Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-06 / 261. szám
1980. november 6. • PETŐFI NÉPE • % HARMINCÖTÉN DOLGOZTAK Forduló a zsákutcában Hegyes város, mondják a sík vidékű Kecskemétről, amikor a Szolnoki-, a Vacsi-, a Budai-, vagy a Máriahegy kerül szóba. Tengeri elnevezésről nem tudok, de a „hegyekkel” átellen- ben, a Szeleifalunak valamilyen vizes címet nyugodtan adományozhattak volna. Olyan sáros, kátyús utcákat, mint ott, semelyik kerületben nem kerülgettek. Amikor a mélyedések megteltek hólével vagy vízzel, a mentősök nem tétováztak elővenni a hord- ágyat, hogy gyalog biztosabban érjenek a megadott címhez. Jó most már múlt időben beszélni a helybéli sárdagasztásról itt, a Szeleifaluban. Az útjavítás 1980 őszével az utolsó stációhoz érkezett. # A Présház utca, 'mikor még kátyúk éktelenkedtek rajta... Köszönnek, ha meglátják Az Egervár és a Hanság, mindkettő zsákutca. Ám ezekben is emberek laknak. Akik házhoz várnák a fuvarost a téli tüzelővel, akik közt éppúgy akad szülő nő, mint máshol, akik közül többnek vergődés az autóval kijutni az' aszfaltozott városi útra. Tanácstagjuk, dr. Lovas Béla a választás után azt javasolta, ne várják meg. így a telet.. Cselekedjenek! Egy új házas, a fiatal Molnár Imre az Egervár utcából — gépcsoportvezető a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben, megbecsült ember a munkahelyén — még az őszi, nagy betakarítás előtt, vasárnaponként párszor elhozhatta a gazdaság munkagépét a Szeleifaluban földet gyalulni. Ami fölösleg volt a Hanság és Egervár utcában, azt a földet áthordták a Róna és a Présház utcai gödrök töltésére, de jutott belőle a Frankel Leó utcának és máshová is. A kiegyenlítésért, amivel a hepehupákat eltüntették, hálásak a környékbeliek. — Annyi kis utcát tettünk takarossá a feltöltéssel, hogy ha arra járok és meglátnak, levett kalappal köszönnek áz ott lakók — emlékezik Molnár Imre. Látom rajta; jobban esik neki ez a kivívott elismerés, mintha pénzt kapott volna érte cserébe. A tanácstag békéltet A változást a legsiralmasabb Egervár utcában nem mindenki fogadta megértőén. Voltak, akik ellenezték. — Meddig tart még ez r a búj- kálás? Vagy: — A mi kapunk magasan van. Hozzánk úgyse folyik be a víz. Az enyhülékenyebbek: — Ráértek volna, ha majd jobb idő lesz ... A lappangó indulatok aztán egy szombat este olyan csatározást váltottak ki, hogy a kezdeményező tanácstagot békéltető bírónak kellett kihívni az Eger• ... s ma, amikor már sima az vár utcába, mert az útpártiak és az ellenzők már-már hajbakaptak. Már csak „hivatalból” Október 24. Tizenöt köbméter salakot kellett még elteríteni. A ZIM-től kapták, akár az eddigi 80 köbmétert is, és ha minden rendben, jöhet a tanácsi üzem úthengere. Az 5 ezer órányi társadalmi munkához hozzáadják még, amit „hivatalból” tudnak: a legfelső bitumenes réteget. És ezzel kész! Fogságban a Trabant Egyetlen épület elé nem szórtak még semmit. — Mi az oka? — kérdezem arra járva a házigazdától, aki kezében lapáttal kint áll, hogy a közelben a nagyobb töltésdarabokat arrább dobja, nehogy a háza elé guruljanak. — Én ide törmeléket nem engedek szórni! — jelenti ki határozottan. — Csak ha jó minőségű salakot hoznak, azt engedem lerakni — hivatkozik arra, hogy olykor törmelék is kerül a salakba. — Hogyan közlekedik? — Közlekednék, ha tudnék ... ha már készen lennének. Itt a Trabant a garázsban, szemben, de út. nem bírok vele kiállni, míg ez a felfordulás fart. Másfél hónapja csinálják. Éjjel és nappal A legyalult, elegyengetett salakos út alatt, az Egervár utcában — a lakosság és a tanács együttes munkája eredményeként — ott az új csatorna két méter mélyen, 200 méter hosszan, úgy, hogy a szomszédos utcának is jut belőle egy szakasz. Az utcából eleddig hiányzó vasrácsos nyílásokhoz a szennyvízzel már most kijárnak az utcabeliek. Nem kell a szappanos vizet az udvaron szétöntözni, s ami még jobb: az esővíz, sem folyik be többé a kis udvarokba. A csatorna elnyeli.' — Harmincötén mozogtak. Az egész utca — szinte kivétel nélkül — segített. Még a rokonok is eljöttek egy-egy vasárnapra. Bodnár József lakatos és a Kása család a csatornáért és a jó útért sokat dolgozott az elmúlt másfél hónapban. Faragó Gergely és a felesége vasárnap is munkát vállalt. Molnár Imre, a talajegyengető pedig az éjszakai kukorica- kombájnolás után,, hazajövet körülnéz, hol kell még egyengetni itt-ott a töltésen, és csak aztán tér nappali nyugovóra. A forduló (a fordulat) a zsákutcában a végéhez közeledik. Kohl Antal KÉPERNYŐ Szovjet balettművészek Kecskeméten A nagysikerű budapesti, salgótarjáni, diósgyőri, tatabányai szereplés után holnap este hét órakor Kecskeméten mutatkoznak.be a Szovjetunió szövetségi köztársaságainak balettművészei. A szovjet kultúra napjai alkalmából, a lfács-Kiskun megyei Művelődési Központban megrendezésre kerülő gálaesten nyolc köztársaság tizennyolc szólótáncosa lép fel. A szovjet balettművészek 1946 óta mutatkoznak be rendszeresen a magyarországi színpadokon. A vendégművészek egy része a szovjet balett két legrégibb együtteséből, a leningrádi Kirov Színházból és a moszkvai Bolsojból érkezik. A gálaműsorban szereplő kazah, kirgiz, tadzsik, észt, belorusz és más nemzetiségű balettművészek produkciója még színesebbé, sokrétűbbé teszi a gálaműsort. A nemzeti jellegű karakter- számok népi táncokból színpadra feldolgozott kompozíciók. A gálaműsor számai között szerepelnek a magyar balettszínpadról már jól ismert Csajkovszkij-művek nagy lírai kettősei, melynek sajátosan orosz előadási módja a klasszikus hagyományok megőrzéséért folytatott több évtizedes gondos betanító munka, és kiváló művészegyéniségek alakítása érlelt a világszerte elismert magas színvonalra. A gálaműsor második részében az orosz klasszikusok mellett francia és olasz zeneszerzők kompozíciójának táncfeldolgozásait láthatjuk. Baranyai tájházak A Baranyában élő német és délszláv lakosság néprajzi emlékeinek, megőrzésére, bemutatására nemzetiségi tájházprogramot szerveztek a tanácsok. A régi, szép parasztházakat — népi műemlékként — kiállítások céljára helyreállítják. Ófaluban és Mecsek- nádasdon a 200 éves német stílusban épült parasztházak a baranyai németség hajdani munkaeszközeiből, használati és berendezési tárgyaiból, valamint a népi kismesterségek emlékeiből rendezett kiállításnak adnak otthont. A Tv-híradó Megbízható felmérések szerint 1979 első felében naponta négy-öt millióan nézik a televízióhíradó első kiadását.' Olykor öt és fél millióan ültek a képernyő előtt 19.30 órától 20 óráig.' Néhány sorozat ért el ilyen vagy valamivel nagyobb népszerűséget. Az úgynevezett 'tetszési mutató tanúsítja: az előfizetők túlnyomó többsége elégedett a huszonhárom esztendős krónikával. Nyilvánvaló, hogy a híradók tartalma alig-alig befolyásolja a nézettséget és a műsorról kialakuló véleményt, hiszen akkor jóval nagyobb szóródást mutatnának a felmérési adatok. Megszokták formáját, szerkezetét, stílusát, hitelesnek érzik információit, megbízhatónak kommentárjait, áttekinthetőnek, ösz- szefoglalóit, kedvezőnek sugárzása idejét: ezért várják, ezért méltányolják. Mit kaptunk az elmúlt héten? Más elfoglaltságom miatt sajnos pénteken csak a bevezetőt nézhettem, négy műsorból próbáltam tehát bizonyos összefüggéseket, törekvéseket kihámozni. Ha jól számoltam, a sporthíreken és az időjárás-jelentéseken kívül hetven közleményt sugároztak. A legtöbbet kedden. írhatnám: természetesen kedden, mert három mozgalmas napról kellett tudósítani. A külpolitikai jellegű információk voltak többségben: negyvenöt külföldi híradást vagy'hazai diplomáciai esemény beszámolóját kaptuk. Szerda kivételével mindennap kapcsolták Varsót, valamennyi krónika foglalkozott..az Irak és Irán között dúló háborúval és járulékos következményeivel. Hallhattunk a szaúd-arábiaí fegyverszállítások lehetőségeiről, a jószolgálati küldöttség tárgyalásairól. A túszügy fejleményeit a magyar közvélemény a képernyőn is figyelemmel kísérhette. Az amerikai elnökválasztás esélyei, körülményei és várható világpolitikai hatásai kétszer kaptak helyet. Nyomon kísérhettük a szocialista államok diplomáciai kezdeményezéseit, a tájékozódó találkozókat. Az angol külügyminiszter budapesti és varsói tárgyalásairól, az NDK és a Bolgár Népköztársaság közötti szerződés meghosszabbításáról, a román— szovjet gazdasági egyezményről, a magas szintű etióp—szovjet eszmecseréről, a magyar—jugoszláv pártközi megbeszélésről, Kania és Pinkowski, valamint a szovjet vezetők munkatalálkozójáról, a madridi értekezlet elé tornyosuló nehézségekről, a nyugati delegátusok próbálkozásairól egyaránt tájékozódhattunk. A portugál testvérpárt nagygyűlése sem kerülte el a szerkesztők figyelmét. Más természetű külföldi híradások közül a pekingi robbanásról, a kubaiak gesztusáról (visz- szaadták az amerikai elítélteket) ■ás a Nahimov cirkáló körüli bonyodalmakkal foglalkozót emelem ki. A teljesség igénye nélküli felsorolás is érzékelteti, hogy az óriási információözönből a számunka legfontosabbakat karosszékből nézhetjük, hallhatjuk este fél nyolctól nyolcig. Jól válogatnak a szerkesztők, ritkán támad hiányérzetünk. A mit-nél fontosabb a hogyan. A meghízható, szocialista hírközlés alapfeltétele, hogy a lakosság minden fontosabb tényről (tudomást szerezhessen. A műholdak, az országról országra áramló turistacsoportok korszakában elképzelhetetlen lényeges események, változások, adatok elhallgatása. A felnőtt nép felnőtt bánásmódot kíván: a valódi világhelyzet ismeretében foglal állást, dönti el, hogy mit kell — kellene — tenni hazánk, a szocialista rendszer erősítéséért. Mindezzel hangsúlyozni szeretném, hogy milyen sokra becsüli a lakosság a Tv-híradó tárgyilagosságát. Nemcsak a képek szuggesz- tivitása teremti meg a közlemények hitelét: a híranyag korrekt volta is. A látvány különben is leleplezi a ferdítést, a célzatos csoportosítást, a machinációt. A néző élesszemű megfigyelő: apróságokból is következtet. Dőreség lenne, ha azt bizonygatná valamelyik híradás, hogy — például — Kína minden tekintetben elmaradt ország. Többen észrevették, hogy milyen modern fővárosi pályaudvaron robbant a pokolgép. Más híradásokból tudjuk, hogy éppen az egyenlőtlen fejlődés; az itt-ott alkalmazott korszerű technika és a néptömegek tudati elmaradottsága az egyik legnagyobb gondjuk. Így senki sem lepődött meg a mozgólépcsőkön, mert ez a megfigyelés nem feleselt a Kínáról küldött korábbi tudósításokkal. Még mindig kevés tévétudósító dolgozik külföldön. Kénytelenek „megképesíteni” az MTI-től átvett tudósításokat. Az elmúlt héten is több így élénkített közlést láthattunk. Talán többször igénybe vehetnék külföldi társintézmények mozgófelvételeit. A belföldi tudósítások általában hosszabbak voltak. Hosszabbak, de nem hosszadalmasabbak! < Jó ügyek pártfogójaként színes, vonzó tudósításban számoltak be — például — a dunaújvárosi szakmunkásképzés és -továbbképzés tapasztalatairól, a leninvárosi munkaszervezési sikerekről. A szándék nyilvánvaló: „szervezőként”, a példa erejével minél több érdekelt intézményt serkenteni hasonló vállalkozásra. A veszprémi óvodaépítés nyilvános nyugtázása is közhasznú társadalmi buzgalom élesztése. A Bulga- kov-vígjátékról adott előzetes egyúttal a Szovjet Kultúra Napjai alkalmából hirdetett rendezvényekhez kedvcsináló! ötletesen tudattak a Pannónia Stúdió új műterméróL a fejlődő magyar báb- és rajzfilmgyártásról. A szokottnál hosszabb tévéjegyzet végén a maga bőrén érzi az újságíró, hogy milyen kínos az idő- és a helyhiány. Szinte lehetetlen egyetlen műsorról tíztizenöt percben részletes, mindenre kiterjedő summázás elkészítése.. Bízik abban, hogy olykor jelzésszerű utalásai ’ összecsendülnek az esténként a képernyő elé telepedek véleményével. Hely fogytán sem maradhat említetlen a sok kitűnő tévékommentár és a nagyszerű csapatmunka. A közreműködők eltérő stílusa adja a magyar Tv-híradó stílusát, változatosságát ! Heltai Nándor Változva változtatni Sokszor elhangzott az utóbbi tíz-tizenöt év során, hogy nálunk konszolidált, azaz rendezett, szilárd a politikai és gazdasági helyzet. Ez a megerősödés, konszolidálódás tapasztalható ideológiai életünkben is. Abból is következtet erre az ember, hogy egyre inkább merjük „kivesézni”, másképpen szólva pontosítani, korrigálni fogalmainkat, amelyek jópár esztendeje még újszerűnek, frissnek tűntek, ezért aztán lelkendezve felkaptuk őket. A sok felemlegetéstől idővel csüggesztő puffogtatás ízt kaptak, majd magunk is bizonytalanokká váltunk tartalmuk megnyugtató igazsága felől. Ezért olvastuk — a meglepetést követő megköny- nyebbüléssel — Gyürkó László töprengését „Látjátok, feleim” c. vitacikkében (Élet és Irodalom 1980. szeptember 27.) a „hétköznapok forradalmának” fogalmáról, amelynek pedig maga is „társszerzője” volt annak idején. Most ő is azt mondja, hogy ez is az „át nem gondolt vagy rosszul átgondolt” fogalmak egyike. Amikor a ■ forradalmiság és a hétköznapok emberi értéke így összemosódik, annak következménye előbb-utóbb az lesz, hogy forradalmárnak hiheti magát mindenki, aki becsülettel helytáll munkapadjánál, a tervező- vagy i íróasztalnál, s a diák is, aki csupa ötössel örvendezteti meg szüleit. Csodálkozhatunk-e, ha egyszer épp egy ifjú ember áll elő a kételkedő kérdéssel. — Forradalmár volnék, csak mert társadalmi munkában fásítani segítettem az iskolaudvaron? Vagy mert társaimmal havonta kitakarítom egy öreg néni háza- táját? Hogy hasonlítható ez össze azoknak a forradalmároknak a tetteivel, akik Ázsiától Afrikán át Latin-Amerikáig a nap minden órájában a bőrüket viszik vásárra — egy jobb, igazságosabb, szabadabb világért? Bizony elgondolkozhatunk azon, nem értékvesztés, kiábrándult- ság-e a logikus következménye annak, ha egy felületesen odalelkesedett egyenlőségjellel — forradalmiság = emberi érték — az „első tag” értelmét elvesszük? 'ttr Hasonlóképpen „átgondolatlan gondolat’’ Gyurkó László szerint •az émelygésig citált kitétel, hogy az ifjúság „beleszületett a szocializmusba”, azaz mindent tálcán kap, aminek aztán győzzük számba venni rengeteg hátulütőjét. Hogy — teszem azt — mindent adj-uramisten-demindjárt szeretne; megküzdeni ódzkodik érte; s ha valami nem sikerül rögtön, cinikusan odaveti az idősebbeknek: „Ez lenne a szocializmus, az a paradicsom, amiről annyit prédikáltok nekünk?” Mennyi mindent kell az eddiginél találóbban, úgy is mondhatnék, differenciáltabban végiggondolni ezzel a „beleszületéssel” összefüggésben! Kezdve attól, hogy a szocializmus eddigi történelmének is különböző minőségű szakaszai voltak nálunk. Hol akkora hittel, lelkesedéssel éltünk, hogy máról holnapra akartuk megforgatni az egész világot, hol szorongások közepette teltek éveink, s ötvenhatos megrendülésünket a csöndes konszolidálódás gyümölcsöt érlelő esztendei követték, mígnem olyan időszakba értünk, amely szükségszerűen vet fel új kérdéseket, s ezekre igazán nem olyan egyszerű felelni. De mindenképpen választ fogunk adni, csak más megoldásokkal, mint, amit rutinszerűen is elvégezhettünk eddig. Tehát szocializmusunknak is vannak köny- nyebb, nehezebb, más szóval jobb és kevésbé gördülékeny útszakaszai. Most aztán „melyik” szocializmusba született bele az ifjúság? Megtaláltuk-e már — és minden esetben — a módját, hogy a mind magasabb kultúrfokról indult fiatalságnak vonzó, tehát értelmes tárgyilagossággal magyarázzuk meg szocializmusunk mozgását. Hogy az nem abszolút sima, töretlen ezért meg ezért, és, ne kérjenek számon tökéletesen megvalósult szocializmust. A szocializmus nem szobor, nem befejezett, megmerevedett valami, s ha a vele kapcsolatban hirdetett eszmék nem felelnek meg mindig a fiatalok által tapasztalt valóságnak, ezen jogosan felindulhatnak, csak kiábrándulásra nincs okuk. S az idősebb nemzedékek ne önsajnálkozó idegességgel reagáljanak — mondván szinte elérzékenyülve, hogy „Ó ha ezek is végigküzdöt- ték volna azt, amit mi!’! — , hanem igyekezzenek őszintén, a kényes mozzanatok elhallgatása nélkül megértetni, mi miért nem sikerült, hol mit vétettünk el. Ez nem azt jelenti, hogy ekként azt is el kell fogadtatni, amit nem jól csináltunk. A honismerettel, hazaszeretettel foglalkozó megyei népfrontbizottsági ülésen többen s egymást erősítve fogalmazták meg, hogy az ifjúság hazaszeretetre való nevelésének nélkülözhetetlen eleme nagyjaink példájának ismertetése, szellemi értékeink megbecsülése. Szó esett itt Szentgyörgyi Albertról, Erdei Ferencről éppúgy, mint Kodályról, Bartókról, Ortutay Gyuláról, vagy a munkásmozgalom nagy alakjairól. Természetesen nem maradtak ki a követésre méltó példaképek közül napjaink emberei sem. Mert sokukra van miért felnéznie a fiatalságnak. Az jutott a változatos véleményekben is kifejezésre, hogy az ifjú nemzedéknek — mint a múltban is mindig — ma is szüksége" van eszményekre, példaképekre. Régmúltból, közelmúltból s a mából egyaránt. Ez is alkotóeleme a történelmi tudatnak. Kik válhatnak eszményképpé? Akikkel a fiatal természetesen és magától értetődően azonosulni tud. Akikre nem úgy néz fel,'- mint hideg szoborra lehet csak, amelynek meleg emberi vonásait betemetik a kegyelet koszorúi, — hanem szívében, lelkében őrzi őket. Akiktől — magatartásuk, eszméik révén — akkor is tanulni, kapni lehet,' ha a múltban éltek. S milyen jó, hogy a közoktatásunkból egy időre száműzött régmúlt, történelem, irodalom ismét visszakerült az iskolákba, s az égni-lobogni kívánó ifjúság válogathat olyan példaképek között, mint Zrínyi Miklós, Balassi Bálint vagy Bethlen Gábor. S ott vannak saját századunk hősei. Ki állíthatná, hogy „nagyságrendjéhez” méltóan éltünk volna azzal a sok-sok mintaképpel, eszménnyel, amit az 1917 és 1919 között a Vörös Hadseregben harcoló több mint százezer magyar katona életútja kínál? Ebből jóval többet felemlegethetnénk november hetedikén, hiszen egyetlen más európai országból sem harcolt annyi önkéntes a szovjethatalomért. Az is eszmei érettségünket tükrözi, hogy a történelmi köztudat által ‘ 1945 után elfogadott és n * tisztelt hősök döntően különböznek már a felszabadulás előtti évtizedek eszményeitől. Nem a dicső tetteikben szoborrá merevült hősök ők, akik hibátlan szentek s tökéletesek, mintha nem is evilágból valók volnának. Életrajzukból nem tüntetik el az árnyékosabb részleteket, ezért emberiek, akiket lehet a „siker reményében” követni, képességeik megközelítésére törekedni. Nehéz lenne „névsort” közölni minden példaképről, akikben a változva változtató hőst látja, becsüli meg az utókor. Napjainkban egyre világosabban látni, hogy az új hőstípus a közvélemény előtt a felismert igazság érdekében változni és így változtatni is tudó ember. Bennük testesül meg, belőlük sugárzik az az igazság, hogy a szükség- szerűségeket felismerő és énnek folytán változtatni képes ember igazán szabad. Országos szintű tanácskozások, helyi fórumok légkörén éppúgy, mint — ne tessék mosolyogni — a sportpályák hangulatért érződik, hogy mind többen érzik-ér- tik a követelményeket. Tovább is mennek: okos kockázat- vállalást szorgalmaznak, s egyre erőteljesebben, az eddigi „biztonsági játék” helyett. Másként is megfogalmazva: a változtatás követelménye valamennyiünkre kötelező. Van hozzá elegendő számú példakép. Tóth István
