Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-30 / 151. szám

1981. június 30. • PETŐFI NEPE • 3 Az idegenforgalom főbb jellemzői Bács-Kiskun idegenforgalmi szempontból nem tar. tozik az ország leglátogatottabb vidékei közé. A me­gye kereskedelmi szálláshelyein megfordult vendégek száma 1980-ban az országosnak csak 2,3. százalékát tette ki (1975-ben 1,6 százalékát!, a külföldi vendégek még kisebb arányban érkeztek. Tavaly csaknem ötszáz egység várta összesen 5524 hellyel a vendégeket. A megye öt városában és két községében működő szállodák 268 szobával. 636 hely- lyel álltak rendelkezésre. 1975rhöz képest mindössze 16-tal emelkedett a szobák száma. 1977-ben Kecskeméten. 1979rben Kunfehértón nyi­tottak nyaralóházakat. így ezek befogadóképessége több mint két és félszeresére nőtt. Számos kisegítő szálláshelyet létesítettek: Kecskeméten az Óvónő­képző Intézet, a kertészeti főiskola, a Táncsics Mi­hály középiskola kollégiuma nyaranként vendége­ket fogadott, a Pegazus Tours Lajosmizsén. Ágas. egyházán. Bugacon szállásolta el a jelentkezőket. Űj kemping nyílt 1977-ben Kecskeméten és Baján. 1980-ban Lakitelek-Tőserdőn; bővítették, korszerű, sítették a szelidi-tavi és a kunfehértói kempinget. A fizető-vendéglátás kapacitása több mint kétszeresére emelkedett 1975-höz képest, több községben kerestek elszállásolási lehetőséget hosszabb-rövidebb idő­szakra. Bács-Kiskun megyében Vonzza a vendégeket A megyében több olyan város, község van, amely látványossá­gaival vonzza a vendégeket. Bács-Kiskun egyik idegenforgal­mi központjában, Kecskeméten 1980 nyarán 221 szállodai és több mint 1700 egyéb szálláshely állt a látogatók rendelkezésére. Egye­dülálló' és kellően ki nem akná­zott lehetőségeket tartogat a Su- govica-ipar.tján Baja. A látogatott városok közé tartozik Kalocsa, ahol viszont 1980-'ban csak a het- venhelyes szállodában és 80 fi­zetővendéglátó-helyen tudták el­szállásolni az érkezőket. A Sze- lidi-tónál, a szálloda mellett mintegy 500 helyes kemping és néhány fizetővendéglátó-fhely fo­gadta a látogatókat. Kiskőröst is sokan keresik fel, de főleg átuta­zók, hiszen a szállodában egy­szerre csak ötvenketten aihatnak. Számos más település vonzza még a vendégeket (Lajbsmizse, Lakitelek-Tőserdő, Bugac, Kis­kunhalas, Kunfehértó), ahol a látogatókat szálláslehetőség meg­teremtésével igyekeznek mara­dásra bírni. Az országban egyedülálló A forgalom alakulására sok minden hat. Kedvezőtlen nyári időjárás esetén (mint például ; 1980-ban) kevesebb a vendég. Az érdekes rendezvények, az idegen- forgalmi események (például a fogathajtó világbajnokság, a kecs­keméti Hírős Napok, a Duna- menti Folklórfesztivál) vonzzák- a látogatókat. Az országos intéz­kedések (például deviza, vízum) befolyásolják a külföldiek jöve­telét; az árak emelkedése esetleg visszariaszthatja az utazni vá­gyókat. Tavaly csaknem 120 ezren for­dultak meg megyénk kereske­• A kecskeméti kemping deimi szálláshelyein; 35 ezerrel többen, mint öt éve. 1970-hez képest is javult a helyzet: négy­ezerrel többen jöttek hozzánk. Ez egyedülálló volt az országban, mert mindenütt másutt — még Budapesten is — csökkent a ven­dégek száma. A növekedés kizárólag a „nem hivatásos” szálláshelyek forgal­mának bővüléséből adódott, amit viszont részben a férőhely-kíná­lat emelkedése, részben a dráguló szállodák helyett az olcsóbb szál­láshelyek iránti kereslet növeke­dése okozott. A szállodákban 1980-ban kevesebb vendég volt, mint 1975 óta bármelyik évben. Ebben az egész országban tapasz­talt idegenforgalmi lanyhulás is tükröződött. 1975 és 1980 között az egyéb szálláshelyek vendégforgalmá­ban 1977-ben volt jelentősebb emelkedés (egy év alatt 61 szá­zalékos), ami elsősorban a kém-, pingeket érintette: a bajai és a kecskeméti intézmények meg­nyitásának eredményeként. Az új kecskeméti nyaralóházak is hozzájárultak a forgalom növe­kedéséhez. 1978-ban a fogathaj­tó vb növelte a szállodák és az egyéb szálláshelyek iránti igényt. A megye kereskedelmi szállás­helyein ■ 1980-ban megfordult vendégek alig több mint egyne­gyede volt külföldi. Számuk 1979- hez viszonyítva 18 százalékkal csökkent, de az 1975. évihez ké­pest a belföldinél mérsékelteb­ben nőtt. A külföldi vendégek csökkenő hányada szállt meg a szállodákban, egyre többen men­tek kempingekbe, nyaralóházak­ba, kisegítő szálláshelyekre. Hol éjszakáznak? 1980-ban a mintegy 120 ezer vendég csaknem 460 ezer éjsza­kát töltött el a megye szállás­helyein, ennek felét fizetővendég-' szobákban, kevesebb mint egy­negyedét szállodákban. Az átuta­zó forgalmat bizonyítja, hogy a vendégek átlagosan még 4 éjsza­kát sem tartózkodtak megyénk­ben. A szállodákban mindössze 2,1 éjszakát töltöttek. Az egyéb szálláshelyek közül a fizető-vendéglátásban volt a leg­hosszabb a tartózkodási idő (12,7 éjszaka). Ez arra utal, hogy eze­ket a lehetőségeket nemcsak ide­genforgalmi célokra vették igény-, be. A hosszabb-rövidebb belföldi kiküldetésikor a vállalatok, intéz­mények gyakran így oldják meg dolgozóik elszállásolását. ‘ Az 1980-ban itt járt vendégek 44 százaléka a főszezonban (jú­liusban, augusztusban), csaknem egyharmada az elő- és utószezon­ban (májusban és júniusban, il­letve szeptemberben és október­ben) töltött pár napot Bács- Kiskunban. Tavaly a megye kereskedelmi szálláshelyei csaknem 39 millió forintos bevételhez jutottak. Ez több mint kétszerese az 1975. és másfélszerese az 1979. évinek. A növekedés részben a vendégek számának emeléséből, részben az áremelkedésekből adódott. 1979 októberében a legtöbb dijat a szabad árformába sorolták, ez lehetővé tette a kereslet—kínálat alakulásához való rugalmasabb alkalmazkodást, a jövedelmező­ség, a gazdaságosság fokozását. A külföldiek 1980-ban átlago­san 63 százalékkal fizettek töb­bet a magyaroknál, ez a maga­sabb szintű igények (például fürdőszoba, színvonalasabb be­rendezés) kielégítésével függött össze. A szállodákban a dijkü- . lönbség 47 százalékos volt: a kül­földiek elsősorban fürdőszobás, rádióval, televízióval, telefonnal ellátott szobákat kértek. Igen nagy eltérés mutatkozott a kem­pingeknél : a külföldiek több mint háromszoros díjat fizettek, ami a korszerűbb, nagy méretű sát­rak, a lakókocsik magasabb egy­ségdíjából eredt. Jelentős kü­lönbség volt a fizető-vendéglátás egy éjszakára jutó összegénél is, ez szintén a magasabb szintű igé­nyek kielégítéséből származott. Három határátkelőnél Bács-Kiskun megyében 1978 közepéig két, azóta három határ­átkelő-helyen fogadják a be- és kiutazókat, 1980-ban e három helyen, Hercegszántón, Kelebián, Tompán érkezett a Magyaror­szágra látogató külföldiek 4 szá­zaléka. Hasonló arányú volt a külföldre utazó magyaroké is. A BácsnKiskun megyei határőrt or­szágunkba érkező külföldiek többsége (1980-ban közel három­negyede) Kelebiánál lépte át a határt, ezek többnyire vasúton érkeztek. 1 Legnagyobb részük jugoszláv állampolgár volt. A kiutazó ma­gyarok köziül is sokan igyekez­tek a déli szomszédhoz. A Jugo- . szláviéval kapcsolatos intézke­dések jelentősen befolyásolták a forgalmat. Például 1978-ban meg-' szűnt a kötelező valutabeváltás, és egy év alatt másfélszeresére nőtt az érkező összes külföldiek száma (az év közepén megnyitott tompái határállomás forgalmával együtt a növekedés már 80 szá­zalékos). 1979-ben visszaállították a kötelező valutabeváltást, mely­nek hatása főleg 1980-ban jelent­kezett az országba belépő külföl­diek számának jelentő^ csökke­nésében. Itt szerepet játszott az idegenforgalom nemzetközi lany­hulása is. Gaborjákné Vydareny Klára a KSH közgazdász­csoportvezetője . ED UA RD UG ULA VA: A kilincs Dugyin doktor végigment a rendelőintézet folyosóján, majd benyitott az egyik rendelőbe. Az ajtó kerek kilincse vagy nyitógombja a kezében ma­radt. — Na nézd csak, hogy az a ... — dünnyögte —, hiszen tatarozták az egész házat. — Rosszak ezek a kilincsek — mondta neki az asszisz­tensnő, aki bent volt a szo­bában —, rosszul vágták a csavarjaikra a menetet. Dugyin doktor kitátotta a száját; azt akarta kérdezni, hogy miért nem jó kilincse­ket szereltek fel, de aztán mégsem mondott semmit, mert végiggondolta a következő­ket: „Bejelentem a hibát, erre kijönnek a karbantartók, ök azt mondják, hogy semmi kö­zük hozzá, hiszen a szerel­vényt készen kapták. Akik a kilincseket csinálták, azok is azt mondják, hogy semmi közük hozzá, hiszen ők csak összeállították, az alkatrésze­ket készen kapták. A gyár­ban viszont azt hozzák fel, hogy azokon az özönvíz előt­ti gépeken, amilyenek nekik vannak, csak ilyen árut lehet csinálni. A gépgyáriak vi­szont azzal a kifogással él­nek, hogy munkaerőhiány van náluk, az a kevés dolgo­zójuk meg, aki van, fél napo­kat kénytelen a rendelőben eltölteni, ha valami bajuk van. Ha meg komolyan meg­betegszenek, akkor csak az adminisztrációra napok men­nek el itt nálunk. Mi közünk a kilincsekhez — mondhat­nák —, az orvosoknak te­gyenek szemrehányást!...” Dugyin doktor egy nagyot sóhajtott, és azt mondta az asszisztensnőnek: — Tartsa az ajtót, majd egy szál gyufát dugok a csa­varanyába, ettől majd . bele­szorul a csavar ... Megcsinál­juk ezt mi magunk is... N-na, kész is. Elégedetten indult a saját rendelőjébe.. megfogja az ajtó kerek kilincsét... és az a kezében maradt. Fordította: Bratka László 0LOMKRISTÄLY — EXPORTRA; 0 Az Üvegipari Művek Budapes­ti Ampullagyárában a gyógysze­részeti üvegek mellett különböző ólomkristálytermékeket is. készí­tenek. Az ízléses, dísz. és haszná­lati tárgyak kilencven százalékát külföldön értékesítik. A különbö­ző ólomkristálytermékeket szi­gorú követelmények szerint el­lenőrzik, a csomagolás előtt. Évente ötszázmillió darab ampul- lá készül a gyárban, így a hazai gyógyszeripar mellett, gyártássza­kosodás értelmében, Csehszlová­kiát is ellátják. Az árakon és béreken múlik? CSAKIS E KÉT tényezőtől függne a mindenkori életszínvo­nal? A (közvélemény szerint igen, s miért is csodálkoznánk e — szakmailag nem hibátlan .— válaszon, hiszen hosszú ideig csak a lakossági jövedelmek nö­velése, s a fogyasztói árak lehet­séges stabilizálása jelentette ’az életszínvonal növelésének egyol­dalúan alkalmazott módszerét. Pedig, gondoljuk csak meg: aki autót vásárolhat, jó minőségű utakon autózhat, viszonylag gyorsan javíttathatja a kocsiját, fölszerelheti mindazzal az „ext-* rával”, amire. egyébként nincs szükség egy autóban, válogathat a benzin — és az olajmárkák — között, nos mindez életszínvonal­növelő tényező? Persze, hogy az! Akinek nincs autója, életszín­vonal-növelő tényezőként köny­velheti el a közlekedés fejlesz­tését? Nyilván, hisz’ naponta ke­vesebb időt kell utazással eltöl- tenie. Hol volt a motorizáció, a kis­pesti metró az ötvenes évek vé­gén, az autópálya, a színes tv, a községekből a vízvezeték? Hol volt az elektromos hűtőszekrény? (Jobbára csak pesszimista köz­írók és irodalmárok mondvacsi­nált vitáiban, amelyekben a „fridzsdderrel” szimbolizált fo­gyasztási javaktól féltették a szocializmust.) TÜL VAGYUNK a félresike­rült vitákon, s túl vagyunk az időszakon, amikor még az elemi infrastrukturális ellátásért áhí­toztunk. A hatvanas évtized ele­jétől, közepétől számíthatjuk az úgynevezett fogyasztói infra­struktúra fejlesztését, ami sajá­tos körülmények között indult. A hazai infrastruktúra soha nem volt fejlett — hogy diplomatiku­san fogalmazzak —, így aztán a fejlesztés is elsősorban a folyó fogyasztásban éreztette leginkább a hatását. Épp csak említem az élelmiszeri és az élvezeti cikkek fogyasztását, mert az ezekre vo­natkozó adatok szinte egy nép­betegség dokumentumai. Túl- ■ tápláltak vagyunk, s ijesztően sok alkoholt fogyasztunk. Gyen­ge vigasz, hogy van miből, és van mit enni, inni. Nem állunk rosszul a tartós fogyasztási cikkekből sem (pél­dául tavaly 100 aktív háztartás közül kilencvenben volt tv, mosó­gép és hűtőszekrény, 39-ben gép­kocsi). Szóval: a megvásárolható javakban nem szűkölködünk, nem így a klasszikus infrastrukturális ellátásban. A telefon csak egy példa. A telefonhálózat fejleszté­sére annyi pénz sem jutott, hogy legalább a műszaki szintet tart­hattuk volna. Az eredmény: min­den olyan településen, ahol nincs éjszakai telefonszolgálat, dupla-, tripla tűzbiztonsági követelmé­nyek szerint építendők a gazda­sági épületek és a közintézmé­nyek ; természetesen többszörös költséggel. Hogy mire a tűzoltók értesíthetek, legalább az épület váza megmaradjon. EMLÍTHETNÉM az óvodákat.- az általános iskolákat, az iskolai napköziket, a sportpályákat, az uszodákat, amikre nem jutott elég pénz. No és persze a lakást, mint a fogyasztói infrastruktúra meghatározó elemét. Érdemes e témánál kissé el­időzni. 1960: 10 millió lakos 2,8 millió lakás 4 millió szobájában, 1980: 10,7 millió lakos 3,5 millió lakás 7 millió szobájában lakott. Nemzetközileg is páratlan ütemű fejlődés, amit csak hatalmas pénzeszközök felhasználása árán - érhettünk el. S alighanem párat­lan az is, hogy ekkora anyagi áldozatokkal nemhogy javítottunk volna a lakáshelyzeten, de a gya­rapodás ellenére napjainkra kró­nikussá vált a lakáshiány. Magyarázatokkal persze jól állunk. Itt van mindjárt az örök­ség! elméletünk, miszerint örök­lött lakásállományunk olyan, amilyen, ezért semmiféle felelős­ség nem vállalható. így igazi Az újonnan épített lakásállomány minőségéért, nagyság szerinti összetételéért azonban vállalni kell a felelősséget, mint ahogy az öröklött állomány már-már elmulasztott karbantartásáért ’ is! A MÁSODIK SZÁMÚ elmélet a többgenerációs családok vártnál gyorsabb felbomlása. Ez annyira tetszetős, hogy meg sem próbál­ják eldönteni: a nagycsaládok kizárólag a túlzott individualiz­mus miatt bomlanak szét, vagy netán azért is, mert az ötven- valahány négyzetméteres, „kor­szerű, kényelmes” panellakások még egy háromtagú ikiscsaládnak is szűkösek. Előrángatjuk még a válási statisztikákat (való igaz: megannyi lakásgond), s szünet nélkül ismételgetjük „az igények gyorsabban nőnek, mint a lakás- építési lehetőségek ...” kezdetű teóriát. Végül is ki vitathatná: az igények — a huszadik század vé­géhez közeledve — már-már utolérhetetlen gyorsasággal nő­nek; az emberek kivétel nélkül lakni szeretnének, nem albérlet­ben, nem társbérletben, nem mo­sókonyhában, hanem lakásban! Érvekkel és magyarázatokkal tehát rendben lennénk, ám ami­kor valaki a lényegre kérdez, akkor e kérdéseket megkerülik a lakásépítők és a lakásgazdál­kodók. Lényegében felderíthetet- len, hogy korszerűvé varázsolt építőiparunk miért csakis simára tarolt területeken képes — vagy hajlandó — működni? Ugyancsak érthetetlen, hogy az ország je­lenlegi 3,5 milliós lakásállomá­nyából miért áll üresen majd­nem 130 ezer (másfélszer annyi, mint 1979-ben)? Amikor a nép­számlálást végző pedagógusok üres lakásokra bukkantak, ezzel kapcsolatos kérdéseiket csakis egymás között vitathatták meg. Lakásgazdálkodó illetékeseink ingerült semmitmondásokkal zár­kóztak el az egyébként tűrhetet­len jelenség kommentálásától S méginkább annak taglalásától, hogy mit óhajtanak — s egyál­talán óhajtanak-e valamit — tenni annak érdekében, hogy ne legyenek üres lakások. E maga­tartásból csakis arra következ­tethetünk, hogy a lakásgazdálko­dást nem csak lakásgazdálkodási szempontok befolyásolják. A KÉNYSZERŰ korszerűség jegyében épített szürke panella­kások persze enyhítik a lakás­gondokat, s méginkább enyhíte­nék, ha lenne nálunk lakásgaz­dálkodás. De nincs, következés­képpen nincs szervezett lakás- mobilitás sem, mert a tanácsok lakáselosztó funkciójának mono­póliuma — a jelek szerint — szent és sérthetetlen. A nyolcva­nas évtized elején mindössze annyira jutottunk, hogy egyre több és egyre hangosabb meg­jegyzés és kérdés vitatja a taná­csok — nyilyánvalóah alkalmat-' lan — lakásgazdálkodási módsze­rét, ám a lényeg megfogalmazá­sáig még nem jutottunk el. Tud­niillik annak kimondásáig, hogy a lakásgazdálkodás sokkal na­gyobb tudást, szakismeretet, üz­leti invenciót feltételező szakma, sem mint hogy e feladat iránt érzéketlen, és e munkában já- 'ratlan — mert képzetlen —, hi­vatalnokok megoldhatnák. MÁRPEDIG: ha nem tanuljak meg a lakásgazdálkodást, akkor minden eredmény, amit a fo­gyasztói infrastruktúra fejleszté­sében elértünk, s a jövőben elér­hetünk, csak részeredmény. Amíg súlyos, és egyre nyomasztóbb, a lakáshiány, addig a közvélemény csak módjával értékeli az élet­színvonal — a fogyasztói- infra­struktúra által is meghatározott — emelkedését. Ennyi és nem kevesebb a la­kásépítők és a lakásgazdálkodók felelőssége. V. Cs. Július 1-től: takarékcsekk Júliús 1-től életbe lép a takarékcsekk. Szerdától azok a budapesti betétszámla-tulajdonosok, akikkel az Országos Takarékpénztár csekk- szerződést kötött, az ország több mint 30 vállalatának kereskedelmi egységeiben fizethetnek csekkel, ugyanakkor készpénzt is 'felvehetnek az CTP-fiókokban. postahivatalokban, illetve takarékszövetkezetekben. A csekkszerződés részletes feltételeivel kapcsolatban elmondták az OTP-nél, hogy egyelőre csak budapesti lakosok igényelhetnek csekk­füzetet abban az esetben, ha van átutalási betétszámlájuk és ■ azon meghatározott összeggel rendelkeznek. A' csekkfüzet 10 lapból áll- Ezek birtokában minden postahivatalban, takarékszövetkezetben és OTP-fiókban maximum 2000 forint készpénzt vehet fel csekklaponként a tulajdonos. A csekkel fogyasztási cikkek is vásárclhatók: csekklaponként maximum 5000 forint értékben. Az OTP azonban félhívja a figyelmet arra. hogy a tulajdonosok csakis akkor fizessenek csekkel, ha a betétszámlájukon az utolsó fillérig megvan a pénzügyi fedezetük, mert a fedezetlen csekk kibocsátását a törvény szi_ gorúan bünteti. Ügy tervezik, hogy jövőre, január 1-től a takarékcsekket vidéki la­kosok számára is bevezetik. (MTI) 1 « 1 t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents