Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-26 / 48. szám

PETŐFI NÉPE Andrásfi Gyula Kecskeméten Néhány hónapja kecskeméti pártmunkások keresték fel And­rásfi Gyulát, a párt és a mun­kásmozgalom régi harcosát, aki az MSZMP XII. kongresszusán lelkes szavakkal szólt a körzeti pártmunkáról. A pesti látogatást a nyugalmazott nagykövet tegnap viszonozta: egész napját a me­gyeszékhelyen töltötte. Délelőtt fogadta dr. Kőrös Gáspár, a párt kecskeméti városi bizottságának első titkára, a találkozó részt­vevője volt Hegedűs István, a megyei pártbizottság osztályve­zetője. Andrásfi Gyula — aki a felszabadulás utáni években az MKP Dél-Pest megyei és Bács- Bodrog megyei titkára volt — megismerkedett Kecskemét el­múlt ötéves tervének eredményei­vel, a tervekkel, meglátogatta at új széchenyívárosi pártházat, délután a város hét körzeti párt- alapszervezetének titkárával cse­rélt véleményt, majd régi harcos­társait — közöttük dr. Weither Dánielt, a Petőfi Népe főszer­kesztőjét — kereste fel. JÖN A TAVASZ! (Tóth Sándor felvétele) Tájékoztató a küldötteknek A Hazafias Népfront megyei elnöksége, tegnap tájékoztató jel­legű értekezletre hívta meg a VII. népfrontkongresszus Bács- Kiskun megyei résztvevőit. A március 14—15-én megtartandó kongresszusra megyénkből har­mincnégy küldött utazik el, teljes szavazati joggal részt vesznek a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának tagjai és meghívottak is. Mintegy ötven személy képviseli tehát megyénket ezen a jelentős társadalmi és politikai eseményen. A kongresszus tervezett prog­ramjáról, a beszámoló legfőbb tartalmi kérdéseiről Bondor Jó­zsef, az országos tanács elnöke tá­jékoztatta a delegátusokat. A kongresszus résztvevői március 13-án délután fél 3 órakor külön autóbuszon Kecskemétről indul­nak el a kétnapos budapesiti ta­nácskozásra. Ezekben a napokban egyébként a megyében aktív munka folyik, a mozgalom feladatairól kapnak iránymutatást az újonnan válasz­tott községi népfront-tisztségvise­lők a járási székhelyeken. Autóparkoló a Blikkben Kétszáz gépkocsi elhelyezésére aszfaltos parkolót épít a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság a Bükkben, az úgynevezett 30 perces pihenőnél. A Borsod me­gyei Tanács és az erdőgazdaság megállapodása szerint az erdé­szet dolgozói kiigazítják az utat Borovnyák és Bánkút között, ahol a veszélyes kanyar most még gondot okoz a gépkocsivezetők­nek, kivált a buszsofőröknek. Űj étkezésiborsó-fajták Sikeres sváb bál A Kecskeméti Zöldségtermesz­tési Kutató Intézetben tegnap ta­nácskozásra jöttek össze az étke­zési borsóval kapcsolatos kutatá­si eredmények megvitatására, ugyanakkor megbeszélték e fon­tos élelmezési cikk konzervipari feldolgozásának tapasztalatait. A hűtőipar szintén beszámolt a tar­tósítási eredményekről. Szó volt a termesztési költségek emelkedé­séről is, hiszen a gépi berendezé­sek, növényvédő szerek, műtrá­gyák árváltozásai kihatnak a ter­melési kedvre. A téma azért is fontos, mert hazánkban mintegy 30 ezer hek­tárnyi területen termesztik az étkezési borsót és az utóbbi évek­ben a termelési költségek növe­kedése miatt egyes gazdaságok fontolgatják, hogy egyáltalán fog­lalkozzanak-e vele. A kutatóintézet kibővített, úgy­nevezett alprogrambizottsági ülé­sén az előadók beszámoltak arról, hogy az elmúlt időszakban négy új fajta nyert állami elismerést. A kutatómunka egyik fő célja, hogy a betegségekkel szemben el­lenálló étkezési borsót állítsanak elő. Az intézet feladata nemcsak a nemesítés, hanem a vetőmag­előállítás is, melyet a Békés me­gyei Zöldségvetőmag Termelési Modelltársulással együtt szervez­nek meg. Esztendőnként 150—200 tonna elit szaporítóanyagot juttat­nak a termelőknek. A folyamatos rtemesítési mun­ka eredményeképpen várható, hogy a magyar zöldborsófajtasor felveszi a versenyt a külföldiek­kel. csökkenthető az import és ez a népgazdaságnak devizamegta­karítást jelent. A kutatóintézet nemesítői szo­ros kapcsolatot tartanak a Békés­csabai Zöldborsó Termelési Rend­szerrel és a Gödöllői Búza-Borsó Termelési Rendszerrel, valamint a feldolgozóiparral. Ily módon a kutatás eredményeit közvetlenül és gyorsan hasznosíthatják a ter­melők és az élelmiszeripar. A BÍRÓSÁG ÍTÉLETEIBŐL: saisggl Az áldozat is vétkes volt Kiskunfélegyháza külterületén, a XI. kerület 354. számú tanyá­ban lakik Bense Gábor húszéves fiatalember' nyugdíjas szüleivel és nála fiatalabb testvérével. A fiú gépszerelő szakmunkásként 1980. április 1. óta dolgozik a kiskunfélegyházi Petőfi Termelő- szövetkezetben, ahová lakásáról motorkerékpárral jár. A múlt év április 4-én este hét óra tájban Félegyházáról a tanyára indult a motorkerékpárral. Esti sötétség volt, esett az eső, az úttest csú­szott. Az Izsáki úti vasúti átjá­róig közvilágítási lámpákkal megvilágított úton haladt, de az átjárótól a pincegazdaságig — mintegy kétszáz méteren át — teljesen sötét volt. A hat méter széles útburkolat a jobb oldalon feltöredezett, a földes útpadka pedig sáros, gyalogos közlekedés­re alkalmatlan volt. A motorossal szemben egy sze­mélyautó jött, tompított fényszó­róval világítva. Bense Gábor jár­művének a lámpája rosszul volt beállítva, s így csupán 5—6 mé­terre látott előre. Ilyen előrelá­tás melett csupán 13 kilométerrel haladhatott volna, de mert a hir­telen sötét útszakaszra ért, és a szembe jövő gépkocsi fénye is zavarta, meg kellett volna áll­nia. Ó azonban 20—30 kilométer­rel haladt, és az előtte kerékpár­ját toló gyalogost már csak ak- koí vette észre, amikor öt méter volt közöttük a távolság. Ösztö­nösen balra rántotta a motorke­rékpár kormányát, hogy elkerül­je az ütközést, de a kormány, illetve a jobb oldali lábtartó pe­dál elkapta a gyalogost, akiről utólag megállapították, hogy Bense István kiskunfélegyházi lakos volt. 1 A gyalogos az úttestre zuhant, de motorjával együtt elesett a fiatalember is. A sértett — a ke­rékpárt toló Bense István — a motorral történt ütközés követ­keztében hámzúzódásokat, bőr alatti bevérzéseket szenvedett a kormánytól, illetve a lábtartótól. De amint említettük is, az út­testre zuhant. Ennek a zuhanás­nak súlyos következménye volt: nem is zuhant az áldozat, hanem csapódott, s koponyáját az út­testhez vágta. Oly erővel, hogy koponyaalapi törést szenvedett, ez a törés kiterjedt jóformán az egész fejére. A törés miatt agy­kamrai és agykérgi vérzések ke­letkeztek, s mindez olyan súlyos sérülést jelentett, hogy Bense István a helyszínen meghalt. Még akikor sem lehetett volna meg­menteni, ha azonnal orvoshoz, kórházba kerül. Az igazsághoz tartozik az is, hogy bizony az ál­dozat vérében a baleset idején 3,07 ezrelék véralkohol-koncent- ráció volt, ami súlyos ittasságnak felel meg. A Kecskeméti Járásbíróság Bense Gábort halálos közúti bal­eset gondatlan okozása miatt egy évi szabadságvesztésre ítélte,- mel­lékbüntetésként pedig három­ezer forint megfizetésére kötelez­te, s két évre eltiltotta a jármű- vezetéstől. A szabadságvesztés végrehajtását azonban három évi próbaidőre feltételesen felfüg­gesztette. A bíróság az ítélet ki­szabásánál súlyosbító körülményt nem talált. Enyhítő tényező volt viszont, hogy Bense Gábor meg­bánást tanúsított, beismerő val­lomást tett. értékelte a bíróság azt is, hogy munkáját kimagasló szakmai színvonalon, lelkiisme­retesen végzi, magatartása példa­mutató, idős szüleinek támaszt jelent, azokból gondoskodik. Fi­gyelembe vette a büntetőtanács azt is, hogy a baleset létrejötté­ben közrehatott a sértett súlyos fokú ittassága is. Az ítélet jog­erős. G. S. Császártöltésen „Herzlichst laden wir Sie und Ihre Familie zum Schwabenball” — így kezdődött az a meghívó, amelyből a császártöltési érdeklő­dők megtudhatták, hogy sváb bál lesz a helybeli művelődési ház­ban. Első alkalommal rendeztek ilyen bálát ebben a nemzetiségi­ek által lakott kisközségben. Ért­hető hát, ha sokan kételkedtek a sikerben. Amikor, azután a várt­nál is nagyobb lett a siker, akkor elnémultak a kételkedők. Az kü­lön meglepetés volt, hogy a Kos­suth Tsz tánccsoportja mellett be­mutatkozott a helybeli KlSZ-szer- vezet táncegyüttese is, nagy tap­sot aratva. Amikor a régi sváb táncok megelevenedtek a legé­nyek, lányok, asszonyok és férfi­ak, az idősek és fiatalok szeme előtt, akkor bizony néhányan a még-megcsillanó könnyeket is kénytelenek voltak elnyomogatni a szemük sarkában. S tapsot kap­tak a bajai Frankel Leó Német Nemzetiségű Gimnázium tanulói is, német nyelvű műsorukért. A több évtizeddel ezelőtt hor­• A rozmaring-árverezés boldog nyertese, Angeli János átveszi a virágot. dott népi viseletnek, a hagyomá­nyos rozmaring-árverezésnek, a szellemes konferálásnak ugyan­csak nagy sikere volt az esten. Megérdemelten. V. M. • Hagyományos valcert táncol a lelkes csoport. Halálos tűz Kiskunfélegyházán Kedden a kora délutáni órák­ban Kiskunfélegyházán, a Hor­váth Zoltán utca 29. számú ház­ban tűz keletkezett. A kiskun­félegyházi állami tűzoltók azon­nal a helyszínre vonultak, S lo­kalizálták a szobában egyre job­ban elharapódzó lángokat. A szoba közepén holtan találták Lakatos Pálné 87 éves nyugdí­jast, aki az orvos megállapítása szerint az elszenvedett égési sé­rülések és füstmérgezés következ­tében vesztette életét. Mint meg­állapították, az idős asszony gyu­fát akart gyújtani, ettől lobbant lángra a berendezés. Ugyancsak kedden a délelőtti M órákban Kalocsán, a Zrínyi út 13. számú ház első emeletén Rozs- nyai Sándor lakásában műszaki hibából keletkezett tűz. A fürdő­szobai olajkályha gyulladt ki, és égett a közelében lévő fehér­nemű. A tüzet a kalocsai állami tűzoltók oltották el. Az anyagi kár 2 ezer forint. Városföldön a Sertéshizlaló és Feldolgozó Társulás tulajdonában lévő olajtüzelésű kazánház teteje gyulladt ki kedden a délutáni órákban. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók gyorsan eloltot­ták, s ezért az anyagi kár csak 2 ezer forintra tehető. G. G. NAPTAR 1981. február 26.. csütörtök Névnap: Edina Napkelte: 6 óra 31 perc. Napnyugta: 17 óra 24 perc. Holdkelte: 0 óra 01 perc. Holdnyugta: 10 óra 07 pete. Elhunyt Bihari József Bihari József kétszeres Kossuth- díjas színművész, a Magyar Nép- köztársaság kiváló művésze feb­ruár 25-én, életének 81. évében el­hunyt. Temetéséről később intéz­kednek. Művelődési Minisztérium Magyar Színházművészeti Szövetség Nemzeti Színház IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: az ország legnagyobb részén de­rült, száraz idő. A déli és nyugati határvidéken időnként felhősö- dés, csapadék nélkül. Megélén­külő, napközben helyenként erős keleti, délkeleti szél. Főleg haj­nalban délnyugaton köd. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: általában —3, —8, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 2t-én a középhőmérséklet plusz 2,1 (az 50 éves átlag plusz 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 6,3 Cetslus-fok volt. Teg­nap reggel 7 órakor mínusz 3,3, 13 óra­kor plusz 6,i Celslus-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mí­nusz 3,3 celsius-fok volt. Éjszakai fagyok, kevEs csapadék 16HI1 HAVAZAS ö BORÚI ESŐS m FELHŐS SZELES m kbOj SZÁRAZ m ZIVATAR m KÚ0ÖS m PARAS Az elmúlt hét elején általában napsütéses* szeles időjárás uralko­dott. a Kárpát­medencében. Időnként megnö­vekedett a felhő­zet, néhány hely­ről futó hózáport jelentettek. Haj­nalban —5 fok körül. a kora délutáni órákban 0. plusz 5 fok kö­zött alakult a hő­mérséklet. A hét közepén észak­kelet felől hides, nedves levegő ér­te el hazánk te­rületét. Általában erősen felhős volt az ég. sok helyen havazott. A hőmérséklet csökkent. A minimumhőmérséklet. —4. —9; a maxi­mumhőmérséklet —3, plusz 9. fok kö­zött váltakozott. A hét vége felé he­lyenként felszakadozott a felhőzet és néhány órára kisütött, a nap. de va­sárnap már ismét borult idő volt. Sok helyen nagyobb mennyiségű havaseső is hullott. A hőmérséklet emelkedett. Az Alföld nagy részén átmenetileg megszűntek a fagyok, a maximumhő­mérséklet általában plusz 2. plusz 7 fok között alakult, délikeleten néhány helyen a 10 fokot is elérte. A változékony időjárást okozó föld­közi-tengeri ciklonrendszer fokozato­san nyugatra helyeződik és lassan fel. töltődik. Kelet felől egy magasnyomá­sú anticiklon terjeszkedik ki Európa középső része fölé. A hét vége felé már ennek a magasnyomású anticik­lonnak az áramlásrendszerébe tarto­zik a Kárpát-medence. Az éjszakai le­hűlés erősödik majd, mivel .kelet felől megkezdődik a hideg levegő beáram­lása a Kárpát-medencébe, a hét köze­pén helyenként kisebb havaseső, gyen­ge havazás, hószállingózás kialakul­hat. A hét végétői viszont szárazabb jellegű >lesz az időjárás. A reggeli órákban sokfelé kell számítani köd kialakulására. A hajnali minimumok 0. —6 fok között lesznek, a nappali maximumok plusz 3. plusz 7 fok kö­zött várhatóik. A talajnedvesség Bács-Kiskun me­gyében 0—50 cm mélységben 85—90 szá­zalék. 50—100 cm mélységben 90—93 százalék. — AZ MHSZ megyei agitációs és propagandabizottsága keddi ülésén értékelte a múlt évi mun­katervi feladatok végrehajtását, és meghatározta az idei esztendő újabb tennivalóit. A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége a bizottság 1980. évi munkáját jónak tartotta. — A juhászat fejlesztéséért. Már 22 ezer juhot tartanak a kun- szentmiklósi Egyetértés Termelő- szövetkezetben. Ezzel a nagyköz­ség határában a gyepterület leg­gazdaságosabb hasznosítását való­sítja meg a szövetkezet, tovább gyarapítva a Kiskunság nagyhírű juhásza tát. — MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁ­GOT alakítottak — az ország nagy beruházásai közül elsőként — a Paksi Atomerőmű építkezésén, ahol eddig az atomerőművet épí­tő vállalatok külön-külön gondos­kodtak paksi dolgozóik kulturális ellátásáról. Most már a helyszínen dolgozók számának arányában be­fizetett hozzájárulásból egységes kulturális alapot képeznek, amelyet központi támogatással az idén 1,1 millió forintra egészítenek ki. — Minden héten retek. A tisza- kécskei Béke és Szabadság Tsz- ből január 23-tól, hetente minden pénteken egy vagon korai, piros retket szállítanak — a rakományt most még almával kiegészítve — Csehszlovákiába. E hét péntekén már az ötödik ilyen vegyes — mintegy 15 ezer csomó retket tar­talmazó — szállítmányt indítanak útnak a HUNGAROFRUCT Vál­lalat közvetítésével. GÉFKOCSIAT VÉTELI SORSZÁMOK 1981. FEBRUAR 23-AN: Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 10312 Trabant Lim. (Bp.) 2753 Trabant Lim. (Debrecen) 961 Trabant Lim. Special (Bp.) 4016 Trabant Lim. Special (Debrecen) 2793 Trabant Combi (Bp.) 1530 Wartburg Lim. (Bp.) 3379 Wartburg De Luxe (Bp.) 3456 , Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1368 Skoda 105 (Bp.) 3478 Skoda 105 (Debrecen) 3338 Skoda 130 (Bp.) 3339 Skoda 130 (Debrecen) 1031 Lada 1300 (Bp.) 9087 Lada 1300 (Debrecen) 8999 Lada 1300 (Bp.) 5517 Lada 1300 (Debrecen) 4387 Lada 1500 (Bp.i 5303 Lada 1500 (Debrecen) 4376 Lada Combi (Bp.) 1637 Lada Combi (Debrecen) 635 Lada 1600 (Bp.) 1940 Lada 1600 (Debrecen) 1015 Moszkvics (Bp.) 10430 Polski Fiat 136 (Bp.) 1336 Polski Fiat 136 (Debrecen) 1043 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1396 Dácia (Bp.) 3131 Dácia (Debrecen) 1338 Zaporozsec (Bp.) 31990 — PÉNTEKEN GÉPKOCSI- NYEREMÉNYBETÉTKÖNYV- SORSOLAS. Az OTP február 27- én, pénteken Budapesten tartja meg a gépkoesi-nyereménybetét- könyvek idei első, sorrendben 79. sorsolását. A sorsoláson az 1980. október 31-lg váltott és az 1981. január 31-én még forgalomban volt 5 ezer és 10 ezer forintos gép- kocsi-nyereménybetétkönyvek 'vesznek részt. A húzások össze­sített eredményét a márciué 3-i lapok közük. (MTI) MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. február .26. 17 órakor: Piszkos Fred, a kapitány A Népszínház vendégj átélca 17 órakor: „Bél Mátyás: Kővár vidéke” Előadó: Szőts Rudolf . gimnáziumi tanár 18 órakor: Néprajzi szabadegyetem Archaikus népi imádságok Előadő: Erdélyi Zsuzsanna KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. február 26. csütörtök délután 3 óra: BECKET, VAGY ISTEN BECSÜLETE Ifjúsági C-bérlet Kelemen László Színház 1981. február 26. csütörtök este 7 óra: VEGELADAS Bérletszünet MOZI 1981. február 26., csütörtök KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor BOSSZÚVÁGY III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A PAPA MOZIJA Színes amerikai film vígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor !v csíkos csíkok Színes, magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PElOFl NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. ■ 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta ™ Előfizethető I a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6/ m 6001. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka István B Index: 35 085 ■ HU ISSN 0183—335X. / mums

Next

/
Thumbnails
Contents