Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
1980. május 13. • PETŐFI NÉPÉ • 3 A HÁZGYÁRTÓL A FÜZFÁS KÖZIG A 80-as körzet , tanácstagjelöltje ÖREGEK ES ELESETTEK ISTÁPOLÓI szociálpolitikai munkája Borsos Jánosné új tanácstagje- iölt. Űj, de nem ismeretlen. Lakóhelyén, a kecskeméti Műkertvárosban sokan nevén szólítják, mások pedig, mivel nem egyszer lát,ták már a közösségért szorgosan dolgozni az asszonyt, barátságosan köszöntik. „Könnyű” kiérdemelni ezt a népszerűséget. Nem kell hozzá más, mint tizenegy évig lakni egy helyen, küldöttnek lenni a lakásszövetkezetben, lakó- és ut- I cabizottsági .tagságot vállalni, részt kérni és kapni a körzeti népfront munkájából. Mindegyik tisztség olyan, amelyhez ki kell érdemelni a ház, áz utca ' lakóinak bizalmát, s mindegyik megbízatás munkává! jár. Munkával, amelyért az.emberek elégedettsége, a környezet fejlődése, szépülése a fizetség. — Valóban szépül a Kertváros? — Igen — feleli Borsosné —, ha kicsit lassabban is, mint a többi új lakótelep. Mivel a lakások-eleinte „félkész módon” épültek, úgy tűnik, mintha ez a közterületre is vonatkozna. így • azután, a sok társadalmi munka ellenére is nehezebben jutunk ötről a hatra. Pedig az itt lakók is szeretik a szépet, a rendet, és ezért tesznek is. A körzeti népfront felhívására mindig nagy számban jönnek dolgozni lakóhelyükért, az itteniek. Borsosnénak két héttel a jelö-. lőgyíilés előtt szóltak, hogy a Hazafias Népfront tanácstagnak ja^ vasolja a 80-as választókörzetben. A terület határos a lakóhelyével, a Műkertvárosban levő Házgyártól a Fűzifás közig terjed. — Ismeri? — kérdezem. — Zömében idős emberek lakják — hangzik a válasz — legalábbis a gyűlésen így tapasztaltam. Ez nehezíti majd a dolgot. Ugyanakkor jó érzés volt hallani, hogy a jelölőgyűlésen felslBla- ló koros bácsi milyen bizalommal mondja el gondjait. Persze azt is hozzátette, hogy a megoldásban várja a tanácstag segítségét. Hamarosan felkeresem a 80-as választókerületben élőket, hogy közelebbről is megismerkedjem velük. .Ennek során biztos több helyi probléma is szóba kerül. Miként az is, amelyiket a jelölőgyű- _l^en,,ye.tettek, jjöf; Nagyszerű do- dpg, Hogy,, 25.-0$ jelzéssel új «járat indult a Kertváros—Hunyadiváros—‘Felszabadulási park vonalon. De az utolsó busz fél- 6-kor el- -iflegy, s ,— csak egy példa — a konzervgyárban 6 órakor van vége a műszaknak... Borsos Jánosnét a TÜZÉP Vállalatnál mindenki csak Editké- -nek szólítja. Tizenhárom éve dolgozik ezen a munkahelyen, ismerik jól. Kétszeres kiváló dolgozó, s egy ideje szakszervezeti bizalmi. Azt is tudják róla? szókimonMunkás- és parasztnapnak nyilvánította a rendezőség a pünkösd vasárnapi vidám népünnepélyt. A háború győzelmes és a földosztás sikeres befejezését ünnepli Kecskemét népe. Beszámoltunk már az előző számainkban arról, amit a pünkösd vasárnapi műkerti vidám népünnepély sikere érdekében a munkáspártok vezetősége elkövet. Most nyert értesüléseink szerint az ünnepség rendezésében a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség is részt vesz, mert a földosztás munkájában ők is tevékenyen járultak hozzá a gyors és sikeres munkához. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Munkások Szabad Szakszervezete, a Nemzeti Parasztpárt és a DISZ vezetősége úgy döntött, hogy a vasárnapi ünnepséget munkás- és parasztnapnak nyilvánítja. ... A sok-sok vidám móka mellett történelmet csináló aktus lesz az új földtulajdonosoknak a birtoklevél átadása. (Kecskemétti Lapok, 1945. má- jus 17.) A bajai népbíróság megkezdte működését ... A tárgyalások megkezdése előtt a népügyész üdvözölte a népbíróságot és röviden vázolta a népbíróság célkitűzéseit. (Bajai Hírlap, 1945. május 12.) Megalakult Szentistvánon a MADISZ ... Háncs Ernő nyitotta meg a gyűlést és felkérte Csanyik Lászlót, hogy ismertesse meg az ifjúdó ember, sokszor bírál, határo- . zott. Tanácstagjelöltként is az. Bár a feladat új, mégis — akár úgy is fogalmazhatnánk — programja van. — Hamarosan összeülünk tanácskozni, mi, a 77—80-as körzet tanácstagjelöltjei — ismerteti a terveit. — összeállítunk egy javaslatlistát, amely tartalmazza a lakóterületünkön elvégzendő feladatokat, és azokhoz a felajánlásainkat is. Ebben számítunk, és úgy érzem számíthatunk is mindenkire, aki az adott területen él. Tudjuk ugyan, hogy minden vágyunkat azonnal teljesíteni lehetetlenség, de — mivel mi lakunk ott — azt is mi érezzük, melyik feladat a fontosabb. Ez volna az egyik teendőnk, a másik: a 80-as választókörzetben a lakossággal váló személyes találkozás után létrehozzuk a lakó- és utcabizottságokat. — Vannak, akik húzódoznak a közösségi munkától, elhárítanak mindenfajta társadalmi tisztséget, megbízatást, önnek pedig már jó néhány ilyen akad. Győzi majd• erővel, idővel? — Lehet, hogy lesz olyan is, amiről le kell mondanom. De a tanácstagjelöltséget, éppúgy, mint a többit, azért vállaltam, mert segítem akarok. Meghallgatom az embereket, és amit tudok, amit lehet, /megteszem az érdekükben. Tudja — gondolkodik el az asszony —, a Tiszta, virágos Kecs- -kemétért akció • szervezésekor, ott -n álunk > > min den. lépcsőházba n. - én ragasztottam fel a kis értesítést. Néhány helyen, ahol látták, rögtön jöttek, elolvasták, s bármily furcsa — megköszönték. Mondták, hogy megyünk, ott leszünk. 1 Igaz, mire a kis felhívásokat szétihordtam, holtfáradt lettem, de a köszönő szó mindezt feledtette velem. * Ennyi a fizetség a társadalmi munkáért. Ugye nem is kevés ... Váczi Tamás Sággal a megalakulás szükségességét és annak céljait. (Bajai Hírlap, 1945. május 17.) Halálra ítélt a népbíróság egy nyilas tömeggyilkost ... A Népbíróság a vádlottat bűnösnek mondja ki 240 politikai gyilkosság bűntettében és ezért őt kötél általi halálra ítéli. Normák József szemrebbenés nélkül hallgatta az ítéletet, csak a végén, a bíró kérdésére mondta, hogy fellebbez, mert ártatlan. A bíróság nyomban kegyelmi tanáccsá alakult át és rövid tanácskozás után kihirdeti végzését, hogy kegyelmi kérvényét a bíróság elutasítja. ... A kiküldött orvosszakértők 12 perc múlva jelentik a népügyésznek, hogy» a halál bekövetkezett. Kovács Bálint ref. lelkipásztor rövid beszéde után lassan oszladozni kezd a tömeg, lelkesen éltetve a Népbíróságot. (Kecskeméti Lapok, 1945. május 17.) Paprika híradó A Paprikaszövetség ezúton hívja föl a termelőket, hogy akik az 1944. évi termelési engedély után járó paprikájukat nem váltották még ‘ki, azok f. hó 18-tól megkapják a raktárban. (Kalocsa és Járása, 1945. május 9.) Dicséretet érdemel Egy nagyon kedves epizódnak voltunk tanúi a bajai béke-ünnepen. A bajaszentistváni gyerekek is ünnepeltek a maguk módja szerint..persze elfáradtak estére. A kommunista párt j tagjai kocsit szerettek volna valáhol keríteni. Útjukban a vármégye alA KISOSZ választmányi ülése Több mint nyolcszázzal növekedett a kiskereskedők létszáma, s az új kereskedők zöme főleg az üdülőterületeken az alapellátást segíti — állapította meg Gyürki Rudolf, a szervezet elnöke a KISOSZ hétfői választmányi ülésén. Az egy év munkáját értékelő tanácskozáson elmondották, hogy Budapesten 50, vidéken 86, korábban hosszú ideig zárva tartó boltot béreltek a kiskereskedők, akik családtagjaikkal és alkalmazottaikkal együtt mintegy 20 ezren járulnak hozzá a lakosság ellátásához. Működésüket egész sor központi intézkedés könnyíti. Az alapvető ellátást szolgáló kiskereskedők például másfél tonnás teherautót vásárolhatnak, az idegenforgalmi területeken a zöldség-gyümölcs kiskereskedő két alkalmazottat is foglalkoztathat. A választmány ülésén hangsúlyozták, hogy a jövőben vegyék jobban figyelembe a magánkereskedelem sajátosságát, ne gátolják a kiskereskedők kezdeményezéseit azzal, hogy a nagy áruházakkal, üzletekkel azonos követelményeket szabnak részükre. (MTI) Energiatakarékosság a kohászatban és a gépiparban A kohászati és gépipari vállalatok az év eleje óta több mint 74‘ millió forintnyi energiát takarítottak meg, zömét, az év első negyedében. Ez a megtakarítás az egész évre vállaltnak 41 százaléka. Egyebek között szénből 7500 tonnát, tüzelőolajból 1300 tonnát, villamos energiából csaknem 18 ezer megawattórát takarítottak meg. s fűtőolajból a megtakarítások értéke az egész évre vállaltnak több mint 90 százaléka. A KGM-vállalatok — mint azt egy legutóbbi miniszteri, értekezleten is megállapították — a tar- ' talékok feltárásával, műszaki és szervezési intézkedésekkel fokozzák az energiatakarékosságot. A múlt évben kiemelkedő eredményt értek el, 3,5 százalékkal csökkent a tárcához tartozó vállalatok energiafelhasználása, az egy évvel korábbihoz képest. A vállalatok idei tervükben mérsékelt ütemű mintegy 3,3 százaléknyi növekedéssel számolnak számos új létesítmény, beruházás üzembe lépése miatt. A tárca és az érdekelt vállalatok ismét felülvizsgálják terveiket és további -intézkedéseket tesznek az energiatakarékosság érdekében. Összességében az V. ötéves tervidőszakban az 1971—75 közötti évi átlag 4,5 százalékos növekedést 1,2—1,5 százalékra mérsékelték az energiafelhasználásban. (MTI) ispánjába, Barcsai Ivánba ütköztek, akinek elpanaszolták gondjukat. Alispánunk szívesen vállalta a csöppségek elszállítását. Befogatott a kocsijába azután maga hajtott és öt fordulóval haza is expediálta a gyerekeket. (Bajai Hírlap, 1945. május 17.) Megalakult a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége Vasárnap du. 4 órakor szép számú közönség előtt tartotta alakuló gyűlését a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. A mindvégig lelkes hangulatban lefolyt nőgyűlésre Kecskemétre érkezett dr. Molnár Erik népjóléti miniszter is, aki átérezve azt a nagy hivatást, ami a kecskeméti nőkre is vár, felszólalásával ünnepélyesebbé tette a nagygyűlést. Tóth László polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Safrankó Emánuel, a Magyar Kommunista Párt kerületi titkára nagy beszéd kíséretében vázolta a nők hivatását az ország újjáépítésében. ... Elnök dr. Simon Balázsné, titkár Rázsó Ernőné. Vezetőségi tagok: dr. Femik Károlyné, dr-. Nagy Lászlóné, Szergyik I-vánné, özv. Lakatos Józsefné, Igó Sán- dorné, Tóth Lászlóné és Safrankó Emánuelné. (Kecskeméti Lapok, 1945. május 17.) . Köszöntés Köszöntjükv abból az alkalomból a Kalocsán és környékén földhöz jutott földműves népet, hogy a tulajdonukba kapott földet kivétel nélkül megmunkálták és termővé tették. (Kalocsa és Járása, 1945. május 19.) Összeállította: Heltai Nándor A tanácsok Alig múlik el hét, hogy ne érkeznék híradás Öregek napközi otthonának megnyitásáról. Hovatovább a legtöbb faluban is lesznek ilyen intézmények — mert emelkedik az átlagos életkor, s mert mind több társtalan, idős ember keresi a hozzá hasonlók körében magányának feloldását. Közel nyolcszáz ilyen otthon működik már országszerte, s a lakosság, az üzemek, vállalatok, szövetkezetek is mind több segítséget adnak továbbiak létrehozásához. Gazdáik azonban a tanácsok. Ez , is része annak a kiterjedt szociálpolitikai gondoskodásnak, amiről — általában nem beszélünk. Valamiféle álszeméremből inkább hallgatunk arról, hogy vannak emberek az országban, akik szociális gondozásra szorulnak. Pedig elhallgatni ezt már csak azért sem kell — mert a gondozást meg is kapják. Van úgy, hogy a családi viszonyok miatt szükséges a tanács közbelépése : sokgyermekes családnak nagyobb lakás kell; alkoholista apa gyermekeit gondozásba kell venni; egész életét végigdolgozta az idős asszony; s magán- munkáltatója hibájából még nincs igazolható munkaviszonyai Hosz- szan lehetne sorolni az eseteket," hiszen — mint a tanácsi dolgozók mondják — minden egyes szociális ügy szinte egy regény szomorú zárófejezete. 51 ezer segély Rendszeres szociális segélyben — hosszú évek óta szinte változatlanul — mintegy 51 ezer ember részesül. S bár a rászorulók száma alig pár száz fővel emelkedett, az ilyen célra kifizetett összeg 1970-ben 131 millió, 1978- ban pedig csaknem 400 millió forint volt. Még nagyobb mértékben emelkedett azok száma, akik szociális étkeztetésben részesülnek. A leggyakoribb: az idős házastárs ha- , lála után a másik nagyon sok esetben kénytelen igénybe venni Új tévéfilm? Az elmúlt hónapokban főbb „új” magyar tévéfilmben, tévéjátékban láthattunk, sajnos, évek óta halott művészeket. Vasárnap este a két esztendeje elhunyt Makláry Zoltánt láthattuk, aki' képes volt vázlatos szerepből is hús-vér alakot teremteni, páratlan elhitető erővel az Osszatok, halacskák! gyengéit is feledtetni. Csodák persze tőle sem várhatók. Csak miatta, érte emlékezünk az öregember vívódásaira. Sok titkok vannak égen és földön, ezek közé tartozik, hogy egyik-másik magyar tévéfilm miért rejtőzködik hosszú-hosszú ideig a közönség elől? Jó, tudjuk, hogy egy ekkora intézmény nem bízhat semmit a véletlenre, és legalább fél évre „‘bespájzol”, nehogy véletlenül is műsor nélkül maradjunk. Nyilván egyik-másik alkotást a vastartalékba sodor a sors szeszélye. Eltelik tíz-tizenöt hónap, mire a képernyőre kerül. Előfordulhat, hogy tartalmi, vagy technikai okokból elrendelt utómunkák miatt késik á bemutató. Nem firtatom, hogy min, miért úszott el az Ússzatok, halacskák!, csak annyit jegyzek meg, hogy az ezt a szolgálatot. S ha magától nem jelentkezik — a helyi tanács szociális előadója jár utána: van-e, aki az öregembernek, asz- szonynak enni adjon? Elsősorban a tanácsok körültekintő, humánus tevékenységét dicséri, hogy a szociális étkeztetést igénybe vevők száma nyolc év alatt ötszörösére nőtt. De figyelmeztet is ez a szám: mind nagyobb probléma az elmagányosodás. Magyarán szólva: sok család esetében igaz az a régi mondás, hogy két szülő el tud tartani akár nyolc-tíz gyereket is, de megannyi gyerek sem tart el egy szülőt... Sokan azok közül, akik így teljesen magukra maradtak, szociális Otthonba kérik felvételüket. Igaz, hogy az otthonok befogadó- képességének növekedése a tanácsok és az otthonokat fenntartó többi testület minden erőfeszítése ellenére sem tud lépést tartani az egyedül maradt öregek számának emelkedésével. Az is tény viszont, hogy akadnak öregek, akik semmiképpen sem akarnak szociális .otthonba menni, bár elerőtlened- ve már nem képesek magukat ellátni. Több mint 30 ezer idős férfi és nő él jelenleg szociális otthonban, s ezeknek az intézményeknek döntő többségét a tanácsok tartják fenn. Házról házra járnak Más, idős emberekről otthonukban gondoskodnak a tanácsok. A városokban és a falvakban is házról házra járnak a szociális gondozónők, ennivalót visznek, elvégzik az idős ember körüli teendőket. A tanácsok szociális tevékenységi körébe tartoznak azok is, akik megsérültek, vagy megrokkantak munka közben, s ezért nem tölthetik be korábbi munkakörüket. A „megváltozott munkaképességűek munkaviszonnyal összefüggő segélye” évente több mint százmillió forintra rúg. További 250 millió forintot kapnak a vakok, akik számára 1976-ban érzésem szerint nö\ t-.<vü ..átfutási idő” aligha használ a mégiscsak ...újság tedeyíziónak,..a. .besogQlááCá.;.- 'váró művéknék. Ha valamilyen okból mégis két- három év múltán tűznek műsorra egy tévéfilmet, akkor legalább ne hangsúlyozzák — mint most a Rádió és Televízió Újságban — „újságát”. "■ Csodacsinálás A televízió zenei osztályán nemcsak azt tudják: csodák nincsenek; hanem azt is, hogy megismételhetetlenek. A Kobajasi Ken- Icsirót felfedező vetélkedő páratlan közönségsikerét a körülmények szerencsés alakulása eredményezte. Apait, anyait beleadtak, ahogyan szokás mondani erre a III. nemzetközi karmesterversenyre, amelyen ott a világ szeme. Óriási technikai apparátust vonultattak fel, bekapcsolták a fél országot, szavaztak magyarok és külföldiek, szombathelyi és szegedi zenészek, pécsi és miskolci muzsikusok, hallhattunk klasszikus műveket, modern, erre az alkalomra komponált magyar alkotást. Hozzáértők szerint jó mezőny vezették be a személyi járadék fizetését. A tanácsok gondoskodnak azokról is, akik életük végéig szenvedik a háborúban szerzett betegségüket, a világégés tette őket munkaképtelen rokkanttá. Harmincöt év telt el a második világháború befejezése óta, a természet törvénye szerint egyre csökken a számuk — de ,még mindig évi 90 millió forint körül jár az az összeg, amit kifizetnek nekik. Ügyintézők kényszerhelyzetben Aligha lehet pontosan körülhatárolni, mi minden tartozik a tanácsok szociálpolitikájához. Elsőrendű feladatunk, hogy szemmel tartsák a „veszélyeztetett” családokat, vagyis azokat, ahol a család valamelyik tagjának alkoholizmusa vagy bűnözése miatt veszélybe kerül a többi családtag, főleg a gyerekek. De szociálpolitikai tevékenység az is, hogy minél több gyereket tudjanak a bölcsődében, óvodában fogadni, noha ez már a tanácsok más-más osztályaira tartozik. Még az is a szociálpolitika körébe tartozik, hogy minden iskolás korú gyereket beírassanak szüleik — és megtörténik, hogy az ennek elmulasztásáért felelős apa a tanácstól kapott egyszeri szociális segélyből fizeti ki a büntetést! Ezt ugyan nem lehet helyeselni — de a helyi viszonyok, az adott család helyzetének ismeretében olykor kényszerhelyzetbe | kerülnek a jó szándékú tanácsi ügyintézők. A családpolitikai, szociálpolitikai tevékenységet választási ciklusként legalább egyszer — az ide vonatkozó rendelkezések értelmében — megtárgyalja a tanács végrehajtó bizottsága. S ha csak az öt év előttivel veti össze mindazt. amit e téren tett — lesz miről beszámolnia az ülésen éppúgy, mint választóknak. V. E. gyűlt egybe, az átlag jobb a korábbiaknál. ......A....csodacsjunálás mégsem... .sikerülj ‘ talán éppen a túlságosan nagy körítés miatt. A nagyon tisztelt és nagyon nagylétszámú zsűri, a még jobban tisztelt és talán még nagyobb létszámú ilyenolyan közreműködők, megfigyelők bemutatása elvette az időt & a helyet a zenétől, a zenészektől. A televíziónak kevés részlege használ olyan sokat és olyan közvetlenül a közművelődésnek, mint a zenei osztály. Felesleges annak bizonygatása: „milyen sokat teszünk mi az igényes muzsika térhódításáért”. Tudjuk, elismerjük, továbbra is várjuk ezt a buzgalmát. A vasárnap esti sápadt műlelkesedés feltupírozása, az Operaház előtti sereglés — majd azt írtam, csődület — bizonyítékként való feltálalása méltatlan volt az ügyhöz. Pillanatok alatt kíváncsiskodók gyűrűje veszi körül a felállított tévékamerákat bárhol az országban, így az ott összeverődött kíváncsiskodók kijátszása ízetlen és hatástalan manőver. Felejtsük el gyorsan, mert a nemzetközi karmesterverseny csodák és erőszakolt nagyvonalúság nélkül is színvonalas, szép, tartalmas vállalkozása a magyar televíziónak. —i —r Barangolás Bács-Kiskunban • Kisközség a kiskunhalasi járásban. Lakosainak száma: 868, területe: 3419 hektár. ÍGY ÉLTÜNK 35 ÉVE — SZEMELVÉNYEK EGYKORÚ ÚJSÁGOKBÓL Megalakult, megkezdte, újra működik... KÉPERNYŐ