Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. augusztus 28. FOKOZÓDIK A DÉL-AFRIKAI AGRESSZIÓ Angola a BT összehívását kérte események sorokban VARSÓ______________________ Mint a PAP hírügynökség jelentette, Lengyelországban letartóztattak két embert, aki július 1-re virradóra meggyalázott egy szovjet hősi emlékművet. A közfelháborodást kiváltó bűntény színhelye a piotrkowi vajdaságbeli Radomsko város volt. A ra- domskói üzemek munkásai később helyreállították az emlékművet. A rendőrség azt követően bukkant az emlékműgyalázók nyomára, hogy augusztus 11-én Andrzej Szymczyk foglalkozásnélküli megkísérelt eltéríteni egy lengyel repülőgépet. Kísérlete kudarcot vallott és Varsóban le- tartóztátták. Piotrokowból jelezték, hogy Szymczyk az emlékmű- gyalázással gyanúsítottak listáján szerepel. A kihallgatások során Szymczyk bevallotta tettét, és elmondta, hogy külföldön erre hivatkozva akart volna menedékjogot kérni. Megnevezte bűntársát is, egy radomskói lakost, aki később ugyancsak beismerte, hegy részt vett az emlékmű meg- gyalázásában. (MTI) PEKING Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt KB alelnöke csütörtökön Pekingben fogadta Jimmy Carter volt amerikai elnököt. Teng reményét fejezte ki, hgoy a kínai—amerikai kapcsolatok „stagnálás helyett fejlődni fognak”. Teng a két ország viszonyát „stratégiai fontosságúnak” nevezte. A Teng—Carter-találkozó napján a Zsenmin Zsipaóban heves hangú Oj Kína-kommentár jelent meg, amely azzal vádolta Washingtont, hogy amerikai vezető körökben sokan még mindig a „két Kína-politika" mellett kötelezik el magukat. NEW YORK Reagan elnök kedden este végre megnyugodhatott: a filmszínészek szakszervezetének New York-1 igazgatósága kedden este úgy döntött, hogy „szakszervezetellenes magatartás” címén sem fegyelmi eljárást, sem pedig ki- záratást nem kezdeményez tiszteletbeli tagja ellen, aki ráadásul korábban a filmszínészek szakszervezetének elnöke volt hét éven át. A filmszínész-szakszervezet New York-i igazgatósága egyidejűleg — csakúgy, mint néhány nappal korábban a hollywoodi szekció — támogatásáról biztosította a sztrájkoló repülésirányítókat. A Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte a dél-afrikai agresszió miatt Eduardo Dos Santos angolai elnök Kurt Waldheim /ENSZ-főtitkárhoz szerdán este intézett üzenetében — jelentette az ANGOP angolai hírügynökség. Dos Santos az üzenetben rámutat, hogy a dél-afrikai támadás, amely hétfőn kezdődött el, szélesedében van. Az angolai államfő a dél-afrikai csapatok haladéktalan és feltételek nélküli visszavonását követelte, és olyan lépések megtételére kérte föl az ENSZ-főtit- kárt, amelyek „elkerülhetővé tesznek egy nagyobb arányú ösz- szecsapást”. Mint a luandai rádió jelentette, Venancia Moura angolai külügyminiszter-helyettes meghívta az országában akkreditált francia, nyugatnémet és brit nagykövetet: Négy és fél órát tárgyalt szerdán a kaliforniai Santa Barbarában az amerikai kormány három kulcsminisztere arról, hogy miként oldhatná meg Reagan elnök dilemmáját: a fegyverkezési szu- penprogramök. beindítását anélkül, hogy kudarcra ítélné „a gazdasági felépülés” tervezetét. Edwin Meese elnöki főtanácsadó, Caspar Weinberger hadügyminiszter és David Stockman költségvetési Igazgató a tanácskozás befejeztével együtt kereste fel Reagant. Weinberger a megbeszélések után kijelentette, hogy „megérti” látogassanak el Angola déli területeire, és saját szemükkel győződjenek meg a dél-afrikai agresszió méreteiről. A nyugati sajtóban a dél-afrikai állítások nyomán ugyanis a dél-afrikai agresszió következményeit kicsinyítő, az agressziót mentegető jelentések is felbukkantak. Ezeknek kormányszintű tükröződése az amerikai reagálás volt, amely eltért az Egyesült Államok nyugati szövetségeseinek, közöttük a francia és a nyugatnémet kormánynak az állásfoglalásától is. Dean Fischer amerikai külügyi szóvivő szerdán, bár „sajnálkozásának” adott hangot „az Afrika déli részén folyó harci cselekmények felerősödése” miatt, mégis azt hangoztatta, hogy ezeket „összefüggéseikben” kell szemlélni, amennyiben Angola támogatást és menedéket nyújt a DélStockman problémáit, de éppoly fontosnak tartja a fegyverkezési szempontokat. Reagantól távozóban a hadügyminiszter elismerte, hogy nem sikerült döntésre jutni. David Stockman költségvetési igazgató, aki kénytelen abból kiindulni, hogy az országot elsősorban gazdasági depresszió fenyegeti, hangoztatta: „Nincs olyan tétele a szövetségi költségvetésnek, amelyből ne lehetne levenni”. Képünkön:' Weinbergerő had-1 ügyiminiszter — a jelek ^szerint igen derűsen — nyilatkozik az újságíróknak. nyugat-afrikai .Népi Szervezetnek. A lisszaboni külügyminisztérium azonban közleményben ítélte el az Angola ellen indított' délafrikai agressziót, miután Gon- calves Pereira portugál külügyminiszter szerdán délelőtt fogadta Angola és a Dél-afrikai Köztársaság lisszaboni nagykövetét. „Illetékes forrásra” hivatkozva a MENA egyiptomi hírügynökség közölte, hogy Kairó ugyancsak elítéli az Angola elleni dél-afrikai támadást. * Dr. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, megszakította ausztriai szabadságát, és csütörtökön reggel Salzburgból visszarepült, New Yorkba. Waldheim az Angola ellen indított dél-afrikai támadás miatt utazott vissza a világszervezet székhelyére. A Szolidaritás újabb követelései Lengyelországban a Szolidaritás szakszervezet újabb, ezúttal egyhetes sajtósztrájkot helyezett kilátásba, hogy így próbálja megszerezni az ellenőrzést a tömegtájékoztatási eszközök fölött. A Szolidaritás országos egyeztető bizottságának Gdanskban tartott kétnapos ülésén ezt határozatba foglalták, miután „nem kielégítőnek” minősítették a kormány válaszát á Szolidaritás követeléseire^ A gdanski ülésen, amelyen Lech Walesa elnökölt, úgy határoztak, hogy a vállalati „önigazgatás” önhatalmú bevezetésével, valamint az élelmiszer-gazdálkodás kérdéseiben megkísérlik kész tények elé állítani a kormányt. Az egyoldalú állásfoglalás szerint a vállalati igazgatói posztok betöltésére a Szolidaritás „pályázatot” hirdet, ezenkívül — ugyancsak önhatalmúlag — megkezdi az országos ipari társulások „feloszlatását”, és egyidejűleg az egész iparra kiterjedő „felmérést” végez. Mindennek célja az, hogy a Szolidaritás gyakorlatilag ellenőrzése alá vonja a vállalatok irányítását. A határozat azt is tartalmazza, hogy a szakszervezet ellenőrizni akarja az élelmiszer-termelést, valamint a népgazdaság mindazon ágait, amelyeket érint a szabad szombatokon való. munkavégzés. Az országos egyeztető bizottság „egységes fellépésre” szólította fel a szervezet tagjait. (MTI) TANÁCSKOZÁS SANTA BARBARÁBAN Fegyverkezés kontra költségvetés BARÁTAINK ÉLETÉBŐL - MONGÓLIA Aranyat érő eső Halhingolban • A pásztor fő közlekedési eszköze a pusztában a ló. Kétmotoros gépünk úgy szállt le az Ulánbátortól jó egyórányi repülőútra levő Hudzsirt határában, hogy a kerekek nem vertek fel a port a gyér füvű mezőn. Az map reggel eső esett. Vendéglátóink szemlátomást elégedettek voltak; az eső roppant drága kincs Mongóliában. Ha az egyébként is kevés csapadék éves eloszlása nem megfelelő, komoly veszélybe kerül a termés. Az idén jókor nyíltak meg az égi csatornák. Hűd zsír than terepjáróra ülünk. Halhingolba tartunk, harminc kilométert kell megtennünk. Hal- hingol járási székhely. Állami gazdaság van itt, méghozzá nem is rossz hírű. Területe — mint Mongólóa-szerte — egybeesik a járáséval. (A termelőszövetkezetek határait egyébként szintén így jelölik.) Az alapvetően földműveléssel foglalkozó gazdaság negyedszázada létesült a szűzföldön. L. Gomtooszüren igazgató fogad, s tájékoztat bennünket készséggel. Megtudjuk tőle, hogy \ a 233 ezer hektár összterületből 30 ezer hektár a szántó, amin gabonát, tak ármány növény eket, zöldségféléket termesztenek. A gazdaság 970 dolgozója az idén a tavalyinál jobb termésre számít, hála a kedvező időjárásnak. Felkapjuk a fejünket, amikor az igazgató azt mondja, hogy az átlagos búzatermés 15 mázsa hektáronként. Ez Mongóliában komoly eredménynek számít, hiszen az országos átlag jó esztendőben 11 mázsa körül mozog. A mongol növénytermesztés eredményeit értékelni elsietett dolog volna a hagyományok és a természeti viszonyok ismerete nélkül. Az országban hatvan éve — a népi forradalom győzelme előtt ‘ — úgyszólván ismeretlen volt a földművelés. Egyrészt tiltotta ezt a lámahitű buddhista vallás, másrészt a talaj minősége, a szélsőséges éghajlat sem kedvezett a gabonának, a takarmány- növénynek. Az ország 141 millió hektár mezőgazdaságilag hasznosított területéből ma is mindösz- sze egymillió hektár a szántó. Ami egyébként minden évben bővül, a szűzföldeket változatlanul gyors ütemben vonják művelés alá. Mindezeket figyelembe véve kiemelkedő jelentőségű, hogy néhány esztendő óta Mongólia önellátó gabonából, pediig a táplálkozási szokások alaposan átalakultak, .megkedvelték a kenyér, a tésztafélék fogyasztását. Az utóbbi 2—3 év időjárása meglehetősen mostoha volt, a terveket nem sikerült teljes egészükben megvalósítani. Az idén 565 ezer tonna gabona betakarítását irányozták elő, s a terv minden jel szerint teljesül. Hal-. himgollban Gomboszüren igazgató elmondta például, hogy az öntözött területeken hektáronként 30 mázsás gabonaátlagot is elérnek. Az idén ebben az állami gazdaságban újabb 300 hektár kap mesterséges csapadékot. Ami nyilván a nyereségben is jelentkezik majd. Tavaly egyébként 3,5 millió tugrik tiszta bevételre tettek szert (1 tugrik 3,7 forint). A mongol mezőgazdasági termelésnek háromnegyedét ma is az állattenyésztés adja. Az állat- állomány csaknem 25 milliós, azaz minden mongol állampolgárra átlagosan több mint két tucat állat jut. A legtöbb, mintegy 14 millió a juh. A legfőbb feladat ma az állattenyésztésben a belterjesség fokozása, istállók, karámok építése, a téli takarmány biztosítása. Jóllehet gyorsan terjednek az intenzív gazdálkodási formák, az állattartás legfőbb módja még mindig a külterjes legeltetés. A téli hónapokban, amikor a legelőket vastag hótakaró borítja, sajnos sok állat elpusztul. Állattartással elsősorban a termelőszövetkezetek — ahogy Mongóliában mondják: egyesülések — foglalkoznak. Negyedszázaddal ezelőtti megalakulásuk lehetővé tette a szakosodást, lényegében csak egyféle állatot tartanak. A legeltetés a pásztorcsaládoktól vándorló életmódot követel, évente olykor 15-ször is új helyen állítják fel a nemezsátrat, a jurtát. De nem keresnek rosszul. In Tamir járásban, Halhingoltól csaknem kétszáz kilométerre, meglátogattuk R. Csultem családját. A férj pásztor, havonta 700 tugrikot visz haza a borítékban, ami igen jó pénz Mongóliában. A fejőnő feleség olykor még többet is: ezer liter kdfejéséért 250 tugrikot kap, s nem ritka, hogy havonta összejön a háromezer liter, azaz a 750 tugrik. Velük él a nagymama, száz tugrikos nyugdíjával ő is betársul a háztartásba. Fiuk iskolás, kollégiumban lakik a városban, ösztöndíjat kap. Természetesen a családé az ötven háztájiban tartható állat haszna is. Tisztességgel telik mindebből kenyérre, ruházatra, motorkerékpárra, tranzisztoros rádióra. A Csultem-család elégedett. Laczik Zoltán • A Csultem család, s jobbra az egyik szomszédasszony. NAPI KOMMENTÁR Sivatagi mézesmadzag Kompromisszumos rendezési javaslat elfogadásával ért véget Nairobiban az Afrikai Egység- szervezet különbizottságának kétnapos értekezlete, amelyen az öt éve húzódó nyugat-szaharai konfliktus megoldási lehetőségeiről folytattak eszmecserét. A mostani tárgyalásokról az Afrikai Egységszervezet legutóbbi, június végén tartott csúcsértekezletén született döntés, amelyen — kilenc- esztendei távoliét után — megjelent II. Hasszán marokkói király is. Váratlan feltűnése szenzációt sejtetett: a marokkói uralkodó korábbi hajthatatlan magatartásához képest ezúttal valóban újszerű javaslattal állt elő. Rendezzenek népszavazást a vitatott nyugat-szaharai területen, s a lakosság maga döntse el, hogy Marokkóhoz, vagy a Szaiharai Arab Demokratikus Köztársasághoz akar-e tartozni. Csakhogy II. Hasszán javaslata tulajdonképpen sivatagi mézesmadzag. Az uralkodó ugyanis rafinált módon a harcolóban elért jelenlegi állapotok megváltoztatására törekszik. A vitatott térség ugyanis teljes mértékben a Polisario front ellenőrzése alatt áll, két^háróim város kivételével, amelyet erődrendszerré épített ki Marokkó és saját állampolgáraival telepített be. Gyakorlatilag ezeket a városlakókat szeretné megszavaztatni az uralkodó, minthogy a nomád pásztoréletet folytató, állataival szüntelenül költöző lakosságot nem is tudnák elérni. Az uralkodó rendezési terve ráadásul figyelmen kívül hagyja, hogy a nyugat-szaharai lakosság tízezrei ma algériai menekülttáborokban élnek. Ebből adódik a szembenálló felek vitája is: hányán jogosultak a népszavazáson való részvételre? Marokkó 73 400 szaharai létezését ismeri el, ezzel szemben a Polisario 750,ezer lakosról beszél. Minthogy ezen a vidéken még sohasem volt nóp- tszámlálás, sokan az ENSZ menekültügyi főbizottságának statisztikáját tartják hivatalosnak: ez a dokumentum 230 ezerre becsüli a nyugat-szaharaiak számát. A nyugat-szaharai nép már fegyveres harccal döntött függetlensége mellett. Nem tűri — ahogy a Polisario front képviselője Nairobiban mondotta -K hogy Afrika törvényesítse Nyugat-Szaihara marokkói megszállását. Hiba lenne, ha az afrikai I országokat — amelyeknek többsége eddig a Po- lisariót támogatta — megtévesztené a Hasszán-féle népszavazás mézesmadzagja. 1 , Nézzük a jelenlegi ikompromisz- szumos javaslatot! Az AESZ ebben tűzszünetre hív fel, amit népszavazás követne. Erre az átmeneti időre afrikai békefenntartó erők látnák el az adminisztratív irányító szerepét, az ügy pénzügyi terheit az ENSZ vállalná. A javaslat ugyanakikor nem követeli a marokkói csapatok kivonását Nyugat-Szaharából, hanem mindkét félnek azt írja elő, hogy a választások idejébe maradjanak a laktanyákban. Nfem javasolja továbbá a két fél közvetlen tárgyalásait sem, s ezzel nem tesz eleget a Polisario fő követeléseinek. A tárgyalásos rendezés ilyen feltételek közötti aligha lesz köny- nyű. A Polisario mindenesetre tartja magát eddigi álláspontjához : Hasszán király nem érheti el ravaszsággal azt, amit fegyverrel képtelen vqlt elérni. S. A. Centrum Áruház Áruházunkba megérkeztek a TÉLI SZŐRMÉBUNDÁK Panofix-, mormota-, nutria-, farkas- és perzsabundák különböző fazonokban, hosszú és rövid méretekben in Ol o> A Centrum Áruházban pÄp augusztus 23-a és szeptember ~wí?' 12-e között SZŐRME bőr- vagy szőrmekabátot A iaiiá n/Sl vásárlók között ajándékot JHVMdUl sorsolunk ki, ____________________szeptember 15-én, A BÁCS-KISKUN MEGYEI GABONAFORGALMI- MALOMIPARI VÁLLALAT ÉS A BÁCS-KISKUN MEGYEI ELELMISZERKERESKEDELMI VÄLLALAT megnyitotta a közös malomipari szaküzletet 1981. augusztus 19-én Címe: Kecskemét, Wesselényi u. (Hírős étteremmel szembeni utca.) Keresse fel és megtalálja a korszerű, egészséges táplálkozáshoz szükséges legújabb malomipari termékeket. Udvarias kiszolgálással várjuk Önt i