Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-22 / 274. szám

1980. november 22. • PETŐFI NÉPE • 3

KÁDÁR JÁNOS AJÁNLÁSÁRA

Körzeti párttitkárok . ha találkoznak

„...Végtelenül örülök Andrási; elvtárs felszólalásának... .Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szégyellt, hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszer* vezetben pártlitkár. ... Nagyon ajánlom, vegyék figyelembe amit mondott. Látogassanak el néha a körzeti pártszervezetekbe a más pártszervezetekben dolgozó elvtársak is. Váltsanak szót az ottaniak* kai, jólesik nekik a figyelem. (Részlet Kádár János kongresszusi ősz| MONDJA MEG ŐSZINTÉN...

Miből él az ember?

Múlt heti, szombati számunkban indítottuk új, hetenként jelentkező rovatunkat, melyet egyfajta nyilvános fórumnak szánunk. Minden alkalommal egy, vagy több aktuális — olykor megyei vonatkozású — gazdaság-, társadalom- vagy művelődéspolitikai kérdésben kérjük, s várjuk a közélet dolgai, problémái iránt fogékony, s a jobbításon velünk együtt buzgólkodó olvasók véleményét, javaslatát. A kiválasztásban — vagyis, hogy esetenként kit tudunk szóra bírni — a véletlené a főszerep, ami azonban nem jelenti azt, hogy bármelyik témára nem térünk vissza szívesen, meghallgatva másokat Is; bárkit, helyt adva a lapban minden hasznos észrevételnek, jótanácsnak.

Legutóbb arra kértük három riportalanyunkat:

szefoglalójából.)

Kecskeméttől Budapestig — akármilyen ügyesen is vezetett Fekete László, a megyeszékhely pártbizottságának titkára — volt idő arra, hogy Burján Sándorné és dr. Tápodi János még egyszer megbeszélje a körzeti pártmunka lényeges kérdéseit. A városi pártbizottság osztályvezetője, és a műkertvárosi pártalapszerve- zet titkára haditanácsfélét tartott: hogyan lehet összefoglalni a legfontosabb jellemzőket.

— Akármerről fogok hozzá, mindenképp érdekes — bizonygatta a párttitkár. — Először is, alig hároméves az alapszervezet, hagyományaink tehát nincsenek. Másodszor, a tagság fele dolgozik, fele nyugdíjas — a közös megmozdulások lehetősége szű- kebb ezáltal. Harmadszor: hozzánk tartozik két munkahelyi csoport, akiket politikai irányításban kell részesítenünk.

Burján Sándorné más szempontokat említett.

— Az igaz, Tapodi elvtárs, hogy csak hároméves az. alapszervezet. De a hagyományteremtők nem három éve párttagok, hanem jóval régebben! Igaz, hogy a tagság fele dolgozik, fele nyugdíjas. Ez azonban azt jelenti: dupla akkora körben tudnak hatni. Az tény, hogy .nehezíti a munkát a két munkahelyi cső-, port. Ugyanakkor azonban bővíti is a látókört.

— Mindenesetre egyre kíváncsibb vagyok, vajon milyen a pártélet a főváros II. kerületének egyik körzeti alapszervezetében — jegyezte meg Fekete László.

A küldöttség hamar választ kapott kérdéseire. A pártbizottság székházában már várta őket Andrásfi Gyula, a II. kerület 7-es körzetének párttitkára.

A kecskemétiek tehát komolyan vették Kádár János ajánlását: ellátogattak egy körzetbe, ráadásul nem akármilyenbe.

Budapest II. kerületével, a Rózsadombbal alig hasonlítható össze a kecskeméti Műkertváros.

Mások az adottságok, a közéleti lehetőségek. A 120 ezer főnyi lakosságból 6400 a párttag, akiknek több mint egyharmáda körzetekben fejt ki tevékenységet. A 2400 körzeti pártalapszervezeti tag szinte csupa-csupa nyugdíjas.

— A 218 fős pártalapszerveze- tünket kilenctagú vezetőség irányítja — mondta szivarra gyújtva Andrásfi Gyula. — Egy-két adatot mondok még, hogy az elvtársak tisztában legyenek a sajátosságainkkal. Van 32 Szocialista Hazánkért kitüntetéssel bíró elvtársunk. Csaknem negyvenen végeztek magas pártiskolát : nyugdíjas tábornokok, nagykövetek, vezérigazgatók. És éppen ez a mi gyenge pontunk: ezt a hallatlan politikai tapasztalatot nem tudjuk kellőképpen felhasználni. Mondjuk meg őszintén: vannak visszahúzódó párttagjaink is. Van, aki két éve tartozik hozzánk, de még egyszer sem mondta el véleményét. Beszéltünk tehát vele: ez így nem megy tovább, ha párttag akar maradni, tessék aktivizálnia magát....

Andrásfi Gyula szavaiból sokszínű, gazdag pártélet bontakozott ki a kecskeméti látogatók előtt, elég, ha csupán a klub heti menetrendjét ismertetjük.

Hétfőn a sakkozók találkoznak. Ha új tag érkezik, egy-két ismerőssel biztos találkozik, akik megkérdik: tud-e játszani. Azt mondja, nem? No, rögtön beszervezik, mert így lesz egy ember, akitől partit nyerhetnek ... A kedd az eszperantistáké, a szerda a kártyásoké. Tizfilléres alapon ultiznak, az asszonyok közben kézimunkáznak: az abroszokat azután elbírálják, kiál- látják. Csütörtök a politikai oktatás napja.

— Mi megmaradtunk a régi kifejezésnél, a szemináriumnál. Három csoportban tartjuk, egy- egyben tizenkét-tizenhárom ember van. Az előadó tíz percnél tovább, soha nem beszél, mégis, eltart legalább két óráig: az a célunk, hogy mindenki elmond• Andrásfi Gyula.

hassa amit akar. A témákat többnyire a kerülettől kapjuk, de van, mikor időszerű kérdéseket vitatunk meg. Ilyen volt a lengyel sztrájkok kérdése. Leültünk, megbeszéltük a helyzetet. Az események megmutatták, helyesen láttuk a dolgokat — mesélte Andrásfi Gyula.

Ha sorra vennénk a különbséget a kecskeméti és a II. kerületi pártalapszervezet között, hosz- szú listát kellene írnunk, lássuk tehát inkább az azonosságokat. Itt van rögtön a nyugdíjasok kérdése.

— Az egyik vezetőségi tagunk szociális felelős — kezdte Andrási Gyula. — Munkájával népi vagyunk teljes mértékben elégedettek. Mindent maga csinál. Mondtuk neki a múltkor, alakítson egy csoportot. Miért, kérdezte, hova nem mentem el...? Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden nyugdíjast rendszeresen látogatunk, tartjuk a kapcsolatot. Tudják, minden dolog a szervezésen múlik. Amit Kádár elvtárs is mondott: az jön velünk, akit meggyőzünk. A régi, öreg párttagokat meggyőzni nem kell, mozgósítani viszont igen Az asszonyokkal ezért mindig külön beszélgetünk: hiúak, mint a nők általában. De, tegyék szívükre a kezüket, kinek nem esik jól, ha kíváncsiak a véleményére...?

A Kecskemétre vezető úton ismét élénk beszélgetés folyt az autóban. A téma' ezúttal a tapasztalatok összegzése volt. Az utasok egyetértettek abban: hasznos, a mindennapi munkában hasznosítható módszereket gyűjtöttek. Azaz — érdemes volt Kádár János kongresszusi záróbeszédének ajánlását figyelembe venni.

B. J.

mondja meg őszintén...

... ön szerint manapság miből él az ember?

Farkas János forgalmi

szolgálattevő, MÁV-állo- más, Kiskunhalas:

— Egyszer a

munkabérből, aztán meg a

másodfoglalkozásból, mert szinte mindenkinek van valami mellékes. A fizetésből ugye, arra futja, hogy szerényen-szépen megéljünk, ne legyenek napi gondjaink. De az ételen, italon, ruházkodáson felüli luxusdolgokat — gondolok itt a gépkocsira, az extrább lak- berendezési tárgyakra, külföldi utazásra stb. —, azokat már csak az egyéb munkából lehet előteremteni. Ahogy én látom: a takarítástól kezdve a különféle bedolgozáson, nőknél például varráson, kötésen keresztül a háztáji termelésig mindent vállalnak az emberek, egyéni gyarapodásuk érdekében. Hozzáteszem: ez nem baj, értelmesen köti le a szabadidőt — már aki tudja mennyi az elég, mennyit szabad, hogy ne csak gondjai legyenek, de élvezhesse is fáradozása gyümölcsét, — és hát a népgazdaság is profitál belőle.

Tehát fontos az ésszerűség! Csak annyi plusz terhet, ami egészségesen, és a pihenéssel, művelődéssel arányosan a szabadidőbe belefér. Én meg merném kockáztatni: azért is van ez a sok mellékes, mert úgy általánosságban nem tudjuk másként hasznosan eltölteni a délutánokat és a hétvégéket Sajnáljuk kárba veszni, így hát keresünk valami elfoglaltságot. Ez már egyre inkább jellemző az ipari munkásokra is. Sokszor ugyanahhoz a pénzhez túlórával is hozzájuthatna a dolgozó — de szerintem — a hivatalokban. alkalmazotti beosztásban tevékenykedőknek olykor kifejezetten jólesik egy kis mozgás, egy kis kikapcsolódás. Egyszerűbb és kívánatosabb volna persze napi nyolc óra alatt megkeresnünk mindazt, amire szükségünk van. Én hiszek abban.

hogy magasabb bérért a rendes műszakjában is többet tenne az asztalra mindenki.

Kemény Gábor tüzelőolajkiskereskedő, Izsák:

— Hogy miből? Nemcsak abból, amit hó elején a borítékban talál. A

jövedelmét

ilyen-olyan formában harminc, vagy még több százalékkal mindenki kiegészíti. Alapozom ezt arra, hogy van szerencsém megfigyelni, a vevőim kocsicseréit, ismerem a fizetésüket, tudom mennyibe kerül az autó fenntartása, és azt is, hogy ahol két gyerek van, és két átlagke- — reset, ott maximum ezer. kilométer marad havonta furikázásra. Gyakran, mondhatnám nap mint nap szemtanúja vagyok, hogy különböző pénzszerző utakra indulnak az emberek; almát visznek Pestre, sertéstápért mennek Kecskemétre, a Mihály bácsit szállítják Szegedre, kórházba, és így tovább. Tapasztalatom szerint — itt* a környéken legalábbis — örvendetesen és a vártnál gyorsabban valósították meg a kisáruterme- lésre, háztáji állattartásra vonatkozó kormányprogramot. És ez komoly bevételi forrás.

Ami viszont feltűnő, különösen az üdülőkörzetekben — és ezt nem olyan éllel mondom, hogy más szemében a szálkát is észre- veszem, magaméban a gerendát sem —, hogy bizony sokaknál nincs valós és legális mellékjövedelemmel alátámasztva a szemmel látható jómód. A kérdés —, hogy tudniillik akkor mindez miből származik — a közvélemény egyik neurotikus oldala. Az utóbbi két-három évben a nagyüzemi munkásság nagyot lépett előre a munkafegyelem javításában, így aztán — és egyébként is — nekik van a legkevesebb lehetőségük a maszekolásra, az üzletelésre. Aki például a ZIM öntödéjében lehúz nyolc órát, aligha támad kedve, marad ideje fusizni, vagy a hobbiföldet művelgetni.

Azon is érdemes volna egy kicsit, meditálni, hogy milyen társadalmi, morális viszonyokat szül az üzemi, intézményi teljesítményt befolyásoló, szabad időben végzett intenzív munka. Mert, mint említettem, akár rá van szorulva az illető, akár nincs, igyekszik valamilyen mellékesre szert tenni. Ez mostanság kialakult közfelfogás szerint dicséretes törekvés és hát az egyén javát is szolgálja. 1968-ban, amikor az anyagiasság szellemét kiszabadítottuk, én azt mondtam: nehéz lesz visszaszorítani. És tessék:* a „kaparj kurta, neked is jut” jelszó egyre elterjedtebb, elfogadottabb, s mind látványosabb formákat ölt.

Torgyik Katalin művészeti előadó.

Petőfi Sándor

Művelődési Központ, Kiskőrös:

— Koromnál és lakóhelyemnél fogva én csak a vidéki fiatalokról nyi- latkozhatom. A mi korosztályunknak is megvan az a természetes igénye, hogy szórakozás, meg kocsi, utazás és hát ez nem éppen olcsó mulatság. Véleményem szerint, amit például egy hivatalban vagy egy szellemi munkakörben fizetésnapon felvehet az ember, abból nem lehet valami fényesen kijönni. Ebből, meg sokhelyütt a szülőktől örökölt szemléletből is következik, hogy a 40—50 százalék másodállások után hajt, vagy magángazdálkodást folytat: szőlőt és bort termel — ez errefelé szinte minden családban megtalálható — apróállatot nevel, fóliázik ...

Egy másik jelentős csoport, az ifjúság kb. 30—40 százaléka, abból él — és úgy —, amit a munkahelyén kap; azt beosztva, gyűjtögetve. Ezeknek vagy a lehetőségük, vagy a tehetségük, az ambíciójuk hiányzik, és olyan is akad szép számmal, aki egész egyszerűen lusta, elkényelmesedett. Pedig ők is jobb életkörülményeket szeretnének maguknak, csakhát. úgy tűnik, a szükség önmagában nem elég súlyos kényszer és hajtóerő.

A harmadik réteget — tíz—húsz százalékra becsülöm — inkább a nagyvárosi, fővárosi gyerekek alkotják. Közülük is azok, akik egyik hónapról — sőt: egyik napról — a másikra élnek; léhán, üresen — ez a Zsebükre is érvényes —, tervezgetés, előrelátás nélkül Némelyikükben tartás sincs, igénytelenek, tutyi-mutyik: szívesebben hátrálnak meg, mintsem belevágnának valami komoly dologba. Szóval a kilátástalan útkeresés, a bizalmatlanság, a társakhoz és feladatokhoz alkalmazkodásra való képtelenség jellemzi őket. És érdekes módon legtöbbször éppen ők tartják elsőként a markukat például tanácsi lakásért és más társadalmi juttatásokért.

Lejegyezte: Kutast Ferenc

Szájukat kóccal betömték

(12.) Novemberben sor került á román csapatok Kecskemétről való kivonulására. Az antantbizottságok, valamint a román királyi hadsereggel való megállapodás szerint kiüríti Kecskemétet. A rend feletti őrködést az antantbizottság mellett a kecskeméti karhatalmak veszik át. A nemzeti hadsereg csütörtökön vonul be Kecskemétre, az ünnepélyes fogadtatás a város hatósága részéről pénteken lesz. A nemzeti hadsereg előőrseként kedden délben száz csendőr érkezett Budapestről. Ugyanezen a napon zajlott le Kecskemét kiürítésének első mozzanata, amikor a város átadása céljából az antant misszió megérkezett. A misszió gyorsvonata Félegyháza felől futott be Kecskemét állomásra, magával hozva a helybeli karhatalmat, csendőrség és rendőrség felfegyverzéséhez szükséges fegyvereket és munícióit, amelyeket az amerikai százados adott át a karhatalmi parancsnokoknak, a felfegyverzés végrehajtása érdekében. Ugyanaznap délután a nemzeti hadse•«révó, a magyar nyelv értelmezd szótára szerint; bérgyilkos, kalandor.

reg előretolt karhatalmaként a budapesti személyvonattal száz csendőr érkezett. Az antant tisztek az utóbbiak vonatának nagy késése miatt nem várakoztak, hanem a román parancsnokság s a magyar karhatalmak képviselőivel elindultak a fogolytáborok átadására. ,

A Kecskeméten internáltaknak riadót fújtak, s felsorakoztatva őket, közölték velük, hogy attól kezdve a magyar államrendőrség és csendőrség őrizete alá kerül-' nek. Hasonlóképpen megtörtént a a reáliskolai tiszti tábor, a piarista kórház és a posta átadása, majd a misszió tagjai elutaztak a városból. • .

Alig vonultak el a román csapatok, a Kecskeméti Közlöny már úgy jellemezte á helyzetet, hogy a város népe „szent lelkesedéssel várja a magyar nemzeti hadsereg dicső katonáit.” A bombasztikus megállapításokban nem volt hiány. Egyik a sok közül: „A felszabadulás utat enged annak a nagyságos erőknek, amelyek fajtánkban rejlenek, és melyek szabadon bontakozó szárnyalással fogják megépíteni az új, szabad, nagy és boldog Magyarországot.” (Hogy ezek a szép szavak miként vedlettek át vandalizmussá, azt a későbbi események fogják igazolni.)

Mindenesetre a nemzeti hadsereg az éjszaka folyamán bevonult Kecskemétre. Ezek a csapatok Lajosmizse és Kerekegyháza felől jöttek, és a Ferenc József laktanyában ütötték fel szállásukat. Ugyancsak az éjszaka érkeztek meg Szegedről a -tiszti pótkeret tagjai is.

Ünnepélyes fogadtatásukra vasárnapi napon, 1919. november

23-án került sor. Ezekkel az aktusokkal megpecsételődött az ország, a megye, Kecskemét és környéke népének sorsa. A fasizmus gátlástalan térhódítása az antant- hatalmak engedékenysége egy- irányba fogott össze: kitörölni a magyar nép emlékezetéből a Tanácsköztársaság sok eredményt és még több tervet felmutató létét, megtörni a nép önmagába vetett hitét, megvonni tőlük a jobb, a kedvezőbb holnap távlatait és megkínzott, alacsony sorba taszítani a gyárak, a földet megmunkálók sokaságát, hogy negyedszázadon át a megpróbáltatások sora következzék.

1919. november 21-én Kecskeméten a románok kimenetele után (november 16.) a magát városparancsnoknak kinevező Héjjas Iván elrendelte a Kecskemétről Lajosmizsére induló vonat átvizsgálását, az igazolvány nélkül utazók leszállítását, valamint a kommunisták elfogását és kivégzését. Ennek alapján Pataki Nándor, Francia Kiss Mihály, Danics Mihály kimentek a vasútállomásra, felszálltak a vonatra és megkezdték az igazoltatást. Néhány személynek, közöttük egy rokkant katonának nem találták rendben levőnek az igazolványait és a la- josmizsei állomáson a vonatról leszállították.

0

A rokkant katonát a vasútállomáson szabadon engedték. A la- josmizsei katonai parancsnok állítólagos . feljelentése alapján Francia Kiss Mihály és Pataki Nándor éjjel a lakásán letartóztatták Fodor Zsigmond lajosmi- zsei kereskedőt, majd negyedmagával három szekéren Kisnyír irányába, Jenei József tanyájára vitték. Innen M. Kiss József tanyájára álltak odébb, ahol az áldozatokat kirabolták, és egy istállóba bezárták. Francia Kiss Mihály. Pataki Nándor és társai a velük együtt odaérkező Jenei Józsefnek meghagyták, hogy a foglyokat tegye el láb alól. Ennek alapján Jenei József és a késő esti órákban odaérkező Sutus Mihály éjjel tíz óra tájban a foglyokat az istállóból egyenként előszólitották. földreteperték őket, s fejszecsapásokkal agyonverték. Ezután a marhaakolban a szemét alá gödröt ásva, valamennyiüket elföldelték.

Blank Artur nyomdai üzemvezető — akire gyanú terelődött — az ügyészségen tett vallomásában elmondotta: „Az való, hogy leszerelésem után néhányszor megfordultam Kecskeméten, a Kossuth téri római katolikus bérház

II. emeletén volt „Bagolyvárnak nevezett, Szabó Antal pénzügyi főtanácsos bérleményét képező magánlakásban, ahol italozások folytak, és ahol néhai Kiss József árvaszéki ülnök. Dávid Nándor volt százados. Krisch József ügyvédjelölt — azóta mind elhalt — egyénekkel találkoztam. de ezekkel az emberekkel — állította Blank — semmi olyan beszélgetést nem folytattam, amelyek az 1919 és az ezt követő évek politikai gyilkosságaival lettek volna összefüggésben”.

Tagadta a gyilkos akcióban való részvételét. Azt azonban kénytelen volt elismeri, hogy Kecskemétről Lajosmizsén át Budapestre igyekezett a hajnali 3 óraikor induló vonattal, a nyomda részére való bevásárlás céljából. „Lajosmizse előtt a fülkébe bejött egy főhadnagy három polgári ruhás emberrel, és engem is igazolásra szólítottak fel. Lajosmizsén leszállítva néhányunkat, a községházára kísértek. Ott láttam Neubauer Izidor gyufagyári igazgatót. Nemes Gusztáv reáliskolai tanárt. Wertheimer nevű biztosítási ügynököt. Talán egy óra múlva mindannyiunkat feltettek kocsira és Kecskemét irányába indultunk. A kocsik Kisnyír környékén megálltak. A kocsiról leszállították az előbb felsoroltakat, míg én két másik ismeretlennel és a kocsisokkal kint maradtam a kocsik körül."

Francia Kiss Mihály beismerte, hogy részt vett a vonaton történt letartóztatásokban, és a letartóztatottaknak M. Kiss- tanyájára való szállításában, de tagadta, hogy a kivégzésekben részt vett volna. Annyit azonban beismert, hogy az áldozatok kivégzésére a parancsot az ő jelenlétében adták. Védekezés szerint ő is parancsra cselekedett. Ez a parancs nemcsak az igazoltatásra és a letartóztatásra szólt, hanem arra is, hogy a gyanús egyéneket ki kell végezni. Tehát Francia Kiss már a vonaton történt letartóztatáskor és méginkább a félreeső tanyára való elhurcoláskor is tudta, hogy az embereket kivégzés céljából fogták össze.

Váry Albert nyugalmazott ko- ronaügy ész-helyettes tanúkihallgatása során, többek között a következőkről beszélt: „A lajosmi- zsei esettel kapcsolatban Pataki Nándor. Danics Mihály, Jenei József, Monori Kiss, Sutus, valamint Francia Kiss Mihály voltak gyanúsítva. Emlékezetes számomra, hogy a vonatról leszállított áldozatokat istállóba zárták, ahol értékeiket elrabolták tőlük. Egy vallomás szerint Pataki Nándor és Francia Kiss Mihály utasították embereiket, hogy a vonatról le- szállítottaKat meg kell gyilkolni. Ez ügyben még Zana László neve is felmerült a tettesek között. Akkor azonban nemcsak Danics Mihályt, hanem Francia Kisst sem engedték letartóztatni. Az Volt a benyomásom, hogy Danicsot és Francia Kiss Mihályt a fölöttes hatóságok, illetve a felsőbb hatalom védelmébe vette. Nevezettek a Héilas-különítmény tagjai voltak. A nyomozás későbbi során ezt a különítményt katonai alakulatnak minősítették, es így az ügyészség nem járhatott el a különítménytagokkal szemben

Szubjektív érzésem az volt, hogy Héjjas Iván személye magasabb védelem alatt állt... Az bizonyos, hogy az említett időben lehetett valami titkos társulat (pl. Etelkö- zi szövetség), amely a gyilkosok védelmére kelt.”

Váry így folytatta: ..... A la- josmizsei ügyet kinyomoztuk, de az összes iratot katonai ügyészségnek kellett átadni azon a címen, hogy a gyanúsítottakat katonáknak minősítették. Véleményem szerint és .az akkori általános felfogás szerint is a Héjjas- különítmény tagjai nem voltak katonák. Ennek ellenére úgy tekintették őket, mintha katonák lettek volna. Amikor . a felsőbb hatalom észrevette, hogy Bethlen István miniszterelnök komolyan foglalkozik a kérdéssel (ez volt a konszolidáció kezdete) nem volt mást tennie, mint bármilyen módon elvenni tőlünk az ügyeket... A lajosmizsei ügyben 1922 februárjában folyt le a nyomozás. Magam ez ügyben tovább nem nyomoztam. mert felmentésemet kértem, illetve a kapott megbízásomat visszaadtam. Úgy tudom, hogy felmentésem után Kovács Péter legfőbb államügyész-he- lyettes folytatta a nyomzást a kecskeméti és környéki atrocitások ügyében. 1922 áorilisában mentettek fel. Nem sokkal később Kovács Pétert is felmentették megbízása alól.”

Az Est című lap 1919. december 17-én a következőket írta: „A boncolás eredményeként megállapították, hogy fejszecsapásokkal verték őket agyon, kezeik kábeldróttal úgy voltak összekötözve; hogy a drótokat a kéz fején is keresztülhúzták, a szájukat kóccal betömték, és alsónadrágban, minden ruha nélkül elföldelték őket. A boncolás szerint az áldozatok közül kettő: Fodor Zsigmond és Neubauer Izidor még élt, amikor a földbe beásták őket.”