Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

Emlékezés történelmi időkre Papp György elvtársat, a bajai városi pártbizottság első titkárát kerestem fel kérdésemmel: mi­lyen emlékeket kelt benne életre Ihazánk felszabadulásának har­mincötödik évfordulója? — Fogékony korban voltam, tizennégy esztendős, amikor negy­vennégy őszén Bátmonostoron a beporoszkáló lovas kozák, előőrs katonáit megpillantottam, s talán ezért, nagyon elevenen őrzőn? azoknak a napoknak a benyomá­sait — idézte föl egyik élményét az első 'titkár. — Ez október hú­szadikán történt, akkor szaba­dult föl Baja is. A kozákokat Kubatov Anti bácsiék fogadták a községházán. O lett a falunkban a kommunista pártszervezet egyik alapítója, a vörös őrség vezetője. Másnap megérkeztek Monos­torra egy nagyobb szovjet egység harcosai. Hozzánk is beszállásol­tak közülük néhányat. Cukrot, sót, adtak, hogy a gyerekeket ren­desebben táplálhassák a családok. Nagybaracskára menve mindig eszembe jut, hogyan hevertek az út mentén halottak és sebesül­tek, amikor a német repülők a Duna túlsó oldaláról támadták az átkelést előkészítő felszabadító szovjet csapatokat. Apámmal ar­ra jártunk rozsét gyűjteni az er- dőhe. — Kérem, mondja el, hogyan kezdődött az ön számára az új élet, miként alakult a pályája? — A lakosság akkor a mi fa­lunkban sem volt egységes a jö- vőa karósban. Ez meglátszott a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség megalapításakor is. A párt ifjúsági szervezete a proli­gyerekeket vonzotta. Négygyere­kes, nincstelen paraszt fia, én is beléptem. Erős MADISZ-szerve- zetünkben tucatnyi olyan fiatal nevelődött, akiket később felelős posztokra állított a párt. A föld­műves munka mellett szabad időnkben székházat építettünk magunknak, színdarabokat ját­szottunk, majálist szerveztünk, negyvenötben, majd negyvenhét­ben a választások idején éjszaka a kommunisták mellett agitáló plakátokat raggattunk szét a fa­luban. Végre könyvek kerültek a kezünkbe: Veres Péter. Darvas József, Illés Béla és mások mű­vei. A MADISZ-ban. majd ké­sőbb az ÉDOSZ-ban különféle tisztségeket viseltem. A kommu­nista pártba 1948 március 15-én léptem be. ötvenjg Bátmonostoron éltem. Ifjúkoromban fiájára évente leg- íölíftfetoi .hárornszor-négyszer i.jör hettem be apámékkal. és ez min­dig nagy esemény volt számomra. Ma már bajainak yallom magam, hiszen hosszú évek óta ide köt a pártmunka. Harminc esztendeje, március elsején kezdtem dolgoz­ni a Bács-Kiskun megyei párt­apparátusban. Ifjú fejjel három évig Kecskeméten a pártiskola alapító előadója voltam, aztán négy év katonai szolgálat követ­kezett a határon. Az ellenforra­dalom után hazajöttem, és má­sodtitkárként dolgoztam a járási pártbizottságon. , Harcoltunk a konszolidációért, hogy a fejekben rendet tegyünk, hogy az élet a párt által kijelölt kerékvágásban haladjon tovább.' Hatvantól hat­vankettőig elvégeztem a politikai főiskolát. A mezőgazdaság szocialista át­szervezésekor nyolc községben voltam felelőse az agitációnak. Apám, aki a földosztáskor jutott bi: tokhoz, énrám való tekintettel is. már korábban, ötvenegyben belépett az egyik szövetkezetbe. Sajnos, hét évvel később úgy halt meg, korán, hogy anyagi gon­doktól mentes napot egyet sem élt. Nem élhette meg szegény, hogy a tsz-ek megerősödjenek, elvitte a gyógyíthatatlan beteg­ség... Ezerkilencszázhatvanöt január elseje óta töltöm be a városi pártbizottság első titkán tisztsé­gét. — Baja 1945 utáni történetéből mely események emelkednek ki? — A második szabad nappal kezdhetem a fölsorolást, amikor az addig illegalitásban volt kom­munisták bekerültek a városhá­zára, hogy kivegyék részüket a nép élelemmel való ellátásáért, az élet náegindításáért tett erőfe­szítésekből.; Az úgynevezett „tí­zes bizottságban" kommunisták tevékenykedtek. A szovjet város- parancsnokság segítségével kony­hákat állítottak föl a gyerekek étkeztetésére, villanyáramot szol­gáltattak. Budapest felszabadu­lása után élelmiszert gyűjtöttek a kiéhezett fővárosiaknak. A negyvenes évek, végén az volt a cél, hogy minél több embernek tudjanak kenyeret adni. Az ötvenes években nem so­kat fejlődött a város. Az első nagy nekilendülés ideje a hatva­ras évtizedre esik. A Micsurin és á' Vörös Fény Tsz-ek után meg­alakult a .Lenin lés a Duna. S akkor raktuk le az ipar fejlődé­sének alapjait. Jelentősebb gyár csak egy, a Finomposztó elődje volt itt korábban. A kis üzemek­re építve alakultak .ki a város új, jelentős gyárai ebben az exten- zív korszakban. Az intenzív irányba a hetvenes évek elején fordult az ipar. 1962-ben még mindössze 600 millió forint volt Baja iparának termelése, ma pe­dig már 6,5 milliárd. A zömében elsőgenerációs munkásság létszá­ma kétszeresénél is több, körül­belül 15 és fél ezer több nemze­tiségű településünkön. Jelenleg egy tsz-ünk van, az Augusztus 20., textil-, vas-, fa- és élelmi­szeripari üzemek működnek a városban. Gazdaságunk szerkeze­tét hosszabb távra jónak tartjuk, s bízunk benne, hogy a nehezebb feltételek közt is fejlődőképes lesz. A szakemberképzésre nagy gon­dot fordítottunk, mert például a Kismotor gyárnak hajdan össze­sén egy, a Ganznak három-négy mérnöke volt. A sok mérnökön kívül ötévenként 250 technikust képeztünk ki, részben a tehetsé­ges felnőtt munkások közül. A szakmunkásképzésben olyan ered­ményeket értünk el, hogy ma az arányukat tekintve az országos átlag fölött vagyunk. Az utóbbi harmincöt év gazda­sági fejlődésének számadatait te­kintve pedig az V. ötéves terv­időszak emelkedik ki. Míg a ne­gyedikben 900 millió forintot ru­háztunk be az iparban, addig az V. ötéves tervben már 3,7 mil- liárdot. A város infrastrukturális fejlődését szolgáló beruházás a kétszeresére, 765 millióra nőtt. S hogy a fölfelé emelkedés folyta­tódjon. azért még többet teszünk majd a XII. pártkongresszus iránymutatása alapján. — A városi pártértekezleten szó esett a város nagy fiairól, Türr Istvánról, Mészáros Lázárról, Bo­kányi Dezsőről és másokról, s hogy mai utódaik nagy szeretet­tel, áldozatvállalással serényked­nek lakóhelyük jó híréért. — Országosan élenjáró kezde­ményezés, volt a KISZ 1962-ben elkezdett lakásépítő akciója. Tég­lát égettek, falakat emeltek a fia­talok, s a Bokodi úti lakóteleppel, ezer otthonnal növelték a várost. Másik új lakótelepünk az Újvá­ros. Nagy jelentőségű az egyik F.PFA gyári brigád által kezde­ményezett uszodaépítő egyesület, amelynek a járásiakkal együtt 24 ezer önkéntes tagja van, s már 13.5 millió forintot fizettek be. hogy legyen uszodánk. Az év má­sodik felében elkezdődhet a terv kivitelezése. Az ivóvízellátási problémáinkat szintén a lakos­ság összefogásával oldottuk meg. A város parkjait egy-egy üzem brigádjai gondozzák.’ Társadalmi munkával korszerűsítettük a több mint ezer ágyas kórházunkat, és még sorolhatnám a lakóhelysze­retet nemes megnyilvánulásait, a várostörténeti szempontból jelen­tős eseményeket. A lokálpatrio­tizmus az ihletője több itt élő képzőművésznek, s pezsgő szel­lemi és zenei élet van a levele­zőkkel együtt 11,5 ezer diáknak tanulási lehetőségeket nyújtó Ba­ján. — És azok, akiknek a tetteit lassacskán már ,.történelmi” jel­zővel illethetjük? — A-pártbizottság.-a v^irrisjaig- doskodfk röjá.7btígy fi^^te't -pyfezS ze a még .élőket;, és, iogjLae^fa- leitjék el a már eltávozottakat. A már elhunyt Folcz Antal bá­csit. a város legelső párttitkárát Babity Józsefet, az első kommu­nista polgármestert, és Wehring Pétert, akinek Baja iparosításá­ban vgnnak elévülhetetlen érde­mei, díszpolgári címmel tüntet­tük ki. Csanyik László, a MA- DISZ első megyei titkára, a Ganz gyár nyugdíjasa, Köller István in­ternacionalista és a többiek köz­tünk élnek, figyelemmel követik a város és az ország fejlődését, sőt még dolgoznak is ezért. Töb­bek, közt utazásokat Szerveztünk már részükre a Szovjetunióba, Jugoszláviába és hazai tájakra. Nem vehetjük le szemünket a veteránjainkról, hiszen ők tették le, kemény hittel városunkban a szocialista társadalom alapköveit. — mondotta Papp György, a ba­jai pártbizottság első titkára. A. Tóth Sándor * megyen is, nyúl a szatyorért, de nem érkezett hozzá se érni, mert a picurka „Morzsa” bele a gaman- cába. Fortyogott, vicsorgott, el nem engedte a kabátját... Alig voltak képesek tőle hozzájutni az elemózsiához. Olyan éhes volt az a csepp jószág is, féltette, hogy né'ki nem hagynak ... Milyen mulatságos már ez a hgrmincvalahány esztendős em­lék arról a rongyos, éhes kis ál­latról ! — Na még egy kis pohárral! Ű — hisz’ majd az egész szóda­víz ... Jólesett a disznóság? Ak­kor miért nem vág még egy por­ciót? A szíves kínálás, meg a „Morzsa” kutyus derűs esete után szinte szerény közbevetés, hogy amikor a négy gyereknek jóval nagyobb volt az étvágya odahaza, mint amjvel csillapítani tudta volna édesany­juk, Bodor elvtárs 3 hetes párt­iskolán volt oda Kecskeméten. De panasz, zokszó nélkül vállalták mindketten. Még akkor is, ha az édesapa gyalog ment haza Laki­telekre, hogy vonatra se költsön a család elől,.. Aztán még kö- vekeztek különböző fokú pártis­kolák ... A tizenegy éves Jóska meg az újságot hordta — pártmunkában — az apja bakancsában. Aztán vasöntő inas lett — akkor még úgy mondták — a kecskeméti vasgyárban. Nemcsak ügyes ke­zére, hartem éles eszére, életfel­fogására is felfigyeltek. Kalocsán szakérettségit tett. 1952-ben a Szovjetunióba. Szverdlovszkba került, § évig tanult, s hazakerü­lje — 1957 óta Dunaújvárosban kohómérnök. Ezekben az években' már a Bo­dor családdal is lendületesebb forgásba jött a történelem kere­ke. 1959-ben — megint csak ti- zenhatodmagukkal — megalakí­tották a Petőfi Tsz-t, amelynek párttitkára is lett Bodor József ... De hát az ezutáni évek már gyor­san messze repültek. Szőlőszüret jött szőlőszüretre, és férj, feleség sok-sok közéleti munkája — ta­nácstagság ciklusokon keresztül, tucatnyi bizottságban viselt meg­bízatás — egyszercsak a nyug­díjazásba torkollott. Közéleti munkásságuk eredmé­nyeit nincs most idő számbaven- ni. De hogy e két ember gondot, bajt kedves derűvel, ugyanakkor mindig 'kiállni kész harcossággal leküzdő szívóssága miként örök­lődött tovább a gyerekekben., ar­ról álljon itt egy-egy mondatos jelzés. Józsefről már volt szó. Bé­la villanyszerelőnek tanult, 17 évig volt rendőr, ma gyárban dolgozik Pest közelében. Mária, kertészeti technikum, esti egye­tem, pártfőiskola után ma a köz­ség párttitkára — s a Szikra Tsz-é is; egyik fő részese volt az új szőlőtelepítés lébonyolításá­nak. István a Gödöllői Agrár­egyetemen végzett, s ma a Szik­ra mérnöke.-»• Nagyon jó gyerekek — ér­zékenyül el Bodor József —, egyik se bántott volna meg so­ha. .. Akik itthon laknak, estén­ként látogatják meg — az „öre­geket”. — Unoka? — Hopp, nem is tudom hirte­len — kacag olyan göndörét, ami­ről olyan sokan ismerik. — Mondjad már, mama... — Kilenc — segíti ki nevetve a nagymama. — Kilenc — segíti ki nevetve a nagymama. M ikor kikisérnek, akkor lép be a kapun, biciklijét elő­re tolva Béla. Szabadságon van idehaza. Hogy aztán a faluszé­li kis házról — no nem a régi ér­telemben vett „faluszéle” ez, ha­nem újosztás, csupa fiatal házzal a Május 1. utcában — kezdünk beszélni, amit 1950-bén építettek „akcióban”, Béla elárulja: — Ennek a fundamentumába három borospalackot ástunk el, meg azoknak a névsorét, akik dolgoztak rajta.... Szimbólum ... Hogy itt minden élet a szőlőn alapszik... De azért, tudja, va­lahányszor hazajövök, sose mu­lasztom el, hogy ki ne biciklizzek a Szikrába. Arra, ahol az a kis gunyhónk állott... Ha már itt tartunk, megkérde­zem. — Tudják-e. hol volt az a 35 éve juttatott föld? Szinte egymás szavába vág a két szüle. — Kecskemétnek menet, a Szik­rai állomásnál — jobbkéz felé lent van egy ház. Abban a dűlő­ben volt... De hisz’ benne van az ma is az Egészben. Tóth István m­1930. április 4. • PETŐFI NÉPE • 5 János bácsi Budáról JH Hl — Vizünk és egy kevés petróleumunk maradt, emlékszem negyvennégy szilveszterére. Pattogtak a gránátok mint az istennyila. Budán, a Fillér utcában, ahol én és a feleségem egy altábomagynál szolgáltunk. Amikor egy lövedék lekap­ta a ház falát, a Pasarétre mentünk lakni egy ismerősünk­höz. Ott éltük meg a harcok végét. Mi. férfiak, akkoriban eljártunk halottakat temetni, tör­meléket lapátolni. Vizet hordtunk. Vízzel kínáltuk előbb, aki­nek jártányi ereje se volt. Ebben a halódó, elesett világban csatlakoztam én is az országot újjáépíteni akaró kommunis­tákhoz. Párttagságom kelte; 1945. • Debreceni János: „Szabadszál­lás-pártiak vagyunk”. Szabadszállásra Pár évre rá az a megtisztelte­tés ért, hogy előadónak neveztek ki a "Földművelésügyi Miniszté­riumba. Munkám mellett levele­zőként elvégeztem a hároméves Mezőgazdasági Akadémiát. Miután szakismeretet szereztem, úgy ta­lálták, hasznára lehetek egy fa­lunak. Így esett a választás Sza­badszállásra, ahol immár huszon­hatodik éve élek. Agronómusként kezdtem, a gépállomáson. Ez a beosztásom arra is kötelezett, hogy a gépállo­más körzetében a gyengén gaz­dálkodó téeszeket a helyszínen se­gítsem. Rám két ilyen termelő- szövetkezetét bíztak: a kunadacsi Szabadságot és a szabadszállási Petőfit. Akkor. 1954-ben. a két közös­ben afig tudtunk az egyről a ket­tőre vergődni. A gazdák minden héten két napot piacolással töl­töttek. Ilyenkor a téesznek tájára sem menték. Esőben otthon ma­radtak. • Keresztelőkor hagyták a szőlőt, a répát, vagy bármi mást. Szavamra, a tervkészítés köny- nyebben ment. mint megértetni az emberekkel, hogy a hét a ter­melőszövetkezetben is hat nap­ból áll. 9 Az új haltantcrmcs általános iskola.. ... és gyönyöi ű tornaterme. Az új tornateremben esténként felnőttek is gyakorolhatnak, kedvük szerint. Árpa-prémium Huszonhat éve még csak két kiló búza meg öt kiló krumpli ju­tott egy munkaegységre az én két, patronált szövetkezetemben. Hát. ugVéí^nem sok? Magam se dús- kálódtam éppen a javakban. Egy­szer, prémiumképpen' két mázsa árpát kaptam a szabadszállási Petőfitől. így éltünk akkor. Később, üzemgazdász-, brigád-, majd telepvezető koromban, de még tizenöt éve. nyugdíjazásom­kor is. hitetlenkedtem volna, hogy ma idáig jutunk. Idáig, hogy a nagyközségben két téeszünk 450 ezer forintot képes hozzátenni a Gépjavító Ktsz 130 ezer forintos hozzájárulásához és a lakosság egynapi, munkabérének az össze­géhez. hogy még ebben az évben önerőből bővíthessük az egyik százszemélyes óvodánkat. Jó vál­lalkozás ez. mert ősztől minden szabadszállási kisgyerek, aki olyan korú, járhat óvodába. Nálam most, láthatja, nagy a széjjelség. Az előszobán, a kony­hán át, a fürdőszobáig a vízveze­ték-szerelő árkot ás. Hetvenöt évemre bent lesz a. víz a laká­somba — kényelmesebben élhetek ezután. Mi lett az úri kaszinóból? A többi, nyolcezer szabadszál­lásinak is jó dolga van most a nagyközségben. A tanácselnökük­kel. Bedö Ferenccel el-eldiskurá- lunk, hogyan él itt ma a nép. En vásárosnaményi vagyok különben, a tanácselnök meg győri. Messzi­ről származtunk ide, de ő is, én is egyként Szabadszállás-pártiak va­gyunk. Már hogyne lennénk, hi­szen Szabadszálláson az évszázad felében épített 947 lakással szem­ben. az azóta ellelt 30 esztendő­S3 ben már 1600-at vehettek birto- kuba az. új építők. 1950-ben egy méter nem sok, annyi járda se volt. s villamos áramot a malom­ban levő villanytelep szolgáltatott néhány háznak, köztük a községi, tanács épületének is. Ma? Azon kívül, hogy a nagyközségben jár­da miatt senki nem botlik meg, ha csak nem kapatos, s a két-, négy-, ötszobás házakban a víz és az áram együvé tartozik, há­romszáz tanyába is eljut már a fény. S egy 87 éves bácsin kívül, másik analfabétát nem ismerünk Szabadszálláson. Nagy áruházunkba szívesen be­térnek máshonnan való emberek is. Kevesen tudják, hogy a Kun- szentmiklós és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ áruházának a helyén volt egykor, a felszabadulás előtt az úri kaszinó. Az az úri kaszinó, amelynek világában „elég volt három orvost tartani. Az egykori, hármas orvoslétszámnak a mos­tani éppen háromszorosa. Egy bel­gyógyásza. egy fogorvosa, három körzeti orvosa és négy szülésze, nőgyógyásza van községünknek. . II _J—itt—SíMHf. „Meséljen! Hogy volt.. Tehetősebbek lettünk. Látja, ne­kem is telt 30 ezer forintom a házi vízhasználatra. Ma itt tur­kálnak nálam a vízzel, holnap másutt. A nyugdíjam 2240 forint. Ha unom magam, átsétálok az öregek napközijébe. (A feleségem hat éve meghalt, gyermekünk nincs.) Szomszédaim, Horváth Sándorék, jók hozzám. Mások is rendesek. A tanácsnál, a tömegszervezetek­nél megtisztelnek a maguk mód­ján. Minden ünnepre meghívnak. Beválasztanak az elnökségbe. Kö­szöntének. Az ünnepi vacsorákra ingyen kapok jegyet. A pártbé­lyeget havonta, pontos időben, a házamhoz hozzák. De sajnos csak nagyritkán kérdezik: „Hogy van. Jani bácsi?’’ „Hogy van, elvtárs?” „A szeme az apró betűkkel bír-e még?” Vagy egyszerűen csak any- nyit mondanának: „Meséljen! Hogy volt, amikor még két kiló búzát meg öt kiló krumplit ért egy munkaegység?” Elmondta: Debreceni János, Szabadszállás, Illatos u. 12. Lejegyezte: Kohl Antal 9 Már hozzáláttak az egyik százszemélyes óvoda bővítéséhez. Készül az alap. Az ősztől ötven szabad­szállási kisgyereket várnak ide. (Méhes! Éva felvételei.) l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents