Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-26 / 47. szám

\ KM Jubileumi kórushangverseny Kecskeméten HÍREK • HÍREK PETŐFI NÉPE A papi békebizottság ülése Tegnap Kecskeméten választ­mányi ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége mel­lett működő katolikus papi bé­kebizottság. Az ülésen Farkas József megyei titkár a népfront­mozgalom 1980. évi feladatait is­mertette. Újabb helytörténeti kiadványok Nyolc tanulmány lát napvilá­got a négykötetesre tervezett „Bács-Kiskun megye múltjából” című — a Kecskeméti Állami Le­véltár gondozásában megjelenő — helyi történeti kiadvány har­madik, a kapitalizmus korát tár­gyaló ‘kötetében. Kézirata egy hete érkezett a Petőfi Nyomdá­ba, ahonnét a kész kötet nyolc­száz példánya várhatóan az év második felébeh kerül majd az olvasókhoz. A jelentős helytörté­neti munka — egyebek között — tartalmazza dr. Király Lászlónak „Az amerikai utas agrárfejlődés Bács-Kiskunban a második vi­lágháború előtt”, Fekete János­nak „A kiskunfélegyházi puszta­keresők és az alföldi parasztmoz­galom” és Pintér Ilonának „A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kamara hivataltörténete” című tanulmányát. Ki tud többet a Szovjetunióról? A közelmúltban kezdődtek, s márciusban zárulnak a középfo­kú oktatási intézmények között évek óta megrendezésre kerülő, „Ki tud többet a Szovjetunió­ról?” versenysorozat megyei elő­döntői. Az előző évektől eltérő­en, az idén külön versenyeznek a szakmunkásképző intézetek csapatai, és külön a középiskolá­ké. Így Bács-Kiskun megyéből, két gimnazistákból, és egy szak­munkástanulókból álló csapat juthat az országos elődöntőkbe, amelyek áprilisban kerülnek megrendezésre. A héten lezajlott megyei döntő alapján, a kecske­méti 60t-es Ipari Szakmunkás- képző Intézet négyfős ' csapata bizonyult a legjobbnak, s nyerte él a jogot, az országos verseny­ben való szerepléshez. Fontos szakaszához érkezett az évtized bűnügye: hétfőn a buda­pesti rendőr-főkapitányságon be­fejeződött a tavaly nyáron történt renrdőigyiikosság vizsgálata, az ügyet vádemelési javaslattal át­adták a Fővárosi Főügyészségnek. Az egész országot -foglalkoztató rendkívül súlyos bűncselekmény­ről, s a rendőri vizsgálatok, a nyomozás során feltárt egyéb bűnesetekről tájékoztatták hétfőn a sajtó képviselőit. Kanczer Ist­ván rendőr- ezredes, a BRFK vizs­gálati osztályának vezetője egye­bek között elmondta, hogy az el­vetemült bűnbanda listáján — Gyulai Károly rendőr íőtörzsőr- ' mester meggyilkolásán kívül — -még három gyilkosság, s mintegy 70 betöréses lopás, autófeltörés és lopás, csalás, sikkasztás szerepel. A rendőrség áldozatos munkájá­nak, a lakosság segítőkészségének eredményeként a rendkívül. bo­nyolult ügyben mindössze néhány hétre volt szükség, hogy a tette­seket kézre kerítsék. A szinte pél­dátlan erőfeszítést jól szemlélteti, hogy a gyanúsítottak letartóztatá­sáig több ezer személygépkocsit ellenőriztek, mintegy 200 ezer la­kost kérdeztek meg, hogy minél többet tudjanak meg a bűnesetről. A nyomozás során összegyűlt ter­helő Vallomások, bizonyítékok alapján őrizetbe vették Soós La­jos 36 éves gépkocsivezető, bünte­tett előéletű vecsési lakost, György József 38 éves kocsikísérő bünte­tett előéletű budapesti lakost, Né­meth István 20 éves gépkocsiveze­tő büntetlen előéletű budapesti lakost, és Varga László 35 éves szállítómunkás, büntetett előéletű budapesti. lakost. Soós Lajos vallomása szerint már tíz év óta tervezte, hogy — nagyobb bűncselekmény elköveté­séhez, ha kell, gyilkosság árán is, rendőritől fegyvert szerez. Elhatá­rozta, hogy a XVIII. kerületi Vö­rös Hadsereg úton, a 4-es főút­vonalon, a Ferihegyi repülőtér mellett szolgálatot teljesítő Gyulai Károly rendőr-főtörzsőrmestertől szerzi meg a fegyvert. Gépkocsi­Szombaton este Kecskeméten az SZMT Művelődési Központ nagytermében több mint kétszá­zan hallgatták végig öt énekkar, közöttük a megalakulásának ötö­dik, illetve tizenötödik évfordu­ló ját ünneplő konzervgyári és SZMT-kórus sikeres bemutató­ját. Zöldi Kovács János, a KÓTA munkásénekkari bizottságának vezetője köszöntötte az ünnepi hangverseny résztvevőit, többek között dr. Major Imrét, a me­gyei tanács elnökhelyettesét, Né- medi Sándort, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkárát, s az ünnepeiteket: a megalakulásá­nak 15. évfordulóját ünneplő SZMT Művelődési Központ női karát, s karnagyukat, Sípos Ká­rolyt, valamint az Ordasi Péter vezette Kecskeméti Konzervgyár kórusát. Kodály Jeligéjének összkari előadása után az SZMT Művelő­Haitárszemlére indultak a ta­vaszváró régészek: felmérik, mi- 4 lyen állapotban van a téli időjá­rásnak kitett mintegy 300 feltáró­hely. Közülük 80 ásatási helyen folytatják a tudományos értékű leletmentést, a többi kutatóállo­máson pedig helytörténeti feltárá­sokat végeznek. Az országos jelentőségű ásatá­sok közül 1980 végén befejezik az ispánsági központok feltárását. Az országalapító István király közigazgatási központjai a kor legfontosabb települései voltak. A tíz évvel ezelőtt kezdődött kuta­tások- az oklevelekben szereplő nemzetiségi központok és ispánsá­gi székhelyek megtalálását tűzték ki célul. jával naponta járt arra, ismerte a környéket, s köszönő viszonyba került a rendőrrel, így remélte, hogy tervét valóra válthatja. Tud­ta' azt is, hogy a bűncselekményt egyedül nem hajthatja végre. Eb­be bevonta Németh Istvánt, akit az István kórházban ismert meg. Számolt azzal is, hogy rajtuk kí­vül szükség lesz harmadik közre­működőre is, így szólt György József korábbi bűntársának, aki nem mondott ellent. Heteken ke­resztül figyelték Gyulai Károly szolgálati beosztását, várva az al­kalmat a bűncselekmény elköve­tésére. A végzetes, július 9-i napon este tíz óra után Soós és Németh személygépkocsival Vecsésre uta­zott. -Amikor észrevették, hogy Gyulai Károly van szolgálatban, elhatározták, hogy végrehajtják régi tervüket. Soós lakásáról ásót vettek magukhoz, hogy a rend­őrt, miután megölték^valahol el­ássák. Megkeresték György Jó­zsefet, majd éjjel egy és két óra között értek a rendőr szolgálati helyére, és az őrbódétól 35 mé­terre az útpadkára lehúzódva vártak. Felnyitva a gépkocsijuk motorháztetejét úgy tettek, mint­ha meghibásodott volna a jármű, s a rendőrt odahívták, majd Soós egy Wartburg-féltengellyel fejbe- sújtotta. Az eszméletét vesztett rendőrt a gépkocsi csomagterébe helyézték, s pisztolyát elvéve Ve- csés irányába hajtottak. Még el­távozásuk előtt Németh megkísé­relte, hogy az őrbódéból magá­val vigye a rendőr géppisztolyát is, de idegességében nem találta meg. Vecsés utón Ecser felé ha­ladtak, s menet közben arra let­tek figyelmesek, hogy a rendőr éledezett. Soós megállította a gépkocsit, felnyitotta a csomag­teret és a rendőrt többször fej­be sújtotta. - Továbbhaladva egy, a műutat keresztező földútra tér­tek rá, S itt megállították a gép­kocsit. Gyulai Károlyt kiemelték a csomagtérből majd ismét több­ször fejbeverték. Zsebelt kifor­gatták és a saját zsebkésével nya­dési Központ leánykara Bárdos— Kölcsey Nemzeti fény című mű­vével kezelte műsorát. Egészséges hangzás, tiszta előadás jellemezte műsoruk további részében Balázs Árpád, Karai és Bárdos egyne- műkari műveit. Szükséges meg­említenünk: az SZMT-kórus je­lenlegi tagjai valamennyien a kecskeméti egészségügyi szakis­kola diákjai. Tanulói egy olyan intézménynek, melyben nincs énekokta-tás, ám az iskola taná­rai, vezetői szívesen támogatják enekelni kiváló leányaik kórus- mozgalomban való részvételét. A reneszánsz kori Európa kó­rusművészetének könnyed, Szép darabjaiból mutatott be néhá­nyat a Kecskeméti Konzervgyár kórusa, Ordasi Péter vezényleté­vel. Sikert aratott műsorzáró produkciójuk is: Bárdos Tréfás házasítója. Biztató, hogy hosszú idő után először lépett dobogóra A népvándorlás kori emlékek ritkábbak például a római kori­aknál, ezért kutatásuk elsődleges­séget kapott. A tudósok munká­jának eredményeként ma már 40 ezer avar sírhelyet ismernek a korszakkal foglalkozó régészek. Tavasztól a korábban feltárt, mintegy másfél ezer éves temetők körüli települések területén kutat­nak. Ezenkívül elvégzik a már feltérképezett 20—30 avar kori fa­lucska teljes feltárását. A tél búcsúztával elkezdik az épülő autópályák terepbejárását is. Az M 1-es és az M 5-ös mű- utak földmunkái előtt a régészek átvizsgálják a kijelölt útvonala­kat. (MTI) kát elvágták: á holttestet a kö­zeli kukoricásban elásták. Az ütésnél használt féltengelyt el­dobták, s a vértől szennyezett zöld színű női nadrágdarabot ugyanott hagyták. Pár száz mé­terre az ásót a bokrok közé rej­tették. A bűncselekmény elkövetése után Soós a gépkocsival lakásá­ra hajtott, a gépkocsit és első- - sorban annak csomagterét ki­mosta, s ezalatt társai a közel­ben várakoztak. A főútvonalat elkerülve mindhárman Budapest­re utaztak, és elváltak egymástól. A lopott pisztolyt még ugyanezen a napon — július 10-én — Gyál határában egy erdős résznél el­rejtették, majd félve a leleple­zéstől — onnan Soós társaival elvitte. A pisztolyt július 16-án a XVIII. kerületi Steinmetz ka­pitány útja 3. szám alatti szak­orvosi rendelőintézet félemeleti női W. C.-jébe helyezte Soós, ahol a fegyvert végül is megtalálták. A széles körű, mindenre kiter­jedő nyomozás során feltárták, hogy az elvetelmült bűnbanda rém tetteinek sora nem tavaly, hanem már 1968-ban kezdődött. Soós Lajos és Varga László már az 1960-as években barátságot kötöttek, s volt időszak, amikor börtönbüntetésüket is egy he­lyen töltötték. Soós Varga Lász­lón keresztül ismerte meg Pata­ki Károly 24 éves pénzügyőr őr­mester, budapesti lakost. Varga már akkor arra gondolt, hogy nagyobb bűncselekmény elköve­téséhez fegyvert szerez. Soóssal eltervezte, hogy megkaparintják Pataki szolgálati pisztolyát. 1968. május 15-én Soós lakásán ellop­ták a lakáskulcsot Pataki ruhá­jának zsebéből, amíg Pataki ott aludt. Lakásából ezután elvitték a pisztolyt és egy magnetofont is. Félve. attól, hogy Pataki ké­sőbb őket gyanúsítja a pisztoly ellopásával, elhatározták, hogy megölik. Így is tettek: visszatér­tük után Soós az udvarral beho­zott baltával az alvó Pataki Ká­rolyt fejbe sújtotta, majd fejét megyénkben üzemi munkáskórús. A közeljövőben talán az után­pótlással sem lesz gond. Az utób­bi években Bács-Kiskunban meg­szaporodott a szakmunkástanuló­énekkarok száma, jelenleg kilenc működik a megyében. Sok tapsot kapott a jubileumi kórushangversenyen vendégként szereplő Ipari Szövétkezetek Ko- dály-kórusa, a Jánoshalmi Ve­gyeskar és a Kecskeméti Városi Vegyeskar. • Műsoruk befejeztével Némedi Sándor, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára köszöntötte az ünnepeiteket, és a vendégkórusok 'tagjait, majd átadta a jubiláló kórusoknak a szakszervezet aján­dékserlegét és oklevelét. Befeje­zésül felhangzott Bárdos Láng és fény című műve összkari előadás­ban, Rozgonyi Éva vezényletével, P. E. Személyi változás 'a Helvéciái Állami Gazdaságban Az Állami Gazdaság Országos Központja Mészáros István igaz­gatóhelyettest a Helvéciái Álla­mi Gazdaság igazgatójává, Lip- pqi László főmérnököt termelési igazgatóhelyettessé nevezte ki. A közgazdasági igazgatóhelyette­si tisztséget dr. Mucsi Ferenc tölti be. A beiktatáson jelen volt Klenczner András, az ÁG-ok ve­zérigazgatója, Farkas Menyhért, a kecskeméti városi pártbizott­ság munkatársa is Jókai-mü sikere Japánban Érdekes tudósításokat, interjú­kat, híreket és információkat. ol­vashatunk a Magyar Eszperantó Szövetség Világ és nyelv című folyóiratának legújabb, februári számában. A kiadvány Élő nyelvünk rova­tában bukkantunk rá arra a rö­vid hírre, melyből a magyaror­szági " eszperantó könyvkiadás nemzetközi «ikerére következtet­hetünk. Jókai Mór: Kőszívű em­ber fiai című regényének sike­réről van szó. A regény eszpe­rantó nyelvű képregényváltoza­ta — amely tavaly jelent meg a Magyar Eszperantó Szövetség kiadásában — eljutott a napke­let országába, Japánba is. A ja­pán eszperantisták örömmel üd- vözlik a népszerű regény nem­zetközi nyelvű kiadásait. Egy japán mozgalmi lap recenziója ezzel kapcsolatban egyebek kö­zött hangsúlyozza: A könyvecske főként azért érdekes, mert a raj­zok elősegítik a távol-keletiek számára az ismeretlen, múlt szá­zadi magyar társadalmi .légkör megértését, tehát a rajzok na­gyobb nyomatékot adnak a nem­zetközi szövegnek. levágta, s az áldozatot az udvar végén elhantolták. Ruháit né­hány nap múlva V arga egyik barátjának 1000 forintért elad­ták. Soós a magnetofont értékesí­tette, a pisztolyt pedig eldobta. Soós Lajos és társai „pályafu­tását” nyomon követve még két gyilkosságra derült fény. Soós Lajos és György József — nagyobb összegű készpénz remé­nyében — betöréses lopást kísérelt meg 1972. október elején Soós anyósának törökbálinti lakásánál, de ez nem sikerült. Ugyanebben a családi házban — egy külön la­kásban — lakott özvegy Farkas Józsefné 65 éves nyugdíjas is. Ügy döntöttek, hogy a pénzt ebből a lakásból emelik el. Október 31-én bekopogtak az özvegyasszonyhoz, dé az nem nyitott ajtót. A két el­vetemült férfi addig ügyeskedett, míg az egyedül levő idős nő mégis megnyitotta az ajtót: azt hirtelen mozdulattal belökték, és Farkas- nét nyomban bántalmazták, fojto­gatták, száját betömték, a kony­hában talált piszkavassal több­ször- fejbe sújtották, s a lakásban talált szuronnyal az ereit a csuk­lójánál felvágták. A lakást átku­tatták, és 500 forintot, valamint egy zsebrádiót loptak el; a készü­léket menekülés közben az erdő­ben eldobták. A bűnlajstrom még ezzel sem ért véget. A bandavezér, Soós Lajos Né­naptar 1980. február 26.« kedd Névnap: Géza Napkelte: 6 óra 32 perc Napnyugta: 17 óra 23 perc Holdkelte: 13 óra 15 perc Holdnyugta: 3 óra 50 perc ­IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás, éjszaka több­felé ködös idő, csapadék nélkül. Megélénkülő északira, északkele­te forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3, mínusz 8 fok között. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 2 és 7 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: általában felhős, párás lesz, az idő, kisebb havazás, havas eső a hét második felében várha­tó. Az erős éjszakai fagyok foko­zatosan mérséklődnek. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 3—mínusz 7, a hét máso­dik felében pedig 0—mínusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3—plusz 8 fok kö­zött.. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: február 24-én a középhőmérséklet 0,2 (az 50 éves átlag 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 2,6 Celslus-fok volt, a nap 2 órát sütött. Tegnap regfei 7 órakor mínusz 4,9, 13 órakor mínusz 2,4 Celslus-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,9 Celslus-fok volt. — TÉLI EBÉD. Családlátogatá­sok alkalmával felkeresik az idős, nyugdíjas gazdákat a szabadszál­lási Lenin Tsz szociális és nőbi­zottságának tagjai. Javaslatukra a szövetkezet szociális gondozója, ha ez szükséges, az idős embereknek megveszi a háztartásban nélkülöz­hetetlen fogyasztási cikkeket, s az ebédet megbízásból előfizeti és házhoz is viszi. * — GYÓGYTORNÁSZ helyben. Kiskőrösön javult a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők*’ gyógykezelése azóta, hogy reu­matológiai szakrendelési hoztak létre a városban. Újabban gyógy­tornász is foglalkozik a rászoruló betegekkel, akiknek kezelés céljá­ból igy már nem kell Kecskéméi­re, vagy Kiskunhalasra utazniuk. — PARKGONDOZÁSRA kínál szerződést — az elmúlt év' gya­korlata szerint az idén is — a Fővárosi Kertészeti Vállalat. Olyan budapesti lakosok — nyugdíjasok, háziasszonyok — je­lentkezését várják, akik szívesen vállalnak részt környezetük szé­pítéséből, csinosításából, a par­kokat és a játszótereket díszítő növények ápolásából. . — EZERÉVES VÁR, felújítás előtt. Mosonmdgyaróvárott a restaurátorok évszázados épüle­tek konzerválásához kezdenek hozzá. Az egyikben múzeumot rendeznek be. Pannonhalmán megkezdték az ezeréves város külső tatarozását,. a tetőszerkezet és a vízlevezetők javítását. meth Istvánnal már korábban kü­lönböző, vagyon elleni bűncselek­ményeket — gépkocsi-feltörés, és -lopás, csalás — követett el. Né­meth rendszeresen vezette Soós személygépkocsiját, és tavaly jú­nius 23-án este Vecsésre érkezve betértek a Halásztanya vendéglő­be. Itt megismerkedtek Borai La­jos 29 éves üllői lakossal. Borai aznap este harmadik gyereke szü­letését ünnepelte meg a vendéglő­ben néhány pohár sörrel. Záróráig együtt italoztak. Soós közben fel­vetette Némethnek, hogy rabolják ki újdonsült ismerősüket, s meg­ölését is fontolgatták. Borait addig itatták, míg ő maga kérte, hogy gépkocsival szállítsák lakására. Már útközben pénzének, értékei­nek átadását követelték tőle, s mikor ezt megtagadta, a 4-es szá­mú főútvonalon Soós megállította az autót, abból kirángatta, s föld­re teperte Borait. A földre zuhant férfi mellére térdelt és átmetszet­te a nyakát. Németh eközben a szerencsétlen embert többször is mellkason szúrta. Amikor már nem mozgott, a közeli bokorba húzták, majd Soós lakására men­tek és lefeküdtek. Június 24-én korán reggel — Soós kezdeménye­zésére — a holttestet a fővárostól mintegy 120 kilométernyire, Tisza- püspöki határában egy csatorna­partnál elásták. Az eltört ásót a környéken eldobták, áldozatuk iratait pedig elégették. (MTI) — JUHÁSZ FERENC költésze­téről tart előadást dr. Bodnár György irodalomtörténéfz ma dél­után 5 órai kezdettel Kecskémé- ten, a Tudomány és Technika Há­zában. Az irodalmi esten, a „Hu­szadik század magyar irodalma” sorozatának rendezvényén, a kecskeméti Katona József Társa­ság és a TIT minden érdeklődőt szívesen lát. — MEZŐGAZDASÁGI DOL­GOZOK vetélkedője. Bács-Kis­kun 15 mezőgazdasági szövetke­zeti csapatának részvételével me­gyei munkavédelmi vetélkedőt rendeznek február 28-án Kecs­keméten, a Tudomány és Tech­nika Házában. A versenyen jól szereplő csoportok részt vesznek a március 18—19-én Kecskemé­ten sorra kerülő Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok me­gye szövetkezeti gazdaságainak munkavédelmi vetélkedőjén. — VIRÁGZIK AZ IBOLYA. A hét végén kinyíltak az első ibo­lyák a Bükk széltől védett déli lankáin. Virágzik az ibolya a sá- lyi-latorúti ,völgyben is„ ahol a meleg vizű források miatt enyhébb a mikroklíma. Bár a hegység északi lejtőin még nem tűnt el teljesen a hó, a napsütöfíe réte­ken, így Kisgyőr és Cserépfalu környékén valóságos szőnyegként virít a hóvirág. — A GELLÉRTHEGYI FEL­SZABADULÁSI emlékműnél va­sárnap reggel katonai tisztelet- adással levonták a magyar nem­zeti lobogót és a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlaját. A szovjet hadsereg és haditengeré­szeti flotta megalakulásának 62. évfordulója alkalmából két napon át lengtek az árbócon. — Paradicsomsűrítmény-bemu­tatót és a jelenlegi paradicsom­fajták értékeléséről szóló előadást rendez az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet a Zöldség­termesztési Kutató Intézettel kö­zösen. A munkabizottsági üléssel egybekötött eseményre február 27-én, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel, Kecskeméten, a Zöld­ségtermesztési Kutató Intézetben kerül sor. — BALESETEK. Az elmúlt hét végén az ország területén összesen 62 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A balesetek közül öt halállal végződött, 27 súlyos, és 30 könnyű sérüléses volt. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1980. február 26. kedd este 7 óra: ŐRI MURI Főiskolás-bérlet MOZI 1980. február 26.: KECSKEMET VÁROSI: Fél 4, háromnegyed 6 és 9 órakori skalpvadaszok II., helyirú I Színes amerikai westemfllm KECSKEMÉT ARP AD: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A VERÉB IS MADAR Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmvlgjáték MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor! HOMALOM Színes, magyarul bészélő szovjet rajzfilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor! HARCMODOR Dupla helyárú! Kétrészes, színes magyar film PETŐFI NEPE A Magyar Szoclalistá Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv-‘ Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-616 (központi): n-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a htrlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-720 Igazgató: Ablaka István Index: 25 066 HU ISSN 0133—SIS Sajtótájékoztató a budapesti főkapitányságon a rendőrgyilkosságról # A képen balról jobbra: Soós Lajos 36 éves büntetett, előéletű gép­kocsivezető, György József. 38 éves büntetett előéletű kocsikísérő, Németh István 20 éves büntetlen előéletű gépkocsivezető és Varga László 35 éves büntetett előéletű szállítómunkás. Kecskeméti alkotó Franciaországban # Kilencedik alkalommal rendezik meg Lille-ben a nemzetközi rö­vid- és dokumentumfilm-fesztlvált március 17-e és 25-e között. A szemlén három magyar művet mutatnak be, közöttük Hegedűs László „Vázlatok” című filmjét. A Kecskeméten élő művészt a rendezőség meghívta a nemzetközi találkozóra. (Képünk Hegedűs László filmjé­nek egyik részletét ábrázolja.) Régészek tavaszi határszemléje

Next

/
Thumbnails
Contents