Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
4 • PETŐFI NF,PE • 1981. február 19. TUDOMÁNY - TECHNIKA • _____\____ E dison nyomában Ma, a sztereofonikus lemezjátszók és a magnetofonok korában nehéz elképzelni, hogy alig több, mint 100 éve, 1877-ben a kezdetleges hangerősítő berendezés milyen nagy szenzációt keltett. A találmány, a fonográf Edison telefontechnikai kísérletei nyomán született meg. A készülék bemutatása alkalmával egyesek arra gyanakodtak, hogy hasbeszélő van elbújtatva valahol a közelben. Egyébként Edison sok találmánya közül ezt kedvelte a legjobban, de itt követte el egyik nagy balfogását is. A fonográf ugyanis hengereken rögzítette a hangrezgéseket; ez a megoldás azonban nem versenyezhetett a később általánosan elterjedt gramofonokkal. De Edison, aki a fonográfok gyártására vállalatot alapított, csak 1915-ben fogadta el a jobb technikai megoldást, és tért át a hengeres hangrögzítésről a lemezesre. Edison első találmánya egy szavazatszámláló készülék, amely tulajdonképpen egy módosított távíró-berendezés volt, amelyet egyébként többféle változatban, egyre jobb vezetékkihasználással állított elő. 0 alkotta meg az első szénmikrofont is, amely — már áramköri elemeknek a bevezetésével alkalmassá tette Bell találmányát, a telefont a széles körű alkalmazásra. E témában munkatársa volt a magyar Puskás Tivadar. Valóban korszakalkotó műve azonban a villamos világításirendszer kidolgozása és a gyakorlatba való bevezetése volt, és az első erőmű megépítése. Edison és munkatásainak az érdeme a viszonylag tartós, kis fogyasztású izzólámpa és a jó hatásfokú áramfejlesztő és áramelosztó berendezés kidolgozása is. Sokáig lehetne még sórolni Edison találmányait — hiszen haláláig másfél ezret szabadalmaztatott; legtöbbjük némileg modernizált formában ma is él. Képünkön: hosszú volt az út a fonográftól a modem Hi-Fi berendezésekig. Fehérje mikroorganizmusokból A mikroorganizmusok már régóta szerepet játszanak az élelmiszergyártásban, általában azonban csak anyagcsere-termékeiket hasznosítjuk (bor, sör, sajt, kefir stb. előállításai, s csak ritkán magát a sejtállományt (pl. élesztőgyártás). A világ fehérjehiánya, a mikrobiológiai technika jelentős fejlődése, a biokémiai és élettani folyamatok megismerése terén elért új eredmények lehetőséget teremtenek arra, hogy világszerte komolyan foglalkozzanak egysejtű szervezetek nagy tömegben való „tenyésztésével” és a mikróba-fehérje kinyerésével állati, illetve emberi táplálkozás céljára. A terméknek természtesen mind minőség, mind ár szempontjából versenyképesnek kell lennie a növényi fehérjékkel. Az eddig lefolytatott széles körű vizsgálatok szerint a felhasznált mikroorganizmusok nem tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek az emberi vagy állati szervezetben akut mérgezést, vagy később jelentkező károsodást (tumor, allergia stb.) okoznak. A megvizsgált mikroorganizmus-fehérje táplálkozásélettani szempontból kb. a tej fehérjével, a kazeinnel, vagy szójafehérjével hasonlítható össze.. Bár a gyártási eljárások többsége ma még csak kísérleti szakaszban van, egysejtű fehérjét már most kb. annyiért vagy olcsóbban lehet előállítani, mint szójafehérjét. A még megoldatlan kérdések közül talán az egysejtűek nukleinsav- tartalma, illetve az ebből származó gondok a legjelentősebbek. Tudományos bútortervezés Ma már ott tartunk, hogy az ülőbútorok tervezésének valóságos tudománya alakult ki, s a bútortervezők éppúgy figyelembe veszik a szépség, a tetszetősség szempontjait, mint az egészségét és a kényelemét. Az egyre kifinomultabb mérési eljárások jóvoltából sok olyan dolgot vizsgálhatnak tudományos pontossággal a kutatók, amire azelőtt nem volt mód. A szakemberek sok szempontú munkája eredményeként alakulnak ki az első pillantásra többnyire meghökkentő, mégis teljesen ésszerű újabb meg újabb formák. Az így megtervezett ülőalkalmatosságokon többé nemcsak jól-rosszul, „általában” lehet ülni, hanem úgy, ahogyan azt a különleges rendeltetés megkívánja. A megállapítások szerint az ülés kényelmességét nagyjából az az idő jellemzi, amely után a szék használója feszengeni, forgolódni kezd, egyszerűen azért, mert teste ülő részének izomzata így küzd a fáradás ellen. Persze az ülés módjának szintén szerepe van abban, hogy valamely szék megfelelő-e vagy sem. A képen látható kétszemélyes, testhez simuló formájú, hintaszékhez hasonló fotelt modern emberek lakásába szánták a nyugatnémet bútortervezők. Állítólag abból a meggondolásból kiindulva alakították ki e módon a kényelmes bútordarabot, hogy a beszélgető partnerek szívesebben ülnek egymással szemben, mint egy irányba tekintve egymás mellett. A magasba emelt lábakon nem szabad megrökönyödni, tudva azt, hogy ez a testhelyzet, ha nem is túl esztétikus, de mindenképpen egészséges. TESTVÉRMEGYÉNK ÉLETÉBŐL * V, Pályaválasztó Kongresszusra készülőben fiataloknak Irta: V. Makarenko, a Krím területi pártbizottság első titkára Itt a Dnyeper vize Szovjetunió-szerte az SZKP közelgő kongresszusára készülnek a világ első szocialista országának dolgozói. A következő sorokban Viktor Makarenko, a párt krími-területi bizottságának első titkára számol be a testvérmegyénkben folyó munkáról. A cikk a Novosztyi sajtóügynökség közreműködésével jutott el szerkesztőségünkbe. A Krím gazdasági életét ma elsősorban olyan hatalmas ipari vállalatok fényjelzik, mint a „Za- liv” hajógyár, amelynek a sólyájáról 180 ezer tonna vízkiszorítá- sú szupertankhajók indulnak útnak, vagy a perekopi vegyipari üzemek sokasága, a dzsankoji szerszámgépgyár és a színes tévékészülékeket gyártó „Foton” Egyesülés. Emellett úszódaruóriások, fúróberendezések és rádiók is készülnek, kiváló minőségű közszükségleti cikkeket állítanak elő, híres borfajtákat termesztenek, és Dalackoznak. A X. ötéves terv időszakában a Krímben több mint száz nagy ipari létesítmény épült fel. Atomerőmű a félszigeten Az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak szellemében, a tudományos-technikai haladás gyorsítását szem előtt tartva a területi pártbizottság azt a feladatot tűzte a pártszervezetek elé, hogy növeljék a gépesítés és az automatizálás színvonalát, gyorsítsák meg az ipar rekonstrukcióját, és. technikai felújítását. Az elmúlt tervidőszakban több mint 300 gépesített, folyamatos és automatikus gyártósort adtak át a rendeltetésének. másfél száz üzem. részleg és vállalat komplex gépesítését és automatizálását fejezték be. Mindez nemcsak megkönnyítette a dolgozók munkáját, gyarapította szakmai felkészültségüket. hanem százmillió rubellel mérhetően növelte a gazdasági hatékonyságot. Jellemző, hogy ezer új termék sorozatgyártása indult mee. A kiváló minőség jelzésével 700-féle áru került az üzletekbe. ami annak is köszönhető. hogy a tervezett ötven helvett száznyolcvan vállalat vezette be a termelés minőségirányításának átfogó rendszerét. A fekete-tengeri félszigeten új energetikai bázis alakul ki. Óriási lehetőségekkel kecsegtet az épülő krími atomerőmű. Első egységeit a jelenlegi ötéves tervben helyezik üzembe. Az életszínvonal javítását előtérbe helyező hatáirozatoknak megfelelően fokozotatbb ütemben fejlődnek a közszükségleti ágazatok. A lakosság ellátását szolgáló cikkek termelése húsz százalékkal emelkedett az elmúlt ötéves tervben, több mint százezer új lakást adtak át, az óvodákban és a_ bölcsődékben ötvenezer, az iskolákvan ötvenkétezer új helyet létesítettek. Bővült a szanatóriumok, üdülők, penziók, turistabázisok és úttörőtáborok hálózata is. Mind általánosabbá válik a szülők és a gyermekek közös pihenése. Jelenleg minden hatodik szakszervezeti üdülő ezt a célt szolgálja. jobb dolgozók kiűzött egyaránt találunk harisnyagyári munkásnőt. halászt, kolhozelnököt, fejőnőt, és építőmunkást. Közös akarattal Elősegíti a tervek megvalósulását a Bács-Kiskun megyéhez fűződő testvéri jó viszony is. A kapcsolatok fejlődésének bizonyítéka például, hogy 1980 tavaszán a Krím városaiban és járásaiban együtt emlékeztünk meg Magyar- ország felszabadulásának 35. évfordulójáról. A területi, illetve megyei párt- bizottságok’ együttesen szorgalmazzák a munkahelyek kölcsönös tapasztalatcseréjét. A „Krím- sztroj” kombinát és a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói például kicserélték tapasztalataikat a kiváló minőségű, korszerű építőanyagok alkalmazásáról. A sziimferopoli élelmiszer- ipari gépgyártó vállalat mérnökei • Viktor Makarenko. jst! * J sitetfi mm mm a *«• MB’ • Cj lakónegyed Szevasztopol városában. mkmuioiuSí, A tudományos-technikai haladás a mezőgadaság ágazatait sem kerülte el. A növénytermesztésben nagy hozaimú és értékes fajták honosodtak meg, amit a legkorszerűbb agrotechnika, a talajjavítás — elsősorban az öntözéses földművelés — fejlődése kísér. Előnyben részesülnek az állattenyésztő, agráripari komplexumok, a nagy hozamú állatok tenyésztését és a takarmányellátást erősítő törekvések. • A Dnyeper vizét hozza az Észak-Krími csatorna a sztyeppére. Évente száztíz üzemmérnök végez a DATE szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karán A Békés megyei Szarvas története összefonódik a mezőgazdasági szakemberképzés történetével. A város újraépítése után néhány évtizeddel, 1980-ban, egy lelkes pap és argárkutató, a francia felvilágosodás híve, Tessedik Sám- muel itt alapítja meg Európa első gazdasági iskoláját. Célja a parasztság szellemi felemelése, a tudatlanság felszámolása. Iskolája a maradiság, az irigység, a reakció mesterkedései ellenére 22 éven keresztül működött, nevelve-ok- tatva a fiatalokat. 1927-ben alakult újjá az iskola, amely csak a felszabadulás után vehette fel a nagy élőd és alapító nevét. A Tessedik Sámuel Mezőgazdasági ’ Technikum országos hírnévre tett szert rövid idő alatt. Az intézet a kiváló oktató-nevelő munkájával kiérdemelte a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, 1960-ban alakult át Felsőfokú Mezőgazdasági Technikummá. 1970- ben pedig a Minisztertanács határozata értelmében a Debreceni Agrártudományi Egyetem Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Kara lett. 1977-ben a neve Mezőgazda- sági Főiskolai Karra változott. . Nagy múltú és gazdag hagyományú főiskolánk jelenleg két szakon . képez üzemmérnököket. Ezek: öntözéses-meliorációs, és növénytermesztési szakok. A tanulmányi idő mindkét szakon három év. A diploma megszerzése után lehetőség van a szaküzemmérnöki kiegészítő képzésben való részvételre a vízgazdálkodási, a vetőmagtermesztési és gyepgazdálko- dási szakon. 1981-ben száztíz első éves hallgatót vehet fel a nappali tagozatra az intézet, amely levelező képzést is folytat. Az egész ország a beiskolázási körzetébe tartozik, mivel csak Szarvason van öntözéses-meliorációs és növénytermesztő üzemmérnökképzés. A szarvasi főiskolai kar modern intézmény, jól felszerelt laborató- t riumokkal, előadótermekkel. . A zártláncú televíziórendszer segítségével a legkorszerűbb oktatási módszereket tudja alkalmazni. Oktatóik többsége országosan ismert szaktekintély. A hallgatók kényelmes körülmények között' sajátíthatják el szakmájukat. A Tessedik Sámuel nevét viselő kollégium minden igényt kielégít, 3 ágyas Szobák állnak a fiatalok rendelkezésére. Természetesen a tanulás mellett gondoskodik az intézet a hallgatók kulturált szórakozásáról. A kar Melior Klubja egymás után kétszer nyerte el a Kiváló ME- DOSZ Klub címet. Színvonalas programjai, képzőművészeti kiállításai nagyon népszerűek a városi fiatalság, valamint az óvónőképző intézet és gimnázium diák- ifjúsága körében is. Évente száz fiatal üzemmérnök végez a főiskolai karon. A tanulók egy része társadalmi ösztöndíjasként tanul, őket várja az ösztöndíjat folyósító gazdaság. A többiek pályázati úton helyezkednek el. Az eddigi gyakorlat szerint minden pályázati jogú hallgatóra három munkahely jutott. Felkészültségük, gyakorlati képzettségük eredményeként helytállnak az állami gazdaságokban, termelőszövetkezeitekben, vízügyi hivataloknál, tervező intézeteknél, vízgadálkodási társulatoknál stb. Általában a gyakornoki idő letöltése után középvezetői beosztásban dolgoznak. Dr. Pilishegyi József adjunktus Új, jobb gépek, nagyobb termelés Tekintettel a terület csiapadék- szegény éghajlatára, egyre meghatározóbb tényező a Dnyeper vizét ideszállító Észak-Krími csatorna, amely eddig mintegy 200 ezer hektár öntözését tette lehetővé. Ezeken a terűletéken meg-, kétszereződött-megháromszorozó- dott a gabona-, a zöldség- és a gyümölcstermelés. A csatorna következő ágának elkészültével minden második hekitár termőföldre eljut a mesterséges csapadék. A jövőben, mint erre az SZKP Központi Bizottságának a „Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányai az 1981— 1985. évekre és az 1990-ig terjedő időszakra” című tervezete utal, megkezdődik az Észak-Krími csatorna harmadik ágának építése is. Ily módon több mint félmillió hektár földet lehet majd öntözni. Nagy változások jellemzik ar kertészeti és a szőlőtermesztést is. Intenzív művelésű körteket alakítanak ki, a kisebb értékű, érzékenyebb szőlőfajták helyett ellenállóbbakat telepítenek, s tért hódít a permetező öntözési módszer. .. A fejlődés letéteményese mindenütt az alkotó ember. A legés munkásai tanulmányozták a kecskeméti kádgyár bevált munkamódszereit. Hasznosak voltak a „Vinogradnij” és a Helvéciái Állami Gazdaság képviselőinek a találkozói is: a szovjet és magyar szakemberek együttműködése lehetővé teszi, hogy a közeljövőben 60-ról 80—85 százalékra emelkedjék a szőlőtermesztés gépesítésének színyonala. Az együttműködés átfogja a szellemi életet is. Közös színházi előadásokat rendez a Kecskeméti Katona József és a szimferopoli Gorkij színház. Kecskeméti kiállításon mutatkoztak bé a *K’ tm fiatal képzőművészei, a krími iskolákban Bairtók- és Kodály-es- teket szerveznek. Hagyománnyá vált a Krím és Bács-Kiskun sportolóinak találkozója is. Az ország fő fejlesztési irányainak tervezete feladatul tűzi ki, hogy tökéletesedjenek a Szovjetunió és á többi KGST-tagállam vállalatai és szervezetei közötti közvetlen kapcsolatok. Azok az internacionális baráti kötelékek, amelyek összefűzik a iítirni terület és Báes-Kiskun dolgozóit, jelentősen hozzájárulnak e feladat megoldásához. Ha nem is önelszámoló termelő- egység, önálló munkavállalási joggal rendelkezik a Petőfi Nyomda kalocsai telepe. Feladata is az, hogy a város és környékének lakosságát, ipari, mezőgazdasági üzemeit, intézményéit lássa el nyomdaipari termékekkel. Az össztermelés 80 százalékát teszik ki a kereskedelmi, közönségszolgálati és ügyviteli nyomtatványok, de készülék folyóiratok, prospektusok, sőt könyvek is. A lakossági szolgáltatás kicsi, mindössze 2 százaléka a 40 dÖlgozót, köztük három szakmunkástanulót foglalkoztató telephely tevékenységének. A korszerűbb, jobb munka ér-, dekében az elmúlt öt évben nagyobb arányú fejlesztésre került sor. A telep hat magasnyomású gépéből ötöt kicseréltek, egyet pedig felújítottak. Így a minőség javítása mellett megkétszerezték a termelési kapacitást is. Ennek érdekében a tonnában mért termelés 1975 óta minden esztendőben 4—6 százalékkal emelkedett. A nagyobb teljesítőképességű automata berendezésekhez azonban már kicsi a raktár, emiatt sokszor nyers- vagy félkész anyagokkal zsúfolt a gépterem is. A nyomda kalocsai telepének további fejlődéséhez a jelenleginél nagyobb területre volna szükség, ahol tágasabb üzemben, fé- rősebb raktárban dolgozhatnának, s megoldódna a férfi és női öltöző, valamint a zuhanyozó elhelyezésének problémája is.