Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-02 / 231. szám

1980. október l. • PETŐFI NEPE • S Üzempróba a bébiételgyárban Hétfőn megkezdődött a Kecske­méti Konzervgyárban a bébiétel­gyár üzempróbája. Az új gyár­részleg magasfokúan gépesített, ahol emberi kéz nem nyúl a ter­mékhez. Az üzemben dolgozók a termelési folyamatokat automati- kákkal irányítják. A beruházási összegekből is a gépesítettség fo­ka tűnik szembe, hiszen a mint­egy 300 millió forintos ráfordítás csaknem 90 százalékát a feldolgo­zó berendezésekre költötték. Je­lenleg a gépsorok szállítóinak szerelői, mérnökei — közöttük angolok, nyugatnémetek, osztrá­kok — ellenőrzik a berendezések működését, illetve végső beállítá­sukon fáradoznak. Az új üzem dolgozói a gépek kipróbálása alatt pontosan azokat a műveleteket végzik, mintha már termelnének. A televízió munka­társaival együtt mi is kihasznál­tuk azt a lehetőséget, hogy még be lehetett menni az egyes üzem­részekbe. Amikor ugyanis meg­kezdődik a bébiételgyártás már csak az üvegfalakon át lehet , be­tekinteni, a rendkívül magas szin­tű higiéniai követelmények miatt. A látottakról képes riportban számolunk be. • Az üvegmosó berendezés • Kmelőszei kezettel rakják a félkész terméket a • Műszerekkel is vizsgálják a feldolgozásra váró futószalagra. anyag minőségét. • A vezérlőpultokon programkártyák irányítják a receptek szerinti gyártási folyamatokat. A berende­zéseket a nyugatnémet Stephan cég szállította. (Tóth Sándor felvételei) VAJDASÁGI MAGYAR ÍRÓ DRÁMÁJA A KELEMEN LÁSZLÓ SZÍNPADON • A színésztrupp .és Csömöre bácsi (Kiss Jenő). (Straszer András felvétele) Magyarországi bemutató Tolnai Ottó: Végeladás A kiszemelt főszereplő sajnála­tos betegsége miatt maradt el Tolnai Ottó Végeladás című négy­részes játékának kecskeméti ős­bemutatója. így először Újvidé­ken került színre a Mák Ferenc méltató cikke szerint „a legtel­jesebb, a legdrámaibb vajdasági magyar dráma”. A Virág Milhály rendezésében előadott mű élénk visszhangot keltett. Akadtak lelkes hívek és fanyalgó hümmögetők. Nyilván így lesz nálunk is, hiszen az el- vontabb, a szokványos színpadi megoldásokat mellőző, a külső történések ábrázolása helyett a lélek, a létezés belső mozgásaira ügyelő — minek is' mondjam — írói magatartás, stílus a szokat- lanság újságával vonz vagy riaszt. Kit magával ragad, kit eltávolít Csömöre bácsi utolsó számadásától. Van aki szívesen veszi, ha valóságosan is bevonják a játékba, ha a szerző lelke szín­padán játszatja el a konfliktust, van aki viszolyog a „mástól”, in­gerük a válasz nélkül maradt kérdések. Ne legyenek illúzióink! Az Új symposion 1978 szeptem­beri számában közölt Végeladás előtt olvasható rövid bevezetőben Tolnai tömören összefoglalta in­dítékait, célját. „E négy, hosz- szabb-rövidebb részből álló, va­lójában in kább álló-‘képekre, mint történésre-cselekményre tö­rekvő játék megírására egy öreg kanizsai bácsi inspirált, akinek sikerült megállnia, mint egy nagy fának, nehéz, viharos sorsa kö­zepette — Felsőjárás-széli ta­nyánkra nála vásároltunk evő­eszközöket, ágyat, tükröt —•. írás közben is többször meglátogat­tam ... az alakok és a történet mégiscsak teljes egészében kita­lált, ahogyan mondani szokták: semmi köze a valósághoz...” A már idézett Mák Ferenc ugyané számban található sza­bálytalan jegyzeteiben is azt fej­tegeti, hogy a múlt bennünk van, a történelem hasonlóként. „Csö­möre bácsi utolsó számadásának vagyunk a tanúi. Egyenként ve­szi számba az őt körülvevő tár­gyakat ... minden egyes darab­hoz életének valamely eseménye tapad, így a vallásos szertartás­ra emlékeztető aktus a történe­lem inkamációjává válik... És a nagy rendcsinálás pillanatában megjelenik a színészsereg, hogy ,az ócska vashatos’ fölött eltán­colja a haláltáncot.” Még a mindent kiérlelő főpró­bák előtt kérdeztem Tömöry Pé­tert arról, hogy mit jelent a ren­dező és a néző számára a mű al­címében a „játék a térképpel” megjelölés. — Az ősbemutatón kimaradt Tolnai Ottónak a térkép és a mű­vészetek viszonyát taglaló szak­szerű, szép esszéje. Mi a szerző szándékával egyezően előadjuk az értekezést: az ezt követő já­tékok tételeinek bizonyítékai. Re­méljük: színiháznak érzi majd a közönség a Flórián László (szín- igazgató) tolmácsolásában hall­ható fejtegetést és megértik, át­érzik kérése jelentőségét: „hajol­janak a játék fölé, igen hajolja­nak fölé — mert hiszen afféle anatómiai órán vagyunk ...” A színpadot beborító földtér­kép előtt, glóbuszban rajzolódik ki hitünk szerint a közép-kelet- európai kisemberek létének kar­tográfiája. — Miért hangsúlyozta a közép­kelet-európai kisember szavakat? — Az Újvidéken élő jeles költő régóta hiányzó sorsdrámát írt. Jó; kell dráma Kossuthról, Gor­kijról, Görgeyről, de a tanköny­vekben utalásszerűén említett kisemberekről is. Ök írják a tör­ténelmet. Tolnai Ottónál egy jel­legzetes Duna-táji, a század nagy eseményeit résztvevőként meg­élő, intellektuális fogékonyságú parasztember (Kiss Jenő játssza) gondolatvilága bontakozik ki előt­tünk elvontan és tárgyiasulva. — Korábbi beszélgetésünkben, meg a Forrás tavaly decemberi számában megjelent naplórészle­tében is jelezte a Végeladás idő­szerűségét. — Úgy mondanám: állandósult időszerűségét. Az öreg tárgyaival emlékeit, a történelmi tudat egy- egy darabkáját is átadja a vá­sárlónak, a megajándékozottnak. Ö mindinkább kiüresedik, de kérdés, hogy mit kezdenek az utódók a tapasztalásokkal, a meg­élt élményekkel, szükségük van-e a használati értéken kívüli érté­keikre. Mit kezd vele magánya föloldója, a Borbély (Balogh Ta­más), mit kezdenek vele a Nincs maradás előadására készülő, a létezéstől búcsúzó öreg paraszt életét boncoló, ugyanakkor ön­magukkal is kísérletező színé­szek? Mi vár az örökségre? Nagy kérdés, nagy felelősség! H. N. Hajnal a piacon... Nincs még öt óra. Épp, hogy dereng. A Sétatér évszázados fáin turbékol a vadgalamb. Fázósan húzza össze kopott ballonkabát­ját egy középkorú asszony, reg­geli műszakba indul. A csarnok előtti piactéren viszont már öt órakor nagyüzem van. Adnak- vesznek az emberek. Lódul a ked­di hetipiac. Nem annyira, mint nyáron, amikor nem sürget a be­takarítás, a krumpli-, az alma­szedés, a kukoricatörés, a szőlő­szüret ... □ □ □ Negyed hat. CY-os forgalmi rendszámú, kopott, kivénhedt, Warszawa. Testes, fiatal legény diót rak a saroglyába. Egyik lá­dát a másik után, sőt zsákokiban is. Egy családnak néhány évre elég volna a diós bejglihez. Rö­vid diskurzus a helypénzszedő- vel, hogy tulajdonképpen ez a hajnali piac még nem is piac, meg hogy már megy is... — Gondolom, viszi tovább va­lahová — jegyzem meg hangosan, hogy hallja a Warszawás. Gyanakodva végigmér, aztán úgy tartja, jobb a békesség. — Nem viszem én sehová, a családnak lesz. — Leiké rajta, zárjuk a dis­kurzust. Ennyiben maradtunk ... □ □ □ iFél hat múlt néhány perccel. A piaci csarnok Nagykőrösi utca felőli ajtaja még zárva. Az üve­gen át viszont látni, hogy bent készülődnek. Várják, fogadják az első vevőt. A csarnokba bejutni csak a másik oldalról lehet. Van aki ci- bolja a necczsákba töltött papri­kát, mások kiskocsival viszik a szilvát, almát, körtét. A virágüzlettel szemben az el­ső asztalnál fejkendős asszony. Gombát árul. Nem is akármilyet. Gyönyörű, szépen fejlett példá­nyokat, vargányát és őzláb gom­bát. Előttem egy vevő fél kilót vesz harmincért. — Hol szedte ezeket, szépek — dicsérem a portékát — Nagykőrösön, az erdőben — érkezik a válasz. — Gombavizsgálónak is látnia kellene... — Maga még föl se ébredt, amikor megnézte Imre — mond­ja indulatosan, és közben mutat­ja is róla az írást. — Korán kelhetett ma ... — Hajnali fél háromkor. Bi­ciklire ültem és bekarikáztam Kőrösről. De mondja már, miféle szerzet maga, hogy kérdezget csak, vásárolni meg nem akar. — Ez látszik rajtam? — Messziről... □ □ □ A csarnok előtti téren és a csarnokban is egészséges, fél ök- lömnyi almapaprikát mérnek az őstermelők, kilónként 12—13 fo­rintért. A ZÖLDÉRT standján a fonnyadt, félig piros, ütődött, apró almapaprikának tizenhat forint kilója. Nehéz dolguk lesz az ott dolgozóknak, ha árában el akarják adni azt a portékát. Nem hagy a kíváncsiság. — Komolyan gondolják, hogy tizenhatért elkel a paprika? Buta, provokatív kérdés, a vá­lasz annál diplomatikusabb. — Nem, dehogy is, csak „vé,- letlenül” ott maradt az ártábla, és különben is másodosztályú, át kell válogatni,.. Rendőrautó ’kanyarodik a Nagy­kőrösi utca felé. Mint amikor ve­rebek közé követ hajítanak, a csoport szétrebben néhány pilla­natra, de aztán újra megy a mu­togatás. Csinos fiatal lány, rádiót árul. Nézegetem, próbálom szóra bírni a készüléket. Nem sikerül. — Mennyi — kérdezem. — Hetszáz — mondja „tökéle­tes magyarsággal”, de közben uj­júval már rajzolja is ,a hetest a lévegőbe. — Sok — mondom. — Nem ertem — mondja a nő. Aztán csak addig forgatja a gombokat, hogy recsegve megszó­lal a készülék. — ötszáz — adja alább a nő. Felelni siji.cs időm, mert a rá­dió végképp elhallgat. A nő mér­ges. Nem is kicsit. Bizonyos ben­ne, hogy ebből üzlet ma már nem lesz. Aztán mentőötlete támad. — Van másik — mutat egy újabb masinára, amit a táskájá­ból kotor elő ...' Desodor, mecha­nikus autópumpa, Stomil gumi­köpeny, anorák, giccsesre csiszolt borostyán, kölni több fajta, mell­tartó, bugyi, zakó többféle, ki tudja felsorolni. Az egyik férfi kezében aranynak tűnő karcsa- tok. Bátor ember, aki itt vásá­rol ... □ □ □ Csáky utca, baromfipiac. Több az eladó, mint a vevő. Párba kö­tött csirke. Lehetnek úgy együtt alig kilósak. — Mennyibe mondja? — Százhúszért a kettőt. — Nem sok ez egy kicsit? — Azért mondok * ekkorát lel­kem, hogy alkudhasson belőle. Vevőt keres a mellette áruló asszony is. — Ezt emelje meg bogaram, ez nem látott csak kukoricát, érzi a súlyát mennyi vél nehezebb? És odaadom egy százasért. A fejkendős öregasszony mér­gesen néz a másikra. — Nem akart ez vásárolni, csak bámészkodik — nyugtatják ‘egy­mást. □ □ □ Faragó Ferencnek, a piacke- zelőség vezetőjének irodájában egy női táska. Benne egy/ kisebb női táska, aztán bugyelláris, ap­rópénzzel, aztán egy másik ötve­nessel, százasokkal. Szerencse, hogy találnak egy nyugtát is, így fél perc múlva a hangosan be­szélő hívja a tulajdonost. Középkorú, testes asszony siet­ve jön. restelli, hálálkodik, örül. A majd ezer forintért férjének akart csizmát venni. Most még jó kezekbe került a táska ... □ □ .□ A piackezelőség vezetője úgy sumázza, hogy ez a keddi nap alig közepes volt, majd pénteken és vasárnap. Akkor többen lesznek. Azt kellene megírnia — mondja —, hogy mekkora gondunk van olyankor. Az autósok nem lelnék parkírozót, csak nagyon messze a piactól..'. Szabó Pál Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents