Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

* 9 PETŐFI NÉPE • 1980. September 28.

S

zeptember 29-én

szocialista hagyományainkhoz híven, dolgozó népünk a fegyveres erőknél szolgáló fiait köszönti. Ez az ünnep elsősorban politikai tartalma és a vele nnnnv.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v. kapcsolatos történelmi

tanulságok elemzése és felidézése miatt jelentős. Az a katonai esemény, amelyhez a fegyveres erők napjának ünnepe kötődik, nemzeti történelmünk egyik legemlékezetesebb állomása. Társadalmi, politikai és katonai tanulságai még ma is aktuálisak.

E napon köszöntjük katonáinkat, határőreinket, rendőreinket és munkásőreinket, akik pártunk irányításával — dolgozó népünkkel összeforrva — szilárd erkölcsi, politikai meggyőződéssel, a korszerű technika vívmányaival felszerelten védelmezik szeretett hazánk határait, a szocializmus eredményeit, a közrendet és a közbiztonságot. Népünknek a haza

Fegyveres erőinket

koszontjuk

védelméért érzett felelőssége mélyen gyökerezik társadalmunk minden rétegében. A haza védelme nemzeti-társadalmi üggyé, az egész nép feladatává vált.

• Márton Sándor őrnagy Pólyák István főtörzsőrmesterrel és Bujdosó Béla honvéddel egy műszaki megoldásról beszél.

Az őszi napfény vibrált a repülőtér szerelőbetonja felett, ahol a piros vonal mögött álló vadászrepülők körül serényen dolgoztak a mechanikusok, a segédszerelők. Jókor érkeztünk Márton Sándor őrnagy repülő műszaki alegységéhez, karbantartási nap volt. Az őrnagy 31 évvel ezelőtt választotta hivatásának a' repülőgépszerelést.

— Kényszerhelyzetben vagyunk — mondta mosolyogva — hiszen egymás után tizenegyszer szereztük meg a kiváló címet. Az eredmények köteleznek bennünket, hogy megpróbáljuk újból és újból elnyerni ezt az elismerést.

Meg kell mondani, hogy nincs könnyű dolguk, hiszen az alegység hivatásos és sorállományú katonáinak éppen a harckészültség érdekében éjjel és nappal, télen és nyáron egyaránt kifogástalanul kell dolgozniuk'. Nekik kell kar- bantartaniok, javítaniok a sárkányt, a hajtóművet, az elektromos berendezéseket, a rádiót, a lokátort, a fegyverzetet. Mindezek mellett a politikai, a katonai és a szakmai kiképzésben a legtöbbet nyújtani. A hogyanra kerestünk választ.

az alegység párt- és KlSZ-alap- szervezete is. Igaz, e munka kölcsönös, ugyanis a parancsnok tagja a pártbizottságnak, s így segít az alapszervezet kommunistáinak. A jó együttműködésnek, az elvtársi légkörnek köszönhető, hogy ebben az évben ismét megszerezték a kiváló címet, s a katonák 80 százaléka kiváló, 20 százaléka élenjáró minősítést szerzett.

— Nem panaszképpen mondom, de a mi munkahelyünk mindig a szabad ég alatt van. Amikor a meleg 30 fokos, a beton fölött 50 fokot mérnek. S ugyanígy van ez télen is, igaz, akkor a hideg duplázódik meg a beton fölött, a repülőgépek alatt. A hivatásosok, de a sorkatonák az első hónapok után megedződnek, szeretik ezt a munkát.

A parancsnokkal a harci repülőgépek között járkálunk, figyeljük a pontos, szorgos munkát, s közben felvetődik a kérdés, vajon a katonaidejüket töltő fiatalok, a hivatásos tiszthelyettesek miként vélekednek az alegység— Nagyon magasak a követel- • ßjjel-nap- mények — mondta Márton -Sán- P°I, hidegben dór őrnagy. — Ezt kell megértet- és melegben nünk a sorkatonákkal, segédsze- üzemképesnek relőkkel, akik minden évben cse- kell lennie rélődnek. Az állomány ötven szá- a harci zalékáról van szó, s úgy érzem, gépnek. ez sikerült is, értik és érzik a Munkában feladatok súlyát, nagyságát. A a szerelők. módszer nem különleges. Az alegységnél a parancsnokok és a beosztottak közötti Viszony" elv- társias, baráti; követelményt támasztó és beszámoltató. Alegységünk hivatásos állománya nem ismer nevelhetetlen embert, a jó kollektíva a legnehezebb feladatokra is képes.

ról? Az egyik segédszereiőt. Bujdosó Béla honvédet kérdeztük:

— Lajosmizséről, a Gépjavító Közös Vállalkozástól vonultam be, ott esztergályosként dolgoztam. Az alakulat tette lehetővé számomra, hogy megszerezzem a technikusi oklevelet. A múlt évben vettek föl a pártba, s lettem

Az alegységhez — már szóltunk róla — minden évben fiatalok vonulnak be, akiknek nemcsak a katonai, speciális szakmai, politikai ismereteket kel megszerezniük, de fizikailag is meg kell erősödniök. Ez okozna talán a legtöbb gondot a parancsnok számára. Módszere ebben mindenképpen célravezető, ugyanis öt%ren- éves kora ellenére még ma is aktívan sportol, s követelményként a maga eredményeit támasztja a fiatalokkal szemben. S nemcsak a testnevelésben mutat példát, hanem a kiadott feladatokat, azok végrehajtását pontosan ellenőrzi. Munkájához nagy segítséget nyújt

— Sok a munka, s ezért kevés idő jut a KISZ-rendezvényekre. A fiatalokkal azonban minden üres órát kihasználunk a politikai oktatásra, a sportolásra és a művelődésre. Nagyon sokat segítenek az idősebbek, a hivatásos állomány. Jó a kollektíva, ezért a legnehezebb feladatokat is köny- nyedén oldjuk meg. Akik hozzánk vonulnak be, itt töltik el katonaidejüket, családtagként, barátként távoznak.

Közhelynek tűnik, de kétségtelen tény, hogy a hadsereg jó nevelő iskola. Ennél az alegységnél, ahol a fiatalokat nemcsak a politikai, szakmai, katonai ismeretekre, de emberi mgatartásra, akaraterőre, kitartásra, a nehézségek leküzdésére nevelik, sok éven át bizonyították; igaz az állítás. Nagyon sok . múlik rajtuk, milliárdos értékek, hazánk légterének biztos védelme.

Gémes Gábor

kiváló katona. Sárkányhajtóműszerelő vagyok, s az ismereteket az iskolán, de főleg Pólyák István főtörzsőrmestertől, mechanikustól szereztem. Sokat tanultam tőle. Leszerelésem után számítanak rám régi munkahelyemen, valószínűleg technikusként dolgozom tovább.

Szeder László őrmester, műszerész, az alegység KISZ-titkára.

Dollár is terem Bugacon

Farkas Jenöné, a Habselyem Kötöttárugyár kiskunfélegyházi 5. számú gyárának igazgatónője, Takács Miklós főmérnök, és Iványi István párttitkár éppen ify

indulófélben vannak, amikor rájuk nyitom az ajtót.

— Ha van kedve, elkísérhet bennünket ,

— invitál az ■HK igazgatónő. —

Bugacra megyünk, az ottani telepünkre hívtuk meg a nagyközség tanácselnökét és pártvezetőségének titkárát egy kis üzemlátogatásra és eszmecserére...

így került az újságíró e találkozóra, ahová szinte egyidőben érkezett dr. Nagykovácsi János tanácselnök és Seremet László, a pártvezetőség titkára.

Igen érdekes tájékoztatót tartott elöljáróban az igazgatónő a telep jelenlegi helyzetéről és gondjairól.

— Az, hogy most itt vagyunk, nem utolsósorban annak köszönhető, hogy a telep 51 - dolgozója évek óta kiváló munkát végez — mondta elismerően. — Amikor a nyáron szó esett arról, hogy az NSZK-beli ADlDAS-cégtől is vállalunk munkát, eljöttek hozzánk. és alaposan megismerkedtek a kiskunfélegyházi gyár, valamint vidéki telepeink tevékenységével. Végül az NSZK-megrendelőkkel abban állapodtunk meg, hogy a bugaci telep dolgozóit bízzuk meg az új munka elvégzésével.

Megkötöttük a hároméves kooperációs szerződést, melynek értelmében évente 400 ezer sportnadrágot gyártunk részükre, 640 ezer dollár értékben. Az igényük ennél nagyobb, a jövő év közepétől már szeretnénk elérni, a 600 ezer darabos teljesítményt, ami 1 millió dollár bevételt jelent majd. Ez a munkánk igen gazdaságos, 1 normaóra teljesítése 4.8 dollárt jelent, reméljük, az év végére elérjük az 5 dollárt.

Vállalatunk központjának segítségével a nyáron megérkezett 17 speciális gép, s dolgozóink a német szakemberek irányításával megkezdték a tanulást. Elismerésre méltó szorgalommal sajátították el a .korábban ismeretlen nagyteljesítményű gépek kezelését, és hamarosan megkezdődött a termelés. Az NSZK-beli cég a MERT szakemberét bízta meg az átvétellel, és szeptember 10-én már útnak is indítottuk a. megrendelő címére az első 50 ezer dolláros szállítmányt. 30 ezer darab első osztályú minőségű sportnadrágot. Az év végéig még 110 ezret kell átadnunk ...

— És most szóljunk a gondokról — tért rá a találkozó legfőbb céljának ismertetésére az igazgatónő. — Hiába a sok termelékeny gép, a lehetőség a népgazdaság számára is fontos tőkés export növelésére, ha nincs aki dolgozzon. Volna jelentkező, aki vállalná a munkát, de nincs óvodai. hely......

— Ismerjük a gondokat — vette át a szót a tanácselnök. — A nagyközség 50 gyermek elhelyezésére alkalmas óvodájában jelenleg 73 apróság tölti napjait. A tíz éve létesített telep munkáját figyelemmel kísérjük, és mondhatom, büszkék is vagyunk az eredményeire. Ebből is következik, hogy mi is szeretnénk mindent elkövetni a gondok megoldásáért. Sajnos, pénzünk nincs — teszi _ hozzá. — így azután összefogással kell megkeresnünk azt az utat, amelyen haladva kétszeresére tudjuk majd bővíteni a mostani óvodát, segítve ezzel a telep létszámgondjain. Megyei és járási vezetőink ismerik helyzetünket, s várják a felterjesztésünket a konkrét tervekről. Már felvettük a kapcsolatot a kiskunfél-» egyházi ÁFÉSZ tervezőivel, akik elkészítenék a tervet, sőt januártól építőik a kivitelezését is megkez9 Rimóczi Ferenc, a MERT átvevője elgédetten állapítja meg Kiss Zoltánné meóssal, hogy a termékek elsőosztályú minőségűek.

9 Vetró Józsefné egyike volt azoknak, akik a leggyorsabban elsajátították a korszerű, speciális gépek kezelését.

9 A szalag.

denék.

— Nagyközségünk lakossága már sokszor bebizonyította segítőkészségét — mondja Seremet László párttitkár. — Bizonyos, hogy e fontos gyermekintézmény bővítéséhez is jelentős társadalmi munkával járulnak majd hozzá...

A megbeszélés résztvevői ezután végigjárták az üzemet, O. L.

JSPlgj? Vjggj

9 Nyúl Józsefné blokkvezető (balról), aki a szakma elsajátítása után technikusi képzettséget is szerzett, a szállítás előtti ellenőrzést végzi. (Opauszky László felvételei)

páti üli Wós

ETE BÉR TTTKR- FANTASZTIKUS REGENY(18.) — Ezt elismerem... de miért fontos ez most?

— Nézze, fiatalember... magát külön meg kell kérnem ... ahogy megkértem' Máriát is ... hogy ne nevessen ki egy öreg tudóst ...

— Hová gondol, professzor úr?

— Non-no. Majd meglátja. Szóval, akikor elmondanám a kedvenc rögeszmémet. A vízről és a delfinekről van szó. — Foxman nagy lélegzetet vesz, aztán folytatja. — Én a génekkel, az át- öröklődéssel, az átörökítéssel foglalkozom. Pontosan tudom, hogy az ember nem csupán az emlékezetével, nem csupán az agyával, az idegeivel .emlékezik, hanem a génjeivel, a kromoszómáival is. És amennyire meghatároznak minkét az emlékeink, éppen annyira határoznak meg a génjeink is. Tehát, és ez a lényeg, az emberiségnek van kollektív emlékezete. Ez a kollektív emlékezet legpontosabban az erkölcs, a szép, az igazság fogalmazásakor érhető tetten. És persze, az Isten fogalmának megalkotásában ...

A professzor megáll a beszédben, a delfinek medencéjét bámulja. József és Mária egymás mellett, kicsit összebújva hallgatják Foximant.

A rövid szünetet arra használják fel, hogy még közelebb bújjanak egymáshoz.

— Folytatom... most már mindegy... meg kell, hogy értsék. Fontos, hogy legalább a fiatalok megértsék.. hiszen róluk van szó. A jövő csak a fiataloké... Szóval, azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lesz a mi földi civilizációnkkal, hogy mi lesz velünk. Számításokat végeztem, éjjeleken át számoltam, és számoltattam a komputereket. És végül arra jutottam, hogy a Földet nem azért kell majd elhagynunk, mert kihűl a Nap, nem azért, mert elfogynak az energia- források, nem azért, hogy valamilyen kozmikus katasztrófát kikerüljünk, nem azért, .mert megtetszik egy másik bolygó, hanem azért, mert a Földön, ezen a mi kedves Földünkön elfogy az oxigén és elfogy a tiszta víz. Márpedig levegő és víz nélkül az ember nem tud élni. Sőt, azt hiszem, az általunk ismert állatok és növények se képesek levegő és víz nélkül élni.

— Bocsásson meg, professzor úr... de minden állam a nemzeti jövedelmének tiz százalékát köteles környezetvédelemre fordítani, és ebből az összegből tíz százalékot köteles nemzetközi környezetvédelmi szövetségünkhöz benyújtani.

j — Igen, igen... de kevés, és késő. Már késő... Olyan folyamat ez, amelyet már nem lehet megállítani. A víz még aránylag tiszta... a vizet, mint az élet legalkalmasabb közegét, állandóan tisztítják bizonyos mikroorganizmusok ... a víz körforgása a természetben is egyféle tisztulási folyamat... de a levegőt nem tisztítja senki és semmi.' Csak a falevelek... de rohamosan fogy a Föld felületén a zöld terület, mintha az emberiség elhatározta volna, hogy megfullasztja önmagát. A felfokozott energiafogyasztás tudja1, mit jelent? Felfokozott oxigénfogyasztást. Romlik a levegő, úgy romlik, hogy egy ezer esztendővel ezelőtt élt parasztember megfulladna városainkban... csak csodálatos alkalmazkodóképességünknek köszönhető, hogy ebből az alig használható levegőből a tüdőnk, a .bőrünk mégis képes némi oxigént kinyerni, előállítani. Csoda, egyszerűen csoda, hogy még mindig lélegzőnk, hogy képesek vagyunk ebből a levegőből lélegezni.

— Bocsásson meg, professzor úr... én. kezdek álmos lenni... és azt hittem, hogy a delfinekről lesz szó ... igazán azt hittem.

— Jönnek a delfinek, Mária, mindjárt jönnek. Csak nagyon rtehéz, nagyon nehéz kimondani,

a csupasz, meztelen végeredményt. Ugyanolyan nehéz, mint megmondani valakinek, ■ hogy meghalt valakije, akit nagyon szeretett. Nehéz, nagyon nehéz. Szóval... a delfinek. Nézzék meg a delfineket! Hasonlítanak ránk valamiben? Nem. Nincs kezük és nincs lábuk. És mégis, szeretnek minket, és mi is szeretjük őket. Miért?

— Igaz. Miért?

— Mert a delfinek kollektív emlékezete őriz valami emberrel kapcsolatos elemet, és mert az ember kollektív emlékezete őriz valami delfinnel kapcsolatos elemet. Arról' van szó, hogy ismerjük egymást, úgy, mintha testvéreik lennénk. Persze, az emberiség kollektív tudata sohasem akadályozta meg az egyes embert abban, hogy ne öldösse a delfineket... ahogy az ember öldöste az embereket is, ha ez volt az érdeke ... ettől még őrizhette a kollektív .tudat a testvériség eszméjét...

— Professzor úr, azt akarja mondani, hogy a delfin és az ember testvérek? — Mária újra éber, újra figyel. Szinte testi izgalom vész rajta erőt, ha a delfinekről beszél, vagy ha delfinekről beszél valaki.

— Nem. Én ilyent nem akarok mondani. Inkább egy hipotézist szeretnék kifejteni.

— Várjunk, professzor úr. kíváncsian várjuk — Ezt József mondja.

— Az a rögeszmém, finomabban; a hipotézisem, hogy a delfinek egy földön kívüli civilizáció leszármazottai. Olyan civilizáció leszármazottai, mint amilyen

mondjuk 100—200 év múlva a földi civilizációnk lesz.

— Nem értem.

— Én se — mondja Mária.

— Tudom. Megpróbálom elmagyarázni. — Foxman újra szünetet tart, most is a delfineket nézi. — El tudják képzelni a Földet abban az állapotban, amilyenné 200 év múlva tesszük1? Már most is nehéz élni rajta. Olyan, mint egy szemétdomb. De egyelőre inkább csak a csúnyaságát szidjuk, s nem vesszük eszünkbe, hogy mekkora veszélyben vagyunk. Gondolják meg: lassan a fejlettebb, vagy inkább így mondanám: a túlfejlett országokban elfogy a humusz, a termőtalaj. Ami van, az kell a kultúrnövényeknek: és fogy, csak fogy az erdő. De ha az erdő elfogy, akkor elfogy az élet a Földön. Nos, elképzelhető, hogy 100, vagy 200 év múlva — nem a számokról, hanem a jövőről van Szó — az ember, a gondolkodó ember rájön, hogy ez így tovább nem mehet, a földi civilizáció tovább nem tartható fenn, hogy a Földön az élet nem folytatható. Mit lehet ilyenkor tenni?

— Kell keresni egy másik bolygót.

— Igen. Pontosan. Csakhogy: ha az ember elmegy egy másik bolygóra, és viszi magával a technikáját, a gépeit a civilizációját, akkor előbb vagy utóbb, de in-, kább utóbb, ugyanoda jut, ahova a Földön: elfogy körülötte a víz, a levegő, a humusz. És akkor föladja. És akkor vége. De az ember nem ilyen. Az embernek nem lehet vége, mert az ember az maga a végtelen csoda. Azt fogja térni — én legalábbis bízom ebben — azt fogja tenni, hogy az új bolygón nem ismétli meg a civilizációját, hanem egész egyszerűen bevonul a vízbe.

— Bevonul a vízbe? Hogyan?

— Igen. Bevonul a vízbe, hogy még lehetősége se legyen a tűzgyújtásra. Ismerik, persze hogy ismerik Prométheusz történetét? Ezt a szegény istent jogosan büntették az istenek, mert csak a tüzet lopa el az ember számára, de a mértéket, hogy hol az elég, hogy hol az az állj, azt már nem. És mivel az ember máig sem ismeri a mértéket, és ha ismeri is, nem képes aszerint élni, ezért kell bevonulnia a vízbe. Ezért kell lemondania a • tűzről, ezért kell lemondania a termelésről.

— És a delfinek? — kérdezi Mária.

— Nos, ott vagyunk. Megérkeztünk. Ha a Föld embereivel, a földi civilizációval megtörténhet majdan, hogy be kell vonulnia a tengerbe, akkor logikusan elképzelheti,, hogy egy korábbi, a Földön kívüli civilizáció „emberei”,' ha szabad ezt a szót használnom, végigjárták már ugyanezt az utát. Egyesek közülük azt mondhatták: „Kérem, én ember vagyok, oxigénre és vízre van szükségem ahhoz? hogy éljek. Keresek — a rendelkezésemre álló összes eszköz segítségével — egy lakható égitestet, s ott bevonulok egész fajtámmal a tengervízbe. Lehet, hogy sokan elpusztulunk, de alapos edzésekkel felkészülhetünk erre a feladatra is.” — Nos, úgy gondolom, hogy ezek a Földünkre leszállt, tengerbe vándorolt, idegen égitestről való „emberek” a delfinek.

(Folytatjuk)

Tizenegy kiváló cím is

kötelezi őket