Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-30 / 229. szám

1980. szeptember 30. t PETŐFI NÉPE # 3 Kitüntetések a fegyveres erők napja alkalmából A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa a fegyveres erők napja alkalmából Sánta Ferenc rendőr alezredesnek a Vörös Csil­lag Érdemrendet, Molnár György rendőr alezredesnek Kiiyáló Szol­gálatért Érdemrendet adományoz­ta. A Munkásőrség Országos Pa­rancsnoka, dr. Fehér Géza rendőr ezredest a Munkásőr Emlékjel- vénnyel tüntette ki, Hétfőn délután Kecskeméten a fegyveres erők klubjában kitünte­tési ünnepséget rendezett a me­gyei rendőr-főkapitányság. Dr. Fehér Géza rendőr ezredes, me­gyei főikapitány ez alkalommal nyújtotta át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Kas­sai József rendőr őrnagynak, Bakró István rendőr főhadnagy­nak és Mintái József rendőr zász­lósnak. E kitüntetés ezüst fokoza­tát kapta: Vékony Károly és Paór Ödön rendőr őrnagyok, dr. Hor­váth Ferenc és Rádics András rendőr századosok, Bárány József és Kisgyörgyei István rendőr zászlósok, Bense Gábor, Takács József, Szőke Ferenc, Jenei Ká­roly, Mészáros József, Lajos Ist­ván rendőr főtörzsőrmesterek. Bronz fokozatát kapták: Sz. Ko­vács Ferenc rendőr hadnagy, Fá­bián László rendőr zászlós, Ju­hász János és Sáfár Gyula rendőr főtörzsőrmesterek. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntették ki: Tere- ánszki Jánosné rendőr alezredest, Szanyi Sándor rendőr őrnagyot, Kreidli Árpád rendőr századost, Bencses László rendőr főhadna­gyot, Kalló István, Kocsis József, Gubényi István rendőr hadnagyot, Probojácz Miklós, Török István, Keskeny Imre, Kovács Márton, Föl­di János, Bácsfalvi István rendőr főtörzsőrmestereket. Ezüst foko­zatában tizennyolcán részesültek, bronz fokozatát pedig egy rendőr tiszthelyettes kapta. A honvédel­mi miniszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitün­tetést adományozta Szabó János rendőr -őrnagynak. Kiváló Mun­káért kitüntető jelvényt kapott Kovács Ferencné. •ni a : helügymínis-Zter a közlekedés­éi közbiztonság megóvásában vég­zett társadalmi munkájuk elis­meréseként a Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntette ki Szabó János mérnök alezredest és Berta Kálmán honvéd őrna­gyot. Kiváló Társadalmi Munká­ért érmet kapott Végh Lajos munkásőr százados, Szűcs Ferenc munkásőr hadnagy, Bagi Ernö-és Gerébi Gyula munkásőr. Ugyan­ebben a kitüntetésben részesítet­tek még tizenhat önkéntes ren­dőrt. A Határőrség kiskunhalasi ke­rületénél ugyancsak hétfőn dél­után emlékeztek meg a fegyveres erők napjáról. Vasmanszki Ká­roly alezredes, a határőrkerület parancsnoka kitüntetéseket nyúj­tott át. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem ezüst fokozatában ré­szesült Farkas Pál zászlós. Köz- biztonsági Érem ezüst fokozatát kapta Szabó Zoltán százados, An- csin Pál főhadnagy, Kalmár End­re főhadnagy, Dankó István al­hadnagy, Klavatity Mátyás zász­lós, Hajagos Ferenc zászlós, Sekk Lajos zászlós, Szemerédi József főtörzsőrmester. Bronz fokozatá­val tüntették ki Somogyi' Gyula törzsőrmestert és Ságvári Mária polgári alkalmazottat. A Munkásőrség megyei parancs­noksága hétfőn a kora esti órák­ban tartott ünnepséget, ahol meg­jelent Hegedűs István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancsnoka kitüntetése­ket nyújtott át. Az újonnan ala­pított Fegyvenbarátságért Érdem­érem árany fokozatát kapta: Gu- szev Gennadij Vasziljevics és Ju- nicsenko Vladimir Nyikitovics al­ezredes. Ezüst fokozatát: Veres- csők Nyikolaj Pavlovics főhad­nagy. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatában ré­szesült Gál Gyula, Jakus István, dr. Mátyus Gábor, dr. Gréczy Im­re, Farkas Imre, Fábián József, Ajpli Mihály, Fazekas Béla, Ha- szonits Ferenc, Aranyosi Mihály, Kardos Sándor, Jancsó Gyula, Czeffer Lajos. E kitüntetés ezüst fokozatát kapta Cs. Juhász Ká­roly, Nagy Sándor, Garzó Lajos, Molnár József, Salamon József, Béni József, Guth János, Erdélyi Gyula, Kondi Sándor,' Csefkó László, dr: Szántó István, Hasziló József. Bronz fokozatát tizenegy munkásőr kapta meg. Munkásőr Emlékjelvényt ado­mányoztak Gorosko Nyikolaj Ro- manovits és Szokolov Diszan Szergejévics őrnagynak, Nincsics Sándornak, Boros Istvánnak, dr. Csatári Lajosnak, Kiss Józsefnek, Makán Jánosnénak, Horváth An­talnak, Tóth József honvéd alez­redesnek, Kárász János határőr őrnagynak, Dobák Vince rendőr századosnak, Kun Gábornak és Acs Eszternek. KÉPERNYŐ Ismétlések Közönségcsalogató fogásként harsogják moziplakátok: Közkí­vánatra megismételve. A tévé a legritkábban hirdeti falragaszo- koiiv valamelyik műsorát, de az ajánló előzetesekben is ritkán hi­vatkoznak nézői óhajokra. A kívánságműsorok szerkesztői tanúsíthatják, hogy milyen sokáig fennmarad egy-egy jó szám em­léke. Tíz-tizenöt esztendeje su­gárzott jeleneteket követelnek új­ból a képernyőre! Újabban mind többször talál­kozunk másfajta ismétlésekkel. Egy-három esztendeje vetített té­vé-játékok, dokumentumriportok kerülnek elő a dobozból. Egyiket- másikat érzésem szerint jobban fogadja a közönség, mint „új ko­rában”. (Szívesen olvasnám, halla­nám a Tömegkommunikációs Ku­tatóközpont vonatkozó adatait.) A jól megcsinált, színvonalas mű­vek másodszorra, harmadszorra is újat mondanak. Az összefüggé­sek, a cselekmény, a tartalom is­meretében tűnnek ki igazán a megformálás finomságai, értékei! Bocsássák meg a kissé sántikáló hasonlatot: olyan ez, mint a gó­lok előzményeinek visszapörgeté- se a sportközvetítések során. A néző tudja, Ijogy itt a verseny, a mérkőzés szempontjából fontos, döntő mozzanatok következnek. Ebben a tudatban veszi szemügyre újra a folyamatot, jön rá „a mi­értre”, figyelheti meg a gólt eredményező többletet. Az Amerikai komédia című té­véjátékot ma sem tartom remek­műnek, de a jókedvű színészek elegáns komédiázása kellemesen szórakoztatott. Inke -László újabb alakításai visszavetültek Dubois- ra, megemelték korábbi kitűnő teljesítményét. Jobban .odafigye­lünk rá; az élvonalba került mű­vészt illető várakozással nézzük szerepformálásait. A tv-iskolákra, szabadegyete­mekre is érvényes: ismétlés a tu­dás anyja. Az emberiség hajnala sorozatot szemlélve eszméltünk rá arra. hogy mennyit felejtettünk első vetítése óta. Azt nem állí­tom, hogy sokakat vonzott a kép­ernyőhöz, de azt igen: senki sem kapcsolta ki emiatt a készüléket, senki sem bosszankodott miatta. Sütő Irén színészi teljesítmé­nyét a Búcsúvacsora másodszori bemutatása híven érzékeltette. Először a monodráma közhelyei irritáltak, kedvetlenítettek. Most az tűnt föl, hogy ilyen közepes színvonalú szövegből mit hozott ki az a sajnálatosan keveset fog­lalkoztatott Sütő Irén. 'A Csend, felvétel, Varázsfuvo­la! ösztönzött elsősorban mai jegyzeteimre. Az igazán nagy al­kotások sok-sok értékét, szépségét gyakorlott szem, fül sem fedezhe­ti föl, érzékelheti az első találko­záskor. Az Ingmar Bergman hangját magyarul tolmácsoló Gá­bor Miklós gyönyörű beszéde ma­gában megérte a képernyő előtt töltött 65 percet! Az efféle alko­tásokra szokás mondani: betekin­tés egy alkotóműhelybe. A Csend, felvétel, Varázsfuvola! több en-‘ nél • egy nagy élmény értő ré­szeseivé tett minket, köszönjük. A friss ismétlések a legkevés­bé népszerűek, a legnélkülözhe­tetlenebbek ! Az ellentmondás csak látszólagos. Aki m^r látta — például — a Játék a betűk- kel-t, az aligha telepszik a készü­lék elé néhány nap múlva. Még a krimit is kevesen élvezik másod­szorra. Akik azonban az első ve­títéskor dolgoztak, vagy más el­foglaltság miatt maradtak ki az élményből (vagy a bosszúságból i hangosan dörömbölnek jogaikért, háborognának . kisemmizésük miatt. A tévé így akarva-akaratlanul belátásra is nevel. Tudomásul kell vennünk, meg kell értenünk: másokra is tekintettel van a szin­te minden családdal „kommuni­káló” tévé. Átgondolt, a műsor- szerkezetbe jól beépített ismétlé­sek nélkül a mostaninál is több lenne a súrlódás, a valós, vagy vélt sérelem. Heltai Nándor Jól van fejealja a parasztságnak NEM JÓL VAN fejealja a népnek — így szólt sok évtized­del előbb egy gyakran énekelt nóta, s hívta a néphit szerinti szabadsághőst, hogy igazítsa meg. Mindig akadtak „igazítók”, hiszen az ország paraszti többsé­gével minden kurzusnak valami­lyen módon számolnia kellett. Az ellenforradalom negyedszázados időszakában is. „számítottak” rá­juk, megragadva a demagógia minden eszközét Horthy éppen Makón, a nagy gazdasági világ­válság közepette (1929) fejteget­te: „A falu népe, fajunk gerince, ereje, ősforrása, akikkel egynek érzem magam vágyaikban, remé­nyeikben, haladásra való törek­véseikben és a magyar föld sze- retetében.” De a magyar paraszt még so­káig rázta börtöne rácsait, azt a rációt, amelyről még Kossuth mondta: „A földmívelésben nem­hogy az idő szellemével némzeti bővelkedésünket nevelve előmen­nénk ... még rosszabb korban va­gyunk, mint azelőtt egy század­dal voltunk.” A magyar paraszt bővelkedése a felszabadulásig váratott magá­ra. Az új rend első intézkedése a földreform törvénybe iktatása volt.. Ám nem volt magától érte­tődő az ősi juss megművelése igaerő, eszközök híján. Hogy a szétszabdalt kicsinyke erő több legyen, ia gazdák különböző al­kalmakkor összeálltak, segítették egymást. Az egy lóval rendelke­zők párosba fogtak, s könnyeb­ben ment a szántás. így volt ez behordáskor is. Tehát már régen kipattantak az első csírák. A pártpolitika figyelemmel kí­sérte ezt a jelenséget, és már 1948 elején — eléggé messze pil­lantva — állást foglalt abban, hogy „... a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodásról a szövetke­zeti gazdálkodásra való fokozatos áttérésen keresztül, a mezőgaz­dasági termelés átszervezésével, a nemzetgazdaságunkban álta­lában a tőkés befolyás és kizsák­mányolás visszaszorítását, külö­nösen pedig a mezőgazdaság szo­cialista fejlődését szolgálja.” AZ EGYESÜLÉSI Kongresszu­son elfogadott pártprogram nem fogalmaz ilyen karakterisztiku­san. „A dolgozó parasztság vé­delmében ... gazdasága fejleszté­sénél döntő szerep jut a falu be­szerzési, , értékesítő, termelő és egyéb, szövetkezeteinek.” Sőt a program — a realitásoknak meg­felelően — egy további passzu­sában rögzíti, hogy: „A párt védi a paraszti magántulajdont...” És két hónap múlva a kecskeméti új kenyér ünnepén már félreérthe­tetlenül, elő téribe kerül az az egész társadalom szempontjából nagy- jelentőségű kérdés: „ ... mi legyen a paraszti gazdaságok további fejlődésének útja” ........Mindenki tu dja, hogy a mai termelési mód­szerekkel az 5, 10, 15 holdas par­cellákon az életszínvonalat meg­valósítani nem lehet: ezt csak közös összefogással, szövetkezés­sel, kölcsönös segítséggel lehet... rövidesen meg fog jelenni egy ren­delet (1948), mely őszre már biz­tosítja, hogy a nágybérleteket a dolgozó földműves nép és a föld­munkásszövetkezetek kapják.” A paraszti szövetkezésnek ezt az avantgárd szakaszát idézi fel, majd valamennyi eredményével, gondjával, bajával mind a napig tartósan folytatja az AGROIN- FORiM által megjelentetett könyv, a legjelesebb publicisztikák, szo­ciográfiák, riportok és felszólalá­sokból válogató Vetéstől vetésig című gyűjteményes kötet. A sze­lektálást neves agrárius újság­írók: Gáli Sándor és Gulyás Pál végezték, amelyben részt vett még a közismert szövetkezeti szakértő, dr. K. Nagy Sándor is. A mű bizonyos mértékig ha­sonlít, vagy legalábbis társítha­tó a tavaly esztendőben megje­lent Emlékező falu tematikájához, amelyben a volt szövetkezők a belépés napjaiban, óráiban sok­színűén, közvetlenül a töprengés érzékeltetésével és őszintén mond­ják el aggályaikat az új paraszti út kívánatos reménységeiről, vagy várható kudarcairól. Az előszót író dr. Romány Pál mondja ajánlásában, hogy a több mint száz rögzített história „né­pünk történetének egy viszonylag rövid, sikeres,, de nehéz idősza­kát villantja fel úgy, ahogy azt a részt vevő tanúk, e kor tevőle­ges formálói látták, tapasztalták.” A VETÉSTŐL VETÉSIG kötet­ben ugyanarról a dologról hiva­tásos politikusok, írók, szociográ- fusok, a mezőgazdaság felelős ve- 'zetői szólalnak: miként volt a mezőgazdaságban, hogyan van és mit is hozzon a jövő. A kötet nem ad bevezetőt, he­lyette — ebből a célból — bősé­gesen elegendőnek találja a szö­vetkezeti mozgalom jeles hirde­tőjének, később gyakorlójának, Dobi Istvánnak a szövetkezetek létrejöttének tízéves (1958) jubi­leumán elmondott^ beszédidézetét, amely a Nagyszénáson megtartott ünnepségen hangzott el. Valósá­gos számadás volt ez egy évtized útkereséséről, a közössel való pa­raszti ismerkedés érzelmi motívu­mairól, majd arról a „vérszerző- désről”, amely az együttes aka­ratot deklarálta. Dobi tizenhat család indulásából vezeti le és — az országra érvényesen — oldja meg a sokismeretlenű egyenletet. „Vitték a tagok az önmagukban és a jövendőbe vetett rendíthe­tetlen hitüket a proletáréletből hozott kemény elhatározottságot, hogy dolgozni fognak a szocialista jövőért...” Ez volt az egyetlen alternatíva, és ezt kellett megvalósítani, hi­szen saját sorsukról volt szó. „A mi parasztságunk életformája az én megítélésem szerint sohasem volt emberhez méltó életfor­ma ... Ki gondolt volna olyasmi­re, hogy fürdőszoba? Még a pap­nak sem volt.” AKKOR 1948-BAN 179 helyen gyűltek egybe a szövetkezni aka­rók, és a majd még később in­dulókkal együtt merészen vállal­ták azt a teljesen és merőben újat, amelyért már a jelen, de még inkább az utókor tisztelettel adózik majd nekik. Ugyanakkor, amikor elismerés­sel méltatható a kötet más hite­les tollú szerzőinek neve: Féja Géza, Erdei Ferenc, Veres Péter, Németh László, Németh Károly, Fehér Lajos, Kádár János, Végh Antal, Losonczi Pál, Eck Gyula, Almási István, Tóth Benedek, Zám Tibor; nem mulaszthatjuk el az alkalmat, hogy emlékezzünk arra: miként is történt, játszó­dott ez a több mint három év­tizedes folyamat Bács-Kiskun­ban. Ez már annál is inkább idekívánkozik, mert még kevesen — vagy talán senki sem — kí­sérelték meg, hogy az ország leg­nagyobb és legheterogénebb me­zőgazdasági megyéjében lezajlott processusról, csupán a legfonto­sabb adatok és szakaszok felvá­zolásával foglalkozzanak. Annak, aki ebben a munkában harminckét év alatt az első lépés megtételétől kezdve részt vett, ez a nagy történelmi metamorfózis életre szóló élményt adott, és egy­ben vált felejthetetlenné is. A KECSKEMÉTEN megtartott kenyérnapi ünnepségen elhang­zott beszéd kétségtelenül nagy hatással volt a pártközvélemény­re, és elsősorban azokra a pa­raszti munkához értőkre, akik a föld elégtelensége miatt nem ré­szesülhettek a reform nyújtotta előnyökben. A gyors reagálás el­sősorban és mindenekelőtt a kis- haszonbérlők körében volt érzé­kelhető. E tekintetben nem tá­maszkodhatunk a megyei statisz­tikai hivatal adataira, hiszen az 1952-ben jött létre, csupán az ak­kori lapok és magánfeljegyzések részadataira hagyatkozhatunk. De így rekonstruálható a szövetkezés kezdete. A bajai járásban 1948—49-ben három, a bácsalmásiban és a já- noshalmiban ugyancsak 3—3 ter­melőcsoport jött létre a kisha- szonbérlők akaratából. Az emlí­tett járásokban ez az arány 1950 tavaszára jelentősen megváltozott, hiszen a már megvolt kilenc termelőcsoport száma félszázra növekedett. Bács-Kiskun egész területén ebben az időben 2355 férfi és 1611 nő művelte a földet 135 termelőszövetkezeti csoport­ban. Közöttük voltak kisebbek és nagyobbak egyaránt. Kicsinyke volt például a szabadszállási „Vö­rös traktor”, a dunaegyházi „Táncsics”, a tázlári „Kossuth”, a bajai „Felszabadulás”, a bátmo- nostori „Vörös Csillag” és a bács- borsodi „Sarló”. De abban az idő­ben voltak jelentékenyebbek is, amelyek területe több száz hold­ra rúgott. A kunbajai „Rózsa Fe­renc” 105 taggal, a madarasi „Dó­zsa” 106, a tataházai ,.Petőfi” 90, a vaskúti „Dózsa” 194, a csátaljaí „Budai Nagy Antal” 181, a garai ,/Fürst Sándor” 178, a rémi „Ki­lián György” 79, és a pírtól „Űj élet” 72 taggal. 1952-BEN a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek száma 283, a termelőszövetkezeti csoportoké 73 volt. A mozgalom első megráz­kódtatása 1953-ban következett be a „baloldali” szektás állásfogla­lás és az opportunista magatartás politikai kötélhúzásnak cik­cakkjai következményeként. A termelőszövetkezetek száma az 1952. évi 283-ról 1954-ben 252-re csökkent. A tagok száma 17 670- ről 11 581-re, a szántóföld terüle­te pedig 119 ezer kát. holdról 87 ezer kát. holdra csökkent. Kedvezőbb volt a helyzet a ter­melőszövetkezeti csoportoknál. Ezek száma az előbb említett időszakban 64-ről 73-ra, a szántó- terület pedig (ez figyelemre mél­tó jelenség) 11 030 kát. holdról vetéstűi vetésig 11 599 kát. holdra növekedett.- És ami fölöttébb feltűnő volt, az az, • hogy a tszcs-kben 7 kát. holdon felül földet bevitt családok száma minimálisan csökkent. (520—481). A tanulság tehát már menet közben is kézenfekvő volt: a fo­kozatosság elvének éber 'szemmel tartása lerövidíthette volna az át­szervezés másfél évtizeden át tar­tó ciklusát, és eleve fékezhette volna az önkéntesség és a törvé­nyesség sokoldalú megsértését. Az elvtelenség azonban baljós következményekkel járt. A szö­vetkezetekből kilépett tagok 37 százaléka középparaszt volt, a többi általában földdel biró kis- paraszt. Az ezután következő két év valamelyest javított a szám­szerűségeken, de az 1956-os ellen- forradalom — amelynek egyik éle falun a termelőszövetkezetek ellen irányult — jelentős károkat okozott. A termelőszövetkezetek száma az 1955-ben a megvolt 272- ről 1956-ban 175-re csökkent. A termelőszövetkezeti csoportok je­lentős része is szétzilálódott, mert számuk az 1955. évi 65-ről 44-re kevesbedett. Hála a párt helyes konszolidációs politikájának, 1957. júniusában már ismét 223 terme­lőszövetkezet munkálkodott, míg nem 1962-ben (az országosnál egy évvel később) befejeződött a me­zőgazdaság szocialista : átszerve­zése. A Vetéstől vetésig című könyv megjelenésére és olvasására való figyelemfelhívás apropójaként a megyéről elmondottak — tekin­tettel az elfogultságra — megbo- ) csájthatók a szerzőknek. Az utób­bi időben országszerte, de a me­gyében is nagy, nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeknek vagyunk tanúi. De megszívlelen­dő az is, amit Romány Pál említ a 'kötet utolsó bekezdéseként: „Az új eredményekhez már nem elég az apák tudása, és ismerete, cse­rélni kell azt a mezőgazdaságban is, de az apák hűségét a vállalt feladathoz, a szolgálatot és a mindennapok szorgalmát nem le­het és nem szabad felcserélni semmivel.” ÍGY LESZ JÓ és egyre jobb a fejealja a népnek, és közte az egész magyar parasztságnak! W. D. 1. Az alapmű­veletek két fá­zisa. Gondol­juk, hogy fel­vételünkön for­dított a sorrend. Előbb azt kell csinálni, amit a jobb oldali fiú. Ha mindjárt „ráállással" kezdenénk, mi­ként a balfelő­li fiú teszi a kép szerint, a gördeszka ko­nokul mozdu­latlan maradna. ■3. így kell diadalmasan megválni a gördeszkától, (Méhesi Éva képriportja.) Hódít a gördeszka 4. Ez viszont egyáltalán nem műesés. Már csak ezért sem javasoljuk a gördeszkát Hajdúszoboszlóra be­utaltak játék- vagy ha úgy tetszik sportszeréül. Egy-két televíziós röpriportból népünk is tájékozódott már az új játékszerről, a gördeszkáról. Sőt — sportadások mozaikjaként ar­ról értesültünk, hogy a nagyvi­lágban már a bravúrsportok so­rába lépett a gördeszkázás. Lát­hattuk legutóbb is, hogy sportos alkatuknál fogva hatványozottan csinos Ipnyok lélegzetelállító pro­dukciókra képesek — gördeszká­itól. Betonút- és flaszter-adottsá­gokban előbb járó városaink, nagyközségeink lakói az utóbbi időkben tanúi a gördeszkaszen­vedély honi terjedésének is. Két — kecskeméti suttyó jóvol­tából . módunkban áll legalább képriportban bemutatni a gördesz­kázás alapműveleteit. A tanfo­lyam szakszerűségéért azonban nem vállalunk felelősséget. 2. Ez már igen! Aki ilyen könnyedén ké­pes „eljárni” a gördeszka- guggolóst, nyu­godtan beirat­kozhat haladó tanfolyamra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents