Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-26 / 21. szám

\ Dél-alföldi közgazdasági napok PETŐFI Ülést tartott a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa Az áfészek kereskedelmi, ven­déglátóipari forgalma az idén vár­hatóan 9—10 százalékkal növek­szik, s gazdagabb lesz a szövetke­zetek kereskedelmi hálózatában az áruválaszték — jelentették ki pénteken a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsa ülésén, az 1980-as feladatokat ismertetve. A megfelelő ellátás érdekében fo­kozott gondot fordítanak a piac­kutatásra, a készletezés javításá­ra, s a helyi árualapok feltárásá­ra, s a helyi árualapok teljesebb körű feltárására. A szövetkezetek fontos helyet foglalnak el a lakosság ellátásá­ban, a belkereskedelem árualap­jának 35 százalékát adják. Ahhoz, hogy az elmúlt évihez hasonló­an magas színvonalú ellátást biz­tosítanak — hangoztatták az ülésen — célszerű törekedni az élelmiszer, zöldség-gyümölcs áru útjának lerövidítésére a ter­melőhely és a kereskedelem kö­zött, hogy mindig friss, jó minő­ségű termékeket kínálhassanak a fogyasztóknak. Az ülésen részt vett Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, valamint Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter. (MTI) Tegnap a Magyar Közgazda- sági Társaság Bács-Kiskun me­gyei Szervezetének elnöksége ülést tartott. Ez alkalommal ke­rült sor. „A szabályozórendszer szerepe a gazdasági, hatékonyság növelésében” címmel hirdetett pályázat díjainak kiosztására. Szép Károly, a szervezet elnöke nyújtotta át az első díjat dr. Gá- tay Ferencnek, a BÁCSÉPSZER Vállalat igazgatójának, a máso­dik díjat Szoboszlai Attilának, a Bajai Finomposztó Vállalat szer­vező közgazdászának, a harmadik dijat Varga Istvánnak, a Csá­szártöltési Ipari Szövetkezet el­nökének. Az elnökség felkérte mindhárom díjnyertest, hogy pályázata alapján tartson előadá­sokat az MKT rendezésében. A továbbiakban Pénzeli László, az elnökség tagja tájékoztatót tartott a Magyar Közgazdasági Társaság országos választmányá­Pénteken délután az MHSZ megyei székházában tartott ülést faz MHSZ imegyei' vezetősége mellett működő tanácsadó testü­let. A megbeszélésen jelen volt Tihany János, a megyei párt- bizottság munkatársa. Bognár Fe­renc alezredes, az MHSZ megyei titkára az elmúlt évi feladatok végrehajtását értékelte, majd is­mertette az ez évi rendezvény­tervet. Szólt a nifegyei párt-vég­rehajtóbizottság 1978. december 28-i határozatának megvalósítá­sáról, a tanintézetekben folyó nak arról az üléséről, amelyen az MSZMP XII. kongresszusának irányelveit vitatták meg. Ezután az elnökség az idei munkatervé­nek végrehajtásával kapcsolatos feladatokról tárgyalt. Járai György, a szervezet titkára el­mondta, hogy a közelmúltban az MKT Csongrád megyei szerve­zetének küldöttsége járt Kecs­keméten. Akkor megállapodtak abban, hogy a Békés megyei MKT-szervezet részvételével évente megrendezik- a dél-alföldi közgazdasági napokat. Miután az idei országos közgazdász vándor- gyűlést a nyáron Szegeden tartják, a Bács-Kiskun megyei szervezetet kérték fel a ren­dezésre. Az elnökség úgy döntött, hogy a három megye részvételével az első dél-alföldi közgazdasági na­pokat áprilisban tartják meg Kecskeméten. N. O. honvédelmi oktatás segítéséről, valamint az MHSZ-klubok hon­védelmi klubokká történő átszer­vezésének feladatairól. Szemök György alezredes, az MHSZ me­gyei titkárhelyettese a szocialis­ta versenymozgalom kibontako­zásáról beszélt, majd ismertette a 35 év szabad hazában című vetélkedő megyei végrehajtásá­nak ütemtervét. A tanácsadó testület jóváhagy­ta ez évi tervét, majd hozzá­szólások, javaslatok hangzottak el a jövő feladatait illetően. Tudományos ülésszak a mezőgazdaság gépesítéséről A Mezőgazdasági Műszaki Ku­tatások Tanácsa — immár negye­dik alkalommal — január 31. és február 1-én rendezi meg tudo­mányos ülésszakát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Er­ről tájékoztatták az újságírókat az esemény szervezői, péntek dél­előtt a Technika Házában. Az idei rendezvény a mező­gazdaság-gépesítés kutatásának 1979-ben elért'eredményeit gyűj­ti csokorba. A két nap során öt kiemelt témában, közel száz elő­adás hangzik el, és konzultációk­ra is sor kerül. Az ülésszak legfőbb célja, hogy a kutatási eredmiényeket a lehető leggyorsabban alkalmaz­zák a mezőgazdasági gépgyártás­ban és üzemeltetésben. (MTI) Jól szigetelő könnyű gerendák Az elmúlt évi sikeres bemutat­kozás után az idén már 120 ezer méter vasbeton gerendát helyette­sítő úgynevezett fertgerendát gyártanak a Közép-dunántúli Tég­la- és Cserépipari Vállalat üzemei. Ez az új termék a cserép, a fém- szerkezet és a beton sajátos együt­tese, amely lényegesen könnyebb mint a vasbeton, -így a kislakás építői daru'nélkül is könnyen bol­dogulnak vele. Az új fajta gerendához tartozó födémelemek is égetett cserépből készülnek, s jól illeszkednek a ge­renda formájához. Így együttesen olyan födémet alkotnak, amely ki­válóan szigetel, tehát a lakások takarékos hőgazdálkodásához is hozzájárul. Az új termék gyártá­sára a tapolcafői, szombathelyi, szentgotthárdi, pápai és devecseri téglagyár rendezkedett be. A ter­melést azért nem koncentráltál^ egy helyre, hogy a-szállítás ne ne­hezítse a kislakásépítők dolgát. MHSZ megyei tanácsadó testületi ülés Agrárszakemberek vetélkedője KASTÉLYFELÚJÍTÁS PIACI KÖRKÉP # Az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei eredeti szépsé­gében állítják helyre a lovasberényi Cziráky kastélyt. A kastélyt a XVIII. és a XIX. században építették. (MTI-fotó — Szabó Imre fel­vétele — KS.) Amire nincs gyógyszer... Szocialista egészségügyünk múlhatatlan érdemeket szerzett a közegészség minőségi válto­zásában, a tbc leküzdésében, az anya- és csecsemővédelemben, a csecsemőhalandóságban, de változatlanul harcban áll egy igen makacs kórokozóval. Ez a kórokozó az ugyancsak népbe­tegség számba menő helytelen életmód! Hogy mi tartozik e gyűjtő- fogalomba? Sok minden: az ét­kezési szokásoktól az ivászatlg, a mozgásszegénységtől a túlhaj­szoltságig, és a nyakló nélküli feketézéstől az altatószedésig egész sereg rossz beidegződés. Az elhízás a legújabb népbe­tegség. A rák mellett ez a leg­súlyosabb egészségügyi problé­mánk. Hiszen a kövérség a ha­lálokok listáján második he­lyen álló keringési-érrendszeri betegségek kialakulásában is alaposan gyanúsítható. De ki­veszi ez utóbbiból a részét az alkohol, a nikotin és a túlfeszí­tett életmód is. Az életmód oktalansága ellen — azonban nincs általános ér­vényű gyógyszer. Nincs védő­oltás, amely Immunissá tenne az effajta élvezetek hajszolásá- val szemben. Nincs olyan vak­cina sem, amelynek ellenanya­gai kialakítanák például a csá­bító, ínycsiklandó illatokkal da­coló feltételes reflexeket. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint a közegészség- és járvány­ügy eredményeivel. Lassanként leküzdöttnek tekinthetjük a fertőző betegségek többségét. Azokat tudniillik, amelyekre van védőoltás. De vajmi Nehe­zen tudunk megbirkózni a vér­hassal, a fertőző májgyulladás­sal, amelynek kórokozójára nincs ellenszer. Amelynek egyetlen igazi orvossága az ész­szerű életmód. Még egyszerűb­ben: a kézmosás. Vagy: korunk talán legin­kább elterjedt népbetegségét, a fogszuvasodást is egyszerű len­ne visszaszorítani. Rágni kelle­ne megtanítani — legalább a gyerekeket, fis Ide tartozik, hogy míg az egy főre jutó szesz­fogyasztásban Európa „élvona­lában" járunk, nem dicseked­hetünk hasonló babérokkal a fogkefe — és fogkrém — fo­gyasztásban. Ünnepnapokon egymást .lekö­rözve igyekeznek a jó háziasz- szonyok: kinek telik jobb, gaz­dagabb terülj asztalkámra. A nyakló nélküli evészet-ivászat ünnepnapjai nemrég múltak el — szinte hihetetlen, hogy mennyi hús, virsli, bejgli, bor, sör, pezsgő csúszott le a tor­kukon — most pedig a farsan­gi eszem-iszom heteit éljük. Csak sajnos, nem mindig mód­jával. Az efféle intelmek persze aligha hatnak az újdonságként. Sokszor és sokféleképpen han­goztatott igazságok. A hiba alig­hanem ott van, hogy a megelő­zésre alapozó és figyelmeztető nevelés még nem vált szerves részévé az egészségügyi tevé­kenységnek, az orvos minden­napi munkájának. Pedig itt kezdődik az igazán korszerű or­voslás. L. M. A Magyar Agrártudományi Egyesület és a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát rendezésé­ben tegnap Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házában került sor a Bábolnai Kukorica­termesztési Rendszerhez tartozó gazdaságok szellemi vetélkedő­jének területi elődöntőjére. A versenyen Pest, Heves, Szolnok és Bács-Kiskun megye 17 álla­mi gazdasága, illetve termelőszö­vetkezete képviseltette magát egy-egy négyfős (agrár- és gé­Közepes volt a felhozatal teg­nap a kecskeméti piacon — a keresletet kielégítette. Újdonság­ként uborkát kínáltak, kilónként 100 (!) forintért. Az első osztályú tisztított parajnak 80, a sóskának 100 forint volt kilója. A burgonya kilójáért 8, illetve 5 forintot kértek az árusok. Az elmúlt hetekhez viszonyítva emelkedett a sárgarépa és a pet­rezselyem ára: a sárgarépa kiló­ját 10—16, a petrezselyem kiló­ját 18—25 forintért árusították. 60—70 forintba került a fokhagy­ma, 10—12 forintba a vöröshagy­ma kilója. Azonos ára volt a fe­jes és a kelkáposztának, kiló­ja 12—15 forintba került míg a savanyú káposzta kilójáért 20 fo­rintot kértek az árusok. Bőséges volt a karalábékínálat, több mint 3 mázsa kelt el belőle, kilónként SIRÁLYOK pészmérnök, traktor- 'és kom- bá.inszerelő) csapattal. A versenyzők politikai, agro­nómiái és gépészeti ismereteikről adtak számot. A területi vetélke­dőn első helyen végzett és az országos döntőbe került: a Felső- szentiváni Termelőszövetkezet csapata. Másodikok lettek az an- dornaktányi Egervölgye Tsz, har­madikok a ceglédi Lenin Tsz fia­taljai. ök 6 ezer. illetve 4 ezer forintos vásárlási utalványt kap­tak. 10—12 forintért. A télen cseme­gének vásárolt fekete reteknek ugyancsak 10—12 forintba került kilója. Csaknem 30 mázsa alma kelt el. A jonatán mellett kínálták a goldent/ sőt a húsvéti rozmarin­got is, kilónként 5—14 forintért. A körte kilójáért 20—24 forintot kértek. A szőlő kilóját 25 forin­tért árusították. A héjas dió kiló­ja 30—32, a mák kilója 50 forint­ba került. A tejtermékek közül a tehén­túró kilója 40, a tehénsajt kilója 80 forint volt. A tejfel literjéért 50, a tej literjéért 7 forintot kér­tek az árusok. Az élő csirke párját 90—130, az élő tyúk párját 150—240, az élő kacsa párját 200—220 forin­tért kínálták. A tojás darabja 2—2,40 forintba került. (Straszer András felvétele) HÍREK • HÍREK NAPTAR 1980. január 28., szombat Névnap: Vanda Napkelte: 7 éra 19 perc Napnyugta: 16 óra 35 perc Holdkelte: 12 óra 12 perc Holdnyugta: 1 óra 57 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: az északi, észekkeleti országrészben változóan, máshol erősen felhős, párás, néhány helyen ködös , idő. Többfelé eleinte havas eső, hava­zás, később hózápor. Időnként megélénkülő, helyenként megerő­södő északi, északkeleti szél. Ki­sebb hófúvások. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet ál­talában mínusz 2, mínusz 7 fok között, északkeleten kevéssel mí­nusz 10 fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mí­nusz 4 fok között. A Kecskeméti'' Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 24-én a középhőmérséklet mínusz 0,1 (az 50 éves átlag mínusz 2,2), a legmagasabb hőmérséklet plusz 0,9 Celsius-fok volt. Tegnap reggél 7 órakor 0, 13 órakor 1,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet plusz 0,1 Celsius-fok volt, 4 millimé­ter csapadék hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott negyedik heti lottósorsolás alkalmával a követ­kező számokat húzták ki: 7, 13, 25, 66, 86 A január havi tárgynyeremény­sorsoláson a második játékhét lot­tószelvényei vesznek részt. (MTI) — JUBILÁL A LYRA, a kis­kőrösi városi-járási könyvtár ze- zei klubjának együttese. A meg­alakulásának egyéves évforduló­jához érkezett klub, amelynek tagjai mai költők verseit nép­szerűsítik zenei előadásban. Ja­nuár 29-én este 18 órakor „Min­den szót újra kimondani" című verses-zenés műsorával Kiskun­halason, a városi könyvtárban lép fel az együttes. — Morzsolt csemegekukoricával, a magyar hűtőipar új készítmé­nyével bővül hamarosan az élel­miszer-üzletek áruválasztéka. A köretként, salátaként, de önmagá­ban is egyre szívesebben fogyasz­tott csemegekukorica lé nékül ke­rül forgalomba, fóliás csomago­lásban. Tavaszig a hűtőipar mint­egy húsz vagon kukoricát szállít a kereskedelemnek. — A KÖZÚTI FORGALOM­IRÁNYÍTÁS vezérlésére való mik­roszámítógép mintapéldányát a napokban készítették el a Villa­mos Automatika Fővállalkozó és Gyártó Vállalatnál. A számítógép­pel megoldható, hogy a forgalom­irányítás rugalmasan alkalmaz­kodjék a szinte óránként változó gépjárműforgalomhoz. Érzékelői mérni fogják a gépjárműsűrűsé­get, és a számítógép az adatok feldolgozása után a forgalom lük­tetéséhez igazítja a közúti jelző­lámparendszert. — A MÉH exportja. A Dél-ma­gyarországi MÉH Nyersanyaghasz­nosító Vállalat tavalyi exportter­mékeiért jelentős összegű, több mint 45 millió forint bevételre tett szert. Főleg az akkumulátor­ólom, valamint a fém- és papír- hulladék exportja volt számottevő: ez adta kivitelük értékének majd­nem 90 százalékát. — MIKROBÁROK a moszkvai olimpiára. Az olimpia színhelyei felé vezető utak mentén és az olimpiai faluban állítják fel azo­kat a mikrobárokat, amelyeket a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet mezőtúri üzeme készít a nagy vi­lágversenyre, szovjet megrende­lésre. Ezekben a mindössze 62 négyzetméter alapterületű, patkó alakú bárokban friss ételek elké­szítéséhez sütő-főző és melegen tároló, a hideg italok, saláták tá­rolására hűtőrész, továbbá kávé­főző és turmixgép található. A sü- téssel-főzéssel járó szagokat nagy­hatású szívóberendezés távolítja el. A rendőrség felhívása A rendőrség kéri, hogy jelent­kezzen az a két gyalogos, aki 1979. július 27-én délután 4 óra 10 perc­kor Kiskunfélegyháza határában az E5rös számú főúton az úttest padkáján tartózkodott, és kerék­párját fogta. Egy Kiskunfélegy­háza irányából érkező pótkocsis tehergépkocsi és oldalkocsis mo­torkerékpár ütközésekor a lesod­ródó oldalkocsis motorkerékpár az egyik gyalogos kerékpárjának üt­között. Jelentkezés személyesen a közlekedési alosztályon, telefonon 12-735-nn, vagy a kiskunfélegyhá­zi rendőrkapitányságon. Dunántúli festő Kalocsán Holnap délelőtt tizenegy órakor \ a Kalocsai Művelődési Központ- '■ ban és Ifjúsági Házbán nyílik a Tolna megyei kisközségből, ■ Németkérről származó festőmű­vész, Staub Ferenc kiállítása. A felszabadulás előtt Aba-Novák szabadiskolájában tanult. A sze­líd dunántúli tájak ihletett festő­iéként tartják számon. Budapes­ten és több vidéki nagyvárosban volt önálló kiállítása. A tárlatot Hamar Imre, a Veszprémi Napló főszerkesztő-helyettese nyitja meg. — Az Idén továbbfejlesztik a Bácsalmási Állami Gazdaság kez­deményezésére létrehozott Napra­forgó-termesztési Rendszert. A ha­zai napraforgóvetőmag-szükséglet fedezésére a termelést bővítő ve­tőmagüzemi felújítást még az idén elvégzik. 1980-ban tárolóterüket oly mértékben bővítik, hogy to- < vábi 1200 tonna napraforgómag el- 1 helyezésére legyen lehetőség. A teljes rekonstrukcióra egyébként összesen 46 millió forintot költ a bácsalmási társulás. — SZAZEGY SZÁZALÉKRA teljesítette tavalyi tervét a Dél­magyarországi MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalat. Több mint 376 ; millió forint értékű, hasznosítható ! anyagot gyűjtöttek össze, s adtak \ vissza a különböző ipari üzemek­nek újbóli felhasználásra. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉS] KÖZPONT . 1980. január 26. 15 órakor a felnőttoktatási stúdióban Francia társalgási délután Vezeti: Sz. Tóth Gergelyné KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ január 26. szombat este 7 óra úrhatnám polgár Jászai-bérlet Hódmezővásárhely este 7 óra ÚRI MURI Előzetes műsor Január 29-én, kedden du 3 órakor Úri muri Ifj. A-bérlet, január 30- án, szerdán Nincs előadás, január 31-én, csütörtökön este 7 óra Ma­gyar menyasszony Nyilvános fő­próba, február 1-én, pénteken este 7 órakor Magyar menyasszony Ka­tona-bérlet. Bemutató előadás, február 2-án, szombaton este 7 órakor Magyar menyasszony Csor- tos-bérlet, február 3-án, vasárnap du. 3 órakor Magyar menyasszony Lakótelepi-bérlet, február. '3-án vasárnap este'7 órakor Magyar menyasszony Tóth László-bérlet. MOZI 1980. január 26.: KECSKEMET VÁROSI: Fél 4, háromnegyed 6 és B órakor I HAIR III. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai fllmmuslcal KECSKEMET ÁRPÁD: Fél 4 és háromnegyed 6 órakor! AZ EGIGERO FÜ Színes magyar gyermektllm 8 órakor! TOL A FÉLELMEN III. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes francia bűnügyi film MESEMOZI: Fél 4, háromnegyed 6 órakor! CSÍKOS CSIKÓK Színes magyar mesefllm-összeállftás STODlOMOZI: 8 órakori tanar or, kerem Magyar film PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Fószerkesztó: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács rnegv»1 Lapkiadó Vállalat Felelés kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-61», 12-516 (központi): 11-70». Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy [lónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-T2# Igazgató: Ablaka István Index: 25 085 HO ISSN 0133—»IX

Next

/
Thumbnails
Contents