Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-07 / 81. szám
1981. április 7. • PETŐFI N£PE • 3 Megkezdődtek a KISZ városi, járási küldöttértekezletek (Folytatás az 1. oldalról.) KISZ-tagsága is. Evek óta folyamatosan növekedett a szakképzett fiatalok száma, akikre nagy hatást gyakorolt a szocialista vonások erősödése. A KISZ-tagság csaknem felét a diákok képviselik, akik a Petőfi Sándor Gimnáziumban és a MüM. 621-es Szakmunkásképző Intézetben folytatják tanulmányaikat. A KISZ-fiatalság az elmúlt tervidőszak sikeres végrehajtásában jelentős szerepet vállalt, és tevékenyen részt vett. A politikai nevelőimunkát, a fiatalok szervezett képzését, oktatását folyamatosan végezték az elmúlt beszámolási időszakban. Ugyanakkor a KISZ-vezetőket gyakran megoldhatatlan probléma elé állította a település mezőgazdasági jellege, hiszen majd mindenkinek van szőlője, gyümölcsöse,' amelynek kampánymunkája megnehezíti a szervezeti életet. A beszámoló után a KISZ-bi- zottság titkára rátért a határozati javaslat ismertetésére, amelyben jelentős szerephez jut a város VI. ötéves tervének megismerA kiskunhalasi járás 162 ezer hektárján 21 község 73 ezer 477 • lakosa él; harmincnégy százalékuk még ma is tanyán — számuk öt év alatt 10 százalékkal csökkent. A 14—29 éves korosztály igen népes: valamivel több mint 17 ezer, ám közülük csak 2400-an KISZ-tagok. A kunfehértói Előre Tsz Sziklai Sándor Ifjúsági Házában vasárnap rendezett járási küldöttértekezleten — amelyen ott volt. Hónig Ferenc, az MSZMP KB tagja, Bata Zsuzsanna, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára, Nagy István, a járási pártbizottság titkára, és Sípos János, a járási hivatal enöke is — egyebek között arról is vitatkoztak, hogyan lehetne még több fiatalt KISZ-taggá nevelni. Az Szabó Endrének, a KISZ Kiskunhalasi járási Bizottsága titkárának az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítőjéből is kitűnt, hogy a megyei átlagnál jóval alacsonyabb szervezettségi százalékkal nem elégedettek, ugyanakkor viszont elismeréssel szólnak a végzett munkáról,. „Járásunk ifjúságának nagy többsége becsülettel dolgozik, tanul, teljesíti kötelezettségeit, aktívan részt vesz a közéletben, az ifjúságra jellemző módon kezdeményez, és a vidámság sem hiányzik, ahol a fiatalok tetése a fiatalsággal. Javítani kell a jövőben az alapszervezetekben a politikai képzést úgy, hogy a fiatalok között minél többen legyenek alkalmasak a párttagságra. Előre kell lépni az 1973 óta KISZ-védnökséggel épülő szabadidőpark munkáinál, hogy még ebben az évben elkészüljön. Eddig 3,5 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a fiatalok, és a teljes befejezéshez még l;2 millió forint kellene, amelynek fele anyagi juttatás lenne. Tovább kell fejleszteni a kapcsolatokat az úttörőcsapatokkal, növelve az úttörőimunkát segítő ifivezetők számát. Ahol pedig lehetséges — az ipari szövetkezetben,' a Kossuth Szakszövetkezetben, az IGV-ben — meg kell alakítani az Ifjú Gárda-rajokat. A vita után a küldöttek megválasztották a tizenegy tagú városi KISZ-bizottságot, a hét főből álló pénzügyi ellenőrző bizottságot, valamint a megyei küldött- értekezlet résztvevőit. Ezt követően a városi KISZ-bizottság Titlné Arnold Juliannát választotta titkárnak. megjelennek” — ez az általános összegzés három év munkájáról. A konkrétumok sem mondanak mást. A Kunbajai és a Kiskun- halasi Állami Gazdaságban korszerű mezőgazdasági termelés folyik, amelyben a fiatal agrármérnökök éppúgy részt vesznek, mint a gépkezelők, növénytermesztők. A mélykúti UNIVEREXPO Ipari Szövetkezet exportra is termel — egyszóval semmi sem hiányzik a járásból, ami másutt megvan. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a gondok sem mások. Ez a kongresszusi levél vitájának összegzéséből is kiderült. Nincs olcsó telek, akik nem várnak az állam segítségére, hanem maguk oldják meg a lakásgondjukat, nem kapnak szociálpolitikai kedvezményt! Kevés az olyan hely — mint mondjuk a Kiskunhalasi Állami Gazdaság — ahol öt év alatt minden negyedik 30 éven aluli fiatalt lakáshoz tudtak juttatni. Ebben a járásban sem magas a fiatal diplomások fizetése, itt is kevés a művelődési ház, ami pedig van. az elhanyagolt, s többsége színházi előadásra nem is alkalmas!' S ezzel már a vitát is jellemeztük: nagyjából ezekről a témákról beszéltek a küldöttek. Egy kezdeményezés is elhangzott: a mélykúti szövetkezet 75 négyzetméteres faházaiból 30 lakásos lakótelepet kívánnak építeni Kiskunhalason, az ötlet iránt a. jánoshalmi és a kiskunmajsai tanács is érdeklődik. A küldöttek a kiegészítésekkel együtt jóváhagyták a beszámolót, Száztizenegy kiskunhalasi KISZ- alapszervezet 3062 tagja képviseletében százkét fiatal tanácskozott vasárnap a MÁV művelődési házban az előző küldöttközgyűlés óta végzett munkáról. Ott volt dr. Adorján Mihály, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára, dr. Szabó Miklós, a városi pártbizottság első titkára és Tánczos Sándor tanácselnök is. Az írásbeli beszámolóhoz Szálai Antal, a KISZ Kiskunhalas városi Bizottságának titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A három évvel ezelőtti küldött- gyűlés óta Kiskunhalason újabb társadalmi-gazdasági változások teremtették meg a dinamikus fejlődés alapját; kialakult a második munkásgeneráció. E feltételek együttesen az ifjúsági szövetség feladatai ellátásához is kitűnő alapot nyújtottak, aminek következtében erősödött a KISZ tömegbefolyása. Az ifjúkommunisták legfőbb — szervezeti szabályzatban is előírt — dolga, munkájuk példás elvégzése. Ha ebből indulnánk ki, igen szép képet kapnánk. 1978 óta duplájára nőtt a fiatalok által benyújtott újítások értéke — 1980-ban 1 millió 689 ezer forint volt. A Semmelweis kórház KISZ- esei három éve indítottak akciót, Szombaton Kiskunfélegyházán a pártházban rendezték meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség városi küldöttértekezletét. Hevér Teréz, a kiskunfélegyházi városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte a megjelenteket, a százharminc küldöttet, s a meghívott vendégeket, közöttük Bata Zsuzsannát, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkárát, valamint Kiskunfélegyháza párt- és állami vezetőit. Ezt követően a küldöttértekezés a határozati javaslatot, majd következett a választás. Titkos szavazással megválasztották a 13 tagú járási KISZ-bizottságot — titkára ismét Szabó Endre lett. —. a pénzügyi ellenőrző bizottságot, és a megyei küldöttértekezlet 15 járási résztvevőjét. amelynek keretében hatezer általános és középiskolás diákot szűrtek meg, aminek eredményeként sok betegséget még csírájában meg lehetett gyógyítani. Ami az érdekvédelmet illeti, minden erőfeszítés ellenére Kiskunhalason is a lakáshiány okozza a legtöbb gondot. Ezért, kísérleti jelleggel, az év derekán KISZ- lakótelep építéséhez kezdenek hozzá, harminc mélykúti faház felhúzásával igyekeznek a gondokon enyhíteni, ehhez a tanács ingyen ádja a telket. A pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolója *után vita következett. Űjvári Sándor vitába szállt azzal a megállapítással, hogy a fiatal értelmiségiek nem veszik ki részüket a KISZ munkájából, szerinte éhhez a KISZ sem ad megfelelő programot. A küldöttek a vitában elhangzott kiegészítésekkel együtt elfogadták a beszámolót. Ezután — titkos szavazáson — megválasztották a KISZ tizenhárom tagú városi bizottságát és a pénzügyi ellenőrző bizottságot. A KISZ Kiskunhalas városi Bizottságának titkára ismét Szalai Antal lett. A kiskunhalasi fiatalokat a megyei küldöttértekezleten tizenheten képviselik. letre készült írásos beszámolóhoz kapcsolódó szóbeli kiegészítés hangzott el, melyben a KISZ városi titkára az ifjúsági mozgalom főbb irányelvein kívül a KISZ- élet jelenlegi gondjaiba, problem máira hívta fel a figyelmet. Egyebek között szólt demokratikus fórumaikról, s ezen belül az ifjúság fontos szerepéről, lehetőségeiről. Elmondta, hogy a káderutánpótlás kiválasztásában a közeljövőben jobban kell érvényesülnie a tudatosságnak. Szólt arról is, hogy a differenciált bérezést sok helyen még mindig nem valósították meg, és hogy a lakáshoz jutás, az önálló házépítés a fiatalok fizetéséhez mérten még mindig aránytalanul magas összeggel kezdhető el. Ezen talán segít valamit az új hitelrendszer, mégis sok fiatal kényszerül arra, hogy a nyolc órán túli többlet- munkával teremtsen magának szükséges anyagi javakat. így sokan kizárják magukat az aktív 'pihenésből, önművelődésből és a mozgalmi munkából. Hevér Teréz összegezte a KISZ KB kongresszusi levelének városi vitáját is, majd átadta a szót Puskás Ilonának, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének, aki a KISZ-szervezetek gazdasági munkájáról beszélt. A több mint két tucat felszólalás közül érdemes néhányat idézni: Tóth János, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet küldötte a KlSZ-es politikai képzés gondjairól beszélt. Véleménye szerint a mennyiségi szemlélet helyett ideje lenne a minőségi követelméAz már a kezdet kezdetén látszott — amikor is a tiszakécskei úttőrőzenekar pattogós indulója fogadta a vendégeket —, hogy az összes szervezd és a házigazda, a szabadszállási helyőrségi művelődési ház kitett magáért, s nagyszerű körülményeket teremtett a kecskeméti járási KlSZ-küldött- gyűlés' résztvevőinek. A 19 község 126 alaps^erveze- tének 3271 KISZ-tagját képviselő küldöttek és a meghívottak, köztük Horváth Ignác, a járási párt- bizottság első titkára, Gró ner ■ Gyula, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Horváth Antal, a járási hivatal elnöke először meghallgatták az április 4-i ünnepi megemlékezést, majd Gráner Gyula kitüntetéseket adott át' a járás legkiválóbb alapszervezeteinek és KISZ-tagjainak. A csaknem három esztendő munkáját értékelő írásbeli beszámolót Simon Tibor, a járási KISZ-bizottság titkára egészítette ki. Mint mondotta, az előző ‘küldöttgyűlés óta számos eredményt könyvelhettek el a járás if júkommunistái. Bebizonyosodott, hogy a fiatalok értelmes célokért szívesen dolgoznak. Igaz ez annak ellenére, hogy az otthonteremtés, a lakáshoz jutás érdekében sokan vállalnak túlmunkát is. Ez utóbbinak megkönnyínyeket előtérbe helyezni: a Ki- lián-körök legyenek színvonalasabbak, s kevésbé tanóra jellegűek. A képzés jelenlegi gyakorlata nem felel , meg a dolgozói alapszervezeteknek. Sipos Edit, a városi pedagógus alapszervezet küldötte egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Kiskunfélegyházán nincs a fiataloknak olcsó, kulturált szórakozási lehetőségé. Az ifjúsági klubok munkáját pedig nem segítik, ellenőrzik eléggé az erre hivatott köz- művelődési szakemberek. !A beszámolóhoz hozzászólt többek között Ormándy János, az MSZMP Kiskunfélegyháza városi Bizottságának titkára, és Bata Zsuzsana. A küldöttértekezlet résztvevői megválasztották a városi KISZ-bizottság és a pénzügyi ellenőrző bizottság tagjait, valamint azt a húsz fiatalt, akik Kiskunfélegyházát képviselik majd a megyei küldöttértekezleten. A KISZ Kiskunfélegyháza városi Bizottságának titkára ismét Hevér Teréz lett. téséhez azonban több segítséget kell adnia a KISZ-nek is. Az alapszervezetek nagyobbrészt éltek a megnövekedett önállósággal, s akcióprogramjaikat is ennek megfelelően állították össze. De a bennük foglaltakat csak úgy lehetett és lehet megvalósítani, ha mindenki becsülettel dolgozik. Ez megfogalmazódott a kongresszusi levél vitájának összegzésében is. A vitában felszólalók jó néhány, valóban konkrét megállapítással, javaslattal gazdagították a beszámolót. Beszéltek az újító- mozgalomról, a mezőgazdasági, az ipari és a lakóterületi KISZ-mun- ka sajátosságairól, az állandó művelődés szükségességéről, a pedagógusok, ifivezetők, úttörők tevékenységének jobb összehangolásáról. Az összefoglaló után a küldöttek megválasztották a 13 tagú járási KISZ-bizottságot, a 11 tagú pénzügyi ellenőrző bizottságot, és a húsz küldöttet, akik a megyei értekezleten vesznek részt. A járási KISZ-bizottság első ülésén ismét Simon Tibort választotta titkárának. A küldöttértekezletekről Ballai József, Czauner Péter, Nagy Mária, Posváncz Etelka és Váczi Tamás tudósított. KISKUNHALASI JÁRÁS: Becsülettel dolgoznak KISKUNHALAS: Növekvő tömegbefolyás KISKUNFÉLEGYHÁZA: Gond 'a lakáshiány KECSKEMÉTI JÁRÁS: Élni az önállósággal Kitüntetések hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából Hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából a belkereskedelmi miniszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Gátmezei Antal, a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat osztályvezetője, Kiss Illés Károly, a Bács- Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat boltvezetője, Molnár Sándor, a Jánoshalma és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályvezetője, Szarvas Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat boltvezetője, Vég Irén, a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal gazdasági vezetője. A pénzügyminiszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést kapta Hlavati András, a Csátalja és Vidéke ÁFÉSZ elnökhelyettese, Kiss György, az OTP megyei igazgatóságának osztályvezetője, Komáromi Ferenc, az OTP mélykúti fiókvezetője, Nehéz József, az Állami Biztosító csoportvezetője, Tormási Erzsébet, az Állami Biztosító előadója. Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést kapott Bujtor Lajos- né, a Dunavecse és Vidéke ÁFÉSZ előadója, Bébics Ivánné, a Faj- szi-Dusnoki ÁFÉSZ áruházveze- itője, Farkas Istvánné, a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ pénztárosa, Hajnal Béla, a MÉSZÖV gépkocsivezetője, Kancsár Piroska, a Kunszentmiklós és Vidéke ÁFÉSZ pénztárosa, Krascsénics Ignácné, a Bácsbokod és Vidéke ÁFÉSZ 'boltvezetője, Mészáros Erzsébet, a Kiskunfélegyháza és Vidéke ÁFÉSZ előadója, Lörincz Istvánná, a solti takarékszövetkezet ügyvezetője igazgatója, Müller Imre, a bajai Türr István lakásszövetkezet dolgozója, Szabó Sándor, a kecskeméti Alföld Áruház osztályvezetője, Terehyi Bertalan, a Lajosmizse és Vidéke ÁFÉSZ boltvezetője. Kiváló Vasutas kitüntetést kapott Ádám József, a kiskunhalasi körzeti üzemfőnökség váltókezelője. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Vass József, a kiskunhalasi üzemfőnökség oktató-vezénylője. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést kapta: Bánóczky Jenöné törzsállattenyésztő, Bublacsek János karbantartó lakatos, Kerekes László, munkagépszerelő, Bácsbokod, Bárth József tsz-elnökhelyettes, Frick Lőrincné szőlő-gyümölcstermesztő munkás, Rausch Simonná gépivarró, Sjzeitz Ferenc kotrógépkezelő, Császártöltés, Varga Sándor erőgépvezető, Csi- kéria, Minorits Lászlóné növény- termesztő, Szűcs József sertéstenyésztő, Dávod, Herczeg Sándor erőgépvezető, Nagy Sándor telepvezető, Werni Katalin tésztaüzemi dolgozó, Dunapataj, Csehi László erőgépvezető, Honti János nyugdíjas, Dunaszentbenedek, Bó- dis Károly traktoros, Gelencsér Mihály juhász, Sugár Mihály növényvédelmi agronómus, Szágos Péterné gyümölcstermesztő, Dunavecse. Fehérvári Lajos takarmányos, Sipos Gyula főágazatvezető, Tamási József kovács-szerelő, Zsiga János karbantartó kőműves, Dus- nok, Bukros János párttitkár, Nagy Józsefné növénytermesztő, Szilágyi László esztergályos, Fájsz, Bogdán József traktoros, Fekete Péter sertésgondozó, hizlaló, Szabó István vezető raktáros, Felsőszentiván, Berekai István traktoros, Foktő, Papp Sándor állatgondozó, Pecznyik Já- nosné szőlőmunkás, Fülöpszállás, Scherer József lakatos, Szeitz János állatgondozó, Umenhoffer István brigádvezető, Hajós, Nagy Bálint gépkocsivezető, Pecznyik János ágazatvezető, Vajda Lőrincire ellenőrző bizottsági elnök, Harta. Piris János főmezőgazdász, Vö- rösvászki Ottó autóvillamossági szerelő, Homokmégy, Fülöp Sándor főágazatvezető, Szécsényi Tibor ágazatvezető, Tóth Baranyi Sándorné csoportvezető, Domián Sándorné zöldségtermesztő, Tóth János főagronómus, Kecskemét, Kiss Imre növendékjuh-gondozó, Pintér Andrásné főkönyvelő, Tasi János lakatos, Makány József takarmányos-fogatos, Selb László főágazatvezető-helyettes, Tóth János marós, Kiskunfélegyháza, Ácsai Varga József traktorvezető, Király József baromfitenyésztő főágazatvezető, Tóth Balázs ágazatvezető, Kiskunhalas, Benedek Jáno$ raktáros, Kisszállás, Gau- der János sertésgondozó, Kunbaja, Csesznak György tsz-elnök, Kunpeszér, ' KolUnászki László főmezőgázdász, Ladánybene, Kacséra László állatgondozó, Magyar Tiborné erdész, Melis József háztáji agronómus, Molnár János üzemvezető, Lajosmizse. Gödény Ferenc villanyszerelő, Varga Sándor ipari főágazatvezető, Lakitelek, id. Habran János szőlőmunkás, Kiss József általános elnökhelyettes, Marton Antal szőlőmunkás, Lászlófalva, Farkas József halfőző, Nagybaracska, Libor János tsz-elnök, Vig István traktorvezető, Qrgovány, Szőke József műhelyvezető, Öregcsertő, Kondász István kovács, Tompái István ny. növénytermesztő, Pá- hi, Fekete László traktorvezető, Petőfiszállás, Gröb Henrik állat- gondozó, Papp István fogatos, Puskás Sándor traktoros, Erős Bálint gépszerelő, Kürti Péter gatter fűrészelő, Sárközi János gépkocsivezető, Solt, Bognár István erőgépvezető, Horváth Ferencné húsüzemi dolgozó, Jurin- ka Ferenc sertésgondozó, Bugyi István, háztáji bizottság elnöké, Horváth Sándor főágazatvezető, Kovács Julianna, kertészeti dolgozó, Szabadszállás, Gál Károly kőműves, Vizi Ferenc traktorvezető, Szalkszentmárton. Decsi Pál traktorvezető, Ra- konczay Sándor fökertész, Tab- di, Kecskeméti Mihályné szőlészeti dolgozó, Túri László állat- gondozó, Fái István személyzeti vezető, Kovács István traktorvezető, Kővágó Fereiic brigádvezető, Tiszaalpár, Karai György főkönyvelő, Lakatos Pál géplakatos, Mátényi Ferencné zöldség- termesztő, dr Nagy Ferenc statisztikus, Polovits Ferenc erőgépvezető, Gonda Zoltán növényvédő agronómus, Sikala István gépkocsiveztő, Tiszakécske, Frie- bert József gépszerelő, Jakus Mihály kombájnos, Tompa, Sivó Pál állatgondozó, Úszód, Fenyvesi Valér főállattenyésztő, Schrobár Péter állatgondozó, Varga István műszakvezető gépész, Városföld, Baranyi József, háztáji bizottság elnöke, Bocsa, Kalapos István pincevezető. Csengőd, Faragó Antal háztáji bizottság elnöke, Kovács Imre főkertész, Jakabszállás. Filus József gépkocsivezető, Kaskantyú, Forczek Vidor ágazatvezető, Latki Mihály ügyintéző, Sebők Ferencné, mezőgazda- sági dolgozó, Varga Ferenc kovács, Kecel, Bakos András, szak- szövetkezet elnöke, Nagy József lakatos brigádvezető, Kecskemét, Pálinkás András szerelő, Szalai Józsefné könyvelési csoportvezető, Kerekegyháza, Böbék Pálné gyümölcstermesztési munkás, Knóbel Péterné számlázó, Kvacs- ka Mihály villanyszerelő, Rózsavölgyi József raktáros, Kiskőrös, Csábi Dezső szakszövetkezeti elnök, Ladánybene, Zrínyi Mihály szakszövetkezeti elnök, jSuba Béla traktoros, Lajosmizse, Csapó Andrásné főkönyvelő-helyettes, Orgovány, Gubacsi László főkönyvelő, Soltszentimre, Katzenbach Imre gépudvaros, Kemény Lajosné könyvelési csoportvezető, Pillér János munkacsapatvezető, Soltvadkert, Bálintv Já- nosné baromfigondozó, Juhász István traktoros, Lei tért Henrik húsüzemi dolgozó, Lei tért János elnökhelyettes, Harta, Gilián István ágazatvezető, Szeremle, Ferenc János részlegvezető, Patyi Lajos tmk-szerelő, Bátya. Csökmei László gépszerelő, Gyenes Istvánné munkaügyi csoportvezető, Szpisják Imre szerviz csoportvezető, Krasnyánszki Márk lakatos, Ócsai Imre, főmérnök, Lajosmizse, Juhász Dezső hivatalvezető, Kalocsa, Horváth László csoportvezető, Baja, Magyaródi János főelőadó, Kul- man Erzsébet főelőadó, Kecskemét, Demeter Lajos üzemvezető, Virág Tamás kenyérgyárvezető, Baja, Dr. Gerö János szakállatorvos, dr. Cserényi Péter körzeti állatorvos, dr. Csete László ny. állatorvosi, dr. Regős János körzeti állatorvos, dr. Végh Ernő járási- városi főállatorvos, Csatordái Árpád ki rendeltség vezető-helyettes, Losonczi Jánosné 'konyhai dolgozó, Karazsia Istvánné válogató, Kecskemét Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesültek a kukorica fóliás tárolásáért elért eredményekért: Szalma Mihály tsz. elnökhelyettes, Bácsalmás, ifjú Róka István tsz-elnök, Dávod, Ambrus Lajos brigádvezető, Harta, Szilágyi Dezső, álgazatvezető, Kiskunhalas, Kiss István főmérnök, Tataháza, Papp Imre főágazatvezető, Tiszaalpár, Paprika Sándor felügyelő, Kecskemét Szmák Gé- záné a Tompa és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlója. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáiért kitüntetésben részesítette: Ivicz Vilmost, a megyei pártbizottság munkatársát, Tóth Sándort, a tabdi Szőlősként Tsz elnökét, Rörcsök Andrást, a bugád Aranykalász Szakszövetkezet elnökét, Frieder Istvánt, a kunpeszéri Parasztbecsület Tsz raktárosát, Papp Kálmánt, a szabadszállási Lenin Tsz főág- ronómusát, Radvámy Györgynét, a tiszakécskei Új Élet Tsz 'palackozó üzemének dolgozóját, Torma Jánosáét, a petöfiszállási Petőfi Tsz kertészeti munkacsoport- vezetőjét, Tóth Istvánt, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz szerviziúes- terét. A Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója .kitüntetésiben 'részesült Barna János, a Nagybaracskai Vegyes- és Építőiipari Szövetkezet elnöke, László Lőrinc, a Csávolyi Építő és Vegyesipari Szövetkezet elnöke, Lieber János, a Garai Vegyes és Építőipari Szövetkezet elnöke, Moravcsik Ferenc, a Kiskőrösi Vegyes- és Építő Ipari Szövetkezet csoportvezetője, Nánay Szilamér, a Kiskunfélegyházi Asztalosipari Szövetkezet főkönyvelője, Onhausz István, a Duna- menti Szolgáltatói pari Szövetkezet műszaki vezetője, Osztheimer Antal, a Vaskúti Vegyes és Építőipari Szövetkezet műszaki vezetője, Zsíros Gábor, a Lajosrri.- zsei Kefe-, Seprű-, Fa-, és Vasipari Termékeket Gyártó Szövetkezet műszaki vezetője. Hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmaiból a tűzoltóság megyei parancsnokságon is ünnepséget rendeztek, ahol dr. Tarjány Lajos tűzoltó alezéredes, megyei parancsnok kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálata-' ért Érdemérem arany fokozatát kapta Szabó Miklós tűzoltó százados, bronz fokozatát Béncsik László tűzoltó főhadnagy. A Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozatai kitüntetésben részesült Keller János tűzoltó őrmester, Nagy Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester, Szabó Vilmos tűzoltó őrmester. Bronz fokozatában Nagy József tűzoltó főtörzsőrmester, Gubics Mihály, Kovács Ferenc, Pólyák Péter tíz- oltó törzsőrmester. A 25 éves Szolgálati Érdemérem kitüntetésben részesült Aszity Ferenc, Jár- vás Ottó, Petrőczi János tűzoltó főtörzsőrmesterek-. Aranykoszorús önkéntes tűzoltó szolgálati érmet nyolcán kaptak. Kiskunhalason a határőrkerületnél tartott ünnepi csapatgyűlésen Vasmanszki Károly határőr alezredes, kerületparancsnok adott át kitüntetéseket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Varga István határőr őrnagy, ezüst fokozatát Szőr- fi László határőr alezredes, bronz fokozatát Takács László határőr főtörzsőrmester. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát Kónya Zoltán határőr őrnagy, ezüst fokozatát Petrezselyem János határőr főtörzsőrmester, bronz fokozatát Fóth József határőr főhadnagy, Deme András és László András határőr főtörzsőrmester Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetésben részesült Dobzer Lajos határőr hadnagy.