Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. augusztus 16. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Weinberger amerikai hadügyminiszter bejelentette: hogy hozzájárulnak a neutronfegyver tömeges gyártásához. — Nairobiban megnyílt az ENSZ első energia-világkonferenciája. KEDD: Véget ért a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának ülése. — Megbénult a légiforgalom Amerika és Európa között, az amerikai légiirányítók sztrájkja következtében. SZERDA: Libanon kormánya elfogadta Líbia ajánlatát egy légvédelmi rakétarendszer átadásáról. — Hazaérkezett Iránból az ott élt és dolgozott franciák utolsó csoportja. — Haig amerikai külügyminiszter beszéde a Szovjetunióval való együttműködés „előfeltételeiről”. CSÜTÖRTÖK: TASZSZ-nyilatkozat a neutronfegyverek gyártásáról. — Reagan elnök sajtóértekezleten említést tett készségéről, hogy találkozzék a szovjet államfővel. — Berlinben ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az államhatár biztosítására tett 1961. augusztus 13-i intézkedésekről PÉNTEK: Leonyid Brezsnyev eszmecserét folytatott a rövid munkalátogatáson a Szovjetunióban járt lengyel vezetőkkel, Kaniával és Jaruzelskivel. — Amerikai jávaslat közel-keleti atomfegyvermentes övezet létrehozására. A hét három kérdése Hogyan reagált a világ Reagan neutront egy ver- határozatára? Nem túlzás azt állítani, hogy a világ megdöbbenéssel fogadta a washingtoni hírt a neutronfegyver tömeges gyártásának elkezdéséről — ez aztán nyugtalanságba, aggodalomba éppúgy átcsapott, mint tiltakozásba, elutasításba. Természetesen az USA atlanti szövetségesei nem mind és nem kormányszinten mernek, tudnak, akarnak szembeszállni Reagan döntésével. Így például az angol kormány 'hallgat, s nyilván tudja a régi igazságot: aki hallgat, beleegyezni látszik. Párizsban is hivatalosan legfeljebb csak „kétértelműnek",mondják a washingtoni indokolást: ha egyelőre Amerika földjén is maradnak a neutronfegyverek, nyilván az európai hadszíntérre szánják őket. Tokióban vagy Bonnban a szóvivők a mögé a megállapítás mögé bújtak, ihogy „amerikai bel- ügy” a neutronfegyver gyártása. Viszont már a NATO-n belül ás hallani dán és holland kor- mónyvéleményeket, amelyek elítélik á neutronfegyvert, ezenkívül pedig féltucatnyi NATO-or- szág kormánykörei nyugtalan- kodnak amiatt, hogy a neutron- fegyver kérdése megosztja az atlanti szövetséget, s főképp attól tartanak, hogy a gyűlöletes és barbár új fegyver elleni népi tiltakozás végül az úgynevezett „eurorakéták” telepítését is meg fogja akadályozni. A sajtó — már a polgári sajtó is — még tovább megy. Katonai szakértők cikkeiben vagy publicisztikai írásokban kifejezésre jut az aggodalom: a neutronfegyver közelebb hozza az atomháború veszélyét, hiszen leszállítja az úgynevezett atomküszöböt, az atomfegyver bevetése köny- nyebbé válhat, kevesebb felelősséget igényelhet, alacsonyabb döntési szinten történhet... Az amerikai döntés politikai súlya abban mutatkozik, hogy a nemzetközi életben, a kelet—nyugati viszonyba:) fokozza a feszültséget. Semleges tőkés országok államférfiai is hangsúlyozták, mint például Pahr osztrák külügyminiszter, hogy ez az amerikai döntés csapást jelent azokra a törekvésekre, amelyeknek a célja az enyhülési folyamat megszilárdítása. A népi reagálás Nyugat-Euró- pa országaiban is igen élénk, egymást érik a tüntetések, az amerikai nagykövetségekre pedig petíciókat juttatnak el a neutronfegyver ellen állást foglaló tömegek képviselői. A mozgalom erősödik, nem kell jóstehetség hozzá, hogy előre lássuk: hevességben el fogja érni 1977—78. hasonló megmozdulásait, amelyek • A hét elején közös közlemény kiadásával fejeződött be a kubai —mexikói csúcstalálkozó. Képünkön: Fidel Castro és Lopez Portillo elnök a mexikói Cozumel- ben. végül is Cartert, az akkori amerikai elnököt a neutronfegyver dolgában visszakozásra késztették. Ami a szocialista országokat illeti, a szovjet véleményt a TASZSZ nyilatkozata tükrözte: a szovjet vezető körök változatlanul javasolják a neutronfegyver eltiltását a szerint a tervezett szerint, amely ma is a leszerelési bizottság asztalán van, Genfben. Ugyanakkor a TASZSZ figyelmeztetett arra, hogy a Szovjetunió megteszi a maga és a szövetségesei biztonságának megvédéséhez szükséges intézkedéseket. Köztudomású, hogy a Szovjetunió is képes lenne neutronfegyver előállítására. A magyar nép érzéseinek hitelesen adott hangot Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában: tiltakozunk a neutronfegyver ellen, a fegyverkezési hajsza fokozása ellen, s viszont a reális helyzetelemzésen alapuló tárgyalásokat sürgetjük Helsinki szellemében, az egyenlő biztonság elve alapján. Mik az okai és tanulságai az amerikai légiirányítók sztrájkjának? Az Egyesült Államokban 17 500 légiirányító ült a repülőterek tor* nyaiban a radarok előtt — átlagos fizetésük évi 33 000 dollár volt. Nemcsak ezt kevesellették, arra hivatkozva, hogy egy pilóta, akire 150 ember élete van rábízva, évente 115 000 dollárt keres, ők pedig legalább tíz gépet irányítanak, mindegyik gépen 150 utassal... A munkakörülményeik váltak mind nehezebbé, az egészségüket fenyegette mind több munkahelyi ártalom. Követeléseikért sztrájkba lép* tek. Pedig — s erre most figyelt fel a világ — az USA úgynevezett szövetségi, tehát állami alkalmazottainak tilos a sztrájk! Alkalmaztatásukkor alá is kell ímiok erről egy kötelezvényt. Reagan kormányzata, amely a kemény kéz, „a rend és a törvény” politikáját alkalmazza, kíméletle' nül lesújtott a sztrájkotokra, tízezernél több felmondólevelet küldött ki a közlekedésügyi minisz* ter, Lewis. Katonai repülésirányítók léptek a sztrájkolok és elbocsátottak helyére. Vállalták a ka* tasztrófák kockázatát is, de egyelőre — szerencsére — nem történt légiszerencsétlenség- Viszont a kanadai és nyugat*európai légitársaságok sokáig haboztak, merjenek-e ilyen körülmények között gépeket járatni, számos járat így ki is maradt, s mintegy százezer utas sínylette meg a légiforgalmi zűrzavart A légiirányítíók nemzetközi szervezete is elítélte az amerikai kormány magatartását és szolida- . ritást vállalt a sztrájkolókkal, de egyelőre újabb akciókat nem tervez. Reaganék mégsem ülhetnek dia* dalt. Megmutatkozott az új kormányzat szociálpolitikájának jellege, amit a szociális juttatások csökkentése után a jövő évben so* kan hlások is megismernek Amerika határain belül. És azokon kívül Is, a nyugati világban. Ez pedig nem teszi majd népszerűvé Reagant és kormányzatát. Mi a feladata az ENSZ energiakonferenciájának? Nairobiban 154 ország 4000 küldötte tizenegy napon át vitatja meg a világ energiaproblémáit. A kenyai fővárosba az ENSZ hívta össze ezt az első ilyen, világméretű energiakonferenciát, amely a Föld országai többségének legsúlyosabb gondjaival kell hogy foglalkozzék. A 133 fejlődő (valójában fejletlen) ország közül 90-nek nincs olaja, s mert a „fekete arany” egyre drágább, mind több országban • Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Krímben találkozott Wojciech Jaruzelski kormányelnök, nemzetvédelmi miniszterrel. (Te- lefotó — TASZSZ — MTI — KS) 1 • Varsóban tanácskozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. Képünkön: az ülésen az ország gazdasági-társadalmi helyzetét, s a válság megoldásának lehetőségeit vitatták meg. (Fotó: CAF — MTI — KS) • Világszerte felháborodást keltett az Egyesült Államokban a neutronbomba gyártásáról bejelentett döntés. Képünkön: fiatalok tüntető akciója az NSjUl-J>eiL $tuttgartban..n,;i j-mißoßitfei, a ovmslst Javult külgazdaságunk egyensúlya Az MNB elnöke az exportbővítő hitelkeret és a vállalati hitelkamatok emeléséről A Minisztertanács, az Állami mékek kivitele csökkent. Ezt > Tervbizottság javaslatára — a azonban más termékek piaci le'jközelmúltban — a szabályozó- hetőségeinek jobb kihasználásárendszer korrekciója keretében, val ellensúlyozni lehetett. Ta. olyan intézkedéseket hozott, valyhoz képest a tőkés külkeresjamelyek a Magyar Nemzeti Bank kedelmi cserearányunk javult, feladatait is érintik. Ezekről Ti- * A bank javasolta az Állami már Mátyás, a. Magyar Nemzeti' Tervbizottságnak, illetve a korBank elnöke a következő tájékoz- mánynak, hogy kerüljön feleme1 tatást adta a Magyar Távirati lésre az exportbővítő hitelkeret. Iroda munkatársának: Javasoltuk továbbá, hogy emelAz első félév eredményeiről kedjenek a vállalatok és szövetrendelkekésre álló adatok alapján kezetek körében a hitelkamatok, megállapítható, hogy a termelés és egyidejűleg a betéti kamatok ' volumene — bár a tervhez viszo- is. | nyitva némi lemaradás van — Ezek alapján a Minisztertanács 1981. első felében az 1980. évi 1 milliárd forinttal megemelte stagnálás után növekvő tenden- azt a hitelkeretet, amelyből a ciát mutat. A növekedés mellett minden piacon gazdaságosan ér— a szelektív fejlesztési politika tékesíthető exportárualapokat bőeredményeként — minőségi ja- vítő beruházásokat finanszírozvulás is tapasztalható a termelés zuk. A hitelkeret más források szerkezetében és hatékonyságá- átcsoportosításával is emelhető, '■ban. Ennek köszönhető, hogy A megemelt hitellehetőségből '''.külgazdaságunk egyensúlya az I. az exportot növelő, gyorsan meg- 'félévben a tervezettnél valamivel térülő és kedvező devizahozamot kedvezőbb. ígérő fejlesztéseket támogatjuk. A külgazdasági egyensúly ja- A kormány felhatalmazást vulása annak ellenére követke- adott a Magyar Nemzeti Bankzett be, hogy a tőkés világgazda- nak, hogy szeptember 1-ével 1 Ságban jelentkező — a korábban százalékkal növelje a beruházási 'vártnál erőteljesebb és maka- és forgóeszközhitelek kamatlábát, csaibb — gazdasági visszaesés Ennek értelmében növekszik a egyes területeken rontotta érté- szeptember 1. után folyósításra kesítési lehetőségeinket. Főként kerülő beruházási és forgóeszköza nagy értéket képviselő fekete- hitelek, valamint az állami kölfém- és alumíniumkohászati tér- csönök kamata. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Hazaérkeztek a lengyel vezetők Stanislaw Kama, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Wojciech Jaruzelski, a LEMF KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök és nemzetvédelmi miniszter, hadseregtábornok szombaton délután hazaérkezett Varsóba. A Krímben megtartott tárgyalásokról kiadott közlemény leszögezi: a szovjet és a lengyel vezetők megvitatták a lengyelországi helyzetet és megerősítették a két ország készségét arra, hogy a sokoldalú együttműködés útján haladjanak. — A Lengyelországban kialakult bonyolult helyzetet a szocializmussal szemben ellenséges erők élezik — állapítja meg többi között a közlemény. — Az elmúlt hetekben végbement sztrájkok és tüntetések komolyan fenyegetik az állam biztonságát. Ilyen körülmények között a LEMP és az ország kormánya abban látja feladatát, hogy határozott harcot folytasson az ellenforradalom fenyegetésével szemben. Szovjetunió és Lengyelország elhatározott szándéka, hogy továbbra is minden szükségest megtesz a szocialista közösségnek, Európa és az egész világ békéje támaszának erősítésére — állapítja meg a többi között a szovjet és lengyel vezetők megbeszéléséről kiadott közlemény. (MTI) • Az amerikai légiirányitók sztrájkja komoly fennakadásokat okozott a nemzetközi repülőforgalomban. Képünkön: a járatok késése vagy kimaradása miatt sokan éjszakáztak a New York-i Kennedy repülőtéren is. (Fotó: — AP — MTI — KS) használják energiaforrásnak is a fa égetését, így viszont rohamosan pusztul a faállomány, s például a Föld időjárási viszonyait befolyásolhatja, ha eltűnnek óriási erdők a felszínről... Manapság minden másodpercben három hektár erdővel lesz kevesebb! A fejlődő országok 1976-ban még egymilliárd 700 millió tonna olajat használtak fel, 2000-ben már több mint ötmilliárd tonnára lesz szükségük, de még úgy is csak az egyötödét veszik igénybe annak, amit a fejlett ipari országok hasznosítanak. Nairobiban szó van a napenergiáról, a szélenergiáról, a biomassza adta energiáról, a különböző technológiákról, a szükséges beruházások finanszírozásáról és így tovább. Megállapíthatóan inkább technikai, mint politikai oldalról közelítik meg a küldöttek az energiagondokat. De a politika sem mellőzhető: nyilvánvaló, hogy ha a fejlett iparú tőkés országok több megértést tanúsítanának a harmadik világ súlyos helyzete iránt, s egyfajta önmérsékletre készek lennének, akkor csökkenteni lehetne a politikai, gazdasági robbanásveszélyt. Pálfy József Tollhegyen Októberben a mexikói Can- cunban rendezik meg azt az Észak—Dél konferenciát, amelyről már hónapok óta oly sok szó esik. „Észak”, azaz a fejlett iparú tőkés országok és „Dél”, vagyis a szegény, fejlődő országok többsége állam- vagy kormányfőjével képviselteti ott magát. A rendező és vendéglátó Lopez Portillo elnök legnagyobb gondja az volt, hogyan nyerheti meg Reagan amerikai elnököt a részvételre, mint a leggazdagabb északi ország vezetőjét, anélkül, hogy megsértse Fidel Castrót, a szocialista Kuba első emberét, aki egyben az el nem kötelezettek mozgalmának vezetője is. Mert Reagan kerek perec értésre adta, hogy nem megy el Cancunba, ha Castro is ott van! A minap a mexikói Cozumelban találkozott Castro Lopez Portillóval, s ennek során megállapodtak: , közös közleményükben elismeri a vendéglátó, hogy a fejlődő országok támogatják ugyan Kuba jelenlétét, de e mellett a véleményük mellett nem tudnak teljes erővel kiállni, hiszen akkor a konferenciára nem kerülhetne sor „az USA ismert álláspontja miatt”. A két ország igazságtalannak tartja, hogy Kubát kizárták erről a konferenciáról. S azzal, hogy a Castro—Lopez Portillo találkozó végén ennek egy jelentős dokumentumban is hangot adtak, igazságot szolgáltattak Kubának, ugyanakkor pedig elmarasztalták az Egyesült Államokat. Azon a bizonyos Észak— Dél konferencián az üresen maradó szék látványosan vádolni fogja az amerikai imperializmust, amely „Dél” akaratával szemben egymaga akar diktálni. P. J. Értesítjük tisztelt fuvaroztatóinkat, hogy tehértaxi-fuvarozásainkat a megyében bővítettük a lakossági és közületi fuvarozási igények maradéktalan kielégítése érdekében. Megrendeléseket az alábbi helyen és címen veszünk fel: Bácsbokod, Damjanich u. 18. Rábigy Lázár Jánoshalma, Szőlő út 5. Molnár László Kunszállás, Tanya 794. Mogyoró Ágoston Soltvadkert, Költői A. u. 13. Tóth László Ezen túlmenően a megye helységeiben kialakított tehertaxi-állomásokon. Várjuk megrendeléseiket. VOLÁN- 9. sz. Vállalat 3718 KECSKEMET KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, KECSKEMÉT kérleli hirdetménre az 19B1-8Z-es szinházi évadra: Sarkad! Imre: Elveszett paradicsom dráma Goldoni: A chioggiai csetepaté vígjáték Bródy Sándor: A tanítónő színmű Paul Burkhard: Tűzijáték zenés komédia Gogol: Háztűznéző vígjáték Fejes Endre: Rozsdatemető dráma Schiller: Ármány és szerelem szomorújáték Nestroy: A két holdkóros bohózat A fenti 8 darabra a színház kedvezményes árú bérletet hirdet. Bérletezés: augusztus 11-től szeptember 30-ig. Régi bérlőink helyeit szeptember 5-lg tartjuk meg. Szervezési irodánk nyitva: naponta 10—13 és 17—19 óra között. Szombat délután és vasárnap zárva! f Keresse fel Irodánkat! Jöjjön, szeretettel várjuk I 1596