Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
Számítógépek a termelés szolgálatában NÉ Parlamenti tisztségviselők értekezlete Hétfőn a Parlamentben tanácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az illésen Apró Antftl, az országgyűlés elnöke ismertette a parlament soron következő, nyári ülésszakának előkészületeivel kapcsolatos teendőket. Ezt követően Madaras! Attila pénzügyi államtitkár, a Magyar Népköztársaság 1980. évi költségvetésének és a tanácsok 1976—1980. évi tervének végrehajtásáról adott ismertetőt. Nyitrai Ferencné államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a statisztikáról szóló 1973. évi V. törvény eddigi végrehajtásáról tájékoztatta a parlamenti tisztségviselőké*. (MTI? KISZ-fiatalok a Széchenyivárosban Kecskemét legnagyobb lakótelepén, a Széchenyivárosban két esztendeje alakult meg a pedagógusok KISZ-alapszervezete. Legfontosabb feladatuknak a lakótelepi gyerekek1 hasznos, tartalmas szabadidőprogramjának megszervezését tartották. Igyekeztek- a három Iskola, — a Molnár Erik, a Budai Dezső, és a Lánchíd utcai — tanulóit különféle vetélkedőkön Is együtt szerepeltetni. Az elmúlt napokban Bartók-vetélkedőn, majd Hőseink nyomában — címmel történelmi akadályversenyen találkozhattak, több százan. A KISZ X. kongresszusa előtt az alapszervezet tagjai valamennyi nyolcadikossal elbeszélgettek a mozgalom célkitűzéseiről, távlati programjáról. Az idén első alkalommal a lakótelep fel-, nőttelre is gondoltak, meghirdették a Széchenyi-kupát. Jó munkájukért az elmúlt napokban az alapszervezet jelenlegi titkára, Urbán Katalin a KISZ KB Dicsérő Oklevelét vehette át. A számítástechnika széles körű alkalmazása hazánkban is intenzív szakaszába érkezett. Az intézményeknél és vállalatoknál magas fokon képzett szakembergárda dolgozik. A nagyobb számítógépekből álló géppark 18 milliárd forint értéket tesz ki. A több mint 700 számítógépet közvetlen vagy közvetett formában 2500 vállalat használja rendszeresen. Körülbelül 100 vállalat saját berendezéssel rendelkezik, amelyeket elsősorban ügyviteli és nyilvántartási munkákhoz alkalmaznak. Az utóbbi időben mindinkább előtérbe került a számítógépes termelésirányítás megszór vezese is. Magyarországon jelenleg 25 intézmény biztosit folyamatosan számítástechnikai szolgáltatást, náluk található meg a hazai számítógép-kapacitás egyharmhda. Ezek az intézetek megtervezik a különféle alkalmazási rendszereket, gépi adatfeldolgozó és más programokat dolgoznak ki. Az ilyen szolgáltatásokat -legalább 500 ipari és kereskedelmi vállalat vesz igénybe. A következő években, részben a beruházási korlátozások miatt, jóval kevesebb új berendezés beszerzésére nyílik lehetőség. Nem is cél a géppark olyan gyors ütemű bővítése, mint eddig, annál inkább a meglévő kapacitás sokkal jobb kihasználása. A VI. ötéves tervidőszakban elsősorban a hazai számítástechnikai termékek, illetve a KGST-orVendégek az NDK-bóI sál ^áL7 3ps A kiskunhalasi Vörös Október Termelőszövetkezet és három Meissen környéki szövetkezet között évek óta gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Az elmúlt héten az NDK-beli közös gazdaságokból 12 tagú, szakemberekből álló delegáció tett látogatást Kiskunhalason, ahol megismerkedtek a gazdálkodás eredményeivel, tapasztalataival. A vendégeket fogadták a város párt- és tanácsi vezetői, s üzemlátogatásra meghívta őket a Vörös Szikra Termelőszövetkezet, valamint a kiskun- majsai Jonathán Tsz is. Felvételünk akkor készült, amikor a delegáció üzemlátogatáson vett részt a Vörös Október szakosított csibenevelő, telepén, ahol Király József főágazat-vezető adott tájékoztatást. OLIMPIA ÉS SPORT A TIT Bács-Kiskun megyei szervezete és az MTSH. június 15—18. között, a sport és az olimpiák történetét bemutató kiállítást rendez a kecskeméti'Tudomány és Technika' Háza előcsarnokában. A megnyit tón, 15-én- délután -öt órakor Dr. Hegedűs Csaba, a 100. magyar olimpiai bajnok, a blrkózóválogatott szövetségi kapitánya is ott lesz. és fél hatkor élménybeszámolót tart. Ezt követően a résztvevők megtekinthetik a Moszkvai olimpia 1980. című filmet, amely a nagy sportparádé legszebb pillanatait eleveníti fel. SZEMTANÚ KERESTETIK MŰSOR: Gaál Gábor Kecskeméten A televízió egyik forgatócsoportja a közeljövőben portréfilmet készít Gaál Gáborról, a nemzetközi munkásmozgalom Jelentős alakjáról, a két világháború közti szellemi élet egyik legeredetibb személyiségéről, a Korunk című folyóirat főszerkesztőjéről, a romániai magyarság kimagasló alakjáról. A mintegy negyven percre tervezett adásban arra vállalkozunk, hogy közel hozzuk Gaál Gábort a mai nézőkhöz, s érzékeltessük a Magyarországon eltöltött három évtizedét is. Tudjuk — a Petőfi Népe 1981. március 21-1 és 22-1 számaiból is kiderülhetett —, hogy Gaál Gábor a húszas évek közepén azért emigrált Romániába, mert letartóztatták egy előadásért, amelyet 1919. március 28-án tartott a Kecskeméti Katona József Színház épületében, mintegy háromezer résztvevőnek. Köztük voltak a három vármegyéből — Szolnokból, Csongrádból és Bácsból —< táviratilag Kecskemétre rendelt tanítók Is. S mert ennek a tanítógyfllés- nek nemcsak az egyéni életút, hanem a tervezendő portréfilm szempontjából Is jelentősége van. a forgatócsoport kéri mindazokat a szem- és fültanúkat, akik andm ' VjÉkCj Jéé V A Korunk szerkesztője. nak idején megjelentek a városi színházban Gaál Gábor előadásán: jelentkezzenek levélben a tévénél. A cím: Magyar Televízió, Társadalomtudományi Szerkesztőség, 1810 Budapest, Szabadság tér 15 17. Zöldi László MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. június 9. 17 órakor Nánay Szilamér iparművész kiállítása Megnyitja: Bereczky Loránd' művészettörténész Megtekinthető: június 30-ig. Előzetes 14-én, 10 órakor Megyei pop-jazz-rockfesztivál MOZI 1981. június 9., kedd VÁROSI MOZI: fél 4 órakor! KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN Színes, magyarul beszélő amerikai Ifjúsági kalandfilm háromnegyed 6 és 8 órakor! MINDHALÁLIG zene III. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes, zenés amerikai film ArpAD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! a ciganytabor az Égbe megy 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 8 órakori HOMALOM Színes, magyar mesefllm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÜDIOMOZI: 8 órakor 1 a Városi mozi épületében I ILYENEK VOLTUNK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai film A műsorváltoztatás Jogát fenntartjuk! LAKÓTELEPI ÜZENETVÁLTÁS, 1981 ; > 4c EfmvQa . rtu.AA.JU» 1 -CAV VÚhOSYOJLXfl- -fcrtá-C Ot é , . L U f. , - 1. 1 r- 4 (til rtíM'Ajl D OK CUűtlU 0> OL „ ,i, -v oe'fl z.i_ (Feliratok egy leninvárosi lépcsőházban.) iV/lws Ujsicjos . | hocjvj vasavwTip hc??ű a tcuwiv«<»BÓL lima.vaoN kéve.«*, «o*. de erre Cpp ok hinta Vávlohlt tyniváV 3 píhlbf!íl0^*5*fi es - nőni először — . az. 'újságokra. /■ Aki nem boxt? ki 3X- Gjsaqoí, «82. ne»« kapja ma<rej a . / 19P4 junlui M«<j e-ló^wkSL I szagos egységes számítástechnikai rendszerébe és a mini-számítógéprendszerbe tartozó, más szocialista országokban készülő gyártmányok közül vásárolhatnak a magyar felhasználók. A kis- és miniszámítógépekből — amelyek mind gyorsabb elterjedésével számolnak most a szakemberek — az igényeket nagyrészt hazai termékekből elégítik majd ki. Az előzetes felmérések szerint 1981t-85 között több mint 30 vállalat vállalkozik a számítástechnika nagyobb arányú alkalmazására, valamennyien a termelés hatékonyságának és a minőség javításának szolgálatába állítják ezeket a korszerű berendezéseket. (MTI) HÍREK • HÍREK 5? AGRIA ’81 99 Ebben az évben is gazdag kulturális programot kínál az egri nyár, közismert nevén az „Agria Játékok 1981”. Az öt éve működő nyári színház idén is a magyar drámairodalom két alkotását tűzi műsorára. A várban július 2- től 12-ig játsszák a korábban máshol nagy sikerrel bemutatott Lenkey tábornokot, Fekete Sándor történelmi drámáját. A Líceum udvarán július 5-től 25-ig Kisfaludy Károly komédiáját, a Csalódásokat tekinthetik meg a vígjátékok kedvelői. Mindkét előadást Valló Péter rendezi. A főbb szerepeket Reviczky Gábor, Szirtes Ági, Inke László és Szemes Mari játssza. Az egri nyár nem csupán színházi, de gazdag hangversenyprogramot is ígér. Június 23-án a székesegyházban svéd zenei est lesz, ahol bemutatkozik a halm- stadti Szent Miklós Templom kórusa és Ellen Palmas énekművész, valamint Mikael Wahlin orgonista. Július 20-án egy román orgonaművész Joszif Gerstenengst, 27- én pedig Sebestyén János ad koncertet ugyanott. Augusztus 8-án nemzetközi gitárfesztivál színhelye lesz Eger. A színházi és komolyzenei programokat folklórműsorok, kiállítások, különleges vacsoraestek, valamint (július 15-től 17-ig) borverseny egészíti ki. NAGYJAVÍTÁS 9 Talán nem fagy szét többé a Katona József-emlékmű talapzata. A városi tanács kijavíttatta a tervezési hibákat, és így a hosz- szú őszi esőzések, a hideg téli napok sem árthatnak a drámaírót idéző kompozíciónak. Köszönjük. (Pásztor Zoltán felvétele.) NAPTAR 1981. június 9., kedd Névnap: Félix Napkelte: 4 óra 47 perc. Napnyugta: 20 óra 40 perc. Holdkelte: 12 óra 18 perc. Holdnyugta: 1 óra 19 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Elsősorban inkább csak keleten' szórványosan zápor, zivatar. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Hajnalban és reggel - több helyen köd. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte változóan felhős idő várható, kisebb záporokkal, zivatarokkal. Az időszak második felében túlnyomóan napos időre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet IS—18 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23— 28 fok között, majd 30 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé-, nek 20, százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 7-én a középhőmérséklet 17,8 (az S0 éves átlag 19,3), a legmagasabb hőmérséklet 22,9 Celslus-fok volt, a nap egy órán át sütött, 2,7 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 18,7, 14 órakor 22,7 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 1S,1 Celsius-fok volt. — Lada-randevú Veszprémben. Nyolcadik alkalommal rendezték immár Veszprémben vasárnap a Lada márkatalálkozót. Az ország minden részéből több mint 1500 Lada fordult meg a találkozó színhelyén, az M—8-as úton a 48-as kilométerkőnél kijelölt tere-«- pen. A találkozó fénypontja az autós ügyességi verseny volt, amelyen száz Lada vezetője mérte össze tudását. — KISMÁMA-TALALKOZÓ. A Hazafias Népfront helyi vezetői és a munkahelyi nőbizottságok kismama-találkozót szerveztek a gyesen levő anyukák részére Mélykúton. Az általános iskolások vidám műsorral szórakoztatták a meghívottakat, majd a Lenin Tsz Béke éttermében megvendégelték a kismamákat és gyermekeiket. — Országos tanácskozást tartottak szombaton és. vasárnap az amatőr képző- és iparművészeti mozgalom helyzetéről a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Az eszmecserén felmérték az amatőr képzőművészek országos tanácsának 1980. évi megalakulása óta végzett munkát és keresték a mozgalom további kibontakozásának lehetőségeit. A tanácskozáson. amelyen. mintegy háromszázan vettek részt, több javaslat hangzott el, azzal kapcsolatban, hogy a háromévenként megrendezésre kerülő országos kiállítások mellett még milyen fórumok szolgálhatnák a mintegy 7 ezer amatőr festő- és iparművész számára a közlés lehetőségét. — KÖLTŐI ANTOLÓGIA. A Bajai Tóth Kálmán Ifjúsági Irodalmi Klub kiadványaként a Szakmaközi Művelődési Ház támogatásával jelent meg a Tüzes ünnep című antológia. Ebben tíz fiatal bajai lírikus jelentkezik verseivel. A kiadvány nyolcszáz példányban látott napvilágot. Halálos baleset Izsákon Vasárnap este 9 óra után tragikus baleset történt Izsákon a Kossuth utca 49. számú ház előtti útszakaszon. Vári Ferenc 59 éves budapesti lakos személygépkocsijával letért az út jobb oldalán levő padkára, majd azon keresztülhaladva egy ülepítő aknának ütközött. A baleset során Vári Ferenc olyan súlyosan megsérült, hogy a hélyszínen meghalt. Utasa, Takács Katalin könnyű sérülést szenvedett. A gépkocsi kigyulladt és leégett. Az anyagi kár mintegy 40 ezer forint. A baleset feltehetően azért következett be, mert a gépkocsivezető szívbeteg, s rosszul lett. Kecskeméten, a Lechner Ödön utcában Nagy László Kecskemét, Tinódi utca 6. szám alatt lakó oktató, az általa tanított Korsós Lászlóné Lajosmizse, Közös 167. szám alatti lakos vezette személy- gépkocsival fékezés nélkül az úttesten áthaladó Kollár Ferenc 24 éves, Kecskemét, István körút 72. szám alatti lakost elütötte. A gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Bugac határában Szabó Dezső 55 éves, Jászszentlászló, Május 1. utca 14. szám alatti lakos utasaival beszélgetett, s emiatt HUl gyelmetlenül vezette személygép-* kocsiját. A jármű letért az úttestről és az árokba borult. A gépkocsi vezetője és utasai, Tóth Alajos 35 éves, Jászszentlászló, Kalmárföld 23., Tóth László 27 1 éves, Jászszentlászló, Kalmárföld 25., és Kovács Margit 28 éves, Jászszentlászló, Kalmárföld 23. szám alatti lakosok megsérültek. Kerékegyházán Niczmann László 12 éves, Kerekegyháza, Rákóczi utca 106. szám alatti lakos segéd- motoros kerékpárjával, vezetői igazolvány, és gyakorlat nélkül közlekedett. A gyermek jobb lába lecsúszott a pedálról, emiatt elvesztette uralmát a jármű felett, áttért az út bal oldalára és ott összeütközött Lukácsi Menyhért 26 éves. Kerekegyháza, Széchenyi utca 156. szám alatti lakos személygépkocsijával. A gyermek súlyos sérülést szenvedett. Baján, az 51-es és az 55-ös számú utak kereszteződésében Szilágyi János 67 éves, Baja, Varga utca 53. szám alatti lakos kerékpárjával nem adott elsőbbséget a védett útvonalon személygépkocsival közlekedő Lúkács János 26 éves, Baja, Csaba utca 6. szám alatti lakosnak, és összeütköztek. A kerékpáros megsérült. G, G. — Elhunyt Királyhegyi Pál. Királyhegyi Pál író, újságíró 81 eves korában, hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap elhunyt. — ÉVZÁRÓ ELŐTT. A népművészeti hagyományok ápolásáról híres kalocsai intézmény, az I. István Gimnázium ismét megrendezi szokásos évzáró előtti „Dallal—tánccal" című műsorát, melyet az iskola diákjai mutatnak be. A rendezvényt ma este hat órakor a gimnázium dísztermében tartják. — Fogadónap. Ispánovits Márton országgyűlési képviselő' június 11-én délelőtt 11 órától fogadónapot tart Csikérián a községi tanácson. * — TANÉVZÁRÓ HANGVER- /SENY. Holnap este hat órakor a Megyei Művelődési Központban tartja tanévzáró hangversenyét a Kecskeméti Állami Zeneiskola. Kókai Kis verbunkos zenéjét az iskola növendékzenekara adja elő. Ezt követően Vivaldi, Haydn és Rieding kamara-, valamint szólóprodukciókat mutatnak be a diákok, és a zeneiskola tanárai. — A csengődi általános iskola alsó tagozatos tanulói, hétfőn kirándulást tettek a megyeszékhelyen. Megtekintették a színházban a Koldus és királyfi című előadást, jártak a Megyei Művelődési Központban, ahol Goór Imre kalauzolta őket kiállításán. A jól sikerült iskolai kirándulás, amely városnézéssel zárult, bizonyára emlékezetes lész a 160 tanuló számára. Díjak Japánból A japán Nippon Televízió az elmúlt évben gyermekrajz pályázatot hirdetett. Az értékelés alapján tizenkilenc keceli iskolás kapott díjat a rangos pályázaton. A japán külügyminiszter kü- löndíját Sendula Angéla 6. osztályos tanuló kapta meg. Aranyérmet nyert Antóni Zsolt hatodikos, Flaisz Endre ötödikes, Hugyi Zoltán és Kákonyi Emese hatodikos, Megyes László ötödikes és Nagy Béla másodikos tanuló. Ugyanakkor kilencen ezüst- és hárman bronzfokozatot értek el'a rajzversenyen. Jg — MISKOLCI VENDÉGJÁTÉK. Ma este a Katona József Színház társulata Miskolcon vendégszerepei. Az ottani kamaraszínházban Tolnai Ottó Végeladás című darabját mutatják be. — Bútoralkatrész-gyártás. A kötelező jótállással árusított, 200 forint értéken felüli bútorokhoz a gyártók a vásárlástól számított legalább 6—8 évig kötelesek aL katrészeket előállítani. A zavartalan ellátás, utánpótlás érdekében meghatározták azoknak az alkatrészeknek a körét, amelyeket az előírt időn belül a termelők, az importálók gyártani, illetve beszerezni kötelesek. Az alkatrészek körét a gyakorlati tapasztalatok alapján a korábbiakhoz képest szűkítették, ugyanakkor megkövetelik, hogy a bútorokhoz vasalásokat, szerelvényeket, cserélhető bútorlábakat, görgőket, konyhabútorok speciális fémvagy műanyag szerelvényeit állandóan tartani kell. — A KÖZNEVELÉS ÍRJA. Érdekes tanulmányt közölnek a Köznevelés című oktatáspolitikai hetilap legutóbbi két számában. A Látóhatár-rovatban megjelent kétrészes tanulmányt az Országos Pedagógiai Intézet szakemberei írták. Témája a gimnáziumi fakultatív oktatás. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja! a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 1 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra *34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató* Ablaka István Index: 28 015 HU ISSN 0133—896*.