Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-14 / 38. szám

1981. február 14. • PETŐFI NÉPE • 3 MONDJA MEG ŐSZINTÉN . . . Változott-e az életszínvonala*? Mostani kérdésünk két korábbival — miből él az ember? és mit szól az áremelésekhez? — rokon, s aktualitása, mi­ként azoknak, valahol gazdaság- és szociálpolitikai céljaink­ban, törekvéseinkben rejlik. Tehát: változott-e az ön és csa­ládja életszínvonala az utóbbi két-három évben? Barkóczi Sándor, 'Kis­kőrös város Tanácsa mű- ' szaki osztá­lyának főelő­adója: — A min­dennapi meg­élhetésben én i lényeges kü­lönbséget nem érzek, de azt az életritmust, amit megszoktam az elmúlt években, ma már nem tudom tartani. Ami-1 kor erről beszélek nem az enni­való, a ruha, vagy ilyesmik jut­nak eszembe, hanem azok a dol­gok, amik a szórakozást, a sza­bad idő hasznos és kellemes el­töltését jelenthetik számomra. Ezekből lesz kevesebb, mint ko­rábban volt, itt kell valahogy ütemet váltani... Mert szerintem az, hogy gép­kocsija van valakinek, legföljebb 1 középszintet jelez, már ami az ■ életszínvonalat illeti. Van egy Trabantom, sokat járogatok erre- arra, szívesem tettem — mert te­hettem — vele hétvégi kirándu­lásokat, föl a hegyekbe, vagy . akár a Dunántúlra is. Hát most már háromszor is meggondolom, elinduljak-e. Vonattal majd’ egy nap az út, átszállások, kényel­metlenség, kötöttség, szóval úgy nem megy ... De vonatkozik ez a szórakozás más válfajára is. Én egy zene­kedvelő, könyvszerető ember va­gyok. Hát korántsem biztos, hogy ugyanazokat a köteteket és le­mezeket megvehetem — és ugyan­olyan mennyiségben —, mint ré­gebben. Vagy itt a nyári szabad­ság : külföld, Balaton, hasonlók. .Azt hiszem, kénytelen leszek 'nyugton maradni, mert olyan árakat látok, hogy azokat egy­előre nem lehet bírni. Mindezt annak ellenére mondom, hogy errefelé mindenki foglalkozik — én is — egy kis szőlővel, jószág­gal, ilyesmivel; vagyis csurran- cseppen valamennyi mellékes ... ' A közelmúltbeli gazdasági, ja­vadalmazási és egyéb intézkedé­sek, úgy érzem, egyértelművé te­szik a helyzetet. Az életszínvo­nal-, vagy inkább életmódváltás azoknál fog leghamarabb bekö­vetkezni, akik most érkeztek oda, hogy egy-két úgynevezett szu­perigény kielégítésével, próbál­kozhatnának, azaz az átlagosnál éppen hogy jobban éltek eddig. Akik eleve egyfajta luxusnívón „tengették” életüket, azokat alig- alig zavarják az új körülmények és megszorítások. Nehogy félre­értsük : nyilvánvalóan minden­kinek összébb kell majd húznia magát, de akik eddig jobban tudtak élni a lehetőségeikkel, ez­után kevésbé fognak tudni. Az igénytelen embert — aki, jólle­het volna pénze, lehetősége több­re is, megelégszik azzal, hogy la­kása, ruhája, ennivalója van, és szombaton elmehet egy moziba — érintik talán a legkevésbé érzé­kenyen az áremelkedések. Én a helyi példákra hivatkozva me­rem ezt állítani. Matos Ist­ván betanított munkás, im- rehegyi Üj Élet Szakszö­vetkezet: — Hát nem emelkedett, az szentigaz. De ebben közre­játszott sok minden. 1979- ig Kécelen, egy maszek műkö­vesnél dolgoztam, most a szövet­kezet műkőüzemében. Amott mindig több volt a fizetség, igaz nem 9, hanem 12 órás munkaidő után és nem úgy, hogy minden szombat szabad. Itt mint csoport- vezető megkeresek három és fél­négyezret, ami azért elég tűrhe­tő, de ugrálni belőle nemigen lehet. Pláne ilyen árak mellett. Az ember elmegy a boltba, jó­formán semmit se vesz, és ott­hagy egy ötszázast. Nejem a Ha­lasi Kötöttárugyárban háromezer forint körül kap, van egy három­éves kisfiam és a nyugdíjas édes­anyámnál lakunk. Műszak után néha — másodál­lásban — kőműves mellé szegő­dök, ebből is összejön valami, de még így is minimum egy ezres a differencia, és ez csak sokat számít. Nagyon be kell hát osz­tani minden fillért. Megtakarított pénzünk nincs, így aztán házépí­tésre gondolni sem merek. Eset­leg Halason egy OTP-lakás, most adjuk be az igénylést, de hogy mikor lesz belőle valami... 'Szóval én csak ezt a pénzkér­dést firtatnám, hogy legalább % fizetésem lenne több. Mert lakás­hoz ilyen pucéran nem lehet hoz­zákezdeni. A másik meg, hogy tessék megnézni a TÜZÉP-et, pont’ abból az anyagból nincs, amelyikre a legnagyobb szükség lenne. Szaladgálni kell Utána Kis­kőrösre, Kiskunhalasra. A ma­szeknál viszont megtalálok min­dent, csak éppen dupla áron ... örülnék, ha el tudnék jutni valahová szórakozni, kirándulni, nyaralni, de hát ehhez megint csak pénz kéne. öt évvel ezelőtt házasodtunk össze, és még csak egyszer tudtunk elutazni két hét­re/ Sopronba. Másfelé én még nem is jártam, leszámítva a me­gyét. Van egy kis birtokom, 400 négyszögöl szőlő, igazán semmi­ség, arra elég, hogy ha jön egy vendég, ne kelljen kocsmába vin­ni, meg tudjam kínálni. Több szinte nem is terem rajta, igaz, Tuskán Jó- zsefné bérel­számoló, bó- csai Petőfi Tsz. — Minden­képpen c$ak azt tudom vá­laszolni, hogy javult. Annak ellenére, hogy az árak egy­folytában fölfelé mennek. Három gyerekünk van, és úgy érzem, mind ruházkodásunkban és táp­lálkozásunkban, mind pedig la­káskörülményeinket tekintve ja­vulás történt. 1978-ban kerültem a tsz-be 2900 forinttal, most 3700 a fizetésem. Férjem a Kiskőrösi Állami Gazdaságban kőműves­karbantartó, ő is hasonlóan ke­res, de szabad idejében maszekot és így tud egy kis pluszt hozni a konyhára. 1968-ban építettünk egy „fél” családi házat, amit később folya­matosan alakítgattunk, , gyara- pítgattunk. Három éve készült el a központi fűtés, ahhoz is-hitelt kellett fölvenni. Fölhúztunk már egy nyárikonyhát is, de hiányzik még a kamra, a kazánház és nincs kész a pince. Ezeket szép sorban megcsináljuk. Egyszer ilyen anyagot veszünk, máskor amolyat, mert máról-holnapra nem megy, csakis hosszabb tá­von. 1978-ban vásároltunk egy személygépkocsit, szintén külön­böző kölcsönökből; 1300 forint a havi törlesztés, az idén novem­berben telik le. Sertéssel is foglalkozik a fér­jem, pontosabban két anyadisz­nóval és azok szaporulatával. Nem hizlal, csak malacként vagy süldőként adja el őket, mert a takarmányt nem bírjuk megter­melni, de a rezsi és a törleszté­sek mellett megvenni sem. Ezzel együtt sem voltunk még úgy — és most sem vagyunk —, hogy félre tudnánk rakni. Ha valami nagyobb dologra fáj a fogunk — például most szobabútorra —, azt csak a takarékszövetkezeten keresztül valósíthatjuk meg. Azért vágtam rá egyből, hogy emelkedett az életszínvonalunk, mert amikor beköltöztünk a ház­ba, úgy látszott, összecsapnak a hullámok a fejünk fölött. Gye­sen voltam, pénzünk semmi, a lakás se állt sehogy, nehéz volt. Most már valahogy egyenesbe jöttünk, megvannak a legszüksé­gesebbek, és így valamivel tü­relmesebben ki tudjuk várni, böjtölni a többit. Egyébként könnyebb a helyzetem például azzal is, hogy ágyneműt nem kell mosnom, elviszik hetente Kis­kőrösre a tisztítóba. A kereske­delmi ellátásra viszont csak pa­naszkodni tudnék, de jobb is, ha nem mérgesítem magam vele ... Lejegyezte: Kutas! Ferenc Nehéz küzdelem KISKOROSON, s a kiskőrösi járásban élők gaz­dagságának forrása a szőlőtermesztés. Az errefelé lakók többsége mellékfoglalkozásként kapcsolatban áll a borkészítéssel. Sokan termesztenek gyümöl-. csőt, s a bőséges termés, no meg a könnyű pénz­szerzést lehetőség pálinkafőzésre csábító. A pénz­ügyőrök 1979-ben több mint két hektoliter, egész­ségre ártalmas minőségű zugpálinkát' foglaltak le. S a bort, pálinkát nemcsak „csinálják”, hanem fogyasztják is a környékbeliek." A statisztikai adatok. szerint az előforduló mun­kahelyi balesetek egyharmadában közrejátszik az alkohol, a súlyos baleseteknél szinte minden eset­ben. A közúti karambolok minden ötödikénél kísé­rő a szeszesital-fogyasztás. Lopásra biztat, vereke­désre ingerel. Bűncselekmények elkövetőjévé, áldo­zatává tesz embereket. A kiskőrösi járásban és a városban majdnem ezer veszélyeztetett gyermek él, szinte mindegyi­kük a szülők kisebb-nagyobb mértékű alkoholizá­lása miatt került ebbe a helyzetbe. S ahhoz, hogy a járásban az országos átlagnál több az értelmi fo­gyatékos gyermek, az alkoholnak feltétlen köze van. 'A gazdagság forrása egyben a bajok eredője is. ÉVRŐL ÉVRF. növekszik a nyilvántartott alko­holisták száma, tavaly már meghaladta a kétszá­zat. Az alkoholelvonó rendelést 1977-ben megszer­vezték, a kezelésre önként jelentkezők 30—40 szá­zaléka, a kényszerei vonóra irányítottak 5—10 szá­zaléka gyógyul meg betegségéből. A Magyar Vöröskereszt Kiskőrös járási vezetősé­ge két évvel ezelőtt felmérést végzett a munkahe­lyi alkoholizmus elleni munkáról. Félszáznyi mun­kahelyről érkezett vissza a kitöltött kérdőív, s az 'adatok egyeztetésére üzemlátogatások, beszélgeté­sek következtek. A megállapítások: van ellenőrzés, van szondázás... és 'vannak kibúvók. Űgynevezett ellenőrizhetetlen munkahelyek, hiszen a szállítók, a telephelytől távol dolgozók rendszeres ellenőrzése 'valójában szinte megszervezhetetlen. Ez a területi szétszórtság leginkább a mezőgaz­dasági üzemekre jellemző. Különös veszélyt -jelent * az alkoholfogyasztás azoknál, akik növényvédő sze- : rekkel dolgoznak. Ezért kapcsolták össze a kemi­káliákkal dolgozók rendszeres oktatását az alkohol káros hatását ismertető előadásokkal. Ám ilyen módon évente legfeljebb 100—150 szakmunkást tá­jékoztathatnak a veszélyes együtthatásról. Az ipari üzemekben és a lakóterületen megtar­tott egészségügyi ismereteket elmélyítő előadások jelentős része foglalkozik az alkoholizmus kérdésé­vel, a vöröskeresztes alapszervezetek által szerve­zett tfélszáznyi előadáson két és félezren vettek részt. KIEMELTEN foglalkozik a Vöröskereszt szerve­zete a középiskolások és a szakmunkástanulók egészségnevelésével. A változatos módszerek alkal­mazásával — plakátpályázat, bírósági tárgyalás, stb. — nemcsak az alkoholfogyasztás, de a dohány­zás ártalmaira is igyekeztek felhívni a tanuló if­júság figyelmét. Említést érdemlő annak a jelző­szolgálatnak a kiépítése, amely a munkahelyi al­koholizmusellenes tevékenységet hivatott segíteni. Az aktivistáknak — jelenleg huszonötén vannak — rendkívül sok akadályt kell leküzdeniük, hiszen nem egyszer tapasztalható, hogy a munkaadónak kényelmesebb a dolgozó munkakönyvét kiadni, mint a beteg embert az alkoholelvonó, gyógyító kúrára javasolni. S akkor még nem említettük, hogy a munkaerő-gazdálkodási nehézségek is. mi­ként „védik” az alkoholistát. Azonban az aktivis­ták tevékenységének eredményeképpen már több, a káros szenvedélytől megszabadulni akaró jelentke­zett önkéntes gyógykezelésre, ami talán a legna­gyobb sikere az áldozatos, nagy tapintatot és ki­tartást igénylő aktivistamunkának. A KEZELT alkoholisták tartós gyógyulása az utógondozás nélkül szinte elképzelhetetlen. Néha elegendő, ha egy-egy alkalomszerű családlátogatás­sal megerősítik a gyógyult jószándékát. Nagyobb segítség azonban, ha kárpótlásként az ivócimborák helyébe új, tartalmas közösségi életre kap lehető­séget. Alkoholmentes (vagy ellenes) klub ugyan még nem működik a kiskőrösi járásban, de tudo­másunk szerint Akasztón már »Jglalkoznak 'meg­alapításának gondolatával. Ugyancsak fontos, hogy valamennyi községben, ahol még nem alakult meg, létrehozzák az alko­holizmusellenes társadalmi bizottságokat, melyek konkrét programjukkal, összehangolt erőfeszítéssel eredményesebben tudják felvenni a harcot a túl­zott alkoholfogyasztás megakadályozására. N. M. Keressük a piaci értékesítés korszerű formáit A háztáji és kisüzemi zöldség­gyümölcstermelés biztonságának alapvető feltétele a korrekt ér­tékesítés ... Ez a mottónak is beillő gondolat jut mindannyi­szor eszembe, amikor az E—5-ös országút egyre forgalmasabb Kecskemét—Budapest közötti szakaszán északra tartó utánfu- tós személygépkocsikat látom ka­ravánokban haladni, tengelyig leterhelve zöldséggel, gyümölcs­csel. Viszik a portékát — a „jobb piac” reményében — a főváros­ba és az északi iparvidékre. Va­jon hogyan értékesülnek a nehéz verítékkel megtermelt javak? Bi­zonyára jól, még akkor is, ha netán a Bosnyák téri piacon több kézen megy át az áru, mint kel­lene, vagyis olyanok „szednek vámot”, akiknek vajmi kevés kö­zük van a termékhez. Ezek után néhány kérdést kel­lene tisztázni: — Ki fizeti meg mindezt? A termék árában min­den bizonnyal a fogyasztó. — Ki­nek van ebből haszna? Semmi esetre sem annak, akit legjobban megilletne, a termelőnek, hanem elsősorban az ügyeskedő „vám­szedőknek”. — Lehetne-e ezt jobban, termelőnek, kereskedő­nek, fogyasztónak egyaránt ked­vére csinálni? Igen! Ez kipróbált dolog NyugatJEurópában, ahol csaknem ötven éve korszerűsítet­ték a mi mai piaci viszonyaink­hoz hasonló zöldség-gyümölcs­értékesítést. Árverezik a portékát Nemrégiben jártam a Német Szövetségi Köztársaságban, a kí­váncsiság elvitt a Bonn-Roisdorf-i központi piacra, és a követke­zőket láttam, tudtam meg arról az értékesítési formáról, ahol minden nap árverezik a termelő ' portékáját. A termelő biztos le­het abban, hogy mindenkor az adott piaci viszonyoknak meg­felelően, a lehető legoptimálisab­ban értékesül az áruja, mert egy időpontban versenyez azért minden jelenlévő kereskedő. Vagyis nem kerül hátrányos hely­zetbe az értékesítési árat illetően, és senki miatt nem csapódhat be. A zöldség-gyümölcs aukciót mintegy ötezer kistermelő veszi igénybe, sok termelő tulajdonosi viszonyban is áll a szövetkezet­tel. A szövetkezeti tagság ellené­re mindenki megőrzi önállóságát, és olyan zöldség- és gyümölcsfé­léket termel, amire a legjobb adottságai vannak. A minőségi követelmények betartása min­denkinek érdeke, ez a piacon való részvétel előfeltétele. A termelők jelentős része ipari munkás, így csak szabad idejüket fordítják a mezőgazdasági termelésre, ezért egyéb előnyökön kívül jelentős időmegtakarítást is jelent a szer­vezett értékesítés, ahol a piaci aukció összehozza a termelőt a vevővel. Részjegyet váltanak A szövetkezet tagjai részjegyet kötelesek váltani, ami a szövet­kezet vagyonának alapja. A pénz­összeget természetesen nem kell egyszerre befizetni, hanem az év végén kiosztásra kerülő 2 száza­lékos jutalékból lehet törleszte­ni. Ha valaki kilép a szövetkezet kötelékéből, csak két év elteltével kapja vissza a befizetett pénzt. A nem szövetkezeti tagok is részesülnek az árverési piac nyújtotta minden előnyben (ter­melési és értékesítési .biztonság, göngyöleg és műtrágya biztosí­tása stb.), csupán az év végi osz­talék nem illeti meg őket. Fontos szabály viszont mind a szövetke­zeti tagságra, mind a kívülálló termelőkre, hogy a piaci bizton­ságot élvezők egyben kötelezett­séget is vállalnak arra, hogy minden terméküket csak az auk­ción keresztül értékesíthetik. Aki a szabályokat megszegi, először figyelmeztetik, másodszor kizár­ják a piacról. Minden termelő előre — hó­napra, hétre, napra és órára bontva — tudja, hogy mikor kell megjelennie árujával a piacon. Ezáltal a minimálisra lehet csök­kenteni a várakozási időt. Az időbeosztás bizonyos rotációt kö­vet azért, hogy senki se juthas­son jogtalan előnyhöz. Egy-egy termelő alkalmanként 0,5—20 mázsa árut ad el, és naponta mintegy 250 tételszámot forgal­maz a piac. A termelők általá­ban személyautókkal, utánfu­tókkal és traktorral vontatott pótkocsikkal vonulnak fel az ár­verésre, annak megkezdése előtt fél órával, s türelmesen, az előre meghatározott helyen várják sor­ra kerülésüket. Egy óránál senki sem tölt el több időt az árvere­zéssel. A megérkezéskor kerül sor a szúrópróba szerinti minő­ségellenőrzésre. A termelő által előre minősített árunak a ládá­ban és a tételben azonosnak kell lenni. Minden tétel vevőre talál A kikiáltási ár mindig a reális legmagasabb (vagy kissé felette lévő) ár, amit az aukciót vezető szakember nagy gyakorlata és Európa más piacaival való állan­dó kapcsolata garantál. Ha ezen az értéken nem cserélt gazdát a2 áru, alacsonyabb a kikiáltási ár. Amennyiben ez az érték még megfelel a termelőnek, akkor az üzlet létrejött, ha pedig alacsony­nak ítéli az eladó a vevő által kí­nált árat, akkor nem eladó az áru, amit ilyenkor megsemmisí­tenek a szövetkezet kockázati alapjának terhére. Gyakorlatilag minden tétel vevőre talál. Évente mintegy két százalékra tehető az az árumennyiség, amelyik nem kelt el, és a szövetkezet kocká­zati alapjából a garantált mini­mum áron került kifizetésre. Az alkalmazott garantált árforma rendkívül pozitív hatással van a termelésre, biztonságot ad, mert legroszabb esetben is a termelő­nek visszatérül a befektetése. Ha megvan a vevő, a portékát a ter­melő azonnal a számozott boxok- ban álló kamionokhoz fuvarozza, és megtörténik az átrakás. Ez­után a pénztárhoz kell csak men­ni az áru ellenértékéért. A ter­melő hazamenet visszfuvarban a másnapi ládamennyiséget véte­lezi fel a raktárban. A piachasz­nálatért a forgalom után a ter­melő 8 százalékot, a vevő egy százalékot fizet a szövetkezet­nek, ami a piac bevételének leg­főbb forrása. A fentiekben vázolt’ zöldség­gyümölcs nagybani piaccal szem­ben a magyarországi értékesítési forma merev, nehézkes, és ma már elavult. A termelők min­den irányítás nélkül, sokszor a véletlenre bízva magukat, külö­nösebb piaci információk hiányá­ban alkudoznak a vevőkkel. A piaci szervezet többnyire csak ar­ra szorítkozik, hogy fenntartsa a piaci rendet, helypénzt szedjen, de semmilyen befolyást nem gya­korol a vevők és termelők egy­másra találásában. A zöldség- gyümölcs-forgalmazásnak ez a módja nem nyújt semmilyen biz­tonságot és garanciát sem a ter­melőnek, sem a vevőnek az áru minőségére, eladhatóságára, a csomagolás módjára stb. Túl eze­ken a hátrányokon, a kereskede­lemnek ez a módja időrabló, át­tekinthetetlen, és semmilyen re­mény sincs arra, hogy természe­tes úton továbbfejlődjék. Ezért megítélésem szerint szükség len­ne egy, a magyarországi piaci vi­szonyokra alkalmazható korsze­rűsítésre, ha azt az érdekeltek igénylik. Ennek bevezetésére tu­domásom szerint — kísérleti jel­leggel — készül is a kecskeméti piackezelőség. Dr. P. Kovács István a Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztály vezetője •>»»»! Vetélkedőn Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Középdunavöl- gyi Vízügyi Igazgatóság a kun- szentmiklósi és a ráckevei sza­kaszmérnökség fizikai dolgozói immár hagyományosan évenként összemérik a tudásukat vetélke­dőkön. Akitől ezt megtudjuk: Pencz József, a bajai igazgatóság szb-titkára, a zsűri elnöke. Az udvaron autóbusz áll: a ráckevei csapatok érkeztek vele. Szám szerint tizenkettő. A bejá­ratnál most sorsolják az asztalo­kat. A kunszentmiklósiak vannak kisebbségben: hét csapattal kép­viseltetik magukat. Kapunk egy forgatókönyvet. Tesztlapokkal is meglepnek bennünket. Ha aka­runk, tippelhetünk mi is. Hát persze hogy akarunk. Bemutatják a játékvezetőt, Pető Lászlót. Se­gítője Gól Jenő, a kunszentmik- lósi szakaszmérnökség munkaver- seny-felelőse. Tizenkilenc brigád versenyez. Valamennyi kéttagú: járműveze­tők, gépkezelők, parti munkások. Tehát nem íróasztal, nem is rajz­tábla mellől jöttek ide vetélkedni. Az egyetlen női csapat a 14-es asztalt kapta. A brigád neve: Pe­tőfi. Ráckevéról jöttek. "A kun- szentmiklósi asszonyok nem ver­senyeznek. Talán azért, mert nem érnek rá. ök alkotják a rendező­adminisztrátor-vendéglátó segéd­csapatot. Tesznek-vesznek, sürgö­lődnek. Egyikük nagy tálcán for­ró feketét kínál körbe. Politikai^ szakmai, kulturális, biztonságtechnikai és sport téma­körökben versenyeznek a csopor­tok. Tizenhárom plusz egy találat, azpz, 14 pont érhető el maximáli­san valamennyi szellemi totón. Vannak könnyebb, és vannak fogósabb kérdések is. Mi laiku­sok a szakmai kérdéseknél termé­szetesen csak a logikánkra és a szerencsénkre hagyatkozhatunk. Teljesítményünk ötvenszázalékos. Nem így a többieké. Jó néhány telitalálatos brigád is akad. S nem csupán a mesterségbeli tudás imponáló. Kitűnően tájé­kozottak a versenyzők a kül- és belpolitika, az irodalom, a zene, a sport világában is. Különösen a helybeliek. Bunda? — Szó sincs róla! — tiltakozik Szekeres .And­rás építésvezető, az értékelő bi­zottság tagja. Teljes volt a „hír­zárlat”. A kérdéseket tartalmazó stencillapokat — nehogy bármi is kiszivárogjon — Baján készítet­ték. — Azt már nem! Hiába is pró­bálkozol, nem tuc^od elcsábítani őket. A versenyben végül a Kossuth- csapat a harmadik helyet szerzi meg. De ez csak jóval később válik ismertté. A tesztvizsgák után játék kö­vetkezik. Igazi. A. rendezők len­gőteke-állványt cipelnek a te­rembe. öt bábut állítanak fel alá. Minden csapatnak három dobása van. Egy fa — egy pont. Már rég nem ül senki az asz­taloknál. Hangosan buzdítják egymást a csapatok. Amikor a tizenkilencedik brigád is „lökött”, Bohák Imre siet oda a játékhoz. A két igazgatóságot dr. Károlyi Csaba, és Vukováry Attila igaz­gatóhelyettes főmérnökök képvi­selik. A szakaszmérnökségeket Kuti Lajos Kunszentmiklós és Bohák Imre (Ráckeve) mérnök­ségvezetők. A vetélkedő szüneté­ben Bohák Imre a versenyben vezető kunszentmiklósi Kossuth brigád tagjaira: Panek Gergely­re és Dezső Lászlóra „alkuszik”. — Jövőre már a mi színeinkben fognak versenyezni — ugratja kollégáját. De Kuti Lajost nem könnyű megijeszteni. „Párbajra” hívja kunszentmikló­si kollégáját. Minden mást Kun­szentmiklós, ám ezt az összecsa­pást Ráckeve nyeri. S íme a végeredmény: Első he­lyezett a kunszentmiklósi Petőfi brigád (Lázár István' és Aranyi János), második az ugyancsak helybeli Kilián csapat (Váczi László és Czégány János), har­madik a már említett Kossuth brigád. Egyébként mindenki nyert Sitkéi Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents