Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-08 / 5. szám

1980. január 8. • PETŐFI NÉPE • 3 MINISZTÉRIUMI TÁJÉKOZTATÓ Egészségpolitikai feladatok Az egészségügyi ellátás eddigi eredményeinek megerősítésére és továbbfejlesztésére a tárca veze­tői egész sor feladatot tartanak napirenden, illetve helyeznek elő­térbe a következő időszakban. Az 1980. évi költségvetés az egész­ségügyi és szociális feladatokra a tavalyinál 10,5 százalékkal na­gyobb összeget, 20,5 milliárd fo­rintot irányoz elő; így ezek a közkiadások lakosonként átlagban meghaladják az 1900 forintot. E gondolatok jegyében tájékoztat­ták az Egészségügyi Minisztérium illetékesei az MTI munkatársát egészségpolitikánk eredményei­ről és a további tennivalókról. Alapjaiban kedvező az ország egészségügyi helyzetképe. Minden lakos számára jogilag egyenlő és ingyenes, magas színvonalú és korszerű egészségügyi ellátást — ehhez pedig központi forrásból megfelelő anyagiakat — biztosí­tunk. A közegészségügy, a gyógyí­tás-megelőzés, a rehabilitáció — fő irányként kiemelve a megelő­zést — egységes rendszerként működik. Az egészségügyi intéz­ményekben mintegy 200 000-en dolgoznak. Tízezer lakosra 26—27 orvos jut, ami több mint kétsze­rese a 30 évvel ezelőttinek, s elő­kelő helyet biztosít országunknak a világranglistán is. Az idén — és a további évek­ben is — változatlanul a teendők középpontjában áll a betegségek megelőzése: nem kevésbé, hogy javítsuk a lakosság egészségi ál­lapotát, egyre maradéktalanab- bul valósítsuk meg az egészség- ügyi törvényben foglaltakat, szüntessük meg az ellátásban levő aránytalanságokat, pótoljuk a hiányosságokat. Az is cél, hogy tovább csökkenjen a csecsemőha­lálozás aránya és növekedjék az átlagos életkor. Evégből formá­lódnak az olyan komplex, fokoza­tosan megvalósítandó szakmai cél­programok, amelyek a leggyako­ribb megbetegedések, köztük a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek, az elmebe­tegség megelőzését és gyógyítását szolgálják. A progresszív beteg- ellátás érdekében az alapellátás kiemelt fejlesztésével együtt mi­nél jobb intézményi feltételeket kell teremteni a fekvőbetegek, a gyermekek és a szociális gondos­kodásra szorulók ellátásához. A járóbeteg-ellátáson belül az üzemi orvosi, a gyermek alap- és szakellátást, továbbá a fogászati ellátást jelölte meg a miniszté­rium kiemelten fejlesztendő terü­letként. Nagy gondot fordítanak a járóbeteg-ellátás minőségi szín­vonalának emelésére. 1980-ban — a tervek szerint — a kórházak, fekvőbeteg-gyógyin­tézetek hálózata és befogadóké­pessége 2560 ággyal bővül. Az idén befejeződik a többi között a dél­pesti, a kecskeméti, a debreceni, a szigetvári, az egri, a balatonfü­redi kórház, valamint az Országos Reuma és Fizikoterápiás Intézet építése, illetve bővítése. Az Or­szágos Mentőszolgálat gépkocsi- parkja 40 új autóval bővül, s le­hetőség lesz a régebbi kocsik egy részének tervszerű, folyamatos cseréjére is. A bölcsődék befoga­dóképessége 4550 hellyel, az egészségügyi gyermekotthoni he­lyek száma 370-nel növekszik. KÉPERNYŐ Az első hét ötletesebb muzsikát is hallot­tam már annál, mint amit Victor Máté szerzett Petőfi—Garai Bo­lond Istókjához. Mégis megfogott a hangulata, friss, fiatalos lükte­tése. az ifjú Reménykedőhöz illő hangvétele. Elfogadtatta, indokol­ta az újszerű feldolgozást. Meg­fogta a nézőt, de megéreztette a „bolondistóki magatartás” lénye­gét, végigvitte vállalt stílusát. Kétségtelen, hogy több volt a csi- náltság, a Kulissza, kevesebb a virágzó, pompázó, le°vűrhetetlen élet, mint amennyit az alapmű tűn déri realizmusa kíván, de így is teljesedett a zenei dramaturg kívánsága, jól szórakoztunk. Ha nem tudnám, hogy „már ta­valy” fölvették a Filmszem idei első számát, azt mondanám, hogy megfrissült az új évfolyamra. Ez­úttal is bebizonyosodott, hagysz ilyen sorozatjellegű magazin-mű­sorokat óhatatlanul a maga ké­pére formálja egy-egy erős egyé­niség. Sugárzásában más fényt kapnak a sablonbetétek, nagyobb erőkifejtésre kényszerülnek a közreműködők. A Filmszem akkor kezdett ma­gára találni, amikor mostani szer­kesztői átvették tisztüket, amikor megtalálták a tájékoztatás és a műelemzés, a kedvcsinálás és az ismeretterjesztés, a fontos és az érdekes, a hazai és belföldi tudó­sítások kívánatos arányát. Wisin- gér Istvánnak nagy része van ab­ban, hogy élettel telítődtek, iz­galmas, tanulságos, szórakoztató műsorrá formálódtak a szerkesz­tői elgondolások, tervek. Tetszett, ahogvan ő vezette a Filmszemet, tetszik, ahogy most Róbert uaszló, helyettesítője tá­lalja a riportokat, interjúkat, hír­csokrokat. pedig az egyik a hűvös értelem, a szikrázó logika, a má­sik csupa rögtönzés, csupa indu­lat, az egyik kívülről mérlegeli a látottakat, hallottakat, a másik szinte azonosul a műsor tárgyá­val: mindkettő elfogadtatja ma­gát, stílusát. Az Esztergályos Ce­cíliából kicsiholt interjúvallomás után nehezen fogadhatók el a köz­helyekből férceit — oly gyakori — színészportrék. Legnagyobb tömegtájékoztató és tömegszórakoztató intézményünk nélkül a szolnoki Legenda a IótóI előadás legfeljebb húsz-harminc- ezer néző öröme marad. így több százezren látták, jó minőségű köz­vetítésben. A Tolsztoj elbeszé­léséből készült M. Rozovszkij-mű ugyan nem tartozik a dfáipairo- dálóra '/kiqrjagasló .alkotásai, „közé, az' előadás jó'' középszerű volt, mégis a „tévészínház” sikerült estjei közé sorolható. A vidéki társulatok tevékeny­ségét helyileg minősítő fórumo­kon értékmérőnek tekintik, hogy hány előadásuk került képernyő­re. Szó, ami szó, eléggé esetleges az ilyen vélekedés, mert a tévé il­letékesei számára nem az előadá­sok minősége a legfontosabb, ha­nem a választék bővítése. Így olykor kifejezetten rossz előadá­sok rontják az egy-egy társulat­ról kialakult képet, olykor kitű­nő produkciók sem jutnak na­gyobb nyilvánossághoz. Az első 1980-as Dél-Alföldi Krónika elkerülte az .jévtized- nyitás” buktatóit. Ügy szóltak, (szólhattak, mert így kérdezték őket) az intézményvezetők a tá­volabbi tervekről, hogy egy pil­lanatra se feledkeztek meg a napi realitásokról. Végre eljutot­tunk oda, hogy „rácsodálkozás”, riporteri íelkendezés nélkül tudo­másul vehetjük, hogy mit tud a vidék. A sokat ígérő Sepitykó-sorozat szombati filmje még egy erős mű­vészegyéniség és a kialakult kon­venciók küszködésének a termé­ke. A huszadik századi szovjet művészet egyik jelentős képvise­lője korai alkotásában' is tanúsí­totta drámai emberábrázoló ké­pességét. Az idén szép bécsi hangver­senyközvetítés előtt „kapcsolt” Vitray. A társadalom „atomizálá- lásával”, a kis községek szétmál- lasztásával vádolt tévé lám száz meg száz, talán ezer me^ ^zéf al­kalmi Agy trösztök fS* tájékozott roko­nok. ismerősök — formálódnak; hátha az ő hívásuk'fut be, pedig nem is látszanak a képernyőn, csak 'a hangjuk hallatszik. Mint­ha ez a műsor hozzásegítené a tá­jékozottságot, a műveltséget, a gyors észjárást ahhoz, hogy ismét egyfajta emberi minőségjelzővé váljon. ElőDb-utóbb legalább a családban, a rokonságban, az al­kalmi gyülekezetben elismerik azt, hogy x vagy z milyen okosan felelt (vagy felelt volna) a nagy­szerű társasjáték kérdéseire, meg­érdemli a tiszteletet. deltái Nander Községi tanácsok az önállóság útján Az elmúlt évtizedben a társadalmi fejlődés nagyarányú felgyorsulásának lehettünk tanúi, melynek kihatásai érthető­en nemcsak gazdasági, hanem állami életünket is közelről érintették. A X. pártkongresszus a szocializmus teljes felé­pítésének egyik alapvető feladataként jelölte meg az állam­élet és a szocialista demokrácia továbbfejlesztését, ami ter­mészetesen nagyobb követelményeket állított az állami, köz­tük a tanácsszervek elé, ugyanakkor nem csekély módosítá­sokat igényelt a tanácshálózatban, a szervezet működésé­ben is. A legtöbb és a korábbi helyzet­től alapvetően eltérő változás a községekben zajlott le. Az 1971- ben .megalkotott harmadik ta­nácstörvény — a községi taná­csok munkájának eredményeseb­bé tétele, a kisebb települések fejlődésének, ellátásának fokozot­tabb biztosítása stb. — a jelen­tős intézkedések, újabb megoldá­sok egész sorára késztette az il­letékes központi szerveket. Ezek közé tartozott a nagyköz­ségi kategória — a városiasodás „felsőbb osztályának” — megte­remtése, a községi közös taná­csok — a székhely — és a társ­községek összevont igazgatásának — létrehozása, majd később egyes városok és a közeli köz­ségek újszerű együttműködésé­nek, az úgynevezett városkörnyé­ki kapcsolatoknak a legalizálása. E változások következtében folya­matosan csökken a községi ta­nácsok száma, a hatvanas évek elején működő mintegy 1800 ta­nács helyett ma 1422 igazgat 3026 települést. Ezek között szerepel egyébként a 315 nagyközség is. Összesen 715 önálló és 714 közös tanács van az országban. A köz­ségi tanácshálózat átalakításával a felszabaduló személyi állomány legjobbjaival erősítették meg az apparátusokat, továbbá anyagi lehetőségeiket is célszerűbben összpontosíthatták az egymással összevont, illetve szövetkező tele­pülések. Erre pedig óhatatlanul szük­ségük volt, a nagyobb önállóság ugyanis együttjárt. a hatáskörök bővülésével, amit viszont csak nagyobb szakértelemmel láthat­tak el. A megváltozott helyzet azonban nemcsak a szakigazga­tási szerveket, hanem a válasz­tott testületeket is magasabb kö­vetelmények elé állította. A ta­nácstörvényben kiemelt népkép­viseleti-önkormányzati jelleg na­gyobb súlyt adott a testületek döntési jogának, ennélfogva te­lepülésük fejlesztésében, a la­kosság művelődésügyi, egészség- ügyi, lakás- és kommunális, szo­ciális, kereskedelmi és másféle ellátásában is meghatározó lett a szerepük. Községeinkben — ha nem is olyan mértékben, mint a fővá­rosban vagy a vidéki városok­ban — rövid néhány év alatt a gyors fejlődés számtalan jelét tapasztalhatta a lakosság. Külö­nösen a legfontosabb társadalom­politikai célok — a lakásépítés, a gyermekintézmények létrehozá­sa, a közművesítés, az egészség- ügyi ellátás stb. — megvalósítá­sában volt mindenfelé előrehala­dás. Ha pedig az állampolgároknak hatósági ügyeik adódnak, túlnyo­mó többségüket ma már a helyi egységes szakigazgatási szerv is elintézi, s nem kell minduntalan a járási székhelyre utazniuk. A nagyobb lehetőségek, a pozitív változások a lakosság segítőkész- ségét is megnövelték, s mintegy „viszonzásképpen” évente több milliárdos értékű társadalmi munkát vállaltak a kisebb-na- gyobb falvakban. Az igazsághoz azonban hozzá­tartozik: az utóbbi időben a nép­gazdaság szűkösebb helyzetéből adódóan a falvakban is körülmé­nyesebbé vált a fejlesztések, né­ha még a legszükségesebb beru­házások megvalósítása is, s az igények és az anyagi lehetőségek összhangját a leggondosabb rang­sorolással se lehet mindig fenn­tartani. S bár a lakosság tisztá­ban van vele, hogy ezek a szi­gorúbb gazdasági feltételek a népgazdasági egyensúly helyreál­lítását célozzák, az állampolgá­rok egy része mégis kizárólag a tanácsok „számlájára” írja az el­halasztott beruházásokat. Ezek a körülmények néhol a .tanácstag­ság aktivitására is kedvezőtlen befolyást gyakorolnak, de a meg­hosszabbított választási ciklus is többeket fáradttá, fásulttá tett. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy — egy friss felmérés sze­rint — mintegy 2600 hatáskör gyakorlása hárul a községi szak- igazgatási szervekre, helyzetük aligha szorul bővebb magyará­zatra. És mégis: a tanácstagok, s a községi apparátusok dolgo­zóinak túlnyomó része a nehéz terhek ellenére igyekszik becsü­lettel helytállni a közéletben és a hivatali irodákban, elvégezni mindazt, amivél a lakosság meg­bízta őket. Ezért pedig most is — amikor átmenetileg talán nem olyan látványosak az eredménye­ik — elismerést és tiszteletet érdemelnek. N. G. Van gázpalack Lekerült a hiánycikkek listájá­ról a pb-gázpalack. Az Alumíni- umárugyárban 120 millió forintot fordítottak a palackgyártás re­konstrukciójára. A legfoniösabb eredmény: a korábbi sok hóna­pos, éves várakozási idő máris lé­nyegesen lerövidült, sőt sok vá­rosban azonnal megvásárolhatók a háztartási pb-pálackok. Az idén több mint 300 ezer da­rabot készítenek a különböző tí­pusokból, a legtöbbet a 11 kilo­grammos palackból szállítják a belkereskedelemnek. Újdonságuk a 22 kilogrammos palack, amely a lakások, kisebb üdülők, meleg- vízellátását biztosíthatja. Ezek­ből néhány tízezret készítenek 1980-ban. Védett terület A Szovjetunióban 7,8 millió hektárt foglalnak el a természet- védelmi területek, nevezetesen 111 ilyen van. Ezek egyike, az ukraj­nai Akszanyija-Nova. 1921 óta lé­tezik. Különösen híres a 11 ezer hektáros szűzföldje, Európa egyet­len ilyen hatalmas árvalányhajas pusztája, amelyet soha nem érin­tett még ekevas. Ezen 417-féle növényfajtát tartanak'számon a tudósok. Ott nemcsak a védett terület adottságait, s a vadak akklimati­zálódását tanulmányozzák, fog­lalkoznak növénynemesítéssel, a háziállattartás technológiájával. Állatfiziológiai, genetikai és ta­karmánytermesztési kutatásokat is végeznek. 0 Az afrikai zebra kitűnően al­kalmazkodott az ukrajnai körül - menyekhez. Az álmok nem hazudnak De nem ám. Már csak azért sem, mert ko­runkban alig­ha képes vala­ki akkora kép­telenséget álmodni, aminek vala­hol és valamikor ne adódna szin­te azonos „földi mása”. Hogy ne menjek nagyon mesz- sze, itt van ékes példának az én minapi álmom. Higgyék el, olyan igaz, mint ahogy itt állók az író­gép mellett. Emlékeznek ugyebár az ejső kiadósabb hóesésre. Ar­ra, amelyiket karácsonyra vár­tunk, de a vonatokhoz hasonlóan késve érkezett. Elkezdődött az a havazás már előző este. Ezért is tértünk nyugovóra majdhogynem gyerekes örömtől repeső lélekkel. Hogy milyen szép is lesz, amikor reggelre kelve fehér bundába bújt világba lépünk ki. Friss, pu­ha hó ropog a talpunk alatt, meg mindenki örül a gyerekek boldog­ságának, akiknek a kacagása csakugyan „csilingel”. Lehet, hogy éppen a gyérekes izgalom nem hagyott aludny, ezért serkentem fel hajnali 4 óra tájt. Az időponthoz képest szokatlanul világos derengés menten eszembe juttatta a havat. Nosza odapipis-. kedtem az ablakhoz, félrehúztam a függönyt, s mély lélegzetvéte­lek közepette konstatáltam, hogy még mindig „hull a hó, és'hózik". Mint közéletiséggel színültig telí­tett lokálpatrióta, rögtön a kecs­keméti út- és járdaviszonyokra gondoltam. No és (a következő­kért megbocsátó elnézést kérek a név szerint említett kedves és ál­talam mindig őszintén tisztelt elvtársaktól, amiért az „ügy”-be keverem őket, de hát az ember nem parancsolhat az álmainak) azonnal Pólyák Péter, a Kommu­nális Üzem vezetője jutott eszem­be. Lehet, hogy ő sem tud már nyugodtan aludni — futott át a fejemen. — Azóta bizonyára töp­reng, összead, kivon, szoroz és oszt, hogy a rendelkezésére álló emberekkel,) gépekkel miként lesz képes a legeredményesebben meg­vívni a hócsatát — szeretett váro­sunk járhatóságáért. Ezerszer ügyesebben elintézi, mintha rám bíznák, csitítottám magam, s ennek biztos tudatában mögött az elhatározással, hogy szaporán visszafeküdtem. Fülem Kecskemétre érve első utam hoz­zá vezet. Gyorsrlportot készítek a hóeltakarítás fordulatairól, ter­mészetesen összefogva fotóripor­ter kollégámmal. Kivonulásunkig minden olyan akkurátusán történt, ahogy el­képzeltem. Meglepetésünkre azonban az események — hogy úgy mondjam — elébünk jöttek. Feltűnt a nagy gyorsaság, annál is inkább, mivel az új hó — em­lékezhetnek rá — már a délelőtt elejére merő locs-poccsá olvadt, így mindennek a tempója lelas­sult. A városi tanácsházához érve földbe gyökereztünk az enyhén szólva ritka látványtól. A fő épü­letfront előtti útszakaszt, a város­háza és a templom közötti térkoc­kát, s annak folytatásában a me­gyei tanácsháza, illetve az Alföld Aruház által közrefogott parkos­betonos térséget egyre vastagodó papírréteg borította. Ügy ám, hogy a viliódzó fehér irattakaró feltartóztathatatlan lavinaként nyomult tovább, „elejével” a Pe­tőfi utca végtelenjébe veszve. — Hát ez meg mi? — szakadt fel belőlünk a riporteri éleselmé­jűségre valló csodálkozás, mire Pólyák Péter termett elébünk vir­goncul. Pirosán, hasonló időszaki dandármunkában eddig soha nem tapasztalt optimizmust sugárzóan — Ugye, á riporter elvtársakat is megrendíti a hóeltakarításnak ez a korszerű technológiája? — mosolygott ránk diadalmasan. — Figyeljék csak ott, a tanácsháza hátsó traktusánál mi történik! Nem értünk rá kiesni az egyik ámulatból, már nyakig merültünk a másikba. A városháza mondott oldalához legalább féltucat szállí­tószalag kapaszkodott, s vala­mennyi őrületes iramban rámolta ki az akták millióit. Az iratcso­mók még le.se értek az eleváto­rokról, már menet közben világí­tó fehér iratlapokká bomlottak szét. S az egész papírfolyammá egyesült odalent, és mint finoman csörgedező cellulózgleccser öm­lött, ömlött szét a városba, amer­re szabad folyást talált Pólyák elvtárs hagyta, hadd él­vezzük a nem mindennapi tüne­ményt, s mielőtt magunkhoz tér­tünk volna, megmagyarázta ér­telmét. — Látnak még valahol egy fi­karcnyi kásás havat, piszkos po- csétát is? Ugye, nem. Mező elv- társnak előadtam, milyen szűké­ben vagyunk embernek, gépnek a gigászi hóeltakarításhoz, s ő azonnal respektálta nehéz helyze­tünket. Nincs elég ember-, s esz­közellátottsága, Pólyák elvtárs? — Döntött máris. — Mindjárt lesz itt megoldás. Ha nincs elég cirokseprű, hókefegép, majd fel­itatjuk aktákkal a latyakot. Ma­ga elevátorokról gondoskodjon, én kiadom az utasítást az összes irodának. Lesz itt papír, meglát­ja. Módosítjuk a jelszót télire: „Tiszta, papiros Kecskemét”-te. Nem volt időnk a meghökkentő ötlet honorálására, mert épp ab­ban a minutában, amikor a köze­li és távoli szervek ablakaiból újabb és újabb papírvízesés zú­dult a hóláéztatta talajra, stento- ri hang rázta meg Kecskemét lég­terét. — Majd adok én nektek „Tisz­ta, papiros Kecskemétet!” — töl­tötte be a félelmetes kiáltás a vá­rost. — Vegyétek tudomásul, hogy még az év első negyedében összeül a megyei környezetvé­delmi hatóság, s akkor lesz nemu­lass! Annyi időm volt csak, hogy a felháborodott vélemény kinyilvá­nítójában felismerjem Retkes La­ci bátyánkat, mert a következmé­nyektől való rettenetes ijedtemben — felébredtem. Hát bizarr álmokba viszi az élet korunk újságíróját, nem mondom. S most szíveskedjenek megfo- gódzni. Ha netán elkerülte vol­na figyelmüket, avagy nem tulaj­donítottak különösebb jelentőséget az esetnek — emlékeztetek min­denkit az év utolsó hetében napi- lapok-szerte megjelent minuszos hírre: „— Sajátos módon küzdenek a bürokrácia ellen a brazil hiva­talnokok: az év végén egyszerűen kihajítják az irodák ablakain a fölöslegessé vált iratokat. Szilvesz­terkor az utcákat valósággal el­borítják a különböző dossziék, feljegyzések, átiratok, amelyek között a túlbuzgó selejtezés miatt nem egyszer fontos, bizalmas do­kumentumok is akadnak.” Ennek fényében egyenesen büszke vagyok álmomra. Tóth István 0 A rózsaszínű afrikai flamingók is otthon érzik magukat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents