Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1981. május 17. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Féltékenység A lélek útjai kiszámíthatatlanok — hangzik a biblikus megállapítás, és tegyük hozzá: sok igazság van benne. Számos példát lehetne említeni annak bizonyítására — s nemcsak bírósági eseteket —, hogy a hosszú évekig, évtizedekig becsületes, szorgalmas, tisztességes és munkaszerető ember, aki családjáért él, dolgozik, úgyszólván máról-holnapra éles fordulatot tesz, mindent felborít maga körül, nem érdeklik a következmények, tömören fogalmazva: fejjel rohan a falnak. Kétségtelen azonban-, hogy a pszichológus mégis ki tudja számítani a lélek útját, legalábbis visz- szamenőleges érvénnyel. Magyarázatát lehet adni annak is, hogy mi idézte elő a fordulatot például Burszki István, negyvenhárom éves tataházi Burszki élete — negyvenhárom évig — a szokásos, józan mederben folyt. Tataházán született, ott járt iskoláiba, azután dolgozott, kipróbálta az ipari munkahelyet is, de három hónap elteltével visszatért szülőfalujába. Húszéves korában megnősült és belépett az ottani Petőfi Termelőszövetkezetbe. Két fia született, s amikor a gyerekek megnőttek, felesége is a közös gazdaságban talált munkát: szakácsnőként helyezkedett el. Több, mint húsz esztendeig kiegyensúlyozott családi életet éltek, dolgoztak, gondozták a két fiút, takarékoskodtak, személygépkocsit vettek. Talán mondanunk sem kell, hogy Burszki István nem volt büntetve, munkája ellen kifogás soha nem merült fel. Egyszerre azonban azt tapasztal- talták, hogy nagyobbik fiuk iszik. Ez okozta, hogy a szülők többször összevesztek, veszekedtek, egymást okolták a nevelési hiányosságért. Ezek a veszekedések azt jelentették, hogy megromlott közöttük a korábbi családias viszony, s Burszki István éppen ebben a szituációban ismerkedett meg a termelőszövetkezetben Slonczki Ferencné elvált asz- szonnyal, akit már az első találkozás alkalmával vonzónak, kedvesnek talált. Mindez 1978-ban történt. Ekkor a férfi negyvenegy, az elvált asszony pedig negyvenhárom éves volt. Egyikő- "jük sem sejthette, hogy kapcsolatuk tragikus véget ér majd. Ez a kapcsolat-kezdetén - -természetesen nem merülhetett fel, hiszen akkor hetenként kétszer találkoztak az asszony lakásán, később pedig, 1979 januárjában Burszki elköltözött a feleségétől, noha ilyen szándékáról korábban nem beszélt otthon. De Slonczki- né lakása kicsi volt — egy szoba, konyha — s ott lakott az asszony felnőtt fia is. Ügy döntöttek tehát, hogy Burszki eladja az autóját. Ehhez a pénzhez, negyven- ötezer forinthoz az asszony 15 ezret tesz hozzá és vásárolnak egy házat Mátételkén. Egy hét múlva Burszki és Slonczkiné beköltöztek a közös lakásba. A feleség ekkor lépett közbe s próbálta visszahívni, lebeszélni férjét erről a szándékáról és tervéről, de arra a szavak már nem hatottak. Szerelmes volt az új asszonyba, vele akart élni s úgy érezte szép és nyugodt családi élet vár rá. Ez a nyugalom azonban csupán két-három hónapig tartott, mert — a szerelmes férfi egyik őskori betegsége — a féltékenység megmérgezíe az idilli kapcsolatot. Burszki Istvánon elhatalmasodott ez az érzés és minden apró nyomibart, jelben annak bizonyítását vélte felfedezni, hogy szerelméhez jár valaki. Ha a «kertben lábnyomokat , látott, azonnal bizonyítéknak fogta fel azokat. Olyat is „észlelt", hogy este valaki megkopogtatta az ablakot. De amikor kinézett, senkit nem talált ott. Más esetben a ház falán valamiféle nyomokat látott. Neki ez „természetesen” azt jelentette, hogy' valaki az ablakon keresztül akart bejutni az asszonyhoz. Képtelen volt szabadulni attól a gondolattól. hogy ez a bemászás esetleg sikerült is. Minden körülmény gyanússá vált Burszki számára. Kifogásolta, ha élettársa este egyedül ment a kútra. Egyre gyakrabban felelősségre vonta az asszonyt, veszekedtek. Ez addig fajult, amíg 1979 októberében Burszki István elzavarta a háztól Slonczki Ferencnét, ő pedig visszaköltözött a feleségéhez. Ez a körülmény azonban nem jelentette azt, hogy mindennek vége. Mert bár külön laktak, de munkahelyük közös volt, így naponta találkoztak. Burszki nem tudott belenyugodni abba, hogy „visszament a parti”, nem találta helyét a felesége mellett s «kereste az alkalmat, a lehetőséget a másik asszonnyal a kibékülésre. Többször üzent Sloncz- kinénak, de négy-öt alkalommal férfinál. személyesen is megkereste volt élettársát, vissza akarta állítani az életközösséget. Slonczki Ferencné azonban ettől elzárkózott. A szerelem ezen a ponton fordult gyűlöletbe, a könyörgés itt váltott át fenyegetésbe. Mert Burszki a többszöri elutasításon felbőszülve immár azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy megöli. Ez természetesen nem a legjobb módja annak, hogy egy férti magához édesgesse az asszonyt. Valószínűleg tisztában lehetett ezzel Butszikí is, noha még mindig bízott és remélt a kedvező fordulatban. A megöléssel való fenyegetést — amelyet még 1980 tavaszán tett — akikor talán még ő sem gondolta komolyan, hiszen utána hónapokig leste volt élettársát. Előfordult, hogy betörte az albérleti szoba ablakát (Slonczkiné ekkor albérletben lakott). Máskor egy kenderkúpban rejtőzve várt az asszonyra, aki észrevette az elszánt udvarlót és ijedten elmenekült előle. Ilyen helyzetben és állandóan ebben a gondolatkörben élve, érthető, hogy Burszki István meglehetősen nagy idegfeszültségben volt nap, mint nap. Lassan eljutott arra a pontra, hogy alig tudott másra koncentrálni, másra gondolni, mint kudarcba fulladt szerelmére, az asszonyra, aki miatt elhagyta a családját, még a fia esküvőjére sem ment el. így aztán a Slonczki Ferencnéhez fűződő erős érzelmi kötődés mellett kialakult nála a súlyos meg- bántattság érzése is. Ebiben a lei-1' ki zűrzavarban végül is egyetlen gondolat „tisztázódott’ benne: megöli az asszonyt. A szándék, a «terv megvalósítására 1980. július 5-én nyílt alkalom. Ezen a napon a vádlott vontatóval hordta a szénát, s minden fordulónál látta kiszemelt áldozatát, aki a paradicsomföldön dolgozott a többiekkel. Délután szénahordás helyett a majoránnaföldön gazt irtott Burszki, s ekkor is látta a tőle néhány száz méterrel dolgozó asszonyt. Négyóra lehetett már, amikor a férfi a gazoláshoz használt kést ruházatában elrejtette és a derékig érő kukoricásban, meghajolva közeledett a kiszemelt búvóhelyhez. Tudta ugyanis, hogy az asszony, ha végigér a soron, hazafelé indul és a bodzabokor melletti úton fog elhaladni. O a bokorba «bújva várt. Ez a várakozás e.ég sokáig tartott, mert körülbelül egy óra múlva ért ki az asszony a paradicsomföldről, s munkatársnőjével ekkor indult hazafelé. Amikor Burszki látta, hogy a bokorral egyvonalba ért az asz- szony, kiugrott onnan és egy korábban «beszerzett bottal hátulról közepes erővel fejbeyágta Slonczki Ferencnét, aki azonnal sikoltozni kezdett. Ekkor vette elő a kést és összesen «kilencszer szúrta meg a szerencsétlen asszonyt, aki «közben lezuhant a földre, de a vád’lott még ekkor is több szúrást mért rá. A szúrások közül egy átvágta a nyaiki verőeret. A heves vérzés láttán Burszki megrémült és elfutott. Futás közben találkozott egy munkatársával akit megkért, hogy vigye Bajára a rendőrségre. Az illető be is vitte a bajai rendőrségre, noha nem tudta miről van szó, de amikor Burszki kiszállt a kocsiból kezet fogtak, s a vádlott kijelentette: „Most egy gyilkossal fogtál kezet...” Slonczki Ferencné néhány perccel a szúrások után elvérzett, meghalt. Az orvosszakértő véleménye szerint akkor sem lehetett volna megmenteni, ha a lehető legrövidebb időn belül kórházba kerül, mert a szúrás, amely a verőeret elvágta, átmetszette a légcsövet és a nyelőcsövet is... A megyei bíróság Burszki Istvánt — mérlegelve az enyhítő és súlyosbító tényezőket — előre kitervelt emberölés miatt 14 évi fegyházra Ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektöl. Az ítélet még nem jogerős. G. S. MINDEN ESZTENDŐBEN KIVÁLÓ Kevés termelőszövetkezetnek sikerült évről évre úgy fejleszteni | Naposcsibék a gazdálkodást, hogy minden esztendőben elnyerje a kiváló elmet. szállítás A rémi Dózsa példa arra, hogy ilyen nagyüzemi gazdaság is van, előtt. Halász Lajos, a pártalapszervezet titkára elmondja, hogy az V. ötéves terv Időszaka alatt ötször nyerték el a megtisztelő elmet, ezen- (Méhest kívül előzőleg még kétszer. Éva felvételei.) Ot év sikerei a rémi Dózsa Tsz-ben Csertő Ferenc állatgondozó, a hízóbárányokat eteti. 1 —■ Pedig nem. a legjobb körülmények között gazdálkodunk. A szántó az összes területnek csak 40 százaléka, ebből is 20 százalék homok. A csaknem 650 hektárnyi erdő ötödosztá- lyú, értékes faanyagot nem ad, a több mint 500 hektárnyi legelő is csak névlegesen az, a kipusztult szőlők területét minősítették át ebbe a művelési ágba. Mindezekből kitűnik, hogy a növénytermesztés fejlesztésében szűk lehetőségeink vannak, ezért állatenyésztésre ' szakosítottuk a gazdálkodást — mondja a párttitkár. A növénytermesztés szerkezetét úgy alakították, hogy elegen, dő takarmány legyen. Más szóval a dinamikusan fejlődő állattenyésztés számára gondoskodnak megfelelő táplálékról. — A baromfiágazatban tavaly 36 százalékkal több jószágot értékesítettünk, mint az előző két év átlagában. Jelentős megtakarítást értünk el a tákarmányfel- használásban. Hasonlóképpen jóval kevesebb folyékony energiával gazdálkodtunk. Itt a megtakarítás értéke megközelítette az 5 millió forintot. A juhászat is sokat fejlődőt, az 1975. évi termelésnek majdnem kétszeresét produkáltuk tavaly. Figyelemre méltó szám: száz anyára 153 bárányszaporulat jutott — folytatja. A pártszervezet rendszeresen foglalkozik a gazdaság termelési gondjaival. Ez abból is kitűnik, hogy az álapszervezet titkára rendkívül tájékozott. Megtudjuk tőle azt is: a baromfikeltetést oly mértékben fejlesztették, hogy naposcsibéből a hazai kereslet 10 százalékát adják. Tenyésztojást és tenyészbaromfit is szívesen vásárolnak tőlük a külföldi vevők. Az ország vágott, és élőjuhexportjá- nak 4—5 százalékát is ők szállítják. Évente 4—7 ezer tenyészju- hot értékesítenek, segítve ezzel az ágazat fejlesztését. A / kommunisták ösztönzik"' a gazdaságvezetést az összefogásra. A termelőszövetkezet négy növénytermesztési, egy állattenyésztési rendszernek, több társulásnak és egy közös vállalatnak a tagja. Tavaly alakították meg két másik gzdasággal összefogva a keverőüzemi társulást, 60 ezer tonna évi kapacitású takarmánykeverő építésére és üzemeltetésére. A múlt évben 12 ezer tonna keveréktakarmányt állítottak elő, az idén már a baromfi- és juhtenyésztő partnergazdaságaik jelentős részének ők szállítják a takarmányt. Szintén 1980-ban ugyanis megalakították a juhtársulást is, 12 gazdaság csatlakozott a kezdeményezéshez. Részükre tenyészanyag- ról is gondoskodnak. Megszervezik a birkanyírást, a gyapjúátadást, a hízóbárány-értékesítést. — Büszkék vagyunk arra, hogy szakembereink kidolgozták a korszerű tenyésztés igényeinek megfelelő juhhodály és hizlalda terveit, technológiai berendezéseit, amely újításnak minősült. Nálunk már 15 ezer négyzetméter nagyságú ilyen épületet hoztunk létre. A terveket a taggazdaságok rendelkezésére bocsátottuk. Több ilyen típusú épületet láthatunk ma már az ország különböző részein. Ezek az istállók olcsók, teljesen gépesíthetők, és építkezésükhöz nem szükséges import anyag — tájékoztat Halász Lajos. Az előbbiekhez hozzáteszi: az új keresésében nagy jelentősége van annak, hogy az állattenyész. tési főágazatban tevékenykedő pártcsoport ösztönrí nemcsak a kommunistákat, hanem valamennyi dolgozót a tartalékok feltárására. Egyébként minden vezetőt rendszeresen beszámoltatnak munkájáról, és arról, hogy a változó gazdasági körülmények: között mit tesz annak érdekében, hogy magasabb hozamokat érjenek el, kevesebb ráfordítással. Gondot fordítanak a továbbképzésre. hogy a szövetkezet valamennyi tagja lépést tudjon tartani a technika és a technológia fejlődésével. A talajerő-utánpótlást például vizsgálatok és levélanalízisen alapuló adatok alapján végzik. — Sok gondot forcTítunk a tagság élet- és munkakörülményeinek javítására. A múlt évben például több mint 700 ezer forint értékű munka- és védőruhát vásároltunk. Egy telepet kivéve, minden majorban öltöző és fürdő van, gondoskodunk védőitalról. A múlt évben kezdtük meg egy korszerű üzemi konyha építését, amelyet az idén februárban adtunk át. Élelmiszer- és zöldségboltot létesítettünk, amelynek áru- választékát egyre bővítjük, ezzel arányosan nő a forgalom is. A községi művelődési házat a termelőszövetkezet tartja fenn. Segítjük a fiatalok családiházépítését, eddig több mint ötven otthonhoz nyújtottunk támogatást —, informál a pártalapszervezet titkára. Mindezekből kitűnik, hogy a rémi Dózsa Termelőszövetkezetben tervszerű, összehangolt irányítással történik a gazdálkodás fejlesztése. Minden évben előre lépnek. de ez a lépés akkora, hogy kiérdemlik vele a megtisztelő kiváló címet. K. S. SB9lTlIi*l$±fí dLOldílI2i AtíJUOiuL) ",T » > v„tl'” Magányos, öreg kovácsműhely a falu szélén. Kopott vályogfala, nádteteje szinte elvész a fehér sziksót izzadó tavak és a szívós borovicskával borított homokdombok társaságában. Azt mondják az itteni emberek, hogy a valamikori kiskunok leszármazottai épp olyanok, mint ez a táj, s növényzete: szívósak, kemények, küzdeni tudók. Egy küzdelmes életről és egy kivesző félben levő szakma titkairól szól a muzeális értékű öreg kovácsműhely tulajdonosa, a fülöpházi Szeles László. Parasztból mesterember — Hetven éve élek FUlöpházán, s azt hiszem, most már itt is halok meg. Tizenöten születtünk egy anyától, öt édestestvérem van. Apám, nagyapám parasztember volt, iparos mesterséggel csak dédapám foglalkozott. A tízes-húszas években tizennégy hold földből éltünk, szűkösen. Engem nyolcévesen pásztorkodásra, libaőrzésre fogtak. Tizennégy éves koromban a mostohaapám elküldött egy kerekegyházi rokonunkhoz, hogy kitanuljam a kovácsmesterséget. Azt mondta, úgy is sok az éhes száj otthon, ne egyem tovább velük egy házban a kenyeret. 1930. szeptember 1-én szabadultam, mint inas. ínséges idők • Szeles László az utolsó fülöpházi kovácsmester. Munka közben. fi* jártak akkoriban. Három pengőért dolgoztam egy hétig, látástól vakulásig, pirkadattól sötétedésig. Nagy nyomorúságomban elterveztem, hogy egyszer majd önálló műhelyt építek. A családom nem támogatott, de gzért megéltem, szinte semmire sem költöttem. Volt egy öltöző ünneplő ruhám, egy hétköznapi, s két ingem. A bőrből készült drága mesterkötényemért két hetet dolgoztam. A híres resicai kovácsüllőmért három hónapot. Nézze, most is itt áll, büszke vagyok rá... Boldogulás — 1936-ban lettem önálló. Ebben az évben készült el a mostani műhelyem. Én vertem rá a vályogot, készítettem a nádtetőt. A hitelszövetkezettől kaptam pénzt, hogy tudjak venni szerszámokat. Akkor vásároltam használtan a kézifújtatót, a tizenkét darab menetmetszőt, a sráfhúzót, és a kétszázhetven fontos nagyüllőt. A műhellyel kapcsolatos adósságaimat egy év alatt ki kellett fizetnem. Ennyit táblázott rám a szöIím! • Még mindig működik a csaknem százéves osztrák fújtató. (Tóth Sándor felvételei.) vetkezet. A szüleimtől örökölt négy hold földemet kiadtam bérbe, a terményből részesültem. így jutottam lassanként egyről a kettőre. Mikor megnyitottam a műhelyemet, üzent nekem a másik fülöpházi kovács, a Sayerman. Azt mondta, ha én itt önálló leszek, bizony elmehetek kukoricacsősznek. Én meg visszaüzentem, hogy ő meg nyugodtan mehet krumplicsősznek, akkor ' legalább ketten leszünk... 1942-ben nősültem, szegény lányt vettem feleségül. Az összes vagyonunk a műhely, meg két üsző volt. Hamarosan építettünk egy vertfalas szoba-konyhás házat, ebben laktunk évtizedekig. Négy éve, hogy megtoldottuk szobával, kamrával. Hát mostmár így éldegélünk... Vallomás a mesterségről — A kovácsmesterre azt mondják errefelé: ingyen hűl. pénzért melegszik. Gyorsan kell tehát dolgozni, a szén pénzbe kerül. A kovácsszénből kipárolgó kesernyés gáz ízét szinte mindig érzem a számban. A lábam a sok állástól viszeres, a kezembe csúz költözött, a hidegtől, a melegtől és az erős kalapácsfogástól. ' 1949-ben szerencsétlenül jártam; az egyik szemembe szikra pattant, de a patkót azért még fölszögeiem szemüveg nélkül. Hát ilyen ez az én szakmám. Mégsem hagyom abba. Ma is szükség van rám. Ekekapát élezek, lovat patkotok, baltát élesítek, csákányt javítok, pányvacöveket, ácskapcsot készítek. Mitagadás, ezzel nem sokat keresek, de van tíz tehenem, két lovam, öt vágósertésem meg vagy negyven baromfim. Ez ma a jó üzlet. Színházban? Talán életemben háromszor voltam. Kirándulni? Hova gondol! Ennyi jószágtól? Messzire sose utaztam. Egyszer voltam Pesten, még vőlegény koromban. Kecskemétre is ritkán megyek. Nem nagyon lehet már ott lovas kocsival közlekedni. A fiam? Juhász lett. Most éppen ma. gán-állattenyésztéssel foglalkozik. Bárhogy is szerettem volna, nem tudtam rávenni, hogy folytassa a szakmámat. Azt hiszem, én vagyok itt az utolsó kovács. Pedig volt Fülöpházán mesterember: bognár, kovács, kádár, nádazó, vagy kilenc-tíz. Ügy gondolom, a ml időnk lassan már lejár... Posváncz Etelka „A kovácsról azt mondják...”
