Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-14 / 38. szám

2 • PETŐFI NÍPE • 1981. február 14. események sorokban WASHINGTON Az ABC amerikai televíziós ál­lomás Pentagon-tudósítója csü­törtökön este arról számolt be, hogy Jordániának újabb ameri­kai M—60-as harckocsikat adnak el. Törökország, amely nemré­giben még ki volt zárva az ame­rikai „javakból”, most az érte­sülés szerint „különféle fegyver­zeteket kap, köztük rakétákat és repülőgép-alkatrészeket”. Szaúd- Arábia és Dél-Korea katonai re­pülőgépeket vásárolhat. BELGRAD Andrzej Wajda, a világhírű len­gyel rendező „Karmester” című alkotása nyerte el az „Aranype- csét” díjat a hagyományos belg­rádi nemzetközi filmfesztiválon a „Fest 1981’\en, amely csütörtö­kön a késő éjszakai órákban fe­jeződött be. A „Fest” szervező bizottsága a világon tavaly készí­tett, általa legjobbnak tartott fil­meket — 26 országból 66 játék­filmet — vette fel a programba. MADRID A spanyol sajtó értesülései szerint Leopoldo Calvo Sotelo ki­jelölt miniszterelnök programnyi­latkozatában, amelynek közép­pontjában a gazdasági helyzet, valamint az autonómiák és a ter­rorizmus elleni harc problémái állnak, valószínűleg bejelenti a Spanyolország NATO-tagságáról folytatandó tárgyalások megindí­tásának időpontját. PHENJAN Pénteken Phenjanban hivata­losan bejelentették, hogy a Ko­reai NDK nagyköveti szinten dip­lomáciai kapcsolatokat létesít Lí­biával. MOSZKVA A nagy ijedtség és a szeren­csés megmenekülés után kelle­metlen meglepetés ért néhány juzsno-szahalinszki horgászt. A szahalini partok ímentén ezen a télen — a rendkívül szeszélyes időjárás miatt — még egyetlen , napra sem oldották" fel Ír halá­szati, tilalmat. Ennek ellefíéré a napokban 60 vakmerő horgász „jégre szállt”. Szerencsétlensé­gükre a hatalmas tábla — ame­lyen tartózkodtak — elszakadt a parttól, és egylre gyorsabban sod­ródott a nyílt tenger felé. A hor­gászokat még sötétedés előtt meg­mentette három helikopter. Az örömben az üröm: a szabálysér­tőkkel közölték, hogy a saját zse­bükből kell fedezniük a mentő­akció költségeit." NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS A BÉKÉÉRT Az OBT leszerelési bizottságának ülése A magyar békemozgalom is tá­mogatja azt a nemzetközi akció­sorozatot, amelyet a Bóke-világta- nács szervez a neutronfegyverek gyártása és alkalmazása ellen — hangoztatták az Országos Béketa­nács leszerelési bizottságának pén­teki ülésén. Az enyhülés és a leszerelés 80-as évekre vonatkoztatható perspektí­váival foglalkozó tanácskozás fel­szólalói utaltak arra: voltak évek, amikor sokaknak már-már úgy tűnt, hogy a béke annyira kézen­fekvő, hogy már talán nem is kell harcolni érte. Napjainkban azon­ban mindinkább nyilvánvaló, hogy ez a harc még távolról sem ért véget, az enyhülés, a béke védel­mére minden jószándékú embert fel kell sorakoztatni. Annál is in­kább, mert — a tapasztalatok azt mutatják — az enyhüléssel -szem­benálló hidegháborús erők fokoz­zák erőfeszítéseiket, hogy Helsin­ki szellemét ismét az erőpolitiká­val helyettesítsék. Az ülésen, amelynek bevezető előadását Vajda Péter, az OBT leszerelési bizottságának alelnöke tartotta, a továbbiakban elemez­ték a Varsói Szerződés, illetőleg a NATO tagállamainak álláspont­ját a katonai enyhüléssel kapcso­latban. Kiterjedt a véleménycsere a világgazdasági helyzet és a fegy­verkezés összefüggéseire, az impe­rialista erőknek a fejlődő orszá­gok gazdasági növekedését akadá­lyozó mesterkedéseire, az ENSZ Személyi változások a lengyel minisztertanácsban Varsóban csütörtökön az éjsza­kai órákban fejeződött be a vita a miniszterelnöki expozéról, va­lamint az idei népgazdasági terv­ről és az állami költségvetés ter­vezetéről. Mint a lengyel nemzetgyűlés elnöke, Stanislaw Gucwa közöl­te, a vita alapján megállapítha­tó, hogy a szejm egyetért a kor­mány tevékenységének irányel­veivel, amelyeket Vojciech Jaru­zelski miniszterelnök terjesztett elő. A vita után a szejm határo­zatot hozott a népgazdasági terv és a költségvetés-tervezet elfo­gadásáról, majd személyi változ­tatásokról döntött. A lengyel törvényhozás az ál­lamtanács tagjává választotta Ry- szard Reiff-et, a' „Pax” egyesület elnökét és Mieczyslaw Rog- Swiosteket, a LEMP KB póttag­ját, a „Chlopska Droga” nevű lap főszerkesztőjét. A szejm végül jóváhagyta azo­kat a személyi változtatásokat, amelyeket Jaruzelski indítványo­zott a kormány összetételében. Aleksander Kopec és Stanislaw Kowalczyk miniszterelnök-he­lyettesek helyébe megválasztotta Andrzej Jedynakot és Mieczys­law Rakowskit. Közoktatási és nevelési miniszterré választotta Boleslaw Faront, vegyipari mi­niszterré Kazimierz . Klek-et, egészség- és társadalomvédelmi miniszterré Tadeusz Szelachows- kit, erdő- és faipari miniszterré Waldemar Kozlowskit, mezőgaz­dasági miniszterré Jerzy Wojtec- kit, nehézipari- és mezőgazdasá­gi gépipari miniszterré Stanislaw Wylupeket. (MTI) Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Wojciech Jaru- zelski-nek, a Lengyel Népköztár­saság Minisztertanácsa elnökévé történt megválasztása alkalmá­ból. (MTI) szerepére a leszerelés előmozdítá­sában. A tanácskozáson a bizottság tagjain kívül részt vettek a Béke­világtanács, továbbá több európai nemzeti békemozgalom képviselői is. Felszólalásában Jean Pavett, a BVT angol titkára a leszerelésért vívott világméretű társadalmi küz­delemről szólva hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés fontos­ságát, s azt, hogy a Szófiában tar­tott „Népek világparlamentje a békéért” nagyszerű kezdeménye­zésre buzdított a háborús veszély elhárításáért. Ebből az összefogás­ból minden nemzeti békemozga­lom '■! veszi a részét, például a bé­lel lkában szerzett tapasztala­tok, eredményesnek bizonyult módszerek közreadásával is. (MTI) T ASZSZ-közlemény Haig nyilatkozatáról Washingtonban továbbra is olyan nyilatkozatok hangzanak el, amelyek arról tanúskodnak, hogy az új aimerikai kormány vezetői­nek teljesen zavaros elképzelé­seik vannak a mai világ realitá­sairól. Csakis így lehet értékelni pél­dául Haig külügyminiszternek az ABC-társaság által nyilvánosság­ra hozott nyilatkozatát, amelynek lényege, hogy azok az államok, amelyek „baráti viszonyt kíván­nak fenntartani a Reagan-kor- mánnyal, új viselkedési kódex­hez” kötelesek tartani magukat. Így egyértelműen nem megfe­lelőnek tartanak — többek kö­zött — mindent, amit ők megve­tően „úgynevezett^nemzeti felsza­badító mozgalmaknak” hívnak. Ha Washingtonban komolyan azt képzelik, hogy a huszadik század nyolcvanas éveiben ilyen, a történelmi tapasztalatokat tel­jesen figyelmen kívül hagyó po­litikának esélye lehet a sikerre, akkor súlyosan tévednek. (MTI) Irán lemondott a francia hadihajókról TEHERÁN Irán tiltakozásul az ellen, hogy Franciaország harci repülőgépe­ket szállít Iraknak, lemondta azokat a tárgyalásokat, amelye­ket kormányszinten kellett volna folytatni az Irán által megren­delt, és eddig nem szállított ha­dihajókról. Mint ismeretes, a hajókat Irán ugyan nagyrészt kifizette, a fran­cia kormány azonban nem járult hozzá átadásukhoz, mivel Irán­nak számos más tartozása van franciái cégekkel"gjfcérjlbéh. . Ahrpad, Azi?j,úyamminiszter— akiriék á riapÓKbán "kellett volna találkoznia a, francia külügymi­nisztérium mágas rangú tisztség- viselőivel — 1 pénteken Teherán­ban ki jelen tetté: tekintettel Fran­ciaország Irakkal kapcsolatos magatartására, A tervezett meg­beszélésekre nincs szükség. Dallasban csütörtökön olyan döntést hozott egy szövetségi bí­róság, amely szerint James Cai- ...ter i .volt natnerikai , .elnöknek nem - Xfflt,. joga,; <§hh°,Z>r . bogy, |felszaba­dítsa az amerikai bankok belföl­di fiókjaiban elhelyezett iráni betéteket. Mint ismeretes, Carter a túszok kiszabadításának érde­kében rendelkezett a betétek fel­szabadításáról. Ugyanakkor a rendelet megszületéséig már szá­mos cég jelentett be bírósági úton igényt az iráni betétek bi­zonyos részeire, és sok esetben megszületett a követeléseket jó­váhagyó döntés is. KOREAI NDK Merész program A Koreai Munkapárt tavalyi kongresszusán meghirdetett tíz­éves gazdasági program most lép éleibe. A tervek szerint a 80-as évek végére az ország villamos- energia-termelése évi 100 milliárd kilowattórára a széntermelés 120 millió tonnára, az acéltermelés 15 millió tonnára, a cementter­melés 20 millió tonnára kell, hogy emelkedjék. A merész program az eddig el­ért eredményekre támaszkodik. Az ötvenes évek honvédő háború- já után az ún. „csollimai nagy menettel” gyorsan helyreállítot­ták a lerombolt gazdaságot. Utá­na mindössze 14 év alatt Végre­hajtották a szocialista iparosítást. Az ország bővizű folyóin hatal­mas vízierőművek épültek. Az ás­ványi kincsek bőségére és az energiagazdaságra támaszkodva magas színvonalú gép- és nehéz­gépipart tudtak kifejleszteni. A tízéves fejlesztési terv a la­kosság jobb ellátása érdekében évi 1,5 milliárd iméter szövet ter­melését, s általában a fogyasztási cikkek előállításának emelését tűzte ki célul. Ugyanezt a célt szolgálják a mezőgazdaság elő­irányzatai: a 80-as évek végére a tervek szerint 15 millió tonna gabonát aratnak évente. Ehhez jóval több műtrágya (évi millió tonna) kell majd. Növelik az ön­tözött területek kiterjedését is: a szikíöldek talajának javításával hatalmas területeket tesznek mű­velésre alkalmassá. A koreai nép gazdasági ered­ményeire jellemző, hogy az el­múlt év végére kitűzött felada­tokat határidő előtf már 1980. szeptemberére teljesítette. A párt októberi* VI. kongressusa pedig új lendületet adott a 80-as évek­re kitűzött télok eléréséhez. g. «• • Korea ma már fejlett iparral rendelkezik. Képünkön: az „Október 5.” Elektromos Művek berendezései. A KECSKEMÉTI ANTIKVÁRIUM február 16—17-én vásárt rendez BAJÁN, A KÖNYVESBOLTBAN. KÖNYVEK VÉTELE ÉS ELADÁSA: 8—16 ÓRÁIG 202 Heves összecsapások Salvadorban SAN JÓSÉ Heves összecsapások voltak csü­törtökön a salvadori hazafiak és a junta katonasága^ között főként San Vicente és UsuTután tartomá­nyokban, a fővárostól keletre — jelentette be a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front San Jóséban nyilvánosságra hozott közleményében. A közlemény szerint „külföldi” repülőgép na­palmbombákat dobott le San Sal­vadortól 85 kilométerre keletre. Az AIP közép-amerikai hír- ügynökség jelentése szerint csü­törtökön a junta katonasága a lé­gierő támogatásával három irány­ból egyszerre indított támadást a hazafiak állásai ellen a San Vin­cente vulkán környékén. A front 'közleménye szerint a salvadori baloldali erők elfoglal­ták Nueva Granada körzetét, és leromboltak egy távközlési köz­pontot. Vége a brit tengerészsztrájknak A brit kereskedelmi tengeré­szek győzelmével ért véget az öthetes bérkövetelő sztrájkmoz­galom. A hajózási vállalatok a csütörtök éjfélig tartott tárgya­lásokon belementek, hogy a sztrájk befejezése fejében nyom­ban megadják a tengerészeknek 12 százalékos béremelési ajánla­tukat, és -visszaveszik az elbocsá­tottakat. A követelés és az aján­lat közötti néhány százalék- különbségről pedig döntőbírósági tárgyalás kezdődik, ahogyan azt a szakszervezet eleve javasolta. A hajótulajdonosok lebecsülték a tengerészek elszántságát, és merevségükért súlyos vesztesé­gekkel fizettek. A bérajánlatot ménét közben emelték fel 12 szá­zalékra, de már későn,, és most erről az alapról lesznek kényte­lenek hozzájárulni további eme­léshez. NAPI KOMMENTÁR Viszály és remény Amilyen örvendetes az, hogy a függetlenné vált Zimbabwe sike­res lépéseket tesz gazdasági ön­állósága irányában, olyan lesúj­tó az újabb belső ellentétek híre. A két korábbi felszabadító szer­vezet, a ZAPU és a ZANU, egy­kori harcosai egymásra támadtak. Az összeütközések színhelyén, Bulawayóban, az ország második legnagyobb városában sok halot­tat és sebesült áldozatot követelt a véres testvérháború. Sajnos, még ma is legalább 30—-35 ezer hajdani harcos él azokban a táborokban, amelyek­ből a nemzeti hadsereg soraiba átveszik a leendő katonákat. Bi­zony, előfordul, hogy a korábban sok kérdésben ellentétes álláspon­tot képviselő ZANU- és ZAPU- harcosok — különösen, ha indu­lataikat némi szesz is fokozza — a vitákat fegyverrel döntik el. Az utóbbi napokban már aggasz­tó méretet öltöttek az összecsa­pások. Mugabe kormányfő a parla­mentben határozottan kijelentet­te: a már kiképzett katonai egy­ségek minden eszközzel letörik a lázadással fölérő fegyveres ak­ciókat. Ebben az ügyben állító­lag fontos találkozóra került sor a miniszterelnök és a Joshua Nkomo tárcanélküli miniszter, a ZAPU egykori vezetője között. (A megbeszélés hírét később cáfol­ták.) Egyes jelek arra utalnak, hogy Nkomo harcosainak bizo­nyos csoportjai megtagadták az engedelmességet, s hogy ők szít­ják az ellentéteket. Sajnálatos lenne, ha a belső vil­longás, amelyhez a régóta szuny- nyadó törzsi ellentétek is járul­nak, lelassítaná az immár függet­len afrikai ország fejlődését. Az egykori fehér telepes rezsim el­len oly hősiesen harcoló gerillák annak idején félretették a veze­tőik között fennálló ellentéteket, s erőiket a felszabadítás harcára összpontosították. Most, a békés országépitő munka keretei között kétszeresen fontos, hogy Zim­babwe társadalmát semmiféle szemben állás ne ossza meg. Ha pedig a táborokban tétlen- kedő suhancokat nem lehet jobb belátásra bírni, velük1 szemben bizonyára keményen föl kell lép­nie a központi hatalomnak, amely nem engedi — nem engedheti —, hogy kivívott függetlenségét a belvillongás veszélybe sodorja. Igaz, ezt nem könnyű megértet­ni, a még mindig a táborokban lévő fiatalokkal. Közülük a ta­pasztalt, öntudatos harcosokat már átirányították a hadsereg és a rendőrség soraiba, akik pedig visszamaradtak, többségükben szakképzettség nélküli fiatalok, olyanok, akik csatlakoztak ugyan a felszabadító erőkhöz, de inkább a kalandvágy, semmint a tudatos politikai meggyőződés állította őket csatasorba a fehértelepesek elleni háborúban. A véres viszálynak ezúttal si­került véget vetni. Reméljük, Zimbabwe tovább haladhat a maga választotta . úton. Gy. D. Döntő szakaszában a madridi tanácskozás MADRID A madridi találkozón részt ve­vő küldöttségek csütörtökön hoz­záláttak a záróokmány megszer­kesztéséhez, és ezzel döntő sza­kaszába lépett a november 11-én megkezdődött tanácskozás. Az elmúlt két és fél hét során a küldöttségek a találkozó elé terjesztett javaslatokat vitatták meg. Mint az ADN tudósítója hangsúlyozza, a szocialista orszá- gok érvekkel .tatXi^^toljt^k alá mintegyV 50 javaslatukat, ,es ki­mutatták,1 hogy számös kérdésben lehetőség van az álláspontok kö­zelítésére, a minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozá­sára. Az eddigi vita azonban nyil­vánvalóvá tette, hogy a NATO jottányit sem hajlandó módosí­tani eddigi merev álláspontján. Sem az Egyesült Államok, sem szövetségesei nem álltak elő sem­miféle építő elgondolással az eu­rópai enyhülés előmozdítására, sőt, az elől is elzárkóztak, hogy . íúrgyilagos szellemben megvi­tassák a szocialista es más álla- moTt javaslatait — írja az ADN tudósítója. Megállapodás a Times sorsáról 0 Ügy tűnik, végleges megállapodás jött létre, a tekintélyes brit na­pilap, a The Times sorsáról. Képünkön: a szerkesztőbizottság egyik tagja a szakszervezetekkel aláírt megállapodást mutatja fel — balra az újság új tulajdonosa, az ausztrál sajtómágnás, Rupert Murdoch. (Telefotó — MTI) r---------------------\ Tavaszi engedményes cementvásár! minden cementet 1981. február 16-tól 28-ig 33 ,Ft, q árengedménnyel értékesítenek az Alföldi TÜZÉP Vállalat Bács, Békés és Csongrád megyei telepei. 672 ÍEMENTVÁSÁRCEMENT *

Next

/
Thumbnails
Contents