Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
Elismerés a békemozgalmi tevékenységért A békehónap megyei megnyitójára, mint arról röviden már hirt adtunk, pénteken, az esti órákban Lajosmizsén került sor, A művelődési házban megrendezett ünnepségen dr. Sütő Gyula, az Országos Béketanács titkára mondott beszédet. Ezt követően Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára, az OBT elnökségi tagja adta át az országos elnökség által adományozott kitüntetéseket a békemozgalomban kiemelkedő munkát végző aktivistáknak. A „Békéért” kitüntető jelvényt kapta Bagi János, a Hazafias Népfront jánoshalmi titkára, és Kutasi János né lajosmizsei népfronttitkár. Emléklapot vettek át: dr. Mecséri Ilona orvos, Gyarmati Lászlóné pedagógus, Szörényi Mária IBUSZ-dolgozó, Jávor Zoltán főiskolai tanár, és Lob oda Jánosaié, a népfront megyei nő- és rétegpolitikai bizottságának alelnö- ke. A megyében megrendezett bé- kehénapi események kapcsán még tízen vesznek át elismerő okleveleket. Baja bemutatkozik Budapesten Május 18-án a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában Budapesten mutatkozik be Baja és környéke. A bajai BACSHŰS 35-féle termékét állítja ki és kóstoltatja meg a közönséggel, köztük a lángolt karajt, a füstölt és a füstöltfőtt húskészítményeket, bácskai csípőskolbászt. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság borokat és pezsgőket kínál majd. A főváros kö. zönsége megismerkedhet ezenkívül a város történetével és a Baja környéki szőttesekkel is. A két nagy vállalat nem minden cél nélkül mutatja be termékeit, ugyanis szeretnék. ha ezek az árucikkek Budapesten is értékest, tésre kerülnének. sggiw&efw Talán nem mindenki tudja: Diószegi Balázs Munkácsy-dfjas festőművész, aki már hosszú ideje Halason él, Kunszenitmiklós szülötte. A kecskeméti járási pártbizottságról kiindult, szép kezdeményezés révén a nagyközség lakói, KISZ-fiatalok, a költségvetési üzem, a termelőszövetkezet és az ipari üzemek dolgozói társadalmi munkával felújították a művész Bacsó Béla utca 2. szám alatti nádíöde- les szülőházát, s alkalmassá tették képzőművészeti alkotások kiállítására. Az emlékházat tegnap bensőséges ünnepséggel avatták föd, amelyen megjelentek a járás, a nagyközség vezetői, Selyem Zsig- mond országgyűlési képviselő, a művész tisztelői, a pályafutását figyelemmel követő kunszentmikló- siak. Avató -m egn y i tó beszédet Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára mondott. Beszélt többek között a művész és a szülőhely kapcsolatáról, annak az alkotói világkép kialakulásában játszott, meghatározó szerepéről, s azt kívánta, hogy ez a kapocs továbbra is acédozza Diószegi Balázs alkotó eredét. A megyei pártbizottság titkára átadta a festőművésznek dr. Galjdócsi István, a megyei tanács elnökének köszöntő levelét és jókívánságait is.1 Ezt követően a Munkácsy-díjas alkotó meghatot- tan mutatta be a vendégeknek a szülőháza falai közt képeiből rendezett kiállítást. A. T. S. TERELŐÚT A SÓDERSZÁLLÍTMÁNYOKNAK Javul az E5-ÖS út átbocsátó képessége Budapest és Kecskemét között az E5-ÖS számú főútvonalon utazók naponta érzékelik a forgalom növekedését. Csúcsidőkben az út átbocsátóképessége lecsökken, a többrétű forgalom és annak sűrűsége növeli a balesetek valószínűségét és az utazási időt. A forgalom növelése és a forgalombiztonság javítása érdekében a Kecskeméti Közúti Igazgatóság ebben az évben 30 millió forint értékű munkával, házilagos kivitelezésben a ladánybenei út és a BP penzinkút között a megye- székhelyhez bevezető szakaszon négy forgalmi sávra szélesíti az utat. Régi és nagy gond, hogy az 9-ös számú főútvonalat sóder- szállító járművek használják, amely egyrészt rongálja a burkolatot, másrészt szennyezi az utat. Ezért a sóderszállító gépkocsik forgalmát a Taksony—Kecskemét közötti összekötő útra kívánják terelni. Ez az út párhuzamosan halad az E5-Ö9I főútvonallal, így a sóderszál)ító gépjárművek elterelése nem jelent lényeges távolságnövekedést. Ezzel szemben az 5-ös számú út átbocsátóképességében és forgalombiztonságának növelésében nagy jelentőséggel bír. A terelőutat a jelenlegi pálya- szerkezet szélesítésével alkalmassá teszik a nagyobb súlyú és mennyiségű forgalom lebonyolítására. Április 27-én elkezdték a 4 méterről 6 méterre való kiszélesítését. Az elmúlt év biztató kísérleteinek alapján vizsgázik az igazgatóság saját újításában kidolgozott cementes stabilizációs szélesítési rendszer géplánca. A cement szállítása a kecskeméti állomástól a stabilizálandó talajig teljesen zárt rendszerben történik. Kiválóan működik az igazgatóság dolgozói által készített Hidro-cet cementterítő berendezés, amely a nehéz fizikai munkát szünteti meg, nem is beszélve a cementpor egészségkárosító hatásának kiküszöböléséről. A stabilizáció készítésekor az útpadkában található homoktalajt bányahomokkal keverik ösz- sze, ehhez adagolják az optimális cement- és vízmennyiséget. A szélesítés aszfaltkiegyenlítést kap, igy várhatóan a közúti forgalom — elsősorban a sóderszállítás — már ez év második felében átterelésre kerülhet. As E5-ös út bevezető szakaszának korszerűsítése, a ladánybenei út szélesítése nem old meg minden forgalmi nehézséget, ezért továbbra is szükséges a gondos, a figyelmes vezetés. G. G. Újságíró—olvasó találkozó Izsákon Újságíró*—olvasó találkozónak ad otthont az Izsáki Állami Gazdaság központi klubhelyisége kedden 16 órai kezdettel. Az érdeklődők bepillanthatnak a lapkészítés folyamatába, s a kérdésekre dr. Tárnái László belpolitikai, Varga Mihály művelődéspolitikai rovatvezető. Halász Ferenc fő- munkatárS, Kutasi Ferenc, dr. Rapt Miklós és Szabó Pál Miklós munkatárs válaszol a Petőfi Népe szerkesztőségének képviseletében. TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS Tudományos tanácskozás kezdődik hétfőn délelőtt Baján, a Bokányi Dezső nevét viselő úttörőházban a városi tanács művelődésügyi osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet szervezésében, a Művelődési Minisztérium megbízáséból. A három napra tervezett előadások és konzultációk a technika helyét és szerepét vizsgálják a tantárgyak rendszerében. A rendezők a megyékből és a pedagógusképző intézetekből két-két szakember megjelenésére számítanak. Halálos baleset A világon sokfelé szereznek örömet a gyermekeknek a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének rajzfilmjei. Itt készült például — NSZK-megrendelésre — az Egér a Marson cimű sorozat is, amelynek a darabjai hétről hétre feltűnnek a televízió esti meséjében a keddi napokon. Az immár tizedik éve dolgozó alkotóműhely most első ízben jelentkezik a mozikban másfél órás önálló rajzfilm-együttessel. A címe: Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? A magyar népmeséket idéző és más művekből válogatott összeállítást ezekben a napokban a kecskeméti mesemozi is vetíti. Tragikus szerencsétlenség történt Bpja határában az 51. számú úton. Frey Nándorné 39 éves budapesti lakos személygépkocsijával a késő esti órákban nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, s ezért elütötte a vele azonos irányban kerékpárját toló Suszter Hona, 47 éves. Baja, Babinyecz Gyula ,u. 19. szám alatti lakost, aki a helyszínen meghalt. Ugyancsak Baján, az Engels u. 42. számú ház előtt figyelmetlenül haladt át az úttesten Blum József 86 éves, Baja, Engels fasor 42. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda egy személygépkocsi már féktávolságon belül, és az idős férfit elütötte. Blum József megsérült. Kecskeméten a Ceglédi út és a Bethlen körút kereszteződésében a középső forgalmi sávba sorolt be tehergépkocsival Guba Sándor, nagyréti lakos. Megállt és hátra tolatott, emiatt elütötte a mögötte segéd-motorkerékpárral álló Szabó László 46 éves, Kecskemét, Szérüskert utca 5 szám alatti lakost, aki megsérült. Kecskeméten az AGROKER Vállalat telepén megállította emelődarus gépkocsiját Faragó Mihály 52 éves gépkocsivezető, Kecskemét, Alsószéktó 269. szám alatti lakos, azért, hogy a kerék- nyomást ellenőrizze. A vezetőfülkéből úgy szállt ki, hogy a motor tovább működött. Eddig ismeretlen okok miatt a jármű elipdult, és átment Bállá József 19 éves. Kecskemét, Alsószéktó 237. szám alatti lakoson, aki súlyosan megsérült. G. G. 9 Hogyan lehet legyőzni egy oroszlánt? Képünkön: Jelenet a címadó rajzfilmból, a rendező: Tóth Pál. Kirakodóvásár — énekkel, tánccal Műsoros kirakodóvásárra készül a kecskeméti Alföld Szövetkezeti Áruház. A jövő vasárnap sorra kerülő szabadtéri — tánccal, énekkel kísért — vásárt az áruház melletti autóparkolóban tartják, ahol a játékoktól, a kemping- és fotócikkektől a farmernadrágokig és a különféle kerámiatárgyakig sok minden kapható lesz. Óvodai Öltöztető, rőttel fél nyole.Anyukéit, apukék hozzék csemetéiket. Mindenki siet, rohen, megint késésben vannak. Szóval a szokésos óvodai kép. 5 ' __ E gyszer csak klvégódlk as ajtó, és berobban rajta apuka, meg pufók kisfia. Mindketten lehajtott fóvel, szótlanul, köszönés nélkül. Minden szempár rájuk szegezödlk, Vérünk a köszönésre, valamiféle üdvözlésre, legalább egy fejbóllnitéera. De nem, ók hajthatatlanok, végül Is egy ovii oldja meg a helyzetet, réköszön az újonnan érkezettekre. Szia Csaba: Mire az apuka Ingerülten fiának: Na ml van, nem tudsz köszönni? Mért vagy Ilyen neveletlen? Csak tudnám kire ütöttél? H. Gy. NAPTAR ISII. május 10., vasárnap Névnap: Armin Napkelte: S óra 14 perc. Napnyugta: 20 óra 08 pero. Holdkelte: 11 óra 14 perc. 1 Holdnyugta: 1 óra 31 perc. IDŐJÁRÁS — Megkezdték a sághegyi tu. rlstaszálló felújítását. A keme- nesaljai táj legszebb területén, a Balaton menti vulkánkúpok utolsó tagján álló egykori kastélyépületben teljes felújítást végeznek. A tervek szerint július 30- tól fogadják ismét a hazai és külföldi vendégeket. Várható időjárás nla estig: időnként megnövekvő felhőzet. Szórványosan zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben helyenként megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet' 5—10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között. ;(| LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz- galcság közlése szerint a 19. heti szelvények között öttalálatos nem akadt. Négy találatot 136 fogadó ért el, nyereményük egyenként 57 378 forint. A' hármasokra 353, a 2 találatos szelvényekre 17 forintot fizetnek. — A LAKOSSÁGÉRT. Az Országos Takarékpénztár fiókjainál, amelyekben jelenleg közel 600 szocialista brigád dolgozik hétezer fóvel, épről évre 10—!l5 százalékkal emelkedik a forgalom. A munkát négyötöd részben a ma- gúrJakásépítők ügyeinek intézése adja. Nagy segítség a lakosságnak, hogy a pénzintézetnél naprakész információt tudnak nyújtani minden érdeklődőnek. — Fakérgező gép. A kiskun- halasi Állami Gazdaságban jelentős erdőterület van, melynek kitermelését igyekeznek gépesíteni. Nemrég vásároltak egy amerikai gyártmányú kérgezőgépet, . amely rendkívül megkönnyíti a munkát, mindenfajta fáról gyorsan eltávolítja a kérget Az új géppel 80 százalékkal nagyobb teljesítményt lehet elérni, mint a régebbi tí- pusúakkal. Ráadásul üzemeltetéséhez kevesebb emberre van szükség. — AZ ERÓZIÓ ELLEN. A Magyar Hidrológiai Táirsaság Csong- rád megyei szegedi területi szervezete kedden délután fél 3-kor előadói ülést rendez, amelyen dr. Salamin Pál nyugalmazott műegyetemi tanár, a téma szakértője tart vetitettképes előadást. A rendezvény színhelye a MTESZ szegedi székháza. — Folytatódik a kiskunfélegyházi kórház rekonstrukciója. A belgyógyászati pavilon és a hőközpont elkészülte után 600 adagos konyhát építenek, ebédlővel. A régi épületben műtőblokk kialakítására kerül sor ebben a tervidőszakban. — A VOYAGER űrszonda Sza- turnuszról készített filmjét kedden este 6 árakor vetítik Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Az érdeklődők a filmvetítés után találkozhatnak Kulin György csillagásszal, és Németh Ferenccel, az Élet és Tudomány főszerkesztő-helyettesével. Bajusz Pál legújabb rajzához űjfent címet és aláírást várunk (a jövő bét szerdán estig postára adva, cím: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001., jelige: „Karl(t)katú- ra”). A legötletesebb megoldást május 16-án közöljük, beküldőjét száz forint jutalomban részesítjük. 2 MŰSOR: MEGYEI művelődési központ 10 órakor az Akadémia krt. 53—55. számú ház udvarán, rossz idő esetén a Művelődési Központ, ban. Játszóház Nemezkészítés, daltanítás Előzetes U-én 17 órakor: Népdalklub Budai Ilona és Birinyi József műsora 14-én 18,30 órakor: „Tűzkör" Banner Zoltán esszéíró estje (Ajándékműsor az irodalmibérlet, tulajdonosoknak, az érdeklődők szólójegyet válthatnak.) 22-én. 19 órakor V* Moto Rock Együttes hangversenye. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. május 10-én délután 3 óra Az ész bajjal jár Gózon-bérlet este 7 óra Az ész bajjal jár Tóth László-bérlet Kelemen László Színház délután 3 óra Ruttkai-műsor Krúdy-bérlet este 7 óra Ruttkai-műsor Móricz-bérlet MOZI 1981. május 10., vasárnap VÁROSI MOZI fél 4 órakor! HUSZARKISASSZONY Színes szovjet filmoperett ÁRPÁD MOZI: fél 4 órakor, háromnegyed 6 és 8 órakor! FÉRFIAK PÖRAZ NÉLKÜL Csak 16 éven felülieknek! II. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz filmvlgjáték MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakort HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PAJTASMOZI délelőtt L0 órakor! A FEKETE RAK OLLÖJABAN 1981. május 11. hétfő VÁROSI MOZI fél 4 óraikor! HUSZARKISASSZONY Színes szovjet ftlmoperett ÁRPÁD MOZI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! férfiak póráz nelkol Csak 16 éven felülieknek II. helyáru! Színes, magyarul beszélő olasz ílihnvígjáiték MESEMOZI háromnegyed 6 órakor! HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi Mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STŰDIOMOZI: 8 órakor a Városi Mozi épületében! OK KETTEN Magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt •i» Bács-Klskun Í megyei Bizottságának napüapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dánlol Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: ’ Sül Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség: I Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-610 (központi) 11-709 Telexszám: 28 210 bmlv h Terjeszti a Magyar Paata Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 0001. Telefon: 13-719. Igazgató: Ablaka István Index: 28 063 HU ISSN Ml—aUL