Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
4 ö PETŐFI NÉPE • 1980. április 4. A dobogó legmagasabb fokán Budapesten, a 30-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben rendezték meg a közelmúltban a szobafestő és mázoló tanulók versenyének szakmadöntőjét. Az ország különböző megyéiből harmincnégy versenyző, a februárban lebonyolított megyei versenyek legjobbjai mérték itt ösz- szc tudásukat. Bács-Kiskun színeit három fiatal fiú képviselte, mindhárman a kecskeméti 607-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet végzős növendékei. Hogy milyen eredménnyel? Sándor János a nyolcadik. Katona István a hatodik helyen végzett. Kapás Tibor pedig a dobogó legtetején. A győztes után iskolájában, tanárainál, oktatóinál érdeklődtem. Hosszadalmas lenne leirni a dicsérő szavaikat, amelyekkel jellemezték. Nem csoda, hiszen legjobbnak lenni az országban nem kis dolog, ami csak önfeláldozó, kemény munkával, sok tanulással és gyakorlással érhető el. — Tibor mindvégig jeles tanuló volt — mondja a győztesről többek között Lakó Lajos, a szobafestők szakoktatója. — Nem csak esze és tehetsége, de akaratereje is van' a szakmáját illetően ... A három fiú ma már csak ritkán jár be az iskolába, ugyanis az országos versenyt követően sikeres szakmunkásvizsgát tettek a versenybizottság előtt. Tibor kitűnő eredménnyel. — Apám géplakatos, édesanyám gépkezelő, a bátyám pedig esztergályos.. A nagybátyám viszont ugyancsak piktor. Tőle láttam először, hogy mi fán terem a szobafestés, még gyermekkoromban. Megtetszett... — mondja Kapás Tibor. — Hogyan készültél az országos versenyre? — A megyei döntőt lényegében az elméletivel nyertem meg. nem a gyakorlati tudásommal. Több •mint egy hónap felkészülési időnk volt az országosra, s ezalatt inkább csak a gyakorlattal foglalkoztam, ami - gyengébben ment. Persze néhány éjszakát azért átvirrasztottam a szakkönyvek fölött is, de legtöbb időt a BÁCSÉP tanműhelyében töltöttem a másik két társammal, meg a szakoktatóinkkal. Minden lehetőségünk .megvolt rá, hogy alaposan felkészüljünk. Az országos verseny gyakorlati feladatát előre megmondták, tehát tudtuk, hogy ta- pétautánzatú hengerezést kell nrfajd végeznünk Pesten, s hogy "hengert és' díszítőártyagokat vihetünk magunkkal. Hallottam, hogy a fővárosban van egy nagyon jó hengerkészítő kisiparos. Felutaztam hát néhány héttel a verseny előtt, vettem két igazán szép mintájú hengert, s azután már ezekkel dolgoztam, ezekkel készültem a versenyre itthon. Összeállítottam a színeket, aszerint, , hogy melyek illenek legjobban a mintához, hogyan lesz legesztétikusabb, legtetszetősebb ... És gyakoroltam. — Hogyan zajlott le az országos döntő? — Hasonlóan a megyei versenyhez, két részből állt, elméleti és gyakorlati feladatból. Az írásbeli anyagát az anyagismeret, a szak- rajz, a .szakszámtan és a balesetelhárítás • tantárgyak ■ témaköreiből állították össze. 3záz pontot lehetett elérni az elméleti munkával, nekem 91 pontot sikerült szereznem, ami már jeles rendűnek számított. Másnap került sor a gyakorlati munkára. Egy 70 négyzetméteres falfelületen kellett enyves-oszlatott falfestést végezni, tapétautánzatú hengerezéssel. Három, vagy ennél többféle, szabadon választott színnel, és mint mondtam, szabadon választott mintával dolgozhattunk, hat órán keresztül. Már a gyakorlati munka során felfigyeltem rá, hogy elég sokat érdeklődik utánam a versenybizottság és ebből sejtettem, hogy jól sikerülhetett az írásbelim. Végül is á maximálisan elérhető 150 pontból, 140 pontra értékelték a festésemet, s így összesen 231 pontszámmal nyertem meg az országos döntőt. Szoros verseny volt. hiszen a második helyezett pesti fiúnak csak kilenc ponttal volt kevesebbje. — Izgultál a versenyen? — A versenyen nem nagyon, inkább az eredményhirdetésen. Ugyanis a végétől kezdték visszafelé olvasni a helyezéseket, a neveket, mind a harmincnégyet. Már a tizediknél nagyon izgultam. Azután öt, négy, három, kettő ... Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végül engem szólítottak. — Hogyan fogadták itthon? — Nagyon örültek a tanáraim, oktatóim, meg a diáktársaim is.' — És a szüleid? — Ők ,is. Édesapám azt mondta. hogy már maga a lehetőség is egy nagyszerű dolog, ahogy esélyt adnak az embernek, hogy bizonyíthasson. Ö még más körülmények között tanulta a szakmáját .’.. — Mik a terveid a jövőt illetően? — A BÁCSÉP-.nél szeretnék elhelyezkedni, ahol lényegében három éven át tanultam a szakmai gyakorlatot. Itt akarunk alakítani' égy ifjúsági brigádot a másik két barátofhmal, akikkel az országos versenyen is együtt voltam. Szeptemberben pedig beiratkozom a dolgozók szakközépiskolájába. — Az elhelyezkedéseddel kapcsolatban: kaptál más ajánlatokat is? — Igen, az országos verseny után többen megkerestek. Volt olyan kisiparos, aki öt forinttal több órabért ígért, mint a vállalat. De én -a BÁCSÉP-et vá- lasztotttam. Nem csaik azért, mert a tanáraimon, szakoktatóimon kívül a vállalatnak is sokat köszönhetek abban, hogy .megnyertem az országos döntőt. Inkább azért, mert tudom, hogy itt jó kollégák között, jó munkafeltételek mellett dolgozhatok, és több lehetőségem kínálkozik arra, hogy szakmailag még tovább fejlődhessek. Koloh Elek Kubikos családból származik, cselédsorban telt el a - fiatalsága, néha az apjával kubikolni járt. 1945 szeptemberében lépett a pártba. Egy darabig a földosztó bizottság elnöke. A FÉKOSZ helyi titkára. Az újonnan földhöz juttatott gazdák szegényes felszereléssel kezdtek a munkához, hamarosan rájöttek, hogy csak ösz- sZefogással tudják megművelni a földet, így alakultak meg az első tei melőszövetkezeti csoportok, amelyek szervezésében részt vett. A Vörös Csillag is ilyen csoport volt akkoriban, tizenhárom taggal és mintegy 70 hektárnyi földterülettel. Pesir István segített a Dózsa és a "Lenin Termelőszövetkezeti csoportok megalakításában is. ezek azóta már jóval nagyobb területen gazdálkodnak. A Lenin például a- megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete. Szívesen emlékezik azokról, akik sokat segítettek ebben a nehéz munkában. Hideg Jánosra, aki később a Vörös Csillag elnök- helyettese lett, most nyugdíjas, de jelenleg is bejárogat. és az idősebb tagok ügyeit intézi. Fries* ka Nagy Jánosról, aki jelenleg a Petőfi Termelőszövetkezet elnöke. ‘ Nehéz időszák volt az 1956-os ellenforradalom, amikor a termelőszövetkezeteket fel akarták oszlatni. Akkor is sikerült Szót érteni az emberekkel. Talán azért, mert közülük való, itt született ebben a városban. — De hagyjuk a múltat. A 35 esztendő gyorsan eltelt amikor én a hadifogságból hazajőve beléptem a pártba. Azóta sok olyan év volt. amely változást hozott — Bizony, magam sem hittem volna, hogy amikor 1949- beh segítek megalapítani a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetet, néhány év múlva ennek a gazdaságnak leszek az elnöke. 1955-ben küldöttség keresett fel — akkoriban a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője voltam —, hogy vállaljam el az elnöki tisztet. Ennek éppen negyedszázada. Ügy gondoltam, eleget teszek a kérésnek. Azóta itt vagyok. Sorsfordulókra emléke- ^ zünk Pesir Istvánnal, a kiskunfélegyházi $Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökével. t Pesir István. az életemben. Az egyik legjelentősebb az, hogy a 25 esztendő alatt, amióta elnök vagyok, a szorgalmas tagsággal együttműködve ezen a viszonylag nehéz terepen igyekeztünk évről évre előrelépni. A nehéz terep szót nem képletesen értettem, mert első osztályú földünk nincs, több a gyengébb humusztartalmú terület. mint a közepes minőségű. Dolgozóink száma ma már megközelíti az ezret. Több mint háromszáz nyugdíjasunk van. és 5800 hektárnyi területen gazdálkodunk. A dolgozók átlagéletkora — a nyugdíjasokat nem számítva — 38 esztendő. Egyik év könnyebb volt, a másik nehezebb,, a tavalyi az utóbbiak közé tartozott. 0 Forgatják a tojásokat a keltetőállomáson. nye, hogy a tervezettel skemben 33 százalékkal több termelési értéket állítottunk elő. Sok erőfeszítés előzte meg ezt a sikert. A termelőszövetkezet a megye legnagyobb cukorrépa-termelő gazdasága, és a gondosan szervezett munkának, jó technológiának köszönhetően, tavaly is jó eredményt értek el. A cukortartalom meghaladta a 17,5 százalékot. az idén mintegy 500 hektáron termesztik ezt a fontos jpari növényt. Azt is érdemes talán megemlíteni. hogy a napraforgó má,- zsánkénti önköltségét az elözß évhez viszonyítva 100 forinttal csökkentették, és 460 tonnát a nyügaT ti országokba exportáltak ebből a fontos olajos növényből. — A cukorrépa termesztését teljesen gépesítettük, de ez a törekvés nemcsak ennél a növénynél érvényesül. Szakosítjuk .a termelést, és lehetőleg alkalmazzuk mindenütt a korszerű technológiát. Kiskunfélegyházáról szállítják az ország libamájexportjának nagyobb részét nyugatra. Régi hagyományai vannak itt a vígi- szárnyas tenyésztésének. A termelőszövetkezetnek saját keltető állomása van. Az idén is több mint 240 ezer naposliba kerül ki innen az ország minden részébe. A közösben pecsenyebaromfit tenyésztenek csak.. A máj libát, vagyis a tömésre szánt jószágokat a háztájiba szállítják. Tizen- egyezres törzsállományuk van. Üj tenyésztési eljárással sikerült növelni a tojáshozamot, mind a két fajtánál. A termelőszövetkezet ugyanis a rajnai és a landes- -man libákat tartja. # A naposlibák szállításra készen, Dóczi Lászlóné és Juhász Istvánná csomagolják az aprőjószágot, Nincs mód arra, hogy egy ilyen jelentős mezőgazdasági nagyüzem minden tevékenységét ismertessük. Csak felvillantottunk néhányat a gazdálkodás összetevőiből. A Vörös Csillag tagsága nagy utat tett meg az elmúlt harminc év alatt. Sokat kellett küzdeni azért, hogy a megye első tíz legnagyobb és legjobban gazdálkodó termelőszövetkezete közé kerüljön. — Ez egyúttal arra kötelez bennünket, hogy tevékenységünket továbbra is kritikusan elemezzük. A párt XII. kongresszusán sokat foglalkoztak a mezőgazda- sági termeléssel. Arra, ösztönöztek bennünket, hogy még hatékonyabban és' eredményesebben gazdálkodjunk a következő években. Ehhez kezdeményezőkészség, kockázatvállalás, az emberek alkotóvágya is szükséges. Ügy érzem, ez nálunk megvan, és mindannyian reméljük, hogy az idén legalább olyan eredményt elérünk, mint az elmúlt esztendőben — állítja határozottan. (Méhesi Éva felvételei.) Kereskedő Sándor A fundamentum A Hz eredeti eligazítás szerint I — Lakiteleken — a ben- 1 zinkút volt a támpontom. „Ott már bárki megmondja, hol lakik ...” — S csakugyan. —■ Bodor Józsi bácsit? ... Hogyne ismerném. Bemegy mindjárt abba az első utcába — ahonnét pont kifordul az az autó —, aztán ... Az első ház. a második ... — Hirtelen bizonytalanná válik a tulajdonosok felsorolásában a tagbaszakadt. kék munkaruhás, gumicsizmás férfi. — Mást mondok. Egy kőkerítéses ház az övéké, másnak ott nincs olyan ... Alacsony, fürge lgbú kis ember Józsi bácsi. Szeret göndöröket kacagni ... — Mondja, de már távolodóban. s meg is fordul, mert fontosnak tartja, hogy mennél akkurátu- sabban tájékoztasson. Jellemzését azért is írom- le mindjárt, mert később pontosan egybevágott a valósággal. A kapunyitásra ?úgó „tapsvihar” kelt az ég felől; a tetőgerinc-» ről felröppent galambcsapat szárnycsattogása. A parányi alsóépület cseréplejtőjén rőtcirmos cica hagyja abba a mosakodást a váratlan zajokra. A kis ház harmadik küszöbe után találom szembe magam a szép homlokú, élénk arcú háziasz- szonnyal. Bogáreleven fényű Szeme mosolyog, míg jövetelem célját hallgatja. Törökmintás fejkendője szélénél alásimít gondosan valódi házi pecsenyének, hurkának, kolbásznak nincs párja. Csakhát ez az ízes falatokkal kísért jegyzetelés nemigen vág ösz- sze témánkkal, a hősi, de annál szűkösebb időkkel. De másfelől meg — mi ebben a „szentségtörés”? Ez is része a történelmi igazságtételnek. — Férjem, Bodor József hetvenegy éves téesz-nyugdíjas. Alpáron születetett. KilencszázhOTminchá- romban kerültünk összé?'és Szikrába mentünk ki, lakni. Apósomnak volt egy csekélyke szőleje, abba építettünk egy kis gunyhófélét. Huszonhattól harminchétig hós- napszámos, summás volt az uram Kecskemét város szikrai szőlőtelepén. Volt vízhordó, nyitottak, takartak, permeteztek. Aztán bekerült. a borházba. Egy hónapra — 0 A Mama. — (Tóth • Sándor felvétele.) fésült hajára, és barátságos sajnálkozással közli. — A férjem nemrég ment be a postára — fiókunk van — hátha jött levél?... De kerüljön már beljebb. Talán én is tudok valamit mondani a régi időkről... Addig azonban szó sincs „érdemi” közlésekről, míg élébem nem tálal egy fehér mély tányért, tete- jésen rakva ragyogó barnára sült disznótorossal. — Harmadnapja vágtunk... Ez még bemegy, ha reggelizett is... Nahiszen. Az asztal túlfelére ül, s mint az örök édesanyák, ölében összekulcsolja kezét, és a tekintetével is biztat, — lássak már hozzá, igazán. A harmadik falat után engem se lehetne visszatartani. Hiába, a télen — mindig elbocsátották, év elején, hogy ne legyen nyugdíjalap. Akkor ez volt a törvény ... Hallgatom az emlékek csöndes permetezését. Megjegyzésüket fele-fele arányban bízom a toliamra, s a memóriámra. Ez utóbbi alkalmakkor jókat porciózok a pecsenyéből, ám az „adatos” részleteknél sebesen felváltom az éles kiskést a hegyes írószerszámmal. Mint most is. — Jaj — nekem akkor nagyon nehéz volt. Havi 4 mázsa gabona — búza, rozs — 4 kiló — sokszor büdös, pállott — szalonna volt a kereset. A gabonából 50 kilót' hagytunk meg őröltetni, kenyér- nekvalónak, a többit eladtuk. De az ára még így se futotta arra a kis fűszerre, sóra, cukorra, szappanra, dohányra... Havonta egyszer engedhettünk meg magunknak negyed kilő húst... P edig harmincnyolc—harminckilenc nyarán Sirattam, cséplésnél is dolgoztam, hogy valamivel több jöjjön a házhoz... Ezt már Bodor József fűzi hozzá, aki szinte észrevétlenül itthon termett. A küszöbön kívül még csak gombolgatta nagykabátját, de mire belépett, már is vetette. Kézfogás előtt ujjaival belefésül kurta hajába, s mire leül a „mesekörbe”, épp úgy benne van a folytatásban, mintha, elejétől fogva részese • volna ... Egyszerre vidám gondredőkbe szalad a homloka. — Ejnye, hát egy kis bort!... Mind okvetetlen ... Ügy igazi a disznótoros. S most már zamatos házi vörös itóka is — no persze csak csínján használva — enyhíti a szegény múlt átélt idézését... Hogy mikor az 1933-ban született Jóska első elemibe ment, téli kabátra se tellett. Ügy csinált neki édesanyja téli gúnyát a berliner kendőjéből. Harminchatban Béla fiúk következett, 1942-ben Marika lányuk, míg 1944-bén István fejezte be a sort. Akkor édesapjuk katona volt, s' utolsó szabadságáról már nem is ment vissza. Jött a felszabadulás. — Hogy élték át azokat a napokat? — Szeles Miskával „tartottuk a frontot” a szőlőtelepen, mert az üzemegységvezető odébbállt... ■ Tizenhatodmagukkal megalakítják a pártszervezetet. Aztán a történelmi jelszó: ,.A föld azé, aki megműveli.” Ü r gy 1 hallottam. Bodor elvtárs is földosztó volt. Nem. Csak földhözjuttatott. Két hold szőlőt, két hold szántót kaptunk. Én voltam a tizenegyedik vagy tizenkettedik, pontosan nem is tudom már... Egy dűlőn végigmentünk — akkorra 2—2 holdakra széj. volt mérve a föld — és kisorsoltuk, kié legyen a következő parcella. Ki voltak karózva. — Karót nem tettek el emlékül? — Hühüü! -r- hol van már az... Szőlőkaró, az maradt meg. — Mi felszereltség volt a juttatott földhöz? — Semmi az égvilágon! — Nem jól mondod, a védőszereket is Szétosztottátok. . — Nahát az... A pince első évi keresetéből vettem permetezőgépet, lovat kocsival... Jót kuncog most Bodor József. Kortyintani is kell rá, olyan vidám az emlék — így utólag. — Ür lettem. Sose volt nekem fogatom. Még jó, hogy tanult kis páripát vásároltam. Csépán felültem a bakra; ö meg hozott haza nyugodtan. Hogy nevet a nyugdíjas téesz- tag két kék szeme! Olyan jó szívvel noszogtat, egyek még1, igyák még, mintha ez- is amolyan tudat alatti elégtétéit jelentene, kárpótlást a sok éhkoppért. — De a végén csak tíz-tizenket- ten maradtunk a földben a negy- venvalahány juttatott közül. Hiába na, kitartás alig, az is inkább a bizodalom, hogy most már csak jobb lehet... Meg lehetett érteni a nagycsaládúakat, hogy inkább gyárba mentek: borzasztó az, mi, kor hasztalan kér enni a sok éhes száj... Pedig mi is szegények voltunk, Üjgazdák — és kenyerünk is alig..,. Bodor Józsefné közbeszól. — Ezt elmondom. Kis unokámnak, Ágikának is tetszett, azóta kérlelt, sokszor: „Mama, tessék mesélni megint...” — Volt nekünk egy kiskutyánk, a „Morzsa”. Mindenütt a sarkunkban, még a szőlőben is. Jóska — tizenegy-ti- zenkét éves lehetett — kivitte a fröstöknek valót, kecsketejet meg kukoricamáiét, és a szatyrot a cseresznyefára akasztotta. Mondja ■Jkésőbb a férjem a sógornak: „Eriggy, reggelizz te először!” Az Nehéz terepen mindig előre . . ____ ir T i—nrn»'-' ii » 'winiii mm'—■■■» n >
