Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

RITKA MECENASKODAS Múzeumalapító termelőszövetkezet Kiskunmaja nagyközség állandó jellegű helytörténeti-néprajzi és képzőművészeti gyűjteménnyel gazdagodik. Nem lenne ebben semmi különös; másutt is csináltak már ilyet a megyében, az országban. Am ez a születőben levő közművelődési intézmény mégis megkülön­böztetett figyelmet érdemel, mert a kezdeményezője és megvalósítá­sának fő támogatója gazdálkodó szerv; a helyi Jonathán Termelőszö­vetkezet. Ottjártunkkor azt tapasztalhattuk, hogy a kiskunmajsaiak — sokan tudnak már az ügyről — egyértelműen helyeslik a „múzeum’' létre­hozását. Érthető, hiszen a település híre is növekszik majd ezzel. Miért éppen a tsz... ? Dr. Vedres Ferenc tsz-elnök többek .között a következőiket mondja az előzményekről, arról, hogy miért éppen a .gazdaság kez­deményezte és szorgalmazza az ügyet: — A tanácsnak ilyesmire nin­csen pénze, a termelőszövetkezet­nek pedig van. Ez a dolog egyik oldala. A másik az, hogy tízezer hektáros gazdaságunk Kiskun- majsa lakóinak mintegy a felével közvetlen tagsági, illetve egyéb közvetett kapcsolatban van, s úgy .érezzük, kötelességünk az egész település kulturális életének a fi­gyelemmel kísérése, támogatása. — Termelőszövetkezetünk szék- házat cserélt. A régi épületet fel­ajánlottuk közművelődési célra. Hét szobában helyezhetők el a helytörténeti, néprajzi anyagok, a képzőművészeti alkotások. Kis- kunmajsának ugyanis számos művésszel volt és van ma is kap­csolata; olyanokkal, akik érzése­ink szerint hajlandók ilyen vagy olyan módon elősegíteni törekvé­sünket. Részt vállalunk az épület intézményi célú kialakításából és fenntartásálból is, egyebek között azzal, hogy a vezetőjének és egy munkatársának a bérét meghatá­rozott ideig fizetjük. A mi kezdeményezésünk termé­szetesen nem lett volna elégséges alhlhoz, hogy megvalósuljon az intézmény. Támogatókra volt szükség. Szerencsére mindenki segített. Hivatalos szervek is, so­kan mások is. A községben pél­dául számos magángyűjtő él, s az ő, támogatásukat is élvezzük. A megyei múzeumigazgatóságét is, A magángyűjtemények közül ezúttal kettőt néztünk meg. Dr. Kovács László orvos lakása tele festményekkel. Elsősorban a nagybányaiaktól gyűjtött. A tu­lajdonában levő, jóval több mint száz mű közül harminckettő vé­dett. Szívesen kölcsönad majd a képekből a létesülő intézmény­nek, kiállítási célra. (Megjegyez­zük: megyebeli közművelődési in­tézmények még nem érdeklődtek e lehetőség iránt.) — Mi a véleménye a helytör­téneti gyűjtemény alapításáról, állandó jellegű bemutatásáról? — kérdezem az orvost. — Szükség van rá. Azért kell, mert valóságos igényeket elégít kii. Meggyőződésem, hogy sok kiskunmajsai érdeklődését fel­kelti majd a helység történeti múltja, és a művészetek iránt. S ez igen fontos. En például azóta tudok igazán gyönyörködni a szí­nek világában, e természeti cso­dában, mióta festményeket gyűj­tök. Majsai vagyok, ezért külö­nösen örülök az új intézménynek, amely az ilyen igények felkelté­sét is célul tűzi ki. Csík Antalnak egészen más a szenvedélye. Ö a település hely- történetének, néprajzának tárgyi és írásos emlékeit gyűjti. Laká­sának egy része valóságos mú­zeum: Szinte megszállottja a gyűjtőmunkának. Ez érződik ki szavaiból, s abból, ahogyan gon- dozgatja, szépen elrendezi látvá­nyos, értékes gyűjteményét, ö is szorgos támogatója az új intéz­mény létrehozásának, s nemcsak magánemberként és gyűjtőként, hanem — mint mondja — „hiva­talból” is, mivel a művelődési központ honismereti klubját ve­zeti. Május elsején nyílik A kiskunmajsai kezdeményezés könnyen révbe jutott. Kozma Hu­ba, a helytörténeti gyűjtemény kinevezett vezetője már a múlt év decemberében elkészíthette a kiállítások 1981. évi tervét. Eb­ben azt olvashatjuk többek kö­zött, hogy május elsején szeret­nék megnyitni az intézményt. El­sőként a Kiskunmajsán és kör. nyékén összegyűjtött néprajzi anyagból, valamint egy köröndi fazekasmester munkáiból rendez­nek időszaki kiállításokat. A múzeumi hónapban, október­ben nyílik majd az állandó hely- történeti tárlat, s ugyanabban a hónapban készül el a gyűjtemény képzőművészeti anyagát bemuta­tó állandó kiállítás is. Mindehhez sok egyéb esemény és tervezgetés kapcsolódik. Íme, néhány példa: A kiskunmajsai tanyai diákott­hon Ortutay Gyula nevét szeret­né felvenni. Ezt az alkalmat ösz- szekapcsolják azzal, hogy a má­jusi „múzeumnyitáskor” — Or­tutay emlékére — népművészeti­néprajzi napokat rendeznek. Helytörténeti pályázatot írnak ki, hogy ily módon is közelebb hozzák az új intézményhez a fia­talokat és az idősebbeket. Még korai lenne felsorolni tárgyszerűen, hogy milyen érté­kek megőrzésére kínál lehetősé­get az intézmény. Egyvalamit azonban meg kell említeni. ' Itt szeretnék majd elhelyezni a te­lepülés híres szülöttjének, Ko- necsni György kétszeres Kossuth- díjas festőművésznek a hagyaté­kát, amelyet özvegye ajánlott fel. Helyet adnak továbbá a Kiskun- majsáról és a környékről elszár­mazott képzőművészek által fel­ajánlott alkotásoknak is. Kell ehhez egyéb kommentár? Talán csak annyi: ilyen mecénás termelőszövetkezetről ritkán hal­lani. Rapi Miklós Add ide a cipőmet, tubicám!... A BAJ OTT KEZDŐDÖTT, hogy Jónás szokásához híven az előző este istentelenül berúgott. Ez persze csak a kisebbik hiba. lett volna, de jött hozzá még a héróm napon át tartó szabadság. Az asszony — éppen az előzmé­nyek folytán — úgy döntött, em­beréből farag erre az időre olyan antialkoholista figurát, hogy míg él, megemlegeti... — Az anyád erre, meg arra. Nem lesz itt többé hajnalig tar­tó részegség, meg kocsmárosné száz szál gyertyát, meg hogy bo­csáss meg nekem, disznó részeg férjednek tubicám... erről én gondoskodom —- mondta az asz- szony, és Jónás cipőit, sőt a pa­pucsát is gondosan becsomagolta, és elrakta, a vertheimmel bíró szekrénybe, oda, ahol a pénzt is tartották, a törülköző alatt. Gondolt egyet az asszony, s mielőtt a konyhába indult volna, kettőre zárta a lakásajtót, biztos, ami biztos... Jónás előbb könyörgött a láb­beliért, mondogatta a magáét, de hiába. — Nem, és punktum ,— zárta a vitát az asszony. Jónás új taktikát választott. Pórölt, veszekedett. — Ha még egyszer kijutok in­nen, meglátod, kiiszom a világot a borából — fenyegetőzött, egyre kevesebb meggyőződéssel. AZ ASSZONY TETT-VETT a konyhában. A férjeura meg be­húzódott a kisszobába. Csend volt a lakásban, lelket nyugtató, igazi csend. Sírva pucolta a hagymát az asszony, és közben a szíve csücs­ke is elérzékenyült... — Mégis csak jó ember az én Jónásom... En Jónásom, akkor már az er­kélyen bámészkodott, csak úgy zokniban. Égette a jéghideg kő a talpát. Előbb sarokra állt, majd a következő- pillanatban már len­dült is át az első emeleti erkély korlátján. Kívülről fogta meg a Icc ét, egy nekirugaszkodás, s már­is lábujihegyre érkezett. Mit ne­ki. az alig első emelet!... A TÍZSZINTES lakóház alag­sorában dolgozott Elemér, az aranvkezű lakatos. Jónás félve, mintha Darázson járna, kerülget­te. a vasdarabokat, mikor belépett a műhelybe. Az év végi könyvkínálat nem kényeztet­te el a vers­kedvelőket; új, igazi értéket fölmutató, kü­lönösebb emlí­tést érdemlő ...........’ Na gy László kötetek megjelenése nélkül bú­csúzott a könyvesboltokban a ta­valyi esztendő. Ennek ellenére a bolti polcok versrészlegeinél böngészőknek közvetlenül egymás után két re­mek meglepetésben is részük volt. decemberben jutott el hozzánk Nagy László két könyvbe zárt üzenete — a túlsó partról. A lí­ra iránt érdeklődőknek két olyan Nagy László-könyv adta a ka­rácsonyi csemegét, mely a költő halála után szinte közvetlenül megjelent első feltámadási hír­adást követte a Magvető és az Európa Könyvkiadó Magyar He­likon osztálya jóvoltábóL gyors egymásutánban. A Kísérlet a bánat ellen című könyv facsimilében adja közre Nagy László „titkait”, spirálos fü­zeteibe írt följegyzéseit, impresz- szióit, a világhírekkel kapcsola­tos gondolatait. rögtönzéseit, gro- teszkjeit. hétköznapi tennivalóira való emlékeztetőit, versvázlatait, rajzait, tehát a költő műhely­naplóját. Az abbahagyott ’verskezdetek, az áthúzott szavak, kijavított, új ráírt félmondatok olyan műhely­munkáról adnak tanúbizonyságot, melyre tulajdonképpen nemcsak a költészetben, hanem minden al­kotó munkában elengedhetetlenül szükség van a tökéletes siker, a millimikronnyi pontosság, élet­hűség eléréséhez. Nem könnyű feladat ez. S ha a megoldás egy-kettőre nem si­kerül. példaként ott a Nagy Üzenetek a túlsó partról NAGY LÁSZLÓ KÉT KÖNYVE László-i vészfék a gondolati görcs feloldására: az egyénhez legkö­zelebb álló más megnyilvánulás, illetve kifejezésmód akalmazása. Így kerülnek egy-egy Nagy László-i verstöredékek, versváz­latok, félbemaradt sorok mellé tollrajzok, grafikák — egy má­sik életműnek a töredékei, egy festői pálya lehetőségének vázla­tai, egy lemondás visszajáró lel­kifurdalásai. Mert ifjú korában Nagy László képzőművésznek készült. A népi kollégiumi korszak után a Kép­zőművészeti Főiskola stúdiumain „Kmetty papa” előadásait hall­gatta, aztán mestere sajnálkozó arccal tapasztalta a tehetséges ta­nítvány „eltérését". Visszaszorí­totta magába a festői kinyilatkoz­tatást. helyesebben mindezt tuda­0 önarckép. tosan átalakította. De arról ta­núskodik a könyvbe szerkesztett spirálos füzet, hogy amint ver­seit alakította, gondolatait nyom­ban kifejezte képzőművészeti ké­pekben is — ezt élete végéig sem hagyta abba, mert nem akarta, öntörvényéből eredően nem is tehette. Ez persze nem jelentett kettős kifejezésmódot Nagy Lászlónál, inkább önkiegészítést. Tollrajzai, grafikái leginkább ta­lán a nagy barát. Kondor Béla látomásos kifejezésmódját (idé­zik, de összetéveszthetetlenül egyéni látásmódban. Mindezért, az alkotó munka gyötrelmeibe, szépségeibe való bepillantásért, s azért is érdemes kézbe venni ezt a könyvet, mert köteteiben, összegyűjtött munkái­ban nem található versek is ol­vashatók, nem utolsósorban em­lítve a Nagy László-i groteszkeket, a fanyar humort, melynek egyik ékes példája: Aki nem ír és nem olvas. ' Aki civilizált ordas. Aki immár csenevész lett. / Annak kell az írókészlet. S nyomban a Kísérlet a bánat ellen című könyv megjelenése után, vagy ezzel talán egyidő- ben látott napvilágot a költő festményeiből, rajzaiból, grafikái­ból. versedből összeállított kötet, a Szárny és piramis. Nagy László éleiében is köztudott volt kép­zőművészeti tehetsége, de az új könyv ismeretében válik igazán ismertté ábrázolói képzelete, töb­be!'’ között a Dylan Thomas, a Szécsi Margit, a Kondor Béla. a Miguel Hernandez és egyebek kö­zölt saiát versvázlataihoz készí­tett illusztrációk alapján. A pcih i m 0 Bodzafesték-kisérletek. S ne hagyjuk utoljára Nagy László lovait, apokaliptikus szár­nyalásaikat. az emberi ■ szabadság iránti ösztönös vágyakozását meg­testesítendő. / Ezért a papírra álmodott lo­vai fölött sehol sem találni egyet­len ostort sem. De a Szárny és piramis című kötetbe szerkesz­tett verseiben sűrűn fölfedezhe­tő ez az „embert javító" szer­szám. (Búcsúzik a lovacska, a Város címere. Versben bújdosó). Mert „Látok én csillagra akaszt­va egy elárvult ostort. Nekem Ady Endre ostora tetszik” — ír­ta A föltámadás szomorúságában Nekünk meg az tetszik, hogy ezt az elárvult ostort a csillagról levette, s jobbító szándékkal tud­ta használni, életművében Nagy László. Tárnái László Hallgass Jenő emlékezete OLÁH JANOS: Gyerekség Integetni kell neki reggelente, ezt kéri. amikor otthagyom az óvodában. Mindig kicsit bosszúsan egyeztem bele. A fiúk nem ilyenek — riörmögöm magamban. Aztán, látva az arcát. lepkekezét a tüllfüggöny mögött. ahogyan átnéz. kikukucskál kaparászva. megértem, s elfog a szégyen.’ Igen, neki van igaza. Nem tudhatjuk. percekre válunk, vagy örökre el, a tennivalók rácsa mögött meddig labdázik velünk aá újabb — munka9 — nap, mikor enged egymáshoz újra. Legszívesebben átmásznék a kerítésen, föl az ablakba, és hoznám őket vissza, vissza, vissza. — Édes jó cimboráim, egyko- mám. Elemér! Itt a lábtörlő, ugyan állj már rá, és add ide a cipődet, egy percre csak, ide ug­róm ki a kocsihoz... Elemér nem tartozott a gya­nakvó emberek közé, így hát bontotta a pertlit. , Négy óra. negyed öt. Hol az istenben van már ez a Jónás?! — gondolta a lakatos — menni ké­ne haza. Fél hat, hat óra. Mit szól majd az asszony, hol voltam? Legké­sőbb fél ötre ígértem, hogy vi­szem a vacsoránakvalót. — mor­fondírozott Elemér, és bontott egyet a dugesz palackokból, sze­melt rizling, 1979-es évjárat. Háromnegyed nyolc. Hű az any­ját, üres az üveg! Ha nincs cipő, hát szépen elindulunk mezítláb. Mi az a fél kilométer!? Tillá- rom, haj! f . , Bizony mire hazaért, elgémbe­redett — bokától lefelé. — Hát, te? — nyitottak ajtót Ellemérnek. — Egy pillanatra odaadtam a cipőmet Jónásnak... — Azért dől belőled a szesz­szag! Na majd, ha feltisztulsz, számolunk!... Számoltak. Másnap reggel. Ele­mér csak úgy magában, az asz- szony meg mondta: — Elhagyod a cipődet te disz­nó' És még belekevered azt a másik mákvirágot is!... ÚJ CIPŐBEN, friss cipőben ért úgy nyolc óra tájt a műhelybe Elemér. Jónás felesége már várta. — Idefigyeljen! Ha még egy­szer elcsalja az uramat inni, meg cipőt is ad neki, meg minden, vegye tudomásul egyszer, s min­denkorra. hogy velem gyűlik meg a baja ! H Én? — kezdte volna kérdés­sel a védekezést Elemér. — Kiszedtem belőle, milyen diszpinty maga is. uszította biz­tos, mert a cipőt az istennek sem vetette le, no de kerüljön még egyszer a kezem közé... Elemér csak állt. Nem elég. amit otthon kapott, még ez is... Délelőtt, úgy tizenegy után jött újra jónás, Bámult a (másnapos részegek révetegségével. Az ajtó­ban megállt,, s csak ennyit mon­dott. — Ezt érdemiem én tőled paj­tás? En a legjobb barátod, ezt mi. hogy feladsz ennek a házi bo­szorkánynak — kérdezte és ele­gáns mozdulattal nadrágjához tö­rülve megpucolta Elemér cipő­jét, és benne elcsattogott a vá­rosrész híres, hírhedt műintéze­te, a „Neveletlen Vadvirághoz" címzett italda felé... Szabó Pál Miklós Szilveszterre készülve kaptuk a szomorú hírt, hogy 68 éves korá­ban Rómában elhunyt Hallgass Jenő szobrászművész. Nevével 1975 óta találkozhatott gyakrab­ban a magyar újságolvasó és mú- >zeumlátogató_}cpzönség. Ebben az évben kértük fel, hogy úgy is. mint Teles Ede tanítványa, s mint városunk szülötte, küldjön a bajai múzeumnak életéről doku­mentumokat, s esetleg egy mű­vet ajándékba. Rövidesen megjött a válasz, majd egy csomag újságkivágás, kritika, fénykép. Majd tizenkét szobrát küldte el. 1978-ban előbb Budapesten a Kulturális Kapcso­latok Intézete kiállítótermében, majd a bajai múzeumban láthat­tuk műveit. A tárlat bezárása után a teljes anyagot: szobrokat, rajzokat, festményeket a bajai múzeumnak ajándékozta,' s el­küldte összes kitüntetését, díját is. Hallgass Jenő 1912. március 31- én született Baján, tizenötödik gyermekként. Édesapja cipész volt. Még gyermekkorában Pest- szentlőrincre, majd Vecsésre köl­töztek. Tehetsége korán feltűnt, ezért édesapja, az ugyancsak ba­jai születésű, akkor már jónevű szobrászhoz, Teles Edéhez vitte el. Az Iparművészeti Iskolát Simay Imre és Ohmann Béla osztályá­ban végezte. Nővére anyagi tá­mogatásával, 1935-ben Bécsben és Münchenben járt tanulmány­úton. 1938-tól két évig Firenzé­ben az Accademia déllé Belle Ar- tin tanult. Hazatérve. 1940—41-ben a bu­dapesti Képzőművészeti Főiskolán képezte tovább magát. A pasaréti Szt. Antal templomba készített vallásos tárgyú domborművével — egyetlen itthon maradt műve — római ösztöndíjat nyert, s 1942- ben, nem sejtve, hogy végleg, Ró­mába utazott. Mint egyik levelé­ben írta, egy kisebb megfázás okozott döntő fordulatot életében. A közeli gyógyszertárba járt a szükséges orvosságokért, ahol megismerkedett Lilia Cucchiaroni gyógyszerésznövel, akit rövider sen feleségül vett. Termékeny esztendők következtek. Részben vallásos tárgyú szobrain a ma­gyar parasztok arcvonásai jelen­tek meg. 1946-ban meghívásra Argentí­nába költözött, ahol sok nagysza­bású egyházművészeti megbízás mellett a mendozai kerámiaisko­la igazgatója, majd a Közmunka­ügyi Minisztériumban a Nemzeti Műemlék Osztály vezetője lett. Sokat tett a pusztulásra ítélt műemlékek megvédéséért. 1946- ban súlyos betegen tért vissza Olaszországba. Két szívinfarktus, és több súlyos operáció után, csak az 1970-es évek elején kezdett újra dolgozni. 1973 tavaszán a római argentin követségen rendeztek számára kiállítást. Ettől kezdve újra szerepelt tárlatokon, s szá­mos dijat nyert: így 1974-ben az V. Nemzetközi Művészeti Szem­0 Parasztasszony. lén Oscar-díjat kapott. Betegsé­ge miatt az utóbbi években in­kább rajzolt, s absztrakt kerámia- képeket készített. Szoros kapcsolatot épített ki a Rómában dolgozó magyar művé­szekkel, művészettörténészekkel, s a. magyar követség munkatársai- val. Alig két éve saját kérésére visszakapta magyar állampolgár­ságát: „nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy ne magyarként haljak meg” mondta akkor. Be­tegsége miatt nem tudott haza­jönni pesti és bajai kiállítására, de pár héttel ezelőtt írott levelé­ben magyarországi látogatás ter­vét említi. A nagy távolság és a több év­tizedes távoliét ellenére kötődött Magyarországhoz. Érdeklődéssel és elismeréssel követte a magyar eseményeket, különösen a bájai híreket. Egy. a bajai Béke teret ábrázoló képeslap láttán irta: „A lap a volt Szentháromság terét ábrázolja, ahol Ilonka nővérem, aki egyben a keresztanyám is, fiá- kerrel háromszor körülvitetett a tér közepén levő szobrot tartó oszlop körül a megkeresztelésem napján. Önkéntelenül is a bal lábamszárára gondoltam,, ahol még erősen látható a régen befor­rott nagy sebhely, melyet a teret körülvevő lánc játék közben oko­zott". Majd legutóbbi levelében: „En csak a szigetre vivő sugovicai fahidra emlékszem, melyen át- menve, kecskéink az ünnepek al­kalmával döfködték a lányokat, akikre a fiatalemberek uszították őket. Szeretném viszontlátni Ba­ját, miélőtt meghalnék’*. Kívánsága nem teljesülhetett. A harmadik infarktust már nem él­te túl. Adósai vagyunk Hallgass Jenőnek, aki négy évtized után is hű fia maradt a messze idegen­ben hazájának és szülővárosának, aki műveiben mindig a tiszta em­berséget fogalmazta meg. A mű­vészettörténet-írók feladata élet­művét felmérni és a mai nemze­dékkel megismertetni, szülőváro­sának pedig helyet biztosítani az ajándékozott művek bemutatásá­ra. Dr. Sólymos Ede

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents