Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-14 / 138. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1981. június 14 I HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: , HÉTFŐ: Moszkvába érkezett az algériai államfő. — Befejezte mun­káját a stockholmi békekonferencia. — Bejrut mellett ülésezik az arabközi közvetítő bizottság. KEDD: Világszerte felháborodást keltett az izraeli légierő támadása az iraki atomreaktor ellen. — Varsóban összeült a LEMP Köz-, ponti Bizottságának XI. plénuma. SZERDA: A mexikói elnök megkezdte tárgyalásait az USA-ban. — Szuzuki japán miniszterelnök, Hamburgban Schmidt kancellárral tárgyal. — Hazánkba érkezett a nigériai elnök. CSÜTÖRTÖK: Moszkvában közzétették annak a levélnek a szövegét, amelyet az SZKP Központi Bizottsága a LEMP központi bizottsá­gához intézett. — Weizsäcker,t. választották Nyugat-Berlin kormány« zó polgármesterévé. — Ali Kestmand lett Afganisztán miniszter- elnöke. PÉNTEK: Moszkvában megkezdte tanácskozását az úgynevezett Pál- me-bizottság. — Leonyid Brezsnyev fogadta Olof Pálmát. — Khomeini ajatollah kinevezte az iráni hadsereg új főparancsno­kát. — A szaúd-arábiai Király, londoni látogatása után Párizs­ba utazott. SZOMBAT: Öt új miniszter a lengyel kormányban. — Iraki—izraeli szópárbaj az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. — Banlszadr iráni köztársasági elnök, a személye elleni összeesküvésről beszél. — Arafat Algírban tárgyal. A hét három kérdése Milyen új tényezők jellemzik a lengyelországi helyzetet ? A súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válsággal küzdő Len­gyelország életében fontos fejle­ményeket hozott az elmúlt hét. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 11. plé­numára megvitatták a párt poli­tikai bizottságának jelentését, a vitában felszólalók állást foglal­tak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a LEMP KB-hez intézett levelével kapcsolatban, a levélben megfo­galmazott elvtársi figyelmeztetés és marxista—leninista helyzet- elemzés ügyében. Ami a szovjet párt levelét il­leti, hangsúlyosan szólt arról, hogy a szocializmust Lengyelor­szágban fenyegető rendkívül sú­lyos veszély egyúttal a független lenivel °STIam létéí^is' fényégéti.-^ A lengyelországi •>: válság : által : okcäött1 nehézségeket 1 kihasznál- ' ták a szocializmus ellenségei — állapította meg az SZKP KB, majd rámutatott arra, hogy külö­nös aggodalomra ad okot az a helyzet, amely magán a LEMP-en belül alakult ki. A párt rendkí­vüli kongresszusáig alig egy hó­nap van hátra. Előkészítése során azonban mindinkább a szocializ­mussal szembenálló erők válnak hangadóvá. Nem lehet kizárni, hogy a kongresszuson ezek az erők kísérletet tesznek arra, hogy döntő vereséget mérjenek a párt marxista—leninista erőire. A szocialistaellenes erők tá­madása Lengyelországban veszé­lyezteti az egész szocialista kö­zösséget — hangoztatta az SZKP KB a lengyel párthoz intézett le­velében. Ugyanakkor leszögezte': van még lehetőség arra, hogy ne, engedjék a legrosszabb bekövet­keztét és megakadályozzák Len­gyelországban a nemzeti kataszt­rófát. Mi a megoldás? A társada­lom valamennyi egészséges ere­jét mozgósítani kell az osztályel­lenség visszaverésére, az ellen- forradalommal szembeni harcra. Időközben a Szolidaritás varsói tagozata — a Reuter angol hír- ügynökség értesülése szerint — bejelentette: a lengyel parlament illetékes bizottsága hivatalosan az államtanácshoz fordult, hogy az kegyelmezzen meg az 1971- ben egy iskolaépület ellen elkö­vetett bombamerénylet miatt 25 évi börtönbüntetésre ítélt két, Kowalczyk-testvárnek. Mint is-' meretes, egy héttel ezelőtt a len­gyel legfelsőbb bírság elrendel­te az előzetes letartóztatásban le­vő. kémkedéssel és államellenes szervezkedéssel . vádolt Leszek Moczulskl és három társa sza­badon bocsátását. Lehet-e beszélni a leszerelési tömegmozgalom megerősödéséről ? Igen! Mind több nyugat-euró­pai politikus és publicista, tudós és békeharcos, ifjúsági és nő­szervezet hallatja hangját a fegy­verkezési hajsza megfékezése ér­dekében. A héten egész sor ese­mény tanúsította ezt. Elég talán Egon Bahr nyugatnémet szociál­demokrata politikus moszkvai tárgyalásaira, a stockholmi béke- konferencia határozataira vagy az úgynevezett Palme-bizottság moszkvai eszmecseréjére utalni. Nyilvánvaló, hogy az új meg új kezdeményezéseknek,' nagyon is me&íiaWaz indokoltságuk. Vagy két év áll rendelkezésre annak a veszélyes NATO-tervnek a meg­akadályozásához, amelynek ér­telmében Nyugat-Európában majdnem 600 atomrakétát akar­nak elhelyezni — a Szovjetunió és a többi szocialistái ország el­len. Világos, hogy ezek a rakéták, ha egyszer angol, belga; holland, nyugatnémet és olasz területen elhelyezik őket, célponttá változ­tatják környéküket, Nyugat- Európa több térségét. S az is mind jobban látható, hogy a tengeren túl egyesek „az első atomcsapás”, „a preventív atom­háború” gondolatával kacérkod­nak ... Megfigyelhető, hogy a nyu­gat-európai szociáldemokrácia és annak több kimagasló alakja (Willy Brandt, Ölof Palme, Egon Bahr) aktivizálódik. Helyenként még személyes ambíció is közre­játszik, nemcsak a béke ügye melletti elkötelezettség. (A svéd Pálmáról például azt rebesgetik, hogy Kurt Waldheim utódja le­het az ENSZ főtitkári posztján.) Viszont épp az a tény, hogy egyé­ni törekvések szolgálatában is hasznos lehet a leszerelés szor­galmazása, azt mutatja, mennyi­re megfelel a fegyverkorlátozás a népek igényeinek, vágyainak. Nem véletlen, hogy annyi le­szerelési kezdeményezés indul el Moszkvából vagy talál a szov­jet fővárosban megfelelő, kedve­ző helyszínre. A szovjet politika, amint ezt Leonyid Brezsnyevnek az algériai államfő látogatása alkalmából tett kijelentései je­lezték, a tárgyalások és a meg­egyezés politikája. S a hét végén a szovjet fegyverkorlátozási, le­# Az úgynevezett arab négyes bizottság tárgyalódelegációi, egy liba­noni tűzszünet elérésének lehetőségeiről tanácskoztak. Képünkön: a bejrúti megbeszéléseket Eliasz Szarklsz libanoni elnök vezette. • Moszkvában folytatott tárgyalásokat az algériai elnök. Képünkön: Leonyid Brezsnyev köszönti Bendzsedld Sadlit. az észak-afrikai or­szág vezetőjét. (Fotó — TASZSZ — MTI — KS.) • Tanácskozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságá­nak XI. plénuma. A képen az elnökség: középen áll Kania első tit­kár, tőle balra ül Jaruzelski kormányfő. (Telefotó — CAF — MTI — KS.) Hazánkba látogat dr. Bruno Kreisky Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására a kö­zeljövőben hivatalos látogatásra hazánkba érkezik dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja. (MTI) Befejeződött a nigériai államfő magyarországi látogatása Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a meghívására hivata­los látogatásra Magyarországra érkezett Alhadzsi Shehu Shaga- ri, a Nigériai Szövetségi Köztár­saság elnöke vezetésével szombat délelőtt az Országház Nándorfe­hérvári termében1 tartott záró­megbeszéléssel befejeződtek a magyar—nigériai tárgyalások. Je­len voitakra két tárgyaló küldött­ség tagjai: magyar részről Falu­végi Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Púja Frigyes kül- Ugy-, Abrahám Kálmán építés­ügyi és városfejlesztési, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Garai Róbert kül­ügyminiszter-helyettes, Melega Tibor külkereskedelmi minisz­terhelyettes és Vadász Frigyes, a Magyar Népköztársaság nigériai nagykövete; nigériai részről Is- haya S. Audu külügyminiszter, A. Ebun Oyagbola asszony, tervezé­si miniszter, A. Ibrahim Gusau mezőgazdasági miniszter, Sylves­ter Ugoh, a tudományos-műszáki ügyek minisztere, Victor Masi pénzügyminiszter és Lawrence Fabunmi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyarországi nagy­követe. A zárómegbeszélést követően Losonczi Pál és Alhadzsi Shehu Shagari a Parlament delegációs termében közös közleményt írt alá a Nigériai Szövetségi Köztár­saság elnökének június 10. és 13. között a Magyar Népköztársa­ságban tett hivatalos látogatá­sáról. Ábrahám Kálmán és A. Ebun Oyagbola a Budapesten folytatott megbeszéléseiről emlékeztetőt írt alá. Ezt követően a Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársaság és a Nigériai Szövetségi Köz­társaság zászlajával díszített Or­szágház előtt — ahol felsorako­zott a Magyar Néphadsereg díszr zászlóalja — ünnepélyes búcsúz­tatás következett. A búcsúztatás­ra megjelent Losonczi Pál. Fa­luvégi Lajos, az Elnöki Tanács és a kormány több más tagja, köz­tük Púja Frigyes külügyminisz­ter, továbbá az állami, társadal­mi élet számos más vezető sze­mélyisége. Ott volt a két nagykö­vet Vadász Frigyes és Lawrence Fabunmi is. Kürtszó harsant, a díszzászló­alj parancsnoka jelentést tett a nigériai elnöknek, majd fölcsen­dült a két ország himnusza. Ez­után Alhadzsi Shehu Shagari Lo­sonczi Pál társaságában elhaladt a díszzászlóalj előtt. Az ünnepélyes aktus — amelyet sok száz budapesti lakos is vé­gignézett — a katonai díszzászló­aljnak a Rákóczi-induló hangjai­tól kísért díszmenetével zárult, amelyet Alhadzsi Shehu Shagari és Losonczi Pál együtt tekintett meg. A nigériai elnök különgépe fél 11-kor emelkedett a magasba a budapesti légikikötőből. (MTI) Véget ért a lengyel parlament ülése Pénteken éjjel véget ért a len­gyel parlament ülése. A miniszter- elnöki expozét vita követte, amely­ben a képviselők elemezték a vál­ság különféle vetületeit és a meg­oldással kapcsolatos elképzelései­ket. Második napirendi pontként az új szakszervezeti törvényterve­zetet ismertették első olvasásban, majd több órás vita után, bizó­nyos kiegészítések végett vissza­utalták azt az illetékes bizottság­hoz. A törvényhozás megszavazta a Minisztertanács összetételében javasolt személyi változásokat. A napirenden szerepelt volna még két új érdemrend alapításáról szóló törvénytervezet, ezek meg­vitatását azonban a Szejm egy későbbi, ,a hónap végén ^tartandó ülésére halasztottá. (otTit 1 • Tárgyalásokat folytatott NSZK-ban Szuzuki japán miniszterelnök (balról a második). FOLYTATÓDIK A VITA Irak intézkedéseket sürget szerelési, tárgyalási javaslatok levél formájában újra eljutottak számos nyugati politikushoz. Van-é háborús veszély a Közel-Keleten az izraeli támadások nyomán ? Anélkül, hogy a különböző iz­raeli akciók (légitámadás az ira­ki atomreaktor ellen, komman­dóbevetések libanoni palesztin ál­lások ellen) veszélyességét lebe­csülnénk, azt kell mondanunk, hogy higgadtabb a világvisszhang, mint gondolni lehetett volna. A tőkés világ reagálását például mindig a tőzsdéken mérheti le a politikai megfigyelő. Nos, az ira­ki atomreaktor szétbombázásá- nak a hírére az arany ára felszö­kött, de másnap már a korábbi árfolyam alá süllyedt. Azt mu­tatta ez, hogy nem hisznek há­ború lehetőségében, sokkal in­kább izraeli belpolitikai indíté­kú erőfitogtatásnak minősítik a légitámadást, amely — különben, másutt és más korokiban — „Ca­sus belli”, háborút kiváltó ok lett volna. Június 30-án lesz az izraeli parlamenti választás. Begin úgy akarja megnyerni, hogy magát tünteti fel az izraeli nép egyet­len megvédelmezőjének. S a je­lek szerint könnyű dolga van, amikor meg akarja lovagolni az izraeli nacionalizmust, soviniz­must. Persze, még így sincs le­futva az izraeli választási ver­seny. A hihetetlen méretű inflá­ció, a növekvő munkanélküliség, az elvándorlás és még sok egyéb tényező szintén beleszólhat a választási eredménybe. S akárki lesz az új kormányfő (akár még á régi is!), előbb-utóbb kényte­len lesz engedményeket tenni az USA olajérdekeinek figyelembe­vételével éppúgy, mint az arab (mindenekelőtt a palesztin) el­lenállás hatására. Washingtont és Tel Avivot ugyanis egyformán el kell, hogy gondolkodtassa: az izraeli hajt- hatatlanság arra késztette egyik­másik Amerika-barát arab orszá­got, hogy a Szovjetunióval léte­sítsen új kapcsolatokat. S az iraki atomreaktorra ledobott, ameri­kai eredetű bombák robbanásá­nak szele újra egymás mellé so­dort olyan arab országokat, ame­lyek mostanában szembekerültek egymással. Pálfy József Tollhegyen Ügy hírlik, megvan a tettes... Mármint a kór­okozó, a spanyolországi „járvány”, a „nem-tipikus tüdőgyulladásos esetek” előidézőié. Nincs latin ne­ve. Az orvosi kéziköny­vekben nem szerepéi. Pe­dig igenis — tipikus. A tőkés világban általá­nos gátlástalan profitvágy — ez a, neve. Mert laboratóriumaik­ban a spanyol orvosok, megállapították, hogy a magas lázzal járó és sok esetben gyors halált okozó „járványnak” az oka — motorolaj-fogyasztás volt! A spanyol rendőrség csak most kezdi keresni, kik voltak azok a lelketlen kereskedők, akik könnyű repülőgépmotor-olajjal ke­verték az étolajat, és ezt házról-házra járó embere­ikkel Madrid szegénynegye­deiben eladatták! Az orvo­soknak feltűnt, hogy főleg a szegényebb rétegekből ke­rültek ki „a nem-tipikus tüdőgyulladás” áldozatai. Boncolási adatok és a „jár­vány" megtizedelte csalá­dok életben maradt tagjai­nak a közlései végül arra a következtetésre juttatták az orvosokat, hogy nem ví­rust kell keresniök, nem baktériumokat, hanem gyil­kosnak minősíthető üzlet­embereket ... Marokkóban évekkel ezelőtt már ölt a motorolaj. Akkor százak és százak szardíniától pusztullak el: aljas és embertelen gyáro­sok akkor is repülőgépmo­torok olaját keverték össze a szardíniás dobozokba szánt étolajjal. A felelős­ségre vonás enyhe és elnéző volt. A bűnösök kisebb büntetésekkel megúszták. Így lesz-e ez most Spa­nyolországban is? Nincs ki­zárva. Mert tőkés viszonyok között — ez a tipikus. (p. j ) v NEW YORK 1 Szombat délutánra halasztották a Biztonsági Tanács vitájának folytatását, miután péntek éjjel Irak képviselője, Szadun Ham- madi külügyminiszter kemény in­tézkedéseket sürgetett Izrael el­len. Az iraki „Tammuz” nukleáris központ ellen vasárnap intézett izraeli bombatámadás ügyében elsőnek az irakj külügyminiszter szólalt fel. Beszédében élesen el­ítélte az agressziót, amelynek — mint mondta — az volt a célja, hogy elködösítse az izraeli atom- készülődést, visszavesse az arab országok műszaki-tudományos ha­ladását, és előmozdítsa Izrael tö­rekvését az egyeduralom megszer­zésére a közel-keleti térségben. Hangsúlyozta, hogy országának atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Hammadi azt követelte a Biz­tonsági Tanácstól — s ez ügyben már az ülés előtt közbenjárt a testület el nem kötelezett tagjai­nál —, hogy ezúttal ne pusztán Szombaton reggel Moszkvában megkezdte tanácskozásait az úgy­nevezett Palme-bizottság, a lesze­relés és a biztonság kérdéseivel foglalkozó független nemzetközi bizottság. Olof Palme volt svéd miniszterelnök, aki a múlt év szeptemberében megalakította a tekintélyes politikusokból álló nemzetközi testületet, elmondot­ta, hogy a moszkvai kétnapos megbeszélés napirendjén elsősor­ban a rakétaelhárító rakétarend­szerek kérdése, a fegyverzet- korlátozás és a leszerelés ellenőr­zésének problémája' áll. A bizott­ság szakértők bevonásával tanács­kozik és tapasztalatairól a tervek szerint az ENSZ-közgyűlés jövő­re összeülő rendkívüli leszerelési ülésszakának tesz jelentést. A moszkvai ülésen több más is­mert nemzetközi személyiséggel együtt részt vesz Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter, aki ezúttal első ízben kapcsoló­dott be a bizottság munkájába, David Owen volt angol külügy­miniszter, Egon Bahr, a Bundes­tag leszerelési és fegyverzetellen­elítélje Izraelt, hanem szabjon ki büntetést is, mindenekelőtt ren­deljen el teljes fegyverszállítási tilalmat Izrael ellen. Azt is java­solta, hogy Izrael atomprogramját helyezzék az ENSZ megfelelő sza­kosított szerve, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügye­lete alá. Válaszában Jehuda Blum izraeli ENSZ-nagykövet ismertette kor­mánya érveit amellett, hogy az Irak elleni támadás „önvédelem” volt, s kijelentette, hogy a Közel- Kelet „biztonságosabb hely” lett az iraki atomreaktor nélkül. Az ülésről tudósító hírügynökségek felfigyeltek arra, hogy Irak atom­programjának ecsetelése közben Blum nagykövet egyszer sem ne­vezte nevén Franciaországot, az iraki atomreaktor építőjét. Wáshingtonban közölték, hogy az Egyesült Államok ENSZ-nagy- követe vétót fog emelni minden olyan javaslat ellen, amely a szó­beli „dorgáláson” túl gyakorlati intézkedéseket is kötelezővé tenne Izrael ellen. őrzési albizottságának elnöke, Alfonso Garcia-Robles, volt mexi­kói külügyminiszter, aki országa küldöttségét vezeti az ENSZ le­szerelési bizottságában, Robert Ford nagykövet, a kanadai kor­mány különleges tanácsadója, Olusegun Obasanjo, a nigériai államtanács tagja, volt államfő. A Szovjetunió képviselője a bi­zottságban Georgij Arbatov aka­démikus, az akadémia Egyesült Államokkal és Kanadával foglal­kozó kutatóintézetének igazgató­ja. A bizottság zárt ülésen tanács­kozik, megállapításait azonban a megbeszélések befejeztével nyil­vánosságra hozza. A tanácskozás küszöbén a bi­zottság elnökét, Olof Palmét fo­gadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke, aki megismertette Palmét a Szovjetunió álláspont­jával a leszerelés időszerű kérdé­seiről. Vance és Owen Gromiko szovjet külügyminiszterrel talál­kozott. (MTI) A nukleáris fegyverkezés veszélyeiről tárgyal a Palme-bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents