkagépvezetői jogosítvánnyal dokumentálják. — KÉPZŐMŰVÉSZETI KIADVÁNYOK. Kiskörösön már készülődnek a szeptember 26-án kezdődő ■képzőművészeti világhét eseményeire, melynek egyik programja a művészeti témájú könyvek népszerűsítése, árusítása lesz. Az AFÉSZ-könyvesbolt- ban és la művelődési központban könyvvásárt, a - városi-járási könyvtárban pedig kiállítást rendeznek képzőművészeti kiadványokból. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. szeptember 10. 18 órakor: „Spanyol körút** Előadó: Hada Antal ny. iskolaigazgató MOZI 1981. szeptember 10.. csütörtök VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort KOPASZKUTYA Színes, zenés magyar film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? III. helyárú! Színes, magyarul beszélő francia bűnügyi filmvígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! DOROTKA ÉS A STRUCC Színes csehszlovák mesefilm-összeállítás MESÉRŐL MESÉRE Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást ! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megyal Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: • 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— negyedévre 102,— Hfy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofiszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 20-468 Igazgató: Ablaka István Index: 28 088 HU ISSN NSS-BIX. forint. forint.