Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-30 / 25. szám

1981. január 30. • PETŐFI NEPE • 3

AMIBŐL ÉLÜNK 1.

Javítsuk, fejlesszük az élelmiszer-feldolgozást

Napjainkban egyre többet foglalkozunk az életszínvonal alakulását, az életkörülményeket meghatározó tényezőkkel. Ezek sorában — ha nem is a legfontosabb — mégsem elhanyagolható, hogy az egyes élelmiszerek mennyire feldolgozott állapotban, konyhakészen kerülnek-e a kereskedelembe,

Illetve a fogyasztókhoz. Manapság nem közömbös, hogy a háziasszony mennyi időt tölt a burgonyatisztítással, a gyümölcsbefőzéssel, hogy csak egy-két példát említsek, mint ahogy az sem lényegtelen, hogy a magyar áru, köztük az élelmiszerek mennyire kínáltatják magukat, milyen minőségűek.

Az élelmiszeriparnak megyénkben hosszú múltra visszatekintő hagyománya van. A gabonamalmok, a zöldséget, gyümölcsöt tartósító konzervgyárak, szeszfőzdék, paprikabeváltók, baromfi-feldolgozók, a gyáripar első hírnökei voltak a megyénkben. A Gazdasági Gőzmalom Kecskeméten a kiegyezés évében épült. Az első kecskeméti konzervgyárat a századforduló évében alapították, de a baromfiüzemek sem tartoznak a legfiatalabbak közé. Sajnos, at idő nem múlt el nyomtalanul felettük. Az állami tejipar öt üzeme közül például négy még a fel- szabadulás előtt épült. Ezekből kettőt nem is olyan régen a közvetlen életveszély elhárítására alá kellett dúcolni. Egynémely gyár ipartörténeti emlék.

Országosan is jelentős

Az élelmiszeriparban az utóbbi húsz év alatt erőteljes fejlődésről adhatunk számot. A megyében feldolgozott élelmiszerek mennyisége 1960-hoz viszonyítva — az országos átlagot meghaladó ütemben — a háromszorosára emelkedett. Az előállított termékek több mint fele exportra kerül és ugyancsak 50 százaléka a tőkés piacokon értékesül.

Az élelmiszeripari feldolgozók évente több mint 100 ezer tonna lisztet, ugyanennyi zöldség- és gyümölcskonzervet, feleennyi kenyeret, 33 ezer tonna vágott baromfit, 13—15 ezer tonna csontos húst, átlagosan másfél millió hektoliter bort állítottak elő á legutóbbi években, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Bács- Kiskun megyében megtermelt gabona másfél millió lakos szükségletét fedezi, a tej 1,2 millió, a hús csaknem kétmillió ember ellátásához elegendő.

Néhány iparágban a megyei élelmiszer-feldolgozók szerepe országos szempontból is jelentős. A baromfi-feldolgozó kapacitások 30 százaléka, a paprikaőrlők csaknem kétharmada, a szőlőfeldolgozók több mint egyharmada van nálunk. Olyan specialitások jellemzik az élelmiszeripart, mint a libamáj, az UNIVER-termékek, a kalocsai paprika. Nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy az ide látogató idegen ritkán távozik a megyénkből anélkül, hogy ne keresné fel a „híresebb” kenyérboltokat.

Két tényező

Az élelmiszeripart tarka kép jellemzi. A feldolgozás 14 ágazata közül — ha máshogy nem kirendeltség, lerakat formájában — szinte valamennyi jelen van. Vannak közöttük olyanok, amelyek a legmagasabb exporthigiéniai követelményeknek megfelelnek, másokra a manufakturális színvonal, a sok és gyötrő nehéz fizikai munka a jellemző. Egyesek a korlátozott vállalati önállósággal együttjáró tröszti, országos nagyvállalati rendszerben működnek, mások viszont ' nagyobb döntési szabadsággal, felelősséggel. Nem hagyható figyelmen kí• A kalocsai őrölt paprika exportra előkészített zsákokban.

vül áz sem, hogy az élelmiszeripari tevékenység egyharmadát a mezőgazdasági üzemek végzik.

Az élelmiszer-feldolgozás fejlődésében alapvetően két tényező játszott közre. Egyrészről az, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően a nagyüzemek és az általuk integrált kisgazdaságok-, ha nem is mindig, de javuló minőségben, állandó növekvő mennyiségben látják el az ipart nyersanyaggal. Gondoljunk csak a „csirkegyárakra”, a szakosított állattenyésztési telepekre, a kenyér- és takarmánygabonánál jelentkező önellátásra és így tovább. A másik tényező: az élelmiszeripari vállalatok és a feldolgozást végző nagyüzemek, különösen az elmúlt tíz esztendőben jelentős beruházásokat, fejlesztéseket hajtottak végre. Baján, Kalocsán, Kecskeméten egyenként 20—30 ezer tonna terményt befogadó gabonaraktár magasodik, a baromfi-feldolgozó vállalatoknál új vágóvonalakat építettek ki, a Kecskeméti Konzervgyárban csemegekukorica- és korszerű paradicsomfeldolgozó létesült. Termel a Bácskai Húsipari Közös Vállalat, évente mintegy 200 ezer darab vágókapacitásT EMI;.

• A megyei gabonaipar kecskeméti körzeti üzeme.

sal. Kiskunfélegyházán új kenyérgyárat, valamint az ipar és a mezőgazdasági szövetkezetek összefogásával tejüzemet építettek.

A bőripar, valamint a borászattal foglalkozó állami gazdaságok és mezőgazdasági szövetkezetek fejlesztették, korszerűsítették a szőlőfeldolgozást, a bortárolást, -palackozást, a pezsgőéi üdítőital-gyártást. _ Megkezdődött a bajai hűtőház — 10 ezer tonna tárolótér-bővítés céljából — rekonstrukciója és a bácsbo- kodi tejüzem felújítása.

Maradt

az alapellentmondás

Sajnos, a fejlesztések ellenére nem változott az alapellentmondás : alig mérséklődött a mező- gazdasági termelés és az élelmiszer-feldolgozás közötti kapacitáskülönbség, feszültség. Eszerint a megye mezőgazdaságának 11—12 százalékos részesedési arányával szemben az élelmiszeriparé csak 6-»-7 százalékos az országos termelésből. Tehát a termékeknek, a terményeknek, a vágóállatnak valamivel több mint a felét dolgozzák fel helyben vagy a termőhely közelében.

A mezőgazdasági termelés erőteljesebb növekedése következtében egyes iparágakban lényegesen nem csökken a feldolgozatlanul elszállított termékek mennyisége és aránya. A közelmúltig a legjellemzőbb példaként említettük a Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot, amely 1979-ben az általa felvásárolt 700 ezer darab élősertésből mindössze 100 ezret dolgozott fel, a többit más vágóhidakra szállította, jobb esetben exportra.

Természetesen nem hagyhatjuk, nem is hagyjuk figyelmen kívül, hogy az ország más részébe telepített üzemek és Budapest ellátása is a feladatunk. Ez elől nem zárkózhatunk el, de érdemes lenne megvizsgálni, hogy a többlet- szállítás mennyi járművet köt le, milyen veszteséggel, romlással jár együtt.

Dr. Horváth Gyula a megyei pártbizottság munkatársa' (Folytatjuk.)

Elvtársi közösségben

A SZOCIALISTA társadalom építésének fontos jellemzője, és egyben jelentős forrása is a közösség érdekében végzett önzetlen munka. Pártunk XII. kongresszusa ilyen összefüggésben is méltatta' a lakóterületi pártszervek és az ott dolgozó kommunisták . helytállását, széles körű öntevékeny munkáját. E pártszervezetek taglétszáma a társadalmi folyamatok hatására fokozatosan növekszik, napjainkban közel kilencvenezer párttagot tömörítenék soraikban. Ennek a jelentős számú párttagságnak mintegy 82 százaléka a nyugdíjasokból tevődik össze.

A lakóhelyeken levő pártszervezeteink a község-, a várospolitikában a tanácsválasztások alkalmával, a lakóhely szépítésében, a lakosságnak ügyes-bajos dolgainak intézésében az elmúlt években nagy tekintélyt és elismerést vívtak ki maguknak. Bizonyították, h<~gy nincs tétlenségre utalva —. vagy ahogy némelyek mondják — „politikailag is leértékelődve” az, aki a több évtizedes fáradságos munka után elérkezik a nyugdíjazáshoz, és aki természetesen továbbra is akar valamit tenni a köz érdekében. Ma is akadnak a pártnak olyan nyugdíjba kerülő tagjai, akik bizonytalansággal, tartózkodással, nem kevés fenntartással lépik át át lakóterületi alapszervezetek küszöbét. Mint később ez bebizonyosodik, ezek a fenntartások indokolatlanok. Alapszervezeteink nyitott ajtóval, és nyitott szívvel, bizalommal, közvetlen elvtársi légkörben vár iák az érkezőket, és a legtöbb helyen minden segítséget meeadnak ahhoz, hogv az úi kollektívába, a korábbitól eltérő munkakörülményekbe a beilleszkedés minél gyorsabb legyen.

JOGGAL MONDHATNÁNK, hogy a kommunisták számára a párt ügyeiben, a társadalom érdekében végzett munka bármilyen körülmények között a szervezeti szabályzatból eredő alapvető kötelesség. A nyugdíjba kerülő párttagok helyzetét azonban nem lehet csak a kötelességekre leegyszerűsíteni. Aki igazán szerette munkáját, becsülte hivatását, tiszteletet adott és kapott munkatársaitól, harminc-, negyvenéves aktív tevékenységét nem tudja egyszerűen úgy abbahagyni, hogy ma leteszi a szerszámot és holnap már csak a nyugdíjas évek következnek. (Ä régebben nyugdíjba menők ma már sokszor mosolyogva emlékeznek, a fiatalabb generáció viszont talán nem is gondol arra, hogy milyen mély érzelmi hatásokat kell magukban leküzdeni azoknak, akik életvitelük új szakaszához érkeznek. Ez alól a kommunisták sem kivételek. Nagy fokú megértést, mind a munkahelyi, mind a lakóterületi pártszervek részéről figyelmes munkát igényel, hogy az aktív munkában eltöltött hosszú évek után a régi. megszokott munkahelyi, elvtársi közösségekben átsegítsék őket arra a területre, ahol gazdag politikai tapasztalataikat közéleti jártasságukat a jövőben is hasznosítani tudják. Pártszervezeteink széleskörűen keresik azokat a lehetőségeket. amelvek az átvezető utat lerövidítik, illetőleg amelyek

feloldják az új környezet adta szorongás; bizonytalanság érzését.

AZ EGYIK legalapvetőbb dolog, hogy a lakóterületen tevékenykedők értelmes, hasznos feladatokat kapjanak.

Ezt pedig másként nem lehet megvalósítani, csák úgy, hogy ha minden itt dolgozó párttag a korábbi közéleti munkáját, felkészültségét, egészségi körülményeit következetesen figyelembe vevő pártmegbízatást kap. Hiszen ma már egyre nagyobb számban kerülnek a lakóterületi pártszervekhez felsőfokú állami és politikai iskolát végzett párttagok, volt pár}-, állami és gazdasági vezetők.

A lakóterületi pártszervezeteink az irányító pártszervekkel karöltve napjainban is azon fáradoznak, hogy mind gazdagabb tartalommal töltsék meg munkájukat. Törekvésük kétirányú. Egyrészt szélesítik és gazdagítják azoknak a munkaformáknak a körét és tartalmát, melyek a község- és várospolitikai tevékenység eredményes végzésére irányulnak. Másrészt szervezetileg is rendezik soraikat, javítják a belső pártélet színvonalát. Cél a mai társadalmi körülményekhez és igényekhez igazodó politikai fórumok kialakítása.

Több helyen már rendszeresítették a fórum jellegű pártnapokat. Másutt meghonosodtak a politikai vitakörök. Irányító párt- szerveink egyre magasabb száma ismeri fel azt a lehetőséget, hogy a területen levő lakóterületi alapszervezetek tagsága mintegy állandó társadalmi aktíva gárdaként mozgatható.

lehetne sorolni tovább azon al- . kalmas és célratörő kezdeményezéseket melyek lakóterületi párt- szervezeteink és tagjaik sajátos helyzetének legjobban megfelelnek, hiszen ahány terület, annyi lehetőség. Azonban minden erőszakolt munkaforma vagy olyan feladatkörök ellátására való törekvés, melyhez nincs meg a pártszervezetekben a feltétel, nem vonz, hanem inkább taszít.

A LAKÓTERÜLETI alapszervezetekbe érkező és az ott dolgozó párttagok jó politikai közérzetének lényeges kérdése az értelmes, céltudatos munka mellett az egymás iránt érzett felelősség, a kollektíva segítő készségének kibontakoztatása. Szerencsére túl vagyunk már azon, amikor e pártszervek fórumain gyakran a személyeskedés, egymás érdemeinek vitatása kötötte le az időt és a figyelmet. A beteglátogató csoportok munkája, a szociális bizottságok, a tagság életkörülményeivel foglalkozó' taggyűlési napirendek mind bizonyítékai a közösségi együvé tartozás, az egymással törődés megvalósulásának. Fontos szerepet tölthetnekvbe ebben a vonzóvá tett párthelyiségek is.

' A cél az, hogy lakóterületi pártszerveink helyiségei nem valamiféle „hivatalos irodák” legyenek, hanem meleg' elvtársi közösség, klubszerű élet kialakításával váljanak mozgalmi centrumokká.

Dr. Latos István

az MSZMP KB alosztályvezetője

BRAVOK

, v

Működik a szitabizottság

— _5« . v

(16.) A tanúk között szerepel Endre László (Endre Zsigmond volt kiskunfélegyházi főszolgabíró fia), aki később Gödöllőn lett főszolgabíró, majd Szálasi hatalomra jutása után belügyi államtitkár. Az 1919 decemberében történtekről így nyilatkozott: „Ekkor mentem Félegyházára Aradról, körülbelül négy vagy öt nap múlva foglaltam el szolgabírói állásomat Gödöllőn, ahová időközben választottak meg t.. Tudomásom van arról, hogy az 1919- es években a Héjjas-különítmény- nek egy részlege Félegyházán működött. Ennek vezetője egy

* Brávó, a magyar nyelv értelmező szótára szerint: bérgyilkos, kalandor.

Hertelendy nevű főhadnagy volt. A félegyházi Héjjas-különítmény működéséről közvetett tudomásom nincs, azonban hallomásból tudom, hogy baloldali elemeket és zsidókat szedtek össze, s azokat Kecskemétre hurcolták. Név szerint emlékszem még Iványi és Héderi nevű egyénre, akiket szintén Kecskemétre hurcoltak, azonban ezeknek további sorsáról nem tudok. Tudomásom van arról, hogy egy ízben ez a különítmény behatolt abba az épületbe, ahol ezeket a foglyokat őrizték és azok négyet vagy ötöt elhurcoltak.

Héjjas Ivánt és Francia-Kiss Mihályt személyesen ismertem, Héjjas. Ivánnal 1921-ben szolgáltam együtt Dunántúlon Vas megyében, a nyugat-magyarországi felkelésben vettem részt.”

Farkas József volt fogházőr tanúsága: „Kecskemétről helyeztek Kiskunfélegyházára. Áthelyezésemkor a cellákban véres nyomokat és véres takarókat is találtam és hallottam emlegetni, hogy többeket megvertek és meggyilkoltak. Így hallottam Iványi- ről, Mártonfiról, Némediről, Hé- deriről, akiket hallomásom szerint meggyilkoltak. A végrehajtók nevével kapcsolatosan annyit hallottam csak, hogy a Héjjas-különítmény játszotta ezekben a főszerepet.”

Tóth Béla szabómester is tud valamit. „Mirit tolmács, a városban történt eseményekről általában tájékozva voltam. Ezeket az értesüléseket rendszerint hallomásból szedtem innen-onnan ösz- sze. így hallottam, hogy a megyeházán (Kiskunfélegyháza) fogva voltak: Sajber Károly, Iványi Sándor, Mártonfi, Némedi és Héderi. Tudtam arról is, hogy ezeket több ízben megverték és közülük Héderit, Mártonfit és Ivá- nyit megölték. Némedit pedig elhurcolták, valahol máshol ölték meg. Sajber Károly úgy menekült meg, hogy a mellékhelyiségben elbújt- Ezeknek a gyilkosságoknak vezetőit és végrehajtóit névleg nem ismerem, annyit tudok,. hogy a Héjjas-különítmény- hez tartoztak, mert ezeket az embereket más helyről hozták ide. Tudok még arról, hogy a Korona szállóból három utazót megöltek a Héjjas-különítmény emberei, ezeknek a holttestét Messzi László és István szállították el és dobták a téglagyár vizébe.”

De Sajber Károlynak is volt mondanivalója: „Előadom, hogy 1919-ben a kommün alatt direktóriumi tagként dolgoztam. A kommün bukása után emiatt megkezdődött a kálvária. 1919. augusztus 20-án két rendőr jelent meg a lakásomon (Vécsei és Bálint), akik letartóztattak és átki- sértek a kiskunfélegyházi rendőrség börtönébe. Egy hetet ültem már a börtönben minden kihallgatás nélkül, amikor fölvezettek Fazekas-Szűcs akkori rendőrkapitányhoz. Fazekas-Szűcs felszólított, hogy valljam be mindazon bűnömet, amit a kommün alatt mint direktóriumi tag elkövettem. En válaszomban kijelentettem, ha egyáltalán bűnt követtem volna el, abban éppen olyan bűnös Fazekas-Szűcs is, tekintve azt, hogy ő a vörösőrség főparancsnoka volt. A következő napon felhoztak a rendőrség udvarára, ahol egy akkor úgynevezett vészbíróság ült össze ítélkezni. Ezen társaságnak kellett véleményt adni rólam az akkori román parancsnoknak, Marinescu őrnagynak. Velem együtt voltak és a bizottság elé kerültek Ivá-. nyi Sándor, Héderi Antal, Mártonfi Ernő és Némedi Sándor. A bizottság előtt a kiválogatás per cek alatt lezajlott. Néhányat szabadon engedtek, később azonban azokat is újra letartóztatták. Bennünket átkísértek a járásbíróság fogházába.

1920. június 3-án nagy kiválogatás történt a fogdában. Engem, Mártonfi Ernőt, Iványi Sándort, Héderi Antalt, Némedi Sándort és egy majsai lakost egy cellába raktak. Hirtelen kinyitották a cellák ajtaját és többen benyomultak. Mártonfi és Héderi még a délután folyamán felvágták ereiket, mondván, hogy inkább saját maguk ölik meg magukat, minthogy azok a brigantik végezzék ki. Mikor észrevettük sérüléseiket, segítségért kiabáltunk, hívó szavunkra azonban senki seip jelentkezett. Azután, ahogy beléptek, a náluk levő késekkel, bajo- nettekkel, puskákkal ütni, verni, szúrni kezdtek bennünket. Héderit és Mártonfit, akik a prices alatt voltak, előráncigálták, és úgy összeszurkálták őket, hogy azok ott a helyszínen a cellában meghaltak. Iványi Sándornak a cellában elvágták a torkát.

Közben nagy lárma keletkezett. Erre a tettesek gyorsan szedelőz- ködtek, s én az alkalmat kihasználva, fölmentem a régi cellámba, amelynek ablaka a kapu alá nézett. A tettesek magukkal hurcolták Némedit, a kapu alatt egy zsákba rakták, feldobták a kocsira, s elvitték. Ügy hallottam, hogy Szabó Sándor bugaci tanyájánál valamilyen mocsárba elsüllyesztették. A gyilkosságok után körülbelül egy óra múlva megjelent a fogházban Fazekas-Szűcs, Radnai Márton rendőr fogalmazó. Szabó Aladár rendőrtiszt, , Kiss

Ferenc (a felszabadulás után kisgazdapárti képviselő), Endre László és Héjjas Iván. Én három hétig még a fogházban maradtam, majd mindannyiunkat átkísértek Kecskemétre. Míg a félegyházi fogdában voltam, majdnem mindennap megjelent Vannai László (Hertelendinek nevezte magát), ütlegelt bennünket és több esetben megitatta velünk a köpőcsésze tartalmát.”

Kiss. Jenő, a Magyar Államrendőrség Dél-Pest vármegyei Fő- kapitányságának politikai osztályán 1946. február 21-én történt kihallgatása alkalmával a következőket ismertette: „Én az akkori román őrnagy parancsára tagja voltam az úgynevezett szitabizottságnak. Én az ipartestület részéről voltam berendelve. Ez a bizottság kilenc tagból állott, éspedig: dr. Horváth Zoltán, dr. Dóczi Pál, Zámbor Dezső, Toldi Jenő, Endre Zsigmond, valamint magam, s a többiek nevére már nem emlékszem.

Marinescu yomán őrnagy vezettette elénk az olyan embereket, akik politikai megbízhatóságáért kellett döntenünk. Mi azután véleményt mondtunk az előállított személyekről. Ennek a véleménynek az eredményeképpen hagytak szabadon, vagy tartóztattak le embereket.. .A bizottságban szóvivő volt Endre Zsigmond, Horváth Zoltán és Toldi Jenő.”