Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-16 / 217. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1981. szeptember 16. TÜNTETÉS OKINAVÁN A támaszpontok felszámolását követelik események sorokban MOSZKVA ___________________ L eonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke, kedden a Kremlben magas szovjet kitüntetéseket nyújtott át Heinz Hoffmann hadseregtábor­noknak, az NDK nemzetvédelmi miniszterének, és Raul Castro Húz hadseregtábornoknak, a Ku­bai Forradalmi Fegyveres Erők miniszterének. Heinz Hoffmannt a Lenin-renddel, Raul Castro Ruzt pedig az Októberi Forradá- lom érdemrenddel tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége. VARSÓ Lengyelország társadalmi-poli­tikai helyzetéről, valamint a kor­mány társadalmi-gazdasági tevé­kenységéről tárgyalt Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt, az Egyesült Parasztpárt és a De­mokrata Párt központi együttmű­ködési bizottsága. A tanácskozá­son a LEMP-et Stanislaw Kania, a Központi Bizottság első titkára és Wojclech Jaruzelski miniszter- elnök, a parasztpártot Stefan Ig- nar, a párt elnöke, a Demokrata Pártot Edward Kowalczyk, a párt elnöke képviselte. ÜJ-DELHI__________________ India és Banglades külügymi­nisztere kétnapos tárgyalás után megegyezett, hogy azonnali és hatékony lépéseket tesznek a két ország kapcsolatait zavaró vitás kérdések megoldására. Az Új- Delhiben kiadott közős közle­mény szerint a két miniszter rö­videsen újra' találkozik, addig a szakértők javaslatot dolgoznak ki a két ország határvonalának pon­tosítására és a Gangesz folyó vi­zének öntözési célokat szolgáló elosztására. HELSINKI ___________________ U rho Kekkonen finn elnök gyógyulását egy orvosi jelentés szerint vérkeringési zavarok las­sítják. A 81 éves államfő az ál­lamelnöki tisztséggel járó felada­tok elvégzésével október 10-ig Mauno Kovisto kormányfőt bíz­ta meg. Kekkonen egy hete lég­zőszervi megbetegedésben szen­ved. Időközben láza elmúlt, már rövid sétákat is tehet, de az or­vosi jelentés szerint hamar el­fárad. MADRID_____________________ A Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága Madridban tartott teljes ülésén főtitkárhe­lyettessé választotta Nicolas Sartorlust és Jaime Ballesterost. Nicolas Sartorius korábban a Munkásbizottságok Szakszerve­zeti Szövetsége főtitkárhelyettesi tisztségét töltötte be. Jaime Bal­lesteros korábban is az SKP tit­kárságának tagja volt. A központi bizottság ülésén egyhangúlag jó­váhagyta a titkárságnak és a végrehajtó bizottságnak Spanyol- ország tervezett NATO-belépése ellen hozott döntéseit. ATHÉN Tízezres tömeggyűlés zajlott le Okinaiván az amerikai támasz­pontok felszámolása követelésé­nek jegyében. A japán békemoz- gailmi tömörülések, a baloldali politikai pártok és a szakszerve­zetek nagyszabású megmozdulá­sára az szolgáltatott okot, hogy Szuzuki Zenko kormányfő hiva­talos látogatásra az Egyesült Ál­lamok egyik legfontosabb Csen­des-óceáni hadibázis-központjául szolgáló japán szigetre érkezett. A megye közigazgatási székhelyé­nek, Naihának a polgármestere te­levíziós nyilatkozatában szintén aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a miniszterelnök látogatása újabb nyomatékot kölcsönöz az amerikai—japán katonai együtt­működésnek. A feliratos táblák, vörös zász­lók alatt egybegyűlt tüntetők kö­vetelték Okinava atomfegyve­rektől való mentesítését, valamint a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság légiterében és a Szovjet­unió határai közelében kémtevé­kenységet folytató SR—71-es tí­pusú amerikai felderítő repülő­gépek haladéktalan kitiltása Ka- dena támaszpontjáról. A Japán Kommunista Párt éppen a minap tett közzé bizonyítékokat arra vo­natkozólag, hogy a Honsu-szigeti ivakuni bázison kívül az okina­A nyugatnémet kormány mély­séges sajnálatát fejezte ki az Európában állomásozó amerikai szárazföldi haderők főparancsno­ka ellen elkövetett merénylet miatt. Kedden reggel Heidelbergben ismeretlen tetesek kézigránáttal és kézifegyverekkel tüzet nyitot­tak Frederick James Kroesen 58 éves amerikai tábornok páncélo­zott gépkocsijára. Az amerikai tábornok könnyebben megsérült, a kocsiban tartózkodó három má­sik személy sértetlen maradt. A nyugatnémet hatóságok szé­A konzervatív polgári ellenzék került ki győztesen a hétfőn vé­get ért norvégiai parlamenti vá­lasztásokból. A szavazatok 99,9 százalékának összeszámlál ása után a konzervatív polgári ellen­zék — a szavazatok 47,4 százalé­kát megszerezve — 79 képviselői hellyel rendelkezik a 155 tagú .parlamentben, a Starling ban. Az eddig kormányzó munkáspárt és a vele szövetséges szocialista bal­oldali párt a szavazók 42,4 száza­lékának bizalmát nyerte meg és összesen 70 képviselői mandátum­hoz jutott. A polgári ellenzék fő ereje, az 54 parlamenti helyet nyert- Kon­vai Henokóban is állomásozik atomfegyverek kezelésére betaní­tott amerikai katonai alakulat. Ez­után a vezető japán polgári napi­lap, az Aszabi Simbun is fényké­peket hozott nyilvánosságra az amerikai tengerészgyalogság he- nokói lőszerraktáráról, amely­ben gyaníthatóan atom- és vegyi­fegyvereket tárolnak. Ugyancsak az Aszabi Simbun jelentette, hogy nem sokkal Szu­zuki miniszterelnök látogatása előtt, szeptember másodikán az Egyesült Államok felújította az SR—7il-eseknek a kadenai bázis­ról folytatott kémtevékenységét. Az 17976 sorozatszáirumal ellá­tott egyik ilyen gépnek a KNDK légiterébe történt augusztus 26-i berepülése nemzetközi feszültsé­get okozott, mivel a Pentagon „ellencsapással” fenyegetőző nyi­latkozatok közepette azt állította: „észak-koreai rakétatüzérek meg­célozták a gépet”. Az incidens miatt tiltakozott Fbenjan és a Japán Kommunista Párt, de a hi­vatalos Tokió is aggodalmát fe­jezte kn. A japán polgári újság most leleplezte, hogy Kadenáról reggel, déliben, este mindennap a magasba emelkedik egy-két SR —71-es, majd „küldetésének” tel­jesítése után, körülbelül 3 óra múlva visszatér állomáshelyére. les körű nyomozást indítottak a merénylők kézrekerítéséért, akik valószínűleg a „Vörös Hadsereg Frakció” elnevezésű terrorszer­vezet tagjai. A mostani merénylet sorrend­ben a negyedik volt az idén az NSZK-iban az amerikai hadsereg magas rangú tisztje ellen. Caspar Weinbergert, az Egye­sült Államok hadügyminiszterét „rendkívül aggasztja” a heidel- bergi merénylet, annál is inkább, mert az Európában állomásozó amerikai csapatok elleni akciók „rendszeressé válnak”. zervatív Párt a 15 mandátummal rendelkező Keresztény Néppárt­tal és a 10 képviselőt küldő Cent­rum Párttal kíván koalícióra lépni. Kare Willoch, a konzerva­tívok parlamenti csoportjának vezetője, az új kormány várható miniszterelnöke bejelentette, hogy a -három párt már szerdán meg­kezdi az egyeztető tárgyalásokat. A kilenc mandátumot veszí­tett Norvég Munkáspárt 67 man­dátumával továbbra is a Stor­ting legerősebb pártja. A kisebb megszakításokkal a XI. világhá­ború -befejezése óta kormányzó szociáldemokrata jellegű párt már az 1979. évi helyhatósági vá­Rendszerint megelőzi őket egy- egy KC—-135-ös típusú üzem­anyag-repülőgép, amelyről a le­vegőben tankolnak. A japán kormányon belüli né­zeteltérések miatt el kellett ha­lasztani a szeptemberre kitűzött, a hadfelszerelésről folytatandó amerikai—japán hivatalos tár­gyalásokat. A felek washingtoni eszmecseréin megvitatták volna a Pentagonnak azt az óhaját, hogy a szigetország — fejlett hír­adástechnikai és elektronikai be­rendezések katonai rendeltetésű átadásával — lépjen fegyver­gyártási kooperációra tengeren­túli szövetségesével. Sajtójelen­tések szerint azonban a tokiói külügyminisztérium, valamint a külkereskedelmi és az iparügyi minisztérium vitába bonyolódott az amerikai kívánalmak teljesí­tésére hajló Nemzetvédelmi Hi­vatallal. Megbízható források azt is ki­szivárogtatok, hogy Szuzuki Zen­ko kormányfő közvetlen környe­zetében sem lelkesednek a japán közvélemény szemében amúgy is vörös posztónak számító ügyért, és arra a következtetésre jutot­tak: tanácsosabb, ha a küszöbön álló parlamenti ülésszak befejezé­se utáni időpontig elhalasztják a kétoldalú konzultációkat. Merénylet egy amerikai tábornok ellen Az ABC amerikai tévéállomás­A konzervatívok győztek Norvégiában nak adott kedd reggeli nyilatko­zatában Weinberger kijelentette: „nem akarjuk, hogy ezek a me­rényletek sikerrel járhassanak -NATO-kötelezettségeink gyengí­tésében”. Végül is az egész jelenségért „Európa növekvő neutralizmusát és egyoldalú leszerelési szándé­kát” hibáztatta. A háborúellenes hangulatokért a Szovjetuniót pró­bálta felelőssé tenni. — Az Ame- rika-ellenes akciók — -panaszolta — jól illenek a szovjetek hosszú távú stratégiájába”. lasztásokon súlyos vereséget szen­vedett. A párt megerősítése és a kormány munkájának megjaví­tása- érdekében ez év elején Gro Harlem Brundtland asszony vet­te át mind a párt, mind a kor­mány vezetését. A választási eredményeket kommentálva a kormányfő kijelentette, hogy a mostani eredményt nem tartja vereségnek, hiszen „a párt most jobb eredményt ért el mint 1979- ben”.: Hozzáfűzte: „-akár a kor­mányban, akár ellenzékiben foly­tatjuk a párt programjának meg­valósítását”. — Kedden lemondott a görög kor­mány, hogy az alkotmány előírá­sainak megfelelően lehetővé te­gye az október 18-ra kitűzött ál­talános választások előkészítését — jelentették be hivatalosan Athénban. A miniszterelnök tiszt­ségét 1979 óta betöltő Georgiosz Rallisz alakít ügyvezető kor­mányt a választásokig. ULÁNBÁTOR A Mongol Népköztársaság kam­bodzsai nagykövete átadta Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB PB tagjá­nak, a Kambodzsai Népi Forra­dalmi Tanács elnökének azt az üzenetet, amelyet Jumzsagijn Ce- derbal, a Mongol Népi Forradal­mi Párt KB első titkára, a Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke intézett hozzá. Az üzenet a Mon­gol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusán elhangzott javas­latot tartalmazza, amely előirá­nyozza: Ázsia és a Csendes-óceán térségének államai kössenek egyezményt arról, hogy nem in­dítanak támadást egymás ellen, és a kölcsönös kapcsolatokból ki­iktatják az erőszak alkalmazását. Heng Samrin teljes támogatásá­ról biztosította a mongol kor­mány javaslatát. WASHINGTON Az Ohio egyetem egyik tudós- csoportja házinyúlgéneket ültetett 312 egérembrióba, és azokat lom­bikokban nevelték tovább. A túl­élő 211 embriót „felnőtt” egerek­be ültették be, és ezek összesen 46 utódot hoztak világra. Ezek közül ötnek a vörös vértestében , tipikusan a házinyúl szervezeté- ' ben előforduló fehérjeanyagot si-' került kimutatni. Mivel az egerek ' ír házinyúlproteinnel a jellemző, jegyeket az*Utódoknak is tovább-' adták, ez azt jelenti, hogy a gén­átültetés sikerült: az egerek az idegen örökítő faktort saját örö­kítő anyagaikba vették fel. : Dr. Roberto és a gyerekek Kolumbiában a közelmúltban ki terjedt „gyermekkereskedelmi” hálózatot lepleztek le. Az ember­kereskedők hamis papírokkal ad­ták el a kicsinyeket gyermekte­len külföldi házaspároknak, mi­után fillérekért megvásárolták, vagy elrabolták őket nincstelen szüleiktől — írja az Internatio­nal Herald Tribune című lap. A fővádlott egy bogotai ügyvéd Roberto Vasquez Morales aki 500—6Ö0 kolumbiai, s valószínű­leg 100 perui gyermeket adott el. A szomszédos Ecuadorban is több tucat örökbefogadást tartanak gyanúsnak a hivatalos szervek. Kolumbiában többek között if­júsági bírósági tagok, közjegy­zők, ápolónők, s a kormány csa­ládjóléti bizottságának tagjai se­gédkeztek az ügyvédnek. A pe­rui vádlottak között ott van a nemzetközi földrengéssegélyt ke­zelő kormányszerv egyik vezető­je. Az ecuadori letartóztatottak között a legismertebb személyiség a gyermekbíróság elnöke. A hálózát tevékenységéről tíz­ezer oldalas bizonyító anyagot si­került összegyűjteniök a hatósá­goknak. A letartóztatott Vasquez Morales 43 éves, öt gyermek ap­ja. Négy évvel ezelőtt még a ko­lumbiai kormány családjóléti hi­vatalában dolgozott, azóta „ma- gánprakszist” folytatott, s hét­millió dollárra tett szert. A kis­gyermekeket spanyol, olasz, fran­cia, holland és svéd házaspároknak adta el, egyenként 10—15 ezer ydollárért. Kolumbiában nem ne­héz az örökbefogadás, de a jogi 'eljárás két hónapig tart. Vasquez Morales azonban néhány nap alatt elintézte az ügyet. Arra nincs bizonyíték, hogy az örökbe­fogadók tudtak volna az ügyvéd „módszereiről”. Arról, hogy a 6 Maria és Jósé újra otthon. gyermekek egy részét ápolónők játszották Vasquez Morales kezé­re, miközben az anyáknak azt mondták: a kicsi holtan jött a vi­lágra. Arról, hogy a háló­zat emberei megkeresték az állapotos prostituáltakat és rá­vették őket: adják el születendő gyermeküket. A hálózat eszköztárából a gyer­mekrablás sem hiányzott, egy ilyen eset okozta a gyermekke­reskedők vesztét. A La Vega ne­vű tanya közelében az ország-- úton játszott a Ramirez család két gyermeke. Egy férfi és egy nő cukorral az autójukba csalta őket, és elrobogtak velük. A hét­éves Mariát és bátyját, a nyolc­éves Jósét az ügyvéd öt házának egyikébe vitték a negyven mér­földre levő Bogotába. Az apa idő­közben megtalálta a gyerekek el­dobott, kopott ruháját. Ke­resni kezdte őket, s a ro­konok segítségével el jutott a fővárosba, Vasquez Mora- leshez. Az ügyvéd visszaadta a testvéreket, és hatszáz dollárt kí­nált fel az apának a hallgatásért. Egy detektív azonban tudomást szerzett az esetről, és a gyerekek segítségével leleplezte az ügyvé­det. Maria és Jósé felismerték „dr. Róbertét”. A házkutatáskor nyolc 3—6 éves gyereket találtak Vasquez Moralesnél. A tanúk egyike Gladys Azuero, 19 éves írástudatlan parasztlány. Mikor állapotos lett, a kolumbiai családjóléti intézethez fordult se­gítségért. Ott egy tisztviselő az ügyvédet ajánlotta, aki házában helyezte el a fiatal nőt, és 800 dollárt ígért neki gyerekéért. Glady Azuero aztán mégis úgy döntött, megtartja gyermekét, de az ügyvéd egyik segítőtársa erő­szakkal elvette tőle a kicsit. Az­óta sem látta a gyerekét. Mind­össze három dollárt kapott, hogy autóbusszal visszatérjen a falu­jába. Kolumbiában naponta mintegy kétezer gyermek születik, közü­lük vagy hatszáznak ismeretlen az apja, s még többen vannak, akik szegény szülők gyermekei. Juan Jocobo Munoz, a kolumbiai családjóléti intézet igazgatója egy nyilatkozatában beismerte, hogy országában az örökbefogadás va­lóságos üzletággá vált. Az ügyvé­dek szívesebben adják el külföl­dieknek a kicsinyeket, mert így sokkal kisebb a rizikó, és na­gyobb bevételre számíthatnak. Maria és Jósé szerencsésen visz- szakerültek a szülői, házba, de a többiek valószínűleg soha töb­bé nem látják igazi szüleiket. Sz. £. Október 2-án, választás Iránban Az Oktober 2-i elnökválasztá­son 44 jelölt szándékozik indul­ni — jelentette be a teheráni rá­dió, röviddel a jelentkezések le­zárása után. A nagyszámú je­löltből az „őrök tanácsa” fogja kiválasztani azt az öt személyt, akiket „az iszlámhoz való hűsé­gük leginkább alkalmassá tesz az qlnöki hivatal ellátására”. Októ­ber második napján közülük vá­lasztják meg Inán két éven belül harmadik elnökét. A legvalószínűbbnek Ali Kha­menei Hodzsatoleszlám elnökké választása látszik — mondotta az iráni [belügyminisztérium egyik tisztségviselője. A 41 éves Kha­menei /júniusban súlyos sérülé­seket szenvedett egy ellene elkö­vetett bombamerénylet során és csaknem két hónapig feküdt kór­házban. Jelenleg ő az iszlám köz­társaság! párt főtitkára> és ő ve­zeti a pénteki istentiszteleteket Teheránban. Tagja volt az azóta feloszlott Iszlám Forradalmi Ta­nácsnak. O Khomeini imám sze­mélyes képviselője a Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanácsban. Szadat: az ellenzék áruló A hatalom megkaparintásának szándékával, árulással vádolta Szadat egyiptomi elnök ellenzé­kének valamennyi irányzatát, a hónap elején őrizetbe vett „mo­hamedán szélsőségeseket” a legá­lis politikai pártok vezető alak­jait és független politikusokat. Hétfőn este elhangzott, több mint két és félórás beszédének nagy részében a Muzulmán Test­vérek és „titkos szervezetük” az iszlám diákcisoportok tevékeny­ségét taglalta, s tanításaiknak az iszlámtól idegen voltáról igyeke­zett meggyőzni hallgatóságát. A több mint másfélezer letartózta­tott személy kategóriáit fejteget­ve közölte, hogy döntő többségük a vallási mozgalom szélsőségesei­ből került ki, s ezen belül is kö­zel ötszázan a Takfir Val-Hegra fegyveres csoport tagjai. A polgári ellenzék börtönben levő tagjait — közlése alapján 26 ember — összeesküvéssel vádolta az államfő. „A Szocialista Mun­kapárt, a (Baloldali) 'Nemzeti Ha­ladó párt, á vafdisták és a Mu­zulmán Testvérek egymást báto­rították” — vélekedett. A szintén őrizetben levő Moha­med Haszanein Heikalnak, a né­hai Nasszer elnök tanácsadójá­nak bűnlajstroma az elmúlt hét évben külföldön megjelent írá­saiból áll, amelyekben az egyip­tomi rendszer bel-, de elsősorban külpolitikáját bírálta, elemezte. Heikal, mint az összes többi vád alá helyezendő személy, Szadat szerint „politikai céljainak elé­résére szította a vallási viszályt”. Az egyiptomi államfő élesen tá­madta Francois Mitterrand fran­cia elnököt, amiért pártja, a Francia Szocialista Párt a napok­ban az egyiptomi belpolitikai in­tézkedéseket elítélő közleményt adott ki. A belső tisztogató akcióval kapcsolatban újabb heves szov­jetellenes kampány dúl Egyip­tomban. A kairói sajtó nap mint nap ad hírt állítólagos „szovjet összeesküvésekről, melyek az egyiptomi rendszer megdöntését célozzák”., A kairói külföldi újságírók szö­vetsége hétfőn tiltakozó állásfog­lalást adott át az egyiptomi tájé­koztatási hivatal igazgatójának a Le Mond című francia lap tudó­sítójának kiutasításával kapcso­latban. A szövetség aggodalmá­nak ad hangot az intézkedés mi­att, amely négy nappal követte egy amerikai újságíró eltávolító­it az országból. AZ ORION SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA Távirányítású színes, tv és hi-fi torony Három évre emelték a jótállási időt Az Orion gyár színes tévéké­szülékeinek jótállási idejét az ed­digi két évről három évre emeli, amely visszamenőleg is érvényes, vagyis a már eddig forgalmazott összes Colomon készülékre is. Egyebek közt ezt jelentette be Bánd Béla, a gyár kereskedelmi igazgatója keddi sajtótájékoztató­ján. A kereskedelmi igazgató arról is szólt, hogy a legutóbbi őszi BNV-n közönségsikert aratott há­zistúdió, az Orion hi-fi torony több szaküzletben, illetve áru­házban már előjegyezhető. Az el­múlt hónapokban sikerült olyan ésszerű, s olcsóbb technológiai megoldásokat kialakítani, atnely lehetővé teszi, hogy az eredetinél jóval olcsóbban árusítsák a hi-fi tornyokat. A négy egységből, azaz lemezjátszóból, erősítőből, kazet­tás magnó-deckből és rádi-tu- nerfből álló torony állvánnyal együtt — hangfal nélkül 35 900 forint. Az előjegyzéseket legké­sőbb december közepéig kielégí­tik. Egyébként lehetőség nyílik arra is, hogy a torony egyes ele­meit külön is megvásárolhassák az érdeklődők. A gyár laboratóriumában egész sor újdonsággal is kísérleteznek. Még az idén elkészül a prototí­pusa a távirányítással ellátott színes készüléknek. Kifejlesztet­tek egy olyan tévé-vevőkészülé­ket is, amely a modern hírközlés eddig még ismeretlen távlataihoz vezethet, például a teletex-prog- ramök, azaz a televíziós újság vételére. Ha az adás megindul hazánkban, az Orion képes azon­nal a készülék sorozatgyártására. A gyár a jövőben nagyobb gondot kíván fordítani a szol­gáltatások javítására, egyebek közt bővítik márka-szervizük te­vékenységét. Az Orion kereskedelmi igazga­tója arról is szólt sajtótájékoz-: totóján, hogy a gyár fokozza kül­földi eladásait. Dél-Amerikától1 a Távol-Keletig szinte mindenho­va exportálnak. Nagy eredmé­nyeket várnak a különböző koo­perációktól. Az ITT-vel például műszaki-tudományos együttmű­ködést építettek ki. A Grundiig- gal oktatásügyi program kereté­ben alakítottak ki együttműkö­dést, ennek részeként a magyar vállalat a távirányítás os színes készülékeket biztosítja. Nemrég együttműködési szerződést kötöt­tek a norvég Tandiberg céggel is. (MTI) A rendőrség felhívása A Budapesti Rendőrfőkapitány­ság nyomozást folytat emberölés bűntette miatt, ismeretlen tette­sek elfogása érdekében. Katona Isván 24 éves honvéd őrvezető, eltávozásról 1981. szep­tember 13-án 13.30 órakor Vá- sárosnaményi lakásáról vonattal indult Vas megyében' lévő ala­kulatához. Szeptember 14-én 17 órakor a Keleti [pályaudvar érkezési olda­lánál lévő 72-es postahivatal előtt találták holttestét. Az elkövetők az áldozatot régi tipusú konyhabútor-garnitúrához tartozó szennyesládába rejtet­ték el. A ládát televízió csomago­lásához használt kartondobozzal borították be. Katona István személyleírása: 165 centiméter magas, vékony, izmos testalkatú dús, rövid fe­kete hajú, hegyes orrú; bajuszt viselt. Utazásakor katonai kime­nőruhában volt. A szennyestartó láda hossza 92 centiméter, szélessége 48 cen- timételr, magassága 57 centimé­ter. Alapszíne csontszín, a rajta lévő díszítőelemek almazöldek, felhajtható fedele, szürke eter­nittel borított. Két oldalán közé­pen, kívülről felerősített alma­zöld. domború díszítőkeret lát­ható. A ren d ős ég kéri a lakosság se­gítségét, hogy akik Katona Ist­vánt a személyleírás alapján fel­ismerik, és szeptember 13-án 13.30 óira után őt látták, jelentkezzenek. Ugyancsak kéri azok jelentke­zését is: akik a leírásban szerep­lő szennyesftartó ládát valakinél1 láttáik. 1 A bejelentést a budapesti ren- dőrfőkapitáhysáig bűnüldözési osztályán telefonon, a 123-458/ 1518-as, melléken, a 07-es számon, vagy ibánmely rendőri szervnél lehet tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents