Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-20 / 67. szám
1980. március 20. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT*SPORT - SPORT Tervszerűség, minőség Követelmények a sportlótenyésztésben Egykoron Magyarországot nagy lovasnemzetként tartotta számon a világ. Nem tudni, hogy ez a szemlélet mennyit változott, hi- jSzén a magyar ló jelenleg is nagy megbecsülésnek örvend a sportvilágban. Tény viszont, hogy hazánk lóállománya — elsősorban a többszöri szelekció következtében — rohamosan csökkent. Az elmúlt tíz évben nem kevesebbet, mint 45,5 százalékot! A tsz-ekben 63 (!), az állami gazdaságokban 60, ipíg a kistermelőknél 8,6 százalékos volt a csökkenés. Az országos állomány a legfrissebb adatok szerint százhu- szonhátezerre tehető. Becslések szerint a VI. ötéves terv végére Százezerre csökken a lólétszám. Vajon megállítható-er ez a folyamat? Ki, milyen feladatokat vállalhat ennek a jelenségnek a mérséklésében ? Az immár közérdekű kérésekkel kapcsolatban Kecskeméten ^grjápskoztak az ország lovas szakemberei. Egyebek között meg- állaffították, hogy jelenleg hazánkban lóhiány nincs és az utóbbi években — a benzinárak emelkedésének hatására — jelentősen mérséklődött a lóállomány csökkenése is. Kétségtelen tény, hogy a technika gyors ütemű fejlődése kiszorította a lovat a mezőgazdaságból. A ló helyett már a lóerők játsszák a meghatározó szerepet. A ló sorsa tehát megpecsételődött. Világosabban fogalmazva: jobbra fordult. Hiszen mint igás- állat, már alig jön számításba. Annál inkább a figyelem középpontjába 1 került a különböző sportversenyeken. Különösen fogatlóként. Megyénkben Abonyi Imre, Fülöp Sándor, Muity Ferenc, Tóth Baranyi Sándorné (fémjelzi azt az utat, amelyet a •kecskeméti Magyar—Szovjet • Barátság Tsz, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz megtett a fogatversenyló tenyésztése terén. Bács-Kiskun rendezett az országban első ízben hivatalos kettesfogat haj tó-bajnokságot. Idén —-Ugyancsak úttörő jelleggel — |tt® kerül sor először — megyei szinten — a négyesek bajnoki futamára ifi,.j Megyénkben Jelenleg Jfgzel ^tijzre Jenető a négyé?, húszig-, :a! .kettes foga tök száma. Bács-Kiskunban számos ter- ■ rnelőszövetkezet,' az ' országban j huszonhét törzstenyészet, hét je- Jölt tenyészet és tizenhét állami gazdaság alkotja a bázist. Ennek ellenére mégis úgy tűnik, a ló egy kicsit magára maradt. Hiszen a mezőgazdaságban a különböző húsprogramok keretében jelentős segítséget kap a sertés-, a szarvasmarha-program megvalósítása. A lótenyésztés viszont kénytelen megállni a saját (négy) lábán. Ahol .tud, ahol nem, ott könyörtelenül elbukik. Mi ennek a magyarázata? ösz- szetett kérdés, állítják a hozzáértők. A hosszú távú gazdaságos lótenyésztés alapvető meghatározóija a tervszerűség, a minőség. Miről van szó? Mindenekelőtt a tenyészfaj megválasztásából kell kiindulni. Napjaink, a jövő követelménye az, hogy legyenek lovagolható, fogatolható, versenyre, szórakozásra alkalmas lovaink, amelyek kiöregedésük után hizlalással is jó áron érté- kesíthetőkké válnak. Ennek a követelménynek ■ az élő példáját mutatta be a kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság Tsz, amelynek a borbáspusztai telepén az orosz ügető és lipicai keresztezéséből kiváló sportlovakat tenyésztettek. Az ott látott, nagy elismerést aratott bemutató egyúttal választ is adott néhány kérdésre. Elsősorban azoknak, akik azon siránkoznak, hogy veszteséges a lótenyésztés. Igaz, nem is (elsősorban! a lóból élnek a szijvétke-r zetek, de nem is az teszi őket tőnkre. Ahol a ló okozza a veszteséget, ott már komoly .bajok vannak... A minőség, a hatékonyság mércéjével mérve lovat tenyészteni csak úgy általában nem lehet. Sportlovat kell tenyészteni, ihégpedig meghatározott céllal, szakszerűen. A példa egyértelmű: egy hároméves „szűz” csikóért alig adnak 20—30 ezer forintot. Ha azonban az a „lójelölt” megtűri, a hátán a nyerget, esetleg fogatban is elmegy, máris a dupláját vagy annál is többet ér. A képzéshez kevés a szakember. A meglevők jó része pedig már a nyugdíjkorhatárhoz áll közelebb. De talán ezen is lehet segíteni. Képzéssel, tervszerű továbbképzéssel. Érdemes, mert a szellemi «tőke ezen a téren is ■ megtérül. Jelöltek,,ugyanis- akadnák’szép számmal, csak fel kellene kelteni, az érdeklődésüket. Napjainkban a lóerő es a ló iránti érdeklődés felülmúl minden korábbit, a legnépszerűbb sportágakéval 'vetekszik. A lónak a technikai haladás jelenlegi szakaszában betöltött új szerepe alapvetően meghatározza a .tennivalókat is. A magyar ló — amint azt számos megyebeli példa is bizonyítja — képes megállni' a helyét a különböző sportágakban (fogatban, díjugratásban, díjlovaglásban stb.}. Csupán a tenyésztőn, az emberen múlik, milyen irányba fordítja a sorsát, hogyan szerez érvényt ,a ló' — még annyira hiányolt — társadalmi megbecsülésének. Banczik István n posta tájékoztatója! Baján ■ az új telefonközpont üzemi próbáit 1980. március 21-én 15 órától megkezdjük. Ettől az időponttól a a telefonszámok megváltoznak Kérjük, hogy az új számot az 1979. évi telefonkönyvben szíveskedjenek megkeresni. A telefonkönyv Baja 1. sz. postahivatalban megvásárolható! Telefonáljon röviden, időt, pénzt takarít meg! Postaigazgatóság, Szeged. ' 394 TEKE Párosban bronzérem egyéniben 6. hely Kecskeméten, a MÁV tekecsarnokában rendezték meg a területi férfi páros és egyéni tekebajnokságot. A kecskeméti versenyre 11 megye 64 férfi' tekézőjét nevezték, akik a megyei bajnokság elnyerésével szereztek jogosultságot az indulásra. Az első napon a párosok küzdöttek 12 órán át tartó maratoni versenyben. Az első nap után a hat-hat legjobb páros tagjai jutottak be mindkét csoportból az egyéni döntőbe, ahol az így kiválasztott 32 fős mezőny — ellenkező pályákon — újabb 100 dobást teljesített, s a két nap ösz- szesített eredményével alakult ki az egyéni végeredmény. Az utolsó négy dobóig teljesen nyílt volt a küzdelem, végül az ózdi Klakk, aki az első napon a 3—4-es pályán a legeredményesebb volt, megnyerte a versenyt. Párosverseny: |—2-es pálya: 1. Császár 439, Durst 421 (Ózdi Kohász! 860. 2. Dencsik, Deák (DÉLÉP! 849," 3. Nagy K. (KTE), Mozsár -(K. MÁV! 848. 3—4-es pálya: 1. Pum- mer 452, Tősi 449 (Eger! 901, 2. Klakk 464, Stér 419 (Ózdi Kohász! 883, 3. Sötét, Bernáth (DÉLÉP! 875. • Egyéniben: 1. Klakk (Ózd! 900, 2. Sötét (DÉLÉP! 891, 3. Zsámbé- ki (Ceglédi KÖZGÉP! 879, 4. Tősi (Eger! 868, 5. Nasitz (Szegedi Postás! 866, 6. Nagy K. (KTE! 864. A legjobb 12 dobó indulhat a vidékbajnokságon. CSELGÁNCS Negyedik a megyei RFK A Belügyminisztérium KISZ- szervezete Budapesten, a Vágóhíd utcai BM-sportcsarnokban rendezte meg a BM-dolgozók országos cselgáncsversenyét. Ezen a vetélkedőn mérték fel a hivatásos és sorállományú BM-dolgozók önvédelmi felkészültségét, s egyúttal ..jól .szolgálta a verseny az országos és tanintézeti ^..bajnokságra való felkészülést is. A közel kétszáz induló között ott voltak a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság' képviselői is, akik igen előkelő helyezéseket szereztek a rangos mezőnyben. Megyei csapatunk a negyedik helyen -végzett a tatamira lépett tizenegy együttes között. A Bács-Kiskun megyeiek eredményei, 60 kg (25 induló!: 6. Végh István (MRFK). 78 kg (31 induló!: 5. Bagi László (Kecskemét Tü). 86 kg (21 induló!: 5. Patik László (Kecskemét!, 6. Tóth József (Kiskunfélegyháza!. 95 kg (23 induló!: 1. Seiben József (Baja!, 6. Németh János (Kecskemét). Csapatban: 1. Forradalmi Rendőri Ezred, 2. Budapesti RFK, 3. Ady Ligeti HÖR, 4. Bács-Kiskun megyei RFK, 5. BM Központ, 6. Pest megyei RFK. A győzteseknek és helyezetteknek járó szép tiszteletdíjakat Horvai Sándor rendőr százados, a’ BM Sportosztály képviselője adta át. Öttusában kezdődik a verseny évad A franciaországi Fontaineb- leau-ban megkezdődött az idénynyitó nemzetközi ' öttusaverseny, amelyen 11 ország 54 sportolója méri össze egymással tudását, köztük magyarok is. Első számként a lovaglást rendezték meg 800 m hosszú, 15 akadályos pályán. A magyarok közül Szombat-, helyi szerepelt a legjobban, de ő is csak á nyolcadik lett. A csapatversenyben o Bp. Honvéd 10 a magyar válogatott 13. helyet szerzett. RECEPT Különlegességek Fiataljaink sokszor változtatnak családtervezési programjukon. Házasságkötés előtt elhatározzák, hogy 2—3 évig gyermektelenül akarnak élni, élvezni szeretnék a viszonylagos gondtalanságot, jön- ni-menni, utazni, szórakozni akarnak, amire később — ha jönnek a gyermekek — nem lesz lehetőségük. Így a terv. Szerencsére nagyon sok esetben lerövidül ez a tervezett gyermektelen időszak. A fiatalasszonyokban egyre jobban felébred az anyaság utáni vágy. Szabadabbak, gondtalanabbak, mint gyermekkocsit tologató barátnőik, mégis megkönnyezik amazok őszinte örömét, mikor kicsinyeiket bemutatják. Szeretik egymást ők ketten, szépen élnek, de alig múltak egyéves házasok, s máris valami ürességet éreznek az életükben. 1 Napról napra jobban hiányzik a gyermek. Határoznak. A tervezettnél korábban kérik a természettől a gyermeket. Szép időszak váltja fel ezt az elhatározást: a gyermekvárás hónapjai. A leendő szülők kezdenek átalakulni: más örömeik, más követeléseik, más terveik vannak, mint eddig és valami felelősségérzetféle alakul ki bennük az utódért. Változtatnak az életmódjukon (az asszonyka nem dohányzik, egészségesebben táplálkoznak, nem maradnak fenn sokáig, sokat sétálnak), mert máris törődnek azzal, hogy egészséges gyermekük szülessen. Maguk is meglepődve észlelik, hogy — bár még meg sincs — a csöppség mennyire megváltoztatta őket, mennyire szülőkké lettek. S amire végre elérkezik a várva várt nagy nap, ők már megértek a szép feladatra: a gyermek gondozására, nevelésére. Szívesen mondanak le eddigi könnyedebb életükről azért a sok apró örömért, amit a gyermek érkezése, az igazi szülővé válás magasztos érzése jelent. Közös kincsüket féltik, becézik, gondozzák, figyelik fejlődésének HäTa<* iají.1 5 András szobája A szép fajátékokat — a darut, a tárolóházat, a bábszínházát — a papa és a fia együtt barkácsolták. De nem csupán a játékok, hanem az egész gyerekszoba is „saját gyártmány”. Takarékosan, sok munkával és beleérzéssel kis mintabirodalmat hoztak létre. Saját készítésű darabokból, vagy a már meglevőket kiegészítve és felfrissítve. — A játszótér. Mivel a gyerekek a legszívesebben a padlón játszanak, az legyen puha és meleg. A padló itt tarka — és a szó legvalódibb értelmében — változatos. Mert a számtalan különböző színű (és ugyanakkor jutányos áron beszerzett) maradékból ösz- szerakott szőnyeg olyan, mint a repülőgép ablakából hirtelen előbukkanó táj. A gyermeki fantáziában a négyzetek és téglalapok tengerekké és erdőkké, kikötőmedencékké és autóverseny-pályákká válnak. Az alvóhely. Ha az ágyat felemeljük a levegőbe, két négyzet- méternyi teret nyerünk. Ehhez' nem kell külön magas ágyat beszerezni. Megteszi egy normál rugókeret is, amelyet a szükséges magasságban — 1,70 m — a falhoz csavarozunk. A jó stabilitást a fej- és lábrésznél elhelyezkedő támasztófalak biztosítják (fedőlécből és forgácslapból). A bordásfalat csavarok rögzítik az ágy keretéhez. A hosszlécekben megfelelő lyukakat fúrunk, és utána a rudakat beverjük. András kedvenc helye az ágy alatt egy három oldalról zárt zug tomamat- raccal és bábszínpaddal, amelyet a színházi szünet idejére a falra lehet akasztapi. újabb és újabb megnyilvánulásait. Eddig ketten voltak, házastársakként éltek, s a gyermek megérkezésével családdá váltak. A nyiladozó értelmű gyermek • őket figyeli, őket utánozza, Érzik, felelősséggel kell cselekedniük. Beszédüknek, mozdulataiknak példaadónak kell lenni* mert most már van valaki, aki tőlük tanul. Az életmód rendszeresse vált. Pontosan ébrednek, hiszen ott van velük a kis élő ébresztő, betartják az étkezési időket, és egy- idóben ágyba kerülnek. Egyszer-egyszer azért ők is elmennének : szórakozni, moziba, vagy — uram bocsá’ — esetleg táncolni is. Ez az igény természetes, és meg is valósítható, ha segít a közelben lakó nagymama, nagynéni, ügyeletet vállal a még gyermektelen barátnő, vagy valamelyik jó szomszéd. Csak egyedül nem szabad hagyni a gyermeket a lakásban még csecsemőkorban sem! A gyermek, a gyermekek érkezése más változást is hoz az egyre felelősebben gondolkozó szülők életében. Követik a gyermekek fejlődését, figyelemmel kísérik tanulmányaikat, megismerik pajtásaikat, a fiatalok gondolkodását. „Maibbak” a gyermekes szülők, mint a gyermektelenül élők. Saját gyermekeik életén, gondolkozásán, tanulmányaikon keresztül jut el hozzájuk a jelen hangja, megismerik a ma problémáit. A haladó gondolkozású, a gyermekkel együtt fejlődő, velük érző, viszonylag fiatal szülők takácsait szívesebben elfogadják a gyermekek, mint az idősebbek, saját koruk megmerevedett normáit követő, „Bezzeg az én időmben!”— hangot, ami sokszor ellenkező hatást, ellenkezést vált ki. A szülők, ha a gyermeknevelés szép és nehéz feladatára vállalkoznak, s jól helytállnak ebben a szerepben, maguk is alakulnak, változnak, gazdagodnak. Dr. Gergely Károlyné- saját elképzelés > A szoba praktikus és levegős. A munkate'rület. Az iskolás gyerekeknek ésszerű íróasztalra van szükségük. András nagy lapot szeretett volna magán^c. Nemcsak a házi feladatok elkészítéséhez, hanem mert nagyon szívesen és sokat fest. Ezenkívül itt élvezetesen szétpakolhat, mivel szívesen szed szét régi rádiókat (és legtöbbször sikerül neki újból összerakni őket.) Az asztal szerkezete egyszerű: egy vastagabb enyvezett rétegelt lemezt két oldalfalra erősítünk, csapok segítségével. Az asztal stabilitását a Mandulás pulykamell Hozzávalók (4 személy részére): 60 dkg pulykamell, 1 evőkanál citromlé, só, őrölt bors, 4 dkg vaj, 6 evőkanálnyi almapüré, 6 evőkanál tejszín, 1 tojás, 4 evőkanál liszt, 10 dkg mandulafeszelék. A pulykamellet kicsontozzuk és szeletekre vágjuk. Kiverjük és citromlével bekenjük és fűszerezzük. A húszeleteket egymás után lisztbe, felvert tojásba és mandulareszelékbe forgatjuk. Mindkét oldalán kb. 3 percig forró vajban kisütjük. Kivesszük a serpenyőből és melegen tartjuk. A serpenyőben maradt zsiradékhoz keverjük az almapürét és ráöntjük a tejszínt. Jól összekeverjük, ízesítjük és a pulykaszeletekhez öntjük. Körítésként rizst adunk mellé. Mogyorós fasírt Hozzávalók (4 személynek): fél kg darálthús, 1 beáztatott zsemle, 1 fej hagyma, paprika, só, bors, 1 tojás, 5 dkg megtisztított, feldarabolt mogyoró, 2 evőkanál olaj, 2,5 dl tej. A darált húst, zsömlét, hagymát, édesnemes paprikát, sót, borsot és a tojást összedolgozzuk. Végül hozzákeverjük a mogyoródarabkákat és 3 gombóckát formázunk belőle. Forró olajban mindkét oldalán kb. 10 percig sütjük. Kivesszük az olajból és meleg helyre tesszük. A tejet és kevés vizet az olajos serpenyőbe öntjük, kevés liszttel megszórjuk, sózzuk. A húshoz sós vízben főtt ‘ burgonyát, zöldbabot adunk körítésnek és a hússzafttal leöntjük. Göngyölt csirkecomb Hozzávalók (4 személynek): 4 csirkecsomb, 35 dkg lángostészta, tojás. Kevés liszttel beszórt gyúródeszkán nyújtsuk ki a' lángostésztát vékonyra. Vágjuk 4 részre. A szegélyrészeket tegyük félre. Tekerjük be a combokat egyenként a lángostésztába. A csontja maradjon ki. A maradék tésztaszegélyböl formázzunk leveleket, és tegyük a combok tetejére díszítésképpen. Tegyük a tésztába bugyolált combokat a tepsibe és előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig. Petrezselyemmel díszítve tálaljuk. szerint • Az ágy a magasba került. két oldalfal közötti keresztléc fokozza. A színek.; Ha csupán András kívánságától! függött volna — lent és fent, elöl és hátul minden barna lenne. Azonban hagyta magát meggyőzni és második színként megengedte a sárgát a falakon, az ajtó- és ablakkereteknél. Kedvenc színét a kockás függönynél és a hamis falbontásnál látjuk viszont. És a barátoktól örökölt, vitorlavászon bevonatú kényelmes „olvasófoteljénél'’, amelynek a csőváza természetesen barnára lett festve... MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ '. 9.00: Tévétorna (ism.) (Színes.) 9.05: Iskolatévé. Környezet- ismeret (ált. isk. 3. oszt.) y10.05: Magyar irodalom (ált. isk. 3. oszt.) Dicsőséges 133 nap l 10.40: A kéz öt ujja. Belga filmsorozat gyerekeknek, " 11.20: Orosz nyelv (ált. isk. j 6. oszt.) Vetélkedő (Színes.) ’ 12.15: „Ha egyszer szikrát vet a szalma". Dalok a Tanács- köztársaságról 14.50: Iskolatévé. Környezet- * ismeret (ism.) 15.10: Magyar irodalom (ism.) ,>15.30: Orosz nyelv (ism.) (Színes.) <15.55: „Ha egyszer szikrát vet a szalma" (ism.) fi • ■ 9B 16.25: Hírek 16.30: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Kvak-kvak. Olasz animációs sorozat, 13. rész: A pulyka (Színes.) 2. Pittiplatsch és a krokodil. NDK bábfilm (ism.) 17.00: A szakértő. Angol bűnügyi filmsorozat. Az előítélet 17.50: Történelmünk. Fábri Zoltán „Fábián Bálint találkozása istennel" c. új filmjéről beszélgetés a stúdióban 18.10: Tévébörze % 18.20: Falujárás. — Riportműsor 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna (Színes.) 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó (Színes.) 20.00: Televíziós mesék felnőtteknek. Ollantay, az Andok Vezére (Színes.) Ismeretlen 1 inka szerző drámájának tévéváltozata 20.55: Telesport. Labdarúgó kupanap. Összefoglaló 21.35: Triangulum. A TV Zenei klubjának vetélkedősorozata Budapesten, Pécsett és Szegeden. III. Igor Sztravinszkij élete és munkássága 22.50: TV-híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 19.00: öcsi. Osztályfőnöki óra (7—8. oszt.) A családtervezés örömei és gondjai 19.30: TV-híradó (Színes.) 20.00: Van képűnk hozzá! Tévénézők vetélkedője 20.40: Egészségűnkért! 20.55: TV-híradó 2. (Színes.) 21.15: Egy párizsi kaland. NSZK tévéfilm (Színes.) KOSSUTH 8.27: Népi zene. Böbe Gáspár Ernő zenekara játszik, Bangó Margit cigánydalokat énekel . \ 8.50: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából 9.4^: Brummadzag, a zenebohóc 10.05: Tudod-e? 10.35: Sibelius: II. szimfónia 11.25: Közelkép. — A Nemzetközi Színházi Intézetről 11.40: Jókai Mór élete és kora 12.35: Könyvszemle. Tandori Dezső : A zsalu sarokvasa 12.45: Zenemúzeum. A Magyar vonósnégyes hangversenye 14.19: Máglyák énekelnek. Részletek Kassák Lajos költeményéből 15.10: Bemutatjuk új felvételeinket 15.27: Hétszínvirág 16.05: Daloló, muzsikáló tájak 16.30: Régi híres énekesek műsorából : 17.07: A Rádiószínház bemutatója 17.49: Filmdalok 18.15: Hol volt, hol nem volt.. • 19.15: Kilátó 20.00: Évszázadok mesterművei 20.38: Lehár-operettdalok. 21.00: Népzenekedvelőknek 21.30: Külpolitikai klub 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Wagner. Molnár Antal előadása 23.20: Versenyművek 0.10: Pásztor László, Jakab György és Hatvani Emese táncdalaiból. PETŐFI 8.05: Neményi Lili operettfelvé- ' teleiből 8.20: A második tavasz Iránban 8.33: Fűvószene. Az NDK Belügyminisztériumának Központi zenekara játszik 8.50: Slágermúzeum 9.40: „A szálak összefutnak". A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása 10.00: Zenedélelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke 12.55: Kapcsolás a miskolci körzeti stúdióba 13.25: Gyermekek könyvespolca 13.30: Berlini gyerekek énekelnek 14.00: Kettőtől fél ötig ... 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben 18.33:. Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: Vitrai Tamás műsora 22.00: Népi fcene. Gabor a József zenekara játszik, Puskás Sándor nótákat énekel 22.30: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: A Londoni szimfonikus zenekar felvételeiből 10.00: örömök kertjében. Zoltán „ Péter sorozata 11.05: Josquin des Prés-madrigálok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa énekel 11.28: Schubert: F-dűr oktett 12.20: Szovjet művészek operafelvételeiből 13.07: Dzsesszt elvételeinkből 13.39: (M) ilyenek vagyunk!? önértékelés és közértékelés egy gimnáziumi IV/A-ban 14.19: Oj lemezeinkből 15.27: Dvorzsák: f-moll trió 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Muzsikus leszek. Látogatóban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetének miskolci tagozatán 16.50: Popzene sztereóban 17.52: Oj operalemezeinkből Közben: 19.05: Fordulók a líra történetében 19.35: Az operaközvetítés folytatása 20.46: Haydn és Schubert müveiből 21.45: Zenélő Nagyvilág.