Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-23 / 171. szám

1981. július 23. • PETŐFI NÉPE • 3 (Straszer András képei) ÖTNAPOS MUNKAHÉT Az üzletek kérdőjelei „TESTVÉREK, JÓ BARÁTOK! GYERTEK, SEGÍTSETEK! Tizenkét kőműves (tanuló) ma Téglászilánkok, lepöttyent mal­terdarabkák belül, a frissen ra­kott B—30-as blokkfal mentén, a még nyers, vizes földön. Ez a kép fogad, a petőfiszállási orvosi ren­delő folytatásaként, abban a pi­ros téglás épülettoldalékban, amelynek falai közt — ha min­den jól megy — ősszel már fo­gat gyógyítanak. é Fogászat a faluban? Megmoso­lyogták, mi több: nemrég még ki is nevették Jözsa Antal Illés ta­nácselnököt, hogy ilyet forgat a fejében. — Miből építteti meg a rende­lőt? Abból a félmilliós fejlesztési alapból, amiből az idén gazdál­kodhat? Az kevés! — legyintet­tek egyesek. A kishitűek egy szabad szom­baton kezdtek ocsúdni. Június 20-a volt, amikor kilenc községi tűzoltó és tizenhárom KISZ-es (hárman a tsz alapszervezetéből) a tanácselnökkel nekifogott, hogy az általános orvosi rendelőnél, az udvaron keresztben húzódó 30 centiméter vastag és akadályozó, régi járdáf,.szétzúzza. Aláírás­sal, sok-sók nehézséggel, de si­került. Estétől már kötött az új beton a kiásott alapban. A következő napokban több­ször fordult a rendelőnél a Pe­tőfi Tsz teherautója. Az építő­anyag szállítását ugyanis e közös gazdaság vállalta. Hozzájárult a gyors kezdéshez Kiskunfélegyházán, a város ta­nácsánál Molnár Imre tervcso­portvezető és még néhány honvéd is. Ök készítették el, egyetlen fil­lér nélkül, a rendelő tervét. Végül is azonban nem állná­nak ma a falak, nem csábítanák a fotóriportert sem hívogatóan a tágas ablakok, s nem pattanna a téglaszilánk, ha egy szintén se­gíteni kész másik lelkes közös­ség: a kiskunfélegyházi 608-as szakmunkásképző első éves kő­művestanulói, Darvalics Miklós szakoktatóval el nem jönnek tár- adalmi munkában építeni a pe- tőfiszállásiak fogorvosi rendelő­jét. Ám eljöttek, és a kunszállási Barjfucz Antal, a bugaci Czakó Zoltán, Kanyó László és Mészá­ros István,'a pálmonostori Far­• Félidejéhez érkezett a rendelő építése. Balra a régi, jobbra az új szárny. (Méhesi Éva felvétele) kas Ferenc és Laczkó Zoltán, a gátéri Dömötör Zoltán, a tanyán lakó Rigó Sándor, a petőfiszállá­si Tajti Mihály és Lajos József, meg a kiskunfélegyházi Kovács Sándor és Szécsényi István — ti- zenketten — munkához kezdtek. Szakoktatójuk, aki ismerős itt, és hallott a tanács tervéről, azt mondja: — A tanév befejezése után volt két hét lyukas időnk. Beszélték többen, a gyerekek is, hogy mennyire megszorultak Petőfi- szálláson. A fiúknak — szeretik ezt a szakmát — megtetszett a dolog, hogy gyakorlatként, társa­dalmi munkában, részt vehetnek egy fogorvosi rendelő építésében. Reggel 7-kor hoz bennünket a tsz busza kifelé Félegyházáról, dél­után 4-kor pedig indul velünk vissza. Ebédet itt kapunk, a köz­ségi tanácstól. Ennyi a fizetsé­günk. Nem mindennapi építkezés ez a petőfiszállási. A kezdeményező házigazda, Józsá Antal Illés ta­nácselnök nem bontogat boros­vagy sörösüvegeket. Nem kínálja unos-untalan a fiúkat: „Igyatok! Ez a tietek!" Azok anélkül is, csendesen, szerényen dolgoznak, mintha igazi bért kapnának ezért a nyár eleji munkáért. Tajti Mihály kezében serpenyő és vakolókanál. A serpenyő, mon­danunk sem kell, ,nem háztar­tási, nem vöröshagymát apríta­nak bele. Habarccsal telik az, amikor a ládából megmeríti, hogy az első ablaknál egy hajlatot ken­jen belőle. Nyomában a többiek hétféle sl- mítóval. Másmilyen kell a sa­rokhoz, kívül, másmilyen a bel­ső hajlatokhoz, nagy simító a fő­falhoz, nyeles léc, munkaléc, kar- tecsni — ők tudják azt a legjob­ban. A kőművesmunkák végeztével átadják a terepet Eszik László községi vízvezeték-szerelő kis­iparosnak — s ők nyaralni men­nek. Megérdemlik. Mesterük, Darvalics Miklós, viszont nyáron sem pihen. Szülő­falujában, Tornyiszentmiklóson már várják. — Miért? — Zalában is úgy csinálják, mint itt — feleli. — „Testvérek, jó barátok! Gyertek, segítsetek!" Kohl Antal Pályázat új tankönyv írására Az utóbbi évek gyakorlatához híven az általános iskolai VII. osz­tályos, új ének-zene tankönyv írá­sára is pályázatot hirdetett a Tan- könyvkiadó Vállalat. A pályázók­nak el kell készíteniük a korszerű aktivitásra serkentő, munkáltató tankönyv koncepcióját és pedagó­giai tervét, valamint a tankönyv­nek a tanév első negyedében ok­tatandó részletes fejezetét. A pá­lyamunkákat — amelyeket a tan­terv. az útmutató és a Vll./osztály hanglemez zenehallgatása tema­tikája szerint kell megírni 1982. április 20-ig lehet benyújtaftr—a— kiadóhoz. A legjobb pályaművek szerzőit díjazzák, és a Művelődési Minisz­térium külön jutalmában is része­sülhetnek. Eredményhirdetés egv év múlva lesz. Az eredménytől függ, hogy a Tankönyvkiadó kivel köt szerződést az új ének-zenei tankönyv megírására. A 104 olda­las tankönyvet az 1984—85-ös tan­évtől használhatják majd a diá­kok. Egy másik tankönyvpályázatban a napokban eredményt hirdettek. A Műalkotások elemzése a gimná­zium I—III. osztályai számára cí­mű tankönyv írására ez év janu­árjában hirdették meg a pályáza­tot. Az I- díjat Beke László tudo­mányos kutató, a II- díjat Kárpá­ti Andrea művészettörténész, a III. .díjat Herendi Miklós közép­iskolai tanár- budapesti pályázók nyerték. Jutalomban három pe­dagógus részesült. Csongrádi aranylelet Értékes aranytárgyakat találtak a régészek a Csongrád megyei Sándorfalva határában. A már egy éve folyamatban levő lelet­mentő ásatások során egy körül­belül háromezer-nyolcszáz éves bronzkori temetőre bukkanlak. Az egyik zsugorított csontváz mellett három darab csónak ala­kú arany fülbevalót találtak. A leletek vizsgálata alapján megállapították, hogy a sírokban a Balkán vidékéről származó nép­csoport tagjait temették el. (MTI) Barack D árcsak az angyal szólt volna be­lőle, amikor H. N. kollégám lapunk jú­lius 17-ii számában kijelentette :• „Tud­tommal hamarosan siker koronázza az erőfeszítéseket, és kecskeméti szabada­lom lesz ismét a va­lódi barackpálinka”. Nyilván tudják, me­lyik cikkről van szó: „A barackpálinka és. környéke” című so­rozat III. fejezetéről, amelyből fellélegez­ve vette tudomásul a „hírős város” * né­pe, hogy végre-vala- hára saját kezükbe kaparintják vissza a valamikor „Kecske­mét város közönsé­ge” által védjegyzett termék szabadalmát. Nemes igazságtétel ez, hiszen azokat il­lesse a kizárólagos gyártás joga, akik megalapozták a ba­rackpálinka világ­hírnevét. Pont „a kizáróla­gosságban rejlő von­zóerő” révén. Ami — ugye a helyi ér­dekeltség művi meg- csappantása folytán enyészni, vagy pon­tosabban osztódni, kezdett. De ha már újra visszatelepül a gyár­tás, össze kell szedni furfangot, fantáziát, hogy azt a világhírt „Kecskemét város közönsége” elevenen tartsa. Természete­sen szellemesebb, ke­vésbé lerohanó és szeszezett reklámfo­gásokkal élve, mint fineszes eleink. In­dulónak anno dacu- mal ügyes ötlet volt a Budapesten tar­tózkodó walesi her­cegnek odanyújtani a pántlikás büty­köst — „Húzza csak meg bátran a tekin­tetes'úr!”. S a köz­vetlen modorú, szer­tartásokat nem ked­velő főúr nem is ké­rette magát. Dicsérő véleményét szalag­címekben hirdették az újságok. A királyi sarj egyetlen nyilvá­nos cuppantással döntő lökést adott a kecskeméti barack- pálinka karrierjé­hez. Ez a rövid he­tek alatt megduplá­zódott rendelésben is igazolódott. Hiába na, ország-világ tud­ta akkoriban, hogy a mindenkori walesi herceg hagyomány szerint ízlésdiktátor. S miként a pálin­kánkról pillanatok alatt kialakult elra­gadtatása tanúsítja — nemcsak úri - di­vatügyekben volt szakértő, is Gusztusának meg­bízhatósága mellett szólt, hogy Magyar- országra már miint Európa egyik legvi- láglátottabb embere érkezett. Bejárta ak­kor Kanadát, az Egyesült Államokat, azután Űj-Zélandot és Ausztráliát, majd Japánt, Afrikát és Dél-Amenikát. Igen­csak tapasztalta te­hát, hogy — mint a szólás tartja — hon- nét hull a makk, mit érnek a pálinkák. No meg a nők. A mai öregek emlékeznek rá, hogy a trónörök­lésről is lemondott egy polgári szárma­zású hölgyért. Azt mindenesetre írjuk á javára, hogy ott volt a kecskeméti barackpálinka világ­hírének bölcsőjénél. No igen, eltekintve attól, hogy manapság nincs már nemzeti méretű hasraesés, walesi herceg híján akár királyok, kor­mányfők látogassa­nak is hozzánk, s a díszdobozos itóká- ajándékokat is diszk­rétebben csúsztat­juk neves vendége­ink kocsijának Cso­magtartójába. Eszünkben sincs a pohárköszöntőt kö- -Vető slukk után szá­jukhoz tartani a mik­rofont: „Mit szól a kecskeméti barac­kunkhoz, elnök (mi­niszter, kormányzó stb. úr) elvtárs? Örömmel látom, hogy könnyezik...” iért is firtatnánk, “ , ami ma már nyilvánvaló? Hogy tudniillik a kecske­méti barack éppoly világmárka, mint a tokaji aszú, a grúz konyak, a francia pezsgő. Avagy hz eg­ri bikavér. S ez utóbbit sem véletle­nül említjük itt. Mert mi a világhír­név csalhatatlan je­le? Az, hogy ha vala­mely műalkotást, ter­méket hamisítanak. Adjon erőt, bizta­tást a barackpálinkát kizárólagosan véd­jegyező kecskeméti közönségnek a jö­vőben az is, hogy ezt az extraitalunkat már hamisították a nagyvilágban. Tizen­két esztendeje, 1969 nyarán nyerte meg a MONIMPEX a milá­nói törvényszék előtt folyó perét az Ange­lo Gabbiani cég el­len, a kecskeméti ba­rackpálinka védel­mében. Az olasz cég ugyanis magyar gyártmány, Buda­pest Hungary meg­jelöléssel hamisított barackpálinkát ho­zott forgalomba, (liasonló pert nyer­tünk meg akoliban Ausztriában is, ahol meg az egri bikavért hamisították.) Azért mondjuk. Még egyszer ne en­gedje ki kezéből „a kizárólagosságban rejlő vonzerőt” a ba­rackpálinkát művé­szi „fokon” előállító kecskeméti közönség. Éljünk a gusztusos propaganda lehető­ségeivel! Ne hozzunk vissza olyan húzáso­kat, hogy például kecskeméti barack­kal lepünk meg első diszkós kislányokat, s a lányságától hiva­talosan búcsúzó kar­társnőnek se küld­jünk olyan dísztáv­iratot — esetleg fü­tyülős barackot is csatolva —, amely­ben lelkére kötjük: a békesség kedvéért mindig legyen oda­haza pálinka. Mottóként lebeg­jen a szemünk előtt, hogy a kecskeméti barack is csak kis mértékben orvosság. S nagymértékben sem gyógyszer, bár­mennyire szeretnék a cinikusafob iszósok elhitetni. Tóth István Mi tagadás, a fogyasztóközönség legalább olyan érdeklődéssel vár- je, hogy a kereskedelem miként tér át január elsején az ötnapos munkahétre, mint azok. akik a pultok mögött dolgoznak. Óhatat­lanul felvetődik ugyanis a kérdés: miként fogják megoldani ezt az átállást az állandó létszámhiány­nyal küszködő boltok? Eddig is kevés volt az eladó, a pénztáros' a büfés és a takarító-személyzet. De mi lesz, ha néhányan még sza­badnapon is lesznek? S ebből nem következik-e, hogy romlanak majd a beszerzési lehetőségek, több időtöltéssel és kényelmetlen­séggel jár a hétvégi bevásárlás? Kérdőjelek sokasága várja tehát a jövő év január elsejét, amikor a kereskedelemben is bevezetik az ötnapos munkahetet. □ I § Az aggodalmak nem teljesen alaptalanok. Nézzük a külföldi példákat. A szocialista országok­ban — az NDK-ban. Csehszlová­kiában és Bulgáriában — az ötna­pos munkahét bevezetésekor az üzletek felét —, hogy a kereske­delmi dolgozók minden második héten szombaton kaphassák meg a szabadnapjukat — szombaton­ként eleinte zárva tartották- En- . nek következtében a nyitvatartó boltokban nagyobb lett a zsúfolt­ság, hosszabban kacskaringóztak a sorok, türelmetlenebbé váltak áz eladók, s persze a vásárlók. A kialakult állapot nemcsak a fo- gvasztóközönség körében keltett elégedetlenséget, hanem a keres, kedelmi alkalmazottak is elgon­dolkoztak azon: vajon érdemes-e az egyik szomaton angyonhajtaní -ínagukat csak azért' hogy a követ­kező szombatjuk szabad legyen? Mivel ez a nyitvatartási rend a közvélemény élénk ellenkezésével találkozott, be kellett látni, hogy a kereskedelemben — és sok más munkahelyen — az ötnapos mun­kahét nem jelent egyet a szabad szombattal, vagyis az üzleteknek nyitva kell lenni szombaton is. Ez utóbbi felismerés jegyében született meg a Belkereskedelmi Minisztérium, a KPVDSZ és a SZÖVOSZ közös irányelve, mely­nek értelmében az ötnapos mun­kahetet úgy kell bevezetni, hogy a nyitvatartási idő mindenkor iga­zadjon a vásárlói igényekhez- s emellett ne csökkenjen az eladás színvonala. . Miként valósíthatók meg ézékíaz irányelvek a gyakorlatban? Rö­viden válaszolva: az eddigieknél sokkal körültekintőbb és átgon­doltabb munkaszervezéssel. □ □ □ Ezért kell ügyelni a többi kö­zött arra, hogy a csúcsforgalmak idején lehetőleg minden eladó az üzletben legyep. Viszont ne tá­masszák a pultot holtidőben, ami­kor alig-alig nyitja valaki’ rájuk az ajtót. Be kell vezetni továbbá a csúsztatott munkakezdést, s univerzális kereskedőket kell ké­pezni. A kereskedelem nagy család­ján belül majd minden szakmá­nak — az iparcikk-, a ruházati-, vagy az ■ élelmiszercikk-kereske­delemnek és a vendéglátóiparnak — mások a feladatai- s mások az adottságai és a lehetőségei is. S ehr hez még hozzá kell venni, hogy szakmákon belül is jelentősek az eltérések- Merőben könnyebb ugyanis a megyeszékhelyen lévő, esetleg száz dolgozót foglalkozta­tó nagy ABC-áruházakban áttér­ni az ötnapos munkahétre, mint az egyszemélyes vegyes boltokban. A kereskedelmi vállalatoknak azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szabad szombatot majd mindenki élvezi. így felte­hetően az üzletek hétvégi forgal­ma is megugrik' hiszen köztudo­mású, hogy a szabad idejüket so­kan töltik vásárlással. Természe­tesen nemcsak a kereskedelmet készteti az ötnapos munkahét be­vezetése ötletesebb munkaszerve­zésre, hanem a fogyasztóknak is jobban meg kell tervezniük a be­szerzéseiket. □ □ □ A lakosság megértő támogatá­sára is feltétlenül szükség van te­hát. De minden vitán felüli, hogy elsősorban a kereskedelmi és ven­déglátóipari vállalatok, valamint a szövetkezetek feladata — a he­lyi tanácsi szakigazgatási szervek­kel egyetértésben, saját dolgozóik­kal megvitatva — úgy bevezetni az üzletekben az ötnapos munka­hetet’ hogy a fogyasztókat emiatt semmiféle hátrány ne érje. A T. KEZE BEN A VOLÁN - KÉZ EBEN A DÖNTÉS III. A sebesség és az utak Mint már ko­rábban taglal­tuk, a közle­kedés egyik alapvető té­nyezője az út és a vele kap­csolatos léte­sítmények so- | ra. A közút egy összefüggő szakaszára érvé­nyes vonalvezetési, kei észt met­szeti, csomóponti jellemzők ösz- szességét az adott útszakasz ki­építési karakterisztikájának ne­vezzük. Ezek alapvetően befo­lyásolják a gépjárművek sebes­ségét, valamint a bekövetkező balesetek alakulását. Az út kiépítettségi jellemzői a következők: az ívek, látótávolság, lej tők-emelkedők, burkolat- és padkaszélesség, oldalirányú aka­dályok. A közutakon bekövetke­zett balesetek elemzéséből kide­rült, hogy az utóbbi években, korszerű elvek szerint készített utak 'baleseti adatai a legked­vezőbbek. Ezek 7" vonalvezetése ugyanis tiszta, jól láthatók az akadályok, ívei megfelelnek a legmodernebb gépkocsi sebességi követelményeinek. A különböző vizsgálatok kimu­tatták, hogy a kis sugarú, 300 mé­ternél kisebb ívek rendkívül ve­szélyesek. Itt a járművezetők az általuk megfelelőnek tartott se­bességet a korábbi tapasztalataik alapján választják meg. Amikor a jármű megkezdi az íven törté­nő halódást, fellép az oldalirányú erő, s kicsúszáshoz, sodródáshoz vezet. A láthatóság, azaz a be­látható útszakasz hossza is je­lentős mértékben befolyásolja a sebesség megválasztását. Ha egy - hosszú egyenes után — ahol a járművezetők teljes körben lát­ják az utat, sőt, a padka melletti tárgyakat is — egy kis sugarú ív következik, elkerülhetetlen a bal­eset, hiszen a vezető nem csök­kenti a sebességét. Az útviszonyok fogalmához tartozik a sáv szélessége is. Egy majdnem négy méteres sávban közlekedő személygépkocsi veze­tője, amennyiben az út három méterre keskenyedík, 15 km/órá sebességcsökkentést. hajt végre. Óhatatlanul megteszi, hiszen már nem érzi magát annyira bizton- . Ságban, mint korábban. A baj ak­iikor következik 'be, ha nihes kont- Jroll,' ha a vezető ekkor is nagy 'biztonságban érzi a járművét. Az emelkedők, lejtők az óvatos, meg­fontolt járművezetőknél ugyan­csak sebességcsökkentést kíván­nak. Általában egy személygép­kocsi esetében a 4 százalékos lej­tő mintegy 10 kilométerrel csök­kenti az átlagsebességet. A ta­pasztalat az, hogy a lejtőn lefelé a gépjárművek nem a megenge­dett, a biztonságos, hanem ennél jóval nagyobb sebességgel hajta­nak, s a fékezés ezekben az ese­tekben nem vezet eredményre. Nem hagyhatók figyelmen kí­vül a forgalmi hatások sem. A közlekedés résztvevői legfonto­sabbnak az utazási időt tartják, azaz: mennyi idő alatt jutnak el a célig. Ezt azonban sok minden befolyásolja. Például az út telí­tettsége: egy adott kilométeren hány jármű közlekedik egyidő- ben, s azok milyen típusúak. Amennyiben sok a jármű, csök­ken a mozgási szabadság, időkö­zönként kényszerűségből meg kell állni, sőt, várakozni is kelL A kényszerű esetek feloldódása után nem mindegy, hogy mek­kora a jármű gyorsítóképessége, milyen gyorsan tud kikecmeregni a „gubancból”. A forgalom minőségét alapve­tően négy fő követelmény szerint osztályozhatjuk: sebesség, bizton­ság, kényelem, gazdaságosság. A gépjárművezetők előtt közismert, hogy a legnagyobb sebességüket zavartalan forgalomban tudják kifejteni. Manapság azonban ez a zavartalan forgalom csupán idea, hiszen az autópályák kivé­telével, útjainkon változó a for­galom: a lassú járműtől a 20 ton­nás kamionig, á kerékpártól a lovas kocsiig minden megtalálha­tó. Kiszámították, hogy a megha­tározott, korábban elrendelt se­bességkorlátozás — személygép­kocsinál 80 kilométer — lehetővé teszi az ütemes haladást, az aránylag gyors célbaérést. Ez a sebesség biztonságos, az utasok és a gépkocsivezetők számára ké­nyelmes, s egyben az üzemanyag­fogyasztás szempontjából gazda­ságos is. Néhány szóban az időjárásról: hazánkban általában derült idő­ben következik be a balesetek zö­me. Ebből az következik, hogy pontosan ilyen időszakban vá­lasztják meg helytelenül a gép­kocsivezetők a sebességet; mert, ha romlik az időjárás, csökken a látótávolság, automatikusan las­sabban közlekednek. G. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents