Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
IMI. február 13. • PETŐFI NÉPE • 3 VINCE-NAP UTÁN LAJOSMIZSÉN „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince ...” Lajosmizsén ha éppen nincs is tele — s az ősz még odébb van —, de Jobbén bokáig, sőt fél lábszárig ér a talajvíz. A népi mondás annyiban módosult, hogy csordultak itt a pincék rtiár a decemberi hóolvadáskor. így van ez most, februárban is. Vaslépcsőn a pincébe Cseh Imréné, a Hunyadi utca 8. szám alatt fölhúzza a gumicsizmáját, amikor gyökérért, sárgarépáért lemegy a pincébe. — Látja? Ez a talajvíz menynyi mindent mállaszt idelent! A téglát, meg a földet csak áztatja. A téli zöldségemet fel kellett rakni egészen idáig — mutatja Cséhné. Vaslépcsőn valamikor egy templomtoronyban jártam. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy zöldséges pincébe is vaslépcsőn kell lemennem. Kísérőm, Terenyi Bertalan, a házigazda a Dózsa György út 52-es számú épület pincelejárójánál. — A falépcső nem bírta. Ki kellett cserélni — így a Dózsa György úti ház tulajdonosa, aki harminc billenőkocsis földet hozatott ide, a ház végéhez töltésiek, hogy a szivárgást valameny- nyire megfogja, ám' nem sok sikerrel. Arrébb, a kertben 15 ki- pusztült gyümölcsfája bánja a belopakodott talajvizet. A környék jellegzetes növénye, a nád viszont jól megél a csicso- gó talajon. Az Örök-tónak nevezett, valamikor a községi talajvíz gyűjtőhelyéül szolgáló, mélyebb fekvésű területet annak idején fel- töltötték és házakat építettek rajta. Az épületekből, sokak örömére, végül is lakótelep lett. Szép, kényelmes otthonokban élnek itt azóta az emberek. Csak a víz és a sár ne keserítené meg az életüket! Mert ami baj a régi Lajosmizsén, az baj az E—5-ös főúttól jobbra, folytatásként húzódó új település sárdagasztó ut• — Sok jót értékeltünk, de sok rosszat is megbeszéltünk — mondta Ba- gaméri Mihály tanácstag. cáiban is: a se erre, se arra el nem folyó csapadékvíz. Csatorna van, de... A régi és az új lakott területek mezsgyéjén, Terenyi Bertalan háza végéhez közel találni ugyan egy. csatornát, de a medre néhol úgy felpúposodott, annyira körülnövi a nád, hogy a szó szoros értelmében semmi vizet nem zavar (nem továbbit). — Mi a véleménye minderről a körzet tanácstagjának, Baga- méri Mihálynak? — Nem vagyok őslakos — mutatkozik be Bagaméri Mihály, a Dózsa György út 69. szám alatt —; 1945-ben Szarvasról kerültem ide. Mégis, olyan nekem Lajos- mizse, mintha itt születtem volna. 1980-ban harmadszor választottak tanácstagnak egy új körzetben, a tizenötösben, amely a gázolajkúttól a református templomig, egypár régi utcát és egy új lakótelepet is magában foglal. Választóimnak január 12-én tartottam meg a tanácstagi beszámolót, amelyen sok jót értékeltünk, de sok rosszat is megbeszéltünk. Együtt örültünk az ötvenszemé- lyes szociális otthonnak, a már majdnem kész tbrnacsarnoknak, annak, hogy fedett buszváró van a nagyközségi főút mindkét oldalán, s hogy az idén — egyebek mellett — öt kilométer járda építését határozta el a tanács. Eredmény — a szülők megnyugtatására, s a gyermekeik védelmére —, hogy az új lakótelepnek a gépjárműforgalom által leginkább veszélyeztetett részén, az egyik utcasarkon, 40 méteren színes kerítést tudtunk tanácsi segítséggel felhúzni. Ide nem mesz- sze pedig akkora játszóteret építettek a lajosmizseiek, hogy a gyerekeik egyhamar nem „növik ki”. Tán még azoknak a gyermekei is ott játszhatnak majd. Az Ybl Miklós utcával kezdhetnék Együtt töprengtünk viszont azon — Strobli Pál és Oláh István is felvetette ezt —, hogy mit csináljunk a szenny- és a csapadékvízzel, meg a sáros utcákkal. Bár a Kossuth Lajos utcát hat éve csatornázták, a betoncsöveket vízimérték nélkül rakták le, és azóta sem vezetnek úgy, ahogyan kellene. De a legégetőbb gond mégis az, hogy a lakótelepi emberek nem tudnak elfogadható módon közlekedni. Magyarán: sárban caplatnak. — Lát-e valami megoldást a tanácstag? — vetem közbe. — Nos, a helyszínen is megmutatom, hogy nem annyira reménytelen ügy a mienk. Ez itt például az Ybl Miklós utca. Ide bemenni a híg sárban egyszerűen rettenetes. Az út mentén viszont itt hever rakásszámra, már mióta, a Dunaújvárosból három éve hozatott kohósalak. Egy ujjal se nyúltak még hozzá! Azaz, hozzányúltak, de jobbára éjszaka: két marékkai, lapáttal. Ugyanezt mondhatom a Temetőközről is. Így lesz a salakból mindinkább fogyó anyag. — Tehát? — Cselekedni még most sem késő. Az Ybl Miklós utcával kezdhetnénk. Egyik választója tegnap megállította az utcán Bagaméri Mihályt: —• Uram! Csak mondja meg, hogy mikor, és mi megyünk a salakot teríteni. A helyzet, úgy látszik, megérleli a cselekvést. S ha kevés is a tanács pénze, egészen bizonyos, hogy megpótolják azt a lajosmizseiek saját kezűleg: társadalmi munkával. — Nem vagyok már fiatal, a hatvan felé járok, de a lakosok érdekében „beszállnék” én is a jó útért egy kis társadalmi munkába — ígéri Bagaméri Mihály. Ki-ki maga előtt A saját erő számbavétele sose volt annyira fontos, mint éppen napjainkban. A ki-ki alapon végzett személyes tettek ezután még inkább megméretnek. Mint ahogy nem hagyják szó nélkül a lajosmizseiek, hogy a Dózsa György úti Falatozó fala kívül ütött-ko- pott, s a csupa lik-luk, begyepesedett ereszcsatornából a járókelők nyakába csöpög a víz — azt is belátják, hogy a jövő évi Vin- ce-napi csordulásig nem muszáj föltétlenül várniuk. Ha hallgatnak Bagaméri Mihály tanácstag buzdítására: „Ássanak, egyelőre, minden ház előtt árkot a csapadékvíz ki- és elvezetésére az udvarokból”, nem mondhatják, hogy ők, maguk semmit sem tettek környezetük, településük fejlődéséért. Kohl Antal •... de a sárdagasztó Ybl Miklós utcában van még tennivaló. (Straszer András felvételei) • Előrehaladás az új tornacsarnok... Józanul Hevesen tiltakozott, mi több, pereskedéssel fenyegetőzött egy kocsmáros házaspár annak a köznapi — adott esetben fizetésnapi — életképnek a megírásáért, amely arról szólt, hogyan pofozta és rugdosta meg az utcán a társát egy, az alkoholtól ütőképes ember az ö> italboltjuk előtt. Kockázat nélkül, ennek nyomán pedig az ilyenkor szokásos mély hallgatással „megúsztam” volna az esetet, ha az nem. egy létező (ma már, étkezőhellyé alakítása következtében csak létezett) italbolt előtt, hanem valamilyen társadalmon kívüli, hetedik mennyországban játszódik. Akkor csatázhattam volna akár ítéletnapig; felhő, azaz bor se rezdült volna miatta. Így azonban akaratlanul is kihoztam a sodrából két vendéglátóipari dolgozót, gkik a fejemre olvasták: az ő kocsmájukat az utcai jelenetért nem érheti szégyen, mivel — szerintük — a teftlegességre vetemedett ember társaival már előzőleg, a kocsmával átellenben levő munkásszálláson lerészege- dett Náluk legfeljebb csak „ráfejeltek”. Aztán meg: „Miért nem írnak az újságban - — érveltek egyszerre — azokról, a városban nagy számban megtalálható bögrecsárdákról, amelyeknek pultja alkalmasint a konyhaszekrény párkánya, a szép csárdásné pedig maga a háziasszony, zugbormérői pinteseivel? Azokfől is kellene ám írni! Szentigaz. A kenyérrel már- már egyetemlegesen jelentőségre szert tett alkohol pozíciója, úgy tűnik, rendíthetetlen. Ismerek olyat, aki harminc éve abból él, hogy reggel 5^kor kaput nyit a munkába pálinkázóknak. Óramű pontossággal teszi. A bírságot is egyfajta intervallum szerint fizeti. Ügy fogadja az alkalomszerű büntetést, mint az időtlen érvényesség jelét, vagy mint a haladékot. hogy „No, majd aztán legközelebb igazán!...” Perlekedjünk mégis, ennek dacára a mértéktelen, szokássá rögzült napi alkoholfogyasztás ellen, amely békében is emberéleteket követel. Amely halált tartogat a fűrész- és az erőgépkezelő, a szeszes italtól többnyire agresszívvá váló gépkocsivezető és a vétlen másik ember számára csakúgy, mint azok számára, akiknek a munkahelye magas épületállvány, ip.ínusz 40 fokos mélyhűtőkamra, vagy hosszú, mozgó vasúti kocsisor. Amelynek pusztán mintegy a névjegye — és semmi több! —, hogy tavaly Bács-Kiskun megyében hatszáz embert kellett gyógyintézetben méregteleníteni (köznyelven „kimosni”) túlzott alkoholfogyasztás miatt Létérdekünk is, hogy per bets zem be-) szálljunk a toxikománia eme legveszélyesebb hazai fajtájával. Mert míg az alkoholra, az érte bevasalható haszonért üzleti okokból sokan, szívesen „utaznak”, mivel nem túl fáradságos munkával szépen hoz a konyhára (a bögrecsárdákéra is!), az ital rabja, ha már — enyhén szólva — valahol galibát csinált egyszeriben kellemetlenné válik a társadalom számára. Akin túl kell adni (minél előbb. „Jaj! Csak ne az én házam, az én gyáram (az én kocsmám) előtt hőzöngjön! Vesződjön vele más, másutt. Majd a rendőrség! Majd a mentők! Majd a..." Aztán közbelép az ügyészség. A bíróság. Idézés. Határozat. Nagyfa. Nagyfa előtt azonban — erről nincs hivatalos lajstrom — megannyi lappangó, családi tragédia már kibontakozóban. A mértéktelenül ivó valamelyik, vagy mindkét szülő családjával elérkezik ahhoz a veszélyzónához, ahonnét mint süllyedő hajóról egyre-másra áramlanak a vészjelek a környezet felé. Egy, a brutális férjétől szenvedő kétgyermekes anya azáltal szabadult — kis időre — az idegőrlő hajlékból, hogy leforrázta a lábát és így kórházba kerülhetett. Egy másik asszony pedig megelégelte a fáskamrában alvást. Férje, amikor ittasan tért haza, a kályha- és a lakásajtót soha nem engedte becsukni. Az asszony restellte, hogy ilyenkor a szomszédtól volt kénytelen pulóvert kérni, mert a sajátjáért nem mert visszamenni a házba. Ezért aztán a karácsonyi ünnepekben különböző orvosságot szedett be. Egy éjszakát töltött a kórházban, aztán hazaengedték. Egyszer, egy éjszaka nem fázott. A hajdani ínséges időkben pálinkabutikokban felejtette nyomorát és bánatát nem egy, kizsákmányolt munkás. Ma már. tudjuk, nem a létbizonytalanság miatt önt fel valaki .a garatra. S nem a létbizonytalanság szüli hogy 1981-ben létezhet olyan nagyvállalat, amelynek portáján minden reggel 8-kor két zsák üres üveggel lép ki és indul a közeli ABC-be két dolgozó, hogy szeszt vásároljon a többieknek. Közös dolgaink, a VI. ötéves tervr és a szocializmus újabb öt évének a feszítettebb munkája sikeréért, aligha kétséges, nagyobb józanságra van szükség. Az egyén, a családok és a társadalom boldogulása is ezt követeli. K—1 Istállók, raktárak Graboplast-ponyvából Emeltek már nagykereskedelmi áruraktárat, járműtárolót, munkacsarnokot a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár sátor- ponyváiból, borítottak velük uszodát, s most újabb e célra alkalmas gyártmányokat ígér a vállalat. A GYÖRITERV északdunántúli Tervező Vállalat készítette el annak az állattartásra és tárolásra egyaránt megfelelő sátorépületnek terveit, amelyet árbocos szerkezetre feszítenek ki. A mintapéldány már elkészült. Ugyancsak a gyakorlatban vizsgázik a nedves termények légmentes tárolására szolgáló 40 vagonos műbőrsiló, melynek elterjedése sok millió forint ára szárításra használt energiameg- takaritását ígéri. Újdonság még a Graboplast sátorral borított műtrágya-tárház, amelyet szintén a GYÖRITERV elgondolásai alapján készítettek. A győri sátortetőkből, műanyagtárolókból az idén már az NSZK-ba és a skandináv országokba is szállítanak. (MTI) MEGMONDTÁK ŐSZINTÉN... Közvilágítás, gyógyszerellátás, sportcsarnok Sajnos, vagy sem, de eddig mindössze három írásos választ nyugtázhatunk novemberben indult olvasói fórumrovatunkkal, a Mondja meg őszintén .. .-nel kapcsolatosan. Mindhárom hivatalos helyről, tehát úgynevezett illetékestől származik és mindhárom a január 10-i kérdésünkre — mi bosszantja, idegesíti önt általában? — adott válaszokkal foglalkozik. Nézzük sorjában. A Halasi Kötöttárugyár gyártáselőkészítője, Molnár Györgyné „rendkívül aggasztódnak találta egyebek között a város köz- világítását. Idézzünk Nemes Károlynál, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat bajai üzemigazgatósága vezetőjének leveléből. „Az 53-as számú főközlekedési útvonal, amely nemzetközi forgalmat is lebonyolít, az Országos Közvilágítási Szabványnak megfelelően lett megvilágítva. Mivel a város többi útjának forgalma ennél lényegesen kisebb, ott az előírás szerint nem kell ilyen szabványt alkalmazni, de nem is volna gazdaságos. Kevésbé «forgalmas az említett Kossuth Lajos utca is. amelynek megvilágítási szintje azért is alacsonyabb, mert a lámpatesteket még 1963-ban helyeztük el, az akkori előírások szerint, bár 1974- ben az 53-as számú úthoz csatlakozó szakaszán a vasútállomásig korszerű higanylámpákat állítottunk fel. Igaz azonban, hogy a Kossuth utca hosszabb szakasza továbbra is a régi, ma már korszsrűtlennek mondható fénycsöves lámpatestekkel van megvilágítva. Eddig az ottani karbantartást sem tudtuk maradéktalanul elvégezni, mivel a folyamatban lévő útkorszerűsítési, valamint alépítményt munkák ebben megakadályoztak bennünket. Kiskunhalason Jelenleg 1621 közvilágítási lámpát üzemeltetünk, ebből 182 a korszerűtlen fénycsöves lámpatest és 997 az izzólámpa. A VI. ötéves tervidőszakban elsősorban a fénycsöveket cseréljük korszerű hl&anylám- pákra, de ütemezzük az izzólámpák cseréjét is. 1981-ben mintegy 300 ezer forintot fordítunk Halason a közvilágítás korszerűsítésére. Az izzólámpák javítását, illetve cseréjét bejelentés alapján végezzük és a Jelenlegi szabályok szerint 8 napon belül kell a bejelentett hibát kijavítanunk. Ezért előfordulhat, hogy a város több pontján napokig nem adnak fényt az lg* zólámpák." (Megjegyzés: Molnárné „más forgalmas utcák" — és nem csak a Kossuth Lajos utca — sötétségéről tett említést. Nem az 53- as főútéhoz hasonlatos fényár érdekében reklamált, csupán a normális, a munkából, iskolából hazafelé tartó nőknek, gyerekeknek valamelyest biztonságot jelentő közvilágítást hiányolta. Igényének jogosságához a DÉMÁSZ erőfeszítéseit elismerve sem férhet kétség.) Réti Aladár szabadszállási körzeti orvos kritikán alulinak minősítette a nagyközség új gyógyszertárának áruellátását és -utánpótlását. Kifogásolta, hogy alapvető eszközök — például fecskendők — nem kaphatók és meghűléses, felsőlégútá stb. megbetegedésekre Tetránt kénytelen felírni, mert gyöngébb antibiotikum, ami még megfelelne, nincs. Betegei — már aki teheti — Kecs- * kemétre, vagy a szomszédos településekre szaladgálnak orvosságért ... A panaszt követően dr. Nagymarosi Károly, a Bács-Kiskun megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója vizsgálatot rendelt el. Ennek eredményéről dr. Kraszkó Károly szakfelügyelő gyógyszerész tájékoztatott bennünket, a következőképp : „A szabadszállási gyógyszertár gyógyszerkészlete a szezonális igényeket teljes mértékben kielégíti. Meghűléses, vagy hasonló megbetegedésekre — Tetránon kívül — például Maripennel, Oxybionnal, VegaciHinnél és különböző szulfonamidokkal bőségesen el van látva a gyógyszer- tár. Hiány csak az országosan is hiánycikknek minősülő gyógyszerekben van. A más hatástani csoportba tartozó gyógyszerellátottság is megfelelő Igaz viszont, hogy az orvosok rendszeres tájékoztatása Szabadszálláson megoldásra váró feladat. A_ jövőben havonta két alkalommal szükséges a gyógyszertárban hiányzó cikkek listáját a körzeti orvosokhoz eljuttatni. A gyorsabb Információt a telefon fölszerelése tenné lehetővé." (Megjegyzés: Tekintettel az ügy fontosságára és az ellentmondásokra, még egyszer fölkerestük dr. Réti Aladárt és beszéltünk két szabadszállási kollégájával, dr. Tompa György ügyvezető körzeti főorvossal és dr. Mihályi László körzeti orvossal is. Tompa és Mihályi doktor egyetértett a nyilatkozóval. Kijelentették: nem megfelelő a gyógyszerellátás a faluban. Nagyon sokszor ők is hiába írták föl a tüdőgyulladás ellen kitűnő Semicillint, továbbá az Erithromycint, a Susp. Terpyni Hidrátit, gyakran hiányzott a Summetrolin is, jóllehet egyik sem volt országos hiánycikk, és nem is helyettesíthetők, mert nem egyenértékűek a levélben felsorolt gyógyszerekkel. Dr. Mihályi László ehhez még hozzátette: a patikában nem adnak ki érvényes orvosi vény .nélkül egyébként két forintért bárhol megvásárolható orvosságokat, és előfordul,. hogy nem rendelkeznek bizonyos életmentő gyógyszerekkel — például Depersolonnal —, amiket pedig kötelesek volnának mindig tartani. Velünk együtt nem értik az orvosok: hogyan lehet ez a kérdést megvizsgálni az ő megkérdezésük nélkül, s ugyan miként ellenőrizhető utólag, hányán mentek vissza annak idején az orvoshoz, hogy „tessék már fölírni valami mást, mert ez kifogyott”, avagy hányán utaztak a recepttel Fülöpszállásra, Soltra, a megyeszékhelyre. És vajon miért hallgat a gyógyszertári központ az alapvető eszközök — lásd fecskendő — hiányáról?) Szállási János dunavecsei hegesztő, központifűtés-szerelő nehezményezte, hogy nem lehet az esti órákban és hétvégeken szabadon használni az új községi sportcsarnokot. Ha üres a pálya, akkor sem engedik be mindig őket, pedig — úgymond — többen szeretnének sportolni, mozogni egy kicsit, pláne igy, télen, amikor „a hógolyózáson kívül egyébbel itt nem foglalkozhat az ember.” Részlet Máj er Imrének, a helyi tanács elnökének leveléből: „Csatoltan megküldöm az utolsó három hónapra vonatkozó Vecsei műsor című füzeteket, melyek ékesen bizonyítják, hogy a hógolyózáson túl igen hasznosan el lehet tölteni Duna- vecsén is a szabad időt, még a fiataloknak is. A műsorfüzetek tartalmazzák többek között a sportlétesítmények szervezett rendezvényeit is. Ezek a rendezvények igen látogatottak és a lakosság (főként a fiatalok!) legteljesebb megelégedését váltják ki. A haVi, heti és napi program a sport- csarnokban hatalmas táblán rendszeresen közhírré van téve. Sajnos, a nyilatkozatot tevő Szőllősi János sem kulturális, sem sportrendezvényeinken még nézőként sem vett részt egyetlen esetben sem. Ha bármikor felkereste volna a csarnokot, vagy arra menet rátekintett volna, látta volna, hogy minden nap este 8-ig ki van világítva és ott igen hasznos sport- tevékepység folyik, sokak részvételével.*" (Megjegyzés: Inter jűalanyunk világosan értésünkre adta — és ezt le is jegyeztük — hogy mozgásra, sportolásra, nem pedig nézőként elődásokra, sportversenyeken való szurkolásra vágyik. És ez lényeges különbség. Aktív elfoglaltságot keres tehát, valamivel értelmesebbet, mint a hógolyózás, és — lelke rajta! — nem a programokra és rendezvényekre kiváncsi, melyek létét és színvonalát egyébként eszében sem volt megkérdőjelezni. §öt, azokhoz alkalmazkodva kérte: egy táblára függesszék ki, naponta mettöl meddig foglalt a csarnok, hogy utána, aki akarja, tornacipőben is igénybe vehesse. Szerintünk méltánylandó kívánság.) Kutas! Ferenc Csurran-csöppen a saját erő is?
