Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-03 / 52. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. március 3. események sorokban Iszlám közvetítési kísérletek Irak és Irán között NEW YORK__________________ Az ENSZ közgyűlésének 35. ülésszaka hétfőn, helyi idő szerint délelőtt folytatta vitáját a Dél-Af- rika által törvénytelenül megszállva tartott Namíbia problémájáról. A Namíbia-tanács pénteki ülésén javasolta, hogy a világ- szervezet közgyűlése kérje fel a Biztonsági Tanácsot, léptessen életbe újabb intézkedéseket a Dél-afrikai Köztársasággal szemben. Amennyiben a javaslatot a pretoriai rezsim kereskedelmi partnerei — Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok — megvétóznák, afrikai országok képviselői a közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását fogják kérni. A világszervezet egyebek között a Namíbia-tanács több határozati javaslatát is megvitatja. MADRID_____________________ A főváros környéki valdemorói csendőrkollégiumból különböző madridi csendőrlaktanyákba szállították át azt a körülbelül kétszáz közcsendőrt, altisztet és alacsony rendfokozatú csendőrtisztet, aki a múlt hétfőn Antonio Tejero alezredes parancsnoksága alatt részt vett a spanyol képviselőház elfoglalásában. A csendőrök őrizetben maradnak mindaddig, amíg az egész ügy kivizsgálására országos hatáskörrel kinevezett vizsgálóbíró, Jósé Maria Garcia Escude- ro, a légierők hadbíró-tábornoka intézkedik ügyükben. SZÖUL ______________________ A dél-koreai kormány hétfőn amnesztiát hirdetett 5221 személynek. Csak egy részük szabadul azonban ki. Soknak csupán a büntetését csökkentették. Az amnesztiában részesítettek száma nem éri el a múlt nyár óta letartóztatottak számának egytizedét sem. Azóta ugyanis több mint 57 ezer embert vetettek börtönbe különféle vádak alapján. A szabadulok között csak 307-en vannak az 1979-es kvangzsui felkelés részvevői közül. Az amnesztiát abból az alkalomból rendelték el, hogy Csőn Tu Hvan elnököt ma hét évre beiktatják hivatalába. LIMA_______________________ • ''Peru és Ecuador állítólag újabb ideiglenes megállapodásra jutott szombaton a két ország közötti határvitában. Ezt limai kormányforrások közölték, Quitóból nem érkeztek hírügynökségi jelentések. A perui közlések nem bocsátkoztak részletekbe az ideiglenes megállapodásról, csupán azt emelték ki, hogy annak legfontosabb eleme a Condor-Cordillerák mentén húzódó frontzónák fegyvermentessé tétele. BECS________________________ „Bécsnek is égnie kell” -jelszóval esett neki az osztrák főváros belvárosának mintegy 400 fiatal vasárnap délután. A tüntetők, nagyrészt 18—20 éves diákok, ablakokat zúztak be, és gépkocsikat rongáltak meg, majd kőzáport zúdítottak* a kivonuló rendőrökre. A rendőrség a megmozdulást kapcsolatba hozza a Zürichben tavaly, illetve Nyugat-Berlinben az idén történt hasonló rendbontásokkal. BAGDAD, TEHERÁN Vasárnap este megérkezett te- heránból Bagdadba az Iszlám Konferencia magas rangú küldöttsége, hogy közvetíteni próbáljon az iraki—iráni háborúban. A kilenctagú delegáció — köztük több állam- és kormányfő, Shatti, az Iszlám Konferencia főtitkára és Arafat, a PFSZ VB elnöke — a legutóbbi iszlám csúcsértekezlet megbízásából tárgyal a két szembenálló ország vezetőivel. A tárgyalásokon iraki részről Szaddam Husszein államfő, a küldöttség részéről pedig Sékou Touré Lengyelországban március 1-től szeptember 10-ig csökkentik a jegyre árusított cukor egy főre jutó mennyiségét. Az erről szóló rendelet értelmében a havi fejadag 1 kg lesz, a terhes nők, a szoptatós anyák és a 18 éven aluliak havi 1,5 kg cukorra jogosultak. (Jegy nélkül már hónapok óta nem lehet cukrot kapni.) Az intézkedést az tette szükségessé, hogy tavaly az előző évinél mintegy 320 ezer tonnával kevesebb cukorrépát takarítottak be, s a lakosság ellátásának negyedrészét importból kell fedezni. Az idei cukorrépaterméstől függően október 1-től 2 kg-ra emelhetik majd a cukoradagokat. Április 1-től három hónapos átmeneti időszakra bevezetik a guineai állaimfő elnökölt. Részt vett szinte a teljes iraki vezetés: két alelnök, miniszterelnök-helyettesek, a parlament elnöke, a hadügy- és a külügyminiszter. Szaddam Husszein a találkozó előtt kijelentette, hogy „Irak méltányolja a küldöttség erőfeszítéseit Irak és Irán viszályának igazságos rendezésére.” Teheránban a delegációt — mint jelentettük — fogadta Khomeini ajatollah és Baniszadr elnök is. Mindketten azt hangoztatták, hogy Irán nem hajlandó tárgyalni, amíg Irak viasza nem vpnja csapatait. Mint a teheráni rádió hús- és húskészítmények jegyre történő árusítását. Ezt már korábban tervezték, de az előirányzott mennyiségekkel kapcsolatban számos kifogás merült fel. Űjabb társadalmi vita és aa összes .szak- szervezettel történt egyeztetés után alakult ki a végleges intézkedés, amely szerint életkortól, foglalkozástól függően 2—5 kg hús és húskészítmény jár havonta egy-egy állampolgárnak. Mint a kormány közleménye hangsúlyozza, az intézkedésre azért volt szükség, mert az állattenyésztésben tapasztalható jelentős visszaesés miatt az idén várhatóan a tavalyinál jóval kevesebb hús kerül a piacra, s a hiányt a tervezett 140 ezer tonnás importtal sem lehet kellően ellensúlyozni. közölte, Khomeini így foglalt állást: „Nincs értelme iszlám kompromisszumot kötni az ellenséggel.” Szerinte a küldöttségnek el kellene döntenie, hogy ki az agresz- szor, s ezt követően az iszlám országoknak csatlakozniuk kellene az agresszor elleni harchoz. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Habib Shatti, az Iszlám Konferencia főtitkára mindamellett bizakodóan nyilatkozott a delegáció teheráni megbeszéléseiről. Agha Sa’hi pakisztáni külügyminiszter közölte, hogy a küldöttség Bagdadból visszautazik Teher'1' a. A jobboldali milíciák Szidont ágyúzták BEIRUT Az Izraelial együttműködő jobboldali milíciák tüzérsége szombaton és vasárnap Dél-Libanon legnépesebb városát, Szidont ágyúz- ta. A város belterületén robbant lövedékek tetemes anyagi károkat okoztak, személyi sérülés nem történt. Haddad őrnagy, a déli határövezetben kikiáltott szakadár „állam” vezetője vasárnap megismételte múlt heti ultimátumát, húszmillió font összegű, 27 hónapja visszatartott zsodhátralék átutalását követelve a libanoni kormánytól a nemzeti hadseregből szökött emberei részére. Haddad meghosszabbította a szombaton lejárt első határidőt, ismételten azzal fenyegetőzve, hogy lerombolja Szidon központi kereskedelmi és lakónegyedét, ha utilmátu- mát elutasítják. Miközben a bejrúti kormány nem ad választ, Szidon lakossága állandó rettegésben él — aki teheti, óvóhelyen keres menedéket. A fenyegetés beváltása ugyanis emberéletben is súlyos áldozatokat követelne. Szidon „figyelmeztető” ágyúzásával egyidejűleg Nabatijeh is több tüzérségi belövést kapott. Az An-Nahar -etmüy lap által idézett beiruti hivatalos köröket élénken foglalkoztatja a kérdés, hogy az Egyesült Államok miért szereli fel messzehordó lövegekkel Izraelt és a jobboldali milíciák tüzérségét. Gondoskodni kell viszont a meglevő illetve várható készletek igazságos elosztásáról. A közlemény szerint szó van a vaj jegyre történő árusításának bevezetéséről is, de erről most folynak a konzultációk a szak- szervezetekkel. A kormány fokozni kívánja az 'alkoholizmus elleni küzdelmet. Tervezik az alkoholfogyasztás szerkezetének átalakítását, ( mégpedig oly módon, hogy jelentősen felemelik a tömény italok árát, viszonylag kis mértékben növelik a borféleségek árát, a sör fogyasztói árát viszont változatlanul hagyják. (MTI) NAPI KOMMENTÁR Vaslady Washingtonban Margaret Thatcher brit miniszterei nők hazatért amerikai útjáról. Amint várható volt, a konzervatív kormányfő és a nem kevésbé konzervatív amerikai elnök tárgyalása elsősorban a Szovjetuniót vette célba, de — és nem kis mértékben — azok ellen is irányúit, akiknek (például Nyugat-Európában) fenntartásaik vannak a Fehér Házban és a Downing street 10-ben egyaránt kizárólagosnak tekintett „kemény vonallal” szemben. A nagypolitikára tudvalévőén nem a véletlenek jellemzők. Az, hogy Ronald Reagan első . külföldi látogatója a dél-koreai diktátor volt, éppúgy demonstrációnak tekinthető, mint az, hogy első nyugat-európai kormányfő ^vendége éppen a „vaslady” személyében érkezett hozzá. Az új amerikai elnök és az angol miniszterelnök nézeteinek ritka harmóniája közismert. Thatcher asszony — írta egy nagy francia lap kommentátora — nem megvitatni, hanem dicsérni ment a beharangozott „új" amerikai politikát. Miközben az immár republikánus Fehér Háznak tudnia kell, hogy jelentős nyugat-európai kabinetek részéről a jövőben sem csak hozsanna várható, hanem — néha kellemetlen — kérdés, sőt némi ellenkezés is, Reaganéknek nyilván jó gondolniok arra, hogy a ködös Albion kormánya ez ügyben a szabályt erősítő kivétel. Érmek megfelelő volt a washingtoni tárgyalások hangneme és tartalma: a megbeszéléseken a Har- rier-típusú függőlegesen felszálló brit repülőgépek vásárlásától kezdve a Perzsa-öbölnél felhasználandó goyrshadtestben való brit katonai részvételen át egészen addig a koncepcióig, amely szerint a NATO-nak „túl kell lépnie földrajzi keretein” (!), — tökéletes volt az egyetértés a magas felek között. Olyannyira tökéletes, hogy a bonni, párizsi, hágai és egyéb körökben soknak is találtatott. Mint ahogy az szinte példátlan gesztus is, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke New Yorkban megjelent az OSS (a Cl A elődje) veteránjainak díszvacsoráján. Az, hogy egy miniszterelnök nem túl hosszú programjába „beleférjen” egy ilyen félhomályos szervezet előtti fő- és zászlóhajtás, ugyancsak nem fogható fel másnak, mint sajátos politikai demonstrációnak, méghozzá meglehetősen különös kiadásban. H. E. Ellátási intézkedések Lengyelországban NORVÉGIA Orvosnő a kormányrúdnál MARGARET Thatcher brit és Vigdis Finnbogadottir izlandi miniszterelnök után február eleje óta Európában harmadikként került nő a kormányfői székbe: Gro Harlem Brundtland szociáldemokrata orvosnő vette át a norvég kormány irányítását. A Norvég Munkáspárt tömegei számára már jó ideje nem volt készséges, hogy az egészségi okokból visszalépő, 53 éves Odvar Nordli posztját Gro Harlem Brundtlandnak kell átvennie. A hónapokkal korábban a párttagság körében végzett közvéleménykutatás jelezte népszerűségét, 54 százalékot kapott, miközben az őt második helyen követő Hansen munkaügyi miniszter, mindössze nyolc százalékot. A párt felső vezetésében nem volt ily egyértelmű a választás. Többen a norvég szociáldemokrata hagyományokkal összeegyezhe- tetlennek tartották, hogy ilyen fiatal — mindössze 42 éves — asz- szony kerüljön a kormány és áprilisban előreláthatólag a párt élére. Odvar Nordli és Thor Halversen, a párt jelenlegi vezetője szemére veti továbbá, hogy „nincs elég szakszervezeti gyakorlata.” A FIATAL ORVOSNŐ korábban az Oslói Egészségügyi Hivatalban dolgozott. 1975-ben kerületi pártszervezete ajánlása alapján választották meg a pártelnök helyettesének. Népszerűsége már akkor kiterjedt az egész országra. „A mi nyelvünkön, beszél — mondták az emberek —, és igyekszik kérdéseinkre válaszolni.” Nem véletlen, hogy a norvég szociáldemokrácia „nagy öregje”, Trygve Bratteli Brundtland asz- szony egyik legfőbb szószólója volt. A Brundtland név egyébként is jól hangzik a norvég szociáldemokraták körében. Családja szorosan kötődött a mozgalomhoz. Édesapja Norvégia német fasiszta megszállása után csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz — leányát pedig Svédországba menekítette. Az idősebb Brundtland a felszabadulás után szociális, majd védelmi miniszter lett Bratteli kormányában. Édesanyja a pártközpontban dolgozott! Gro már hétéves korában tagja a „Fiatal sasok”-nak, az ifjú szociáldemokraták mozgalmának. TRYGVE BRATTELI 1974-ben környezetvédelmi miniszternek bevette kormányába. Az akkor 34 éves fiatalasszony friss levegőt vitt az oslói vezetésbe. Harcot indított egy liberális abortusz-törvény és a fokozott gyermekgondozás érdekében. Igyekezett meggátolni az ipar természetszennyezését. 1979 őszén látva pártjának gyenge választási eredményét, megvált miniszteri tárcájától, hogy teljes erejével a párt- és a parlamenti munkának szentelje magát. A pártban egyesek a szemére vetik, hogy politikai pályafutásában hétéves hézag van. Erre így válaszol: „Ezt azért mondják, mert asszony vagyok. Négy gyermekem közül hármat ,Í985 és 1972 között hoztam a világra. És közben befejeztem tanulmányaimat.” AZ 1977-ES parlamenti válasz-, tás óta erősen visszaesett a Munkáspárt. A közvéleménykutatás szerint a korábbi 42 százalék helyett ma a választók csak 30 százaléka szavazna rá. A legnagyobb ellenzéki párt, a nagytőkét képviselő konzervatív Höjre-párt ugyanakkor 24 százalékról, 30 százalékra rukkolt. A 155 tágú Stortingban a szociáldemokratáknak csupán egyetlen szavazattöbbségük van. Megfigyelők szerint, ha most tartanának választást, a polgári pártok többségbe kerülnének. Brundtland asszony olyan ország kormányát vette át, amely az Északi-tenger olaja révén néhány éven bellii Európa leggazdagabb országa lehet. Otja mégsem problémamentes. A munkáspártban ellentétek vannak a NATO-hoz való viszony és általában a katona- politika kérdésében. Sokallják a katonai célokra előiráhyzott idei két milliárd dollárt. Nemkülönben kifogásolják, hogy a parlament jóváhagyta a katonai kiadások évi három százalékos növelését. Széles körű vita tárgya az amerikai hadianyag norvégiai raktározása. Attól tartanak, hogy egy váratlan konfliktus automatikusan háborúba sodorhatja a fjordok országát. GRO HARLEM BRUNDTLAND kormányzásától azt várják, hogy kompromisszumokkal áthidalja az ellentéteket, s hogy a NATO-ihű- ségen túl fenntartja a kelet—nyugati jó kapcsolatok folytatását célzó eddigi külpolitikát. Pártja, pedig abban bízik, hogy a miniszterelnök-asszony intelligenciája, tárgyalóképessége mozgósító és egyesítő erővel hat, s az őszi választásokon győzelemre vezeti a munkáspártot. . Gáti István LÁZÁR GYÖRGY MINSZKI PROGRAMJA Kádár János látogatása a moszkvai sportolóknál 'Wiliiftl* m m 0 Kádár János Anatolij Karpov szovjet sakkvilágbajnok szimultán- játszmáját figyeli. (Telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresz- szusán részt vevő magyar küldöttség vezetője vasárnap délután a szovjet sakkozókhoz látogatott. A pártkongresszus tiszteletére indított sakkverseny keretében vasárnap a két világbajnok: Anatolij Karpov és Maja Csiburdanidze adott húsz-húsz táblás szimultánt Moszkva egyik sportcsarnokában, hatalmas érdeklődés mellett. Kádár Jánost a verseny színhelyén Vitalij Szevasztyjanov űrhajós, a Szovjetunió kétszeres Hőse, a szovjet sakkszövetség elnöke, és a szövetség más vezetői köszöntötték. Az MSZMP KB küldöttségének vezetője a szünetben találkozott Ka'rpovval és Csibur- danidzével, szívélyes hangulatú beszélgetést folytatott velük. Kádár János vasárnap délután felkereste a moszkvai olimpiai sportkomplexumot, a Béke sugárút mellett felépült hatalmas sportcsarnokot, és az olimpiai Uszodát. * MINSZK Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, akik az MSZMP KB küldöttségének tagjaiként részt vesznek az SZKP XXVI. kongresszusán, hétfőn délelőtt Minszkben lerótták kegyeletüket a Belorusszia felszabadításában elesett hősök emlékművénél. A magyar vendégek ezután megtekintették azt az emlékházat, amelyben 83 évvel ezelőtt, 1898. március 1—3. között ülésezett az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt első kongresszusa. A magyar vendégek délután a Leninről elnevezett minszki traktorgyárba látogattak. Az 1948 óta termelő, 30 ezer dolgozót foglalkoztató nagyüzem tevékenységéről Sztanyiszlav Lobacsov vezérigazgató-helyettes tájékoztatott. A tájékoztatót követően Lázár György nagygyűlésen vett részt. Itt elhangzott beszédében tolmácsolta a Lenin Traktorgyár kollektívájának a magyar kommunisták és egész népünk jókívánságait. I.ázár György és-Szűrös Mátyás kétnapos belorussziai látogatása befejeztével hétfőn este visszaérkezett Moszkvába. (MTI) a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1981. február 27-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 79. sorsolását február 27-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1980. október 31-én váltottak és 1981. január 31-én még érvényben voltak. Listánk a Bács-Kiskun megyében váltott nyertes 'betétkönyveket tartalmazza. A kisorsolt géipkocsik gyártmányánál és típusánál az alábbi, rövidítéseket használtuk: Skoda 120 L s 120 L; Trabant Special ts; Skoda 105 s 105, Dácia d. 10 000 Ft-os betétkönyvek A nyertesek a kisorsolt személygépkocsi hivatalosan megállapított fogyasztói árára tarthatnak igényt. A kisorsolt betétkönyvvel, vagy az ezt helyettesítő „igazolás”-sál további ügyintézésre a betétkönyvet kiállító helyhez kell fordulni. A betétkönyvszámok azonosításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat nem kell figyelembe venni. 10 000 Ft-os betétkönyvek 2 014 4SI 2 041 004 2 020 030 2 044 743 2 032 070 2 040 703 2 025 890 S 120 1 2 056 091 d 2 041 559 S 105 2 058 124 d 2 042 519 d 2 066 271 s 105 2 047 004 s 105 2 068 218 d 2 048 810 d 2 072 024 s 105 2 052 312 s 120 1 2 072 609 d 2 052 312 s 120 1 2 074 316 s 120 1 5000 Ft-os betétkönyvek 2 529 222 S 120 1 2 636 957 s 120 1 2 573 754 S 105 2 643 855 d 2 577 568 ts 2 649 721 d 2 591 088 ts 2 651 779 s 105 2 591 656 s 120 1 2 667 655 s 120 1 2 592 630 d 2 673 613 s 105 2 595 796 d 2 686 596 s 120 1 2 601 619 s 120 1 2 687 439 d 2 602 775 d 2 692 263 s 105 2 611 074 s 120 1 2 695 956 s 105 2 626 700 d 2 696 115 s 105 2 631 984 d 2 698 615 S 120 1 Fel nem vett gépkocsinyeremények jegyzéke 5000 Ft-os betétkönyvek 2 561 560 2 949 006 2 567 561 2 650 092 2 579 144 2 692 255 2 610 122 2 666 999 2 613 252 2 668 324 2 615 044 2 680 751 2 615 761 2 684 047 2 627 640 2 632 775 2 689 616 2 634 760 2 697 336 A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhiibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a március 4-én megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetA jegyzék azon gépkocsinyere- mény-takairékbetétkönyvek számait tartalmazza, amelyeket az 1980. novemberig (1—78 sorsolásig) kisorsoltak, a tulajdonosok azonban a nyereményigény,t 1981. január 31-ig nem jelentették be. kezetekben. A nyertes betétkönyveket vagy azt azt helyettesítő „igazolás”-t a betétkönyvet kiállító .takarékpénztári fiáknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. (MTI) V A pálmonostori Keleti Fény Mg. Tsz eladásra kínál: Szemeskukoricát (szárított) Zöldborsó silót Rétiszénát (sziki) Búzaszalmát (kisbálás) r Ar megegyezés szerint eo Elszállítás történhet a vevő, vagy az eladó tsz járművével.n