Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-20 / 67. szám

Iskolai koncert A forradalmi ifjúsági napok tiszteletére ad házi hangversenyt a kecskeméti Hunyadivárosi Ál­talános Iskola felső tagozatos és kisdobos kórusa, valamint az Ál­lami Zeneiskolában 'tanuló né­hány diákja. A Megyei Művelő­dési Központban ma délután öt órakor kezdődő rendezvényen külön meghívottként részt vesz­nek az iskolát patronáló szocia­lista brigádok tagjai is. A kon­certen közreműködik a Bányai Jú­lia Gimnázium leánykara. Napirenden a környezetvédelem Kiskőrös közterületeinek fenn­tartásáról ,és fejlesztéséről, a kör­nyezetvédelmi előírások betartá­sáról, valamint a városi tanács költségvetési üzemének elmúlt évi munkájáról szóló beszámo­lókkal foglalkozott tegnapi ülésén a város tanácsának végrehajtó bizottsága. Alföldi megyék munkavédelmi vetélkedője Elsők lettek a esólyospálosiak , Utolsó állomásához érkezett az országos mező- gazdasági munkavédelmi vetélkedő a tegnap Kecs­keméten befejeződött kétnapos területi rendezvény­nyel, ahol Békés, Csongrád, Szolnok és Bács- Kiskun megye legjobb öt-öt csapata mérte össze tudását. Kedden dr. Király László, a' megyei tanács vb. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője köszöntötte a verseny résztvevőit, valamint Kru- csai Balázst, a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztérium munkaügyi, szociálpolitikai főosz­tályvezetőjét. Szól( 1 versenysorozat jelentőségé­ről, amely 1969-ben a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet javaslatára indult. A Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztéri­um a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szak- szervezete, az Állami 'Gazdaságok Országos Köz­pontja, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának védnökségével, már több ízben meg­rendezett verseny elsődleges eredménye, hogy a különböző területi szintű vetélkedősorozatok al­kalmával — országosan — 50—60 ezer ember for­gatta a munkavédelmi könyveket. A négy megye, négy állami gazdaságának és ti­zenhat szövetkezetének csapata a kétnapos ver-, senyen összesen tizenkét óra alatt, több mint két­száz feladatot oldott meg, melyeket a MÉM meg­bízásából a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, munkaszervezési és munkavédelmi intézetének munkatársai állították össze. A gyakran izgalmas vetélkedőn villámkérdések­re, tesztlapokra kellett válaszolni, de a diaképe­ken munkavédelmi szabálytalanságokat, hiányos­ságokat felismerő versenyzők is értékes pontokat szereztek csapatuknak. A szervezők gondoltak a közönségre is, mert bevonták őket is a vetélkedő­be, munkavédelmi keresztrejtvények megfejtésével. • A esólyospálosiak Horváth Józseftől, a zsűri el­nökétől átveszik az első helyezésért járó díjakat. Horváth József, a MÉM munkavédelmi főfel­ügyelője, a zsűri elnöke, a díjak átadása előtt az idei verseny mérlegeként elmondta, hogy lemér­hető az a nagyarányú fejlődés, mely az utóbbi években a munkavédelemben kibontakozott. A héttagú zsűrinek az értékeléskor nem volt könnyű dolga. Az első nyolc helyezett között alig tizenhét pont különbség volt. Végül az egyik me­gyei csapat, a csólyospálosi Kunsági Szakszövetke­zeté — Kiss Mihály földnyilvántartó. Oláh József szárító gépész és Túri Zoltán, mezőgazdasági gép­szerelő összeállításban — győzött. A második dí­jat a Békés megyéi Szarvasi Állami Gazdaság, a harmadik díjat a Csongrád megyéi szegedi Fel- szabadulás Termelőszövetkezet csapata kapta. Mindhárom csapat tagjai jutalomban részesültek és indulhatnak májusban, az országos tudásfelmérőn. Cz. P. Tavaszi szakkiállítások Erősödő brigádmozgalom A Bícs-Kiskun megyei Gyógyszertári Központ munkájáról Áprilisban nyitja kapuit a bu­dapesti nemzetközi vásárközpont. Az idén tavasszal két szakkiállí­tás megrendezésére kerül sor áp­rilis 21. és 26. között: az AGRO- MASEXPO ’80 és a CONSTRUMA ’80. Az AGROMASEXPO Nem­zetközi Mezőgazdasági, Élelmi- szeripari Gép- és Műszerkiállítás 1973 óta évente gyűjti össze és mutatja be a szocialista és tőkés országok mezőgazdasági, élelmi- szeripari, erdészeti gép- és mű­szer-újdonságait. A kiállított ter­mékek 65 százaléka teljesen új vagy korszerűsített, konstrukció. Az ez évben sorra kerülő AG­ROMASEXPO ’80 kiállítást 8. al­kalommal rendezzük meg, aipely Közép-Európa legjelentősebb ilyen jellegű szakkiállítása. A se­regszemle nemcsak a szakembe­reknek, hanem a gépgyártóknak, kereskedőknek, piackutatóknak is érdekes rendezvény. Az idén csaknem 20 ország kiál­lítói hozzák el újdonságaikat az AGROMASEXPO ’80 kiállításra. A CONSTRUMA ’80 kiállítást 5. alkalommal rendezik meg. A bemutató célja egyrészt a magyar építőipar utóbbi éveinek ered­ményeinek, fontosabb létesítmé­nyeinek bemutatása, másrészt az építőipar és építőanyag-ipar fel­készülésének megalapozása a ha­todik ötéves terv feladatainak végrehajtására. Az eddig jelentkezett mintegy 120 kiállító 13 ezer négyzetméte­ren mutatja be újdonságait az érdeklődő szakembereknek. A kiállítók kétharmada külföldi cég. Ezek közül jelentősebbek: Fiat-Allis, Norton,- Poclain, Hilti, Berger stb. A kiállítás szervezése az Építési és Városfejlesztési Mi­nisztérium szakmai irányításával folyik. A két bemutató mindennap 9- től 5 óráig áll az érdeklődők ren­delkezésére. A látogatók részére a MÁV április 21-én 0 órától, áp­rilis 26-án 24 óráig 33 százalékos utazási kedvezményt nyújt. Nem könnyű, de eredményes év zárásáról számolhatott be a Eács-Kiskun megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igaz­gatója, Vaskó Tódorné, a tegnap Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában megtartott ér­tekezleten. A tavalyi gyógyszerforgalom 6,2 százalékos növekedése mérsékelt­nek ítélhető a korábbi évekhez viszonyítva, s ez a reálisabb gyógyszerrendelés és -felhaszná­lás bizonyítéka is. Az 1979-es évben három új gyógyszertárat adtak át, több pa­tikában jelentős korszerűsítést végezhettek el, s ez nemcsak a gyógyszerbiztonság elvének ma­radéktalanabb megvalósítását, de a dolgozók élet- és munkakörül­ményeinek javítását is szolgálta. A szocialista brigádmozgalom erősödése a gyógyszertárak mun­kájában érezhető, a brigádmoz­galombá tömörült 372 dolgozó • példamutató tevékenységet fejt ki. A munkatársak aktívan részt vesznek a továbbképzésben, mind többen szereznek szakképesítést, lesznek gyógyszerészek, szakasz- szisztensek. Szép eredményeket értek el az egészségnevelő mun­kában, a Vöröskereszt mozgalmi feladatainak megvalósításában. A Bács-Kiskun megyei gyógy­szertárak szakmai színvonala az elmúlt esztendőben is emelkedett, erről a szakfelügyelő gyógyszeré­szek vizsgálatai meggyőző képet adtak. A gyógyszertári' munka valamennyi területére nagy fi­gyelmét fordítottak. A beszámolót követő vita és az észrevételek elhangzása után a kiváló dolgozó kitüntetések, és a szocialista brigádok kitüntetései­nek átadása következett. A Gyógyszertári Központ idei tervének megtárgyalásával feje­ződött be az értekezlet. Talált tárgyak 0 Kovács Imre diplomája régóta porosodik a szekrényben. Kevesen tudják, hogy a régi VOLÁN-iroda helyén működik a kecskeméti Városi Tanács ügyfél- szolgálati irodájának gondozásá­ban a talált tárgyak kezelősége. Munkájukról Kincses Imre főelő­adó beszélt. — Itt őrizzük a jó indulatú megtalálók által leadott dolgokat a táskától a bőröndig, esernyőtől a napszemüvegig. Ide futnak be a jelentések a talált állatokról is. — Mi a sorsa a talált tárgyak­nak, ha a jogosult nem jelentke­zik? — Ha a tulajdonos 90 napig nem jelentkezik, akkor a megta­lálónak adjuk át megőrzésre a tárgyat, s ha egy évig sem -jelent­kezik a jogos tulajdonos, akkor megtarthatja magának a kerék­párt és egyéb tárgyakat, de még a pénzt is.' Amennyiben nem tart igényt rá, akkor a bizományi áru­házban értékesítjük. — Hogy tudják megállapítani például egy. betétkönyvről, hogy kié? — Az ide behozott betétköny­veket az illetékes szerveknek (OTP, postaj küldjük el azonosí­tásra. — Gondolom a talált igazolvá­nyokkal a legkönnyebb a dolguk, hiszen a név és cím is benne van, csak el kell küldeni. ■ — Ez nem olyan egyszerű! Mi nem tudjuk megállapítani az il­letékességet, ezért 12 napi vára­kozás után a kiállító szervnek küldjük meg. Helybeli lakosok személyi iratait (személyi igazol­vány, (jogosítvány stb.) a kecske­méti i Városi Rendőrkapitányság' személyi igazolványt kiadó .alosz­tályának. Nem kecskeméti lako­sokét pedig a lakhely szerinti ta­nácshoz továbbítjuk, — Mit csináljon az, aki talál egy lovat, vagy más állatot? — Mi az állatokat nem tudjuk elhelyezni,. ezért, ha valaki álla­tot talál, elhelyezheti lakásán, amíg a tulajdonos nem igazolja tulajdonosi jogát állatkísérő lap- pal. Ez esetben természetesen a tulajdonos köteles megtéríteni a megtaláló kiadásait. — Láthatnánk egy-két érdekes­séget, amit fényképen is megmu­tathatnánk az olvasóknak? — Természetesen. Talán a leg­meglepőbb ez a diploma lesz. 0 Molnár Feri bácsi nyugdíjas raktáros rendezgeti a kerékpárok egy részét. 0 Egy kis kiállítás az elveszettnek hitt tárgyakból. , NAPTAR , 1980. március 20., csütörtök v Névnap: Klaudia Napkelte: 5 óra 47 perc. Napnyugta: 17 óra 57 perc. Holdkelte: 8 óra 09 perc. Holdnyugta: 22 óra 40 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: erő­sebben, időnként kevésbé felhős idő, szórványosan előforduló ha­vas esővel, hóval, majd hózápor­ral. Északi, északkeletire forduló, erőssé, helyenként viharossá fo­kozódó szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1 — mínusz 4., legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2 •— plusz 7 fok között. (MTI) — A városfejlesztésért. A Kis­kunhalas város Tanácsa és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság 1977 óta szocialista együttmű­ködési szerződésben rögzített terv szerint munkálkodik a vá­ros fejlesztéséért, szépítéséért.' Jelentős társadalmi munkát vé­geztek a kunfehértói városi út­törőtábor építésében és parko­sításában, a felszabadulási em­lékpark létesítésében, a sportpá­lya felújításában, a külterületi utak karbantartásában, valamint a társadalom az idősekért moz­galomban. Különösen jelentős volt az elmúlt esztendő, amikor a gazdaság több mint egymillió forint értékű társadalmi munkát teljesített a városért. ME ERŐSÖDIK A FELMELEGEDÉS Az elmúlt hét során eleinte vál­tozóan, majd erő­sen felhős, ké­sőbb pedig túl­nyomóan derült volt az ég. A hét közepén az Alföld középső területein hullott 1—2 mm eső, az Északi Középhegység­ben havazott. A hőmérsék­let — fokozatosán emelkedett, ele­inte 6, 9, később 10. 12 fokot ért el a nappali fel- melegedés. A hajnali minimum hőmérséklet a fel- hősebb éjszaká­kon +1, +3 fok között, a derültebb éjszakákon 0. —3 fok között alakult. A talaj közelében azonban —5, —6 fok körüli fagyok is voltak. E hét elején az északkelet félől beszivárgó hideg levegő hatására a hőmérséklet v kissé csökkent. Az elkövetkezendő időszak első felében az évszakhoz képest hűvös marad az idő, számottevő csapadék nem várható, később számítani lehet a nappali felmelegedés erősödésére. A hőmérséklet szélső értékei hajnalban 0. —5 fok között, napközben eleinte +5, 10, később 10, 14 fok között ala­kulnak. — HÉT ÉV UTÁN ismét új sze­repben lép a közönség elé Fülöp Viktor, az Állami Operaház Kos- suth-díjas kiváló művésze. A Győri Balett vendégeként a Sza­muráj című produkció címszere­pét táncolja. A 40 perces kompo­zíciót Markó Iván, a győri együt­tes vezetője japán népzenére, vlektronikus zenére, madárhan­gokra és ütőhangszerekre kompo­nálta. A jelmezek készítője Gom­bár Judit jelmeztervező. Fülöp Viktor egyébként az első vendég- művésze a nem egészen egy éve működő Győri Balettnek. A Sza­murájt A nap szerettei című ba­lettesten mutatják be. A premier i ma lesz. — Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában pénteken délelőtt 10 órakor tartja igaz­gatótanács ülését a TSZKER, a Termelőszövetkezetek Értékesí­tő, Beszerző és Szolgáltató Kö­zös Vállalata. Az ülésen a kecs­keméti területi központhoz, tar­tozó szövetkezetek küldöttei vesznek részt. Megvitatják az 1979. évi zárszámadást és az idei tervet. — A FUTRINKA UTCA „LA­KÓIRÓL” szóló népszerű gyer- mekmese-sorozat újabb, tizenhá­rom epizódból álló filmje elké­szült a televízió új bábstúdiójá­ban. Bálint Ágnes mesehőseivel húsvéttól szombatonként talál­kozhatnak a tévé képernyőjén a gyerekek. A 10—15 perces epizó­dok — amelyek ezúttal kifejezet­ten a legkisebbeknek szólnak — egy kölyökkutya hétköznapjait rajzolják meg, Lévai Sándor báb- és díszlettervező közreműködésé­vel. A tervekben további történe­tek megírása szerepel. g£pkocsiAtv£teli SORSZÁMOK: 1980. MÁRCIUS 18-AN — A felszabadulási emlékpark építéséért ajánlott 270 ezer forint értékű társadalmi munkavállalá­suknak eleget tettek a Kiskunha­lasi Állami Gazdaság dolgozói. A helység emlékparkja létrehozásá­nál tereprendezést végeztek: fel-, töltötték a lápos, ingoványos, mélyfekvésű területeket. MŰSOR: 9 MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. március 20. 17 órakor A tanácsköztársaság és Kecskemét Előadó: Békevári Sándor az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatóságának munkatársa 18 órakor Amerikai körútsorozat Az Egyesült Államok városai II. Előadó: Dr. Botár Csaba KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ március 20. csütörtök Vác, este 7 óra: ÚRHATNÁM POLGÁR MOZI KECSKEMÉT VÁROSI: Fél 4, háromnegyei 6 és 8 órakor! KEOMA \ III. helyárú! Színes olasz wefeternfilm Trabant Hycomat Lim. (Bp) 9197 Trabant Lim. (Bp.) 24 187 Trabant Lim. (Győr) 10 305 Trabant Lim. Special (Bp.) - 37 211 Trabant Lim. Special (Győr) 20 143 Trabant Combi (Bp.) 5434 Trabant Combi (Győr) 1758 Wartburg Lim. (Bp) 17 829 Wartburg de Luxe (Bp.) 24 475' Wartburg de Luxe tolót. (Bp.) 6437 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 8492 Wartburg Tourist (Bp.) 8492 Skoda 105 (Győr) 522 Skoda 105 (Bp.) 630 Skoda 105 (Debrecen) 4544 Skoda 120 (Bp.) 312 Skoda 120 (Győr) - 370 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp) M | 109 421 Lada 1200 (Debrecen) 62 269 Lada Combi (Budapest) 16 404 Lada 1300 (Bp) 20 767 Lada 1300* (Debrecen) 12 394 Lada 1500 (Bp) 33 199 Lada 1600 (Bp) 5876 Lada 1600 (Debrecen) 2220 Moszkvics (Bp) 9265 Zaporozsec (Bp) 30 570 Polski Fiat 126 (Bp) 26 345 Polski Fiat 1500 (Bp) 517 Dácia (Bp) 1059 Dácia (Debrecen) 431. A gépjárművezetők figyelmébe! A kecskeméti Városi Tanács ezúton hívja fel a gépjárműve­zetők figyelmét, hogy március 21-én, a Tanácsköztársaság 61. évfordulója alkalmából koszorú­zás! ünnepségre kerül sor a Villám István utca — Rákóczi úti csomóponton, az emlékmű­nél. Emiatt az említett csomó­ponton 9.30-tól 10.30 óráig le­zárják az utat a forgalom elől. Ez idő alatt az autóbuszok a Bem utcán és á Nagykőrösi ut­cán közlekednek. KECSKEMET ÁRPÁD rél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori LILIOMFI Színes magyar film MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor! AZ ÖRIASKIRALY £S A VARGA Színes csehszlovák mesefilm- összeállítás PETŐFI N£PE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv»* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 600i Telefon: 12-610, 12-S16 (központi): 11-7(9, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magjar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdtbas ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 9133—Bili

Next

/
Thumbnails
Contents