Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-02 / 231. szám
1980. október l. • PETŐFI NEPE • S Üzempróba a bébiételgyárban Hétfőn megkezdődött a Kecskeméti Konzervgyárban a bébiételgyár üzempróbája. Az új gyárrészleg magasfokúan gépesített, ahol emberi kéz nem nyúl a termékhez. Az üzemben dolgozók a termelési folyamatokat automati- kákkal irányítják. A beruházási összegekből is a gépesítettség foka tűnik szembe, hiszen a mintegy 300 millió forintos ráfordítás csaknem 90 százalékát a feldolgozó berendezésekre költötték. Jelenleg a gépsorok szállítóinak szerelői, mérnökei — közöttük angolok, nyugatnémetek, osztrákok — ellenőrzik a berendezések működését, illetve végső beállításukon fáradoznak. Az új üzem dolgozói a gépek kipróbálása alatt pontosan azokat a műveleteket végzik, mintha már termelnének. A televízió munkatársaival együtt mi is kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy még be lehetett menni az egyes üzemrészekbe. Amikor ugyanis megkezdődik a bébiételgyártás már csak az üvegfalakon át lehet , betekinteni, a rendkívül magas szintű higiéniai követelmények miatt. A látottakról képes riportban számolunk be. • Az üvegmosó berendezés • Kmelőszei kezettel rakják a félkész terméket a • Műszerekkel is vizsgálják a feldolgozásra váró futószalagra. anyag minőségét. • A vezérlőpultokon programkártyák irányítják a receptek szerinti gyártási folyamatokat. A berendezéseket a nyugatnémet Stephan cég szállította. (Tóth Sándor felvételei) VAJDASÁGI MAGYAR ÍRÓ DRÁMÁJA A KELEMEN LÁSZLÓ SZÍNPADON • A színésztrupp .és Csömöre bácsi (Kiss Jenő). (Straszer András felvétele) Magyarországi bemutató Tolnai Ottó: Végeladás A kiszemelt főszereplő sajnálatos betegsége miatt maradt el Tolnai Ottó Végeladás című négyrészes játékának kecskeméti ősbemutatója. így először Újvidéken került színre a Mák Ferenc méltató cikke szerint „a legteljesebb, a legdrámaibb vajdasági magyar dráma”. A Virág Milhály rendezésében előadott mű élénk visszhangot keltett. Akadtak lelkes hívek és fanyalgó hümmögetők. Nyilván így lesz nálunk is, hiszen az el- vontabb, a szokványos színpadi megoldásokat mellőző, a külső történések ábrázolása helyett a lélek, a létezés belső mozgásaira ügyelő — minek is' mondjam — írói magatartás, stílus a szokat- lanság újságával vonz vagy riaszt. Kit magával ragad, kit eltávolít Csömöre bácsi utolsó számadásától. Van aki szívesen veszi, ha valóságosan is bevonják a játékba, ha a szerző lelke színpadán játszatja el a konfliktust, van aki viszolyog a „mástól”, ingerük a válasz nélkül maradt kérdések. Ne legyenek illúzióink! Az Új symposion 1978 szeptemberi számában közölt Végeladás előtt olvasható rövid bevezetőben Tolnai tömören összefoglalta indítékait, célját. „E négy, hosz- szabb-rövidebb részből álló, valójában in kább álló-‘képekre, mint történésre-cselekményre törekvő játék megírására egy öreg kanizsai bácsi inspirált, akinek sikerült megállnia, mint egy nagy fának, nehéz, viharos sorsa közepette — Felsőjárás-széli tanyánkra nála vásároltunk evőeszközöket, ágyat, tükröt —•. írás közben is többször meglátogattam ... az alakok és a történet mégiscsak teljes egészében kitalált, ahogyan mondani szokták: semmi köze a valósághoz...” A már idézett Mák Ferenc ugyané számban található szabálytalan jegyzeteiben is azt fejtegeti, hogy a múlt bennünk van, a történelem hasonlóként. „Csömöre bácsi utolsó számadásának vagyunk a tanúi. Egyenként veszi számba az őt körülvevő tárgyakat ... minden egyes darabhoz életének valamely eseménye tapad, így a vallásos szertartásra emlékeztető aktus a történelem inkamációjává válik... És a nagy rendcsinálás pillanatában megjelenik a színészsereg, hogy ,az ócska vashatos’ fölött eltáncolja a haláltáncot.” Még a mindent kiérlelő főpróbák előtt kérdeztem Tömöry Pétert arról, hogy mit jelent a rendező és a néző számára a mű alcímében a „játék a térképpel” megjelölés. — Az ősbemutatón kimaradt Tolnai Ottónak a térkép és a művészetek viszonyát taglaló szakszerű, szép esszéje. Mi a szerző szándékával egyezően előadjuk az értekezést: az ezt követő játékok tételeinek bizonyítékai. Reméljük: színiháznak érzi majd a közönség a Flórián László (szín- igazgató) tolmácsolásában hallható fejtegetést és megértik, átérzik kérése jelentőségét: „hajoljanak a játék fölé, igen hajoljanak fölé — mert hiszen afféle anatómiai órán vagyunk ...” A színpadot beborító földtérkép előtt, glóbuszban rajzolódik ki hitünk szerint a közép-kelet- európai kisemberek létének kartográfiája. — Miért hangsúlyozta a középkelet-európai kisember szavakat? — Az Újvidéken élő jeles költő régóta hiányzó sorsdrámát írt. Jó; kell dráma Kossuthról, Gorkijról, Görgeyről, de a tankönyvekben utalásszerűén említett kisemberekről is. Ök írják a történelmet. Tolnai Ottónál egy jellegzetes Duna-táji, a század nagy eseményeit résztvevőként megélő, intellektuális fogékonyságú parasztember (Kiss Jenő játssza) gondolatvilága bontakozik ki előttünk elvontan és tárgyiasulva. — Korábbi beszélgetésünkben, meg a Forrás tavaly decemberi számában megjelent naplórészletében is jelezte a Végeladás időszerűségét. — Úgy mondanám: állandósult időszerűségét. Az öreg tárgyaival emlékeit, a történelmi tudat egy- egy darabkáját is átadja a vásárlónak, a megajándékozottnak. Ö mindinkább kiüresedik, de kérdés, hogy mit kezdenek az utódók a tapasztalásokkal, a megélt élményekkel, szükségük van-e a használati értéken kívüli értékeikre. Mit kezd vele magánya föloldója, a Borbély (Balogh Tamás), mit kezdenek vele a Nincs maradás előadására készülő, a létezéstől búcsúzó öreg paraszt életét boncoló, ugyanakkor önmagukkal is kísérletező színészek? Mi vár az örökségre? Nagy kérdés, nagy felelősség! H. N. Hajnal a piacon... Nincs még öt óra. Épp, hogy dereng. A Sétatér évszázados fáin turbékol a vadgalamb. Fázósan húzza össze kopott ballonkabátját egy középkorú asszony, reggeli műszakba indul. A csarnok előtti piactéren viszont már öt órakor nagyüzem van. Adnak- vesznek az emberek. Lódul a keddi hetipiac. Nem annyira, mint nyáron, amikor nem sürget a betakarítás, a krumpli-, az almaszedés, a kukoricatörés, a szőlőszüret ... □ □ □ Negyed hat. CY-os forgalmi rendszámú, kopott, kivénhedt, Warszawa. Testes, fiatal legény diót rak a saroglyába. Egyik ládát a másik után, sőt zsákokiban is. Egy családnak néhány évre elég volna a diós bejglihez. Rövid diskurzus a helypénzszedő- vel, hogy tulajdonképpen ez a hajnali piac még nem is piac, meg hogy már megy is... — Gondolom, viszi tovább valahová — jegyzem meg hangosan, hogy hallja a Warszawás. Gyanakodva végigmér, aztán úgy tartja, jobb a békesség. — Nem viszem én sehová, a családnak lesz. — Leiké rajta, zárjuk a diskurzust. Ennyiben maradtunk ... □ □ □ iFél hat múlt néhány perccel. A piaci csarnok Nagykőrösi utca felőli ajtaja még zárva. Az üvegen át viszont látni, hogy bent készülődnek. Várják, fogadják az első vevőt. A csarnokba bejutni csak a másik oldalról lehet. Van aki ci- bolja a necczsákba töltött paprikát, mások kiskocsival viszik a szilvát, almát, körtét. A virágüzlettel szemben az első asztalnál fejkendős asszony. Gombát árul. Nem is akármilyet. Gyönyörű, szépen fejlett példányokat, vargányát és őzláb gombát. Előttem egy vevő fél kilót vesz harmincért. — Hol szedte ezeket, szépek — dicsérem a portékát — Nagykőrösön, az erdőben — érkezik a válasz. — Gombavizsgálónak is látnia kellene... — Maga még föl se ébredt, amikor megnézte Imre — mondja indulatosan, és közben mutatja is róla az írást. — Korán kelhetett ma ... — Hajnali fél háromkor. Biciklire ültem és bekarikáztam Kőrösről. De mondja már, miféle szerzet maga, hogy kérdezget csak, vásárolni meg nem akar. — Ez látszik rajtam? — Messziről... □ □ □ A csarnok előtti téren és a csarnokban is egészséges, fél ök- lömnyi almapaprikát mérnek az őstermelők, kilónként 12—13 forintért. A ZÖLDÉRT standján a fonnyadt, félig piros, ütődött, apró almapaprikának tizenhat forint kilója. Nehéz dolguk lesz az ott dolgozóknak, ha árában el akarják adni azt a portékát. Nem hagy a kíváncsiság. — Komolyan gondolják, hogy tizenhatért elkel a paprika? Buta, provokatív kérdés, a válasz annál diplomatikusabb. — Nem, dehogy is, csak „vé,- letlenül” ott maradt az ártábla, és különben is másodosztályú, át kell válogatni,.. Rendőrautó ’kanyarodik a Nagykőrösi utca felé. Mint amikor verebek közé követ hajítanak, a csoport szétrebben néhány pillanatra, de aztán újra megy a mutogatás. Csinos fiatal lány, rádiót árul. Nézegetem, próbálom szóra bírni a készüléket. Nem sikerül. — Mennyi — kérdezem. — Hetszáz — mondja „tökéletes magyarsággal”, de közben ujjúval már rajzolja is ,a hetest a lévegőbe. — Sok — mondom. — Nem ertem — mondja a nő. Aztán csak addig forgatja a gombokat, hogy recsegve megszólal a készülék. — ötszáz — adja alább a nő. Felelni siji.cs időm, mert a rádió végképp elhallgat. A nő mérges. Nem is kicsit. Bizonyos benne, hogy ebből üzlet ma már nem lesz. Aztán mentőötlete támad. — Van másik — mutat egy újabb masinára, amit a táskájából kotor elő ...' Desodor, mechanikus autópumpa, Stomil gumiköpeny, anorák, giccsesre csiszolt borostyán, kölni több fajta, melltartó, bugyi, zakó többféle, ki tudja felsorolni. Az egyik férfi kezében aranynak tűnő karcsa- tok. Bátor ember, aki itt vásárol ... □ □ □ Csáky utca, baromfipiac. Több az eladó, mint a vevő. Párba kötött csirke. Lehetnek úgy együtt alig kilósak. — Mennyibe mondja? — Százhúszért a kettőt. — Nem sok ez egy kicsit? — Azért mondok * ekkorát lelkem, hogy alkudhasson belőle. Vevőt keres a mellette áruló asszony is. — Ezt emelje meg bogaram, ez nem látott csak kukoricát, érzi a súlyát mennyi vél nehezebb? És odaadom egy százasért. A fejkendős öregasszony mérgesen néz a másikra. — Nem akart ez vásárolni, csak bámészkodik — nyugtatják ‘egymást. □ □ □ Faragó Ferencnek, a piacke- zelőség vezetőjének irodájában egy női táska. Benne egy/ kisebb női táska, aztán bugyelláris, aprópénzzel, aztán egy másik ötvenessel, százasokkal. Szerencse, hogy találnak egy nyugtát is, így fél perc múlva a hangosan beszélő hívja a tulajdonost. Középkorú, testes asszony sietve jön. restelli, hálálkodik, örül. A majd ezer forintért férjének akart csizmát venni. Most még jó kezekbe került a táska ... □ □ .□ A piackezelőség vezetője úgy sumázza, hogy ez a keddi nap alig közepes volt, majd pénteken és vasárnap. Akkor többen lesznek. Azt kellene megírnia — mondja —, hogy mekkora gondunk van olyankor. Az autósok nem lelnék parkírozót, csak nagyon messze a piactól..'. Szabó Pál Miklós
