Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-12 / 136. szám
1980. június 12. • PETŐFI N£PE • 3 • Borsfay Tamás: ülőbútorcsalád. Belsőépítészetről, egy kiállítás ürügyén 9 Szedleczky Rudolf: alumínium bútorcsalád. ban: a virágos műperzsák belepik a padlót, a modern bútor elfedve csicsás takarókkal, s a játékok még nagyobb zűrzavart csinálnak. A legszomorúbb, hogy ezt talán társadalmi munkások, jó akaratú emberek, segítőkész tanács hozta létre, bőkezűen, a megajándékozás, az örömet szerezni • akarás gesztusával. S olyan környezet teremtődött, amely csak hangos gyereket, zűrös, ideges hangulatot teremthet. És nem táplálja, hanem rombolja a jó ízlést. Pedig példánk, a lakásberendezés szerénységére és harmóniájára is lenne elég: a múlt paraszti'kultúrája. Az arányok, a célszerűség, az okos egyszerűség szépsége. Szokás okolni a tervezőt, aki nem megvalósíthatót álmodik; a gyártót, aki drágán és nem is olyan precízen készít el valamit, a kereskedőt, aki a közönségízléssel takarózva nem színvonalas árut tart, s persze a vásárlót, aki zűrzavaros formák, harsány színek, minták közt lakik. Valahol meg .kellene szakítani’ ezt a láncolatot, az egymásra hivatkozások helyett. Talán épp a belsőépítészet hivatása lenne. T. A. Részlet a kiállításról. A belsőépítészet olyan összefoglaló terület, hogy egyes ágainak felsorolása helyett egyértelműbb az általános meghatározást megkísérelni, mindennel foglalkozhat a belsőépítészet, ami egy épület belső tere és az ember között van. Tervezhet a belsőépítész nagy reprezentatív tereket és lakószobát, bútort és falborítást, eligazító táblákat, információs rendszereket és tárgyakat, de utcafelszerelést, játszóteret is. A belsőépítészet kapcsolódik a termeléshez és a kultúrához, ahhoz a két összetevőhöz, amely önmagában is a társadalom fejlettségének egészét képes tükTükör lett, tükör lehetett ezért az a kiállítás is, amelyet a Műcsarnokban rendeztek meg Belső- építészet 1970—80. címmel. Az összkép: lenyűgöző és impozáns. Ha .a szocialista mecénás — állam 9 Burián Judit: Emese étkező- garntiúra. 9 „Áron” ágy. és város, megye és szakszervezet, gyár és hivatal, stb. — csak ennyi impulzust adott volna építészeknek és belsőépítészeknek tíz esztendő alatt, még. ez is sok lenne. De ez a tízéves bemutató — válogatás. A zsűri által legjobbnak ítélt belsőépítészeti munkák be- ’ mutatása. Ugyanakkor az összkép ellentmondásos: épp annyira, mint amennyire annak ítéljük fejlődő társadalmunk gazdasági vagy éppen morális állapotát. Nincs könnyű dolga a bútorter-- vező belsőépítésznek, hiszen nem tudja annak a térnek az arányait, nagyságát, amelybe bútorai kerülnek ..: Ezért különösen fontos az elemes bútorok rendszere. Hiszen végső soron,. mi, lakók, mindany- nyian belsőépítészek vagyunk, amikor lakásunkat berendezzük. (A lakberendezés is belsőépítészeti munka lenne, de erre csak ritkán kerül sor: vagy az „használ” lak- berendezőt, akinek sok pénze van, vagy az, akinek kevés, s a jótékony lakberendezési tanácsadásokon kér véleményt (pl.: üzletben, szerkesztőségben). A legszomorúbb tapasztalatokat a lakberendezés területén lehet beszerezni. Példa erre a kiállításon is van. Egy szimpatikusán berendezett óvodát mutat a fotó. S egy másik ugyanezt, használatFél egészség KÉPZELETÜNKBEN a kórház mindig mint a „tisztaság hajléka” jelenik meg. Egészen addig, amíg személyes tapasztalat meg nem cáfolja a képzeletet. Es ez bizony gyakran előfordul. Nemrég sebészeti intézetben jártam, amely az átlagosnál jóval tisztábbnak tűnt. Az ablakokat viszont még a téli korom és a tavaszi eső maradványai tették tejüveghez hasonlóvá. Egy másik fekvőbeteg intézetben, ahol nem operálnak, csak rehabilitálnak. a kétes tisztaságú ágyneműről kiderült, hogy kéthetenként cserélik. Kétségtelen, hogy egyik is, másik is nehezen illeszthető be a kprr házhoz fűződő képzeteink közé. Az igényesség helyett igénytelenségről, a nehézségek passzív tudomásulvételéről árulkodó tünetek azonban nemcsak a kórház-higiéniáját veszélyeztetik. Bár ez sem lekicsinylendő veszély. A következetes számonkérés feladása ugyanis akarva-akaratlanul tért hódít és rombol más vonatkozásban is. NEM IS OLYAN REGEN, néhány évtizeddel ezelőtt még általános gyakorlat volt, hogy a főorvosi vizit a vécében kezdődött A ma már tipikusnak korántsem mondható gyakorlat hatása meg is látszott és elhagyása sem maradt következmények nélkül. Sajnos, nemcsak a vécékben. Folyosókon, kórtermekben egyaránt találna kifogásolnivalót az egyszeri, ma már esetleg ódivatúnak tartott főorvos. Az ilyen bíráló észrevételekre többnyire elhangzik a sok tekintetben kétségtelenül megalapozott védekezés. Nehézségekről, magas költségekről, létszámhiányról. „Nincs takarítónő” — hangzik a refrénszerű kifogás. Valóban nincs, azaz jóval kevesebb van a kelleténél. Különös azonban, 'hogy míg a kifogás általános érvényű, maga a helyzet kórházanként, illetve egy-egy intézeten belül osztályonként változik. Egyazon épületben az egyik osztályon kifogástalan rend. tisztaság uralkodik, a másikon méltán panaszkodnak a betegek rendetlenségre, piszokra. Ez a nem kívánatos változatosság a vezetés következetlenségének áruló jele. Az igénytelenség tünete, amely mögött a vezető beletörődik a vitán felül létező nehézségekbe. Es felmenti magát alapvető kötelességeinek teljesítése alól. . A KORHÁZI HIGIÉNIA biztosítása ugyanis alapvető vezetői kötelesség. Nem alá, hanem mellérendelt feladat. A gyógyítás egyéb tennivalóival párhuzamosan teljesítendő. Mert elhanyagolásán életmentő műtét, intenzív gyógykezelés szenvedhet hajótörést. Emberéletet veszélyeztet, amely mindennél drágább. Olyan értelemben is. hogy a modern beteg- ellátás rendkívül költséges, hogy egy-egy sokkos állapot elhárítása, egy szívműtét előkészítése, lebonyolítása, a beteg válságon való átsegítése százezreket is fölemészthet. Ennek sikerét kockáztatja a nem makulátlanul tiszta orvosi köpeny, a piszkos folyosóról a cipőtalpon becipelt kórokozó, vagy más higiéniai hanyagság. Lehet, hogy sokan elcsépeltnek tekintik a közmondást: a tisztaság fél egészség, de egyik-másik kórházunkban mégsem ártana komolyan venni! L. M. Készülődés a mezőgazdasági kiállításra A HUNGEXPO-nál lezárultak az augusztus 19-e—szeptember 4-e között megrendezésre kerülő 69. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár hazai és külföldi nevezései. A végleges kiállítói lista szerint 18 ország és Nyugat-Berlin vesz részt a „nagyszabású bemutatón, amelyre több mint 100 hazai vállalat, gazdaság és intézmény is jelentkezett. A szovjet vállalatok 1000 négyzetméter fedett és 600 négyzetméter szabad területen mező- és erdőgazdasági termékeket, valamint egyebek között nagy teljesítményű'gépi berendezéseket mutatnak be. Az NDK vállalatai korszerű mezőgazdasági vegyszereket és keresett állategészségügyi készítményeket, gyógyszereket népszerűsítenek. Érdeklődésre tarthatnak számot a kiállításon a csehszlovák, mezőgépipar korszerű konstrukciói. valamint a bolgár kertészeti termelők modern eszközei. A tőkés országok vállalatai közül az angol ipari üzemek nagyhatású vegyi anyagokat, továbbá az állattenyésztés korszerű gépeit kínálják majd eladásra. A francia kiállítók elhozzák Budapestre modern mezőgazdasági technológiai rendszereik különféle egységeit, például a pneumatikus vetőgépe- ket. továbbá az új szállítási és raktározási berendezéseket. A holland kertészeti termelők üvegházi kisgépekkel jelentkeznek. Az Egyesült Államok vállalatai egyebek között mezőgazdasági know— how-okra hívják fel a figyelmet, továbbá az állattenyésztés és a növénytermesztés újabb szakmai anyagaival várják a látogatókat. A hazai kiállítók, szám szerint 109-en a mezőgazdasági termelés szakmai-műszaki eredményeit teszik közzé az OMÉK-on. (MTI) wmmmmmmmmmmm Gatyázás Ü vegvisszaváltás (Variációk egy törékeny témára) Könnyűruha-ellátásunk újabb neuralgikus góca van kialakulóban. Legalábbis erre következtethetünk a sajtó előrejelzéseiből. Márpedig ezek érzékenységét sokan hasonlítják a szeizmográfokéhoz. Na, hogy ez azért nem abszolút hízelgő a sajtóra nézve, minthogy a szeizmografikus előrejelzések még mindig nem tökéletesen megbízhatóak, csakúgy, mint az időjáráséi. Ettől eltekintve, nem árt, ha az ipar, s vele vállvetve a kereskedelem már csupán óvatosságból is ráteszi ujját a férfilábravaló- ellátás ütőerére. Nem véletlen, hogy ilyen emelkedett stílusban hívjuk fel erre a figyelmet. A közelmúltban ugyanis két ízben ütötte meg szemünket — országos lapban szóvátett gatya- hiánya. Az egyik cikk úgy általában jelezte e gondot, míg a másik, személyes élmény alapján a fehér férfigatyák jelenlétét hiányolta az üzletekben. Isten ments, hogy e tünetekből általánosítsunk. Mindazonáltal, ha a felvetésekben 5 százaléknyi igazság van, nem térhetünk napirendre fölöttiik. Mert ugye, ha 100 darabot kitevő alsónadrágszükségletből akár csak 5 gatyd hiányzik, már zavart okoz a férfitársadalomban. Minálunk pedig nem hogy öt, de egy szál fér-, fi se maradhat lábravaló nélkül. E követelmény — a szociális szempontokon túl — szemléletbeli hagyományainkkal is egybevág. Ki ne tudná, hogy a magyar embernek mindig szívügye volt a gatya. Erre vallanak a viseletben, valamint szólásokban, kifejezésekben élő “megnyilvánulások. Nem is olyan ősi eleinket el se lehetett képzelni bő gatya — vagy néha tölgyfagatyának becézett lábravaló — nélkül, amelyet nem is alsónadrágként hordtak. Szójárásaink még inkább tanúsítják, hogy elválaszthatatlanul szivünkhöz nőtt ez a fehérneműdarab. Elannyira, hogy befészkelte magát gondolkodásunkba. Másképp nem hangoztatnánk lépten-nyo- mon s magától értetődően ilyeneket, hogy: legatyásodik, gatyába ráz, elgatyázza az időt, a gatyáját is odaadná —, s ki-ki folytathatja tetszése szerint. A gatyásgalamb hegyes tartásáról is lerí,» milyen megtiszteltetésnek veszi, hogy kedvenc alsóneműjéről keresztelte el őt áz' ember. Értik már, ugye, hogy semmiképp nem hunyhatunk szemet a gatyaválaszték terén mutatkozó hiányosságok fölött. A sajtón keresztül interpelláló férfitársaink emiatti érzékenységét' bizonyára a ködmönös nyárelő éles széljárásai is fokozták. Más — normális májusokban, júniusokban kevésbé hederitettek altáji érzelmeikre, de mostanában, amikor mind sűrűbben értesülhettek a mélyebben fekvő területeket fenyegető fagy veszélyről, önkéntelenül is meg-megrezzentek. Aha, jó lesz felkötni a gatyát is! — gomoly- gott bennük a homályos sejtés, és — rohantak gatyabeszerzésre. Meglehet aztán, hogy momentán nem táláltak se színre, se méretre ízlésük szerint valót, s első felindulásukban mindjárt kiverték a tam-tamot. Hogy például ,miért nincs fehér gatya?! Aki ■ történetesen olyan szenvedéllyel lép fel a fehérneműboltban, mintha a szájától vonnák el a falatot e hiánycikkel, azzal az alkalmazottak se mernek elvi eszmecserébe bonyolódni. De még férfi eladó se engedhet meg magának efféle érvet a kedves vásárlóval szemben, hogy teszem azt — Ha férfi vagy, légy férfi, ne hitvány szibarita-váz! Ha nincs fehér gatya, viselj virág- mintásat, tuli-tarkát, csicsásat, hiszen férfigatyában se a külcsín a lényeg, hanem a belbecs. Mondom, ilyen hangon ma már nem beszélhet a dolgozóval se ipar, se kereskedelem. Nem élünk ama klottgatyav s lódenkorszak- ban, és ha a kedves férfi vevő foga féhér gatyára fáj, azt kell neki adni, gyártani. Illetve azt is. Mert szeretnék csak annyi egyforintost is, ahányon inkább a színes, vagy akár nyomott virágmintás lábravalót viselnek, mint fehéret... S egyáltalán nem azért, mert a tarkabarka alsóneműn nem látszik meg annyira a rúzs- folt. No, de ez nem lehet vezető szempont a gatyaválaszték kialakításánál! Tóth István Az üvegvisszaváltás körüli bonyodalmak azt igazolják, hogy az élet megteremti a maga sokszínűd változatos formáját e téren is. A rendelkezés érvényben van, nem tartják be, mégis „szabályosan” jár el mindenki. A Petőfi Népe május 7-i számában Visszaváltás címmel megjelent írásra a megyei tanács kereskedelmi osztálya válaszolt a lap május 18-i számában. Eszerint félreértésre ad okot a cikk, az „ÁH rendelkezése alapján csak az általuk forgalomba hozott típusú üvegeket kötelesek a boltok visszaváltani...” Töhb .boltvezető telefonon „tájékoztatott” arról, hogy a hivatkozott rendelkezést már módosították. Valóban, 1970. óta többször is. Csakhogy nem a jogsza-1 bályt. csupán a mellékletét. Ami tételesen felsorolja az Uvegtípu- sokat és az egységárakat. Ez látható a boltokban kifüggesztve. Az 1/1970. (III. 11.) ÁH sz. rendelkezés • érvényben van. Ennek a 3. §. (1) b. pontja így szól: Kötelesek az üzletükben forgalomba hozott áruk rendeltetésszerű használatára alkalmas betétdíjas üvegpalackját — függetlenül attól, hogy azt az áruféleségeken belüli választékot (pl. hazai vagy import sör) üzletükben árusították-e, vagy töltött állapotban hol vásárolták — az árhatóság által megállapított, betétdíj ellenében a nyitva'tartási idő bármely időszakában visszaváltani.” Hogy mi tekintendő áruféleségen belüli választéknak? A vevő számára minden ital. Ez azt jelentené, hogy minden betétdíjas üveget vissza kell venni. Ám tartsuk tiszteletben a kereskedelmi nomenklatúrát, s fogadjuk el. hogy van üdítő ital, ásványvíz, sör stb. Ahol tehát Coca-Colát árulnak, oda a márkás üveget is vissza lehet vinni. Pontosabban lehetne, de ha a bolt néni áll kapcsolatban a szállítóval, akkor nem tudja vissza sem adni. Az AH közben kiadott egy értelmezést, hogy a visszavételi kötelezettség nem az áruhoz, hanem az üvegtípushoz kapcsolódik. Ez logikus is, hiszen a melléklet is az üvegtipusokat sorolja fel. A vevő így sem járna rosszabbul, hiszen kevesebb típus van, mint ahány fajta választék. A Belkereskedelmi Minisztérium kereskedelemfejlesztési és szervezési főosztálya 1978. áprilisában kiadott egy közleményt, melyben ugyanezt hangsúlyozza. egyben felhívja a figyelmet az ÁH-ren- delkezés betartására. 1980. márciusában a Belkereskedelmi Minisztérium és a MÉM közösen adott ki egy újabb közleményt, amelyben szigorúan felhívják a boltosok figyelmét a hivatkozott rendelkezés értelmében az általuk értékesített üvegtípusok (!) visszaváltásba. A sok értelmezésben a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Senki nem módosította az ÁH-rendelkezést, csak a végén a boltosok már úgy értelmezték, hogy kizárólag azt a fajta (azonos formájú, űrméretű. ráégetett feliratú stb.) üveget kell visszavenniük, amilyet forgalmaznak,. S nem azért, mintha nem tudnának magyarul, vagy „kereskedelemül”, hanem rá vannak szorulva erre az átértelmezésre. Ugyanis van egy másik „nyelvtudós” is — mégpedig a szállító. S ő „diktál". Először is nem köt szerződést a kereskedelmi szervekkel. Másodszor ő is „ragaszkodik” a rendelethez. Nem ehhez, egy másikhoz. A 7/1978. MT sz. rendelet 30. paragrafusához, ami előírja, hogy a szállító az általa forgalomba hozott típusú és mennyiségű göngyöleg visszavételét nem tagadhatja meg. Nem is tagadja — csak a többlet átvételét. Ami az egyes boltokban úgy keletkezik, hogy töltve máshol vásárolta a vevő. Az ostor mindenkin csattan. A vevő bosszús, az üzletvezető veszekedik a szállítóval, az üvegipar nem győzi a termelést, a szállító vagy együttműködik egy másik szállítóval, s kölcsönkér tőle üvegeket — újabb bonyodalmakat elindítva —, vagy - palack híján csökkenti a szállítást Máris itt a hiánycikk. Az üveg az utcán hever. Vasúti sínek mentén, árokpartokon. A vevő mérgében földhöz csapja. A szeméttelepnek csak gond. A MÉH-ibe ki vinné pár fillérért? Az üzletekben plakát: a sörös üveg is érték, hozd vissza! A rendelkezés tízéves. Lehet, hogy .hasznavehetetlen”, mert a végrehajtás feltételei nincsenek megteremtve. A szállítók nem kooperálnak egymással, raktár- helyiség, rekesz, belső szállítás, anyagi érdekeltség nincs. A kérdés csupán az, hogy ennyi idő alatt nem lett volna-e célravezetőbb magyarázkodás, árértelmezés helyett egyértelmű megoldást találni? K. K.
