Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

1930. március 23. • PETŐFI NÉPE • 3

Énekkar a nagyüzemben

0 Sikerrel szerepeltek a Tudomány és Technika Házában is.

A konzervgyári töltőüzem nagycsarnokában csipetnyi gondolkodás után válaszol Kiss Ferenc géplakatos.

— Ügy tudom, van itt valamilyen kórus. Hallottam róluk, láttam, mentek próbálni az ebédlőbe. Tudom a vezetőjük nevét! Hogy is hívják? Várjon, megvan! Egyházi László! Mennék-e, ha hívnának? Azt hiszem, igen. Talán. Még seraki sem szólt. A mé- heslaposi iskolában egy darabig jártam a kórusba, de azután megszűnt, mert rosszak voltunk, ezért hagyták abba.

A második műszakra elnéptelenedő műhelyben hegesztő Szent- királyi József betanított munkás már hallotta énekelni a gyár kórusát. Valamilyen ünnepségen, nem emlékszik rá, pontosan mikor.

— Jól csinálták. Hiába hívnának közéjük, semmiképp se mennék. Más az érdeklődésem. A popzene. Biztosan jó, hogy van ez az énekkar, de nem tudom, hogy mit kellene tenni a létszámemelésért, mert kicsit kevesen vannak. Nem "tudok mit mondani!

Antal Sándor géplakatos három éve vette hírét a gyári dalosoknak.

— Túlságosan sokra nem vihették, mert hallanánk róluk, a gyárban, a téemkában. Írna róluk az újság! Beszélnének róluk. Nem? Én legalábbis így Vélekszem. Sohasem volt szerencsém hozzájuk, időm se nagyon van. Ritkán jutok ilyen helyekre. Színházba járok. A Gül babát láttam utoljára. Régen volt, de a nótaestekre sűrűbben elmegyek.

A Hírős étterem sohasem látott ilyen születésnapi ünnepséget. A jánoshalmiak népdalokkal, a Kodály-kórus névadójuk egyik szerzeményével, Rozgonyi Éva kecskeméti városi vegyeskara 'madrigálokkal és ötgyertyás tortával köszöntötte a konzervgyáriakat. (Tizenöt lángocska lobogott a náluk idősebb SZMT női kórusnak szánt édes kedveskedésen.) „Éljen minden bájos, szép -nő”, ezzel a dallal viszonozták a figyelmességet. Végül a földszinti nagy asztaloknál, a karzaton, a kis fülkékben, mindenütt a nagy étteremben ragyogott a közös muzsika”.|»

Derűvé, csobogó vidámsággá . oldódott a találkozót megelőző koncert boldog feszültsége. Egyik 'dal röpítette a másikat, igazi „örömzene” alakult ki.

Elgondolkodva fordult Egyházi László konzervgyári mérnök a körülötte ülőkhöz:

— Ügy érezném, hogy akkor is megérte a sok fáradozást, küszködést, ha most befejeződne az ügy.

Fölkapom a fejemet.

— Befejeződne? Ugyan miért? A vállalat vezetői akadékoskoO- nak? Anyagi gondokkal bajlódnak?

Élénken tiltakozik dr., Dávid Ben edekné.

— Nincs hiány támogatásban! Van hol próbálnunk, van jármű az utazáshoz, van pénz a szereplésekhez, van kottákra. A próbákon is meg-meglátogatraak bennünket! Nézze, most is eljött Ka- -ionáné, a szakszervezeti bizottság titkára. Otthon ülhetne a tévé előtt, de személyesen akarja átadni az emléklapokat. Figyeli: elbeszélget a törzstagokkal, hozzátartozóikkal. Tudja: a családi közvéleménytől is függ, ki meddig vállalja, vállalhatja ezt a nemes lekötöttséget. Biztosan megköszöni, hogy Rajtóráknál vigyáznak a kisgyerekekre, amíg az asszony, született Andrudi Pana- jota velünk gyakorol. Fogadni mernék, a Laci gyerek útján biztatja a Csernus szülőket, jöjjenek újra, ha lesz egy kis idejük.

Ordasi Péter karnagy éppen a legjobbkor telepszik közénk, az alapítók közé tartozik.

— Tízen gyűltek össze az első próbára, miután 1974. december 10-én a szakszervezeti irodában elhatározták gyári énekkar létesítését. Tíz emberből nehezen lesz kórus, gondoltam, de örültem az alkalomnak, már csak azért is, mert akkoriban zenei muraka- nélküli. .voltam. Magyar,. |népdalokkal kezdtük. Jövögettek az emberek. Volt, aki ottragadt, volt aki elmaradt, ki megunta, ki fájó szívvel búcsúzott; megváltozott körülményei miatt (elköltöztek, tanul, építkezik, kisbabája született) jkényszerült távozásra. A közös dalolások emlékeitől azonban soha senki sem foszthatja meg azt a mintegy hatvan egykori kórustagot, akik legalább négy-öt hónapot velünk töltöttek: az éneklés szebbé tette az életüket, fogékonyabbá váltak az értékes muzsika befogadására. Egyikük- másikuk talán visszatér — vannak „kintlevőségeink” — lesz, aki más énekkarban folytatja, vagy majd a gyermekét küldi a kórusba.

Egyházi László, az énekkar szíve-lelke sem kerget illúziókat, realista.

— Megértem azt a fizikai dolgozót, aki a reggel hat órakor kezdődő, délután kettőkor befejeződő műszak után hazamegy és nem várja meg a fél ötös próbát, vagy aki a váltótumus kötöttségei, kényszerű hiányzásai miatt veszti el a kedvét. A többség késő délután ér rá, hozzájuk kell alkalmazkodniuk.

Sós Pali bácsi helyesel is, hüm- mög is mellettünk. El sem hinném a gyár egykori párttitkáráról: öt esztendeje, nyugdíjasként az elsők között lépett a kórusba. Ha egy-egy név kipottyan az emlékezetéből, a korára hivatkozik, pedig fiatalos türelmetlenséggel szeretné gyorsítani az „ezüstkoszorú diplomával” minősített kórus fejlődését.

— Másutt dolgozó segítők nélkül aligha lenne énekkarunk. Jöjjenek csak a szomszédos Szolnoki úti üzemekből, meg az élelmiszeripari vállatoktól,. máshonnan. De azért az itteni kétezer-háromszáz 'emberből'!többet kellene a pódiumra állítani. Hányán is vagyunk? Hét Szoprán,' nyolc alt, öt tenor, nyolc basszus. A Bocskai utcai munkásotthonba (a Fazekas-féle házba) a háború előtti nehéz időben is számosán eljöttek. Kremán Sámuel kórusába is jártak munkások. Pedig az öreg

szigorú erhber volt, megrostálta a jelentkezőket, a sarokba vágta a pálcáját, ha késett, vagy hibázott valaki. Most voltam Pesten áz ÉDOSZ énekkar ünnepségén. Majd elszorult a szívem, amikor láttam, hogy bottal baktat jó néhány dalos. Fiatal csak mutatóba! —■ Pedig a pékek úttörők voltak valamikor a munkásdalos mozgalomban...

Próbálkoztam toborzással. Szóltam egy jóhangú régi elvtársamnak, mozgalmi veterán. „Hobbi- zok”, így tért ki. Elszomorodtam: én is kertemben töltöm minden időmet, de nem érzem áldozatnak á próbákra fordított órákat. Ez is, az is felüdít. Egy másik elvtársam pedig inkább a kötőszövőgépnél ücsörög, kell a pénz, azt mondja.

A lelkesítőén lelkes, görög származású Kajtorné is többeket hívott.

— Laki Mária, a fiatal vegyész és többen* szinte kérés nélkül jönnek: korábban már énekeltek valahol. Folytatták, amit abbahagytak. Az csodálkozzon azon, hogy egyik-másik, a próbákra valahogy becsalogatott ifjú „óázásnak” minősíti éneklésünket, aki nem tudja, hogy a szakmunkás- képzőben nincs énekoktatás. Sajnos, ritka az olyan munkásember, mint Pintér Ignác barátunk, aki duplázza az élvezeteket. El-el- járogat a Kodály-kórusba is. Ré- g1*"dalos, még Dunaújvárosban kezdte.

Derűlátó, hisz a kórus jövőjében Egyházi László, pedig ő igazán megtapasztalhatta, mennyi gonddal jár egy énekkar teremtése, ahol nincsenek ilyen hagyományok.

— Van mire hivatkozni. Az alakulás után néhány hónappal a Vándor Sándor-szemle kiskunfélegyházi területi bemutatóján már jól szerepeltünk. Fokról-fokra haladtunk, eljutottunk a több szó- lamú éneklésig, már ötszólamú madrigált is előadtunk. Minden sikeres fellépés, minden hangulatos kirándulás, minden jóízű próba egy-egy erős tégla a kórus épületében.

Ki sem mondható: milyen boldogság, amikor mindnyájan együtt vagyunk, amikor „összeénekeltük” magunkat. Vannak terveink, fejlesztési lehetőségeink, szép meghívásaink. Mindentől várunk egy kiá ’eredmény £ ettől áJ beszélgetéstől is, ettől a pompás összejöveteltől is. Ne bizakodnék, amikor olyan kitűnő karnagyaink vannak, mint Ordasi Péter és Vass Irén, illetve az ifjú mamát helyettesítő Zöldi Kovács János amikor oly sok szó esik a munkáskultúráról.

Drukkolok értük, bízom sikereikben, de jól tudom, hogy hasztalan dolgozik immár csaknem száz függetlenített közművelő a megyeszékhelyen, bizony-bizony nem sokra jutna egy-egy ilyen közösség, ha nem az ügyszeretet hozná, tartaná össze őket, ha nem lennének olyan lelkes tagjaik, mint akiknek a felsorolására sajnos kevés a helyünk.

Elöbb-utóbb eljutnak oda, hogy egy-egy találomra megkérdezett szakmunkás büszkén hivalkodik: „egy olyan kórus van itt...”.

Heltai Nándor

■A-. DÍSZSZEMLÉRE készülnek

A repülőraj parancsnoka

A magassági állomás pihenőszobájában két felszállás között beszélgetünk Konkoly István őrnaggyal, a díszszemlére készülő repülők egyik rajának parancsnokával. A 39 éves repülőtiszt másodszor vesz részt a díszszemlén, először MÍG—15-össel repült, most pedig majd a legkorszerűbb vadászrepülőgépet vezeti. Két gyermek apja, s 1964 óta tagja pártunknak.

— Ez a tavasz — mondta mosolyogva — sok szépet hozott számomra. Részt vehetek a díszszemlén, s küldöttként ott lehetek pártunk XII. kongresszusán. Mindkettő jelentős felkészülést kíván, s egyiket sem tudom elválasztani a másiktól. A korszerű repülőgép vezetéséhez nagyobb jártasság

0 Felszállásra készen.

kell, több gyakorlat, hogy a repülési elveket végrehajthassuk, a feladatot teljesíthessük. A kongresszusra is készülnöm kell, amely első az életemben. A repülések közötti szabad időben az irányelveket tanulmányozom, sőt olvasok az eddigi kongresszusokról is, hogy .tisztábban lássam a fejlődést. Szeretnék felszólalni, s ehhez anyagot is kell ■ gyűjtenem. Egyszóval „betábláztam” magam április 4-ig.

A korszerű vadászrepülőgép vezetése, a díszszemle feladatainak végrehajtása felér a legnagyobb próbával. Vajon a vadászpilóta hogy látja ezt?

— Van ehben valami. Nagy ellenségünk az idő, hiszen kötelékben repülünk, az előttünk haladó rajt nem látjuk. Mégis két-három másodperccel mögöttük kell ha0 Konkoly István őrnagy.

ladnunk. Az érzékeltetés kedvéért szeretném elmondani, hogy a vadászrepülőknél 20—30 másodperces az időeltérés, a díszszemlén ez a tizedére csökken. Ha sietünk, vagy ha késünk, kész a tragédia. Ebből látszik, hogy nem könnyű a dolgunk. A rajparancsnoknak úgy kell manővereznie a nagy sebesség mellett, hogy a kísérők se maradjanak le, fel ne bomoljon a kötelék. A Dózsa György úton, a Hősök tere fölött mindössze két másodpercig látnak bennünket a nézők, de a feladat maga egy egész órát vesz igénybe.

Nem okoz-e kiesést a díszszemlére való felkészülésben a kongresszuson töltött idő?

— Kiesést nem okoz, de többet kell gyakorolnom, jobban oda kell figyelnem. Be tudom pótolni az esetleges mulasztást, ha egyáltalán mulasztásról beszélhetünk. Kétségtelen, e korszerű repülőgép vezetése a pilótától többet kíván. Állandó döntéskényszer alatt áll és nagyobb a fizikai és pszichológiai hatás. Ezt- a gépet jobban ki keli szolgálni, mint a korábbi technikát, amihez nemcsak nagyobb elméleti tudás ke:l, hanem óriási gyakorlat is. A fizikai felkészülést a kemény sportolással tudom biztosítani, a pszichiai felkészüléshez pedig jó háttér kell: a család, elvtársaim segítség- nyújtása. S ez mind megvan.

Csengettek. Konkoly István őrnagy bocsánatkérően nézett, kezét nyújtotta. Néhány perccel később már a kifutópályán dübörgőit végig repülőgépével, hogy a díszszemlén mindenki előtt bizonyítsa, jól felkészültek.

Gémes Gábor

0 A műszakiak eligazítása. (Tótb Sándor felvételei.)

Emlékezés Ortutay Gyulára

0 Egy békenagygyűlés szónokaként.

Gondolatban bocsánatot kérek a két éve örökre eltávozott Ortutay Gyulától, amikor — most, március 24-én lenne 70 éves!

— reá emlékezve közismert beceneve jut eszembe és cseng a fülemben. Sokszor, láttam, s hal- lottaní felszólalni a képviselők megyei, csoportjának ülésén, ahonnét csak ritkán" hiányzott, kísértem párszor megyei útján, s így tudom, hogy barátai nyíltan és ismerősei talán a háta mögött, de mindannyian szeretettel csak így hívták: Tutus! Talán azért, mert mindvé- | gig, amíg élt, aggódva láttuk a televízióban egyre soványodó arcát — fürge mozgású, fiatalos külsejű ember maradt, aki megőrizte derűs kedélyét, közvetlenségét. Ezernyi barátja, tisztelője volt, s nemcsak idehaza, hanem külhonban is, ahol tudós néprajzosként szerzett hírnevet és országának is elismerést.

Nem szeretnék túl sok életrajzi adatot felsorolni, hiszen egyéniségétől mi sem állt távolabb, mint a száraz, tényszerű beszéd, vagy gondolkodás. Mégis el kell mondani, hogy már fiatalon, szegedi egyetemista korában, majd tanársegédként eljegyezte magát a magyar néprajz tudományával. A harmincas években könyvek sorát írja ebből a témakörből (Székely népballadák, Magyar népmeseismeret, Parasztságunk élete, Fedics Mihály mesél, Kis magyar néprajz, A magyar nép- költészet). Alig egy évtized termése 1934-től kezdődően, s máig ható ismert művek címei . ezek. Aki akkor lehajolt a szabadon növő mézei'virágért — a népköltészet, népmesevilág gyöngyszemeiért — közel kellett kerülnie a néphez, az alkotóhoz. Nemcsak gyűjtött, publikált, hanem oktatott, nevelt és politizált is. így vált szinte természetes folytonossággal a felszabadulás utáni kulturális élet egyik vezető alakjává. Két éven át elnöke a Magyar Központi Híradónak — rádió, MTI, Filmhíradó —, majd három éven keresztül vallás- és közoktatásügyi miniszter. Szenvedélyes lendülettel irányította az iskolák államosítását. Volt egyetemi rektor, 1957-től 1964-ig a Hazafias Népfront főtitkára.

Ebben a funkciójában lett Bács- Kiskun megye országgyűlési képviselője is, 1958-tól egészen haláláig. Mint az Elnöki Tanács tagja, a TIT elnöke, a Valóság című folyóirat szerkesztő bizottságának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagja, több intézményének vezetője és sok más hazai, nemzetközi tudományos és társadalmi tisztség viselője, szinte önmagát és szellemi energiáit megsokszorozva tett eleget közéleti megbízatásainak.

Csak csodáltuk, hogyan van ennyi mindenre ideje és ereje, hiszen országos tisztségei között soha nem szorult háttérbe a képviselői munka helyi jellegű, közvetlen részvételét igénylő aprólékos tevékenysége sem. Ma is emlékeznek képviselői segítségére, fantáziát mozgató és tettrekész- séget sugárzó jelenlétére a várossá lett Kiskőrösön, s ugyanúgy Baján és a bajai járásban, különösen ahol két cikluson át is dolgozott, Bácsalmáson.

Két évtizeden keresztül volt országgyűlési képviselője a megyének, s nemcsak ilyen minőségben, hanem a honismereti mozgalom lelkes patrónusaként is sok szállal kötődött ide. • Segítette a zenekultúra kecskeméti bázisának megteremtését, óvodák, iskolák építését szorgalmazta, ő volt elindítója és fetkarolója ar tanyai gyermekeket befogadó kollégiumok akcióvá■ szélesedett mozgalmának, melynek eredményei közismertek az országban.

Nemzedékeket nevelt a nép iránti tiszteletre, a valódi haza- fiságra. Ügy művelte a néprajz- tudományt, hogy a magyarban és a népiben felmutatta a nemzetközi értékeket és az emberit. Nacionalizmus, befeléfordülás és népieskedés nélkül jutott el a valódi értékekhez, s erre ■ tanított másokat is. Vállalta saját korát, annak köznapi feladatait,' felderítette a múltat és tervezte a jövőt. Harmonikus egyéniség volt, s úgy láttuk, hogy boldog ember. Ezt az .életörömet megosztotta mindazokkal, akikre kisugárzott szerteágazó tevékenységének hatása. Csak most lett volna hetvenéves.' Milyen kár, hogy nem élhette meg — bár volt része számos nagy elismerésben — a neki szóló mostani tiszteletadást.

F. Tóth Pál

0 Hajmás Sándor bácsit, az öreg restaurátort hallgatja a félegyházi múzeum udvarán felállított szélmalom előtt.

f

\