Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-16 / 192. szám

2 • PETŐFI NfiPE • 1980. augusztus 1«. HELIKOPTERREL A KUNYHÓK LAKÓI ELLEN A salvadori junta fegyveres akciókkal igyekszik letörni az általános sztrájkot SZOVJET VÉLEMÉNY Az enyhülés hívei és ellenfelei események sorokban ÚJ-DELHI ________________ A z Uttar Pradesh állambeli Mo- radabadban a hinduk és a moha­medánok között csütörtökön ki­robbant újabb összecsapásoknak 105 halálos, köztük 32 rendőr, ál­dozatuk van. A PTI indiai hír- ügynökség jelentése szerint a vá­rosban kijárási tilalmat rendeltek el és igen feszült a helyzet. LONDON Újabb tüntetés zajlott le Lon­donban az előtt a bíróság előtt, ahol a nemrég letartóztatott iráni* diákok ügyét tárgyalják. A tün­tetők társaik azonnali szabadon bocsájtását követelték. HAVANNA ~ Csütörtökön 211 utassal és 12 főnyi személyzettel a fedélzetén Havannába kényszerítették a Na­tional Airlines amerikai légitár­saság egyik DC—10 típusú, Mia­miból Puerto Ricóba tartó gépét. Az akciót végrehajtó öt légikalóz Havannában megadta magát a ku­bai hatóságoknak. A DC—10-es gép már vissza is érkezett az Egyesült Államokba. Egy héten belül ez a harmadik gépeltérítés a térségben. BEJRÜT Csütörtökön éjjel egy izraeli deszantegység ágyúnaszádról part-' raszállási műveletet hajtott végre Dél-Libanonban, Szidon város tér­ségében. A partraszállást követően heves tűzpárbajra került sor az izraeli támadók és palesztin har­cosok között. Palesztin források szerint az izraeliek kilőttek két dzsipet. Az összecsapásnak egy halálos álozata és három sebesült­je van. LISSZABON ~ Sá Carneiro miniszterelnök pénzügyi helyzete kifogásolhatat- lan és a * kormány az október 5-i választások előtt nem mond le — hangzik a portugál kormány csü­törtöki ülésén elfogadott nyilat­kozat. A kormány rendkívüli ülé­sére azután került sor, hogy a kommunista párt és a szocialista párt szerdán hivatalosan kérte, hogy indítsanak parlamenti vizs­gálatot a miniszterelnök pénzügyi helyzetének tisztázására, és a jobboldali kormány lemondását követelte. (MTI) CARTER KAMPÁNYA A salvadori junta nagyszabású fegyveres akciókkal, megfélemlí­téssel és a városi gerillák fel­morzsolásával igyekszik meghiú­sítani a baloldali erők által meg­hirdetett harci sztrájkot, amely­nek második napján, csütörtökön harmincán haltak meg fegyveres összetűzések következtében.. A fővárosiban mintegy 15 ezer gárdistát vontak össze: őrjárataik szüntelenül cirkálnak az utcáikon, és különösein sűrűn a belvárosban. A nemzeti gárda más alakulatai — a terrorizálás nyilvánvaló céljá­val — hadiműveletet indítottak az egyik külvárosi nyomornegyed ellen. Állításuk szerint a baloldali fegyveresek ellen hajtották vég­re akciójukat, amelynek során egy repülőgépet és egy gépfegy­I GEORGETOWN A suriname-i hadsereg szerdán újabb államcsínyt 'hajtott végre. A februári katonai puccsal a mi­niszterelnöki székbe juttatott Chin A Sen vette át az elnöki tisztséget a szerdán elmozdított Johann Fer- rier-től és rádióbeszédében az or­szág teljhatalmú vezetőjének nyilvánította magát. Ezzel egy­idejűleg a fehruári államcsíny után megalakult nemzeti katonai tanács bejelentette a közvetlen katonai kormányzás bevezetését, lezáratta a határokat, felfüggesz­tette az alkotmányt, rendkívüli ál­lapotot, részleges kijárási tilalmat és igen szigorú sajtócenzúrát ve­zetett be. A suriname-i rádióban beolvasott közleményében a tes­Pék Miklós, az MTI tudósítója jelenti: SZÓFIA Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, csütörtökön Várnában fo­gadta Georges Marchais-t, a Fran­cia Kommunista Párt főtitkárát, aki szabadságát tölti Bulgáriában. A 'baráti és konstruktív légkörű találkozón tájékoztatták egymást a két testvérpárt tevékenységéről és megvitatták a nemzetközi hely­zet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kér­déseit. Zsivkov és Marchais hangsú­lyozta, hogy az imperialista reak­ciós körök, mindenekelőtt az észak-amerikai imperializmus ve­zetői mindent elkövetnek pozíci­óik megmentése érdekében, olyan Intézkedésekhez folyamodnak, veres helikoptert is bevetettek a kunyhók lakói ellen. A hadműve­let mérlege: kilenc halott a pol­gári lakosok és egy a gárdisták részéről. A város más részein is fel-fellángoltak az összetűzések. A baloldali erők főként a vá­rosi közlekedést akarják megbé­nítani : az utcákon számos ke­resztbe fordított és használhatat­lan járművet lehet látni. A ható­ságok szerdán azt állították, hogy „a tömegközlekedés zavartalan” és hogy a sztrájk kudaroba fulladt. Állításukat azonban a főváros dolgozói cáfolták meg azzal, hogy a munkabeszüntetés második nap­ján újabb ezrek csatlakoztak a reakciós rendszer kegyetlensége elleni tiltakozásul meghirdetett akcióihoz: csütörtökön a dolgozók tület bejelentte, hogy a — Ferrier- vel együtt lemondatott — polgári kormány ellen összeesküvés ké­szült az országban, ennek meg­akadályozására tartották szüksé­gesnek a katonai 'kormányzás be­vezetését. A közlemény szerint a nemzeti katonai tanács ismét „visszaállítja a polgári kormány­zást, mihelyt az országban norma­lizálódik a helyzet”. Az összeesküvések felgöngyölí­tésére indított akció keretében csütörtökön este letartóztatták a nemzeti katonai tanács egyik tag­ját, a februárban megdöntött pol­gári kormány több miniszterét, valamint számos polgári sze­mélyt. (MTI) amelyek a nemzetközi helyzet rosszabbodásához, a feszültség fo­kozódásához vezetnek. A felek ugyanakkor rámutattak, hogy megfelelő összefogással adottak a feltételek a békés egymás mel­lett élés és a nemzetközi együtt­működés megszilárdítását célzó hatékony intézkedések meghoza­talára. Zsivkov és Marchais üdvözölte az európai kommunista és mun­káspártok 'képviselői ez év ápri­lisi párizsi találkozójának pozitív eredményeit. A felek hangsúlyozták, hogy a madridi találkozót jól elő kell ké­szíteni és az európai biztonsági és együttműködési konferencia va­lamennyi részt vevő államának szigorúan tartania kell magát a helsinki záródokumentumhoz. kilencven százaléka maradit ott­hon, míg szerdán a sztrájkban va­ló részvétel 70—80 százalékos veit. 1 A hatalmas katonai helyőrség­gé változott belvárosban a gárdis­ták egyre idegesebbé válnak. Az egyik katonai osztag például az amerikai nagykövetség egyik pán­célozott gépjárművét vette tűz alá, és könyebben megsebesített egy amerikai diplomatát. * Mexikó csütörtökön hivatalo­san közölte, hogy haza rendeli sal­vadori nagykövetét és csökkenti a nagykövetség létszámát. A jun­ta diplomáciai elszigeteltségének fokozódását jelző hírt San Salva­dorban minden kommentár nél­kül hivatalosan megerősítették. (MTI) Tisztogató hadjárat Dél-Koreábaii A dél-koreai katonai hatóságok újabb tizenháromezer embert tar­tóztattak le. A hírt Csői Kju Ha ügyvezető elnök jelentette be pénteken. A közlés szerint az őrizetbe vet­tek többsége „tolvaj és bandita”. Az elmúlt két hétiben hivatalos adatok szerint több mint 30 000 személyt tartóztattak le a mosta­nihoz hasonlóan „köztörvényibe ütköző csélekedetek” elkövetésé­nek vádjával. Csői Kju Ha, az ügyvezető el­nök, semmi jelét nem adta annak, hogy a „szociális tisztogató had­járat” hamarosan enyhülne vagy éppenséggel véget érne. A tábornoki karna k a dél-ko­reai politikai tényezők kiiktatását célzó intézkedésrendszerébe il­leszkedik be a legtekintélyesebb ellenzéki politikus, Kim De Dzsung csütörtökön kezdődött ka­tonai bírósági tárgyalása. A leg­frissebb hírek szerint a tárgya­lást az első nap után a jövő hét­főre halasztották. Kim ír Szén üdvözlő távirata Kim ír Szén, a Koreai Munka­párt Központi Bizottságának fő­titkára, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság elnöke üdvözlő táviratot küldött az SZKP KB- nek, a szovjet kormánynak és a szovjet népnek abból az alkalom­ból, hogy 35 évvel ezelőtt — 1945. augusztus 15-én — szabadította fel a szovjet hadsereg a koreai népet. A táviratban Kim ír Szén a többi között hangsúlyozza: „Min­dig is magasra értékeltük a két párt, a két ország és népeink ba­rátságát, együttműködését. A VILAGSZOCIALIZMUS ma Földünk békéjének fő támasza. A testvéri pártok és államok külpo­litikai tevékenységüket összehan­golva minden tőlük telhetőt meg­tesznek, hogy megakadályozzák a háborús veszély fokozódását. A Varsói Szerződés tagállamai világosan kifejtették álláspontju­kat a fegyverkezési hajsza meg­állításáról a Politikai Tanácskozó Testület májusban tartott értekez­letén. Azonban arra is szükség van, hogy a józan ész és a jóaka­rat hangja megfelelő visszhangot keltsen Nyugaton, hogy ne sza- lasszák el az európai és a világ- helyzet javításának lehetőségét. A szocialista diplomácia nem­csak nemes célokat állít maga elé, hanem konkrét intézkedéseket dolgoz ki azok meg valósítására. Számos olyan létfontosságú kez­deményezés született már, amely a különböző társadalmi rendszerű országok párbeszédének, kapcsola­tainak bővítéséhez vezetett, vagy­is az enyhülés felbecsülhetetlen értékű tőkéjének megőrzését és megsokszorozását célozta. Ugyanakkor a béke ellenségei minden eszközzel igyekeznek aka­dályokat támasztani a Helsinki­ben kijelölt úton, aláaknázzák az enyhülés épületét. Az Egyesült Államok katonai-ipari körei to­vábbra is igyekeznek megtörni a kialakult viszonylagos katonai egyensúlyt; céljuk a katonai fö­lény megszerzése. Erre mutat, hogy a Szovjetuniót és más szo­cialista országokat támaszpontok gyűrűjével vették körül, hogy ki­dolgozták a Pershing—2 és a ro­botrepülőgépek nyugat-európai el­helyezésének tervét, az MX-raké- ták kiterjedt programját, a Tri- dent-típusú atom-tengeralattjárók gyártását. Washington a követke­ző öt évre a katonai kiadások hal­latlan mérvű növelését tervezi. A NATO SZERVEZETEI is ha­marosan megkezdik a katonai tömb erősítésére a nyolcvanas évekre kidolgozott távlati prog­A PAP lengyel hírügynökség a következő közleményt adta ki: „Néhány üzemben és vállalat­nál munkamegszakításokra került sor, amelynek során -a «bérekre, a normákra, a munkaszervezésre és az ellátásra vonatkozó igényeket vetettek fel. A napokban a varsói városi közlekedésben is előfordul­tak részleges fennakadások. Szer­dán és csütörtökön a munka me­netét gátló megszakítások voltak a könnyűiparban. Aleksandrów Lodzkiban, Teofilowban és a gdanski hajógyár részlegeiben. A munkamegszakítások gonddal töltenek el, megnehezítik az egyébként sem könnyű gazdasági helyzetet, és csökkentik azon áruk és szolgáltatások mennyiségét, amelyek valamennyiünknek szük­ségesek, amelyeket keresünk az ram megvalósítását. Nyugat-Euró- pában Norvégiától a Földközi-ten­gerig katonák és tisztek százezrei gyakorolják „az ellenség semlege­sítését”. A másik oldalon viszont befejeződött 20 ezer szovjet kato­na, ezer harckocsi és más hadi- technika kivonása az NDK terüle­téről. Kedvező visszhangot keltettek a békeszerető közvéleményben azok az új javaslatok, amelyeket a Szovjetunió nemrégiben előter­jesztett a fegyverkezési hajsza megfékezésére. Arról van szó, hogy kezdjék el a tárgyalásokat a kö­zép-hatótávolságú nukleáris raké­tákról és egyidejűleg tárgyalja­nak az előretolt amerikai atom­eszközökről. A szocialista orszá­gok újabb fontos indítványt ter­jesztettek elő Bécsben a közép­európai haderők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó megbeszéléseken is. A SZOVJETUNIÓ igen fontos­nak tartja, hogy az előttünk álló madridi értekezleten a résztvevő országok képviselői konstruktív szellemben tárgyaljanak. Nem szócsatákra, kölcsönös vádaskodá­sokra, „számonkérésre” van tehát szükség. A szocialista országok azt akarják, hogy a találkozó jelentős eredményekkel záruljon, s tegye lehetővé az európai katonai eny­hülési és leszerelési konferencia összehívását. Szeretnénk emlékeztetni rá, hogy a nyugati hatalmaknak egy teljes esztendő állt rendelkezésük­re, hogy átgondolják a Varsói Szerződés javaslatát e konferen­cia összehívására, amelynek cél­szerűségét aligha lehet vitatni. A szocialista országok indítványoz­ták, hogy gyorsítsák meg a kon­ferencia előkészítését, fokozzák a véleménycserét, hogy a madridi találkozón döntés születhessen a konferencia feladatairól, időpont­járól, helyszínéről, megtartásának rendjéről, beleértve az első sza­kasz napirendjét is. (APN—KS) üzletekben. A megindult és fo­lyamatban lévő viták közül sokat meg lehet oldani és meg is olda­nak az üzemekben. Egyes jogos követelések teljesülnek, mások részletes elemzést igényelnek, is­mét mások, bár fontosak, ma nem oldhatók meg — és esetleg holnap sem —, mert egyszerűen nincs imiiből. A gazdaság rendezé­séről, a különböző gondok és ne­hézségek megszüntetésének moz­zanatairól, a munkakörülmények­ről, a munkáskollektívák, a mun­kásönkormányzati konferenciák, a párttaggyűlések fórumain kell szólni és sok üzemben ez is tör­ténik. A viták akkor hasznosak, ha nem akadályozzák a munkát, amelyre oly nagy szüksége van az országnak és az egész társada­lomnak”. (MTI) Újabb államcsíny Suriname-ban Zsivkov-Marchais találkozó Munkamegszakítások Lengyelországban Utolsó pár előre fuss! A New York-i demokrata kon­venció megkezdése előtt már ja­vában készültek a Jimmy Cartert és alelnökét, Walter Mondalet áb­rázoló választási plakátok: a Fe­hér Ház ennyire biztosra vette az elnök újrajelölését. S már az első napon, augusztus 11-én este a konvenció szabályairól folytatott, lényegében mindent eldöntő sza­vazáson beigazolódott ez az önbi­zalom. Noha ekkor még senki sem írhatta elő a küldötteknek, me­lyik szabályra szavazzanak (a Carternak, avagy a Kennedynek kedvezőre), a Fehér Ház mostani lakója biztos többséghez jutott, így maga a jelölés puszta forma­litássá vált, s a plakátokat nem kellett újra nyomni. Anderson-tényező Igaz, a Carter—Mondale páros jelenleg vitathatatlan hátrányban van a Reagan—Bush . kettőssel szemben, bár a közvéleménykuta­tások százalékos különbsége vi­tatható. Ráadásul pillanatnyilag senki sem képes megbízhatóan felmérni, hogy a harmadik jelölt, John Anderson — amennyiben tartja magát a versenyben — mi­ként befolyásolhatja a küzdelmet. A harmadik jelölt az ősz folya­mán hagyományosan visszacsú­szik, amikor minden figyelem ar­ra irányul, hogy ki lesz a győztes a két • nagy párt párosa közül. Egyébként sem a százalékos kü­lönbség itt a lényeg hanem az, mennyi esélye van Andersonnak megszerezni i az ötven állam né­melyikének elektorait. Ha ő maga sehol sem ér el viszonylagos többséget és szerez akként elekto­rokat, akkor csak a Carter—REA- GAT mérleg nyelvét billenti el államonként, de nem állíthatja meg a győztest országosan. Vagyis a kampány többesélyes, és éppen ez döntötte el Carter ja­vára a demokrata házivetélke- dót, legyenek bármilyen kedve­zőtlenek is a közvéleménykutatá­sok mostani adatai. Az elnök kül­dötteinek tábora nemcsak azért fogott össze, mert a delegátuso­kat a Fehér Ház válogatta ki minden államban (és ápolta velük a jó viszonyt, minden erő beve­tésével), hanem azért is, mert New Yorkban minden józanul gondolkodó tudta: a pártnak a Fehér Ház megtartására csak Jimmy Carterral van esélye —, ha egyáltalán van. Mert lehet, hogy Kennedy jelölése esetén An­derson visszalépett volna, ám ha a liberális szenátor képviselné most a demokrata színeket, ak­kor nagy szavazó tömegek lép­nének át a republikánus táborba. Kennedy az előválasztások tanú­sága szerint a kisebbséget tudta csak maga mögé állítani, megfe­lelően a kül- és belpolitikailag jobbra tolódott közhangulatnak. Kennedy-kihívás A szenátor kampánya valójá­ban Carternak kedvezett: egy­részt a túl liberálisnak vélt poli­tikust nem akarók szaporították az elnök táborát, másrészt Ken­nedy kihívása folytán „nem ma­radt hely” a porondon olyan kö­zéputas demokrata jelöltnek, aki eséllyel csábíthatta vol­na el Cartertól a megriadt párttöbbséget. Ez a tényező még a konvención is hatott: mivel «sok Carter-párti, ám az elnök népsze- rűtlensége miatt habozó küldött Kennedyt semmiképpen nem óhajtotta, meg sem nyílhatott a lehetőség a harmadik jelölt előtt. Egy ilyen „nevető harmadik” Rendőrségi felhívás • A két rivális, Carter és Kennedy kezet fog. azonban aligha tudta volna meg­valósítani a lehetetlent: egyszerre folytatni a kampányt a még hi- valtalban levő és sértődött (!) el­nök kormányzási csődje ellen és a republikánus párossal szemben. Mindig megbukott az a párt, ame­lyik megtagadta elnökétől az új- rajelölést. Vagyis a demokraták tudták a konvención: Carterral együtt győznek vagy buknak. Az ismeretlen rossz S mivel a kennedystákat alig­hanem őszinte politikai félelem­mel tölti el Reagan elnöklehető­sége, s mert emlékeznek 1968-ra, amikor őmiattuk juthatott be a Fehér Házba Richard Nixon, ne­kik sem volt sok választásuk. A szakszervezetek máris megkezd­ték az agitálást Carter mellett, megmagyarázván a Reagen leegy­szerűsítéseire fogékony munká­soknak, hogy a republikánus je­lölt egyik célja a szakszervezeti jogok megnyirbálása. A kampány , tehát csak most kezdődik igazán. A fő, a válasz­tásokat alighanem eldöntő kérdés az lesz, kinek sikerül nagyobb félelmet kelteni a másikkal szem­ben, november rtső keddjére az igazi, milliókat megmozgató sza­vazásra. A Carter—Mondale pá­ros plakátján az a jelszó, hogy „válasszuk újjá a kipróbált és megbízható csoportot", ami azt érzékelteti, hogy az ellenfél az is-- meretlen rossz. Attól pedig álta­lában jobban tartanak az embe­rek, mint az imerttől. Vagyis a finisben nem elegendő, ha a Rea­gan—Bush páros csak a Carter- kormányzás hibáit bizonygatja; a republikánus jelöltednek el kelle­ne hitetniük, hogy ők jobban ve­zetnék az országpt. S ez felettébb nehéz lesz, mert Jimmy Carter egy valamihez na­gyon ért: valaki ellen fordítani a kampányt, így feledtetve saját tel­jesítményét. Ogy tűnik, Edward Kennedy e carteri taktika áldo­zata. Avar János Augusztus 10-én, vasárnap 00.25-kor Balatonföldvár 'belterü­letén- egy kanyarban Czifra József 20 éves gépkocsivezető kaposvári lakos személygépkocsijával ittas vezetés és gyorshajtás miatt ki­sodródott az úttestről, és egy vil­lanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi utasai köziül három férfi a hely­színien. .meghalt, Czifra József és negyedik utasa súlyos sérülést szenvedett. A baleset áldozatai kö­zül két személynél nem volt iga­zolvány, így személyi adataik is­meretlenek. A rendőrség megállapította, hogy az ismerétlen fiúk autóstop­pal közlekedtek. Czifra József Balatonszemesen, a Hullám kem­ping előtt vette őket kocsijába, a baleset előtt körülbelül 15—20 perccel. Azt megelőzően Boglár- lelién voltak az Omega-koncerten és Siófok-Sóstóra akartak menni. A két fiú személyleírása: 1. 165 cm magas, sovány test­alkatú, ovális arcú, világosbarna színű, középhosszú, hátrafésült hajú, pisze orrú, barna szemű. Ruházata: erősen kopott kék színű Levi Strauss feliratú farmernad­rág, kék színű fürdőnadrág, szür­ke alapszínű kékcsíkozású zokni. A fiú 14—16 év körüli. 2. 170 cm magas, 14—16 év kö­rüli sovány testalkatú, ovális ar­cú, sötétbarna színű, váltig érő, pnyhén .hullámos hajú, magas homlokú, szürke szemű, duzzadt ajkú, ép fogazaté. Ruházata: sö­tétkék színű trapper farmernad­rág, drapp sizínű íémpatentos „Ju­nior” ing., fekete színű, fémcsat- tos, bődből készült nadrágöv, 43- as méretű sötétkék színű bokavé­dők tornacipő, zöld alapszínű, sár­ga és kékcsíkozású „BFK”-mo- nogrammal éllátott fürdőnadrág. A rendőrség kéri mindazok je­lentkezését, akik a személyleírás és ruházat alapján a két ismeret­len áldozat személyazonosságának megállapításához segítséget tud­nak nyújtani, jelentkezzenek a siófoki rendőr-főkapitányságon (10-700) vagy bármelyik rendőri szervnél. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Magyar—brit pártközi megbeszélés A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghí­vására augusztus 9—15 között látogatást tett hazánkban Jack Woddis, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja. Jack Woddist fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának titkára i

Next

/
Thumbnails
Contents