Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-08 / 5. szám

/

4 • PETŐFI NÉPE • 1980. január 8.

SZOCIALISTA EGYÜTTMŰKÖDÉS

Hamarosan termel az uszty-ilimszki kombinát

meg- üzem- uszty- KGST- épült kombi Rövidesen kezdődik az' próba az ilimszki, kooperációban fafeldolgozó nát-ban.

'Bizonyára sokáig emlékezetes marad az a szeptemberi nap, amikor megérkezett az első feldolgozásra váró farakomány, amely mindenkinek tudtára adta: nemsokára megkezdődhet a termelés.

Az építők közül sokan összegyűltek, nézegették a fatörzseket, amelyeket a sok éves munkával felépített gyár fog feldolgozni.

Jó dolog lenne látni azt a gombot, amellyel megindítható az Angarán épült hatalmas faipari kombinát. A gyár azonban túl nagy és túl bonyolult ahhoz, hogy egyetlen gomb irányítsa. Az üzembe helyezés több ezer ember munkájának, erőfeszítésének az eredménye. Szeptemberben készültek el az energetikai berendezések, és megkezdődhetett a próbajáratás. Októberben átadták rendeltetésének az új, nagy teljesítményű kazánokat. A legfontosabb készülékek, gépek, egymás után, sorjában készültek el, egyre közelebb hozva a teljes befejezést.

Természetesen akadtak előre nem látott nehézségek, néhány helyen változtatni kellett az eredeti terveken. Ilyen nem várt nehézség adódott például a tisztító- berendezés próbaüzeménél. Ez a tisztítómű igen drága és nagyon fontos része az egész gépsornak, az üzempróbánál derült ki, hogy a vasbeton csövek nem bírják el a terhelést. A problémát úgy küszöbölték ki, hogy a csöveket monolit betonnal erősítették meg. A munka helyenként igen nehéz volt: hét méter mély akna kialakítása — amikor két hete megszakítás nélkül ömlik az eső — nem könnyű feladat. Az agyágos sárban leragadtak a gépek, de a bolgár és a szovjet brigádok szünet nélkül folytatták a munkát. Az elkészült tartályba mintegy 5000 köbméter betont és 1500 tonna vasat építettek be.

A finn Raume-Repola cég Uszty-Ilimszkben próbálja ki azt a faosztályozó gépet, amelynek teljesítménye eléri a műszakonkénti 800 köbmétert. A gyár tervezett kapacitása meghaladja az évi 500 ezer tonnát, ezt a meny- nyiséget két cellulózfőző toronyban állítják elő, melyek magassága^ mintegy 85 m. Az összes létesítmény egyetlen, 15 hektár felületű tető alatt nyert elhelyezést.

Az építkezés főmérnökének véleménye szerint, ha ezeket a termelőegységeket elkülönítve építenék fel, a szükséges terület meghaladná a 40—50 hektárt és a költségek közel 50 millió rubellel növekednének. •

Az uszty-ilimszki építkezés egyedülálló abból a szempontból, hogy hat KGST-ország szakemberei vettek részt benne. A gyár a KGST-államok közös beruházásában épült. Gyakorlatilag első ízben dolgoznak együtt szovjet, bolgár, magyar, német, lengyel és román szakemberek, munkások.

A központi irányítópulton különböző színű lámpák villognak. Már elkezdték a cellulóz időszakos kifőzését, hogy megnövekedjék az aktív iszap a tisztító rendszerben. Ez nagyon fontos feltétele a folyamatos üzem beindításának.

Bérszínvonal

RÖGZÍTSÜK az alapkérdést: igaz-e, hogy a jobb teljesítményt nyújtó vállalatok közül kerülnek ki azok, ahol — az átlaghoz képest — a dolgozók keresete is magasabb? És fordítva: hogy az alacsony teljesítménnyel dolgozó vállalat, az átlaghoz képest rosszabbul is fizeti az embereit? Továbbá: igaz-e, hogy a teljesítményüket dinamikusan növelő vállalatok lényegében jobb kereseti feltételeket nyújtanak. mint a teljesítményükben visszaeső, vagy éppen stagnáló munkahelyek?

E két kérdés magyarázatául egy újabb kérdés: igaz- e, hogy üzemenként, illetve földrajzi területenként olyan eltérő kereseti különbségek alakultak ki, ami

— az általános nivelláláshoz szokott — közvélemény furcsálkodását, értetlenkedését válthatja ki ? Egyáltalán: hogy is állunk a munkahelyenkénti bérszínvonal-különbségekkel ?

A BÉREK elosztása — végsősoron tehát az üzemenként és területenként kialakuló átlagos bér- színvonal — az üzemi teljesítményektől, a vállalati munka hatékonyságától kellene hogy függjék Tehát: ahol jobban, gazdaságosabban dolgoznál:, ott több a nyereség, ott több a bér, ott magasabb a bérszínvonal. És fordítva. Logikus? Nálunk nem!

A munkaügyi szakemberek a közelmúltban több mint ötszáz állami és szövetkezeti yállalat kereseti és teljesítményadatait elemezve megállapították, hogy a vállalati teljesítmények legfeljebb 3—5 százalékban határozzák meg a keresetet. Valamivel nagyobb értéket csak a vegyipari és a könnyűipari vállalatoknál figyelhettek meg, de a maximum itt is csak a 10 százalékot éri el.

VAGYIS: hiába ismerjük egy vállalat teljesítményét — a többiekhez viszonyítva — ez szinte semmi információt nem ad arra nézve, hogy a szóban forgó vállalat — a többihez képest — milyen kereseti színvonalat biztosít a dolgozóinak. Tételezzük fel, hogy nem is adhat. Tételezzük fel. hogy mái gazdálkodási, és társadalmi viszonyaink között. senki sem élvezheti annak számottevő anyagi előnyét, hogy végül is milyen munkahelyen dolgozik. merthogy nem is befolyásolhatja számottevően

— az a sokat emlegetett „egyszerű dolgozó’- — a vállalati teljesítmény! és hatékonyság alakulását. Teszi dolgát, jól vagy rosszul, de hogy napi .munkája a vállalati nyereséget gazdagítja-e, avagy a veszteséges állapotot konzerválja, az legkevésbé o műhelyekben dolgozókon múlik. El kell tehát fogadnunk a kényszerű helyzet: az adott vállalati teljesítményszint nem befolyásolhatja számottevően az egyéni keresetek alakulását. Maradna azonban még egy lehetőség: különbséget tenni a teljesítménynövekedés dinamikája szerint az egyéni keresetekben. Vagyis: ahol mégiscsak megteremtik a kiugróan javuló teljesítménynövekedés feltételeit, lehetőségeit, ott mégiscsak az átlagosnál gyorsabban emelkedjék az egyéni kereset. Nos, a lelek szerint, ez sem megy. A már említett vizsgálat megállapítja, hogy a keresetek és a teljesítmények növekedési üteme között, ha lehet, még gyengébb az összefüggés. S ez még az előbbi jelenségnél is lehangolóbb.

EZ A LÉNYEG, és nem az, hogy budapesti, vagy „vidéki” vállalatról van-e szó. A dinamikusan fejlődő, és a munka hatékonyságát tekintve is kiemelkedő eredményeket produkáló „vidéki” .nagyüzem munkása sem keres lényegesen többet, mint a tradicionálisan „munkásfellegvárként" számontartott, ám évek óta csak központi bérpreferenciákból tengődő. akár fővárosi, akár „vidéki” üzem munkása. No meg az a lényeg, hogy a méretei, a létszámadatai — és persze megintcsak a tradíciói — alapján nagyüzemnek kikiáltott, de egyébként deficitből kilábalni nem képes nagyvállalat alig-alig fizet kevesebbet. mint a ki tudja hányadik kategóriában leértékelt, de egyébként figyelemre méltó gazdaságossági — és például: exportsikereket —, eredményeket produkáló kisvállalat, vagy szövetkezet. És végül: az a lényeg, hogy maguk a munkavállalók is rájöttek, nincs különösebb értelme a. munkahelycseréknek, mert nagyjából minden munkahelyen azonos körülmények és azonos keresetek mellett dolgozhatnak. Mert sikerült megteremteni a munkahelyek közötti, majd’ hogy nem tökéletes nivellációt. Ez egyfelől könnyen magyarázható a sokat szidott, munkaerővándorlás csökkentésével, másfelől azonban elgondolkoztató: hogyan akarjuk megteremteni a szelektív iparfejlesztés munkaerőgazdálkodási feltételeit, ha kinek-kinek lényegében mindegy, hogy hol dolgozik: veszteséges, éppertcsalc vergődő, vagy' figyelemre méltóan nyereséges vállalatnál.

Még egyszer mondom: ez a lényeg! Nem pedig az, hogy vannak-e és milyen különbségek a bérszínvonalban, a fővárosi és a vidéki vállalatok között.

V. Cs.

NEM SZAKMAI ÁRTALOM

A gazdasági fejlődés tartaléka

Illik-e a vidámság a belső ellenőrökhöz?

Jelen „Hozzászólás cikkünkhöz” úgymond „áthozatnak” is tekinthető. Tudniillik még a múlt esztendő végén küldte be észrevételeit Bajáról — két belső ellenőr. — A lapunk 1979. december 19-i számában „Belső ellenőrök” címmel megjelent cikkre reagálnak. Mivel írásuk vitacikként is felfogható, márpedig ennek olvasóink részéről eléggé híjával vagyunk, úgy gondoltuk, az új év elejét tesszük elevenebbé közlésével. íme ezt írják:

A szocialista országokban az atomtudománynak és -technikának önálló ága fejlődött ki: a töl- téses részecskegyorsítók gyártása.

A Szovjetunió különböző iparágaiban csupán a jelenlegi ötéves tervidőszakban több tucat gyorsítót helyeztek üzembe. Napjainkban ezekkel a berendezésekkel tárják fel az alkatrészek meghibásodását, ezekkel fertőtlenítik az élelmiszereket, ellenőrzik az atomenergiával működő gépek gyártásánál az alkatrészeket, ezekkel végzik az ércek színesfém-tartalmának aktiválásos elemzését, dolgozzák ki az üvegszálas műanyagokat, a polietilént és más anyagokat, amelyek a besugárzással páratlan tulajdonságokat szereznek, és széles körű alkalmazást nyernek.

Átlagosan bolygónk egymillió lakosára egy gyorsító jut. A szocialista országokban ez a mutatóA régi szlovák summások ma is segítenék

Napjainkban sokszor dicsérjük a nyugdíjasok múrakakészségét. Ügy érzem, a Mátra tetőin élők is megérdemlik ezt A régi summások nyugdíjas korban is kifogyhatatlan ötletességgel igyekeznek bekapcsolódni, ha valahol munkaerőhiány mutatkozik, és — legyünk tárgyilagosak —, ha megtalálják a számításukat. Leginkább talán a terményben! juttatások az igazi indítékok.

Sok kedves vendég keresi fel a kis, szlováklakta falvaámkait a magaslati levegőn gyógyulni, üdülni és szövődnek az ismeretszám egyelőre még elmarad számos kapitalista ország mutatószámától. A kapitalista országok elérése e téren azt jelenti, hogy a KGST-tagországokban legalább 1400 különböző profilú gyorsítót kell sürgősen gyártani és a népgazdaságban hasznosítani.

Eflnek a munkaigényes feladatnak a megoldásához mindenekelőtt modern gyártási bázisra van szükség. Az ilyen bázis megszervezése azonban nem egyszerű dolog. Valójában a KGST-tagorszá- gok iparágának minőségileg új fejlődési szakaszáról van szó, éppen ezért a gyorsító technika hatalmas üzemi bázisának a megteremtése nagy és bonyolult előkészítő munkát igényel.

Nehéz túlbecsülni azt az óriási hasznot, amit a gyorsító technika bevezetése hoz a KGST-tagorszá- gok népgazdaságának. A KGST- tagországokban jelenlég üzemelő

ségek az alföldi tájak embereivel is, akiknek mind több vállalati üdülője épül a Mátrában. Így alakult ki időközben, hogy munkaalkalommal viszonozták az itteni üdülést a bácskaiak, és hogy éppen arra a vidékre került gazdasági vezetőinek M átras zeratl ás z- lóból egy szlovák származású fiatal, dr. Szőke Sándor közgazdász. A kapcsolat aztán szinte magától szövődött tovább.

Az őszi és téli nagy munkához kellettek a régi, szorgalmas emberek. Így az évek előtti kezdeményezésből hagyomány lett, a hegyi emberek rendszeres, alkalmi munkások Baja térségében. A becsületes, pontos munkájukat értékeik, s évről évre visszavárják

gyorsítók mintegy egyötöd részét a kapitalista országokban vásárolták. Következésképpen ezeknek a berendezéseknek a zavartalan működése jelentős mértékben függ a tartalékalkatrészek szállításától és a kiszolgáló személyzet sajátos szakmai kvalifikációjától. A saját termelő bázis megteremtése a gyorsító technikában biztosítja a szocialista országok ellátását a szükséges mennyiségű, típus szerint szabványosított, különböző berendezésekkel. A szabványosítás lehetővé teszi a berendezések energiaszükségletének csökkentését, a kapacitás, a megbízhatóság növelését, az irányítás automatizálását.

Ezeknek az időszerű feladatoknak a megoldása biztosítja a gyorsító technika modernizálását, s ez óriási tartalékot jelent a testvéri országok intenzív tudományostechnikai és ipari fejlődésében.

őket. Legutóbb már a Hosszúhegy! Állami Gazdaság sükösdi kerületében is. S az eleinte csak almát szüretelők ma már az ecetgyárban és a pezsgőpalackozóban, szalag mellett is dolgoztak.

A legszebb élmény természetesen az itthoniaknak bemutatni a .munka eredményét. Valóságos ünneppé avatódik, amikor a fizetségül kapóét kukoricával, árpával, almával megrakott teherautók Bács-Kiskun megyéből megérkeznek a hegyi falucskákba. A külön vállalati autóbuszokon hazatérő dolgozók pedig örömmel, huncut- kásan kikandikáltatják bőröndjeikből, hátizsákjaikból az általuk palackozott pezsgősüvegeket. (Azt hiszem, életükben először!!

Így igazán kölcsönös a megbecsülés. A hegyi kis falvak lakói ingyenes „országjárás” közben látják, mennyit keli dolgozniuk a bácskaiaknak is, hogy kiérdemeljék a mátrai üdülést. Az idegen- forgalom pedig ugyancsak sok törődést, tisztaságteremtést, környezetvédelmet igényel. Ezt meg az alföldiek láthatják a Mátrában.

A találékonyság, a szorgalom, a munkaszeretet elégedettséget, tartalmat adott a nyugdíjas napoknak és segítséget a közösségnek. Kívánjuk, hogy folytatódjék ez a hasznos és kellemes kapcsolat.

Zakupszby László a Heves megyei Tanács tagja

„A megye egyik legnagyobb vállalatának belső ellenőrei vagyunk. A cikket belső ellenőrként olvasva — bár előtte nem voltunk — szomorúak lettünk.

Különösen megragadott bennünket a cikknek az a része, amelyben, úgy mondhatnánk, társadalmi okként emeli ki (T. A.) a belső ellenőröknél széles körben megfigyelhető, szomorúságra hajló magatartást. Továbbá a cikkíró a „közérthetőség kedvéért” kifejti, hogy a belső ellenőr nem nyomozó, még akkor sem, ha visz- szaélésekre derít fényt. Elmondja, hogy a belső ellenőröket nem szeretik, béremelést ritkán kapnak, az első számú vezető továbbpasszolja őket, mivel kiteregetik a csúnya ügyeket. A cikkíró szerint a „bonyolultabb gazdasági feltételek sem éppen alkalmasak a derűsebb életszem- , lélet emlegetésére”, majd a továbbiakban, hogy „a belső ellenőrök már-már szakmai ártalomnak tűnő borús hangulata” jellemző.

E pár gondolathoz kívánjuk hozzáfűzni:

A szomorúságra hajló magatartást a szóban forgó munkakörben nem lehet általánosítani, sőt együtt emlegetni sem a temetkezési vállalatok alkalmazottaival. Tény, hogy égy temetkezési • alkalmazott nem viheti nó- tázva, nevetve a halottat, de hol van az előírva,. hogy egy belső ellenőr nem végezheti derűs hangulatban az ellenőrzést? A borús hangulat esetenként inkább az ellenőrzőitekre vonatkoztatható. Itt meg kell jegyeznünk, mi soha nem vágunk gyomorbajos arckifejezést, ha ellenőrizni megyünk! Ezzel nem állítjuk, hogy ez csak ránk jellemző. Továbbá érthetetlen számunkra az, hogy mi az a társadalmi ok, amiért szomorúaknak, illetve borúsaknak kellene lennünk.

Tény az, hogy a munka velejárója a szabálytalanságok, visz- szaélések felfedése. Ezt, gondoljuk, a cikkíró felvilágosítása nélkül sem azonosítják a nyomozó munkájával, mert köztudott, hogy az csak a szabálytalanságok, vissszaélések, bűnesetek felfedése - után kezdődik.

Azt a megállapítást, hogy a belső ellenőröket nem szeretik, úgy módosítanánk, ■ azok nem szeretik, akiknél visszaélések fedezhetők fel, hiszen éppoly szükségszerű ez, mint más munkakör.

Nem minden első számú vezető passzolja tovább a belső ellenőrt. A helyzetük magaslatán álló vezetők tudják, hogy a belső ellenőr őket segíti, sőt egyes vezetők meg is becsülik őket. így például a mi vállalatunknál is megbecsülik a belső ellenőri munkánkat, reagálnak és intézkednek az észrevételeinkre, sőt mi több, az igazgató nem pasz- szol át más főnök hatáskörébe. Nem veszik rossznéven tőlünk, hogy hangulatunk nem borús, így nem is érezzük magunkat sem fizetett kritikusnak, sem fizetett spiclinek. Feltételezzük, hogy ezen a téren vállalatunk nem egyedülálló az országban.

Ügy érezzük, hogy ezek leírása azért is célszerű, nehogy T. A. cikke az esetleges belső ellenőri munkára vállalkozók kedvét elvegye. Véleményünk szerint a bonyolultabb gazdasági feltételek megoldása magasabb szintű, képzettségű munkát igényel és semmiképpen sem szükségszerű velejárója a szakmai ártalomnak feltüntetett borús hangulat.

Nem tudjuk, hogy a cikkíró honnan merítette tapasztalatait, ö maga belső ellenőr talán? Vagy belső ellenőr ismerőseiről vette a mintát?

Véleményünk szerint — végső következtetések levonása mindenképpen, még a cikkírótól is, szélesebb körű felmérést igényel. — Somló Sándorné és Horváth Márta, a bajai Finomposztó Vállalat két belső ellenőre."

Kommentárunk

Most mondja valaki, hogy egy hatásos újságcikk nem mozgósít! Mint példánk tanúsítja, már azzal is aktivizál, ha ellenvéleményre késztet. Márpedig T. A. írása ezt tette. Hozzászólóinkat gyors reagálásra ösztökélte, hiszen december 19-én jelent meg a cikk, s ők már 20-án — tehát mondhatni az írás „kézhezvétele” után — írógépet ragadtak, hogy megtegyék észrevételeiket. Ha nem is az írás .minden kulcspont- jára; sőt ha a bekezdések mondanivalóját végiggondolják, belátják, hogy 'nem is azok lényegével vitáznak. Inkább egy-egy kiélezettebben fogalmazott kitétellel, s talán méginkább a szakmájukat illető, lem éppen szerencsés ironizálással, ami néhol bántóan csúfandárosra sikerült.

Mert fordítsuk meg a dolgot, mondjuk saját hivatásunkra, az újságírásra vonatkoztatva. (De vehetnénk példának a hivatásos

politikusokat, szenvedélyesen tevékeny közéleti embereket is.) Ki ne kapná fel nyomban a vizet közülünk, ha a szakma egészére nézve ilyen ímegáliapítást olvasna valahol, hogy „mélabú”, „borongás”, „szomorúság” gyászfelhője lebeg az újságírók fölött. Habár ennek a foglalkozásnak „a mélabú nem szükségszerű szakmai feltétele, mégis: a munka velejárója.” — Az ám a ... —■ majd mit mondanánk! Hát még \ha ilyesmivel folytatódnék a jellemzés, hogy az újságírót „egyfajta fizetett kritikusnak — már-imár ellenfélnek — tekintik a vállalatoknál.” — Mondjuk a publicista ama — egyik hivatásbeli jellegzetessége miatt, hogy néha-néha bírál, felfed, kipellengérez visszásságokat.

'Na ugye.

Épp így nem lehet általánosságban ráhúzni a belső ellenőrökre a munkájuk „velejárójaként” elképzelt „mélabút”, a , „már-már szakmai ártalomnak tűnő borús hangulat”-ot. Tetézve a „színesítés” kedvéért olyan képzettársítással, ami a temetkezési vállalat alkalmazottjával, vagy a foglalni készülő végrehajtóval is „összehozza” őket... Megértjük és jogosnak tartjuk levélíró belső ellenőreink személyes sértődöttségét. Talán ennek foka is okozta, hogy T. A. oikikének bizony „szélesebb körű felméréseken” alapuló, s ezért is kemény megállapításait ellenérzéssel fogadják. Mert olvassák csak el újból azt az írást (függetlenítve magúkéit a meghökkentő célzattal írt úgynevezett színes hangulati elemektől), be fogják látni, hogy nem a belső ellenőrök ellen, hanem ellenkezőleg — értük, felelősségteljes funkciójuk elismertetéséért publikálta T. A.

Helyette nerp kívánunk érvelni, ezért csupán a magunk nevében meditálunk azon, hogy amikor a hangulati hátás emelése .kedvéért valami meglepő beállítással — ellenőr és mélabú —j indítjuk cikkünket, átgondoltabban figyeljünk saját „belső ellenőrünkre”. Hogy ne bántsunk meg embereket, akik nem szolgáltak rá.

Bizony a publicisztikai fejtegetésekben is előtérbe került a konkrétság, hogy tudniillik itt és most, ezért meg ezért van probléma. Még akikor is, ha — sajnos — van indok általánosításokra is. Páldául a fogyasztók érdekeit sértő cselekményekkel összefüggésben ezt olvashattuk egy — nem is olyán régi megyei tájékoztatóban: „A vállalati —szövetkezeti belső ellenőrzés elégtelensége, munkájuk alacsony hatásfoka, egyes gazdasági vezetők igénytelensége is az okok közé sorolandó.”

T. I.

I.»»»»»»»»»»»

A megbecsülés kölcsönös

Szerkesztőségünk napi postájában mindennaposnak éppen nem mondható a megye határain •túlról érkező olvasói levél. Tekintetem ezért is pásztázta fokozott érdeklődéssel idős Zakupeczky László Mátraszentimréröl küldött sorait.

„... Mélykúton születtem. Két évet Borotán, az antallaposi tanyai iskolában tanítottam. Majd 1933-tól a mai napig egyfolytában a Mátra tetőin, Mátraszentimre községben (Galyatető, Mátraszentistván, Mátra szentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút, Ágasvár, stb. üdülőtelepen) dolgozom, mint a körzeti iskolák ny. igazgatója, tíz évig társadalmi tanácselnök, tíz év óta a Heves megyei Tanács tagja, a Mátra Intézőbizottság tagja, stb. 'Sok-sok bácskai, többek között kecskeméti elv- társamnak segítettem a magaslati levegőhöz jutását...” — írja bemutatkozásként. Majd a levélhez mellékéit cikkének közlését kérve, hozzáteszi: „Ügy érzem, megköszönném ezzel SZÜLŐFÖLDEMNEK egy morzsányit, amilyen lelkesedéssel útrairtditott a bajai képzőből.”