Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
MM. január IS. • PETŐFI NÉPE • T SPORT-SPORT - SPORT -SPORT Merre tart a megye sportmozgalma? Elemzés egy tanácskozás ürügyén (HL) A megye lakosságának testedzését és tömegsportját a Sportes társszervek által megrendezésre kerülő akciók helyi, járási, városi és megyei rendezvényei jelentik. A rendszeres és folyamatos tömegsportolási lehetőségek azonban még csak kialakulóban vannak. Jelenleg még a kampányszerűség jellemzi a megye tömegsportját. íAmmt a megyei tanács is megalapította, központi kérdés a tö- txk'gtestnevelés és a tömegsport- szélesítése az ifjúság és a felnőtt lakosság körében. Ennek a szervezett feltételeit elsősorban a munkahelyi bázison működő spoitegyesületek és a tömeg- söőrtfcsoportok jelentik. |A falusi lakosság és a termelőszövetkezeti dolgozók. kedvelt sportolási formája a falusi és tsz-dolgozók spartakiádja. Résztvevőinek száma évről évre fokozatosan emelkedik. A munkahelyi olimpia — a szakszervezeti ŐS KISZ-alapszervek szervezésében — sok üzemi, hivatali dolgozót foglalkoztat, s egyre népszerűbb. Jól egészítik ki a tömeg- sípoi'tformákat az alapfokú baj- nokságok és kupák. A rendszeres tömegsportfor- nják azonban még nincsenek kihasználva. További számos lehetőség kínálkozik. Elsősorban az üzemeken belül, a szakmák között, a települések, lakóterületek közötti több fordulós versenyformákban. Célszerű lenne a sportágak körét is tovább bővíteni. Elsősorban a minimális anyagi ráfordítást igénylő versenyágakban. Szorgalmazni lehetne a túrák. kirándulások, kocogó-akciók. horgászversenyek szervezését, rendszeressé tételét. Jó példák is akadnak már szép számmal. Különösen népszerű megyénkben a Kiskun-túra-mozgajom. A szervezett természetjárók száma Ugyan néhány éve változatlan, de lényegesen emelkedett az egyénileg, illetve családosán túrázók aránya. Évente mintegy tizenöt-húszezren vesznek részt a természetjárás valamilyen formájában. Már több mint tizenötezer azoknak a száma, akik a hétköznapokon, hétvégeken a vizek partján, egészséges környezetben töltik pihenő idejűket, horgászbottal. A lakóhelyi testnevelés és tömegsport ugyancsak bontakozik. Sajnos meglehetősen vontatottan. Egyelőre Kecskeméten és Kiskunfélegyházán alakult lakóterületi sportegyesület. A feltárt és a még fel sem mért igényekhez viszonyítva azonban ez kevés. Egyrészt sorra kellene alakítani városaink, nagyközségeink új lakótelepein a tömegsport-egyesületeket, másrészt viszont szakmai segítséget kellene számukra nyújtani alapvető funkciójuk — a telep dolgozóinak sportoltatá- sához — ellátásához. A sajtónak, de a sportszerveknek is többet kellene foglalkozni a tömegsport propagálásával, ötletekkel, vonzó kezdeményezésekkel. Kihasználatlan terület a szemléletformálás is. Mi magunk is úgy vagyunk vele, olykor reggelenként szükséges lenne — nem kevésbé, mint a fogmosás, a szellemi táplálék stb. — a lakótömb körbe futása, egy-két frissítő tornagyakorlat a szabad levegőn. Mégsem tesszük meg, mert attól tartunk; kinevetnek lakótársaink. Rendszeresen edzett testtel vajon hány kisebb ls- felyású betegséget előzhetnénk meg, mennyi idővel hosszabbíthatnánk meg az életünket? ! Ráadásul sokan tudják (súlyosbító körülmény ...). Dehát. akkor vajon miért nem teszünk érte? Az edzett ifjúságért tömegsport- mozgalom a megyénkben is kedvező visszhangra talált. Sajnos szervezési hiányosságok miatt egyelőre csak iskoláskorúaknái népszerű és eredményes. Évente mintegy negyvenezer fiatal szerez jelvényt a különböző fokozatokban. A dolgozó ifjúság körében azonban még nem éri el a kívánt szintet, némi fejlődés azonban tapasztalható. Ennél sokkal több, kell; jó szervező- készséggel, rugalmassággal, sok jó példával. A próba a mozgalom legjobb propagandája. Banczik István •A megye testnevelését és sportját elemző írásaink alapvetően a megyei tanács elé terjesztett jelentésre támaszkodnak. Egyes témaköröknél hozzátettük a saját véleményünket, tapasztalatunkat is. Úgv véljük, hogy egyetértve, helyen- / ként vitázva is. hatékonyabban 9 segíthetjük a mozgalom fejlődését, a sikereket gátló tényezők feltárását. Az e célból készült írásokat nem a teljesség jellemzi. a kapuk, az egyes témakörök csatornái nyitottak a szélesebb látókört, a teljesebb ismeretet feltárni szándékozó vélemények befogadására. Várjuk olvasóink hozzászólásait. Nehéz győzelem a Szuper Ligában I A Sportcsarnokban került lebonyolításra a Szuper Liga asztalitenisz-via- djal újabb mérkőzése á Magyarország— Franciaország összecsapás. Együttesünk nem a legkedvezőbb előjelekkel vette fel a küzdelmet, a meglepetések csapata a francia együttes ellen, hiszen Klampár játéka sérülése miatt jcétséges volt. Végül is vállalta a játékot és ezzel igazolódott a papírforma, ha szoros küzdelemben is de a végeredmény: Magyarország— Franciaország 4;3. Klampár—Birocheau 2:1 (—19, 13, 15) Gergely—Secretin 0:2 (—9, —12) Oláh—Ber- geret 2:1 (15, —15. 19). Klampár, Jónyer —Secretin, Birocheau 0:2 (—18, —17). Kris- ton, Urbán—Secre-’ tin, Bergeret 0:2 (—11, -r-16). Klampár —Secretin 2;0 (15. 11). Gergely—Birocheau 2:0 (15, 16). 9 Klampár sérüléssel bajlódva is, mindkét mérkőzését megnyerte. NYÍLT NAP AZ ISKOLÁBAN 9 A kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola nyílt napot rendezett. Képünkön: az I. osztályosok testnevelési óráján nagy érdeklődéssel figyelik az I. osztályosok tornagyakorlatait. Bizonyítvány a játékvezetőknek A Iabdai úgócsapatok kemény harcot vívnak a pontokért a pályán, s ennek eredménye hétről hétre mérhető. A sorrend, a pillanatnyi állás mindig leolvasható a lapok hasábjain megjelenő táblázatokról. Soha nem volt titok, hogy ezzel párhuzamosan a játékvezetők közt is folyik « versengés. Itt ugyan nem imérik az eredményt gólokban vagy pontokkal, de az ellenőrzésekről készült jelentéseket mégis összegezik, nyilvántartják. Félreértés ne essék, most nem a Népsport, vagy más vidéki lapok által vezetett „csillagrendszerről” van szó, hanem az illetékes szövetségek hivatalos ellenőrzéseiről, ami olykor talán éppén mást jelent, mint az említett csillagosztás, mégis — bár ez is lehet szubjektív — lényegesen több oldalú megítélést tartalmaz. A. játékvezetők közt is folyik tehát a versengés az érvényesülésért. a magasabb minősítésért. Valójában mindig is volt ilyen értékelés, ám a közönség, a nyilvánosság szinte semmit sem tudott meg belőle, sőt sokszor a játékvezetők előtt is „örök titok” maradt, hogy rrtiért került váratlanul alacsonyabb osztályú besorolásba. Mindez már a múlté. A játékvezetők nvilvános értékelést kapnak. s köztük sorrendet állapítanak mee. Az országos Játékvezető Bizottság is elkészítette az NB-s já- ték\ ezetők rangsorolását, ami egyben az 1981. évi keretek kijelölését is jelenti. Nos, az NB lies keretbe ezek után már két megyei játékvezetőnk kapott helyet. Nyári Ferenc jelenleg a 15.. Dömény László az 51. helyen áll, s így mindketten NB Il-es osztályban működhetnek tavasszal. Az országos értékeléssel párhuzamosan a megyei JB is megállapította a megyénkben működő labdarúgó játékvezetők ranglistáját az előző évi teljesítmények, valamint az elméleti és fizikai teszt alapján. A megyei rangsor: 1. Czenczik István, 2. Horváth Gyula, 3. Kávai János, 4. Nagy Czirok Károly, 5. Farkas József, 6. őrző István, 7. Franciskovics István. 8. Karácsony András, 9. Dobos László, 10. ifj. Molnár Károly. 11. Kiss Andor. 12. Berta János! 13. Szabó József, 14. Németh Imre, 15. Horváth István, 16. Varga József, 17. Papp János, 18. Zsigó Sándor, 19. Trisz Mihály. A partjelző keret első 12 helyezettje: 1. Szabó Sándor, 2. Kulman József, 3. Kara Rudolf. 4. Sárközi László, 5. Kazinczi István, 6. Lakatos Gyula, 7. Szálai Sándor, 8. Kiss Ákos, 9. Miklós Péter, 10. Yereb Isván, 11. Nagy II István, 12. Németh Sándor. Ez a rangsorolás tehát nyílt versenyt biztosít a játékvezetőknek, hiszen az sem titok, hogy az ősszel beinduló területi bajnokságban a legjobb 12 játékvezető fog működni. A verseny tehát tavasszal még nagyobb lesz, s a megyei bajnokságba is a partjelző keret legjobbjai kerülnek a feljutó játékvezetők helyére. A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtja előtt a játékvezetőink is edzőtáboroznak, s február 6—7-én Kunfehértón, a korszerűsített, bővített megyei edzőtáborban tartanak továbbképzést és közös felkészülést. IS. Kelet-ázsiai trópusi forgószél, ti. Lenyújt. 22. Bányaváros Brazíliában. 25. Elsőrendű. 26. Énekes zeneszerző (Paul). 27. UD. 28. A népnyelv Ka- száses Lllagnak nevezi. 31. Küzdőtér. 32. Mezőgazdasági eszköz része. 34. Tömeges pusztítás. 36. Folyó a német— lengyei határon. 38. Vörös borszőlő. 40. Ebben a pillanatban. 41. A tenger és a szárazföld között évszakonként változó irányú óceáni szél. 42. Forró égövi viharos forgószél, orkán. 44. Két végén magasított ke re vet. 46. Holnap Is ez lesz. 47. Növény része. 51. .. .-java. 53. O is eskü alatt vall. névelőveL 54. Egy Nógrád megyei község lakója 57. Régen oszthatatlannak tartották. 60. Szimbolista orosz költő. 62. Fordítva Etelka becézése. 63. ... West — amerikai . filmszínésznő volt. 64. Jöjjl 66. A dekád közepe! 68. Török gépkocsik jelzése. 70. Angol férfiak neve előtt álló rövidítés. Beküldendő a vízsz. 1. 8, 35. 43. 71. 72 és a függ 15. 41. 42 január 22-ig- csütörtökig a szerkesztőség címére (Kecskemét Szabadság tér l/a. 6001.) A január 11-1 számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét állapota. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Bánhidt István, Kunszentmiklós: Szélig Terézia, Baja; Takács Géza, Kiskőrös; Siha János. . Kiskunhalas: coseiolaEm Élménybeszámoló 9 A VOLÁN SC autó- és motorsport szakosztálya és a TIT várost szervezete rendezésében a Tudomány és Technika Háza kongresszusi termében január 19-én, hétfőn este 18 órakor Cserkúti József és Tóth János autóversenyzők élménybeszámolót tartanak. A találkozó után kerül bemutatásra az Autóversenyzők című új magyaf dokumentumfilm. Szelek VÍZSZINTES: 1. Hideg, száraz, bóra- szerű északi szél Franciaország déli partvidékén. 8. Forró, száraz, viharos erejű sivatagi szél. 14. Szerencsétlen. 15. Község Ózd közelében. 16. Szerep a Hunyadi László című operában. 17. A búcsú után ikövetkezik. 19. Nőszirom. rendszertani neve. 20. Durva posztóféle. 21. A román pénz fonetikusan. 23. Mókkal együtt van értelme. 24. NSZK-beli és portugál gépkocsik jelzése. 26. A labda alá szaladó. 29. Indulatszó. 30. Minden árunak van. 32. Helyrag. 33. Egy dunántúli bányászközség lakója. 35. A Földközi-tenger felől érkező meleg, párás szél. 37. Juh. 39. Görög mitológiai hősnő, a médek ősanyja. 40. Mikortól? 41. Az Olympia című festmény alkotója. 43. Az Atlanti-óceánon és Észak-Ameri kában gyakori pusztító forgószél. 45. A három testőr egyike. 48. Súlyarány rövidítése. 49. Sápién ti... 50. A nitrogén és a kén vegyjele. 52. Harci csapatok elhelyezkedési rendje. 55. Cégjelzés rövidítése. 56. Szerb Antal monogramja. 58. Jó a szeme. 50. Felsoroláskor használt rövidítés. 61. Női név. 63. Tompa zúgás. 65. Táskarádióba kell. 67. Fá-* sultan. 69. Hamarosan. 71. Hideg, száraz, keleti szél Erdélyben. 72. A legpusztítóbb forró égövi szél. FÜGGŐLEGES: 1. Kért dolog visz- szajuttatása. 2. Becézett Ilona. 3. Cor- riere della .. . — olasz polgári napilap. 4. Fodros ruhadísz. 5. Személyes névmás. 6. A rádióújságon olvasható rövidítés. 7. Az ellenfélhez pártol. 8. Ma védett madár. 9. A cirkónium vegyjele. 10. Kis Ádám. 11. Mogorva. 12. . .. Jack — a brit birodalmi lobogó népies elnevezése. 13. Farsangi álarc. MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (Színes.) 8.10: Mindenki iskolája. Matematika. Terek és formák 8.10: Fizika. Az egyszerű gépek 9.10: óvodások fllmmüsora. Kisfilm-összeállítás: I. Film kíváncsi. NSZK rajzfilmsorozat, 1. rész: * A jégkrém titkai (Szirtes.) \ » 2. A róka és a farkas. Csehszlovák bábfilm 9.30: Tau bácsi. Csehszlovák gyermekfllm-sorozat, 3. rész: Tau bácsi a be- / gyekben (Színes.) 10.05: Hírek 10.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója 10.15: Reklám 10.20: Alpesi Sí Világ Kupa. Férfi műlesiklás — I. futam. Közvetítés Kitz- bühelből (Színes.) 11.20: Vitéz László-és a többiek. Kemény Henrik, a Népművészet Mestere előadja Az elásott kinc3 című vásári bábjátékos (ism.) 11.55: Horgas Béla Ciki, te boszorkány. Játék egy felvonásban. A Buda pesti Gyertnekszinház előadása, felvételről 12.45: Reklám 12.50: Alpesi Sí Világ Kupa. Férfi műlesiklás — 11. futam. Közvetítés Kitz- bühelből (Színes.) Kb. 11.00: KELETI MARTON-sorozat. Változó felhőzet. Magyar film. 15.40: Vasárnap délután (Színes.) 17.351 Műsorainkat ajánljuk! 18.0Q: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 18.35: Reklám (Színes.) 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (Színes.) 18.45: Esti mese (Színes.) 19.00: A HÉT (Színes.) 2000: Hírek — Totóeredmények 20.05: Petőfi. VI/6. rész: „Föltámadott a tenger” (Színes;) 21.15: Sporthírek (Színes.) 2125: Menekülés Magyarországra. Dokumentumfilm (Színes.)' 22.25: Hírek 22.30: „A költészet fája életem .. Válogatás Petőfi Sándor verseiből, VI'S. rész (Színes.) KOSSUTH 7.23: Kopogtató 8.10: Ot kontinens hét napja 8.26: Népdalok 9.00: Kulturális Magazin 10.09: Bummbele cirkusz 11.03: Világhírű zongoraművészek 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: Lemezmúzeum 12.57: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása 13.07: Operettdalok. Simándy József énekel 13.33: Kozmosz 13.53: Így láttam Bartókot. A mikrofonnál: Gertler Endre 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.12: Opera-müvészlemezek 15.54: Csendes Don. Solohov regénye rádióra alkalmazva 16.34: Népdalok és régi magyar dalok. Énekel Bú vári Lívia 17.10: Tenisz Király Kupa. Közvetítés a Magyarország —Svédország mérkőzésről 17.20: Arnyékharcos. Tokiói beszélgetés Akira Kuro- szavával 17.40: Arturo Toscanini vezényli a BBC és az NBC szimfonikus zenekarát 18.45: Tenisz. Király Kupa. Közvetítés a Magyarország— Svédország mérkőzésről 18.55: Szintezi regény. Bulgakov műve. Közvetítés a Thália Színházból 21.18:'Üj nótafelvételeinkből 22.15: Esti hangverseny, j 23.10: A Bécsi Filharmonikus zenekar felvételeiből 0.10: Sanzonok. PETŐFI 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek 7.00: A református egyház félórája 7.30: Bach-mflvek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája ,9.00: Szívesen hallgattuk! 10,33: Fúvószene. 10.57: Slágermúzeum 11.57: Jó ebédhez szól a nóta 12.54: Születésnap — 2. rész. Szabó Magda regénye 11.04: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: Jelenidőben 16.00: Liza Minnelli énekel. 16.39: Slágerek mindenkinek 17.40: A vasárnap sportja. Totó 18.00: Pesti házak titkai 18.33: „Röpülj páva .. 20.00: Szellemi térképolvasás 20.10: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok 20.33: Tenisz. Király Kupa. Közvetítés a Magyarország— Svédország mérkőzésről 20.43: Sokféle ... 21.43: Örökzöld dallamok 22.41: Üj dzsesszfelvételeinkből 23.10: A királyné csipkekendője. Részletek Johann Strauss operettjéből 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor 7.30: Német nyelvű nemzetiségi műsor 8.08: Cos! fan tutte. Részletek 9.06: Szimfonikus zene 10.10: Üj Zenei Üjság 11.06: Rádiószínház. Súlytalanság. Marót! Lajos hangjátéka 12.12: Dzsesszfelvételekből 13.05: Kamarazene. 14.12: Kis magyar néprajz 14.17: Nicolai Gedda opera- felvételeiből 15.04: Modern írók portréi 15.24: Hangverseny. 16.52: Kritikus füllel... 17.27: A magyar széppróza századai 17.42: A progresszív beat híres előadói 18.22: A Hamburgi Monteverdi kórus énekel 19.03: Otto Klemperer vezényel 20.33: Csapkovszkij: a-moll trió 21.18: Üj operalemezeinkből Hétfő KOSSUTH 8.25 B'auré: g-moll zongora- négyes §.90: Kassák Lajos versei Mesterek köszöntése 9.10: A hét zeneműve — Mozart: A-dúr hegedűverseny K. 219 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: A Pozsonyi kamarazene- kar felvételeiből 11.33: „Sramkó bácsi** Mikszáth Kálmán elbeszélése. I. rész 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika, tíz percben 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.11: A Tógyer farkasa. • Elbeszélés 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Régi csárdajelenet 15.28: Képek és jelképek 16.05: Régi híres énekesek műsorából 16.30: Diákfélóra. 17.10: Bartók müvek legszebb hangfelvételeiből 17.55: Tudományos híradó 18.10: Bock: Hegedűs a háztetőn — Ha én gazdag lennék 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Népdalok. 19.30: Sajtókonferencia a Hazafias Népfrontnál 20.30: A Magyar Rádió Sanzonpódiuma 21.30: Vonal vég 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A kamarazene kedvelőinek 23.25: Berg operáiból 0.10: Várkonyi Tamás táncdalaiból PETŐFI . 8.05: Fúvöszene. Slavko Avsenik együttese játszik 8.20: A hét zenei műsoraiból Nemes András válogat 8.33: „Röpülj páva ...**! 9.10: Mai dalok 9.50: Szemünk világa. Riport 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi zene. Lakatos Lajos cimbalmozik. Magyar! Imre zenekara játszik 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Szecsődy Irén és Maleczky Oszkár operettfelvételeiből 14.00: Kettőtől—ötig 17.00: Társas értékek — értékes társak 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Zeneközeiben 19.37: Reklám 19.40: Nosztalgiahullám 20.33: Szellemi árverés a 20-as stúdióban 21.55: Közvetítés a Hungária étteremből 22.30: Villon és a többiek Részletek Victor Máté— Mészöly Dezső zenés játékából 23.15: A dzsessz a 70-es években 3. MŰSOR 9.00: Magyar művészek operafelvételeibol 9.40: Romantikus zene 10.35: Kórusok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa énekel 11.05: Dzsesszfelvételekből 11.35: A Magyar vonósnégyes lemezeiből 13.07: Brooklyn! árnyak. Stanislaw Dygat elbeszélése rádióra alkalmazva 13.40: Régi muzsika 14.00: Zenekari muzsika 15.10: Láttuk, hallottuk 15.35: Az új magyar zene a Rádióban a közönség és a kritikusok 1980. évi dijáért — XII 7. rész 16.00: Iskolarádió 16.30: Harminc perc beat 17.00: Verdi operáiból 18.92: Liszt: Vándorének — Svájc 19.05: Németh G. Béla, Rilke versekről beszél 19.35: Haydn-müvek. Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye Közben: Kb. 20.10: Modern írók portréi — Heinrich Boll Kb. 20.30: A hangversenyközvetítés folytatása Kb. 21.20: Egészségünkért! Kb. 21.25: Operakettösök 22.00: A hét zeneműve — Mozart: A-dúr hegedűverseny K. 211