Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-31 / 178. szám

1981. július 31. • PETŐFI NEPE 0 3 A csaknem hét évvel ezelőtti ígéretemre emlékeztető, s annak beváltására Kiskunmajsára invitáló levél kézhezvétele óta többször felidéztem magamnak a nagyközség cigánytele­pén tett 1974 novemberi látogatásom emlékeit: „Szánalmas putrik szegélyezte csupasár utcasor. Rosszul táplált, mosdatlan, dologtalan férfiak guggolva kártyázó cso­portja, fennhangon tereferélő nők ... Az egyik szél-kibéjár- rajta putri ajtajában aszalódott arcú öregasszony, mellette két pöttöm, riadtszemű gyermek kucorog fázósan. S a meg­tekintett további sárkunyhók között Kátai Aranka házikója, amely nemcsak berendezésével, de a tisztaságával is kivált a többi közül, hivalkodott a telepi nyomorban. A háziasz- szonynak mégis az volt a leghőbb vágya, hogy egyszer sike­rüljön megszabadulnia a putri sorból, rendes házban, dolgos emberek közösségében élni, ahol nincs piszok és nincs ordí- tozás, ahol munka után nyugalmat találni. . LÁM, KÁTAI ARANKA elérte nagy álmát, búcsút mondhatott a telepnek. A neki tett ígéretet be­váltani tartunk most a Radnóti utcai új otthonába, mint annak­idején is, Balogh Ödönnel, a nagyközségben tanító pedagógus­sal, a megyei cigányügyi .társa­dalmi koordinációs bizottság tag­jával. .Alaposabban, mint ő, Majsán kevesen ismerik a cigányok hely­zetét, életkörülményeit. A ci­gány-kisdiákjai révén a helyi ,is­kolában tanításának két évtizede alatt alkalma volt, s van megis­merni, tanulmányozni a családok mindennapi életét, figyelemmel követni annak változásait, és ami ennél is több: ügyszeretőn elősegíteni az igénytelenségből való kiszakadásuk folyamatát. Hiszen a betűvetés tudományának átadásával együtt, az emberibb élet igényének magvait is hinti a csillogó szemű tanítványai, nemkülönben szüleik, nagyszü- leik között. BALOGH ÖDÖN tapasztalásból tudja, hogy a végtelen türelmet igénylő munkálkodását nem ko­ronázza látványos, gyors siker. Számára azonban a legparányibb előremutató mozzanat észlelése is nagy öröm. A nyári szünidő­ben is ezért ruccan el lakhelyé­ről, Kiskunfélegyházáról Majsára minden csütörtökön. Ilyenkor gyűlnek össze ismereteiket gya­rapító beszélgetésre a cigány- klub tagjai. Miközben célunk felé tartunk, erről újságolja: — Negyvenvalahány tagja van a klubnak, de rendszeresen mint­egy húszán jönnek össze. A leg­utóbbi foglalkozáson a Hazafias Népfrontról, annak szerepéről, munkájáról beszélgettünk. Az idén szeretnénk a dolgozók isko­láját is összehozni. Érdeklődő van közöttük szépszámmal. Ál­talában ugyanis csak a hatodik- hetedik osztály elvégzéséig jut­nak el a túlkorosság miatt. Sze­rintem önmagában az is nagyon örvendetes, hogy megvan ben­nük a hajlandóság a hiányzó osz­tályok elvégzésére a mindennapi munkájuk mellett. VELÜNK SZEMKÖZT két ti­zenéves cigánylegényke jön, s il­lemtudó „jó napot kívánok”-kal köszöntik a tanító urat. — Szervusztok, gyerekeim — így Balogh Ödön, aki máris to­vább fűzi a szót: — Hanem, hogy dicsekedjem is egy kicsit! Amire Majsán most, a tanév végén akadt először pél­da: két növendékem, Kolompár József és Kolompár Sándor — nem testvérek — elvégezték a nyolc osztályt. Mind a két fiú szakmunkástanulónak megy a húsiparba. Vittek a tanácselnök elvtársnak egy ballagási meghí­vót, és megköszönték a velük való törődést. Sándornak még két testvére maradt növendékem. Az édesanyjuk pedig részt vett a Budapesten tett osztálykirándulá­son. Óriási élmény volt számára. Most látta először a Dunát... Mellesleg a gyermekeim úgy ki varrnak kupálódva! Rendesen öl­tözöttek, és például Félegyházá­ra járnak be nyiratkozni, meg a strandra. KÖZBEN A RADNÓTI UTCÁ­BA érünk, ahol jobb oldalt az utolsó, újszerű kis ház Kátai Arankáé. A mélyfekvésű porta elkerített fele krumplival, zöld­ségfélével teli házi kiskert. A még mélyebbre lejtő másik fele kopár .udvar, amelynek közepén fóliával takart vályogtégla-rakás. Érkezésünkre három kisgyerek nyomul elő a' konyhaajtón, és gyakorlottan lépegetnek, illetve másznak le a mintegy másfél- embernyi magas, korlátnélküli lépcsőfeljárón. A gyerekek nyo­mán előbújik a légyfüggöny mö­gül Kátai Aranka is. Túláradó örömmel köszönt, és a szobába tessékel bennünket. Az évek fo­lyamán kisiskolásból tizennyolc éves, szép nagylánnyá cseperedett Bori lányát szólítva, rendelkezik: — Hozzá’ be üdítőt, lányom, és főzzél jó kávét! Ügyesen! EKÖZBEN tekintetem felméri a szobát. Mutatós kombinált szekrény, kétszemélyes heverő, egy láthatóan frissen fehérre festett ágy, tv-szekrény, középütt asztal, székek. És példás tiszta­ság. Nem is mulasztom el az el­ismerést: — Igazán csinosan berendez­kedtek. És az a szép cserepes vi­rág az asztalon. Talán a 'lakás­avat óra kapta? — Á, nem. De szívesen a ma­gáé, vigye haza ... A házam négy éve áll. Azóta nem mentem el a telepre. Nem én. Soha, soha! Pe­dig szegény öreg mamán és ta­tám ott él. Csak az anyám jár el hozzájuk... Én mindennap eljöttem megnézni, amikor a ta­nács építette a házat. Mikor kész lett az alapja, bementem a ta­nácshoz, hogy én nem szeretnék csalódni. Ügy higgyék el, volt aki csalódott. Énnálam a lépcsők­kel van baj. Nem tettek rá kor­látot. Amikor' jövök a délutános műszakból, mindig félek, hogy leesek. Meg az anyám is, már nem fiatal. Meg aztán akarnék verandát csinálni, a vályog an­nak van az udvaron. Ügy jobban maradna a meleg a konyhában, nem fújna be a szél. — Mennyit kellett befizetni a házra? — Tízezer forintom' volt az OTP-ben. Kevés pénz. Adtam be kérvényt a Kiskunhalasi Állami Gazdasághoz, és nyolcezer forint­tal megsegítettek. Tudták, hogy egyedül keresek, és harmadma- gammal vagyok. Akkor még is­kolás volt a lányom, akivel most együtt dolgozunk a tajói pincé­szetben. És velem van az anyám. Most már 36 ezret kell befizetni. Részletet havi háromszázat ,tör- lesztek, de ha tudok, hatszázat fi­zetek, hogy megelőzzem magam. Keresetem úgy háromezer körül van, be kell osztani. Annyi a lá­nyomé is. Ö akkor kap sokat, amikor a KST-t kifizetik, mert ott tartja. BORBÁLA MEGFŐZTE, s tál­cán hozza be a kávét. Édesanyja megdicséri ügyességét, majd így szól: — Múlt hétfőn, igaz-e, lányom, vettem teneked lemezjátszót. OTP-részletre. Hatszázhúszat kel­lett befizetni, és szeptembertől négyszázvalamennyit fizetek. Mu­tasd meg, lányom. Közben Balogh Ödön megjegy­zi: a nagylány is benevezett a dolgozók iskolájába, hogy elvé­gezze a nyolcadik osztályt is. Aranka azonban folytatja: — Szeretném a lemezjátszót hamarabb kifizetni, mert azután a konyhába akarok jó cuccokat vásárolni. — A konyhába? Ügy láttam, az tele van ággyal. Épp akartam kérdezni, kié az a sok fekhely? — Jaj, ez a nagyon borzasztó, ezen nem bírok segíteni! Hár­man voltunk, amikor idejöttünk és aztán, amikor a nagy szeren­csétlenség miatt eszemnél se’ voltam, mert a kisöcsémet elgá­zolta az autó, idejött a nyakam­ra a sógorom ötödmagával. Nem bírom őket elküldeni. Pedig ők ketten dolgoznak a tsz-ben. Csak- hát... A néhány pakli cigarettával a boltból érkező édesanyja, akinek szoknyájába három unoka ka­paszkodik, siránkozón közbeszól: — Hát ügyi, az utcára csak nem mehetnek ezek a szegény gyerekek. Jól kérés a vejem és a lányom, egy hónapba’ a hatezret is megkapja, és a vejem, ha megiszik* egy üveg sört... Erre a háttérből Aranka taga­dban rázza a fejét. Ügy tűnik, az unokáiért aggódó nagymama visszahúzó erő, akivel a lánya koránt sincs egy nézeten. Az eset­leges vitájukat megelőzendő, ar­ra biztatom a véznácska öreg­asszonyt, beszélje rá vejét és lányát a takarékoskodásra, hogy nekik is összegyűljön a házra való. Majd szomszédai felől kér­dezem Arankát. — Nagyon jók a szomszédok. Az egyik Elekes Józsefbe,'a másik a fuvaros Magdi. Annyira boldog vagyok velük. Eigyeliik a lakást, ha nem vagyok itthon. Ha táp­pénzen vagyok, ségítenek. Egy ötös találattal felérnek, pedig az borzasztó sok pénz. — És a munkatársai? — Semmiért nem hagynám el őket! Inkább a két kezemet. Ügy mondják nekem, hogy szervusz Arany, szia haver! Énnekem ez a szó mindennél többet ér. Szó­val nagyon jó munkatársak. Ipar- kodok én is. Elég fiatal is vol­tam, amikor a magyarokkal kezdtem magam megismertetni. Most harminchárom vagyok, és tizennyolc évvel ezelőtt még a nevemet is megmagyarosítottam, hogy ne legyek Kolompár. Tíz évig a szegedi konzervgyárba jár­tam. Sokszor kaptam üzenetet, hogy menjek vissza, mert ott is szerettek. De nagyon jó a gazda­ságba’, a tajói pincészetbe’ és itt is már nyolcadik éve vagyok. Dehogy is hagynám el őket!... TÁVOZÓBAN ARANKA jó­darabon elkísér bennünket. Ami­kor megállunk búcsúzásra, te­kintetét még egyszer kis há­zára irányítja, mondván: — Most látom csak, hogy mi­lyen szépet mutat. De jó, hogy kékre festettem az ajtót, abla­kot ... Perny Irén Egyre kevesebb föld marad parlagon A három évvel ezelőtt módosí­tott földvédelmi törvény, amely a földhasználat korábbi hiányos­ságainak felszámolására rendsza­bályokat helyezett kilátásba a vétőkkel szemben, bevált a gya­korlatban — ez derül ki a MÉM összesítéséből, amely a nyári ál­lapot alapján azt vizsgálta, ho­gyan tettek eleget művelési köte­lezettségüknek a mezőgazdasági nagyüzemek, illetve a kisterme­lők. A tapasztalatok kedvezőek: amíg a korábbi években a tavasz végén és a nyár elején rendre öt­venezer hektárnyi terület maradt műveletlenül, addig az idén mind­össze 8500 hektár maradt ki a művelésből valamilyen — általá­ban a gazdaságot nem terhelő — ok miatt. Igaz, további 12 ezer hektáron sem folyt mezőgazdasági termelőmunka, ebben azonban az ár- és belvizek, a ludasak. Ezek az idén minden korábbinál hosszab­ban tartották fogságukban a ter­mőföldeket. A fennálló rendelkezések sze­rint a földek aranykorona-érté­kének ezerszeres szorzatát kellett megfizetnie annak a nagyüzem­nek, amelyik elhanyagolta a te­rületet és vetetlenül hagyta a földet. (Ez egy átlagos minőségű szántóterületnél egy hektáron 20 ezer forintot is jelentett.) Több üzemet az elmúlt egy-két évben megbüntettek a művelési kötele­zettség elhanyagolása miatt, ■ de az adatok szerint nem ez vitte előre igazán az ügyet. Az elmúlt időszakban egyes mezőgazdasági termények árának növelése nyo­mán a mezőgazdasági üzemek a .korábbinál nagyobb területre ve­tettek egyebek között cukorrépát, továbbá napraforgót. A fontos ipari növények részben a koráb­ban kihasználatlan területekre kerültek. Egyre jobban éreztetik hatásukat a nagyszabású talajja­vító munkálatok, ezekkel ugyanis visszaadják a földek korábbi ter- mőártákét, és így a gazdaságok ismét ezekre a területekre irá­nyítják a vetőgépeket. A felmérés arról is tanúskodik, hogy az idős emberek egyre in­kább képtelenek megművelni te­rületeiket. Az országban mintegy kétezer hektárról állapították meg, hogy tulajdonosaik, műve­lőik, kezelőik idős koruk miatt képtelenek eleget tenni a termő­föld támasztotta követelmények­nek. Csökkentette viszont a kieső területet az, hogy az elhagyott és korábban felszámolt tanyákat, és azok környékét, ahonnan idős la­kók a falvakba, illetve a városok­ba költöztek, ismét bekapcsolták a mezőgazdasági termelésbe. Üjabb ugrásszerű ' javulásra azonban a kieső területek ismé­telt felhasználásánál nem lehet számítani, hiszen többnyire rossz domborzati viszonyú és csekély termöképesságű talajokról ás vi­dékekről van szó. Ezek csak fo­kozatos szakmai fejlesztő munká­val kapcsolhatók be a termelés­be. (MTI) A ritkaszép Szűcsi erdő Alföld építészeti és lakáskultúrá­jának. A Szent István utca a Rákóczi Ferenc utcába torkollik: ezen jobbra, északi irányba megyünk. Amikor elfogynak a családi há­zak és elkopik az aszfalt is, ház­táji, illetve nagyüzemi szőlőpar­cellák közé, később 20—22 éves nemesnyár-, akác- és juhartelepí­tés mentén — balra hatalmas le­gelőre kitekintve — vezet a szé­les homokút. Kiindulópontunk­tól. kb. 2 és fél kilométerre meg­pillanthatjuk a természetvédelem nemeskócsaggal szimbolizált szürke tábláját: a híres kőrises láperdő legdélibb csücskéhez ér­keztünk. Innen balra alig látszó kerék­nyomokat is követhetünk, de a legmegbízhatóbb kalauz maga az erdő; bárhogy kanyarog, marad­junk végig közvetlenül a szélén. Bal kéz felől hol kinyílik, hol összébb szűkül a lágyszárú nö­vényekben (például lila virágú cicfark, vagy vadszegfű) rendkívül gazdag, ezerszínű, kaszálónak A sorozatunkban már több al­kalommal citált Nemzeti pajrk a Kiskunságban című tanulmány­kötet a kiskőrösi Szűcsi erdővel kapcsolatban is tömör, kifejező: „Területe 92 hektár. 1974-ben nyilvánították védetté. Az Alföl­dön egykor kiterjedt láperdők maradványa, erdei tisztásokkal, kaszálórétekkel tarkítva. Uralko­dó a kőrises—égerláp természetes erdőtársulás, változatos és színes cserjeszinttel, Botanikai-dendro- lógiai jelentőségén túlmenően ki­emelkedő tájképi szépsége is. A városhoz és a közlekedési utak­hoz való közelsége és tájképi megjelenése alkalmassá teszi tö­meges látogatásra, kikapcsolódás­ra.” A krónikás mindezt azzal tol­daná meg, mindjárt a bevezető­ben, amit Nagy Mihály erdőmér­nöktől, a kiskőrösi erdészet veze­tőjétől hallott: a kirándulók mél­tatlanul mellőzik, sőt még a hely­beliek közül Is csak nagyon ke­vesen ismerik. Végigjárva az alábbiakban vázolt, egyelőre jel­zés nélküli, de eltéveszthetetlen, 9 kilométer hosszú rendkívül könnyű, kellemes sétautat, csak annyit mondhatok: érthetetlen ez a közömbösség. Kezdjük mindjárt a városköz­pontban, a bővebb bemutatást nem kívánó Petőfi-szülőháznál és emlékmúzeumnál. A Kossuth La­jos utcán 200 méter után fordul­junk be a Szent István utcába, ahol a 23-as számú, szépen kar­bantartott, ' deszkahomlokzatú, nádfödeles, kékre festett lábaza- tú épületnél feltétlenül időzzünk pár percet. Ez a szlovák tájház. Helyiségei, egyáltalán az egész udvar beosztása, berendezése egy XX. század eleji szlovák közép­paraszt tárgyi világát tárja elénk. A lakóépület külső megjelenése és bútorzata jól érzékelteti, hogy a Kiskőrösre települt szlovákság mennyire részese lett a magyar • Sétánk elején, még a városban találjuk meg a szlovák tájházat. 0 A Kiskőrös nevét adó kőrisfák egy szép példánya. használt láprész. A magas- vagy feketekőrisfák (tőlük eredeztetik a város nevét) közé néhol egy- egy hazai nyár, tiszteletet paran­csoló kócsányostölgy ékelődik be. Előttük pedig — mintegy áthatol­hatatlan bozótosnak, álcázya a beiül sokkal gyérebb, bár ösvény- nyél, úttal nem kecsegtető erdőt — bokrok, cserjék guggolnak sű­rűn. Már csak szépen hangzó ne­ve miatt is említést érdemel egyik-másik, így a kecskefűz vagy rekettye, a vörösgyűrűsom, a fagyai, a salamon pecsétje, a varjútövisbenge, a kányabangita (a labdarózsa őse) és a kecskerá­gó vagy papsapka. A rét közepén kölessel beülte­tett vadföldet érintünk: jobbról — egy rövid nyiladékon át, a ke- lebiai vasút előterében — kuko­ricás és gyümölcsös integet. Az erdőszéllel együtt nagy ívben bal­ra tartunk, majd egy magaslest elhagyva ismét jobbra. Arboré­tum-belsőkhöz hasonlítható, vál­tozatos-kedves panoráma fogadja a vándort. Minden háborítatlan, tökéletes a csend, a nyugalom. Még a hirtelen elénk álló őzpár is megmerevedik, s egészen hal­kan surran a fák közé. Ahol rz eredeti, természetes állapotában mocsaras-süppedékes, mára vi­szont teljesen kiszáradt talajba ha leásnánk, tőzegre bukkannánk. (S ahol az' egykor vizenyős terep­nek köszönhetően sem tapostak ki soha semmilyen utat.) Hamarosan, a Szűcsi erdő észa­ki végénél, a távolból feltűnik a tabdi égerláp, s ugyanitt találko­zunk egy halvány szék árút tál, mely balra kanyarodva, továbbra is gyönyörű, ligetes-szavannás vi­déken keresztül fut ki a túránk elején jelzett tágas legelőre. In­nen balra, a juhhodályokat kike­rülve jutunk vissza a „soksávos” homokútra, illetve a védettségié figyelmeztető táblához. 9 Ligetes erdórész, az előtérben kaszálóval. 0 Hívatlan vendégek nyoma, avagy azért Kiskőrösön is van, aki is­meri a Szűcsi erdőt. Talán sohasem tudom meg, hogy elég régóta súlyosan káro­sodik ez az eleddig ritka termé­szeti értékeket éltető táj rész, ha nem találkozom Nagy Mihállyal és barangolás közben nem be­szélgetek szegedi tudományos ku­tatókkal, biológusokkal. Igen, 10 —15 évvel ezelőtt még vígan nőtt itt egyebek között a páfrány, a szibériai nőszirom és a kosbor, sok volt a teknőc és meg lehetett találni a csigák legkülönbözőbb fajtáit. Most már csak elvétve akadnak hírmondójukra, egy-egy különleges példányra . a szakem­berek. Az ok: egy közeli csator­na, amit néhány éve a legelő le- csapolására építettek, ám ami el­viszi a talajvizet a láperdő és a láprét alól is, minek következté­ben megindult a szikesedés. s tel­jesen átalakul a növény- és állat­világ. Addig kellene hát közbeavat­kozni a Kiskunsági Nemzeti Park vezetőinek, amíg nem késő, amíg jóvátehetetlen változások nem következnek be... K. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents