Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-19 / 142. szám
Diákszínjátszók nyári programja Számos meghívást kaptak a kecskeméti Táncsics Kollégium diákszínjátszói az ország különböző nyári rendezvényeire. Június végén egy hetet töltenek Kisvárdán, az országos amatőr színjátszó táborban. Ez idő alatt több ízben fellépnek a nyírségi falvakban, üzemekben. Július 17-től Szentendrén és környékén mutatkoznak be, 25-től pedig a kétnapos szegedi népművészeti vásár résztvevőit- szórakoztatják diáktréfákkal, vásári - komédiákkal. Nyár a tanműhelyekben A kiskunfélegyházi 608. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben tettünk rövid látogatást a minap. Serege Gábor igazgatótól arról érdeklődtünk, ho- hogyan 'készülnek a nyárra? — Az elméleti oktatást június 9-én befejezzük, 595 első és másodéves tanulónk az új tanév kezdetéig a jól felszerelt tanműhelyekben gyarapíthatja gyakorlati tudását — mondta az igazgató. — Nálunk gyakorlatilag augusztus 31-én fejeződik be a tanév és szeptember 1-én már kezdődik az új. Természetesen az első és másodévesek szeptemberig megfelelő terv szerint, egymást váltva ötheti szabadságot is kapnak.. — Lesz az idén is szervezett foglalkozás?' — Természetesen. Tanulóink közül 214-en mennek üdülni, illetve KISZ-vezetőképző tanfolyamokra, 74-en töltenek majd két-két hetet szakmai építőtáborokban. Dolgoznak majd a félegyházi szakmunkásjelöltek Miskolcon, Csepelen és harminchét építőipari tanuló részt vesz a kecskeméti posta és más létesítmények építésében. Harminc lányta. nulónk Törökbálinton tölt két hetet mezőgazdasági építőtáborban. — A végzősök? — Már megkezdődtek az érettségi vizsgák, a jövő héten pedig a harmadikosok és a felnőttek adnak számot szaktudásukról. Pénteken — június 20- án — tartjuk a hagyományos 'ballagási ünnepséget. Ekkor vesz búcsút az iskolától 20 szakma 300 fiatalja, hogy közülük ősszel mintegy 150-en továbbtanuljanak. Pénteken ballag a fiatalokkal együtt 47 -felnőtt szakmunkásvizsgára készülő, valamint 45-en, akik a szakközépiskolában érettségiz-^ tek az idén. O. L. Kísérleti családi ház Mit ígér a rádió? A Magyar Rádió ifjúsági osztálya izgalmas, változatos nyári műsor összeállításával gondoskodott a vakációzó fiatalok szórakoztatásáról. Nyelvi, zenei, képzőművészeti, természettudományi, szépirodalmi és számos más témájú műsorból válogathatnak űiajd ezen a nyáron az ifjú hallgatók. Két hónap leforgása alatt három vetélkedőre kerül sor a Kos- suth-adón. Zsákbamacska címmel hallhatjuk a csepeli, az egri, á nyíregyházi, a pécsi, a szegedi és a szombathelyi tanárképző főiskolák, valamint a hozzájuk tartozó gyakorló általános iskolák vetélkedőjét, június 30-ig. Hat elődöntőben, a versenyzők tréfapódiummal jelentkeznek. A két középdöntőben játszótársaikat mutatják be, s végül — július 3-án — a döntőben a változatos témákban bővelkedő verseny paródiáját adják. Játékvásár a címe a gyermekrádió zenei vetélkedőjének, melyre július 19-én kerül sor. Augusztus 20-án három budapesti általános iskola tanulói vetélkednek az Utazz velünk című műsorban, melyet Friss Gábor zenei riporter vezet. Bizonyára sokan hallgatják majd a Magyar Rádió állatokról szóló érdekes sorozatát. A július 11-én kezdődő adás gorillákról, kutyákról, oroszlánokról, cápáktól, farkasokról és más élőlényekről szól, mégpedig egy-egy világhírű könyv vagy film ürügyén. Lassie-ről, Tarzanról és a tobbiekröl ez alkalommal nem csupán regények, filmek, valóságot elhomályosító nyelvén szólnak majd, de igyekeznek rávilágítani az állatok ősi, vagy tanult tulajdonságaira is. Ennek érdekében kapnak majd szót állatgondozók, tudományos kutatók és állatorvosok. A sorozat címe „Sztárok anekdoták nélkül”. Ugyancsak állatokról szól a Nyitnikék kisiskolás műsor július 2l-i adása. Ebben a Fővárosi Állat- és Növénykert hétköznapjait, az állatházak belső rendjét, a gondozók feladatait, a kert dolgozóit kívánják bemutatni. Érdekesnek ígérkezik néhány nyelvi, zenei műsor. így például a „Szóból ért az ember ?”> melyben Antal Imre, Vargha Balázs és Hernádi Sándor beszélget a pontos, célkitűzéseinknek megfelelő fogalmazásról. „így láttam Bartókot” címmel augusztus 20-án kezdődik az ifjúsági rádió centenáris sorozata. Bartók Béla huszonöt mozaikból álló szellemi portrésorozatában olyan kortársakat szólaltatnak meg, akik jól ismerték a nagy muzsikust élete különböző fázisaiban és munkaterületein. Megszólal többek között a zeneszerző özvegye, Bartókné Pnsztory Ditta zongoraművésznő, és ifjabb Bartók Béla. Mikrofon elé lép ez alkalommal Ferencsik János, Bartók utolsó európai hangversenyének karmestere, és Paul Sacher, a Bartók-ősbemuta- tók kezdeményezője is. Nemcsak a tizenévesek, de a szülők és pedagógusok figyelmébe is ajánljuk a Kossuth-adó július 11-i műsorát. „Ahol élünk, ahogy élünk” címmel. A cím nem a szójáték kedvéért született. Arról van szó, hogy ismerjük-e azokat a színtereket, ahol a húsz év alattiak élnek, ahol társas kapcsolatokat teremtenek. Hogyan élnek a tizenévesek a lakásban, a diszkóban, az aluljáróban, az utcán és az iskolában? P. E. A családalapító fiatalokat sokféleképpen támogatják a fészekrakásnál, ennek ellenére a lakás megszerzése anyagilag sokuk esetében szinte elérhetetlen célnak tűnik. Ezúttal egy olyan új kezdeményezésről adhatunk hírt, amely szintén a pályakezdők lakásgondján próbál segíteni. Az ÉRDÉRT Vállalat és a Mélykúti UNIVEREXPO Ipari Szövetkezet egy iker családi ház kialakításán dolgozik, s a „kísérleti” házat a nagyközségben már el is készítették. A kétlakásos épület falait a könnyűszerkezetes építkezésnél jól bevált szendvicspanelok alkotják, s beépítették a tetőteret is. A földszinten lakószoba, konyha. fürdőszoba, kamra, előszoba található, az emeleten pedig két kisebb szoba, melyeket a tervezők a gyerekeknek szántak. A kísérleti ház betonalapon áll, de téglát,. s más hagyományos építőanyagot nem alkalmaztak az' építésénél. Falai kitűnően szige-, telnek. Az iker családi házbein többféleképpen is lehet fűteni. Egy nyolctagú brigád tíz nap alatt képes összeszererlni az épületet, az első próbálkozás tapasztalatai szerint. Mint Turcsány Béla, a mélykúti ipari szövetkezet elnöke, elmondta, a cél az, hogy egy olyan házat fejlesszenek ki, amely lakásonként nem kerül többe 330—350 ezer forintnál. Magától értetődik, hogy egy ilyen lakásnál a „beugró” csak fele lesz annak, amennyit például egy kisebb alapterületű és kétszer olyan drága házgyári lakás vásárlásakor kell kifizetni. t Képünkön a „kísérleti" ház látható. (Tóth Sándor felvétele) • A másodéves forgácsoló Csányi Pál' munkáját Márton László szakoktató ellenőrzi. • Pintér László és Börönte Gábor központifűtés- szerelők a csőmenetvágást gyakorolják. fiolád Elfogott valami furcsa érzés. Soha életemben nem szerettem a csokoládéroládot; talán csak 1 gyermekkoromban, de arra már nem emlékszem tisztán. De most, hogy beléptem ebbe ! a nagyobbacska bisztróba (vagy cukrászdába?), ellenállhatatlan vágy fogott el a fölhalmozott sütemények iránt. S ami a legkülönösebb, rögtön hatalmukba kerítettek a cso- koládéroládok. Mellé meg a | hideg tej képzete társult. — Kérek két csokoládéroládot — szóltam a nyálamat nyelve az üvegpult mögött álló férfinak. — Egy pillanat, uram, rög• r tön megkérdezem, mennyi az ára — mondta előzékenyen, udvariasan, s egy csöpp bánat sem érződött hangjában amiatt, hogy én kérek, ő meg kiszolgál. Tényleg gyorsan vissza is tért, s iközölte, hogy egy csoko- ládérolád ára huszonöt forint. Elképedésemet látva, mindjárt kezembe nyomott égy papírdarabot. Lista az árváltozásokról. És tényleg, a rolád huszonöt forint. — De hogy lehet ez? Mivel indokolják? — kérdeztem elkeseredve. Válasz helyett a lap aljára mutatott, ahol „Indoklás” cim | alatt a következőket olvashat- j tam: ■ „A magyar nép a felszaba- dulás előtt igen kevés cukrász- süteményt ehetett, mert a dolgozók többsége igen szegény volt. Most, hogy az életszínvonal jelentősen emelkedett, egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy a régen nélkülözött csemegét megvásárolják. Az utóbbi években mértéktelen túlfogyasztás mutatkozik, aminek oka az lehet, hogy némelyek a múltban elmulasztott süteményevést is most akarják pótolni. Iparunk nem tud lépést tartani a kereslettel, sok üzletben hiánycikk például a csokoládérolád vagy a Rigójancsi. Emellett a mértéktelen fogyasztás káros az- egészségre is, mint erre az illetékes minisztérium több alkalommal felhívta a lakosság figyelmét. Indokoltnak - látjuk tehát, hogy a cukrászsütemények árát felemeljük, így feltehetőleg csökkenni fog a kereslet, s elejét vehetjük a megvesztegetéseknek, ami hiánycikkek esetében jelentkezni szokott." Ennyi állt a papír alján. A lapot forgatva töprengtem: talán mégis enni kellene csokoládéroládot. Legalább egyet. Hideg tejjel. Bár a huszonöt forintot sajnálom érte... Nagy megrázkódtatás ez... Illetve... Micsoda? — Ne csikorgasd a fogad, mert nem tudok tőle aludni — hallom a feleségem hangját. No persze, megegyeztünk, hogyha álmomban csikorgók, felkelt. Biztosan álmodtam valamit ...De egyet azért mégis venni kellene..Hideg tejjel... L. A. Vesztegetés miatt jogerősen elítélték a kozmetikusnőt A Kecskeméti Járásbíróság három rendbeli vesztegetés vétségében találta bűnösnek Loványi Benedeknél Kecskemét, Sétatér u. 9. szám) kozmetikusnőt és ezért húszezer forint pénzbüntetésre ítélte, ugyanakkor kötelezte arra, hogy 85 ezer forint jogtalan előny értékének megfelelő összeget az államnak fizessen meg: Az ítélet június 7-én jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Mit csinált Loványiné? Az asszony, aki 1967-ben óvónői diplomát szerzett, két évig a szakmájában dolgozott. Lajosmizsén, majd 1971-től 1975-ig egy kiskunfélegyházi kozmetikus 'kisiparosnál segédmunkásként dolgozott, ahol elsajátította a szakmai ismereteket és szakmunkásvizsgát tett, később letette a mestervizsgát is. Ekkor már Izsákon dolgozott, ahol a kiskőrösi vegyesipari szövetkezet gebines kozmetikusa volt, s itt működött egészen 1980 elejéig, amikor is letartóztatták. Mint kozmetikus ugyanis — jogosultságával visszaélve — az ipari tanulóknak jelentkező fiatalok hozzátartozóitól pénzt kért és fogadott el azért, hogy a tanulók felvétele érdekében „eljárjon”. Így például 1978 májusában jelentkezett nála V. Z.-né kecskeméti lakos és azt kérte Loványd- nétól, hogy ipari tanulónak vegye fél. Az iparos asszony kijelentette, ennek semmi akadálya és menni fog az ügy, ha V. Z.-né harmincezer forintot letesz az asztalra. A jelentkező gondolkodás nélkül hozta a pénzt, meg is kezdte ipari tanuló gyakorlatát s egyidejűleg beiratkozott az iparitanuló-intézetbe. Ugyancsak 1978 nyarán — amikor Loványiné újsághirdetést adott fel — jelentkezett nála egy édesanya a lányával, Lajosmizsé- ről. Az anya előadta, hogy lánya kozmetikus szeretne lenni, ezért jelentkeztek a hirdetésre. Loványiné elvállalta az oktatást azzal a kikötéssel, ha 25 ezer forintot fizetnek neki. A pénzt megkapta s a fiatal lány megkezdhette gyakorlati foglalkozását s egyben beiratkozhatott az iparitanuló-intézetbe. A harmadik eset a - múlt év nyarán történt. Leányfaluból jelentkezett — szintén az újsághir- letésre — P. R. s elmondta, hogy kozmetikus szeretne lenni. Loványiné elmesélte neki a feltételeket, amelyek között első helyen szerepelt az a harmincezer forint, amit az asszony kért, a lány, illetve bizonyára a szülei pedig fizettek. Így aztán P. R. is megkezdhette a gyakorlati munkát és , beiratkozott az iparitanuló-intézetbe. Fölvetődik a kérdés, hogy miként iratkozhattak 'be ezek a lányok az intézetbe? Loványiné tudta, hogy neki a felvételhez csak javaslattételi joga van, s ezért minden esetben előzetes engedélyt kért a felvételre, és ezt meg is kapta. Azt természetesen nem mondta el, hogy mekkora összegeket kért a jelentkezőktől, mert tudta, hogy nem kérhet, s nem fogadhat el. G. S. HÍREK HÍREK NAPTAR 1980. június 19.» csütörtök Névrxap: Gyárfás Napkelte: 4 óra 46 perc. Napnyugta: 20 óra 45 perc. Holdkelte: 11 óra 31 perc. Holdnyugta: 0 óra 52 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: keleten is megnövekvő felhőzet, majd országszerte erősen felhős idő, többfelé esővel, záporral. A Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati szél, keleten mérsékelt, változó irányú, csak zivatar idején átmenetileg megerősödő szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 17-én a középhőmérséklet 20,6 (az S0 éves átlag 19,2), a legmagasabb hőmérséklet 26,4 Celslus-fok volt, a nap 11 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 18,6, 12 órakor 24 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 15,1 Celslus-fok volt. AZ ÉVSZAKNAK MEGFELELŐ IDŐ — Az építők napja alkalmából Hegyes Ferenc, a kecskeméti Városi Tanács műszaki osztályának vezetője, valamint Szabados János, a kiskunhalasi járási 'hivatal műszaki osztályának vezetője Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott. — Kórustalálkozó. Az elmúlt napokban rendezték meg Kőszegen az ipari szövetkezetek országos dalostalálkozóját. A tizenegy meghívott kórus között megyénkben énekkar is szerepelt. A Ger- hát László vezette jánoshalmi vegyeskar Bárdos-, Sibélius- és Mu- radelli-műveket mutatott be sikerrel a Jurisics-vár lovagtermében. — MINDEN HARMADIK téesz- tag foglalkozik pritaminpaprika- termesztéssel a mélykúti Lenin Termelőszövetkezetben. A csaknem száz hektár összterületű háztájiban 1400 tonna szentesi paprika előállítását tervezik. A tagok 450 ezer csemegekukorica-cső átadására is szerződést kötöttek a közös gazdasággal. <01 cs Az elmúlt hét első felében a Kárpát-medence időjárását a Közép- és Nyufiat- Európa fölött örvénylő ciklon határozta meg. amellyel különböző hőmérsékletű és nedvességtar- italmú léghullá- mok érkeztek hazánk térsége fölé. Többször erősen megnövekedett a felhőzet, sok helyen volt ismétlődő eső, zivatar, helyenként jég- eső. Az Alföldön a csapadék meny- nyisége általában 5—10 mm között alakult, de egy-két helyről ennél jóval magasabb értékeket is jelentettek. Például Kecskemét és Jászberény térségében 30 mm körül. Sárospatak környékén 40—50 mm iközötti csapadék- mennyiség hullott'. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15 fok körül alakult. A hét második felében a csapadékhajlam csökkent, száraz, napos «idő volt. A nappali felmelegedés erősödött, napközben 30 fok körüli maximumokat mértek. Az elkövetkező időszakban változóan felhős idő várható, a hőmérséklet emelkedik. Az időszak első felében 22. 27 fok, később 25, 30 fok várható. A hajnali legalacsonyabb hőmérséklet eleinte 11. 16 fok között, később 14. 19 fok között alakul. Főleg az időszak elején többfelé zóporeső. zivatar kialakulására számíthatunk. — Exportra, hazai piacra. A Kis-, körösi Állami Gazdaság az idén 81 332 hektoliter 'bor értékesítését tervezi: 37 ezer hektónyi folyóbort exportra, 2 ezer hektónyit belföldi piacon. A palackozóiban több mint 42 ezer hektoliter bort töltenek üvegekbe, e mennyiségből 14 hektoliternyit külföldi vevőknek szándékoznak eladni. A piacra két új termékkel szerelnének „betömi”, a kadarka rozéval és a rozé habzóborral. — A zalakarosi gyógyfürdő célszerű kihasználása érdekében szövetkezeti üdülőházak építésének szervezését határozta el a gyógyfürdő intézőbizottsága. A határozat szerint 320, egyenként 28—30 négyzetméter alapterületű üdülőegységből álló, télen-nyá- ron működő szövetkezeti üdülőközpontot hoznak létre. Az üdülőszövetkezeti tagok évenként 28 napig vehetik igénybe lakrészüket, míg az év többi részén, tehát 11 hónapon át a Cooptourist helyez ott el üdülővendégeket. Az első'szakaszban megépülő szövetkezeti üdülő 160 lakrésze 1983 tavaszára elkészül. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. június 19. 18 oraicor: Kisfilmek a nagyvilágból Kuba, Damaszkusz, USA, Kairó MOZI 1980. június 19.» csütörtök KECSKEMÉT VÁROSI Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor CSENDESTÁRS III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film KECSKEMET ÁRPÁD Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SZELÍD MOTOROSOK Csak 16 éven felülieknek! Színes amerikai film MESEMOZI Háromnegyed-6 órakor! VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK Színes, magyarul beszélő román mesefilm A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Fényszóró-beállítás, ankét Jánoshalmán a Közlekedésbiztonsági Tanács és a Magyar Autóklub bajai szervezete közlekedésbiztonsági hetet szervez, melynek keretében szombaton délután 4 órától, vasárnap délelőtt 9 órától ingyenes) műszaki tanácsadással állnak a gépjárművezetők rendelkezésére, var lamint fényszóró-beállítást végeznek a tanácsháza előtti parkolóban a szakemberek. Hétfőn, este 7 órára a sportcsarnokba invitálják a környék lakóit — gyalogosokat, kerékpárral, gépjárművel közlekedőket — egyaránt. Az ankéton megvitatják Jánoshalma és Kéleshalma közlekedésbiztonsági kérdéseit, az előfordult balesetek ismertetésével, elemzésével segítséget kívánnak nyújtani a közlekedésben részt vevőknek a balesetek elkerüléséhez. — VIRÁGZIK A HÁRS. Virágot bontottak a hársak, s e tényt kellemes illatukkal adják tudtukra az embereknek. Megkezdődött a hársvirág gyűjtése is: hiszen a téli, n áthás-köhögős időkben a népi medicina egyik kiváló szerét még ma is sokan szívesen alkalmazzák köhögés elgépkocsiátvételi sorszámok: 1980. JONIUS 16-AN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 9857 Trabant Lim. (Bp.) 1428 Trabant Lim. (Debrecen) 378 Trabant Lim. Special (Bp.) 1302 Trabant Lim. Special (Debrecen) 575 Trabant Combi (Bp.) 6186 Wartburg Lim. (Bp.) 1218 Wartburg de Luxe (Bp.) 1000Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 6890 Wartburg Dm. tolótetős (Bp.) 199 Wartburg Tourist (Bp.) 568 Skoda 105 (Bp.) 639 Skoda 105 (Debrecen) 4544 Skoda 120 (BP.) 511 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 3252 Lada 1200 (Debrecen) 3159 Lada Combi (Bp.) 16404 Lada 1300 (Bp.) 2829 Lada 1300 (Debrecen) 3045 Lada 1500 (Bp.) - 1775 Lada 1500 (Debrecen) 2672 Lada 1600 (Debrecen) 2220 Lada 1600 (Bp.) , 1003 Moszkvics (Bp.) 9832 ZapOrozsec (Bp.) 30570 Polski Fiat 126 (Bp.) 26529 Polski Fiat 1500 (Bp.) 650 Dácia (Debrecen) i 1228 Dácia (Bp.) -.4 . 3124 PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv»* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató ■ Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-719. Telexszám: 26 216 bmlv. h Terjeszti a Magi ar Posta Előfizethető á hirlapkézbesitfi postahivataloknál I és kézbesítőknél.' I Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi'Nyomdába* 'ofszet rotációs eljárással. I Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 I Telefon: 13-729 1 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0135—81IZ 8